Kelet-Magyarország, 1971. október (31. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-08 / 237. szám
8 oldal KELET-MAG YARORSSJAö 1971. október 8. Ä NAP H I R E I ÁTJÁRÓ Tatarozzák a Bethlen és az Egyház utca kereszteződésében lévő sarokházat. De még a laikus is meg tudja állapítani: olyan szakszerűtlenül, balesetveszélyesen szerelték fel az állványokat, hogy lehajolva kell alatta bujkálni, mert normális átjáróról nem gondoskodtak. Ha csupán egy-két nap alatt befejeznék, talán nem lenne érdemes szólni. De ki tudja — ismerve gyorsaságukat — meddig tarthat. Ki vállalja a felelősséget, ha netán baleset történik? (f. k.) VÁLLALTÁK — TELJESÍTETTÉK. A fogyasztási szövetkezetek közelgő VII. kongresszusa tiszteletére készített akcióprogramuk keretében 25 ezer forint értékű társadalmi munka elvégzését vállalta ebben az évben a Dombrád és Vidéke ÁFÉSZ tagsága. Vállalásukat már teljesítették. A Nyírségi Ősz mai rendezvényei A Nyírségi Ősz programjának keretében ma, pénteken nyílik meg a Nyírség Kupa II. körrepülő és rádióirányítású repülőmodell-ver- seny. A háromnapos verseny első napján délelőtt 9 órakor, a nyíregyházi repülőtéren modellbemutatóval veszi kezdetét az eseménysorozat. Ezt követően kerül sor a rádióirányítású repülőmodellek tréningrepüléseire, majd a körrepülő verseny előfutamaira. Délután 14 órakor a rádióirányítású műrepülő versennyel kezdődik a műsor, és folytatódnak a körrepülés előfutamai. Az első nap műsora 17 órakor zárul. A TELEVÍZIÓ ÉS A KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG az 1971—72-es tanévben ismét megrendezi történelemből és fizikából a „Ki miben tudós?” televíziós vetélkedőt. A versenyen, minden olyan fiatal részt vehet, aki valamilyen középfokú oktatási intézményben, gimnáziumban, szakközépiskolában, valamint a szakmunkásképző intézetek A, B és C tagozatán folytatja tanulmányait és az év végéig nem tölti be 20. életévét. Jelentkezni 1971. november 1-ig lehet az iskolai KISZ-szervezetekben. Német kiállítás November 11-én és 12-én megyénkben az NDK budapesti kulturális intézetének részvételével dokumentációs kiállítást, majd barátsági estet rendez a népfront. Az NDK történelmi fejlődését, az utóbbi két évtizedben megtett utat szemléltető kiállítást az újfehértói községi művelődési ház nagytermében rendezik. A német vendégek barátsági esten találkoznak a szabolcsi dolgozókkal. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70, 16-71, 30-03. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73-344. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-90. Felelős kiadó: Mádí Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest, V kerület, József Nádor tér 1. sz.) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámára. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059. Kéziratokat, nem őrzünk meg és nem adunk vissza. NYÍRSÉGI nyomda Dózsa György u. 9. Felelős vezető: Holéczi István ARANYLAKODALOM. Házasságuk 50. évfordulójának megünneplésére készülnek október 20-án Piricsén, a Petőfi utca 19. szám alatt lakó Somogyi József és neje, Tudja Erzsébet. Az emlékezetes évfordulót az idős házaspár gyermekei és rokonsága körében ünnepli meg. SZÁZMILLIÓS EXPORT. Könnyűipari termékekből már évi 50 millió forint értéket szállítanak közvetlen exportra a nagykállói járás üzemei. Ugyanakkor — az Ikarus- és a Ganz-MÁVAG- kooperáció révén — a közvetett export értéke is megközelíti ezt az összeget. Onkológus kongresszus Csütörtökön a Semmelweis- teremben megkezdődött a IX. onkológus kongresszus. Kellner Béla akadémikus, a Magyar Onkológusok Társaságának elnöke megnyitójában kiemelte, hogy a tanácskozáson előtérben állnak a gyakorlati kérdések, a rák korai felismerésének, megelőzésének és gyógyításának problémái. A tanácskozás nagy figyelmet szentel az elméleti és klinikai daganafkutatásnak is. Dr. Farádi László, az egészségügyi miniszter első helyettese a kongresszushoz intézett üdvözlő szavaiban hangsúlyozta, hogy a rákellenes küzdelemben az egészségügyi hálózat minden részének megvan a maga feladata, a szorosan vett onkológus szakhálózaton kívül a vezető intézményektől a kórházakon és szakrendelőkön át egészen a körzeti orvosokig. VÁSÁRNAPTÁR. Október 10- én, vasárnap Rakamazon, október ll-én, hétfőn Fehérgyarmat ton, Hajdúböszörményben és Nyíracsádon, október 13-án, szerdán pedig Nyírmadán lesz országos állat- és kirakodó vásár. HÁROM MŰSZAKBAN kilencven hárman dolgoznak már a Villamosszigetelő- és Műanyaggyár május 13-án átadott kisvárdai gyáregységében. Vetélkedő Néhány nyíregyházi iskolában a nevelők néha bizarr követelményeket állítanak a kisgyermekek elé. Néha úgy tűnik, hogy az oktatásban felhangzó kérdések szinte űzni akarják a gyermek sikerélményét, és az iskolát idő előtt rémítő hellyé kívánják varázsolni. Ilyen feladat többek között a következő, amelyet most az olvasók szórakoztatására közreadok. A leckét harmadikos általános iskolásoknak adták fel. Imigyen hangzik: írjatok fel öt, hosszú ű-vel kezdődő szót. Első pillanatban az ember kacag egyet. Hát ez is valami? Nos, tessék megpróbálni. Egy szó csak egyszer szerepelhet! Lehet ügyeskedni! (bürget) TSZ-EGYESÜLÉS GYULAHÁZÁN. A csütörtökön megtartott közgyűlésükön a gyulaházi Szabadság és Haladás Termelőszövetkezetek tagsága kimondta a két szövetkezet egyesülését. Tíz új játékfilm Újabb tíz játékfilmet vásárolt magyarországi forgalmazásra a fílmátvételi bizottság. Az „Öt könnyű darab” című színes amerikai filmet Bob Rafelson rendezte, főszerepét Jack Nicholson játssza. A film egy középosztálybeli fiatalember útkeresésének történetében ágyazva mond kritikát a társadalom felett. A megvásárolt alkotások között szerepel a japán Akira Kurosawa „Dodeska-den” című filmje, amely a világváros perifériáján élő elesett emberek életét ábrázolja tragikus és tragikomikus epizódokban. Stanley Kramer készítette az „Áldd meg az állatokat és a gyerekeket” című színes amerikai filmet. Az emberiségbe vetett hit szépségéről szóló alkotás rokonszenves gyermekhőse egy, az állatok életét mentő akció közben halálos sebet kap. Marcel Canié színes francia filmjének címe: „Akik a rend nevében gyilkolnak”. Főszereplője a híres énekesszínész, Jacques Bred. - Szem- bene Ousmane szenegáli rendező készítette az „Ermitai”-t. A film története a második világháború alatt játszódik és egy néger törzs ellenállásáról szól a szenegáli katonákból toborzott gyarmati hadsereg kegyetlen rekvirálásával szemben. Az Oliver című musicalfilm címszereplője, a kis Mark Lister játssza a „Melody” című színes angol film főszerepét. Rendezője Waris Hussein, s a történet ismét gyerekekről szól. Ugyancsak Mark Lester főszereplésével készült a „Szemtanú”, egy színes, izgalmas, kalandos bűnügyi történet. ALMAEXPORTMÉR- LEG. E hétig már több, mint 8 ezer vagon almát vásárolt fel a HUNGAROFRUCT nyíregyházi kirendeltsége. Ebből a szomszédos két megye — Hajdú és Borsod — mintegy ezerkétszázat adott, a többi szabolcsi termésű alma. TULIPÁNHAGYMÁK — ROMÁNIÁBÓL. Jelentős mennyiségű tulipánhagymát kapott Romániából a kereskedelem. A 16 színféleségből álló kollekció a nyíregyházi vetőmagboltba is megérkezett, s a nagy hagymájú virágból szívesen vásárolnak a kertészkedő emberek. UJ OTTHON. Az Ibrányi Vegyes Ktsz kivitelezésében elkészült a helybeli takarék- szövetkezet új, impozáns külsejű székháza. Az épület műszaki átadására kedden került sor, s a még meglévő hiányosságok megszüntetése után, október 10-én beköltözhet új otthonába az öt községben több, mint háromezer tag érdekeit képviselő, nagy forgalmi falusi bank. A dolgozó nők érdekében Ünnepélyes keretek között nyílt meg Mátészalkán az ÁFÉSZ és a nagykereskedelmi vállalatok közreműködésével rendezett, a dolgozó nők munkáját megkönnyítő termékek bemutatója. A megnyitón megjelent Molnár Károly belkereskedelmi minisz- terhelyettec és P. Szabó Gyula, a megyei tanács elnökhelyettese. A kiállítást Papp- János, az ÁFÉSZ igazgatóságának elnöke nyitotta meg, s ezt követően szakemberek mutatták be a különböző termékeket, ismertették azok előnyeit. A háziasszonyok és a férjek megismerhették és megkóstolhatták azokat a le- vesporokat, konzerveket, mi- relittenmékeket, halkészítményeket, amelyeket pár perces melegítéssel főzéssel gyorsan tálalni lehet. A kóstolót ankét követte, ahol a dolgozó asszonyok elmondták észrevételeiket és tapasztalataikat. AZ ALKOHOLIZMUS ELLENI HÓNAP rendező bizottsága mozgalmas programot biztosított Nyírmadának. Október 6-án — az ÁFÉSZ rendezésében — az állami gazdaság éttermében kóstolással egybekötött, háromnapos kiállítás nyílt. A megnyitás alkalmával dr. Hartos János sebész főorvos tartott előadást. A kiállítást követően — szombaton — a nyírmadai nagyközségi KlSZ-csúcsveze- tőség rendez szeszmentes délutánt a művelődési házban, ahol az itt megnyílt üdítőital- kiállítás is megtekinthető — Írja Kaput Béla levelezőnk. PROGRAM 1971. október 8, péntek KOPPÁNY NAPJA A Nap kél: 5 óra 52 perckor, nyugszik: 17 óra 12 perckor. A Hold kél: 19 óra 14 perckor, nyugszik: 19 óra 15 perckor. Egy évvel ezelőtt, 1970. október 8-án halt meg — 85 éves korában — Fülep Lajos Kossuth-dí- jas művészettörténész, akadémikus. Művészeti újságíróként kezdte tevékenységét 1904-ben, s már ekkor következetes harcot folytatott a giccs ellen, minden jelentkező művészeti tehetség felkarolásáért. Életűtja^_a Nyugatban írt cikkektől és a huszadik Század-beli publikációktól, a Nietzsche-magyarázatoktól és Dante-tanulmányoktól a Magyar Tanácsköztársaság egyetemi katedrájáig, írói direktóriumi tagságáig ívelt. A forradalmak bukása után negyedszázados visz- szavonulás következett. Ebből az időszakból való nagy hatású Magyar Művészete, hazánk képző- művészetének máig egyik legkitűnőbb összefoglalója. A felszabadulás után újra egyetemi katedrát kapott, 1948-ban pedig a Magyar Tudományos Akadémia választotta tagjává. Kézikönyvet jelentetett meg Der- kovits elismertetéséért, s következetes harcot indított a dogmatikus vakság ellen. Egy egész nemzedék vallja mesterének az élete végéig aktívan tevékenykedett Fülep Lajost. Polihisztoregyéniség volt, aki irodalomtörténeti, filozófiai, esztétikai, műfordítói tevékenységet is folytatott, s valamennyit kitűnő színvonalon. Felhős idő Várható időjárás ma estig: időnként kisebb felhősödés, eső nélkül. Mérsékelt, többfelé megélénkülő nyugati, délnyugati szél. A nappali felmelegedés erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14—19 fok között. Kossuth rádió 8,18: Igor herceg. Részletek Borodin operájából. — 9,00: Eötvös József élete és művészete. III. rész. (Ism.) — 9,20: Utazás zenével. — 10,05: Iskolarádió. (Ism.) — 10,40: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora. (Ism.) — 10,45: Keringők. — 10,59: Lottó- eredmények. — 11,00: Miről ír a Társadalmi Szemle? — 11,10: Két versenymű. — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Boross Jolán és Bolla Tibor népdalokat énekel. — 13,45: Gépesített kertészetek. — 14,00: Róka Móka Bábszínháza. (Ism.) — 14,25: „Nyitnikék.” Kisiskolások műsora. — 15,10: Barokk muzsika. — 16,05: Eltartási szerződés. Dokumentumjáték. — 17,20: A kórusirodalom mesterei. Bartók-művek. — 17,32: Mikrofó- rurtt. — 17,52: Walter Gieséking Debu&sy-műveket zongorázik. — 18,20: Zentai Anna és Melis György nótákat énekel. — 19,40: Budapesti művészeti hetek. — 20,27: Az NDK kultúrájának hete. — 21,25: Láttuk, hallottuk. — 21,45: Könnyűzene. Orgonamuzsika. — 22,20: Meditáció. — 22,30: Magnósok, figyelem! (Ism.) — 23,15: Schubert: G-dúr vonósnégyes. — 0,10: Virágénekek. Petőfi rádió 8,05: Nótacsokor. -- 8,50: Időszerű nemzetközi kérdések. (Ism.) — 9,00: Ezeregy délelőtt. — 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben: 10,59: Lottóeredmények. — 12.00: Zenekari muzsika. — 13.03: Csajkovszkij és Dvorzsák műveiből. — 14,00: Mindenki kedvére kettőtől hatig... — 18,10: Húszas stúdió. (Ism.) — 19,05: A szép Juhászné. Részletek Huszka Jenő —Kristóf Károly dal játékából. — 19,39: Az amerikai világkonszernek és a dollárválság. — 20.25: Uj könyvek. (Ism.) — 20,28: Kortársaink. — 21,13: A Belügyminisztérium „Duna” Művészegyüttesének népi zenekara játszik. — 21,48: Bizet: Dzsamile. Egyfelvo- násos opera. — 23,15: Könnyűzene. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Tudósítóink, riportereink jelentik. — Várhelyi Antal orgonái. — Orvosi tanácsok. — Vélemények a város közlekedéséről. — Lemezválogatás közben. — Sport. Televízió 8.25: Iskola-tv. Angol nyelv. (Középisk. I—II. oszt.) — 9,05: Földrajz. (Alt. isk. 6. oszt.) — 9,55: Magyar irodalom. (Alt. isk. 5. oszt.) — 11,05: Fizika. (Ált. isk. 8 oszt.) — 11,55: Német nyelv. (Középisk. n—III. oszt.) -r 14.05: Földrajz. (Ism.) — 14,55: Magyar irodalom. (Ism.) — 15.50:. Fizika, (Ism.) — 16,58: Magyar^ ország—Románia női kosárlabdamérkőzés. — 18,30: Hírek. — 18.35:- Kompozíció ’71. — 39,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Budapesti művészeti hetek: A da- naida. Tv-film. — 21,25: Pege Aladár és Sándor György műsora. — 21.45: Nagy hegyek országában. II. rész. — 22,25: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (3.) MŰSOR 20,90: Vitorlázás hosszútávon. Svéd dokumentumfilm. — 20,40: Hófehér szárnyak. Magyar természetfilm. — 20,50: Tv-híradó. (Ism.) — 21,20: Interfórum. Lantos István zongoraművész és Ralf- Gothoni zongoraművész hangversenye, Bratislava! tv 17,10: Hírek. — 17,15: Vörös hegymászók. NDK tv-film 9^ rész. — 17,45: Katonák müsoraT — 18.15: Kerületeink hangja. —18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó.— 19,25: Kamerával önök között. — 19,30: Ausztráliai bennszülöttek. Angol útifilm. — 20,00: A keletcsehországi kerületben. Vetélkedősorozat, 5. rész. — 21,05: Mi ketten és az idő. Dalműsor. — 21.30: Tv-híradó. — 21,50: Az igényes nézők klubja. Máté élete. Lengyel költői történet. Román tv 17,50: A gyermekek világa. — 18,20: A legkisebbeknek. — 19,15: Népi zene. — 19.30: Ismeretterjesztő műsor. — 20,3.0: Tánczene. — 20 órától a Davis Kfupa döntője : Egyesült Államok—Románia. Mozimfisot KRÚDY MOZI: A NAGY ZSÁKMÁNY Francia film vígjáték Felemelt helyárral. E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. BEKE MOZIS HAHÓ, ÖCSI Magyar film E. k.: fél 5 és fél 7 órakor. JEAN PAUL MARAT ÜLDÖZTETÉSE Színes angol film E, k.: fél 9 íjakor. GORKIJ MOZI: SZERELEM Magyar film E. k.: 4, 6 és 8 órakor. KISVARDA1 MOZI: A CAR TISZTJE ES A KOMISSZÁR MÁTÉSZALKAI MOZI: DARLING LILI 1—H. rés* I Dupla hely árral. NYÍREGYHÁZI MÓRICZ ZSIGMOND MOZI! ONIBABA Japán film ■ Előadások kezdete: fél 6 és fél 9 órakor. KÖNYVÜJDON SÁGOK: Lambert E.: Dicsőségre ítélve (Zrínyi) — Kuzel D.: Kitérő egyenesek (Móra) — Nyelvtan-helyesírás. Kézikönyv az általános iskolák 4. osztályának tanítói számára (Tankönyvkiadó) — Gál Zs.: Az én zeneszerzőm Liszt Ferenc (Zeneműkiadó) — Frisch M.: Homo Faber. Tudósítás (Európa) — Csák< F.: Teljesítményelektronika (Műszaki). AGGREGÁTOR — TANYÁKNAK. A Magyar Televízió felhívására — hogy a villannyal nem rendelkező tanyai iskolákat lássák el aggregátorral — az AGROKER Vállalat nyíregyházi lerakata Március 8. nevű szocialista brigádja kommunista szombatot tartott. A brigád 650 forinttal járul hozzá a mozgalom sikeréhez, ahhoz, hogy minden tanyai iskola kapjon aggregátort, zavartalanul nézhessék a tévé műsorait. Balesetet okozott a kifolyt olaj Sorra borultak fel a motorosok héífőn este a Nyíregyháza- Nagyhalász közötti út egyik szakaszán. Az öt motorkerékpáros közül ketten pótutast is szállítottak. Rövid idő leforgása alatt hatan sérültek meg. A váratlan balesetsorozatot egy felelőtlen vontatóvezető okozta. Ezt már a rendőrségi vizsgálat derítette ki. amelynek során a következőket állapították meg: október 4-én 19 óra tájban Kovács Tibor 29 éves vontatóvezető (nyíregyháza—sóstóhegy! lakos) a Vörös Csillag Tsz vontatójával közlekedett Nagyhalász és nyíregyháza között. (Orvosi vélemény szerint T. fokú ittas állapotban volt.) Menet közben a vontató hidraulikája elromlott, s körülbelül 25 liter olaj az úttestre folyt, amelyen mintegy másfél méter szélességű olaj foltot akotott. Kovács. anélkül* hogy a veszélyes helyet megjelölte volna, vagy homokot szó^t volna az úttestre, továbbhajtott* s így sorozatos balesetek okozója lett a csúszós, olajos úttest. Kovácsot a közlekedés biztonságát veszélyeztető bűntett vácijával állították bíróság elé, amely csütörtökön dso fokon nyolchónapi szabadságvesztésre büntette és három évre eltiltotta a gépjárművezetéstől. ŐSZI HALÁSZAT. (MTI FOTO — TÓTH BÉLA FELV. — KS)