Kelet-Magyarország, 1971. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-24 / 277. szám
é. »13a! IFBTW WÄG^ASonsrXa KOTAJ ÉS SZOMSZÉDAI Nemrég értesültünk, hogy az új autóbusz-menetrend kialakításán most dolgoznak. Szeretnénk, ha Kemecse község lakóinak régi óhaját iS figyelembe vennék. Ugyanis a közvetlen szomszédságunkban lévő községeket — például Nyírbogdányt, Kó- tajt, Nagyhalászt — autóbusszal nem tudjuk megközelíteni, de még vonattal sem. Azt mondhatjuk, hogy Budapestre könnyebben eljuthatunk, mint a szomszédos, alig néhány kilométerre lévő községekbe. Kérésünk: teremtsenek autóbuszközlekedést Kótaj és a környező községek között — javasolja levelében Hajdú Sándorné kótaji lakos. ÉSZAKI ALKÖZPONTI LAKOSOK PANASZOLJAK: 1. Már hónapok óta — de különösen szombaton és vasárnap — nincs meleg víz a Vasvári Pál utca 79—81. és 83-as számú bérházakban. A lakók különösnek tartják, hogy az illetékesek természetesnek veszik, hogy ők fi- zetik a személyenkénti 17 forintot melegvíz-szolgáltatás ellenértéke címén, ugyanakkor az illetékesek magukra nézve nem tartják kötelezőnek az ellenszolgáltatást — írja N. M. nyíregyházi olvasónk. 2. Az Északi körút közvi' lágítási lámpái közül úgyszólván csak minden második ég, emiatt sötét van, a világítás nem kielégítő, melyre pedig a téli időszakban még fokozottabban szükség van. Kérjük az illetékesek mielőbbi gyors intézkedését — közli T. I. nyíregyházi lakos. , 3. A tanárképző főiskola hallgatói és a hozzá tartozó gyakorlóiskola gyermekei fáznak, mert az épületben a fűtés nem kielégítő, hidegek a radiátorok, s ez évek óta visszatérő probléma. A gyerekek — különösen az alsótagozatosak — egyébként is hamarabb megfáznak, az influenzát is nehezebben küzdik le, miért kell ezt még mesterségesen is előidézni ? Miért nem lehet számukra a tanulást jól fűtött iskolában biztosítani? — kérdezik a gyakorlóiskolás gyermekek szülei. KÖZÖNYÖSSÉG Az utóbbi napokban a havazás és a hófúvások alaposan próbára tették és teszik a közlekedést. Sajnos, nincs aki törődjön a gyalogjárók biztonságos közlekedésével. Forgalmas utcákon például a Vöröshadsereg útján, a Bethlen Gábor utcán, a Bocskai utcán és még sorolhatnánk tömegével, hogy az utakon és az utcákon igen nyaktörő mutatványokat kell végezni a gyalogjáróknak, hogy eljussanak a céljukhoz. Ha végigmegyünk ezeken az utcákon, kirívó eseteket láthatunk sokfelé. Egyes szakaszokon simára letisztítva a gyalogjárda, utána egész házsorok következnek, ahol még csak meg sem kísérelték a havas, jeges járdák megtisztítását S vajon az illetékesek megkísérelték a büntetést? — írja F. P. Nyíregyházi Tanácsi Építőipari Vállalat megvételre keres bádogos hajtogató és göngyölítő- gépet Ajánlatokat kérjük: ' Tokaji út 3. Anyagosztály. Telefon: 16—63. (1027) — Kérem a tisztelt bíróságot, hogy védencem büntetését enyhíteni szíveskedjék. És hogy visszaeső ne lehessen a jövőben, hetente csak egyszer utazzon Budapestre... (Kiss Ernő rajza) Szerkesztői üzenetek Kozma Pál vajai, Szabó Já- nosné nyírparaszriyai olvasóinknak levélben válaszoltunk. Lizát Julianna géberjéni, Fekete Istvánná nyíregyházi, Vajda Lászlóné Pólyák-bokori, id. Csernus Emilné mária- pócsi, Bodnár György nyíregyházi, Nyitrai Bertalanná kisvarsányi lakosok ügyében az illetékesek segítségét kértük. Molnár József napkoiri olvasónkat a nyíregyházi járási hivatal levélben tájékoztatta a betegségi segély Iránti igénye érvényesítésének módjáról. özv. Dorka Jánosné nyírmadai lakos szociális otthonban nyert elhelyezést. Pituk Mihály nyírparasznyai olvasónk fizetését megkapta. Sütő Sándor tarpai lakos televíziójának megjavítása nem lenne gazdaságos, erről a szerviz tájékoztatta olvasónkat is. Hatházi Ferenc ófehértói lakos kártalanítása megtörtént. Várkondi Sándor nyíregyházi olvasónk panaszát orvosolták, a reklamált számlát módosították. Iszlai Dezsőné nyírmeggyesi, valamint Dombóvári Jánosné fehérgyarmati lakosokat az illetékesek levélben tájékoztatták. Horváth Mihályné nyírmadai olvasónk a munkaviszonya alapján megillető segélyt megkapta. Lemák Mihály ópályi lakos ügyében — a pótszámbavételi határozatban foglaltak alapján — a nyírgyulaji Petőfi Termelő- szövetkezet hivatott intézkedni. A lap megírta — az illetékes válaszol A TÉR SORSA Az 1971. október 13-án megjelent „Szemétdomb a «belvárosban" című cikkel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk: , A Szabolcs-szálló, a Lenin tér és a római katolikus templom közötti területre az új 225 000 kötetes megyei könyvtár kerül elhelyezésre. A kiviteli terveket a NYIR- TERV készítette el, melynek alapján az építési engedély kiadása is folyamatban van. A létesítmény kiviteli terveinek bírálata és jóváhagyása 1971. szeptember 15-én megtörtént, így előreláthatólag 1972 első fél évében a területen lévő létesítmények szanálása, bontása, a terep- rendezés megkezdődik. Amennyiben a beruházás megvalósítása eltolódna, úgy a terület rendezéséről megfelelő módon gondoskodni fogunk. Nyíregyháza Városi Tanács VB építési és közlekedési osztálya A szerkesztőség megjegyzése: — Miért kellett erre — a gondozásra — a város lakosságának negyedszázadot várni? MEGTÉRÍTIK a kart „Eltűnt egy csomag” címmel cikk jelent meg a Kelet- Magyarország november 10-i számában, mellyel kapcsolatban válaszunk a következő: Megállapítottuk, hogy a cikkben szereplő küldeményt Garbolc községben október 18-án feladták, s a címzett a mai napig sem kapta meg, mivel a csomag a postai bel- kezelésben elveszett. Az elveszett csomagért a posta felelősséggel tartozik. Címzett kárigényét a kiállított tudakozvány alapján — melyet a címzettnek időközben megküldtünk — bármelyik postahivatalnál bejelentheti. Kártérítési eljárás lefolytatására egyébként a nyíregyháza 1. sz. megyei postahivatal az illetékes. Postaigazgatóság Debrecen A JOBB ELLÁTÁSÉRT A közelmúltban megtartott ankét keretében adtak számot a Nyíregyházi ÁFÉSZ szocialista brigádjai munkájukról. Az ankét vitaindító beszámolója után a brigádvezetők és a tagok számoltak be az elért eredményekről, valamint elmondták javaslataikat. A tizenegy szocialista brigád közül egy bronzkoszorús, kettő zöldkoszorús, kettő pedig oklevelet kapott. Az ankét egybehangzó határozata volt, hogy a szocialista brigádok arra törekedjenek: a lakosság jobb áruellátását biztosítsák, a szövetkezet eredményes munkáját előmozdítsák — közölte Dorogi Mihály nyíregyházi olvasónk. FOGORVOS KERESTETIK November, fogászati hónap, halljuk naponta a rádióban — írja levelében Bihari Erzsébet újfehértói levelezőnk. Amikor is különös nyoma- tékot és hangsúlyt kapnak a fogak ápolásáról szóló előadások, tanácsadások, s nem utolsósorban a fogak .orvos által való átvizsgálása és kezelése szervezett formában az óvodákban, iskolákban. Sajnos Ujfehértó 14 000 lakosa csak hallgathatja a rádióban megszólaló orvos tanácsait, hiszen itt nincs fogorvos, az üres fogorvosi rendelő nem talál a fogak orvosára. így aztán nem marad más, minthogy akinek a foga fáj. Nyíregyházára utazik, hogy fogorvost találjon. NEMES KEZDEMÉNYEZÉS A nyíregyházi járási Vöröskereszt szervezetéhez tartozó baktalórántházi Il-es alapszervezet elnöke és vezetőségi tagjai elhatározták, hogy a tagsági és pártoló tagsági bélyegek értékesítéséből befolyt 40, illetve 50 %-os visszamaradt bevételt a nehéz körülmények között élő családok és idős emberek megsegítésére fordítják. Az említett forrásból származó összegeket november 7-én adták át kinek-kinek a saját otthonában, hiszen minden egyes megjutalmazott magas kort megért, ágyban fekvő, segítségre szoruló ember. A jutalom tükrözte, hogy társadalmunkban az idős embereket megbecsülik és törődnek velük, s a meg- jutalmazottak örömkönnyei pedig az öröm és a köszönet szimbóluma volt — közölte Makkai András Baktalóránt- háza Kossuth út 36. szám alatti lakos. BEKÖTÖTTÉK A VIZET A Kelet-Magyarország egyik november éleji számában helyt kaptunk panaszunknak, mely szerint mi, a nyíregyházi Felszabadulás útja 7. számú ház lakói — éppen úgy, mint az 5. szám alatti lakók — körülbelül 18 család víz nélkül maradtunk, mivel- az építők elvágták az udvarunkba vezető vízvezetéket. Sokáig jártunk különféle szervekhez panaszunk orvoslása végett, mielőtt a szerkesztőséghez fordultunk. Úgy gondoljuk, hogy ez az utolsó érv hatott. Legnagyobb örömünkre november 17-én, délután ismét megcsordult az udvari vízcsapunk, melyet köszönünk az építőknek is, de köszönjük a szerkesztőségnek is — írja levelében a lakók nevében is Takács Istvánná Nyíregyháza, Felszabadulás út 7. szám alatti lakos. VEGYI HIÁNYCIKKEK Mi az oka, hogy az olaj- f estékfélékben Nyíregyházán időszakonként hiánycikkek mutatkoznak. A nagykereskedelmi vállalat nem tudja folyamatosan teljes mértékben ellátni a megyei háztartási boltokat bizonyos olajfestékekkel. Például egész nyáron nem volt fehér olajfesték. Egyik fontos cikkük a balonos szesz’ — amely fénymásolatokhoz elengedhetetlenül szükséges — gyakran hiánycikk, ugyan így a káliszappan. Piros olajfestékük hónapokig nem volt. Mosóporokban is állandóan jelentkeznek hiányosságok. A helyi kereskedelem kénytelen idegen megyékbe elmenni, hogy a szükséges áruféleségeket megkapja. Békéscsabán, Miskolcon a nagykereskedelmi vállalatok vezetői szívesen fogadják a nyíregyházi kereskedőket és előzékenyen kiszolgálják őket ■ azokból az áruféleségekből, amelyek itt hiányoznak. Előfordul az is, hogy Budapestről kell beszerezni bizoriyos cikkeket. Mindenesetre jó lenne, ha a helybeli nagykereskedelmi vállalat biztosítaná a város és a megye lakosságának háztartási cikkek szükségleté|; — írja Farkas NEM LEHET TOVÁBB? A Nyíregyháza és Oros község között közlekedő autóbusz utasait Oroson a tanács épülete elé viszi, s akik például az állomás környékén laknak, innen még jócskán gyalogolhatnak apró gyermekükkel csomagjaikkal. Számunkra az lenne a kedvező, ha az autóbusz az állomásnál fordulna meg így az arra lakók is hamarabb hazaérnének. Az autóbusz menetrendje megfelelő s ha ezt a kérésünket az illetékesek figyelembe tudják venni, helyzetünkön sokat könnyítenének — írja T. S-né több orosi lakos nevében. 1971. november Ä HAZÁI KILÁTÓ fizetnek a Sajó szennyezői 9 Hazánk legszennyezettebb folyója jelenleg a .Sajó. Vizében a lebegő vasércporon, az olajon és a savakon kívül sok egyéb vegyianyag is található, s ezek együttesen már szinte teljesen kipusztították a folyó növény- és állatvilágát. A víztörvény megszegőit megbírságolják. Az idén például a Sajó partján települt és a folyó vizét szennyező üzemek mintegy 37 millió forint büntetést fizetnek. Eszak-Magyarország Táncoló oroszlánok Az év végi ünnepekre számos újdonsággal lepi meg a gyermekeket a JATEX Játékkészítő Háziipari Szövetkezet. A TRIÁL-hoz most szállítják ki a karácsonyi választékot bővítő újfajta játékokat, köztük a 85 centiméter magas, szürke plüssből készült Fifi kutyákat és a csaknem egyméteres, érdekesen hosszú lábú „táncoló oroszlánokat”. Ez utóbbi újdonság mint mozgójáték is jól leköti majd a kicsinyek figyelmét. Szolnok megyei Néplap fácánexport Húszezer, hálóval befogott élő és kilőtt fácánt exportálnak külföldre és szállítanak a belföldi piacokra a körvadászatok megkezdését, november 20-át követő hetekben a MAVAD Csongrád megyei ki- rendeltségéről. Ezenkívül 2— 3 ezer vadkacsára is számítanak. Petőfi népe Nem alszik a medve A debreceni állatkertben felkészültek a télre és a hideget nem tűrő állatoknak meleg helyiségről gondoskodtak. A majmojc például átköltöztek az új majomházba. A medvék nem kívánják átaludni a telet, mint ahogy azt a közfelfogás tartja. Valószínű, hogy a rendszeres napi táplálék miatt nem térnek pihenőre, téli alvásra márciusig, mint a szabad természetben lévő társaik. Hajdú-Bihari Napló Halált okozott a ló A mecséri téeszistálló udvarán, a 30 éves kocsis, Ftilöp Géza meg akarta itatni két lovát. Valami miatt megriadtak a fiatal állatok, az egyik ló földhöz vágta magát és nagy lendülettel hátracsúszott a szekér. Fülöp Gézát a kocsi nekiszorította az istálló falának. A 30 éves fiatalembert máj- és lépzúzódással szállította a mentő kórházba. Másnap meghalt. Kisalföld Nyugdíjasokat látogattak % A nyugdíjasokkal való törődés, a munkában megöregedett egykori dolgozótársak iránti figyelmesség szép példáját mutatták a szegedi jutagyáriak. Nemrégiben 22 egyedülálló, idős asszonyt látogatott meg az igazgató és az szb titkár, elbeszélgettek velük, érdeklődtek: hogy vannak, mire lenne szükségük? A gyár KISZ-fiataljai pedig vállalták, hogy a ró* szoruló nyugdíjasokat segítik, s hetenként takarítással, bevásárlással könnyűének az egyedüllét gondjain. Délmagyarország Kei ivar ú őz A Fejér megyei Mélykútpusztán a napokban nem mindennapi zsákmányt — kétivarú őzet — ej* tett Tolna Kálmán vadász. A különleges állatot 150 méterről* nyaklövéssel terítette le. A hatéves, harminckilós őz, bár női ivarszervei vannak, 300 grammos* szép aganccsal is rendelkezik. Á biológiai ritkaságot preparálás után kiállítják a budapesti Mezőgazdasági Múzeumban. Vas Népa 5000 virgács Messze még a télapóünnep, a zalai élelmiszerüzletek kirakatai, polcai azonban már télapó leendő ajándékaitól piromlanak. A Zala megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat az idén 32 mázsa csokoládéfigurával, s 5000 virgáccsal készült fel december 6-ca, ezenkívül 15 ezer vegyes télapócsomag és 25 mázsa, az alkalomhoz illő piros papírba csomagolt szaloncukor várja a vásárlókat. Zalai Hírlap Kigyulladt a ház A hét végén Kaiban riasztották a tűzoltókat. Fehérvári Márk- né korábban szalonnát sütött a gáztűzhelyen, egy időre azonban őrizetlenül hagyta a konyhát, s az átforrósodott zsíros szalonna lángra lobbant. Később a konyhát elborító lángok hatására felrobbant az áttüzesedett gázpalack megsértette a mentésben részt vevő Pusoma Joachimot. Fehérváriné az esetnél szintén első fokú égési sebeket szenvedett. Az épületben közel 30 ezeg forint kár keletkezett. ? Heves megyei Népújság . Vizsga „helyett** totózás November 16-án Veszprémben a 15. Volán központjában megtartották a hónapokkal ezelőtt meghirdetett munkavédelmi szellemi vetélkedő döntőjét. A vállalatnál összesen 416 dolgozónalc kell évenként a vállalati munkavédelmi szabályzat ismeretéből vizsgáznia. A vállalat vezetői és szakszervezeti bizottsága által meghirdetett szellemi vetélkedő két vizsga között az ismétlést, á munka- védelmi ismeretek felfrissítését célozta. A versenyzőknek 14 kérdésre kellett a helyes választ „kitotózniuk”. Veszprém megyei Napló Elítélték a fajtalankodót Idült iszákosként ismerik a SS éves Takács Imre miskolci lakost. Bár korábban megnősült* de kiderült róla, hogy tulajdonképpen szellemileg, de tőleg erkölcsileg visszamaradott ember. Tavaly augusztus óta sűrűbben kereste a 15—18 éves fiúk társaságát, akiket több alkalommal is rávett a fajtalankodásra. Idén júliusban azonban már egy 9 éves fiúgyermekkel is megkísérelte a bűnös kapcsolat megteremtését. Az arrajárók, s a kisfiú időközben odaérkező édesanyja értesítette a rendőrséget. Takácsot a miskolci járásbíróság másfél évi szabadságvesztésre ítélte. Déli Hírlap Hétvégi faházak 1 Ví kendházak 1 Fogyasztói ár OTPFt hitein befizetőn Ft 16,4 ms alapterülettel verandával 19 450 6000.— ugyanez hálófülkével 19 900,— - 6000,— 2' m! alapterülettel két család részére is alkalmas • 29 830,— 9000,— \ szállítási költség a termelő ízemtől a vevőt terheli. Kaphatók a TÜZÉP-telepeken. (33440