Kelet-Magyarország, 1971. október (31. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-14 / 242. szám
$971. okt<5ber 14. $CELE?T-M AG Y AROftSZ A<f A munkások szóvivői Kezdjük kétkedéssel: szükség van-e egyáltalán szóvivőkre, hiszen a hatalmat birtokló és gyakorló osztály képviselői ott vannak minden fórumon, s valamennyi lényeges kérdésben érvényesítik, oltalmazzák a munkásság igazát. Am a sokat emlegetett mindennapi élet, a hétköznapok nemcsak lényeges, azaz az osztály egészére kiterjedő kérdésekből állnak. Sőt. Napról napra ezernyi apró ügy adódik, s ezek helyben, a szűkebb kollektíva körében életbevágóakká nőhetnek. Szükség van-e ilyen esetekben szóvivőkre, a munkások véleményének, álláspontjának tolmácsolóira? Kétkedés nélkül felelhetünk igennel. S a szóvivői szerepet legjobban azok tölthetik be, akik társaik bizalmából kapott tisztségük ellátása közben nemcsak értesülnek mindarról, ami a munkahelyen történik, hanem — ahogy azt mondani szokták — saját bőrükön is tapasztalják. Tisztségük szerény, szerepük nagy. Sokan vannak. Több, mint 173 ezren. Szakszervezeti bizalmiak. A számokba foglalható valóság imponáló, hiszen tovább nőtt a szervezett dolgozók hatalmas tábora, s ma meghaladja a 3,5 milliót. Az év elején lezajlott szakszervezeti választások során 524 ezer embernek adtak társaik bizalmat, mert ennyire rúg a különböző tisztségek betöltőinek száma. Közülük 173 ezer a bizalmi, s 61 ezer a bizalmihelyettes. A számok azonban nemcsak megmutathatnak, hanem el is rejthetnek lényeges tényeket. így például azt, amit a Szakszervezetek Országos Tanácsának jelentése a szakszervezetek XXII. •kongresszusára így fogalmazott meg: „...viszonylag lassabban fejlődtek a tagság közvetlen részvételét biztosító demokratikus fórumok”. Ahogy a lehetségesnél szerényebb a haladás a munkások szóvivőinek, a bizalmiaknak a megbecsülésében, meghall- ■gatásaban is. Igaz, többségük már nem „bélyegárus”. Ám meg nem is igazi szóvivő. Ennek sok oka van. Nem lehet mindig és mindenben demokratikus módon előkészíteni a döntést, snem is szükséges. Ám ennek a fordítottja is igaz: egy sor dologban csak akkor lesz helyes a döntés, ha meghozatala előtt a vélemények sokaságát hallgatták meg, elemezték, ha a döntést ugyan egy ember, vagy egy testület mondja ki, de sok ember, több testület érzi a magáénak, hiszen részese volt formálásának. Az üzemi demokratizmus leglényegesebb tényezője ez, mert hiába a forma, ha hiányzik a tartalom. Fölösleges összehívni a bizalmiakat, ha csak kész tényeket, tennivalókat közölnek velük. Kárba veszett idő a vállalati szakszervezeti tanács ülése, ha ott ugyanígy zajlanak a dolgok. A bizalmiakat gyakran csak akkor „mozgósítják”, amikor szorult helyzetbe került a gyár, túlórázni kell, vasárnapi műszakot tartani, s így tovább. Nosza, álljanak csatasorba a bizalmiak, s győzzék meg társaikat. Igen, ez is feladataik közé tartozhat, de miért csak ilyenkor jut eszébe a vezetőknek a bizalmiak testületé? Miért nem figyeltek jelzéseikre már korábban? Miért nem hallgatták meg véleményüket az új technológia bevezetése előtt, az anyaghiány miatti tétlenkedéskor, a munkaszervezés melléfogásairól ? Ugyanabból a szájból hol hideget, hol meleget fújni nemcsak erkölcstelen, de a tartós eredmények föladása is. Ahol csak „tűzoltásra” kellenek a bizalmiak, ott fokozatosan lelohad a kezdeményezőkedv, elsorvad a munkát segítő bírálat, csupán öltözői beszélgetések témája lesz a kollektíva álláspontját tükröző észrevétel, javaslat. Igaz, küzdeni lehet és kell is ellene, de nehéz, nagyon nehéz ott szóvivőnek lenni, ahol a fül hallani, a szem látni nem akar. Az tehát, hogy a szakszervezeti bizalmiak valóban betölthessék szerepüket, nemcsak rajtuk, s elsősorban nem rajtuk múlik. Hanem valamennyi munka- ' helyi társadalmi szervezet tevékenységén, igényességén, a gazdasági vezetők szemléletén és magatartásán, a közösség egész légkörén. A termelő pénzel Híreink vannak arrról, hogy a lapunkban megírt, almaarak a termelőknél különféle panaszokat kellettek. Ugyanis: nem annyit fizetnek a termelőknek mindenütt, mint amennyit megírtunk. Száz szónak egy a vége: a külkereskedelem, nép- gazdasági érdekből (elsősorban a szabolcsi termelők érdekeit, nehezebb munkáját jutalmazandó) hetven fillér körszedési pluszt ajánlott fel — a termelőknek. Nos, egy sor felvásárló szerv nem fizeti ki ezt a hetven fillért. Levon belőle húsz—harminc—negyven fillért. Ezért a vita az általunk megirt almaarak körül. Néhány fogyasztási szövetkezet valóban nem fizeti ki a hetven fillért, mondván, hogy másképp „nem jön ki”, költségei vannak göngyölegre és szállításra. Csakhogy, ha egy kereskedő ügyetlen szerződéseket kötött, vagy rosszul dolgozik, rossz munkájának veszteségét nem szabad áthárítania a termelőre. Ha nem tud „kijönni” a kilónként neki felajánlott harminc- filléres árrésből — és az igen jelentős, mázsánként igen bőséges jutalékból — akkor ne vállalja az almafelvásárlás bonyolítását. Pillanatnyilag a fogyasztási szövetkezet belügye, hogyan fizet. A termelő — eszi, nem eszi — nem kap mást. Nem lehet tehát perelni. Csak az a furcsa, hogy a fogyasztási szövetkezet ugyanazoknak a termelőknek a szövetkezete, akiket így — megkerülve a jogi tettenérés lehetőségét — becsap, jogos munkabérét levonja. A körszedési díj ugyanis elsősorban munkadij, aztán a jobb munka jutalma, végül bizonyos árucsökkenési kárpótlás. Ugyanis az alma, ha nem körszednék, néhány nap alatt nagyobb súlyúra növekednék. Ezenkívül fárasztóbb szedni. Érteni is kell hozzá. Persze, a termelővel, aki nem tudja jól olvasni az árjegyzéket és nem teljesen biztos közgazdasági szabályozókban, ideig-óráig lehet játszani. De az ő számára a dolog úgy néz ki: augusztusban felhívták a körszedésre, szeptemberben elvégezte és októberben kezdenek el vele az árért civakodni. összefoglalva: a hetvenfilléres körszedési dijat a külkereskedelem a termelőknek ajánlotta fel. Nem szabadna belőle sem tíz, sem húsz, sem negyven, de még két fillért sem levonni. Semmilyen címen. Ez nemcsak úgynevezett árkérdés. Ez termeléspolitikai ügy! CESZTELYI NAGY ZOLTÁN Nemcsak pénz kérdése Nyereség hosszú távra Lehetőségek a műszaki fejlesztésre és kutatásra a megyeszékhely iparában Nem vart csodákat, szenzációkat a nyíregyházi városi pártbizottság mellett működő gazdaságpolitikai bizottság, amikor reprezentatív felmérésen kívánt képet kapni a műszaki fejlesztés és a kutatás helyzetéről a város iparában. Fiatalok az itt lévő üzemek, sereg „kamaszkori” gondokkal küzdenek, — nyilvánvaló, hogy fejlesztési-kutatási téren sincsenek még hagyományai. A növekvő igények, az egészségesen élesedő piaci verseny azonban Nyíregyházával sem tesz kivételt: a munkaalkalmak teremtése mellett lépést kell tartani a műszaki fejlődéssel, új termékekkel lehet megnyerni a piac szimpátiáját. Ez viszont legfeljebb ideig-óráig oldható meg a kezdetleges körülmények között, felkészült, újra törő szakemberek kellenek hozzá, — és természetesen anyagi források. Felhasználatlan összegek Pénz kell ehhez, s abból van a legkevesebb — vélekedett a legtöbb gazdasági vezető. Hogyan? A műszaki fejlesztési célok anyagi fedezéséről központi szabályozás rendelkezik! (Egyes termékcsoportok értékesítési bevételének akár 18,5 százaléka is erre szolgálhat: a szabadáras termékeknél a fejlesztési és a kutatási alap az árba beépíthető! A Nyíregyházán vizsgált üzemeknél a legmagasabb képzési kulcs 6 százalék volt!) Igaz, hogy a vállalatoknál képzett fejlesztési alapok ‘jelentős részét néhány helyen elvonja a központ, de például a tanácsi vállalatok többségénél nincs ilyen alapelvonás. Aztán — védekezés ide, panaszkodás oda — az említett vizsgálódásnál kiderült: az üzemek még a rendelkezésükre álló anyagi eszközöket sem használták fel az elmúlt esztendőben műszaki fejlesztésre, kutatásra. A tanácsi iparban közel 4 millióból csupán másfelet, a szövetkezeti iparban pedig a millión jóval felüli összegből még 90 ezret sem költöttek erre a célra. Hátrányosabb helyzetben ? A három minisztériumi üzemet, 4 gyáregységet, hat tanácsi vállalatot, négy szövetkezetét és két építőipari vállalatot érintő, jobbara tájékozódó jellegű felmérés nem léphetett fel a teljesség igényével. Észleléseiből mégis levonhatók az általános jellemzők. Például az, hogy a műszaki fejlesztés és a kutatás ellátása ott jó, ahol a központi intézmények és a vállalatok munkamegosztása megfelelő. Mondhatnék úgy is: előnyösebb helyzetben vannak a nagyvállalathoz, tröszthöz tartozó munkahelyek, mert a központi kuta tási főosztályok majdhogynem tálcán kínálják fel az újabbnál újabb eljárásokat, termékeket. A tanácsi vállalatoknál viszont munkaerőhiány jelentkezik e téren. Persze, nem ez az egyetlen gond. Elgondolkodtató az az esel, amely például az egyik vizsgált szövetkezetnél történt: nem voltak tisztában a legelemibb tudnivalóval; azzal, hogy mire szolgál a vállalati fejlesztési alap és mire a műszaki fejlesztési összeg. Ilyen körülmények között aztán már nem is olyan meglepő. hogy tavaly nehány üzem túlságosan munkaigényes, hagyományos eljárással készített terméke nemhogy a külföldi, de még a hazai piacon sem bírta a versenyt. Vannak persze már most kedvező jelek is. Bár nem hoztak meghökkentően magas gazdasági eredményeket, de ígéretes műszaki fejlesztési törekvést tapasztalni a VAGÉP-nél. a cipőgyárnál,' a NYIRKÉMIA Vállalatnál; szabolcsi gyár angol licencet vásárolt anyagmozgató gépek gyártására, ilyen törekvés eredménye a PALMATEP szőnyeggyártás meghonosodása, a Qutinord építési eljárás. vagy a járva terítő asz- faltútépitő gépsor, stb. Helytelen volna bármilyen összehasonlítás a nagy múltú ipari vidékek és megyénk, városunk között a műszaki fejlesztés, különösen pedig a tudományos kutatás terén. Ám a sajátos körülmények között is nagyobb lendületet lehetne adni ennek a munkának megyén belül. (Erre az elhatározások egyébként is megvannak a vállalatok által önállóan elkészített középtávú terveikben.) Az anyagi lehetőségek valóban végesek, de ha a kispénzű vállalatok együttműködést valósítanának meg a műszaki fejlesztés-kutatás terén, talán köny- nyebben átjutnának a nehézségeken. A másik kiaknázatlan forrás sem igényel szédítő, de még csak szerény pénzösszegeket sem. Megfigyelhető, hogy a vállalatok többségében a műszaki fejlesztés csupán egy szűkebb kollektíva ügye. ök viszont a legritkább esetben hasznosítják á nagy tapasztalatokkal rendelkező szakemberek — kvalifikált szakmunkások, művezetők — alkotó kezdeményezéseit. Kétségtelenül fontos, hogy vállalataink már most is nyereséggel termeljenek. Hosszú távon azonban nem a pillanatnyi, tiszavirág életű ötletekkel lehet elérni tartós sikert, hanem csak kellően megalapozott, elmélyült kutatással, műszaki fejlesztéssel. Ehhez azonban elengedhetetlen a szükségletek, a piac holnapi várható igényének kellő ismerete. Ez utóbbi sem elérhetetlen, hiszen például a rendszeres gyártmányfejlesztéssel — amely legmarkánsabban a MEZŐGÉP Vállalatnál tűnik elő a városban — formálni is lehet a piac igényét, előkészíteni a kedvező piaci talajt a későbbi színrelépéshez. Lapszélen: All a kombájn Lenne egy javaslatom a mezőgazdasági gépalkat- rész-éLlatás javítása érdekében. Először talán az alkatrészeket kellene megrendelni, s csak utána megvásárolni a több százezer forint értékű gépet. Különben a jövőben is ott állhat dolga végezetlenül hosszú ideig a kihasználatlan masina filléres alkatrész hiánya miatt. Ezekben a napokban, a kukorica betakarításának a dandárjában éppen egy NDK- gyártmányú kombájn áll a Balkányi Állami Gazdaságban egy dobsin hiánya miatti Pedjg itt ugyancsak nagy szükség lenne rá. hiszen a kukorica termesztését, teljesen gépesítették: a talaj-előkészítéstől. a tárolásig. Csaknem 900 hold kukorica t ✓- takarítását késlelteti egyetlen alkatrész. Október elsején hibasodott meg a kombájn, s még ezen a napon telexen megrendelték a szükséges alkatrészt hozzá a MEGÉV- től. Pestről. Ott gyorsan uitézkedtek. a jeleztek, hogy a hiányzó alkatrészt vasúton szállítják. Október 12-én még nem érkezett meg. Többszöri tele» üzenetváltás, de a MEGÉVJ tői csak azt tudták közölni, hogy ők elküldték. Ha ez így van. valahol Budapest és Balkány között „eltűnt” az alkatrész. Kerestetik az a vasútállomás . ahol a Balkányi Állami Gazdaság címére küldött alkatrész hever. Kérjük, jelentkezzen, S főleg: azonnal továbbítsák a szükséges alkatrészt, hogy mielőbb munkába álljon a kombájn, ne késlekedjenek a kukorica betakarításával. F. K. A. S. Szűk kör privilégiuma A HAFE UJ ÜZEMCSARNOKÁBAN MEGKEZDŐ. DÖTT A MUNKA. KÉPÜNKÖN: URGYÁN ANTAL CSOPORTVEZETŐ LAKATOS A ZSÍRTALANÍTÓ BERENDEZÉS EGYIK ALKATRÉSZÉT HE GESZTI, (HAMMÉL JÓZSEF FELVÉTELE) Idegenvezetők Ha végigmegy az ember a pesti utcán, vagy vidéki városaink főterén, mérget vehet rá. hogy mire a sarokhoz ér, legalább két külföldi is megállítja. Merre van az IBUSZ-központ. hol van az a bizonyos műemlék- templom. hogy juthat el a legközelebbi vendéglőbe? Hiába, növekszik az idegen- forgalom! Villogó szemű leányok. hátizsákos fiatalemberek, öregek és fiatalok járják kereszt ül-kasul az országot. Mindenre kíváncsiak és mindenkitől választ. eligazítást kémek. Valamennyien pót- idegenvezetök és póttolmácsok vagyunk. Holott magunknak is éppen elég észben tartani, megjegyezni, mi, hol található. Hát még amikor a német, orosz. angol nyelvkeverékből kell kihámozni. mit is akar tudni az ide szakadt idegen! Ha egyik nyelven sem értünk szót, marad a nemzetközi ielmagva- rázat. a gesztikulálás. a mutogatás. Ebből sokszor mulatságos. fonák dolgok sülnek ki Egyik balba jutott utcai pótidegenvezető barátomtól megkérdezték: kit ábrázol Vörösmarty szobra? Az érdeklődők flamandok voltak. Ő nem tudott ezen a nyelven válaszolni. Jött a mutogatás. Költő, költő, ismételgette. majd hirtelen ötlettel teátrális pózba vágta magát a tér közepén. És szavalni kezdte a szózatot. A frappáns idegenvezető módszer nagy tetszést aratott és azóta a flam an dóknál úgy tudják, hogy a Vörösmarty téren egyik legnagyobb színművészünk szobra áll.., Tegnap hasonló érdekes eseménynek voltam szemtanúja. Búzakalásiz szőke, nyurga svéd fiatalember topogott az utca sarkán, kezében térképpel. Mellette szemüveges, fényképezogépes. nyúlánk hölgy mormolta a járókelők felé a kimondhatatlanul nehéz magyar szót: „Köztársaság tér... Szinte beletört a nyelve. Ah. mily nehéz szavak ezek az ilyen átutazók számára! Hogy könnyítsék a sorsukon, illendően kérdem németül: Oda kivánnak-e menni? Igen. örvendeznek és rögtön tanakodni kezdenek, hogyan is jutnak el oda? Elmondják, hogy az Erkel Operaházat szeretnék megnézni. — ErkeL.. Erkel — szólal meg hátunk mögött egy termetes asszonyság. — Az Erkel utca Újpesten van. mindjárt elmagyarázom, hogyan jutnak oda. Szálljanak fél egy trolira. — Trolibuszra?! Szól közbe egy fehér köpenyes fodrász. — Miért bolon- dítja el a szerencsétleneket? Ha Újpestre akarnak menni, ott a villamos! — És mutogatja a megállóhelyet a két derék északinak. Egy motor- kerékpáros nagyon élvezi az ingyencirkuszt, hiszen már többen hajba kaptak. — Újpestre akarnak menni? — kérdezi. — Biztos a Dózsát akarják látni! Én is Dózsa- szurkoló vagyok, majd én megmagyarázom nekik, hogy jutnak el oda. — Hogy magyarázza meg azt maga, hiszen nem tud bolgárul? rszól közbe egy postás. — Majd én elmondom!' És mondja a magáét a svédeknek — lengyelül. Közben ordítás. lárma, egymás szavát sem értik az alkalmi és kéretlen idegenvezetők. A javaslatok tucatszám röppennek fel: metró. autóbusz, taxi. Mindenki szid mindenkit. A tömeg egyre gyűlik, már egy rendőr is előkerül. Mindenki mondja a magáét. A két külföldi közben ke- refcetoldott. Nyilván egyik tanácsot sem fogadtak meg. A térkép segítségévei eligazodtak és már oda is találtak. Csodálják, csodálják a híres Erkel Operaházat, persze szomorúak, hogy csak kívülről. De miért? Előadás nincs, azt megértik, de az sehogy sem megy a fejükbe, miért nem tekinthetik meg belülről? Szívesen fizetnének is érte, úgy mint más világvárosokban. De ha nem. hát nem. Ezt is elkönyvelik, mint Budapest egyik kedves furcsaságát. .. Furcsa, vonzóan kiszámíthatatlan. olykor megmagyarázhatatlan város. Talán ezért nehéz megválni tőle, mint egy szép és szeszélyes nőtől. Abai Pál
