Kelet-Magyarország, 1971. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-17 / 193. szám

'fW; aűguszfus fi; KELET-MAGYARORSZÁÖ 8. dOét Testület és szakigazgatás kérdés. Még inkább ez nap­jainkban, amikor egyszerre szerepel napirenden az ál­lamigazgatási munka korsze­rűsítése, s demokratizmusá­nak növelése NEM NEHÉZ PÉLDÁKAT SORÖLNI arra, miként keve­redett helyes és helytelen testület és apparátus mun­kájában. Volt, hogy a testü­let a legapróbb kérdésben is beleavatkozott az ügynitézők dolgába, olyasmit szeretett volna végrehajtatni, amit a jogszabályok nem tettek le­hetővé, egy-egy tanácstag meg egyenesen személyes sértésnek vette, ha „egy tiszt­viselő” valamire nemet mon­dott. Ám igaz volt a fordí­tottja is. A szakigazgatásban dolgozók sűrűn vélték úgy, hogy a testület rábólint min­denre, amit ők javasolnak, akarnak, már-már formális aktusnak tekintették, ha egy-egy ügyet döntéshozatal végett a végrehajtó bizottság vagy a tanácsülés elé terjesz­tettek, hisz a döntés úgyis az lesz, amit ők papírra ír­tak. ...MÁSFÉLE ESZKÖZÖK­KEL, s másféle utakon — fe­jezhetjük be a mondatot így, összegezve — némi egy­szerűsítéssel — tanácstestü­let és szakigazgatás dolgát, kapcsolatát. Az a jelentős változás ugyanis, hogy s végrehajtó bizottság titkárát ezentúl nem választják, ha­nem kinevezik, nemcsak egy személyt hanem az egész szakigazgatási munkát he­lyezte más elbírálás alá. Ne­vezetesen: világé® és félre- magyarázhatatlan elvek alap­ján kell megszabni a tanács­testület és szakigazgatási szervei kapcsolatát, viszo­nyát, működését. A testület döntsön és ellenőrizze dönté­sei végrehajtását minden lé­nyeges, általános, átfogó kér­désben, de a végrehajtásba ne, vagy csak rendkívüli esetekben avatkozzék. Ezt hagyja a szakigazgatásra, az azt irányító vb-titkárra, az államigazgatási munka ipar-, pénz-, jogügyi, mezőgazdasá­gi, építésügyi, kereskedelmi szakembereire. Persze, hogy a szakigazgatásban valóban szakemberek legyenek, az már megint a testület dol­ga... Igaz lenne, hogy — amint azt egy tanácstagtól hallot­tuk — az új helyzetben a tanácstagnak „ajtót mutathat­nak az irodán”? Csak azok vélekedhetnek így, akik meg­bízatásukat összekeverték a kijárással, akik úgy hitték, hogy akkor dolgoznak jól, ha „kiverekednek” mindent a maguk körzetének, a maguk választóinak. Még akkor is, ha fontosabb, többeket szol­gáló feladattól vonták el így az anyagiakat. A TESTÜLET IS, A SZAK- IGAZGATÄS IS a maga he­lyén állja sarat, ez a mun­kamegosztás. s ezzel az ered­ményes munka alapja. A te­lepülés, a választókörzet dol­gainak tisztázására a legjobb fórum a tanácsülés, s nem egy-egy hivatali szoba. Ahogy partnerként is a ta­nácstagtársak, s nem a szak­igazgatás alkalmazottai kí­nálkoznak. Persze van ügy, amikor néhány szóval, rö­vid közbenjárással igazság # tehető, amikor elég benyitni valamelyik szobába a tanács­házán, de kivétel erősíti a szabályt A testület, s minden tagjának dolga, hogy teljes áttekintése legyen minden fö­lött, ami a településen törté­nik, ami a település lakóit bármilyen értelemben érinti, s áttekintése birtokában hoz­za meg a döntéseket, majd ellenőrizze a döntéseket kö­vető munkát, az intézkedése­ket, a megvalósítást. A szak- igazgatás dolga pedig, hogy hűen követve a testület út­mutatásait, a legésszerűbben s a leggyorsabban ültesse át a gyakorlatba a határozato­kat, biztosítsa azok össz­hangját a jogszabályokkal, a törvényekkel, s így egyszer­re szolgálja a központi aka­ratot és a helyi döntéseket A MUNKA ÉSSZERŰ MEGOSZTÁSÁN alapuló kapcsolat már napjainkban sem ritkaság testület és ap­parátus között. S mivel a jövő útja mindenképpen ez az ésszerű munkamegosztás, jó ha a most készülő szerve­zeti és működési szabályza­tok tervezetei nagy gonddal térnek ki rá. A holnap ered­ményeit alapozzák vele. M. O. Váróteremben Csak a több fizetésért? Kilépett okkal vagy ok nélkül — Az a bizonyos tizenharmadik boríték Amióta életbe lé­pett az űj tanácstör­vény, az állampolgár válto­zások serege segítségével ta­pasztalhatja, hogy közelebb került egymáshoz 6 és az államigazgatás. Nem kell a járási székhelyre utaznia — esetleg többször is — az épí­tési engedélyért, gyámható­sági ügye elintézéséért, az iparűzést lehetővé tevő ok­mány átvételéért, hanem helyben, a nagyközségi ta­nácsnál végére járhat mind­ezeknek. Ha meg érdeklődő természet, s figyelemmel kí­séri lakóhelye tanácsának ténykedését is, meglepvé ta­pasztalja, hogy a tanácstagok sok olyasmiben hoznak dön­tést, amiben korábban „va­lahol fönt”, a járásnál, a megyénél mondták ki az igent vagy a nemet. A válto­zások tehát — s nem elha­markodott ítélkezés ezt állí­tani — népszerűek az állam­polgár szemében, hiszen egy­szerűbb, könnyebb, világo­sabb lett a dolga, ügyeit azok intézik, akiket — legtöbbször — ismer, s akik nemcsak azt tudják, ami a papíron szere­pel, hanem azt is, amit a hi­vatalos megfogalmazású mondatok nem tartalmaznak. Napjainkban készülnek a tanácsok szervezeti és műkö­dési szabályzatai, azok az okmányok, amelyek első íz­ben adnak módot arra, hogy minden tanácstestület a maga sajátos szerepkörének, fel­adatainak megfelelően ala­kítsa ki a munkavégzés kere­teit. A szervezeti és működé­si szabályzat — természete­sen a törvényekkel össz­hangban — a tanácsi munka helyi alkotmányaként szabja meg a döntéshozatal módját, a tanácsi vállalatok működé­sét és felügyeletének miként­jét, a településfejlesztés fe­lelőseinek hatáskörét épp úgy, mint — a testület tagjai­nak és a szakigazgatás alkal­mazottjainak viszonyát. Aligha kell különösebben bi­zonygatni, hogy a tanács- rendszer egyik nagyon lénye­ges, s régóta vitatott kérdése ez utóbbi. Hiszen a tanácstag és a tanácsi tisztviselők, vagy ahogyan sűrűn emlege­tik. „a testület és az appará­tus” kapcsolata nem formai, hanem nagyon is lényegbeli S óvárgó egy albérleti nyári konyhában lakott a kis városika állomás- környékének közelében. A hatalmas vaskapu, ami még a napfényt is eltakarta az alacsony ablakitól, állandóan nyitva állt, de a mellette lé­vő kiskapu mindig zárva volt. Sóvárgó amikor először ke­zébe vette a tulajdonostól a kulcsot, úgy érezte magát, mint Szent Péter a mennyor­szág kapujában, egy hónap elteltével pedig még annál is rosszabbul. A hatalmas kulcs ugyanis minden zsebét kiszaggatta és már mosolyogtak a szabónál is, amikor nadrágját karjára terítve belépett az ajtón. Szó ami szó, ami barátunk rájött, hogy fölösleges dolog állandó­an magánál hordani a kulcsot, meg aztán nehéz is, így mi­kor beért munkahelyére, mindig kirakta íróasztalának egyik fiókjába. És ebből lett a bonyodalom. Egyik nap ugyanis Sóvárgó ott felejtette a kulcsot a fiók­ban. Útközben még betért vacsorázni a Bronzpulyká­nak nevezett étterembe és mint ilyenkor lenni szokott, összetalálkozott néhány is­merőssel. Először csak de­cinként Itták a bort, aztán, hogy a pincért is megkímél­jék, meg várni se kelljen annyit, üvegekkel rendeltek. Záróráig tartott a borozga­tás. A kijáratnál aztán szé­pen elbúcsúztak és elindult mindenki a maga útján. Só­várgó is megnyújtota lépte­it, mert eszébe jutott, hogy reggel korán kell kelni. A kapunál aztán először a zse­béhez, utána meg a fejéhez kapott. Mert a csukott kis­kapu mellett be tudott ugyan menni, de a lakáskulcsot is benthagyta munkahelyén. Először fordult meg a gon­dolat a fejében, hogy feléb­reszti a zord házigazdát, de hamar meggondolta a dolgot. Kimegy inkább az állomásra és ha egy kis szerencséje van, még egy üres pad is akad, amin szundíthat egyet regge­lig. Péntek éjjel volt. A szabad szombatosok utaztak hazafe­lé. Néhány helyen kártyáztak, vagy akinek záróráig nem volt elég, üvegből itta a pá­linkát. Egy ilyen félspicces ember mellett jutott hely Só- várgónak is. Nézelődött egy ideig, aztán elnyomta az álom. Csak néha riadt fel, mikor a közelben kurjantott valaki, vagy amikor a szom­szédja egy nagyot csuklóit. Az mindenesetre megnyug­tatta, hogy még a részegek sem fognak összeverekedni, mert két rendőr ott sétált fel, s alá, ilyenkor aztán a kör­nyék, ahol elhaladtak, mind­járt csendesebbre vette a hangot. A szeme csukva volt, de a cipők koppanásáról mindig tudta, mikor mennek el mel­lette. Észrevette, hogy a kö­zelében hirtelen abbamaradt a kopogás. Csak a fél szemét nyitotta ki. A két rendőr ott állt a pad végében és halkan beszéltek, közben néhányszor mindketten ránéztek. — Nagyon álmos vágyik és csak azért feltűnő — gondol­ta magában Sóvárgó, és már be is csukta a szemét, amikor egy kéz érintette meg a vál­lát. — Hová utazik kérem? — kérdezte tőle a rend őre. — Sehová — mondta Só­várgó, aztán elmesélte, hogy járt a kulcsaival. Hitetlenked­ve néztek rá, de aztán, mi­kor igazolták, kiderült, hogy valóban helybeli lakos és az állomás környéki lakcím is ott áll az igazolvány negyedik oldalán. — Csakhogy a váróterem az utazóknak van és nem éjszakai szállás — mondta a rendőr. — Próbálkoztam én a szál­lodában is — próbált érvelni Sóvárgó —, de ott sem adnak szállást helybeli lakosoknak. — Tudja mit, vegyen egy jegyet a legközelebbi állo­másra és akkor nyugodtan al­hat. Akinek jegye van, az jogosan használhatja a váró­termet. És Sóvárgó egyhuszonötért aludta végig az éjszakát. Balogh József A kilépők közül minden negyedik dolgozó a jobb ke­reseti lehetőségek reményé­ben változtatott munkahelyet Szabolcs-Szatmárban. A kijelentés egyszerű, mö­götte azonban emberi problé­mák, gazdasági szabályozók, kollektívák, munkások és vezetők közötti bonyolult vi­szonyok sokasága rejlik. Négyezerből néhány Mert munkahelyet változ-. tatni nem egyszerű dolog. Megszokott munkatársak, begyakorlott munka, ismert partnerek változnak egyik napról a másikra. De vall­juk be azt is, hogy az embe­rek többsége egy kicsit ma­gáénak is érzi üzemét, mun­kahelyét Mert szerencsére egyre többen érzik annak. Az esetleges munkahelycsere, még ha több fizetéssel is jár az új beosztás, bizonyára át­gondolkozott éjszakákat is okoz. Mégis elég sokan változtat­nak munkahelyet Itt van például a már em­lített kereseti téma. A megyei NEB nemrégiben készített egy felmérést a munkaerő- helyzetről. Ennek egyik ágán ötven vállalatot és szövetke­zetei, másik részében pedig négyezer dolgozót kérdeztek meg, többnyire olyanokat, akik néhány éven belül mun­kahelyet változtattak. így tehát jórészt általános fel­fogásra, jelenségekre is lehet következtetni. Ezekből néhány. A mun­kások negyvenegy, a műsza­kiak ötvenkét, az adminiszt­ratívak ötven százaléka elé­gedett fizetésével. (Érdekes kontraszt: a válaszadók kö­zül többen megjegyezték: ilyet nem is érdemes kérdez­ni, mert a fizetését minden­ki kevésnek fogja tartani, pénzből sosem elég. Nem így történt) A munkakönyvnél marad­va kérdés: mennyivel maga­sabb fizetésért mennek el? Itt rendkívül nagy a szóró­dás, mert — főképp a műsza­kiak — több száz, sőt néha ezer forintot meghaladó fi­zetésemelést kapnak az új helyen. A többség azonban körülbelül tiz százalékkal több fizetésért, tehát egy szűkén vett tizenharmadik borítékért vált munkahelyet. Ingázás és három műszak Érdekes példák a munka­helycserék köréből: a Tisza- szalkai Gépjavító Állomáson például két év alatt hatvan olyan embertől váltak meg, akiket az állomáson tanítot­tak. Valamennyi forgácsolá­si munkát jól tudták végez­ni, s amikor már számítottak rájuk, kiléptek. A környező termelőszövetkezetekben lé­nyegesen több fizetésért he­lyezkedtek el — hiszen már „szakmájuk" is volt. Az állo­máson pedig kezdhették elölről. Hasonló példák bőven van­nak a Volánnál is. Saját tan­folyamaikon képezik a gépko­csivezetőket — ingyen, sőt ezalatt fizetést is kapnak. Miután teljes értékű veze­tőként ül munkavállalójuk a gépkocsira, néhány hónap múlva kilép, mert másutt a kényelmesebb munkáért töb­bet is ígérnek. A kész gépko­csivezető ugyanis mostanában nagy érték. Lehetne sorolni még né­hány látványos példát, de a kérdés nem ilyen egyszerű. A tiszaszalkai emberek nagy része például naponta ingá­zott reggel és este is 20—30 kilométert, s örömmel pályá­zott haza, ráadásul magasabb fizetésért. Vagy a Volán ese­tében: közismert dolog, hogy a dolgozók többsége „fut” há­rom műszak, a változó mun­kaidőbeosztás elől, s ötven, száz forint fizetésemelés ese­tén is szívesen vállalják a munkahelyváltást. (Ráadásul a Volán sajátos munkaidőbe­osztása mellett is sok a túl­óra és kevés a lehetőség a szociális ellátásra is.) Hőség és bérfeszültség Ide illik a kérdés: hogy állunk a munkahelyi hűség­gel, a kitaníttató vállalat iránti kötelezettséggel ? A válasz legtöbbször lekezelő: „A kedvezőtlen beosztást sokkal jobban meg kellene fi­zetni. Különben is meg lehet érteni, ha a dolgozó nagyobb fizetésért kényelmesebb munkát vállal...” A téma sokrétűségére mu­tat. a tiszalöki vegyesipari vállalat példája: 1970-ben csaknem százzal többen lép­tek ki a vállalattól, mint az előző évben. Az okot nem is kellett sokáig keresni: a vál­lalat nem tudott bérfejlesz­tést biztosítani dolgozóinak, ráadásul a nyereségrészesedés is csökkent. Hasonló problé­mával kellett szembenézni 1969-ben a demecseri kemé­nyítőgyárban is, ahol azonban hamar észrevették: könnyen munkás nélkül maradhatnak, s javítottak a munkakörül­ményeken. anyagiakban is többet juttattak a törzsgárda tagjainak, s 1970-ben már érezhetően csökkent a mun­kásvándorlás. Sok vállalatnál kerülnek nehéz helyzetbe a vezetők, ha nem: gondolkodtak kellő idő­ben az utánpótlásról. Ilyen­kor mondják: szakmunkás kell. bármilyen áron. S ez gyakran art; is jelenti: ugyan­olyan szakképzettségű új munkásnak többet fizetnek, mint a már ott dolgozónak, mondván talán nem veszi nagyon rossz néven, hiszen úgyis olyan régen ott dolgo­zik. Ebből keletkeznek ké­sőbb a bérfeszültségek, s nem ritka, hogy éppen a ré­gi dolgozó veszi, a kalapját s keres új munkahelyet — esetleg szintén magasabb bérért. Az ilyen megoldások A szeptemberben kezdődő 1971/72. tanévben Szabolcs- Szatmár megye iskoláiban 178 új, frissen diplomázott nevelőt köszönthetünk. Hét­főn, augusztus 16-án fogad­ták őket a megyei és Járási művelődési szervek vezetői. Nyíregyházán a megyei ta­nácson Horváth Miklós, a művelődésügyi osztály veze­tője azt a 35 fiatalt fogadta, akik megyei irányítású in­SZEPTEMBERTŐL A Nyíregyházi Tanárképző Főiskolára az idén a tanári és tanítói szak nappali és levelező tagozatra 965 közép­iskolás adta be a felvételi ké­relmét. Ezek között a főis­kolához területi beosztás sze­rint tartozó megyéken kívül voltak: Heves, Csongrád, Nógrád, Pest és Bács-Kiskun megyei jelentkezők is. A leg­többen, közel háromszázan Szabolcs-Szatmár megyéből pályáztak a főiskolára, s in­nen is vették fel a legtöbbet, 82 hallgatót Hajdú-Bihar megyéből harmincnégyen, Borsodból negyvenen, Debre­cen és Miskolc kiemelt váro­sokból harminchármán foly­eöen — szerencsére — egyre inkább felemeli hangját a szakszervezet is. Hasonló , problémakört érint az is, hogy az eseten­ként jelentkező bérkövetelé­seket is nehéz teljesíteni. Arról van szó, hogy egy han­gosabb, kilépéssel fenyegető­ző, követelőző munkásnak többet adnak, a csendesebb, ám esetleg többet is dolgozó munkást sértik, aki ezt több­ször tapasztalva esetleg ott­hagyja munkahelyét. Megbecsülés, demokratizmus A példák magukért be­szélnek. A teendők sokrétűek, közöttük első helyen áll a törzsgárda kialakítása és megbecsülése. Ezt bizonyítja az Is, hogy tavaly például a kilépők közül minden máso­dik egy évnél kevesebb ideig dolgozott munkahelyén, ugyanakkor körülbelül min­den huszadik olyan, aki ót évnél hosszabb munkavi­szony után lépett ki. Ugyancsak rendkívül fon»i tos a vállalat terveinek, mű­ködésének megismertetése a dolgozók véleményének elő­zetes kikérése. Elvárható, vagy legalábbis jó volna el­érni, hogy egy hosszú ideje egy helyen dolgozó szakem­ber — ha a vállalatában még nem csalódott — megértse az átmeneti nehézségeket, vótozatlan fizetésért is ma­radjon. ha számára meggyő­ző érvvel bizonyítják, oka van a szűkös esztendőnek, s később megéri, hogy a nehéz időkben nem fordít hátat. A bizonyítékok sokasága szól amellett is. hogy a mindenáron való munkás- szerzést érdemes felváltani a tervszerű szakmunkáskép­zéssel és a vállalatoknak mindinkább érdekük lesz, hogy a legkülönbözőbb ked­vezményekkel is tartósan ma. gukhoz kössék dolgozóikat. Mindezek azért is fontosa)^ mert 1975-ig az ipari munka­helyek száma 18—20 ezerrel növekszik megyénkben. Marik Sándor tézményekben kezdik meg a munkát. Közülük 26-an kö­zépiskolai tanárok. A foga­dás után sor került az ünne­pélyes eskütételre is. A többi 143 tanárt, tanítót és óvónőt a járási tanácsokon köszöntötték, és ugyanott tet­ték le az esküt is. Az idén munkába álló 178 tanár, ta­nító, nevelő közül 26 olyan van, aki megyei ösztöndíjjal végezte tanulmányait. tathatják tanulmányaikat a főiskola nappali és levelező tagozatán, összesen 230 első éves hallgató kezdi tanulmá­nyait szeptemberben a nyír­egyházi főiskolán. A felvételizők túlnyomó része magyar—történelem, magyar—orosz és biológia— mezőgazdaság ismeretek szakpárosításokra pályázott. Emiatt a magyar és történe­lem szakon tizenegyszeres túljelentkezés volt. A műszaki és reál tantár­gyak esetében csak másfél, kétszeres túljelentkezés volt. Az orosz nyelv és irodalom, testnevelés és ének-zene sza­kokon pedig több jelentkezőt vártak. A felvételekről szóló érte­sítést valamennyi pályázó a napokban kapja meg. Uj nevelők eskütétele 230 elsőéves a nyíregyházi tőiskolán

Next

/
Oldalképek
Tartalom