Kelet-Magyarország, 1971. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-13 / 241. szám

4. oldal KELET-MAGYARORSZA« 1971. október 19. HÁZAI KILÁTÓ Tiszaszalkán társadalmi munkával az új napközi ott­hon udvarán a gyerekek számára sportpályát építenek. Ké­pünkön a talaj felszínét egyengetik. (Demarcsek Gyula fel­vétele) Szerkesztői üzenetek NEM RENDELNEK? Már hetek óta kapható az üzletekben a gesztenye, sót a gesztenyepor is. Nem így a dobozos cukrozott-vaníliás tejszínhab, mely nélkül a gesztenye kevésbé ízletes. Nyáron a tejszínhab hiányá­nak reklamálásánál a nagy melegre, a tejszín gyors rom­lására hivatkoztak az illeté­kesek. A nyár sajnos elmúlt, a tejszínhab azonban még mindig nem kapható az üzle­tékben rendszeresen — közli levelében T. Z-né nyíregy­házi olvasónk. KISPOSTA — ÉVEKIG Tiszalökön egy új emeletes postaház építését kezdte meg 1969-ben a Tiszalöki Vegyes­ipari Ktsz. A 7 millió forint értékű beruházás határidejét az árvízre, anyaghiányra va­ló hivatkozással több ízben módosították, most jelenleg 1972 májusára ígérik az épü­let átadását. Ezek szerint te­hát az építkezés közel négy évet fog igénybe venni, s ezt nem lehet szó nélkül hagyni, közömbösen elfogadni, mert a község gyors ütemű fejlő­dése természetszerűen kö­veteli a korszerű postai szol­gáltatást, melynek egyik alapvető feltétele ez az új postaépület. A község érde­ke tehát azt követeld, hogy e létesítmény minél előbb el­készüljön — írja F. P. „VEGYEK EGY ZSÁKKAL...” Az elmúlt napokban 5 kg lisztet kértem a besztereci önkiszolgáló boltban. A bolt vezetője közölte, hogy nem tud 5 kg-ot adni, vegyek egy egész zsákkal, vagyis 50 kg- ot. Nekem ilyen mennyiségre sem szükségem, sem pedig pénzem nem volt. így liszt nélkül mentem haza, s ma­radt az a választási lehetősé­gem, hogy a szomszéd köz­ségben vásároljam meg az ál­talam kívánt mennyiségű lisztet. A boltvezető magatar­tását mindenesetre helyte­lennek tartottam,- s jó lenne, ha a vásárlók hasonló vétel­kényszerrel nem találkozná­nak többet — írja levelében Liptai Istvánné Beszterec, Petőfi u. 13. szám alatti la­kos. Válasz olvasónknak: Ki kaphat jubileumi jutalmat? Ki kaphat huszonöt éves jubileumi jutalmat? Kérdezi Gyuris József Nyíregyháza, Északi körúti lakos. Olva­sónk közölte, hogy a Nyír­egyházi KEMÉV Vállalatnál mint gépkezelő dolgozik. Ez év május 2-án beadta a vál­lalatánál a 25 éves jubileumi jutalom iránti kérelmét, azt azonban még a mai napig sem kapta meg. Többszöri ér­deklődésére azt válaszolták, hogy ügye folyamatban van. Kérdésére azért is várja a választ, mert érthetetlennek tartja, hogy a jogosultság el­bírálásához egy fél évre van szükség. Válaszunk a következő: A 25 éves jubileumi juta­lom kifizetésének két feltéte­le van. Az egyik, igazolni kell a munkaviszonyban töl­tött 25 évet, a másik, hogy a dolgozó a jutalom esedékes­ségének idején ne álljon az elbocsátás, fegyelmi büntetés hatálya alatt. Az ilyen dol­gozónak ugyanis az alatt a három év alatt, amíg a bün­tetés hatálya alatt áll, a ju­bileumi jutalmat nem lehet kifizetni. Ez a szabály vonat­kozik azokra is, akik munka- viszonyukat szabálytalanul szüntették meg, vagyis fel­mondás nélkül léptek ki, il­letve nem töltötték le a meg­állapodás szerinti felmondási időt, s azokra is, akiket a bí­róság jogerős ítéletével a közügyektől eltiltott, ha eltil­tás alá eső munkakörben dolgoztak. Jubileumi jutalomként a dolgozónak egyhavi alapbére Í ár, amelyet a munkáltató köteles kifizetni. Id. Fekete Jánosné ara­nyosapáti, Gaál József ópályi, Koncz Miklós vitkai, Szabó Lajos újfehértói, Pataki Lász­ló fülpösdaróci, Székely Zol­tán csengeri, Kálmán Irma tiszaszalkai és Botos Ferenc- né nyírbogát! olvasóinknak levélben válaszoltunk. To- maskovits László kállósemjé- ni, Mócsán Andrásné máté­szalkai, Szakács Margit nyír­egyházi, Takács József sza­bolcsi, Kovács Katalin csen­geri, Kiss Balázs tvukodi, Zolcsák Mária zsarolyáni, A CSÖSZER-EN A SOR 1971. szeptember 5-én cikk jelent meg a Kelet-Magyar- országban, melyben a Ta­nácsköztársaság tér 8—10. szám, a Kossuth utca 1. sz., és a Kossuth utca 62—64. sz. alatti lakók panaszát közöl­ték, mely lakásuk gázellátá­sának késedelmével volt kap­csolatos. Közöljük, hogy szeptember 15—16-án a Tanácsköztársa­ság tér 8., 17-én pedig a 10. sz. alatti és a Kossuth tér 1. sz. alatti lakóépületeket kap­csoltuk be a gázszolgáltatásba. A Kossuth utca 62—64. sz. alatti lakóépületben a TIGÁZ csak a belső szerelést végzi, a külső vezeték kivitelezője a csőszerelő vállalat, s az ő munkájuk elhúzódása kés­lelteti az említett bérház gázbekötését. Amennyiben a csőszerelő vállalat a külső gázvezeték építését befejezi, vállalatunk a szükséges jn­Ádám Jánosné kétérközi la­kosok ügyében az illetékesek segítségét kértük. Parfinov László napkori, Hegedűs Sán­dor magyi és Tóth József nyírpazonyi lakosokat az ille­tékesek levélben tájékoztat­ták. özv. Takács Istvánné nyírbogáti lakos panasza nem volt jogos. Baráth Károly aporligeti olvasónk hűtő- szekrényét megjavították. Tóth Ferencné érpataki lakos panaszát orvosolták. Kovács Imréné nyíregyházi olvasónk észrevételét az illetékesek tu­domására hoztuk. tézkedést megteszi, hogy a Kossuth utca 62—64. szám alatti lakások gázbekötése soron kívül megtörténjen. Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat Hajdúszoboszló LÁMPÁZZÁK A TOJÁST A Kelet-Magyarország Fó­rum rovatában szeptember 29-én „Romlott volt” címmel cikk jelent meg, melyre vá­laszunk a következő: A panasz jogosságát elis­merjük, s intézkedtünk — a panaszos kívánságának meg­felelően — 15 darab tojás el­lenértékét kifizettük. Intézkedtünk annak érde­kében is, hogy az eladásra kerülő tojások lámpázása szi­gorúbban történjék. Szabolcs-Szatmár megyei Mezőgazdasági Termék­értékesítő Szövetkezeti Közös Vállalat SZEMÉTDOMB A BELVÁROSBAN Évek óta rontja a városké­pet a Lenin téren lévő (a Szabolcs-szálló mögötti) üres telek, melyet különböző vál­lalatok vesznek bérbe, s ott hol anyagot tárolnak, hol pedig a tehergépkocsik sokasága parkíroz. Úgy tudom, leg­utóbb az új szálloda építői­nek volt a felvonulási terü­lete. Az igénybevétel céljából is következik, hogy e terület rendezetlen, szemét és dudva tarkítja. S mindez a város központjában. Rövidesen át­adják rendeltetésének az új szálloda épületét, feltételez­hetően az említett terület is felszabadul. Javaslom, hogy míg e területen nem kezdik el a tervezett új létesítmény építését, addig parkosítsák, vagy alakítsák át autóparkí­rozó hellyé. — De legalábbis kerítsék el a szemétdombot — javasolja Keresztesi József nyíregyházi olvasónk. REGGELI LAP — DÉLUTÁN Sokat bosszankodunk amiatt, hogy az újságot déli 12 óra előtt soha nem kap­juk meg, s ez már évek óta így van, sőt az utóbbi évben még romlott a helyzet, mert most újabban csak 16—17 óra tájban kézbesítik. Rekla­málásunkra azt a magyará­zatot adják a postán, hogy külterületen lakunk. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az érintett 18 család la­kása a folyamatosan beépí­tett utcasortól mindössze 400 méternyi távolságra van, te­hát így lakunk mi „külterü­leten”. Előfordul aztán az is, hogy egyáltalán nem kapunk újságot. .Az említett okok miatt nagyon sok család az újságok előfizetését vissza akarja mondani, bár meg kell mondani nem szívesen teszik, s nem tennék meg, ha az újságot időben és rendszere­sen megkapnák — írja Kövér Sándor Nyírpazony, Nyúlas- ka út 3. szám alatti lakos. HASZNÁLHATATLAN BOYLER Amikor ez év június 1-én lakásunkba beköltöztünk, a TIGÁZ, számla ellenében minden készüléket leellenőr­zött és üzembe helyezett. Jú­lius 16-án azonban megálla­pították, hogy a boyler rossz helyen van a fürdőszobában — bár 10 évig ezen a helyen volt — azóta nem használ­hatjuk. Ez már 4 hónapja így van, s járunk a TIGÁZ-hoz, az ingatlankezelő és szolgál­tató vállalathoz, de hiába, in­tézkedés nem történik, für­dőszobánkat nem teszik hasz­nálhatóvá, mi viszont azóta is fizetjük a komfortfokozat­nak megfelelő lakbért, me­lyért a kellő ellenszolgálta­tást nem kapjuk meg ■— pa­naszolja levelében Török Pál Nyíregyháza, Arany János utca 34. I. em. 10. sz. alatti lakos. őszi szivárvány Szép természeti jelenség­ben gyönyörködhettek a na­pokban a szekszárdiak. A nyárias záport követően szi­várvány jelent meg a keleti égbolton. Külön érdekesség, hogy a színpompás szivár­vány kettőzött volt. Az ősszel ritka jelenséget sokan meg­csodálták. (Tolna megyei Népújság) Kávé Igen előkelő helyet foglal el Csongrád megye a kávéfogyasz­tásban. 19*5 és 1970 között a pör­költ kávtúbl 220 százalékkal nö­vekedett a fogyasztás, 1970-ben 700 mázsa fogyott. Az egy főre jutó átlagos kávéfogyasztás me­gyénkben 1,56 kilogrammra nö­vekedett, az országos vidéki át­lag ezzel szemben 1,21, a buda­pesti pedig 3,45 kilogramm. (Csongrád megyei Hírlap) Pszichológiai vizsgálat Pszichológiai vizsgálatot végeznek a Beton- és Vasbe­tonipari Művek miskolci gyá­rában. A néhány napos mun­kát a vezérigazgatóság mun­kapszichológiai csoportja 100 fizikai dolgozóra és 20 kö­zépvezetőre terjesztette ki. A gépjárművezetők, gépke­zelők és targoncavezetőik ese­tében külön vizsgálják a zaj káros hatásét. A művek gazdasági és társadalmi ve­zetői a vizsgálatot a munka- védelem hatékonyságának fokozása, valamint a balese­tek megelőzése, számának csökkentése érdekében kér­ték. A vizsgálat támpontot ad a jobb munkakörülmé­nyek kialakításához is. (Déli Hírlap) Lomtalanítő napok A Szolnoki Városi Tanács VB. vá­rosgazdálkodási intézménye egy­mást követő három vasárnap lomtalanítő napot tart. A meg­jelölt utak közeliben , lakók minden felesleges ' holmijukat a közutak mellé helyezhetik. A limlomokat a városgazdálkodás hét brigádja díjtalanul társadal­mi munkában elszállítja. (Szolnok megyei Néplap) Benzinben mosott ruhát Robbanás rázta meg kedd aél- után a székesfehérvári Lenin út 13. számú épületét. A második emelet 4. számú lakásában Sánta Lászlóné benzinben ruhát mo­sott. Amikor a ruhát kiterítette, a levegő telítődött benzingőzzel és a gázboyler lángjától felrob­bant. (Fejér megyei Hírlap) Októberi meggy Sárszentmihályon Dómján Józsefék pándi meggyfájuk másodszor virágzott, hozott termést az idén. A meggy piros, ízes, mintha csak jú­niusi lenne. (Fejér megyei Hírlap) Üdüloklub a Balatonnál Számos új létesítménnyel bővül a jövő év elején a du­nántúli idegenforgalmi háló­zat. Siófokon tavasszal át­adnak egy 100 ágyas, C kate­góriájú téli-nyári szállodát. A balatoni vendégek szórakoz­tatásáról gondoskodik a jövő év elején Balatonföldváron megnyüó, 5 millió forintos költséggel épülő üdülőhelyi klub. Ez lesz a magyar tenger partján az első ilyen jellegű létesítmény, amely kis könyv­tárával, játékautomatáival, kisebb koncertek, kiállítások, szinielőadások megrendezé­sére alkalmas színháztermé­vel télen-nyáron fogadja a rossz időben sokszor unatkozó tóparti vendégeket. (Veszprém megyei Napló) Délelőtti premier Az új műsorrendnek meg­felelően pénteken lezajlott az első délelőtti előadás a tata­bánya-újvárosi moziban. A Darling Lili című amerikai ‘ musicalfilmet vetítették — egyelőre mérsékelt sikerrel. Úgy tűnik, még idő kell ah­hoz, mire a közönség meg­szokja, hogy délelőtt is lehet járni moziba. (Komárom megyei Dolgozók Lapja) Elő múzeumváros Az 1328-ban szabad király! városi rangot kapott telepü­lést — a többi jelentős kö­zépkori városhoz hasonlóan — 4,5—5 méter magas fal vette körül. Az évszázadok folyamán a falra házak te­lepültek, s most nagy nehéz­ségek közepette „fejtik ki” az építményekből. A több éves munka eredményeként Kö- zép-Európában ritkaságnak számító „élő múzeumvárost” alakítanak ki. (Kisalföld) Leforrázta magát A mentők a zalaegerszegi kór­házba szállították Belsősárdról a kétéves Kovács Attilát. A kisfiúi forró vízzel teli mosogatóedényt rántott le az asztalról. A forró víz a gyermek ölébe zúdult és combjain első-másodfokú égési sérüléseket okozott. (Zalai Hírlap) Romlott marhapörkölt íiUin ,0005 • r, A megyei élelmiszereiig - őrző és vegyvizsgáló intézet munkatársai a FÜSZÉRT Vöröshadsereg úti raktárá­ban romlott marhapörkölt- konzerveket találtak. 142 üvegből 132 volt rossz. Meg­állapították, hogy a 712—G jelű ötnyolcad liter térfoga­tú üveges marhapörkölt­kon zerv a Dunakeszi Gyü­mölcs- és Főzelékkonzerv­gyár terméke. Kiderítették, hogy technológiai hibák és minőségellenőrzési hiányos­ságok miatt romlottak meg a komzervek. (Vas Népe) Saját szekere gázolta halálra Tragikus baleset történt Ellene! község határában. Páva Adám 47 éves, ellendi lajtos lovas kocsi­val kukoricát szállított. Az út egyik lejtős szakaszán a kocsin lévő teli zsákok megcsúsztak és a hajtót a lovak közé lökték. Et­től a lovak megvadultak, vág­tatni kezdtek és 200—300 méteren át vonszolták a saroglyábán, vagy kocsirudon fennakadt em­bert. Amikor a szerencsétlen ember lába kiszabadult, Páva Ádám az úttestre esett, s a megrakott kocsi keresztülment rajta, A helyszínen meghalt. (Dunántúli Napló) Nagyobb pótdíj és büntetés a jegy nélküli utazásért Tilos a tiki-taki a vonaton A vasúti személyforgalom ellenőrzéseinek tapasztalatai azt mutatják, hogy elhara­pódzott a jegy nélküli utazás, a „bliccelőket” az eddigi 10— 20 forintos pótdíj, büntetés nem riasztotta eléggé az „ingyenes utazás” lehetőségé­től. A MÁV vezérigazgatósága — az érdekelt pénzügyi szer­vek hozzájárulásával — ok­tóber 15-től kétszeresére emeli a pótdíjat, s megszigo­rította a büntetést. Péntek­től azok az utasok, akik sa­ját hibájukból menetjegy nélkül szálltak fel a vonatra, s ezt a jegyvizsgálóval köz­ük, a menetdíjon felül — az eddigi 10 forint helyett — 20 forint pótdíjat fizetnek. Ha nem a helyszínen fizetik meg a pótdíjat, akkor a korábbi 20 forint helyett 50 forint a büntetés. Azokat, akik érvényes jegy nélkül utaznak, vagy bármi­lyen menetkedvezményt jog­talanul vesznek igénybe, s ezt nem jelentik be a jegyke­zelőnek, a mostani 50 forint helyett 200 forintra büntetik. A MÁV az utazóközönség nyugalma érdekében kiter­jesztette a vonatokon és a pályaudvarokon a táskarádió­zásra vonatkozó tilalmat minden más tárggyal, játék­szerrel — tiki-takival — oko­zott lármázásra is. A tilalom megszegőit 50 forintra bünte­tik. Rendeletmagyar ázat Kinek jár bérpótlék ? A kohó- és gépipari mi­niszter és a munkaügyi mi­niszter most megjelent együt­tes utasítása értelmében ezentúl a havi alapkereset 6—8 százalékának megfelelő, úgynevezett kiemelt szerelés­helyi pótlékot fizetnek a munkásoknak azokon a mun­kahelyeken, ahol a kiemelt beruházások technológiai szerelési munkáit az előírt határidőre elvégzik. (Ha eze­ken a helyeken több műsza­kot, vagy folyamatos munka- beosztást rendelnek el, úgy a több műszakban foglalkozta­tott munkások és alkalmazot­tak úgynevezett műszakpótlé­kot is kapnak, havi alapkere­setük, illetve alapbérük 5—10 százalékát.) A szerelővállalat a ki­emelt beruházásokon az ár­bevétel 2,5 százalékát hasz­nálhatja fel az említett anyagi ösztönzésre, az ily módon kifizetett összeg azon­ban nem lehet nagyobb az érintett dolgozó kiemelt be­ruházáson elért alapkereseté­nek 17 százalékánál. Ha a kiemelt szereléshelyi pótlék és műszakpótlék összege nem éri el a 17 százalékos maxi­mumot, akkor a különbözetei célprémiumként felhasznál­hatják a kiemelt beruházás munkahelyein dolgozó mun­kások és közvetlen műszak irányítóik ösztönzésére. Kiemelt szereléshelyi pót lékot és műszakpótlékot a ki­vitelezésre való felvonulás megkezdésétől a próbaüzem megkezdéséig kell fizetni. Ha a szerelővállalat a próbaüze­melésnél is közreműködik, úgy a pótlékot a próbaüzeme­lés befejezéséig fizetik. Sza­vatossági munkáért, tehát a hibák utólagos kijavításáért pótlékot nem fizetnek. (Mind­ezzel arra ösztönzik a ki­emelt beruházásokon dolgo­zó szerelőket, hogy munká­jukat pontosan, határidőre, jó minőségben végezzék el.) A miniszteri utasítás azok­ra a munkahelyekre vonatko­zik, ahol 1971. július 1-én fo­lyamatban lévő, vagy azóta megkezdett kiemelt beruhá­záson dolgoznak. A pótlékok szempontjából az ipari nagy- beruházások, továbbá a fej­lesztési kölcsönnel megvaló­sított ipari vállalati beruhá­zások számíta"-’ ’ "rit be­ruházásoknak. A lap megírta — az illetékes válaszol

Next

/
Oldalképek
Tartalom