Kelet-Magyarország, 1971. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-01 / 180. szám

IStl. augusztus £ *TT.RT.WAGYAR0RSZAÖ - VASÁRNAPI MELLÉKLET* ». oMa! ORDAS NÁNDOR; Különítményesek A FELVÉTELEK 1919-BEN KÉSZÜLTEK. A TANÄCSKÖZTÄRSASÄG AZ ELŐ­KELŐ KASTÉLYOKAT A MUNKÁS-PARASZT GYEREKEK NYARALÓJÁVÁ ALA­KÍTOTTA ... ’. .ÉS TÖBBI KÖZÖTT EZÉRT KELL MEGHALNIOK A SZEKSZÁRDI DIREKTO­RIUM TAGJAINAK. A FELVÉTEL KÖZVETLENÜL A KIVÉGZÉSÜK ELŐTT KÉSZÜLT. 1919. augusztus 1. A felejt­hetetlen 133 nap utolsó napja. A Magyar Tanácsköztársaság hősi harcok után, belső áru­lás és külső katonai interven­ciók következtében elbukott. Ezen a napon Budapesten, az új városházán az ötszázas ka­tonai és munkástanács ülése­zik. Utolsó ülése. A teremben mélységes csend. Kun Béla beszél: — A Magyar Tanácsköztár­saság elbukott. De elvtársak, higgyék el, nem végérvénye­sen. Nehéz, sötét napok vár­nak a magyar munkásosztály­ra. Véres fehérterror. De tu­dom, eljön majd az idő, ami­kor új harcba indulunk a ma­gyar proletariátus végleges felszabadításáért... Kun Béla jóslatát igazolta a történelem. Szabad, független hazában él a magyar nép. De azért talán nem felesleges emlékezni. És emlékeztetni. Emlékezni, hogy milyen volt a Tanácsköztársaság, és ho­gyan kezdte el uralmát a Horthy-fasiszta rendszer. ★ ★ ★ 1919. június 19-én a reggeli órákban puccsot hajtottak végre a kecskeméti direktóri­um ellen. Orgoványról, Izsák­ról, Lakitelekről, Szentkirály­pusztáról fegyveres különít­mények, földbirtokosok és nagygazdák vezette bandák érkeztek a városba. A kecske­méti városházát 40 főnyi csendőralakulat fogta körül: géppuskáik a direktórium székhelyére irányultak. Héjjas Iván főhadnagy és egy Hugyecz nevű csendőr­tiszt vezette a felkelést. A puccs azonban rövid életű volt. Budapestről megérkezett a vasas vörösdandár, s leverte az ellenforradalmat. 34 ellen­forradalmárt fogtak el és a forradalmi bíróság ítélkezett: a főbűnösöket 10—15 évi fegy- házra ítélte. Az ítélet kihirdetése után azpnban feltételes amnesztiát kaptak. Csupán arra kötelez­ték ókét, hogy a városi párt­helyiségben előadásokat hall­gassanak. Héjjas Ivánt és tár­sait meggyőzni akarták, hogy a szocialista rendszer jobb, emberibb, mint a kapitalista. Lássák ezt be: az emberiség vágya ez, ne akadályozzák hát ennek építését. Tipikus epizód! Ilyen volt a proletárdiktatúra. Rettenete­sen szorongatott helyzetében is a humánum jellemezte. Felvilágosítani, nevelni akarta az ellenforradalmárokat is. És azok válasza az ilyen gesztu­sokra milyen volt, amikor új­ra hatalomra jutottak? Csak az első napokból elevenítünk meg néhány mozzanatot. Ilyen volt! Ismét igazolva, hogy a kizsákmányoló osztályok al­jassága példátlan. Különösen a földbirtokos burzsoázia volt képtelen eltitkolni a munkások és parasztok iránti gyűlölettől szadista állattá tor­zult arcvonásait. Bár a hor­thysta rendszer később igye­kezett európainak látszani, de minduntalan elszólta magát. Uralma során bikacsökkel, csendőrsortüzekkel, akasztó­fákkal adta tudtára a népnek, hogy a parazita úri rend szent és sérthetetlen. ★ ★ ★ 1919 augusztus. A siófoki Fogas-szálló homlokzatára ki­tűzték a nemzeti zászlót, s a zászló mögött az egész eme­letsor börtön volt, mint ahogy börtönné lett a Sió-szálló, a Hullám panzió, a Karola lak, a gabona- és a vaskereskedel­mi raktár. Ekkor még csak Siófok vált börtönné. A városka mintha kiürült volna, amióta megszállták a fehérek. Csak Szegedről jött dámák és tollas tisztek sétál­tak a korzón. Az éjszakák an­nál hangosabbak voltak. Mu- latozók lármáját és a halálba küldöttek kiáltásait hallhat­tak a rémült siófokiak. — Bugris, voft pofád beülni a takarékpénztárba? A kérdező, báró Nopcsa, ke­resztbe vetett lábbal ült, fe­hér kesztyűs jobbjában ólom­bunkó. A kérdezett — 26 éves fiatal munkás, Halász Lajos — előt­te áll, keze összeszíjazva. Nem válaszol. — Kommunista vagy? — Igen. Nyolcán vannak a Fogas­szálló földszinti hátsó szo­bájában. Kis asztal mögött ül a báró, mellette Lészay Ferenc főhadnagy és egy fiatal, ciga­rettázó szőke nő, aki unottan hallgatja a párbeszédet. Né­hány lépéssel arrébb egy ugyancsak összekötözött kezű fiatal parasztember és három fegyveres csendőr. A báró a nő cigarettájára tekint, udva­riasan elkéri. Int a csend­őröknek, ketten szorosan le­fogják Halászt, ő pedig a ci­garetta parazsát gyors mozdu­lattal a fogoly szemébe akar­ja nyomni. Halász elrántja az arcát, a parázs csak halán­tékát égeti meg. — Még mindig kommunista vagy? — Az... / Már nem is emberi szó ez, csak hörgés. — Oldjátok ki — mutat a báró az alacsony termetű, Si- mó nevű parasztfiúra. A csendőrök kioldják a szíjat, Simó pedig, mintha az tartot­ta volna lábon, elesik. Elesik, mert a lábait az éjszaka ösz- szeégették, lábujjait ólommal törték össze. Arca egybefolyó véres massza, csak egyik sze­mével lát, a másik eltűnt a duzzanat mögött. Az egyik csendőr felrántja, nagy nehe­zen állva marad. — Mondd neki — szól hoz­zá a báró, s Halászra mutat —, hogy rohadt kommunista! Ha pofon ütöd, máris szabad vagy, mehetsz haza. Állnak szembe egymással. Sosem látták egymást. Halász siófoki, a parasztfiút Veszp­rémből hurcolták ide a nyo­mozók. Nem mozdulnak. Simó véreres egyetlen sze­méből könny folyik arcára. A szőke hölgy elhúzza a száját, feláll, a báró is, a fő­hadnagy is felemelkedik. Lészay órájára néz. — Gye­rünk ebédelni. ★ ★ ★ A Tanhoffer-villában Hor­thy Miklós mindenható szárnysegédének, Magasházy századosnak lakosztályát ren­dezték be. Lent az udvaron cigányzenekar játszotta, hogy csak egy kislány van a vilá­gon; az erkélyen vacsorát adott Magasházy. A Deutsch-féle gabonarak­tár udvarán egymáshoz dró­tozva álltak a foglyok. — Egy kis munkába me­gyünk, emberek — szólt az egyik csendőr mintegy vá­laszként a holdfényben állók ki nem mondott kérdésére. Ásókkal felszerelt szekerek­re ültették őket, s elindultak az éjszakába. Ott volt báró Nopcsa, gróf Jankovich a kü­lönítményeseivel, Bibó Dénes földbirtokos az embereivel. A tabi vasúti elágazásnál meg­álltak, s lehajtották a foglyo­kat a mocsaras, akácos rész­re. A szekerekről lekerültek az ásók. Hat ember a kijelölt helyen a fegyveres csendőrök őrizete mellett, szurokfáklyák lángjánál megkezdte az ásást. 3 méter hosszú, másfél méter széles, mély gödröt ástak. Az összedrótozott kezűek némán álltak. Nézték egymás arcát. A villákból női kacagás, zene hallatszott. Amikor elkészült a gödör, a hat embert újból egymáshoz kötözték. — No, most már csak rend­be jövünk — szólt Lészay fő­hadnagy, s szurokfáklyája fé­nyénél még egyszer megnézte a gödröt. — Azt hiszem, az elvtársaknak nem lesz okuk panaszra. Akinek jó a hallá­sa, még szórakozhat is, hiszen a föld alatt hallgathatja a muzsikát. A csendőrlegények illendő­en röhögtek parancsnokuk szavain. Majd amikor a tiszt intett, nekiestek a foglyoknak. Bajonettel hasították a testü­ket, ólombunkóval zúzták be koponyájukat, aztán belevon­szolták, belerugdalták őket a gödörbe. Sokan még éltek, lé­legeztek, amikor rájuk hány­ták a földet. ★ ★ ★ „A fővezérség nevében át­veszem a hatalmat Kecskemé­ten. Héjjas István s. k.” — hirdetik a falragaszok no­vember első napjaiban. Nem merészkedik senki az utcára alkonyat után. Éjsza­kánként szekérkaravánok in­dulnak a környező tanyavi­lágba. A szekereken élő és halott forradalmárok. Az orgoványi Dömötör-ta- nyán összeláncolt kezű fiatal férfiak állnak szótlanul. Ba­konyi Antal. Dózsa Emánuel, Svetcezki Mátyás, Villám István, Zöldi János. A csendőrök lábuknál fog­így készül a könyv A VILÁGON ÉVENTE 200 ezer könyv és 80 ezer idősza­ki kiadvány lát napvilágot. A XV. század közepétől — ami­kor Gutenberg feltalálta a könyvnyomtatást — 1800-ig 3 millió féle könyv jelent meg, Az utóbbi másfél száz év alatt több, mint 12 millió! A fába, agyagtáblákba, pa­pirusz-, vagy pergamenteker­csekre vésett, rajzolt betűk, mondatok. Míg Európában kolostorok mélyén papok, apácák másolták a kódexe­ket, Kínában már táblanyo­matokat készítettek, a XI. században már felfedezték a szétszedhető —égetett agyag-, majd fabetűt. Fémbetűket 1390-ben használtak először Koreában. Aztán Európában is felfedezik a betűöntést, és a szedésnyomást. Lichtenberg, német író sze­rint — „az ólom jobban meg­változtatta a világot, mint az arany, a betűszekrény ólma pedig még inkább, mint a puskagolyó ólma”. HANGOSAN KOPOGÓ GÉPEK, betűkké, sorokká ol­vadó ólomtömbök, festékes kezű, visszeres lábú nyom­dászok. Oldalak, ívek. Nyom­ják, hajtogatják, borítóba kö­tik. Könyv — egy, száz, ezer. Tele betűvel, szóval, gondo­lattal. Lírával, vagy tudo­mánnyal. Az Egyetemi Nyomdában könyveket, időszaki kiadvá­nyokat, folyóiratokat, lapokat nyomnak. A Műszaki, a Köz- gazdasági, a Jogi. a Medicina, a Kossuth, a Móra, a Zenemű, a Tankönyv Kiadótól özönle­nek ide a kéziratok. (Nálunk kevés a nyomda, még kevesebb a korszerű nyomda. Kapacitásuk évekre előre lekötött.) A megrendelő — a kiadó — részletes gyártási utasítással küldi nyomdába a kéziratot. Előírja, hogy milyen alakú, hány oldalas, mekkora pél­dányszámú könyvet óhajt. Milyen papíron, milyen betű­típussal nyomják, milyen bo­rítóba kössék. Iroda az emeleten. A prog­ramozók, a gyártásszervezési osztály anyag- és munka­analízist készít, műhelyek ré­szére dátum és munkaóra szerint beosztja a feladatot. Aztán hol a nyomdai lét­számhiány miatt, máskor a szerzői korrektúra késése, vagy időközbeni változások miatt átprogramozzák. A gépterem kicsi és han­gos. Pedig itt korszerű gépen dolgoznak. A monotype szedő­gép billentyűin gyakorlott mozdulatokkal kopognak az ujjak. Betűk helyett lyukat üt a gép. A perforált teker­csek másik gépre kerülnek, va húzzák fel őket a fákra. Fejük alá rőzséből, szalmából máglyát készítenek. A mág­lyákhoz egy-egy csendőr áll, kezükben gyufa. — Egy... kettő... három! — vezényel Franczia Kiss Mi­hály. Egyszerre gyulladnak meg a máglyák. Még a csendőrök is hátrál­nak néhány lépést. Csak Franczia Kiss Mihály mozdu­latlan, szívja cigarettáját. ★ ★ ★ A kecskeméti ifjúmunkáso­kat szervezte Reiszmann Sán­dor géplakatos. Franczia Kiss Mihályék a csendőristállóba hurcolták. Kezét-lábát össze­hurkolták. Nyakig földbe ás­ták. Francia Kiss Mihály vele szemben sámlira ült. — Köll cigaretta? — nyújt felé egy csikket. Reiszmann erőlködve elfor­dítja fejét. — Szóval nem köll... de az urak földje az köllött nektek! Franczia Kiss a beásott em­ber arcába rúg. Nem nagyot, mert még sokáig akar szóra­kozni. — Válassz, kódis! Ehen akarsz halni, vagy szétverjem a fejed? A fej nem válaszol. — No, beszélj már elvtárs, mert a szádba dugom a cipő­met. A fej kinyitja a szemét. amely a szalagtól vezérelv^, ki ön ti — most már ólomból a megfelelő betűt A MONOTYPE SZEDŐGÉ­PEN a bonyolultabb, fino­man, igényesebb munkákat szediK. A linotype szedőgép gyorsabb, soronként mindjárt ólomba szedi a szöveget. lRe- gényeket, folyamatos, ábrák nélküli írásokat szednek ve­le.) Ez a matematikai osztály. Az asztalok mellett, között félig kész szedések; tengernyi betű. Gondosan rendszerez­ve, megjelölve, hová tartoz­nak. Mégis — el sem tudom képzelni, hogy találnak itt meg valamit. Nevetnek. Nem is tanácsolnák, hogy kivüiáiló hozzányúljon! A monoszedésbe kézzel sze­dik be a bonyolult, matemati­kai képletek, műveletek so­rait, táblázatokat állítanak össze. Angol, francia, orosz, magyar sorokba illesztik az emeletes képleteket, jeleket. Feszülten figyelnek. Egy oldallal egy napig is foglal­koznak. Azt mondják, nem­csak figyelem, intellektus is kell a munkájukhoz. A hosszú teremben csupa érettségizett nyomdász áll az asztalok mel­lett. Kis példányszámú, munka­igényes egyetemi tankönyvek. Matematikai, fizikai, kémiai kiadványok. Mondják, neves tudósok, professzorok gyak­ran ideállnak a nyomdász mellé. Nézik, követik, hogy válik könyvvé a kézirat. KORREKTOROK ELLEN­ŐRZIK, olvassák össze a le- vonatot az eredetivel. A ja­vított szedést oldalakba tör­delik, formába zárják, előké­szítik a nyomáshoz. A magasnyomású gépen Kertész Erzsébet Elizabeth — című regényének lapjai nyo­módnak. A gép óránként két- ezer-ötszázszor fordul. Gép hajtogatja, s rakja össze ívenként a könyvet. Azelőtt összehordónők gyalogoltak naponta vagy 10—15 kilomé­tert. Most gépre adagolják, s ellenőrzik a könyv gerincén — ahová olyan jelet nyomtak előzőleg, hogy könnyen észre­vehető legyen — egymás után következnek-e az ívek? Cérnafüző gépen fűzik, ra­gasztják, gömbölyítik a könyvtestet. Kézzel, vagy géppel szabják, formálják a borítót. Amott, a sarokban a „poninak” nevezett svájci gép az ívekben összehordott könyv szélét levágja, ragaszt­ja, a borítót rárakja — egy fordulat alatt. AZ EGYETEMI NYOMDÁ­BAN évente 3 ezer tonna pa­pírból készül könyv. Majd ötszázféle könyv, kiadvány, köztük 80—100 féle tankönyv. Nem néz fel, csak egyenesen előre, amely irány most már egyenlő a föld színével. A jó mulatságnak harmad­nap hallja hírét Héjjas Iván. Az istállóba siet. A fej oldalra billent már, csak a föld tartja. Arcán vé­res sebek, haja lepörkölve. De még él, lélegzik. Az éjsza­ka vízért könyörgött. Ha rá­ordítanak ki-kinyitja a szemét, de már nem tud magáról. Héjjas Iván kutyákat hozat az istállóba. Azok nyüszítenek, szőrük felborzolódik az emberfejtől. Addig-addig uszítják őket, amíg odakapnak... ★ így kezdődött a véres ne­gyedszázad, amely végül a Szovjetunió elleni háborúhoz vezetett. Ez lett a bukásuk. A szovjet hadsereg visszaverte Hitler és szövetségesei inter­vencióját és üldözve a náci hadseregeket felszabadította hazánkat, népünket is. A tör­ténelmi kör bezárult. Ami se­gítséget 1919-ben nem tudott megadni a maga is élethalál­harcot vívó szovjet hatalom, most megadta. És megszüle­tett a Magyar Tanácsköztársa­ság utóda, a Magyar Népköz- társaság. Hogy is mondta Kun Béla 1919. augusztus 1-én? „...eljön majd az idő...” Eljött!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom