Kelet-Magyarország, 1971. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-27 / 201. szám
VHÁG PRP!*T*p|AUE0Yg£ölJETEK| XXVHL ÉVFOLYAM 201. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1971. AUGUSZTUS 27, PÉNTEK A barátság okmánya Befejeződött Losonca Pál, ez Elnöki Tanács elnöke, felesége és kísérete finnországi látogatása. Hála a modern hírközlő technikának, a magyar közvélemény szinte percről percre nyomon kísérhette a Magyar Népköztársaság államfőjének útját az „ezer tó országában”. Elmondhatjuk, hogy ezt a látogatást mindvégig nagy figyelem és rokonszenv kísérte mindkét rokonnép legszélesebb köreiben. Időben ez az utazás nem Volt nagy terjedelmű: augusztus 23-tól augusztus 26- ig tartott. Magas szintű delegációnk — a finn vendéglátók maximális segítségével — mégis lehetőséget kapott arra, hogy viszonylag sokat megismerjen ebből az északi országból. Az élmények skálája nemcsak területi, hanem minden értelemben szélesnek bizonyult. A rendelkezésre álló rövid idő alatt az Elnöki Tanács elnöke, felesége és kísérete Helsinkin és környékén kívül három más várost is megtekintett, ellátogatott számos gazdasági, szociális és művelődési intézménybe. Az élet már régen bebizonyította, hogy a személyes kapcsolatok rendkívül hasznosak mindkét ország egymás közti kapcsolatainak fejlesztésében, mind általános nemzetközi viszonylatban. Most, hogy a látogatás véget ért és megjelent az arról szóló közös közlemény, máris biztosak lehetünk abban, hogy ezúttal is így történt Az Elnöki Tanács elnökének finnországi útja kiemelkedő jelentőségű állomás a két ország biztatóan fejlődő sokoldalú kapcsolatainak útján. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a magyar—finn viszonylatban aránylag rend- J kívül rövid idő alatt ez már ' a harmadik magas szintű látogatás: 1969 őszén Kekko- nen, a Finn Köztársaság elnöke járt hazánkban, ez év elején pedig Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke tett látogatást Finnországban. Mint a közlemény hangsúlyozza, a tárgyaló felek megállapították, elégedettek a magyar—finn kapcsolatok fejlődésével, de bőven van még kiaknázatlan lehetőség. Ez nyilvánvalóan elvi útmutatás a szakértőknek, a most következő hétköznapok során nekik kell majd realizálniok az államfők megállapodását. A két ország kapcsolatain túl ez a látogatás hozzájárult a kontinens békéjének megszilárdítását célzó erőfeszítésekhez is. Helsinki és Budapest külpolitikai álláspontja sok alapvető kérdésben köze] áll egymáshoz, akár az indokínai, akár a közel-keleti problémára, akár az európai biztonságra gondolunk* Ebben az utóbbi vonatkozásban a két kormány eddig is sokat tett és a jövőben is maximálisan igyekszik kivenni a részét az európai biztonsági konferencia előkészítéséből. A látogatás véget ért és meggyőződésünk, hogy nemcsak nálunk, hanem a finn városokban és falvakban is elégedetten olvassák majd a közös közleményt, két ro- kocnép barátságának okmányát Losoncai h axaérkezett Finnországból Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és felesége — Urho Kekkonen elnök meghívására tett hivatalos finnországi látogatásáról — csütörtök este visszaérkezett Budapestre. Az Elnöki Tanács elnökével együtt visszaérkeztek kíséretének tagjai: dr. Ajtai Miklós, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese, dr. Ortutay Gyula akadémikus, az Elnöki Tanács tagja, Nemeslaki Tivadar országgyűlési képviselő, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkára, dr. Várkonyi Péter ál-, lamtitkár, a kormány Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Nagy János külügyminiszter- helyettes, Esztergályos Ferenc nagykövet, a Külügyminisztérium főosztályvezetője, dr. Nagy Lajos nagykövet, a Külügyminisztérium protokoll- osztályának vezetője, Szu- nyogh Károly, az Elnöki Tanács osztályvezetője, Ágoston Béla, a Külügyminisztérium finn referense. Az Elnöki Tanács elnökét, feleségét és kíséretét a Ferihegyi repülőtéren Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, dr. Korom Mihály igazságügy-miniszter, Péter János külügyminiszter, dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter, Szabó István és dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács tagjai fogadták, Jelen volt a fogadtatásnál Vllamaria Tainio, a Finn Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Ma nyílik a vadászati világkiállítás Földes László miniszterhelyettes a vadászati világkiállítás kormánymegbízottja csütörtökön tájékoztatta a sajtó képviselőit a nagyszabású rendezvény programjáról. A sajtótájékoztatót Simon Ferenc, a Tájékoztatási Hivatal elnökhelyettese nyitotta meg. A kormánymegbízott elmondotta, hogy a világkiállítás gondolata Magyarországról indult el, a magyar kormány indítványozta megrendezését; ezzel is igyekezve előmozdítani a népek közeledését, tovább növelni hazánk politikai tekintélyét és elősegíteni a népek barátságának elmélyülését. A vi- ■ lágkiállítás csatlakozik ahhoz a világszerte megnyilvánuló erőfeszítéshez, amelyet az ENSZ és más nemzetközi fórumok is messzemenően támogatnak, hogy az emberiség az eddiginél jobban kímélje és óvja meg a természetet. Ezt a gondolatot — amint Földes László rámutatott — remélhetőleg jól szolgálja majd a kiállítás, amely az ember és a természet sokoldalú, változatos kapcsolatát ezernyi módon érzékelteti. A vadászati világkiállítás 33 hektáros Albertirsai úti területén 41 ország rendez önálló nemzeti bemutatót. További 11 ország más módon, például filmek bemutatásával kapcsolódik be a programba. A gyűjteményt jól egészítik majd ki a különféle természetvédelmi. vadászai, történeti bemutatók, egyebek között például a képzőművészeti kiállítás, a természetfilm-íesz- tivál, a nemzetközi könyv-, bélyeg- és fotóművészeti kiállítás stb. A világkiállításon összesen 6 ezer trófeát láthatnak majd az érdeklődők, a rendkívül gazdag és eddig ilyen összeállításban és mennyiségben még sehol nem „szerepelt” anyag összesen 121 állatfajt „képvisel”. A kormánymegbízott elmondotta, hogy az előzetes elképzelések szerint a vadászati világkiállításra mintegy egymillió hazai és 60—70 ezer külföldi látogatót várnak. II szövetkezeti, az ifjúsági törvény tervezet és a munkaügyi helyzet a kormány csütörtöki ülésének napirendjén A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A külügyminiszter beszámolt Abdel Karim al-Sedkly iraki külügyminiszter hazánkban tett hivatalos baráti látogatásáról. A kormány az arab politikussal folytatott tárgyalásokat hasznosnak ítélte, s a jelentést tudomásul vette. Az igazságügy-miniszter előterjesztette a szövetkezetekről szóló törvény és a végrehajtásról intézkedő kormányhatározatok tervezetét. A kormány a rendelet tervezetét elfogadta, s úgy határozott, hogy a szövetkezetekről szóló törvénytervezetet az országgyűlés elé terjeszti. Az igazságügy-miniszter előterjesztette továbbá az ifjúságról szóló törvény és a végrehajtásáról rendelkező, kormányhatározatok tervezetét. A Minisztertanács a kormányhatározatok tervezetét elfogadta. s elhatározta, hogy az ifjúsági törvény tervezetét is az országgyűlés elé terjeszti. A munkaügyi miniszter jelentést terjesztett elő az év első felének munkaügyi helyzetéről. A^jtientés szerint 1971. első 1 évében kedvezően alakult áununkaügyi gazdálkodás. Az ipari termelés emelkedésének teljes egésze, az építőipari termelés emelkedésének pedig mintegy kétharmada a termelékenység növekedéséből származik. A termelékenység növekedési üteme az iparban a tavalyihoz hasonló, az építőiparban viszont fokozódott. Nem kielégítő még a belső tartalékok feltárása és hasznosítása. A jövőben mind a felügyeleti szerveknek, mind a vállalatoknak jobban elő kell segíteniük a tartalékok hasznosítását. Ezt a munka jobb megszervezésével, a teljesítmény szerinti bérezéssel, valamint az anyagi ösztönzés helyesebb alkalmazásával tudják elérni. A kormány a jelentést megvitatta és jóváhagyólag tudomásul vette. Az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztése alapján a kormány megtárgyalta az 1972. évi népgazdasági terv / fő irányelveit, s Ötvenmilliós beruházási program Fehérgyarmaton Megbeszélés a Metripond gyáregység fejlesztéséről Körülbelül 50 milliós beruházási programot folytat Fehérgyarmaton a Hódmezővásárhelyi Metripond Mérleggyár. Az eddigi két és fél éves munkáról, s a következő 5 év terveiről tartottak megbeszélést csütörtökön Nyíregyházán a megye és a mérleggyár vezetői. A megbeszélésen részt vett Kállai Sándor. a megyei pártbizottság titkára. Orosz Ferenc, a megyei tanács elnöke, Havocs József» az SZMT titkára is. Fötös József, a Metripond igazgatója vázolta eredményeiket: már 220 embert foglalkoztatnak az új fehérgyarmati gyáregységben, ez év első felében 3 millió forint értéket termeltek, másfélszer annyit, mint tavaly. A rendkívül pontos munkát igénylő szakmához maguk képezik a leendő szakembereket: Fehérgyarmaton 72. Hódmezővásárhelyen 10 fiatal tanulja a speciális ismereteket igénylő mérlegszakmát. Mindezék jó alapot szol-, gáltatnak a fejlesztésihez: a termelés 1975-ig 36 millióra emelkedik, újabb beruházásokat valósítanak még. a gyáregységnél tovább növelik a dolgozók jövedelmét. amely a tervidőszak végéig 22 százalékkal lesz több. mint jelenleg. A vállalat vezetői ismertették azokat a gondokat is, amelyekhez a megye vezetőinek segítségét kérik. Terveik azt ígérik: az Eu- rópa-hírű Metripond jelentősen hozzájárulhat a megye e távoli része iparának fejlesztéséhez. egyetértett azzal, hogy a tervet,« javasoltaknak megfelelően dolgozzák ki. A pénzügyminiszter az 1972. évi állami költségvetés összeállításának főbb kérdéseiről tett tájékoztató jelentést. A kormány úgy határozott, hogy a jövő évi költségvetésre vonatkozó előterjesztést a jelentésben foglaltaknak megfelelően és a népgazdaság általános egyensúlyi helyzetének javítására hozott döntéseinkéi összhangban készítsék el. A Magyar Nemzeti Bank elnöke tájékoztató jelentést terjesztett elő az 1972. évi hitel- politikai irányelvek előkészítéséről. A kormány a tájékoztatót tudomásul vette. A kormány megvitatta és tudomásul vette a Legfőbb Ügyészség tájékoztató jelentését a gazdasági bűnözés alakulásáról. Az utóbbi években, a gazdaságirányítás reformja óta mind a társadalmi tulajdont károsító, mind a nép- gazdasági ismert bűntettek száma némileg csökkent, Ezt elősegítette az a körülmény, hogy a vállalatok közösségei érdekeltebbek a rájuk bízott társadalmi tulajdon védelmében, az esetleges visszaélések megakadályozásában. A csalások és hűtlen kezelések mellett nagyobb arányban a devizagazdálkodás érdekeit veszélyeztető büntettek fordultak elő. Az állami és a szövetkezeti vállalatok többségénél szigorították -az ellenőrzést, s amikor tudomásukra jut valamilyen károkozás, a dolgozóik is bátrabban élnek feljelentési kötelezettségükkel. A kormány ezután egyé1» ügyeket tárgyalt. Fokozott figyelmet i lakosság igényeire Ülést tartott a K1SZÖV vezetősége A kisipari szövetkezetek első félévi mérlege, valamint a ktsz-ek közötti kongresszusi munkaver- seny értékelése szerepel t csütörtökön, augusztus 26- án a KISZÖV vezetőségének ülésén. A vezetőség elé terjesztett beszámoló megállapította: 1971. első felében a szabolcsi ktsz-ek a múlt évhez viszonyítva mintegy 50 millió forinttal növelték teljes termelésüket. Ami a lényeg: a termelés növekedése 75 százalékban a termelékenység emelkedéséből adódott. A cipőiparban például 8, a textilruházatnál 16, az építőiparnál 28 százalékos az emelkedés. Különösen kiemelkedő volt a siker a Rakamazi Cipész Ktsz-nél, a nyírségi ruházatinál, valamint a kisvár- dai, a tiszalöki építő illetve vegyes ktsz-eknél. Általában valamennyi szövetkezetnél figyelemre méltó fejlődés tapasztalható. Ami a javitási-saolgálta- tási tevékenységet illeti, további javulásra van szükség, ugyanis ez a tevékenység csak egy százalékkal haladja meg a múlt évit. Csökkent a faipari, a textilruházati, a lábbeli és egyéb ipari jellegű javítások értéke is. Ami sajnálatos, a háztartási gépek, készülékek javításánál is tapasztalható lemaradás. A lakárl^arbantatftáls 25 százalékkal csökkent 19tO-hez viszonyítva. Ezen a gondon tálán segít ma.id az, hogy Nyíregyházán most alakult meg a megye első lakáskarbantartó ktsz-e, mely kizárólag a lakosság érdekeit szolgálja majd. A szervetkezetek egészénél — állapították meg — 50 százalék- Icai csökkent a lakossági szolgáltató tevékenység. köztük olyanoknál is. amelyek jelentős támogatást kaptak éppen azért, hogy fejlesszék a lakosságot szolgáló ágazatokat. A KISZÖV vezetőcége a lakosságnak nyújtott szolgáltatások további javítása érdekében úgy döntött: azonnali hatállyal megvizsgálják az okokat, es határozatokat hoznak annak érdekében, hogy a szövetkezetek gyors ütemben fejlesszék javító-szolgáltató tevékenységüket. A KISZÖV vezetősége megállapította, hogy az OKISZ kongresszusa tiszteletére kezdeményezett munkaverseny szép sikereket eredményezett. A szövetkezetek dolgozói nemcsak teljesítik, hanem túl is szárnyalják vállalásaikat: Az első fél év termelési eredményeinek vizsgálata alapján úgy határozott, hogy 14 szövetkezetei részesít kongresszusi díszoklevél jutalmazásban. A legjobb szövetkezetek vezetőit tárgyjutalomban részesíti. A munkaverseny-j utalnia kát szeptember 7-én a megyei küldöttértekezleten adják át a legjobbaknak. Budapestre érkezett a FAÖ vezérigazgatója Hazánkba érkezett F. Aquine, a FAO világélelmezési program vezérigazgatója és A. Coumo, a prog- 'ram európai igazgatója. Magyarország és a FAO közötti együttműködés kérdéseiről tárgyalnak és megtekintik a vadászati világ- kiállítást is, a vendégeket fogadta Kaaareczki Kálmán miniszterhelyettes. * FAO magyar nemzeti bizottságának elnöke. Naponta ingáznak (3. oldal) A rádió és a televízió jövő heti műsora (4- c4dal) Ahol a város vizét vigyázzák (5. oldal) Sport jelentéseink (7. oldal) LAPUNK TARTALMABÖK