Kelet-Magyarország, 1971. október (31. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-26 / 252. szám
MW. cfcíőfet Sí. «KW WAöTÄWflWWB f. 43* Törvény a szövetkezetekről Äz álíam és o szövetkezetek (3) Egy párttaggyűlés folytatása Tovább lépnek Nagycserkeszen Egyesülés gondokkal és reményekkel MINDEN SZÖVETKEZETI MOZGALOM egyik sarkalatos kérdése volt a múltban, az ma és az lesz a jövőben is, hogy milyen az állam és a szövetkezetek kapcsolata. A szövetkezetek sehol sem fikülönült szigetecskék a társadalomban, nemcsak önmagukban és önmagukért létező csoportok. Államunk csakis a kizsákmányolástól mentes szövetkezés szabadságát ismeri el, azt védi és támogatja. Űj törvényünk kimondja: „A szövetkezetekkel kapcsolatos állami tevékenység célja a társadalmi, a szövetkezeti és az egyéni érdekek összhangjának érvényesítése.” Ezek az érdekek szocialista viszonyok között többségükben megegyeznek, de ütközések, ellentétek lehetnek és elő is fordulnak. Államunk a tervgazdálkodással, a gazdasági szabályozók rendszerével, az ár-, az adó- és a jövedelempolitikával biztosítja és segíti elő az érdekek lehető legjobb összhangját. Legátfogóbban a jogszabályok révén kerül kapcsolatba a szövetkezetekkel, szabja meg a fejlődés irányát. Az új törvény minden rendelkezése az említett célt szolgálja. Különösen kettőnek van közülük nagy jelentősége. Az egyik az az előírás, amely szerint a gazdasági irányítás és a hatósági tevékenység során az állami szerveknek tekintettel kell lenniük a szövetkezeti sajátosságokra. Tilos olyan gazdasági feltételrendszert előírni, -amely az állami vállalatokhoz mérten hátrányos megkülönböztetésben részesítené a szövetkezeteket. A másik: az állami törvényességi felügyelet keretében ügyelni kell arra, hogy a szövetkezetek megtartsák a jogszabályokat és saját belső szabályaikat. A SZÖVETKEZETEK SZERVEZETÉRE és szerveiknek szövetkezeten belüli működésére vonatkozó rendelkezéseket csak törvény, törvényerejű rendelet, kormányrendelet és — határozat hozhat. A szövetkezet működésére és gazdálkodására nézve miniszteri rendelet, s államtitkári rendelkezés is állapíthat meg szabályokat. Igen lényeges intézkedése a törvénynek, hogy a szövetkezetek működését, gazdálkodását, illetőleg a tagok helyzetét általánosan és alapvetően érintő miniszteri rendelet, s államtitkári rendelkezés kiadásához szükséges az illetékes országos érdek- képviseleti szerv egyetértése. Másféle, a szövetkezeteket érintő rendelkezések kiadása előtt, s azt megelőzően, hogy a törvényhozás vagy a Minisztertanács elé terjesztenék a szövetkezetekre vonatkozó javaslatot, meg kell hallgatni az országos érdek- képviseleti szerv véleményét is. A gazdasági ágazatokat vezető miniszterek gondoskodnak arról, hogy ágazatuk területén a szövetkezetek — mint vállalatok — társadalmi és gazdasági jelentőségüknek megfelelően fejlődjenek. Az ágazati miniszterek szakmai felügyeletet gyakorolnak a szövetkezeteknek az ágazatukhoz tartozó gazdasági tevékenysége felett. A tanácsi és más államigazgatási szervek ellenőrzik 3 szövetkezeteknél a minden gazdálkodó szervre egyaránt vonatkozó jogszabályok megtartását. AZ ÁLLAMI TÖRVÉNYESSÉGI felügyeletet a szövetkezetekben és területi, szakmai szövetségeiknél a tanács gyakorolja, az országos érdekképviseleti szerveknél, az Országos Szövetkezeti Tanácsnál pedig a Minisztertanács. Kimondja a törvény azt is, hogy „nem terjed ki a törvényességi felügyelet a szövetkezet gazdasági műveleteinek és a szövetkezet szervei döntéseinek gazdasági, célszerűségi szempontból való felülvizsgálására, továbbá az olyan egyedi ügyek érdemi elbírálására, amelyekben tagsági vitának van helye”. Mindezek az intézkedések megfelelnek a szövetkezeti önállóság és önkormányzat elvének. Ebből fakad az is, hogy a szövetkezetek és az állami vállalatok egyenjogúságát szögezi le a törvény. Állami gazdálkodó szervezetek — vállalatok, tjankok — nem gyakorolhatnak hatósági funkciókat szövetkezetek felett. Szocialista vállalatok között — a szövetkezetek is azok —, semmiféle alá- és fölérendeltségre nincs szükség. A tulajdonviszonyok eltérő volta nem lehet ok arra, hogy ezt a tételt megsértsék. A gazdasági együttműködés és összefogás csak kölcsönös előnyökön és kockázatvállaláson alapulhat. IGEN LÉNYEGES AZ IS, hogy a szövetkezetek állami támogatásban részesülhetnek olyan feladatok ellátásáért, amelyeknek elvégzését társadalmi és gazdasági érdekek indokolják, de nem oldhatók meg gazdaságosan. Ilyen esetekben ugyanazt a támogatást kaphatják meg a szövetkezetek, amelyet az állam saját vállalatainak ad. „A szövetkezetek jelenleg és a jövőben is a társadalom számára szükséges és hasznos szerepet töltenek be a szocializmus építésében, erősítik hazánk gazdasági, társadalmi alapját” — szögezi le a törvény. Bevezető rendelkezéseiben pedig ez áll: „A szövetkezet az állampolgárok által önkéntesen létrehozott, a tagok személyes és vagyoni közreműködésével vállalati gazdálkodást és társadalmi tevékenységet folytató közösség, amely a szocialista szövetkezeti tulajdon és a demokratikus önkormányzat alapján, jogi személyként működik.” EZEK A MEGFOGALMAZÁSOK azt is kifejezik, hogy az állam nem csupán gazdasági, hanem társadalmi szem7 pontból is nagy jelentőséget tulajdonít a szövetkezeteknek. A szövetkezetek társadalmi célja a tagok szocialista életformájának és gondolkozásmódjának fejlesztése, valamint érdekeik szolgálata. Államunk minden tőle telhető segítséget megad ahhoz, hogy a szövetkezetek ennek a rendeltetésüknek is eleget tegyenek. Gulyás Pál Meglepő fordulatot vett augusztus 30-án a párttaggyűlés Nagy cserkeszen. Ekkor ismertette a tagsággal Onderó József csúcstitkár a Központi Bizottság értékelését a gazdasági fejlődésünkről, más napirendi pontja nem is volt a taggyűlésnek. Ám a vitában felállt valaki, s megkérdezte: — Azt mondják meg az elvtársak, hogy ki akadályozza a községünk fejlődését? Ki akadályozza, hogy a három tsz egyesüljön? Együtt: 6 ezer Olyan váratlan volt ez a kérdés, hogy csak a helyeslő morajt lehetett még váratlanabbnak nevezni. A párttagság egyhangúan megszavazta, hogy a község vezetői nézzenek utána illetékes helyen: hogyan lehetne egyesíteni a tsz-eket? A vezetőket meglepte ez az egyértelmű, s — mondhatnánk — alulról jövő kezdeményezés, még akkor is, ha ők már korábban sokat beszélgettek erről a lehetőségről. Az viszont nem látszott a taggyűlés előtt, hogy ennyire érett a helyzet, már ami az emberek gondolkodását illeti. Nagycser készén — ebben a 2334 lelket számláló községben, ahová 18 tanyabokor tartozik — három tsz is létezik e pillanatban: az Uj Élet, a Kossuth és a Rákóczi. Földterületük alig különbözik egymástól, sem nagyságban, sem minőségben, nagyságrendi különbségek a jövedelmekben sincsenek és a gazdálkodás is hasonló. Három kicsi, s ha egyesülnek, akkor sem számítanak a legnagyobbak közé, hiszen közepes. 6 ezer holdas gazdaság válik belőlük. A betakarítással, az őszi munkákkal is nagyjából egyformán állanak, ugyanazok a gondok feszítenek mindegyikben, — de a tagság szorgalmához sem férhet kétség egyikben sem. — Bár az utóbbi években nagyarányú gépesítésbe kezdtünk — mondja Sajben András, az Uj Élet Tsz elnöke, — gépeink még sincsenek jó állapotban. Tovább kellene folytatnunk a gépesítést és komplexszé tenni minden területen. Egyedül azonban erre nem lennénk képesek. Ez addig nem jelentett volna nehézséget, amíg van elég munkaerő. Most mar nincs, a növények számát már csökkentettük, s ha az egyesülés terve nem került volna előtérbe, ez a folyamat jövőre folytatódott volna. Mind a három tsz-ben fo' Ialkoznak a dohánnyal, oc csak azért, hogy az év egy részében munkaalkalmat nyújtson a tagságnak. A Kossuthban azonban kiszámolták: még rekordtermés mellett is ráfizetéses. (Érdekes ez a jelenség, az illetékeseknek alaposan meg kell vizsgálniuk a dohánytermesztés csökkenő irányának okait.) Nagyobb lehetőség — A Kossuthnak annyi tőkéje sosem volt, hogy jól szervezett nagyüzemmé válhatott volna — mondja Bar- czi János főagronómus. — Ni: i s például gépműhelye, — de a másik kettőnek sem. Nagy beruházást — például a nagyon fontos szárító építését — egyedül egyik s<jm tudná végrehajtani. Eddig az alapozó beruházásokat végeztük el, amik legalább laza kereteket adhatnak a nagyüzemi gazdálkodáshoz. Most lehetne és kellene is tovább lépni, de ez külön-külön nem megy. Most került napirendre mind a három helyen a komplex gépesítés mellett a kemizálás is. Igen ám, de egy-egy növényt külön csak olyan kis területen képesek termeszteni, hogy azt nem érdemes gépesíteni. És így van ez mindennel. — A Kossuth legnagyobb hibája a tőkeszegénység — folytatja a főagronómus, — s emiatt az emberekért alig tudtunk valamit tenni. Szociális vonatkozásban például szinte nullának nevezhetném mindazt, amit elértünk. Nincs öltöző, fürdő, üzemi étkeztetés, — nem volt rá pénzünk. A Rákócziban is 3 közös, nagyüzemi keretek kialakításának nehézségei jelentették a legnagyobb gondot. — A mi majorunk a leg- elhanyagoltabbak egyike — mondja Tomasovszki János, a tsz főagronómusa. — Csak az utóbbi hárem! évben építettünk komolyabb dolgokat, de ezzel együtt is... Az egyesülés nélkül nincs a központi telep kialakításának semmiféle célszerű lehetősége. Az érvek mind az egyesülés mellett szólnak, s hogy a párttagság fellépésére megkezdődött a közeledés a három tsz között. — az már önmagában is nagy eredmény. Korábban igen nehéz volt nekik egymással zöld ágra vergődniük. Ott volt például a Kossuth és az Uj Élet közös hűtőtároló.ia. Hová kerüljön? Mind a kettő a saját •területére szerette volna vinni, s odáig fajult a vita, hogy már majdnem megbukott az egész létesítmény terve. Végül megegyeztek: semleges területre vitték. Alma ugyan még nem került bele sosem, korábban a dohányfermentáló. most meg a gumigyár bérli raktárnak. Ugyancsak az Uj Élet es a Kossuth létesít közös sertéskombinátot a nyírtelekiekkel. Igaz, most már szívesen visszalépnének. A még csak épülő kombinát évekre leköti mind a kettőnek a fejlesztési alapját, s ha még ehhez hozzávesszük legújabb számításaikat is, akkor látszik, hogy az egyesülésre már hamarabb is gondolni lehetett volna. A három tsz egyesült erejével most már helyben is képesek lehetnének egy ilyen kombinát létrehozására. Válasz az emberek kérdéseire Külön-külön egyik tsz sem képes továbbfejlődni, s ezért teljesen indokolt, előrelátó és szükségszerű a párttagság javaslata: egyesítsék a község anyagi és szellemi erőit, s próbáljanak meg közösen haladni. Az első felvetés óta már sok helyen megtárgyalták, vezetőségi üléseken, nyagyűléseken. E helyeken látszott: alapvető ellenzés nincs, az embereknek viszont kérdéseik vannak, amelyekre szeretnének választ kapni. Ezt — amennyire lehet — meg is kapták. Meg kell azonban őket is érteni. Az első tsz megalakulása — 1952! — óta sok elképzelés változott, s nem volt mindegyik jó. Sokszor nagyon nehéz volt határozni, de végül mindenki előtt bebizonyosodott: még laza nagyüzemi keretek melleit is érdemes volt a közös gazdálkodás útjára lépni. A párttagság most azt javasolta: nemcsak a közö* gazdálkodás érdemes, hanem a valóban nagyüzemi munka is érdeke a szorgalmas nagyr cserkészi embereknek. Kun István Boross Elemér: Rettentő nagy érték Dárius kincse? Hol van az már? Mese. Nekünk sokkal nagyobb értékeink vannak. Már akinek. Erről szól ez a történet. És nem is mese. Igaz. ★ Amikor már nagy a hajam, rászánom magam, megyek a fodrászhoz. Most azt hiszik, hencegek. Kopasznak ismernek, az is vagyok. Elölről, ha leveszem a kalapom. De a kopasz fejű emberek örök tragédiája rajtam is beteljesedett: oldalt, a fül mellett és hátul, a tarkó fölött szaporán nő a hajzat. — Borzasztó, mekkora a hajad! — szól rám a feleségem. Ilyenkor megdobban a szívem, örülök, hogy engem ilyesmivel lehet korholni. — És különben is, meg vagyunk híva ünnepi vacsorára. így akarsz elmenni? — Ez a figyelem még jobban föllelkesít, elhatározom, megyek a borbélyhoz. De a nomád természetem ilyenkor is kiüt rajtam, mindig más és más borbélyhoz megyek, amelyik éppen az utamba esik. Csak egy dolog zavar mindig. Pláne, amióta patika- látványossagokat kreáltak ezekből az üzemekből. A mű- töszék mellett nine, egy falat hely, ahová az ember leteheti a holmiját Én például a szemem kincsét, az aktatáskámat. Táskás ember vagyok. egyetlen lépést nem teszek nélküle. De hová tegyem, hogy szem előtt legyen. Mert egyszer már, éppen egy ünnepi ajándék, elröppent mellőlem. Bár igaz, nem is borbélynál. És csak egy üres füzet volt benne. De mindegy. A táskára vigyázni kell. Ma is így indulok el hazulról, tömött táskával. — El ne felejts borbélyhoz menni! — kiált utánam a feleségem. Kiválasztok egy soktükrös, klinikatiszta, nagyüzemet. Már szabad is egy műtőszék, kiabálnak is: tessék! Leteszem a kabátom és keresem a védett helyet, az aktatáskámnak. Megtalálom. A fogasok felett széles kalaptartó. Ide fölteszem, jól beiga- zitva, úgy, hogy a tükörből lássam. Beterítenek. A kendők tiszták, friss szagúak, a fehér köpenyes borbélydoktor kedves fiú, nem beszél, végzi a dolgát és remekel. Ezt, vagyis a munkáját csak úgy fél szemmel állapítom meg, mert valójában nem néztem se a kezét, se őt, se magamat a tükörben, hanem a táskámat. És ez az elővigyázat nagyon okos dolog volt. Észrevettem ugyanis, hogy egy vendég, mielőtt köszönt is volna, mikor belépett, alaposan körülnézett. Táska volt nála is, aktatáska. Annak keresett helyet ő is. Sokáig fürkészett, végül is megállapodott a polcnál, ahol az én aktatáskám feküdt. Odatette az övét, pontosan az enyém mellé. Sok üres polc volt, mégis odatette az enyém mellé. Ahá. gondoltam, ismerem én ezt a trükköt. így cserélték el az olasz selyemballonomat is egy ócska gumikabátra az egyik restiben. Na jó, majd résen leszünk. — Kölnit, vagy alkoholt teszünk? — kérdi finom többesszámban a szakállprofesz- szor. — Csak tiszta szeszt tegyünk! — felelem. Rám fújja a szeszt, becsukom a szemem és hopp — ezalatt elveszítem kapcsolatom az aktatáskámmal. Fizetek, fölveszem a kabátom, leemelem a táskát és indulok kifelé. Üvöltés, lárma, nagy csattanás: — Álljon meg! Az az en táskám! Nagy testű, zsírosán kopasz fejű — most borotválták le frissen — ember ugrik hozzám és kikapja kezemből t táskát. Odanézek, egy kopott barna aktatáska ez. Az enyém fekete. Dermedten állok. Dadogni akarok valamit, de megfagy a számon minden hang. Pokoli szórakozottság volt, semmi kétség. Rövidzárlat az agyamban. És mindenekelőtt tökhülyeség: az én jó, ha nem is új, de finom, fekete, ritka példány csikóbőr táskámat otthagy tam és ezt a barna vacakot vettem magamhoz. Na igen, mert éppen az enyém mellett volt. A nagy testű jóember szeme lángol. Most veszem észre. milyen valószinűtlenül nagy füle van. De ez most nem számít. Kiabál, topor- zékol: — Ismerjük ezt a figurát. Tré dolog ez, öregem! Állok a kör közepén, mint a tejbe esett légy. Dehogyis tejbe. Ecetbe. Nézek körül, talán találok a vendégek között egy ismerőst, aki segít, igazol. Sehol senki. A fodrászok is gyanúsan néznek rám. A vendégek gyanúsítóan. Egyik mondja is: — Az én orkánomat is így cserélték el. A jóember most már fölbátorodva támad: — Jó lett volna, mi? — és magához szorítja a kopott, barna táskavakarcsot. Én meg csalt állok ott a nagy fekete díszpéldányommal, bambán, magam is mint egy díszpéldány egy bűnügyi kiállításon. De nem vagyok elveszett ember. Voltam én ennél nehezebb helyzetben is. Most is magamhoz térek és már kezemben is a kard, amivel le fogok sújtani. És már sújtok is. A levegő csak úgy süvít, amikor elkiáltom magam: — Mondja csak jóember. Mi volt az ön táskájában? Fölnevet. De hogy. Mert ő sem hagyja magát. — Hogy mi voltra táskámban? Hogy mi van, ezt akarja kérdezni, ugye? Hát idenézzen. Megmutatom én. Meg én. Megmutatja. Férfikalapba való izlapokat nvalábol ki a táskából. Műbőrlapok ezek. Valaki megkérdi: — Mit nyom ez kemény forintban? — Négyszázat! — kiáltja a jóember és rám néz. — Jó üzlet lett volna, igaz? Ezt a mondatot vártam. Kipakolom most én is a táskámat. — Most tessék ezt megnézni ! — mondom. Hát nézik. És előkerül a levéltárcám, még anyám ajándéka: valódi gyíkbőr. Benne okmányok, értékek. Előkerül több bőrnotesz, naptár, két szótárritkaság. Toll és ceruzatartó. Egy Parker töltőtoll, 2 Esterbrook golyóstoll, színes ceruzák. Aztán a nagy tromf: egy csomó kézirat. Fölemelem az egyik paksa- métát: — Jóember. tudja mega mit ér ez? — Néz. Ö is, a többiek is. — Százezer forint, — mondom — de lehet, hogy annál is több. Győzedelmesen visszadobálok mindent a táskába és otthagyom a bámuló népet. Azaz otthagynám. De az ajtónál utolér a barátom, megfogja a frakkomat. Meglóbál- ja a barna táskáját és kiránt belőle egy kis csomagot. — Ha maga mindent kirámolt, akkor én is megmutatok mindent. Mert ez se kutya! Kibontja a kis csomagot. Nylontasak. aztán szalvétában két hatalmas karéj kenyér, jó vastagon megkenve valamivel. — Tudja mi ez? Libamájpástétom. De az ám. Libamáj. De úgy, ahogy az egész világon csak egy ember tudja beleadni a belevalót. Edit, a feleségem. Ezt akarta maga elcserélni? Ezt? Szó nélkül megfordultam és kisietlem az üzletből. Visszavágni? Ugyan kérem? Hát tudhat versenyezni a világ legjobb Parkerével megírt legjobb regény a libamájpástétommal, amit a3, Edit Ssésas&S