Kelet-Magyarország, 1971. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-05 / 261. szám
5PW1. növémfe f. KW fff Mit vásároljunk holnap? SOKAN ISMERIK ma már azokat az adatokat, «melyek a legjobban elterjedt, úgynevezett tartós fogyasztási cikkek — a hűtőszekrény, a mosógép, a porszívó és persze a rádió és a televízió, esetleg a motorkerékpár és a személyautó — hazai pályafutásának egyes állomásait jelzik. Joggal kelt érdeklődést, hogy mindebből mennyit birtokoltak a magyar családok 1960-ban, azután a hatvanas évek közepén és manapság. Ám ezúttal eltekinthetünk a számszerű adatok közlésétől. Mert amiről szólni szeretnénk, azt nem is lehet érzékeltetni azzal, hogy — például — míg tíz évvel ezelőtt nagyjából minden századik háztartásban volt villamos hűtőszekrény, ma már minden harmadikban van. A változások, azoknak a javaknak és szolgáltatásoknak a változása, amelyekre a pénzünket költjük, sokkal mélyrehatóbbak. Vizsgálódjunk csak egy keveset. Az étkezésre költött forintösszeg — beleértve a háziasszonyi bevásárlást és az éttermi kiadásokat — viszonylag egyenletesen, nem különösen nagy ütemben növekszik. Nem eszünk ugyan általában többet, mint régebben, de számos olyan, újabban forgalomba került ételt, italt fogyasztunk, amelyet azelőtt vagy nem engedhettünk meg magunknak, vagy nem is vásárolhattunk, mert még nem létezett., (Nem szólva természétesen azokról a többletkiadásokról, amelyek az időjárással, illetve az esetleges gyengébb terméseredményekkel kapcsolatos áremelkedésekből származnak.) Az is köztudott, hogy bár a tömegétkeztetés és a vendéglátóipar nem szorította, 'illetve nem szorítja ki olyan mértékben az otthoni étkezést, mint korábban gondoltuk, azért háztartási szokásaink nem változatlanok. Növekszik például a különböző „konyhakész” áruk népszerűsége, ami egyrészt növeli az étkezés „súlyát” a háztartási kiadásokban, másrészt olyan szolgáltatások szálláscsinálója az élelmiszer-fogyasztásban, amelyek fokról fokra lényegesen megváltoztatják étrendünket és étkezési szokásainkat. Mindezeket bizonyítja az a kiállítás is, amely Nyíregyházán „Korszerű háztartás, több szabad idő” elnevezéssel ezreket vonz a megyei művelődési központba. Gépek, korszerű élelmiszerek, háztartási módszerek bizonyítják itt a szokások változását, az átalakuló életformát. ~ TERMÉSZETESEN. vizsgálnunk kell a másik „oldalt”, az iparcikkek vásárlásának alakulását is. Nos. ami azt illeti, éveken át bolti kiadásainknak szabályosan egyik „oldala”, azaz pontosan a fele jutott az iparcikkekre. Egészen 1969-ig volt Sokat utazgattam mostanában, bejártam az országot ke- resztül-kasuL Magam akartam meggyőződni annak ae immár közhelyszámba menő megállapításnak az igazságáról, mely szerint napjainkban egyre inkább eltűnőben van a különbség a város és a falu között. Nos, mit is tapasztaltam? Kezdjük a ruházkodással. Állítom, hogy a városi fiatalság semmiben sem marad el a falusi fiatalok modern öltözködésétől. A fiúk trapéznadrágja nemcsak a vidéki városokban, de már Budapesten is legalább olyan elterjedt, mint a falun és tanyákon. összecsukható ernyőt se láttam kevesebbet a városi nők kezében, mint a parasztlányoknáL Az egyre szes és kétrészes női fürdőru hák aránya a fővárosban i: körülbelül úgy oszlik meg. mint a vidéki strandokon. Lehet, hogy maxiszoknyában még van valamelyes lemaradás a városi nők terhére, de ez a helyzet, amikor is az akkor már százhúszmilliárd forint fölé szökött országos kiskereskedelmi forgalomból eppen fele-fele arányban részesült az élelmiszer-, illetőleg az iparcikkvásárlás. Ekkor következett be a fordulat. Az iparcikkek értékesítése váratlanul megélénkült, és már 1970-ben mintegy hatmi lliárd forintos többletre tett szert. Nálunk is bekövetkezett az, ami a fejlett országok vásárlási szokásaiban, mondhatni törvényszerű, tehát, hogy az emberek jövedelmük nagyobbik felét költik iparcikkekre és — viszonylagosan — kevesebbet élelmiszerekre. Ne álljunk meg azonban itt a vizsgálódással! Az iparcikkvásárlások keretén belül ugyanis nem kevésbé érdekes tünetek mutatkoznak. Jó néhány évvel ezelőtt még többé-kevésbé kiegyensúlyozottan költöttünk ruházatra és más iparcikkekre. Aztán az utóbbiak iránti érdeklődés — az apró vasáruktól az építőanyagokig terjedő, úgynevezett „vegyes iparcikkekre” gondolunk — hirtelen előretört. Addig évenként körülbelül nyolc-tizenhárom százalékkal növelte forgalmát ezekből a cikkekből a kereskedelem, tavaly nem kevesebb, mint huszonkét százalékkal! Egyetlen év leforgása alatt ez meghökkentő növekedés. És folytathatnánk az elemzést még szűkebb körre szorítva, most már az iparcikkek valóban „vegyes” családján belül is; hogy például mennyivel növekedett a forgalom a híradástechnikai, a lakásfelszerelési cikkek vagy a bútorok körében és így tovább. Ehelyett azonban vessünk egy pillantást az iparcikkek másik fontos csoportjára, a ruházatra. HADD EMLÍTSÜNK még néhány adatot. Ez év első felében — a tavalyi első fél évhez viszonyítva — 15 százalékkal nőttek a vegyes- iparcikk-vásárlások. a már korábban megszokott 9—10 százalékkal az élelmiszer-fogyasztás és — mindössze r— négy százalékkal a ruházati forgalom! Ez természetesen kapcsolatos a ruházati kereskedelem ismert hullámzó mozgásával és ál-rendszerünknek éppen a ruhaneműkkel összefüggő néhány problémájával. De ettől függetlenül is figyelemre méltó, hogy amíg például öt esztendővel ezelőtt, alig másfélszer olyan értékben vásároltunk vegyes iparcikkeket, mint ruhaneműt, tavaly már kereken kétszer annyit! Mindez közvetlen következménye a jövedelmek, a vásárlóerő viszonylag gyors növekedésének. Azok az említett áruk ugyanis, amelyek iránt föltűnő módon nőtt az érdeklődés, messzemenően érzékenyek a vevők jövedelmi változásaira. És megállapíthatjuk, hogy ha erőteljesebben növekszik a lakosság jövedelme, a többlet nem annyira az élelmezési kiadásokban, még csak nem is a ruházkodásban mutatkozik, hanem elsősorban a különféle egyéb iparcikkek vásárlásában. És fordítva is igaz: ha kevésbé vagy egyáltalán nem növekszik a kereset, leginkább az utóbb említett cikkek forgalma szenvedi meg a pénztelenséget. Mindez azért is fontos, mert a napjainkban tömegesen vásárolt ipari fogyasztási cikkek legtöbbje — elsősorban a gépek és a készülékek — üzemelte tési, karbantartási, alkalmasint javítási költségekkel is terhelnek bennünket, ami nem csekély mértékben növeli a szolgáltatások jelentőségét. Vajon mindez véletlenszerű, spontán jelenség? Természetesen nem. hiszen gazdasági terveink részletekbe menően számolnak ezekkel a változásokkal. De hogy ezek a tervek minél jobbak legyenek, és tovább javuljon a felkészülés is, mind többet kell foglalkoznunk a fogyasztás előrebecslésével, mégpedig hosszabb távra. ROHAMOSAN FEJLŐDIK a tudomány és a technika, s rengeteg új fogyasztási cikk születik nap-nap után. Példák százai bizonyítják: a mai „technikai csoda” holnap már közönséges árucikk. A műanyagok, a szintetikus kelmék, az automata mosógépek, a televízió, maholnap a színes televízió, egyaránt ezt bizonyítják. És ez a fejlődés a jövőben valószínűleg tovább gyorsul! Ez pedig nagymértékben megnehezíti fogyasztási szokásaink várható változásainak mérlegelését. Vajon gondoltuk volna-e jó néhány évvel ezelőtt, hogy a nylonharisnya teljesen kiszorítja a régi műselyem viseletét, a szintetikus mosószerek használata a mosószappanét és így tovább? Mostanában például igen gyorsan terjed a különböző eldobható csomagolások alkalmazása, ami nem csekély mértékben átalakítja mgjd az egész üveg-, porcelán-, fa-, alumínium- és papírfelhasználást, illetőleg fogyasztást. NEM KÉTSÉGES, hogy hiábavaló lenne a közelmúltban lejátszódott fogyasztási folyamatokat gépiesen a jövőbe vetíteni. Már csak azért is, mert a szocialista gazdaságunkban meghonosodott tervezésnek és becsléskészítésnek nagymértékben befolyásolnia kell magát a fogyasztást is. A népgazdasági tervezés számol is ezzel a kölcsönhatással. Ez a számítás, jobban mondva felkészülés, és persze befolyásolás, úgy válik valóban hatásossá és hasznossá, ha minden termelő ágazat és azon belül minden egyes vállalat, nemkülönben mindenegyes város, község helyi tervezése, mondjuk így, termelés- irányítása többet vizsgálja, tanulmányozza a mai és a lehetséges holnapi fogyasztást. Ahogy mindannyian elgondolkozunk rajta: mit is vásároljunk majd holnap és ennek megfelelően készülünk is a holnapra. (balogh) Héphciistos kisvárdai segédje Csépke Sándor szép hétköznapjai Hephaistos, vagy más néven Vulcanus műhelye a tűzhányók mélyén volt. így tartja a görög monda. Két segédje volt a rút mesternek, Kra- tos, az Erő, és Bié, az Erőszak. Műhelyük, ahol annyi csoda született, sistergő tűz- örvénytöl volt forró. A levegőben gázok, gőzök, korom, füst és pernye szálltak. Itt, ebben a műhelyben győzte le az emberi ész. értelem és erő az anyagot, teremtett újat. hasznosat és szépet. A kisvárdai Öntödei Vállalat közismert neve: Vulkán. Szürkeöntödéje olyan, mint Héphaistos műhelye. A tűz és a mesterség istenének itteni egyik „segédje”: Csépke Sándor. Benne egyesiül az Erő és az Erőszak. Karja izmai sok-tonnás nyomást adó présgépével együtt kényszerítik formába az anyagot. A szürkeöntödében maga is szürkévé vált. Ma 35 éves. Ebből tizenhetet töltött a mai Vulkánban. Az otthon Érdekes falu Ajak. Utcái — mint sugárutak — mind a templomhoz vezetnek. A többi utca, koncentrikus körként foglalja magába a házsorokat. Egyetlen kivezető út szeli át: a 4-es főút. Emellett van Csépke Sándor háza. Innen indult először kerékpáron — ma sem vált hűtlenné járművéhez — Kisvárdára. A ház előtt kis kert. Hozzájárul még 300 négyszögöl szőlő. Felesége, Emma asszony tsz-tag. Mint ahogy paraszt volt Csépke apja. és mindenki más az ősök közöl. Sándor volt az első, .aki elhagyta á falusi életformát. Elhagyta vajon? Mit jelent a valóságban az, hogy naponta 4 kilométernyire elmegy otthonról? A faluból a városba. A mezőgazdaság világából az üzemébe. Az a 40 ezer kilométernyi út. amit közel két évtized alatt lekerekezett, mennyire vitte él eg}’ ősi világból az új felé? Megkerülte-e önnön egyenlítőjét ezalatt? Pihenj ie, édesapám'' Télikaibátot voltak vásárolni Váróéban. Csépke Sándor betanított gépi formázó és két fia: á 11 éves Sándor és a 12 éves István. Nógatták apjukat: vigye el őkel oda, ahol dolgozik. Csépke a portással is összeveszett, de bevitte a két fiút. öntés volt. Csodálkozva, ámulva járták be az öntödéi. A két gyerek kérdezett, az apa, otthonosan, a valamibe beavatottak tiszteletet gerjesztő biztonsagával felelt. Az élmény döbbenetes volt. Csépke így meséli — Mióta itt vdtak a gyerekek, azóta, ha este hazamegyek, mindig azt mondják: pihenj le, édesapám. Nem hagynak jóformán semmit sem csinálni. Csendben vannak. Azt hiszem, másként is néznek, mint addig. — Minek szánja a két fiút? — Mindegy. Amihez kedvük lesz. A nagyobbik mindig olvasna, ö. úgy néz ki, továbbtanul. A kisebbik bab- rálós. Mindig eszkábál valamit. Most gépszerelő akar lenni. Tudja, hogyan van. Minden szülő jobbat akar a gyerekének, mint ahogy néki sikerült. Én nem bánom, ha munkás lesz bármelyik. De legyen jó szakmája, és dolgozzék könnyebben, mint ón. Még ha a tsz-be kerül is, legyen gépész, traktoros, szerélő, technikus — mindegy. De a régi falusi munkát nekik sem kívánom. Mint ahogy magam se akartam. A nagy versengés ez nem olyan nagymérvű, hogy téves következtetéseket vonhassunk le belőle. Háztartási gépekből, mindenekelőtt frizsiderből, villanybojlerból és mosógépből sokkal több talál gazdára a falvakban, mint a városokban. De ez természetes is, hiszen faluhelyen nincs mű- jéggyártás, nincsenek gőzfürdők és a Patyolat sem segíti a háziasszonyokat. A porszívó nagyobb kelendőségét is csak az indokolja, hogy a falu porosabb. Mindez tehát csak látszatadat. ami önmagában még nem jelenti a falu kulturális igényének térhódítását a várossal szemben. A több tévékészülék, modem bútor és személykocsi jelentené azt, ezek vásárlásában viszont a városi lakosság semmivel sem marad el a fala népe mögött. A feketekávé fogyasztásának mértékét illetően kifejezetten várospárti vagyok. A legutóbbi időben már Budapesten is annyira nőtt a kávéfogyasztás, hogy a falusi presszók legfeljebb csak az egyenlő aránnyal, de semmi esetre sem fölényükkel dicsekedhetnek. A fiatalság tánckultúrája terén is bátran húzhatjuk az egyenlőségjelet. Igaz, hogy a parasztifjúság valamivel hamarabb fordított hátat az everybody-nak és tért át országszerte szinte egyik napról á másikra a shake-re. Aki azonban figyelemmel kíséri a városi zenés szórakozóhelyek és házibulik „táncrendjét”. az nem táplálhat kételyt afelől, hogy itt is csak múló előnyről van szó a falusiak részéről. A gyógyszerfogyasztás arányara vonatkozóan nincsenek pontos adataim. A városi élet általában maga után vonja a nagyobb mérvű orvosságfogyasztást, de ezt a látszólagos többletet némiképp ellensúlyozza a falusi lakosság előretörése az altatók szedésében. A mezőgazdaság gépesítésével ma már több idő jut alvásra, ezért a hajnali felkelésre beideg- ződött parasztság Tardyl és Dorlotyn szedésével szoktatja hozzá magát a kora reggeli órák zavartalan átalvá- sához. Mindent egybevetve: ha a nagy versengésben pillanatnyilag még mutatkozik is némi fölény a falu javára, megvan rá a kilátás, hogy a város előbb-utóbb behozza a lemaradást. Heves Perelte Csalták pedig. Mit akart Csépke Sándor? — Szereti a szakmáját? — Szakma. Nem ismerik annak. Betanított vagyok. De szeretem. Meg is mondom miárt. Szép dolog a semmiből valamit csinálni, ami érték. Mert nem mindegy az, hogyan teszem fel a présre a tormaszakrényt. Meg az se mindég}-, mennyi formabontók keiül alá. Utána lapáttal megtöltőm tölíőhomokka'l. Aztán rá a súlyt! Jön belé a mag. És látom, hogy a homok, a folyékony vas, a behelyezett drót. a magvas hogyan adja ki végül a radiátort. 17 év alatt ez is sokat változott. A munka módszer e és a minősége is. De ahogy na dolgozunk, az nagyon ősi. Ha felépül az új üzem, akkor minden más lesz. Ha nem hinném, hogy felépül, talán nem is tudnék kitartani. Évek óta ez éltet. Csaltak pedig. A sógor Záhonyban vasutas. Ő is hívott. Meg se kérdeztem mit fizetnek, eszembe se jutott, hogy elmenjek. Szeretem az üzemet még így is. Elégedett embernek mondom magam. Egészségem van, dolgozni tudok, családom szép. Csak a munkahely lenne egy kicsit más. „Nem majális tll" Emma asszony mái- abból látja, milyen Sándor hangulata, ahogyan leszáll a kerékpárról. Mert mi tagadás, Csépke hazaviszi magával az üzem gjandját. — Haza hát. Mert ügy vasi az, hogy ami az üzemben rossz, az nekem is az. Ha nincs elég formaszekrény, az nemcsak azt jelenti, hogy nincs terv, hanem azt is, hogy kevesebb a pénz. Mert ha sok, akkor se vet fel. A legjobb hónapban se éri el a háromezret. Nem panaszkodom, szép pénz. De nagy is a család. Az asszony kap a fcsz- ben havi nyolc-kilenc- százat. De még így is nagyon be kell osztani. Nyilván, ha az üzemben rossz a hónap, akkor otthon is több a gond. Mert volt itt baj az öntödében. Most is kevesebbén vagyunk, mint kéme. Aztán itt évente 2—30Ó ember jön-megy. A gyengéje kihull. Igaz, nem majális itt. Aki lehúz az öntödében 15— 20 évet, megnézheti magát. Éppen ezért, az ember észszel él, imnnyftas <*e** Ehhez persze kellene egy kis szakmai képzés. De itt van, nézze, az idei munkásakadémia programja. Egyetlen olyan előadás sincs, ami segítene. Volt itt szó házi tanfolyamról, de úgy is maradt, így aztán az ember itthon is istuderál, hozza magával az üzemi gondot. Vannak olyanok, akik műszak végén leteszik a kalapácsot. és nagyi. Nem érdekli őket semmi. Balázsnál fejezik be a napot, ő az ajaki kocsmáros, tudja. Lehet, hogy nekik könnyebb. De így jobb. Tiszta levegőn Csépke Sándornak pihenője a kis kert munkálása és a ráfizetéses szőlő gondozása. Nevet: — Kell a friss levegő. A korom és füst után ott fújom ki a tüdőmet. Mindég}’, hogy mit terem. Nem vagyok borissza. De gázos levegő után sóvatrgam a tisztát. Ez a legjobb szórakozásom. Más ugye nem nagyon akad. Otthon a gyerekeknek segítek. Most még tudok beleszólni abba, hogy mit tanulnak. Míg nem volt televíziónk, moziba jártunk. Most már nem. Otthon van. Könyvre nem marad erőim. A nagyobbik fiam olvas már helyettem. Nem is győzöm könyvvel. Munka után fáradt vagyok. Talán ha szakmát tanulnék, arra jobban szakítanék időt. lg}' aztán a kislányommal. Emma - val kertesztoedek, és gyűjtöm az erőt másnapira. Talán így jóMaai érti. miért akarok jobbat a gyeseknek? szavalt — Politizál? — Persze. Az üzemben. Beleszólok az üzem dolgaiba. Néha azt mondjak túl sokat is beszélek. Volt itt idő, amikor nem sok kedvem volt ehhez, mert mindegy volt. mit beszélt az ember. Az utóbbi időben javult a helyzet. Rájöttek. hogy minden itt dől el. Lent. Az üzemben. Úgy néz ki, mégse beszéltünk hiába. Miért nekünk most van szavunk. Én re 60 fillért kapok óránként csak azért, mert törzsgárda vagyak. Ilyen nálunk az, amire ázt mondják: pénz tisztesség. — Meri minek emésszem magam a hallgatással. Nekem ezt jelenti az üzemi demokrácia meg az, hogy munkáshatalom. Az üzemmel él, de a városba nem vágyik. „Félek a ber- háztól” — mondja. Ajakon akarja korazprüsitervi a házal, amiben laknak. A parasztiházait, amelyben NDK-konyha- bűtor van, ahol a gyerekek könyveinek külön hely jut, de ahol az apa fáradt ahhoz, hogy olvasson és az asszony még a tsz-hez kötődik évsza ziados paraszti szállal. Osepke Sándor- nem híves ember. Csak egy, a Vulkán vulkánjában dolgozók közül. Ilóphaistos segédje. A megtestesült erő. És hűség. Nézem kormos arcát, ahogy munkáját figyeli. A íelgyűi-i ímg alól kidagadó izmokat, ahogy a lapátot emeli. A mosolyt, ami ott bujkál szája szögletén, ahogy a drótot a keretbe illeszti. A szemér amelyben az Öntöttvas tűzpirosa verődik vissza csillag gyanánt. Es nézem Csépikét, iád műszak végért kerékpárra ül, hogy befejezze körfu- tááát sayá-t egyenlítője körül. Ságul ftarjSé *. Mi*
