Kelet-Magyarország, 1971. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-21 / 275. szám
Vasárnapi melléklet Ki mit visz haza? Mit visz haza az ember a gyárból és általában a munkahelyről érzés- és gondolatvilágában? Milyen impressziókkal, milyen lelkiállapotban távozik? Mit visz haza a családi, baráti körbe, vagy éppen a kocsmába? Egyszóval, a munkahelyi közösségből milyen hangulatban kerül ki az ember a közösségek más szféráiba? Megfigyelhető és mindenki önmagán lemérheti, hogy bármilyen fárasztó is a nyolcórai munka, ha nem volt különösebb „közjáték”, akkor jó hangulatban lépünk ki a kapun. Az ember ősi becsvágya, hogy ,,ma valamit alkottam”, változatlanul él — kevés kivétellel — mindenkiben. S ez, a jól végzett munka tudata, a nyolc óra elteltével kellemes fáradtságot ad, de nem levertséget. A nyolc óra csak akkor vezet kimerültséghez, el- csigázottsághoz, ha a munkaidő alatt olyan hatások is érték a munkást, amelyet nem tud lemosni magáról a zuhanyozóban, amit nem tud gyárkapun belül hagyni, hanem óhatatlanul cipeli magával, foglalkoztatja, zaklatja. Ügy hiszem, témánál vagyunk. Amikor zavaró koloncokat cipel haza magával a dolgozó, akkor — mint mondani szokás — el van rontva a napja. S ha így van, akkor nincs biztosítva a regenerálódása, az, hogy másnap újult erővel lásson ismét munkához. Ehhez az úgynevezett elrontott naphoz gyakran elegendő egy felelőtlen megjegyzés, bántó kiszólás a csoportvezetőtől, vagy műhelyfőnöktől. De az is, ha a munkás kérését hanyagul vagy igazságtalanul intézik. Mindez, persze, emberenként változik. Vannak érzékenyek és kevésbé érzékenyek. „Edzettek” és kevésbé „edzettek”. Aki azonban szívén viseli, becsületbeli ügyként kezeli munkáját, az érzékenyebb, mint az, alti közönynyel, szükséges teherként, csupán „eltölti” a meghatározott munkaidőt. A lelkiismeretes embert a munkahelyi gondok otthon is tovább foglalkoztatják. A családi otthon melegét sem érzi úgy, mint máskor. Néhány „odavágott” szó az asszonynak, enyhe csínytevésért is pofonígéret a gyereknek.» „Megfagy” körülötte a levegő. S ebben a fagyos légkörben indul másnap dolgozni. Vajon milyen energiaveszteséggel kezdi a napot? Ez egyedi. A végzett tesztek szerint nem ritka a teljesítőképesség ötvenszázalékos csökkenése sem. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem a jogos bírálatokról, azok emberséges közléséről, illetve ezek hatásáról van szó, hanem a kifogásolható hangnem, az igazságtalanul bántó megjegyzések miatti őrlődésrőL Elronthat például valaki egy munkadarabot — szándékosság nélkül vagy figyelmetlenségből. Ilyen a legjobb szakemberrel is előfordul. Ha ezt a művezető úgy intézi el, hogy „na szakikám, erre még visszatérünk” — benne az érezhető hangsúllyal: „gondolkodj, van rá néhány napod, vagy ezt felírom a feketelistára, s majd alkalomadtán megnézheted magad —, akkor az illető biztosan rossz közérzettel távozik munkahelyéről. Holott a művezető azonnal tisztázhatta volna az ügyet, a vétség vagy kár arányában. Az utóbbi esetben nem cipelné magával haza a munkás ezt az idegfeszítő terhet, amely zavarja nyugalmát, gátolja regenerálódását, végkimenetelében újabb hibák, selejt stb. forrása lesz, és nem ritkán a légkör elmérgesedéséhez vezet. Igen változó lehet, hogy ki mit visz haza munkahelyéről. Hazaviheti a jókedvet, az üdeséget, amely másnapra tökéletes regenerálódást, újult energiát biztosít. És ez a jó, ez a természetes. S hogy mégis a ballasztok hazacipeléséről szólok, annak oka éppen károsságában keresendő. A szakszervezetek XXII. kongresszusán is nagyon sok küldött beszélt erről a kérdésről, a munkahelyi közérzet gyűjtőszó, illetve fogalom alatt. Az indokolatlan bér- és egyéb megkülönböztetések, a kéz- legyintéses véleményfogadás és ügyintézés, mind, mind kikerül a gyárkapun, magával cipeli a munkás. S ha ez halmozódik az emberekben, akkor alakul ki az a bizonyos rossz munkahelyi közérzet, amely közömbösséghez, nemtörődömséghez vezethet, amikor az ember bemenekül a huszonöt vagy hatvan négyzetméterébe, a saját lakásába. Szociológusnak sem kell lenni ahhoz, hogy felmérjük, mit jelent: ki mit visz haza munkahelyéről. Forintban talán mérhetetlen is az az energia, amely oly módon megy veszendőbe, hogy a dolgozó nem tudja másnapra tökéletesen helyreállítani munkaerejét. Ez az egyik legnagyobb pazarlás. Abban a tekintetben is, hogy kihat a családra, a jövő nemzedék életfelfogására, erkölcsére, az ember egészére. S innen már csak egy lépés: társadalmunk erkölcsére, lényegére, a társadalom gyarapodására — pedig éppen anyagi-erkölcsi gyarapodásunk a célja közös erőfeszítéseinknek. Víncze György TORQNYMAGTÄR AZ 1700-AS ÉVEKBŐL. Évtizedek óta nem használják az 1700-as évek végén épült, négyszintes tiszadobi toronymagtárat, mely egyedülálló ilyen jellegű műemlék az országban. Alapos kutatás után összegyűjtötték a magtárra vonatkozó adatokat és annak alapján a magtarat ipari műemlékké nyilvánították. Az érdekes építményt rövidesen helyreállítják. (MTI foto: Balogh László felvétele — KS). Irodalmunk bölcsői Az irodalmi szalonok divatja bécsi közvetítéssel került Magyarországra. Ha a keszthelyi Helikon-ünnepségeket még nem is tekinthetjük vérbeli irodalmi szalonéletnek. a kezdeteit jelentették. Pest azonban nem volt Párizs, fővárosunk a XIX. század elején inkább egy nagy sváb faluhoz hasonlított. Mégis ekkor már kezdett kialakulni a mai Belváros. akadt már egy-két mu- tatósabb főúri palota is. és az írók is mozgolódni kezdtek. 1810-ből már két irodalmi szalonról is tudunk, az egyiknek Vitkovits Mihály pesti ügyvéd, háza adott otthont. ' Vitkovits Mihály, a görögkeleti esperes fia, már diákkorában nagy tisztelője volt Kazinczynak és később Szemere Pál közvetítésével személyesen is megismerkedett vele. Ez adta az ötletet Vit- kovitsnak, hogy Kazinczyt és a többi magyar írót meghívja magához. Szemere Pállal és Horváth Istvánnal megalakította a „Kazinczy- triászt”, s ez teremtette meg az első magyar irodalmi szalont. Folyóiratalapítási kísérletük (Amalthea) nem sikerült ugyan, de csakhamar Ferencsy János, a geográfus is csatlakozott hozzájuk és 1811-től majdnem naponta összegyűltek Vitko- vitsnál. 1812-től. amikor Vitkovits a Kereszt utca (mai Szerb utca) 30 számú háziba költözött, az évi 20 000 forint jövedelemmel rendelkező ügyvéd szalonja egyre több írót, tudóst fogadott, gyakran megfordultak a vendégszerető házban Virág Benedek. Döbrentei Gábor. Jankovics Miklós. Fáy András. Helmeczy Mihály. a nyelvújító, és még sokan mások. De nem egyszer vendége volt a Vitkovits-ház- nák Kisfaludy Károly. Vörösmarty Mihály, Toldy Fe-, renc is. Kazinczy, ha Pesten járt, sosem kerülte el a vendégszerető házat. Vitkovits a rászoruló írókat anyagilag is támogatta, a kisebb-nagyobb pénzösszegeket Horváth István lopva csempészte be hozzájuk. A házigazda bájos, szellemes felesége tartotta össze a társaságot. s nem volt olyan irodalmi probléma, a Verseghy és Kazinczy közötti nyelvújítási vitától Berzsenyi költeményeinek kiadásáig, ami ne került volna terítékre. Kölcsey, Helmeczy olvasták fel legújabb írásaikat. de ha kellett, egy-egy munka megjelenése érdekében még a cenzornál is közbenjártak. Kisfaludy Károly itt találkozott Kazinczyval. de az is Kisfaludy volt. aki az összejövetelek kedélyességének véget vetett. A régi és az új irodalom összecsaptak- Néha, Mihály-napkor, még egybegyűltek ugyan, de csakhamar ez is megszűnt. Mégis, amikor Vitkovits 52 éves korában meghalt, koporsóját Fáy András és Vörösmarty is kikísérték a temetőbe. * A pesti társasólet 1830 körül élénkült meg. Egyre több főúri család költözött ide. vagy tartott fenn itt is házat. A főúri szalonokban azonban a magyar érzés idegen volt. Mocsáry Dalos le is szedte a keresztvizet emiatt a magyar arisztokráciáról. Vörösmarty „Úri hölgyhöz” című költeménye is erre céloz. Fáy András Kalap utcai háza azonban magyaros szeretettel adott otthont ss írótanaík. Gyakori vendégei voltak Széchenyi István mellett Kossuth. Wesselényi. Czuczor, Deák Ferenc. Vörösmarty, Bajza, Ferenczy István a szobrász, s a pesti egyetem neves orvosprofesz- szorai. A hangulat patriarchális és fesztelen volt, a ven-' dégek a napi politika eseményei mellett elsősorban irodalmi kérdésekről vitatkoztak. Schodelné gyakran énekelt. Egressy gyakran szavalt Fáy Gusztáv pedig zongorajátékával gyönyörködtette a közönséget. A vendégek megfordultak a házigazda ferencvárosi kertjében és fóti szőlőjében is. ahol Vörösmarty Bordala született Ez az irodalmi szalon is a szabadságharc bukása után oszlott feL ★ Az elnyomatás évei alatt amikor még a fainak is füle volt. a társasélet összezsugorodott. Az irodalmi szalonok felett egyébként is eljárt az idő. s szerepüket utóbb az irodalmi társaságok (Kisfaludy Társaság. Petőfi Társaság, stb.) vették át a kötetlenebb találkozásoknak pedig az irodalmi kávéházak adtak helyet. Irodalmi szalonjaink azonban így is bevonultak a kultiirhistóriába. Galambos Fezen«