Kelet-Magyarország, 1971. július (31. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-11 / 162. szám
tan. jtfflus n. KELET-MAGYARORSZÁG 9. «Mü A boldogulás etikája Hámornyik József, Tóth József, dr. Szata! Imréné, Pálosi László Négyen a sok ezerből Vasutasnapi beszélgetés a leghűségesebbekkel HOGYAN ÉLÜNK? — ősrégi és valószínűleg örök kérdés ez. A válaszok azonban nemhogy koronként, de még egyidőben is felettébb különbözők, s nem is feltétlenül őszinték. Amit nem is lehet zokon venni, hiszen annyi minden befolyásolhatja a válaszadót. Egy azonban bizonyos. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt alig-alig emlegettük, jószerével számon se tarto- tuk, hogy ez, meg amaz hogyan él; talán a magunk boldogulására is kevesebb gondot vetettünk. Pedig akkor is akadt, hogy úgy mondjuk, tollasodó ember. Igaz, sokkal kevesebb, mint manapság, és az a kevés is kevésbé tűnt fel. Mert ugyan mit is csinálhatott? Legfeljebb épített egy kis házat, vagy vett egy jobb lakást és belebújt, ha meg nem, hát elszórakozta a pénzt. Ma másképpen van. Először is mind többen és többen keresnek városban is, faluhelyen is, munkás- és parasztcsaládok, iparosok, értelmiségi foglalkozásúak, tehát mindenféle társadalmi réteghez tartozók olyan pénzt, hogy a gondtalanabb, vagy — számosabb esetben — nagyon is beosztott életvitel mellett, már egyébre, különösebb, ha úgy tetszik, feltűnőbb kedvtelésre is futja belőle, olyasmire, ami ki- sebb-nagyobb mértékben a luxus látszatát kelti. Természetesen, továbbra is a lakás, a ház áll az első helyen, azzal a különbséggel, hogy áz építkezők — tehetségük és ízlésük szerint — sok esetben már nem csupán fedelet akarnak a fejük fölé húzni, hanem szebbet, tágasabbat igyekeznek összehozni. Évről évre több városi lakás hétvégi telekkel, házzal, esetleg nyaralóval „tűnik ki”, az autósok száma közben már évi 40—50 ezerrel növekszik. ném kevesen költséges külföldi utakat tesznek, sokan drága ruhákban, elegáns szórakozóhelyeken mutogatják magukat és — ha nem is nagy számban — akadnak olyanok is, akiknek minderre, vagy megközelítőleg minderre van módjuk, tehetségük. Mindez, mondanunk sem kell, nemhogy nem bűn, hanem többé-kevésbé államilag ösztönzött dolog, hiszen azért vannak építőanyagipari, meg építővállalataink, hogy maguk az állampolgárok is — lehetőleg minél többén — építkezzenek, helyesnek tartjuk az üdülőhelyi parcellák kialakítását, hivatalosan támogatjuk az automobilizmust, s állami boltokban, szalonokban pompás ruhákat, sőt ékszereket kínálnak a vevőnek, az utazási irodák pedig jobbnál jobb külföldi utakra csábítanak. Hogy a jó italoknak, szívnivalóknak és az ínyenc falatoknak is akad elég reklámja, nem is említjük, hiszen furcsa mód, nálunk soha nem szólták meg igazán* azt, aki az effélére költött mértéktelenül, sokkal gyakrabban azt, aki esetleg hosz- szú évekig szívósan takarékoskodva jutott házhoz, autóhoz, vagy mondjuk, egy vitorláshajóhoz. NÁLUNK SOKKAL TÖBBET BESZÉLNEK az emberek — és a leghangosabban nem feltétlenül a legjobb szándékúak — arról, amit ez, meg az a család vész, épít Stb., mint arról, amivel a gyarapodásához az alapot megteremti, a szorgalmáról, a kitartásáról, az átlagosnál talán jóval több munkájáról, vagy a tehetségéről. Azaz. hogy hallani a dolog eme oldaláról is, de a legtöbbször olvasmit. hogy így meg úgy ügyeskedett, ha ugyan nem csalt, lopott, szélhámosko- dott Hát lehetséges lenne, hogy az említett sok-sok egyéni, családi gyarapdás csupa hamisságra, vagy éppen becstelenségre épül? Ezt a nyitott szemű, tárgyilagosan gondolkodó ember nem állíthatja. Éppén ellenkezőleg, elismeréssel szól arról a kemény és — ne restelljük kimondani — verejtékes munkáról, ami a gyarapodást sokaknál lehetővé tette. Hogy a sok és eredményes munka nem minden esetben részesül a megillető és a mi viszonyaink között megérdemelt anyagi elismerésben — az is nyilvánvaló. Dé az nem kevésbé, hogy a végzett munka igazságosabb és arányosabb elismerése és jutalmazása irányában haladunk — hozzátehetjük: — előre. Igaz, az sem titok, hogy akadnak nem a szó jó értelmében „ügyesek”, akik igazi, vagy elégséges ellenérték nélkül, azaz a társadalom, mindnyájunk kárára, jutottak és jutnak hozzá az irigyelt anyagi javakhoz. Nem az a hiba, ha érzékenyen reagálunk erre — csupán az, ha minduntalan rémeket látunk —, de még fontosabb: olyan irányba fejlődik gazdaságunk, hogy határozottabban képes jutalmazni a társadalmilag hasznosat, méltánylás nélkül hagyni a haszontalant és kivetni magából a károsat! RENDKÍVÜL FONTOS, hogy éz a reagáló és cselekvőképességünk tökéletesedjék. Ahogy a gazdaságirányítás új módszerei számos hibát — és hibás gazdasági ténykedést — most könnyebben felszínre hoznak és ez jó, úgy leplezi le a fejlődő, demokratikus vonásaiban erősödő közgondolkozás az olyan magatartást, amely szemben áll szocialista élMegyénkben az idén 10 kiemelkedő beruházás építésén dolgoznak a Szabolcs- Szatmár megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói. A szabolcsi nagyberuházások közül az ipartelepítés útján megyénkbe kerülő gyárak építése a legjelentősebb. A hullámpapír és zsákgyár munkái jó ütemben haladnak, itt már 1971 októberében megkezdhetik a gépek beszerelését. A teljes műszaki átadásra a jövő év novemberében kerül sor. A másik jelentős gyár építésénél, a Magyar Optikai Műveknél is novemberben újabb munkalehetőséghez jutnak a Mátészalkán és környékén lakók — ígérik az építők. Fényeslitkén a Barátság II. kőolajvezeték fogadó épületének készítésén szorgoskodnak a SZÁÉV dolgozói. A 65 millió forint beruházással készülő létesítmény üzembe helyezésére 1972 végén kerül sor. A nyíregyházi és a kis- várdai kenyérgyár műszaki átadását megkezdték, s július közepétől sor kerül a próbasütésekre, augusztusban pedig a fogyasztók aszÉppen öltözködtem — randevúra készültem Haniával — amikor megszólalt a telefon. Felemeltem a hallgatót és kellemes női hangot hallottam: ■*— Huszonkét óra negyvenöt perc, huszonkét órá negyvenöt perc tíz másodperc, huszonkét óra negyvenöt perc húsz másodperc... Letettem a hallgatót. Ez tévedés! A „pontos idő” kapcsolódott be az én vonalamba, — gondoltam, mégis megzavart a dolog. Nyolc órára van megbeszélve Haniával... És ekkor újra csengett a készülék. — Huszonkét óra negyvenkilenc perc, huszonkét óra negyvenkilenc perc tíz másodperc... Az órámra néztem. Azon fél nyolc múlt tíz perccel. Biztos akartam lenni, felhívtam legjobb barátomat, Fred- ziót. — Mennyi'a pontos idő? — kérdeztem. — Mi bajod? — kérdezte vissza csodálkozva. veinkkel, az egyéni boldogulás szocialista erkölcsi normáival. Az esetek, a viszonylatok, az élet fordulatai lehetnek bonyolultak, nem könnyen áttekinthetők, helyes ítéletünk alapja azonban egyszerű, magától értetődő. „Mi azt valljuk és hirdetjük — mondotta Kádár János a kőbányai mun- kásgvűlésen —, hogy az emberek joggal gondolhatnak önmagukra, családjukra, hozzátartozóikra; s a természet törvénye az, hogy keressék a boldogságot önmaguk, családjuk számára, de ennek igazi útja csak a néppel, a közösséggel, az összes dolgozóval való együttes fel- emelkedés lehet, s nem történhet a közösség rovására.” Aki kiemelkedő odaadással, nagy hozzáértéssel, különös tehetséggel dolgozik, vagy olyan szerencsés adottságú ember, hogy mindezt együttvéve is el lehet mondani róla, az sok, igen sok hasznot tud hajtani a közösségnek, mindnyájunknak. És akkor megérdemli, hogy többet is kapjon. hogy „köny- nyebben” boldoguljon, ha ezt könnyű boldogulásnak lehet nevezni. És mennél inkább képes és hajlamos a társadalom arra, hogy ilyen következetességgel jutalmazzon, annál többen állnak be a sorba, keményen megdolgozni önnön boldogulásukért és mindnyájunk' boldogulásáért. (B. J.) talára kerülhet a két gyár terítéke. A gyárak és üzemek létesítése mellett három művelődési beruházáson is dolgoznak. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán október 31-én adják át az új nagy előadótermet, s megkezdik a negyedik szakasz építését, amelynek keretében egy vasszerkezetes tornacsarnok készül. A másik két beruházásnál nagy ütemben kell dolgozni az építőknek. A nyírbátori 16 tantermes gimnáziumot és a záhonyi 8 tantermes általános iskolát az új tánév kezdetére át kell adni, de az építkezéseknél elmaradás van. Nincs viszont még mos* sem átadási határideje s Nyíregyházán épülő Szabolcs Szállodának, amelynél a munkát az árvíz és a közművek bekötése jelentősen visszavetette. A kiemelt beruházású létesítmények építése után a vállalat lakásprogramja érdeméi említést. Az idei 777 lakás átadásából a második fél évre 510 maradt, de ezeknél az építkezést jelentősen gyorsítja. hogy házgyári elemekből készülnék. — Majd holnap elmondom. Mennyi nálad a pontos idő? — Tizenhét perc múlva lesz nyolc... — Köszönöm! — és lecsaptam a hallgatót. De alighogy ez történt, a készülék ismét megszólalt. — Huszonkét óra ötvenöt perc... Idegesen csaptam le a hallgatót és feltárcsáztam a hibabejelentőt. — Kérem szépen... — Mondja a számát!... Megmondtam. — Megnézzük a vonalát... — De kérem... — Tegye le nyugodtan a hallgatót. — De egész másról van szó! Mire ezek a sorok napvilágot látnak, már mind a 922-en megkapták a „Vasúti szolgálatért” emlék jel vényt, a nyíregyházi nagyállomás 1280 dolgozója közül. Kiválasztottunk véletlenszerűen négyet a nyíregyházi vasutasok közül. Négy olyat, akiknek'a sorsában, életében — de nem kevésbé hűségében és fegyelmében is — benne van a többi ezer nyíregyházi élete, a tízezer szabolcsié is és a százezernél több hazánkbe- lié. Pálosi László nyugalmazott főfelügyelő, 4 hónapja ment nyugdíjba 36 éves szolgálat után. Bizony sok esztendő elszállt azóta, hogy ez a nyíregyházi férfi érettségizetten fékező lett ugyancsak Nyíregyházán. Még a napjára is emlékszik: 1934. október 9-e volt. összesen csak egy féltu- catszor vezényelték máshová, akkor is többnyire a második világháború alatt. Utoljára 1946 októberéig volt Tállyán állomásfőnök. Azóta, 24 éven át, egyhuzamban volt pénztárfőnöke a nyíregyházi állomásnak. Mi volt legnehezebb élménye hosszú vasutaséletének? A rimaszécsi bombázáskor, amikor a kislányával szaladt a futóárok felé és a hatvan— rozsnyói fővonalon végigpásztázó géppisztolysorozatok alatt az állomásfőnök nem lehetett benne biztos, hogy elevenen elérik-e a menedéket. És a legkellemesebb emlék? — Amikor 1946-ban Kovács Józseffel, a későbbi melbour- nei ezüstérmessel újraszervezték az NYVSC-t, vagyis a Nyíregyházi Vasutas Sport Clubot. Mert az ezüst hajú nyugalmazott főfelügyelő, akinek a felügyelete alatt naponta tízezreknek árusítottak jegyet a nyíregyházi állomáson, nagyon aktív sportember is. Nyugdíjas korának másik nagy vigasztalása, hogy még most is társadalmi munkása az MTS Szabolcs-Szatmár me— Ez a hibabejelentő. Ha másról van szó, forduljon máshová! — A pontos időről van szól Nem a pontos időt mondja! — Én nem vagyok órás. Ha gondolja, forduljon az igazgatósághoz. — Ott már biztos nincs senki! — Akkor kísérelje meg holnap. — Hogy lehet valaki ény- nyire közömbös? Az embereket félrevezeti a pontatlan „pontos idő”. Elkésnek a megbeszélésekről, a moziból, a színházból, a randevúról, családi tragédiák lehetnek! — Kendben van, utánanézek. gyei Tanácsának. A rúdugrás volt a sportja. Még a berlini olimpia keretébe is bekerült de nem engedték el a katonaságtól. Mit mondott búcsúzóul? Elfogódott hangon ismétli: „Nagyon nehéz volt megválni!” Tóth /ózsef főfelügyelő sok mindenben rokon Pálosi Lászlóval. Abban is, hogy aranyjelvényt kapott. Abban is, hogy ő örökölte a pénztárfőnöki beosztást. És a sport aktív szervző munkájában is. De az ő útja azért égy kicsit más volt, ha ugyanoda is vezetett, ö sem vólt soha más, csak vasutas. Rögtön a katonaság után került a nyíregyházi nagyállomásra, ahol otthon érezhette magát, hiszen a nyíregyházi fiú édesapja is itt szolgált vasutasként. A dinasztia nem szakadt meg. A hűség a vasúthoz megtette a hatását: lánya, dr. Tóth Mária a szolnoki MAV-kórház- ban szolgál, tehát a Tóth dinasztia folytonossága a vasútnál egyelőre biztosítva van. Az ő legnehezebb élménye az 1942—43-as háborús szolgálat, amikor hónapokon keresztül 24 órás szolgálatokra kellett kijárnia Nyírbogdányba és állandóan jöttek-mentek a katonai és kórházvonatok. De a forgalmi szolgálattevőnek kellett még az árumérlegelést is végeznie. És a legkedvesebb emlék? Meghatottan mutatja első arcképes igazolványát, a megfakult fényképpel. A kiállítás dátuma 1920. április 22. A tulajdonos névaláírásán látszik, hogy egy írni nem tudó kisfiú kezét vezették. Tóth Sándor főkalauz József ne- vő fia ezen az 51 éves arcképen göndör hajú, szőke, 5 évés pufók kisfiúként néz szembe velünk, óriási masnival a nyakában. Tőle azt kérdeztük búcsúzóban: hogyan tud megküzdeni a korszerűsödő vasút az egyre magasabb képzettséget kívánó követelményekkel. Kis idő múltán vissza- Cséngetett. — A „pontos idő” rendben van. önnél nincs valami rendben. Maradjon a készüléknél, újból jelentkezni fogok. És ékkor ismét női hangot hallottam, de egész mást, mint az előbb. — Húsz óra huszonkettő perc... Igen. ez a „pontos idő”! És már húsz óra huszonkettő perc! Átkozott balszerencse! Lekéstem a randevúról! Soha nem bocsátom meg magamnak! ...Csak később tudtam meg. hogy a legjobb barátom. Fredzio tett lóvá. így aztán sikerült is szétválasztania bennünket, mert magának akarta megszerezni Haniát...! Csak tudnám, hogy kinek a hangját hallottam akkor a telefonban! Olyan nagyon- nagyon ismerős volt! Fordította: Antalfy István Ezt attól az oktatótiszttől kérdezzük, aki 14 éven at egyhuzamban tanította a kereskedelmi beosztottakat és aki nemrég a miniszter kezéből kapta meg a kiváló vasutas kitüntetést. Válasza őszinte: „Nehezen! De kell!” Hámornyik /ózsef vonatvezető, 20 éves jelvényt kap, vagyis ezüstöt. De régebben kezdte a vasutaséletet 20 évnél: 1943-ban. Három gyermeket nevelt fel Nyíregyházán. Mi volt a legnehezebb? A havi 300 órás szolgálatok 1951—1952-ben. De mindközt a legsúlyosabb élmény a nyíregyházi nagyállomás bombázása és pusztulása 1944 őszén. Akkor éppen légószolgálatban volt. Mi lenne a kívánsága? Megszerettetni a fiatalokkal az utazást. És 100 fiatalt a nagyállomásnak a nyugdíjba menő öregek pótlására: érdemes azért a 2600—2700 forintéit. A pártvezetőségi tagtól kérdezzük, mi a titka annak, hogy a nyíregyházi nagyállomás sorozatosan az élre kerül a munka versenyben? Csak egy kicsit gondolkozik rajta. Válasza: „a jó szakvezetésen kívül a sok társadalmi munkás, a széles körű munkahelyi demokrácia és az egymást megszokott emberek összetartó, fegyelmezett együttműködése”. Dr. Szatai Imréné tanácsosnő blúzán csak egy bronzjelvény díszeleg. A 10 éves hűségnek kijáró. Orvos szeretett volna lenni és amikór családi okok miatt abba kellett hagyni a tanulmányait, segítő kezek juttatták a MÁV-hoz. De itt is megtalálta az emberekkel való gondoskodásnak azt a légkörét, ami eredetileg az orvosi pálya felé hajtotta. Munkaügyes és bérgazdálkodó beosztása — valamint szb- tagsága és a társadalombiztosítási tanács elnöki tiszte — mind arra utalják, hogy szinte naponta emberi problémákkal foglalkozzék, örül neki, hogy a 13 tagú szakszervezeti bizottságban vele együtt három nő is helyet foglal, mert a vasutaspálya erősen elnőiesedik. Már a nyíregyházi 1280 közül is 240 a nődolgozó. A nyíregyházi nagyállomás második legmagasabb „rend- fokozatú” dolgozójától nem volt idő legkedvesebb emlékről, vagy legkellemetlenebbről kérdezősködni, mert nála a kezdet és a vég, a legjobb és a legrosszabb is: az emberek. Ahogyan beszél róluk, már abból kitűnik szenvedélyes érdeklődése és képzettsége. „Nem lehet két hónap alatt vasutassá válni. Ehhez a munkához több plusz kell. több együttműködési és segítőkészség. Itt vérré kell, hogy váljon a fegyelem az emberben. De ez a szépsége is ennek a hivatásnak. A vasútat. akár mennyire is korszerűsödik. mindig emberek fogják mozgatni.” ★ Míg elbeszélgettünk, körű-' lőttünk zajlott a munka, a szolgálat. Emberek és gépek hihetetlenül szorosan összefonódó szervezete mozgatta az állomás bonyolult szerkezetét. Gesztelyi Nagy Zoltán Készülnek a nagyberuházások Uj gyárak — A második fél évben 510 lakás Wieslaw Bondzinckl: Pontos idő
