Kelet-Magyarország, 1971. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-17 / 271. szám
I elßal KFT-FT MArtVAnnipcru'ljl 19ff.növemt>ér IT. HAZÁI KILÁTÓ NEM SZÁMIT! — Megőrültél, Napóleon konyakot viszel ki? — Úgy kérték, hiszen reprezentációból fizetik...! (Kiss Ernő rajza) Szerkesztői üzenetek VESZÉLYES KERESZTEZŐDÉS A Centrum Áruház előtti útkereszteződésben gyakori a baleset, melyet legtöbbször a kanyarodó járművek okoznak. Például a Dózsa György utca felől érkező jármű, ha a Bocskai utcába akar bekanyarodni a szemben jövő — és szintén balra nagy ívben kanyarodni szándékozó — járműtől a szélső sávban egyenesen haladó járműveket nem látja, s ez már nem egyszer volt baleset okozója. Javasolom az illetékeseknek, hogy Vizsgálják meg a járművek kanyarodásának problémáját ebben az útkereszteződésben, s ha indokoltnak látják bizonyos korlátozások bevezetését a balesetek elkerülése érdekében tegyék meg. Mint hogy osztott pályás úttestről van szó, útburkolati jelek (nyilak) felfestésével is hatásosan lehetne a forgalmi rendet szabályozni — írja levelében T. Ferenc — több nyíregyházi gépkocsivezető nevében. TANÁCSOKAT A KERTBARÁTOKNAK A kertbarátok országos mozgalmat indítottak, megalakult a kertbarátok országos társadalmi szövetsége, mely hivatott támogatni az ország különböző pontjain működő kertbarát klubokat. Az említett szövetség folyóirat‘kiadását tervezi és megfelelő szakkönyvek megjelenését is sürgeti. Jó lenne ha Nyíregyházán is létrejönne egy kertbarát klub, hiszen a víkendtelkek tulajdonosainak száma nálunk is egyre inkább növekszik, s a klub előadások szervezésével, ta- . nácsadással segítséget tudna nyújtani a telektulajdonosoknak. A mozgalomba való bekapcsolódásról még nem késtünk el, előnye nyilvánvaló, melyhez kérjük a helyi ÁFÉSZ segítségnyújtását is — írja Karádi István kertészmérnök Gávavencsellő- ről. SZEMÜVEG — JÚLIUSTÓL Ez év júliusában a nyíregyházi 'OFOTÉRT-üzletben szemüveget rendeltem, melynek ellenértékét a rendelésnél kifizettem. Sajnos a szemüveget még a mai napig gém kaptam meg, többszöri érdeklődésem ellenére sem. A szemüvegre sürgősen szükségem lett volna és lenne — ha egyáltalán a több hónapi várakozás után már megfelelő lesz-e? A szemüveg is gyógyászati eszköz, nem közömbös, hogy azt időben kapja az ember vágy- nem, s még azt sem tudom, hogy ezután meddig kell várnom. — panaszolja Szabolcsi Györgyné Nyíregyháza Holló u. 23. szám alatti lakos. A NYÍREGYHÁZI GUMIGYÁR felvételre keres esztergályos szakmunkásokat, valamint férfi és női betanított munkásokat JELENTKEZÉS: a gyár munkaügyi osztályán. Nyíregyháza, Derkovits u. 107. (3341681 Csepelyi Zsigmond mátészalkai, Almást János hodá- szi, valamint Nagy Miklós tiszakanyári olvasóinknak levélben válaszoltunk. Iszlai Dezsőné nyírmeggyes! Mocz- ka Istvánná zsurki, Horváth Mihályné nyírmadai, Lemák Mihályné ópályi, Várkondi Sándor nyíregyházi, Bodó Gyüláné szamoskéri és a Nyírmadáról érkezett több aláírásos levél ügyében az illetékesek segítségét kértük. Kása Bertalan vásárosnamé- nyi és Horváth Ferencné nyírmadai olvasóink panaszát orvosolták. Váradi Antalt az OTP megyei igazgatósága levélben tájékoztatta. MAKARENKO UTCA A Kelet-Magyarország 1971. október 6-i számában „Makarenko utca” címmel megjelent közérdekű problémával kapcsolatosan közöljük, hogy egy-egy út korszerűsítését csak abban az esetben végezhetjük el, ha költségvetésünkben előzetesen gondoskodunk bizonyos pénzügyi fedezetről. Néhányszor kisebb javításra már sor került a Makarenko utca útburkolatával kapcsolatosan. Az útszakasz végének kb. 150 méter hosszú szakaszának aszfaltburkolattal történő kiépítését 1972-ben fogjuk elvégezni. A IV. ötéves terv költségvetésének összeállításakor ugyanis erre az évre ütemeztük az útszakasz korszerűsítését. Az ott lakók szíves türelmét kérjük az út korszerűsítésének megvalósításáig. Nyíregyházi Városi Tanács VB építési és közlekedési osztálya HASZNÁLHATATLAN BOYLER „Használhatatlan boyler” címmel cikk jelent meg a Kelet-Magyarország Fórum rovatában 1971. október 13-án. A cikkben közölt panaszt kivizsgáltuk, s válaszunk a következő: Török Pál Nyíregyháza, Arany János utca 34. szám alatti lakos június 16-án a nyíregyházi kirendeltségünkön gázszivárgást jelentett be. melyet a bejelentést követően elhárítottunk. Szerelőnk a munkavégzés során megállapította, hogy a vízmelegítő a fürdőszobában szabályta\ Horváth Sándor ófehértói lakos a szükséges igazolás ellenében folyamatosan megkaphatja nyugdíját. Horváth József rakamazi lakos panaszával kapcsolatosan az illetékesek intézkedtek. Juhász Ernőmé és a többi érdekelt szamosújlaki lakos az átadott alma ellenértékét,, i röyi desen megkapja, özv. Jászter La- josné vásárosnaményi olvasónk házának külső falát az illetékes vállalat rendbe hozza. Gáspár János rakamazi lakos panaszának orvoslása folyamatban van. Bódi Dániel kéki lakos panasza nem volt jogos. lanul van felszerelve, ezért annak használatát megtiltotta. A panaszos augusztus 26-án rendelte meg a vízmelegítő áthelyezését, melyet október 21-én elvégeztünk, s a hatósági nyomáspróba után, valamint a tűzrendé- szeti engedély alapján a vízmelegítő használatija vétele október 29-én megtörtént, Török Pál panasza tehát elintézést nyert. Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat debreceni üzemegység vezetője ROSSZ ELLÁTÁS 1971. november 3-án a Kelet-Magyarország Fórum rovatában „Rossz ellátás” címmel cikk jelent meg, melyre válaszunk a következő: Az Északi Alközpont lakosságának húsellátására mindenkor nagy gondot fordít vállalatunk, az ott lévő 23. számú ABC-áruházunk részére a lehetőségek szerint maximális mennyiséget biz- tosítottuhk eddig is és ezután is. Az üzletben a választékosabb húsellátás érdekében többféle baromfihúst is árusítanak. Az említett cikkben azonban inkább a húsok minősége, kezelési és elhelyezési hibáiról volt említés melynek megszüntetésére a szükséges intézkedést megtettük. A jövőben fokozottabb gondot fogunk fordítani az Északi Alközpont áruellátására, szakszerű és higiénikus árukezelésére, választékos áruajánlására. ■ Szabolcs-Szatmár megyei Élelmiszer Kisker Vállalat Nyíregyháza CSAK EGY KIS FIGYELMESSÉG... A Szarvas utca és az Arany János utca sarkán lé1- vő ezermesterbolt — melynek átadása még nem történt meg — emblémáját most szerelik fel, az erre a célra használt szerelöállvány az arra közlekedők számára balesetveszélyes. Ugyanis a^ aszfalton elhelyezett — az állványhoz tartozó — 15—20 cm magas pallóba a járókelők megbotlanak. Itt a közvilágítás sem megfelelő, so^ tétedéskor tehát alig észrevehető ez a balesetveszély. Javaslatom: egy méter magasságban erősítsenek az állványhoz korlátot, melyet még ajánlatos csíkozással ellátni. Kérjük tehát az illetékesek . intézkedését a balesetveszély elhárítása érdekében. — írja Scholtz Miklós Nyíregyháza Árpád u. 28. szám alatti lakos. EGY TELEFONON SOK MÚLIK A megye és a város kereskedelmi egységei arról panaszkodnak, hogy az áruellátást megnehezíti az a 'körülmény, hogy a fűszer nagykereskedelmi vállalatnak csak egyetlen telefonközpontja van. Félnapokba telik, amíg telefonon kapcsolatot tudnak teremteni a vállalat központjával. Vannak olyan sürgős esetek, amikor létfontosságú élelmiszeráruk gyors szállítása elengedhetetlenül szükséges. A kereskedelmi boltegységek vezetőinek' egyöntétö kérése, hogy a posta adjon legalább még egy fővonalat a fűszer nagykereskedelmi vállalatnak. Értesüléseink szerint a fűszer nagykereskedelmi vállalat több alkatommal kérte erre a postát. Véleményünk szerint ez a kérés jogos és közérdekű. — írja Farkas Pál. KI A GAZDÁJA? Utcánkról, úgy érezzük méltán elmondhatjuk, hogy rendezett, a lakóépületek ápoltak, karbantartásukról minden’ tulajdonos időben gondoskodik. Ugyanez nem mondható el a 9. szám alatti épületről, mellyel senki nem törődik. Düledezőfél- ben van, amellett, hogy rontja az utca képét, életveszélyes is. Kérjük az illetékesek intézkedését az épület lebontása vagy tatarozása ügyében —' írják levelükben a Rigó utcai lakosok. A napokban vettem egy rulettjátékot, amely kis méretű, de állítólag pontos hasonmása a nemzetközileg jól ismert francia rulettnek. Gondoltam megörvendeztetem majd vele családom valamelyik gyermektagját a közelgő ünnepek alkalmából. Otthon azonnal kibontottam a csomagot egy kis tanulmányozás céljából.' Gyönyörködve nézegettem a csinosan kivitelezett, ügyes kis alkotmányt, s a színes zsetonokat. Örömömnek ott lett vége, amikor a használati utasításként közölt játékszabályt kezdtem olvasni. Aggódva gondoltam arra a gyermekre, aki majd végül is megkapja a játékot, mert abszolút érthetetlen volt a magyarázat és végtelenül bonyolult. Például ilyen: „Többszöri nyerési lehetőségek: B ácfteval két számon: a megtett összeg 17- szerese.” Nem értettem. Már Mézga csokicsalád A közeljövőben jelenik meg a Szerencsi Csokoládégyár legújabb tej csokicsaládja. a Méz.?a család. Tagjai le znek öcsi, Kriszta, Aladár, Máris szomszéd. Gáza és Paula. A gyár vezé- tői megkérték a Mézga család rajzolóit: engedélyezzék, hogy a csokik címkéin az eredeti figurák szerepeljenek. Előreláthatólag a csokik a népszerű tv-ra.izfilimsorozat folytatásaként jelennek meg az üzletekben. (Déli Hírlap) Majolikaexport Hódmezővásárhely régi üzemét, a majolikagyárat az év elején átadták a Finomkerámiaipari Műveknek és az ’Alföldi Porcelángyár egyik gyáregységeként működik, Továbbra, is nagyrészt exportra termel. Tizenkét' országba — köztük a tengerentúlra is — eljutnak a díszes vázák. tálak, kancsók és egyéb díszes termékek. (Délmagyarorszáa) 102. születésnap Október 10-én ünnepelte 102. születésnapját Székesfehérvárott a Mészáros utca környékének kedvelt Vica nénije, özvegy Lencsés Ferencné. A kedves ünnepen sokan felköszöntötték a matrónát, felkeresték őt az ismerősök, szomszédok és a Vörösmarty Termelőszövetkezet képviselői. Vica néni már érzi a több mint egy évszázad súlyát. Napjait az ágyban pihengetve tölti, de szellemileg teljesen friss, még szívesen elbeszélget a régi időkről a betérő szomszédoknak, ismerősöknek. (Fejér megyei Néplap) Digitális A HERBÁRIA balmazújvárosi telepén a kamilla után megkezdték a nagy értékű- gyógynövény, a digitális begyűjtését. A balmazújvárosi raktárban még zöldön átvettek 1000 mázsa gyógynövényt és ezenfelül még 1500 mázsa szárad a házak padlásain. A digitálist szállító két termelőszövetkezetnek, a balmazújvárosi Vörös Csillagnak és a hajdúböszörményi II. Kongresszusnak a tavalyival szemben sokkal nagyobb jövedelme, lesz a gyógynövényből. • (Hajdú-Bihari Napló) Segítség a családanyáknak A mohácsi Uj Barázda Termelőszövetkezetben dolgozó 40 nő 112 ezer forintot csak azért sem, mert kiszámoltam, hogy ha az 50-es zseton 17-szeresét nyerem, akkor „bankot robbantok.” Azon egyszerű okból, hogy a „bankban” összesen nincs ennyi „pénz”. Ergo: akkor most robbantottam, vagy nem robbantottam? Annyi biztos, - hogy én kis híján felrobbantam a dühtől, amikor a szöveg utolsó m'ondatánál jártam, mely szerint a szemléltető ábra jó útmutatást nyújt a játékhoz. Még most sem értem, hogy miből gondolta a szöveg írója, ugyanis a szemléltető ábrán francia szavakkal szemléltetett. Ez persze nem lenne baj. ha tudnék franciául. Már csak abban bízom, hogy az a 8—12 éves gyermek — kinek a felirat szerint a játékot készítették — tud... Nagy Katalin Nyíregyháza kapott a napokban. A szövetkezet az országban elsőként ez év tavarzán elhatározta, hogy az itt dolgozó családos anyákat minden év november 7-én megjutalmazza. Azok az asszonyok, akik a közös gazdaságban a kötelező munkanapokat ledolgozzák, minden gyermek után kétezer forintot kapnak. (Mohácsi Napló) 1 űzet okozott az égő macska öriszentpéteren nem mindennapi eset után égett le egy pajta, Panker Jenő portáján. A tüzet a tulajdonos 14 éves fia okozta, aki úgy akarta elpusztítani a macskájukat, hogy az állatót zsákba kötötte, a pajtától mintegy 60 méterre gödröt ásott, föléje szalmát és egyéb éghető anyagokat szórt, majd meggyújtotta azt. Gondolta, a tűz elpusztítja az állatot. Amikor a zsák már égni kezdeti, a macska kiszabadult és lángoló szőrével a pajtába rohant. Bundájáról a lángok átterjedtek a pajtában lévő szénára, szalmára. (Vas Népe) 70 ezer méter fenyő Ha valaki karácsonykor összeszámolná a Fejér megyei lakásokban a felállított karácsonyfát, több mint 50 ezret találna, s ezek hossza elérné a 70 ezer métert. Eny- nyi fa árusítását kezdik meg majd december közepén. (Fejér megyei Hírlapi Elakadt uszály 150 éve nem . volt ilyen alacsony vízállás a magyar- országi folyókon. A Dunán például több mint 50 gázló van. Legutóbb Bogyiszló térségében — a révnél — az alacsony vízállás miatt egy uszály is elakadt. Fél napi munkával sikerült a homok- pádról elvontatni. A vízügyi igazgatóságok ezért úgy határoztak, hogy az uszályokat nem lehet teljesen leterhelni, csak félig rakott vízi járművek ‘közlekedhetnek. (Tolna megyei Népújság Robbantás * a 408-ason A nagylengyel! 408-as otajkúb- nál olyan kísérletre került ,, sor, amelyet — méretei alapján — még nem végeztek hazánkban. A 215-6 méter mély kútban — közel a talphoz — 400 kilogramm hexo- gént robbantottak fel, a kút el- vizesedése miatt. így szeretnék elérni, hogy a már megszűnt alajbeájTamiás újra meginduljon. A robbantás eredményét csak két hét múlva tudják megállapítani, amikor a kuitat kitisztítják. (Zalai Hírlap) Szál mavir ágexport A (kecskeméti virágter- mesztő Boldogulás Termelő- szövetkezet tíz mázsa szalmavirágot exportált Ausztriába. Az osztrák városokban kedvelt virágokból az egyik szombathelyi kertészettel együttműködve 17 mázsát exportálnak majd. (Petőfi Népe) 1 forintért — 2 és fél év Ember János 20 éves miskolci lakos a perecesi iparifanuló-intézet felé ment az egyik nap, ahová egy patak hídján kellett volna áthaladnia. A fiatalember ittas állapotban volt. s a hídnál megállított két ipari tanulót, s vámot kért tőlük azért, hogy a hídon átmentek. Az egyik gyerek adott neki egy forintot, de Ember elkapta a távozni akaró fiút, s zsebéből újabb forintot vett ki. Ezután egy másik tanulót állított le, s kért tőle 2 forintot. A gyerek azt mondta, nincs nála pénz. Erre pofon ütötte a gyereket, majd dulakodni kezdett vele. A tanuló segítségért kiáltott* s egy öregember ar segítségére is sietett. A rablót a rendőrség elfogta. s vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek. A bíróság az elvetemült fiatalembert 2 és fél évre ítélte. A lap megírta —az illetékes válaszol Arabusul ? (Déli Hírlap)