Kelet-Magyarország, 1971. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-15 / 192. szám

ÍW!. augusztus fS. ^CT.ET MAGYARORSZÁG — VASÁRNAP! MELLÉKLET 9. oMai 4. BALATONI VITORLÁS (Kiss Attila rajza) Táncos turnék Az elkövetkező napokban megyénk táncegyüttesei több országos jelentőségű rendezvényen vettek részt. Augusztus 19 és 21 között rendezik meg a harmadik Duna menti folklór feszti­vált, amelyen Szabolcs-Szat- már megyét az ököritófülpö- si táncosok képviselik. A nagyszabású rendezvényre Kalocsán, Baján, Dunapata- jon, Szeliditón, Bácsalmáson, Soltvadkertan és Kiskunha­lason kerül egyidőben sor. Az ököritófülpösi táncosok a legreprezentatívabb ese­ményre kaptak meghívást, a kalocsai díszbemutatón lép­nek fel. Műsoruk slágere a szatmáirökörPói fergeteges lesz, de ezenkívül eltáncol­ják megyénk több tájegysé­gének jellemző művét is. Gyöngyösön a „Szüret 71” elnevezésű néptáncfesztivá­lon is ott lesznek a sza- bolcs-szatmáriak. A szeptem­ber 18-i műsoron borsodi, nógrádi, hevesi táncosokkal együtt lép fel a nyíregyházi Volán és az ököritófülpösi együttes. Ennek a fesztivál­nak a nagydíja az Arany­szőlő vándordíj, amelyhez hatezer forintos pénzjutalom is társul. Megrendezik Gyön­gyösön az Aranysarkantyús táncversenyeket is, amelyen megyénk képviselői egy verbunkos és friss csárdás inprovizációval szerepelnek. Kis „zenei térkép” Szabolcsról: Ezerhétszáz gysrek zenetanulása A vakáció félidejében be­szélgettünk a Nyíregyházi Zeneiskola igazgatójával, Vi- kár Sándorral és a Szabolcs- Szatmár megyei zenepedagó­gusok »munkaközösségének vezetőjével, dr. Feketehalmy Dezsőnével. A Széchenyi ut­cai patinás intézmény tanter­meit már' a következő tanév kis tanítványai számára ké­szítik elő és takarítják. Ilyenkor van idő egy kis számvetést készíteni a har­mincharmadik tanévére ké­szülő „öreg” iskola vonzási köréről, mely egyre tágul. Kilencszáz gyerek a nyír­egyházi központi iskola nö­vendéke. Ezen kívül a köz­ponti iskola két fiókintézeté­ben, Ibrányban és Tiszavas- váriban még 175 gyerek ta­nul. Illetve, nem is kivétel nél­kül gyerekek. Ha nem is nagy számban, de állandó ^növendéke” az intézmény­nek néhány olyan felnőtt is, akik szükségét látják hangjuk állandó képzésének, az ének­lés örömében való művészi részvételnek. Ilyen például három felnőtt gyermek apja, a Szabolcsban társadalmi fel­lépéseiről közismert T óth István, vagy az iskola egyik tanárának, a gyermekek ked­ves Évi nénijének, Molnár Évának az édesapja és még sokan mások a régi tanítvá­nyok közül, akiknek az ének és zongoratudásban való ál­landó „edzés” maradt a hobby juk. Van másfajta ragaszkodás is a kedves iskolához. Ezt jelzi, hogy a zeneiskola 36 főnyi tanári karából több mint tizen, volt növendékek, mint például dr. Marssó .Jó­zsef, Tündik Sándorné, Csősz Sándorné, akik azt a szerete.- tet adják tovább kig tanítvá­nyaiknak, amit ők kaptak an­nak idején itteni nevelőiktől. A volt növendékek is visz. szajárnak időnként hangver­senyezni, vagy együtt muzsi­kálni a tehetségesebb növen­dékekkel. Közülük nem is egy már nevet szerzett magá­nak a hazai vagy külföldi zenekultúrában, mint például Belohorszki Sári, a Drezdai Operaház szólistája, Straky Tibor, a kiváló zongorista, a Deb-eceni Zenei Szakközépis kola igazgatója, Zongor Ár­pád a Budapesti Zeneművé­szeti Főiskola tanulmányi titkára. Bencze Judit, a Grá- ci Operaház tagja. Számuk mindig újakkal szaporodik mint például Buday Líviává1 — alri”° emlékszünk a tele vízió' • télkedőből és jelenleg a Liszt Ferenc Fő­iskola kiváló tanulója, vagy Seregéllyi Katalin, aki nem­rég lett a Magyar Operaház tagja. Jászkun Miklós, aki külföldön zenetanárkodik, nem ír ritkábban volt zenei nevelőinek, mint Kovács Kál­mán, aki a Berettyóújfalui Zeneiskola igazgatója. Nem volna teljes a számve­tés, ha megfeledkeznénk a háromszáz falusi gyermekről, akiket a megye szétszórt községeiben oktatnak a falusi, munkaközösségbe tömörült zenepedagógusok. Az ő vizs­gáztatásuk fölött is a Nyír­egyházi Zeneiskola gyakorol szakmai felügyeletet. Nézegetjük ezt a falusi ze­ne; térképet. Nem nehéz ész­revenni, hogy két folt a leg­sűrűbb. Az egyik Tiszalök, Tiszaeszlár, Tiszadob és Ti- szadada szűk körzetében nyolcvan tanulót jelez, két pedagógus oktatása alatt. A másik nagyobb folt, Tarpától Nyírmadáig, közben Nagydo­bos, Tiszakerecseny és még néhány falu, de itt 105 nö­vendék jár öt zenepedagógus óráira. Udvariatlanság volna meg­feledkezni, — ha már me­gyénk zenei térképéről van szó —, a három nem régen született, de nagy jövőjű „kicsi” zeneiskoláról, a kis- várdairól, a mátészalkairól és az új fehértóiról, melyekkel együtt a szinte hivatássze­rűen a zenét hivatásuknak vállaló fiatalok száma 1700- ra növekszik megyénkben (ritka szép szám Magyaror­szágon 650 ezer lakoshoz) és a nyolc zenei általános isko­láról, melyekben nagyon sok száz gyerek felemelt óra­számban tanul zenét és a hangszeres oktatáshoz szintén a zeneiskolák tanári kara nyújt segítséget. (A Nyíregy­házi 4-es számú Zenei Álta­lános Iskola növendékei és szülei maguk sem tudják már, hogy a kis jövendő mu­zsikus mellékesen jár a Bethlen Gábor utcai suliba, •'agy szórakozásból oktatják a Széchenyi utcai központban jól bánni hangszerekkel.) Szót kell még ejteni arról, hogy megyénkben 67 zenepe­dagógusi állás van, amiből jelenleg csak 55 van betöltve, abból is 14 pedagógus gyer­mekszülési szabadságát tölti vagy katonai szolgálatát tel­jesíti. De e két utóbb; jelen­ség fiatalokra utaló jelzései­ből is látszik, hogy bízhatunk az utánpótlásban, a legiobb 'övendékekből lesznek -'gjobb tanárok. Befejezésül egy kis statisz­tika: az 1704 szorgalmasan tanuló gyerekből legtöbben zongorázni tanultak — 696-an — második helyen áll a he­gedű (309), a harmadik he­lyen a fúvósok állanak (85 kis trombitás, 29 kis fuvolás). Harmincegy nagyon tehetsé­ges énekes növendéke van a szabolcsi zeneiskoláknak. Ér­dekes, hogy 54-en gordonkáz- ni tanulnak, huszonötén gi­tározni, de nem tánczenekari szinten. És van hat fiatal, aki művészi szinten sajátítja el a harmonikázás „tudomá­nyát”. A legkevesebben obo- ázni tanulnak: öten. A felsorolt tényeknek tu­lajdonítható, hogy úgy az Országos Rendező Iroda, mint á Filharmónia Szabolcs- Szatmár megyében tud a leg­több ifjúsági hangversenyt rendezni: évente ötven-hat- vanat. Gesztelyi Nagy Zoltán Ahogy öreg íróhoz illik, lelkesen érdeklődök a fiatal és a legfiatalabb magyar iro­dalom iránt. Büszke vagyok arra, hogy sok fiatal írótár­sam megtisztel barátságával és bizalmával. Irodalomról beszélgetnek velem, elhoz­zák nekem verseiket, kis no­velláikat és drámáikat, meg­kérnek arra, hogy olvassam el, mondjak véleményt róluk és döntsem el azt a számukra és talán az irodalom számára L rettenetesen fontos kér­dést: érdemes-e ímiok, vagy helyesebben teszik, ha máris végérvényesen szögre akaszt­ják a lantot. Iparkodok segí­teni rajtuk, óvatosan és ta­pintatosan, valahogyan úgy, hogy se a dicséret, se a kor- holés ne fájjon nekik. Nem könnyű munka ez, annál ne­hezebb, mert ezek a fiatal barátaim csakugyan fiatalok, nem álfiatalok, hanem iga­ziak, tizenkét-tizennyolc éve­sek. És érzékenyek. Számuk­ra az irodalom egyelőre álom csak, nem megélhetés, külön­ben ebben akárhány idősebb magyar író is hozzájuk fiata­lodott már. Ezeknek a gyerekeknek a bizalma már csak azért is ér­tékes számomra, mert senki és semmi sem kötelez; őket arra, hogy nevemet ismerjék és tiszteljék és engem jeles írónak ünnepeljenek. A gim­názium sovány tananyagába a magamfajta kövér író bele se fér. Bágyadtan veregeti "illámat az irodalomtörténet s Az egyetemen egyszer egv Száz éré született Helíai Jenő Pest bölcs-derűs költője, Heltiai Jenő száz évvel ezelőtt — 1871. augusztus 11-én szü­letett, _ hat évvel volt idősebb Adynál, s különös: mégsem ötlík fel előttünk egy aggas­tyán képe; tizennégy eszten­deje, mielőtt meghalt, sok­szor láttam, de sohasem lát­tam öregnek. Most is így van: alakját felidézendő, azt az ifjú költőt latom, aki a század végén felfedezte Pestet, sőt a pesti utcát, a költészetnek, az iro­dalomnak: egy kamasz nagy­város kamasz költőjét, ki fi­nom gúnnyal, könnyed rí­mekkel, derűs-bölcs rajon­gással énekelte meg a polgá­rosodó, furcsa, szerelmetes Pest sihederkorát, később so­kat (és méltatlanul) szidott aszfaltját, jellegzetesen pesti figuráit, színes, kavargó éle­tét. _Ha a nevét hallom, máris kirajzolódik egy különös kor, melynek mesteri krónikása volt — szinte látom, amint afféle modem, könnyed verset visz A Hét című laphoz, ahol Kiss József szerkesztő úr ve­zényli a parádéit. Ez a heltais hang szinte berobbant a ba­rokkos költői Világba, a mil- leneumi cikornyák közé. A híres Kató-versek nem félel­metes szenvedélyekről, vad indulatokról vallottak, hanem elegáns öniróniáról, köznapi dolgokról, szellemesen, humo­rosan. „Hogy elfeledtél Kis Kató, Ez egyszerűen megha­tó” — döntötte el könnyedén Heltainak ez a sora az elmúlt szerelem roppant kérdéseit. Ma már alkalmasint köztu­dott, hogy a városban is van folklór, az aszfalton is szüle­tik népköltészet; nos, Heltai pesti versei is ilyen népkölté­si forrásból fakadtak. Ezt ugyan tagadták, kivált a har­mincas években, de még ké­sőbb is olykor. Heltai el­mondott egyszer erről egy történetet. Riportot készítendő jártam nála, a Pozsonyi úti lakásban; ott ült mély öblű foteljében, híres pipatóriuma közelében. A János vitéz (a daljáték) ak­kortájt volt ötvenesztendős, s így Heltai versei is. — Támadták ezeket a János vitéz-verseket, nem is egyszer — mondta János bácsi (így becézték) — a félnyilas világ­ban megírta róluk egy újság, hogy ilyeneket csak a pesti aszfalt álköltői tudnak kita­lálni. Ezeknek — így a nagy hangú vezér jelölt — semmi közük a magyar nép életéhez, az igazi Kukorica Jancsihoz meg Iluskához. Példaként a szerinte legkirívóbbat idézte: „Udvaromon három váju, ab­ból iszik három nyáj juh” — ez bizony, hangoskodott az Heltai jenő: jobb sorsra érdemes szeren­csétlen kislány rólam akart értekezni, de a tudós profesz- szor jóságosán leintette: — Várjunk, amíg meghal, akkor nem bánom, beszélhe­tünk róla. Az a kislány férjhez ment azóta, a tudós professzor meghalt, nekem pedig nem sürgős az egyetemen való megdicsőülés. Szerény em­ber vagyok, jó nekem az a kisszakaszog halhatatlanság is, amelyben ma sütkérezek. A halhatatlanságot különben is addig élvezzük csak, amíg élünk. Mentül tovább élünk, annál hosszabb ideig vagyunk halhatatlanok. A legtöbb esetben a halál nemcsak az életet üti agyon, hanem a halhatatlanságot is. Egy csa­pással két legyet. Fiatal barátaimnak nem vagyok öreg író. Számukra a huszonöt évesek az öregek, azok a huszonöt évesek, akik a huszonhat éves írót szidják öregnek. Az irodalomban mindenki önmagával kezdő­dik és fejeződik be, az egész játék azon alapszik, hogy sem előttünk nem volt senki, sem utánunk nem jön senki. Abban a pillanatban, amikor írás, idegen a nép hangjától. Szegény, nem tudta, hogy ez a két sor véletlenül Kriza Já­nos népköltészetgyűjtéséből való. Szelídem emlékezett még er­re is a költő, elnéző derűvel, ahogyan a világot szemlélte. Ez a könnyed derű, ez a hel­tais mosoly mégse valamifé­le felületes, ltönnyűcske do­log. Emögött, egy sokszínű, gazdag életmű van, versek, tárcák, novellák, regények, drámák, fordítások. S még va­lami: egy olyan élet. melynek útjain ez a szelíd, bölcs költő olyan következetességgel ment végig, hogy soha, egyetlen szót se kellett visszavonnia, megváltoztatnia. Soha nem vallotta magát másnak, mint ami volt; humanista magyar költőnek, városáért rajongó­nak, a szabadság meg nem al­kuvó dalnokának. Aktuális írásai, melyek egy- egy jelenséget örökítettek meg, fényt kaptak az időben, korrajzértékük túllépett a mindennapi aktualitáson. Pompás regényed, mint Az észrevesszük, hogy más író is van a világon, nemcsak mi, az írás nem öröm többé, ha­nem szenvedés. Miféle irodalmi problémák izgatják ezeket a gyerekeket? Valami nagy bizonytalan­ság van bennük. Ugyanaz, amely tapogatózásra kény­szeríti az öregeket is. Nem értik meg ezt a világot, amely nem érti meg őket. Szeretnék föltárni magukat, az igazukat. Szeretnék el­mondani a mondanivalójukat. Nyilvánosság kell nekik, szó­szék, megafon, rádió. Sajtó. Ifjúsági közlöny. Szerkeszti Péter. Péter ötödik gimnazista, jóbarátomnak a fia. Kedves, okos fiú, tehetséges és lel­kes. Azért látogatott meg, hogy elém tárja az ifjúsági közlöny tervét Megbeszélték az iskolában, hogy újságot adnak ki. Sokszorsító vállalat fogja előállítani. Hektográf? Mi az? Megmagyaráztam ne­ki, hogy az én gyerekkorom­ban vegyi tintával, kézzel ír­tuk és zselatinlapról húztuk le az újságot. Szép nevük volt ezeknek a magánújsá­goknak Hainal. Tavasz. Első kísérlet stb. Az enyémet utolsó bohém, vagy a Jaguár, tündéri humorukon, a remek jalilemrajzon. és nagyszerű for­dulatokon túl egy világ mes­teri rajzai, g — mint min­den igazán értékes szépírás — kortörténeti dokumentumok is. A tündérlaki lányok — prózában és színpadon —, az Álmok háza, a Kiskirályok mind megannyi remek darab­ja egy gazdag életműnek. De a finom derű nem egy­szer váltakozott keserűséggel is — a közeledő fasizmus, az írástudók gyakori árulása idején írta Heltai Egy fillér című költői játékát (Somlay Artur játszotta a költőt a darabban). E megragadóan szép színműben a be nem vál­tott álmokat, a meg nem va­lósult gondolatokat kéri szá­mon Heltai költőhősétől. Kitűnő író volt; csupa ízlés és igényesség, mondatainak láts/.ati könnyedsége, csengé- se-zengése mögött igazi, tuda­tos műgond feszült, s az írás­tudók felelőssége jellemzi minden sorát. így hát a pajkos, a dévaj, a bájos sanszon ok költője való­jában kemény és következe­tes író — minél messzebb megyünk előre az időiben, an­nál maradandóbb fényt kap a Heltai-életmű, mely ugyan fény lett, sőt: melegített az író életében is. Amikor az ötvenes évek ele­jén új kísérlet indult, hogy megkérdőjelezze Heltai helyét a magyar irodalomban, a köl­tő ült a Pozsonyi úti lakásá­ban, pipafüst ködében, köny­vei és emlékei között, mint­ha tudta volna: ez a hallgatás se tart soká. így is történt. Végre kezdték újra közölni írásait, bemutatták: A néma leventét. 1957-ben Kossuth- díjjal tüntették ki. Demeter íróra-------- ... 1 3. „Hasznos Aurórának” hívtál^ abban jelent meg első regé­nyem. Utazás az Északi-sark­ra — ez volt a regény címet De odáig jutottam el csak, hogy a sarkutazó fölvette a télíkabátját. öt perccel a vonat indulása előtt örökre megszűnt az újság. Megkérdeztem Pétert, mi tüzelte fel Őket arra, hogy lapot alakítsanak. Elgondolgozott egy kicsit. Péter őszinte fiú. Nem szé­pítette az okokat: — Elsősorban az, hogy a lányok is alapítottak lapot. Három szám meg is jelent már... — Mi a lap címe? — Tempó. Keserűen fölkacagtam: — Tempó! Persze! Mj lehet ma, a sport, a robogás, lo­csogás és lebegés korában egy ifjúsági közlönynek a cí­me? Tempó! Tempó akkor is, ha lányok szerkesztik és ír­ják. Tempó: az élet ütefne, az ambíciónak meg a karrier­nek az üteme. Nagyon helyes, hogy ezzel szemben ti, gon­dolkozó komoly fiúk is lapot csináltok, olyan újságot, amelyben komoly irodalmi és társadalmi kérdésekkel is foglalkoztok. Természetesen erről van szó, ha jól értettem azt, amit újságodról elmond­tál... — Erről van sző. — Remek. És m; az újság címe? Péter lehajtotta a fejét és halkan mondta: — Rekord. Mezei András: Háborúk nemzedéke A háborúban robbant gránát most szúrt a szívedbe szilánkot. Tűhegyes, gyilkos idegesség, mint a lassított robbanások, tűhegyes, gyilkos idegesség— Dől a háborúk nemzedéke, összecsap roncsolt szerveinkben, minden napért megküzd a béke. összecsap roncsolt szerveinkben, és nem akarunk megpihenni. Valami finom elkopás ez, orvos sem tudja észrevenni. Valami finom elkopás ez, a háborúban szerzett járvány— Szívéhez kap és dől az ember. — Kitől maradunk holnap árván?!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom