Kelet-Magyarország, 1971. július (31. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-25 / 174. szám
Farkas Kálmán: Közérzetünk Érdekes lenne egyszer egy olyan felmérést végezni, vajon mire gondolnak, milyen problémák foglalkoztatják az embert munka közben. Igaz ez utópiának tűnik, s lehetetlen is az ilyen átfogó, a „lelkekbe”, az emberek valóságos énjébe való bepillantás. Nem is biztos, hogy valósághű képet kapnánk, hiszen biztosan lennének olyanok, akik különböző okok miatt elhallgatnák az igazságot, azt, hogy amikor az esztergályos selejtet csinált, mire gondolt. Nem mondaná meg a ruhagyári vasalómunkás, hogy „nem ott járt az esze”, amikor kiégette az új nadrágot és így tovább. , Mégis kell a pszichikai tényezőkkel foglalkozni, mert megnőtt a szerepük, hatásuk, s az embert foglalkoztató gondoknak, problémáknak — ha nem is mérhetők —, de jelentékeny szerepük van a termelés, a termelékenység, a nemzeti jövedelem növelésében. Gondolom, ezek hallatán a gazdaságvezetők némelyike most összeráncolja homlokát, s azt mondja magában: nem ez a lényeg. Nézzük. Egyik üzembén, két műszak munkásaival beszélgettem. Arra voltam kíváncsi, mi az, ami munka közben foglalkoztatja őket? Az üzem vezetőit már jó ideje foglalkoztatja, miért alacsonyabb a második műszakban dolgozóknak a teljesítménye? Miért több itt a selejt, miért ingerlékenyebbek az emberek, ök úgy tudták, teljesen azonosak a körülmények az első műszakéval. Ebben tévedtek elsősorban. A látszat valóban nem mutat eltérést. Es mégis. Kétségtelen, hogy több oka van a teljesítmény beli különbségeknek. Három csoportba lehet ezt osztani: otthoni gondok, munkahelyi problémák, s egyéniek. Ezek szintéziséből következik a legfontosabb: a társadalmi ügy, a probléma, mely végeredményben így vagy úgy a közösségi embert érinti, foglalkoztatja. Nézzük a lényeget. Ingerlékenyebbek az alacsonyabb termelékenységű második műszakban az emberek. Ok: ingerlékeny, kapkodó maga a művezető is. Ez „ráragad” az egész kollektívára. Idegesítő légkört teremt. Ezt magukban hordozzák a munkások hetekig. Egy-egy ilyen „frontátvonulás” nem marad az üzemen belül. Hordozzák hangulatukban, magatartásukban, s otthon „adják” ki. Elrontják a család békés légkörét. A társadalom szintjére ott emelkedik mindez, amikor selejtet termelnek, kevesebb pénz kerül a borítékba, ráfizet a vállalat és így tovább. A‘ másik: ebben a műszakban dolgozik a legtöbb ingázó. Munka közben már arra gondolnak, hogyan jutnak haza. Több a nő és az anya. Ahány egyén, annyi gond. N. törzsgárdatag. Munka közben az foglalkoztatja, miért adtak 50 fillérrel többet egy új dolgozónak, mint neki. Szólni nem akar. „Nem veszik észre az embert” K. M.-et az bántja, hogy rendszeresen kifelejtik a jutal- mazottak közül. L. nem tudja visszanyerni a nyugalmát, amióta összerúgta a port a művezetővel. Érzi, tudja, neki volt igaza. De ezt érezteti vele a művezető, s a legnehezebb posztokra állítja. Egy ideig bírta, figyelmesen dolgozott, de a feszültség néhány hete éppen az ellenkező hatást váltotta ki benne. Dekoncentráltan dolgozik. Növekszik a selejtszázaléka. J.-nét a társbérlettel járó bosszúságok zavarják. L. O.-t a tíz éve tartó ingázás. Summázva azt mondhatjuk: ebben a szalagban több a gondokkal, problémákkal küzdő ember, mint a másikban. És ez elkerülte a vezetők figyelmét. Nem elemej- ték okait. Lehet vitatkozni azon, hogy az ilyen jellegű problémák a vezetés, az irányítás hatáskörébe tartoznak-e. S ha igen, mennyiben. Akadhatnak gazdasági vezetők, akik úgy gondolják, miután társadalmi előrehaladásunk középpontjában a gazdasági élet fellendítése áll — s hivatkoznak itt a gazdasági mechanizmusra —, megfeledkeznek a leglényegesebbről, az egész gazdasági életet irányító, fellendítő hajtóerőről: magáról az emberről. A gazdasági élet fellendítése, a szocializmus építése magasabb szinten lehetetlen és elképzelhetetlen a társadalmi mechanizmus tökéletesítése, az emberek élet- és munkakedvének állandó javítása nélkül. Ami történik, az emberek jólétét és boldogságát szolgálja. Ennek van alárendelve egész gazdasági tevékenységünk. Ez alaptörvény. Cél, melynek fontos eszköze az alkotó, jó szellemű munkahelyi légkör, a társadalmi jó közérzet biztosítása. Az embereknek, a dolgozóknak a munkakedve, a velük való tisztességes bánásmód, döntően befolyásolják gondolkodásukat, s ha ténylegesen nem is mérhető ez, a termelési eredményekben megmutatkozik. Kétségtelen, hogy bizonyos gondoknak, problémáknak maga az élet az alkotója, teremtője. De vannak szép számmal olyanok is, amelyeket maga az ember „csinál”, s ezzel megnehezíti embertársai életét. Emlékezetes még Kádár elvtárs egyik mondása: ne okozzunk több gondot az embereknek, elég annyi, amennyit az élet ad. Erre szüntelenül gondolnunk kell, vezetőknek és beosztottaknak egyaránt. Az emberek boldogságra vágynak. Ennek társadalmi feltételei biztosítottak. De valójában mi a boldogság? Nagyon egyéni jegyei vannak. Egyik embert boldoggá tesz, ha hatalmat gyakorolhat, legyen az brigádvezetői, művezetői stb. beosztás, a másikat ugyanez mélységesen lehangolja. Van, akinek akkor rossz a közérzete, ha várnia kell az anyagra, ha nem dolgozhat ütemesen. Másnál a munka hiánya eredményez kétség- beesést. Akad olyan dolgozó, aki lelkiismereti problémát érez az állandó jutalmazás miatt. A másik ugyanennek a hiánya miatt kedvetlenül, csak ímmel-ámmal dolgozik. Van olyan is, aki csak az állandó feszült légkörben érzi jól magát, de mást ugyanez megbénít. Éppen ezért a boldogtalanság, a rossz közérzet, a lehangoló munkakedv okait kell szinte emberenként felderítem, ezek okait csökkenteni, megszüntetésére törekedni. Fél évszázada, hogy megismerkedett a kosárfonással Papp József, a Háziipari Szövetkezet fehér- gyarmati részlegének dolgozója. Az óreg mester rövidesen nyugdíjba vonul. (Elek Emil felvétele) Palásti László: A dollármama A Ferihegyi repülőtéren sokan várakoztak az érkező párizsi repülőgépre. Egy népes család nagy izgalommal leste a vámterületre nyíló ajtót. A többi várakozó akarva, nem akarva megtudta beszélgetésükből, hogy Lujza nénit várják. aki hosszú évtizedek után végleg visszatért Magyarországra. Azt is elárulta hangos beszélgetésük, hogy két rokoncsalád várakozik a gazdag Lujza nénire. Mindkettő azt szeretné, ha Lujza néni hozzájuk költözne. — Mikor jön már Lujza néni ? — nyafogott egy négyéves kislány, akit kicipeltek az amerikás nagynéni fogadtatására. — Mindjárt! Addig gyakorold a versikét. — Már eifelejtettem. — Az előbb még tudtad! — mordult a gyerekre a marna. — Tessék gyorsan elmondani! Jól nézünk ki, ha elfelejtetted. A Pisti biztosan jól elrpondja az ő versét, és akkor mindent ők kapnak. A gyerek belekezdett: „Eljött a boldogság napja, — Az egész család leste, — Megérkezett Lujza néni. :— Mihozzánk Pestre.” — Jól van, Bözsike! És mit kell csinálni utána? — Meg kell csókolni Lujza nénit. — És át kell ölelni a nyakát! Nehogy elfelejtsd a verset! Ugyanebben a pillanatban a család másik ága Pistit oktatta. Neki hosszabb versikét kellett elmondani, igaz, ő már ötéves is elmúlt. Amíg a vámtisztek a dolgukat végezték. Pistike és Bözsike mamája „diplomáciai tárgyalást” folytatott. — Nézd, Mária — mondta az idősebbik. — Lujza néninek jobb dolga lenne nálunk. Nagyobb a lakásunk és autogejzirunk is van. Lujza néni biztosan mindennap fürdött Cincinnatiban, Nálatok csak egyszer egy héten van meleg víz, — Drága Irénem, én úgy gondolom, hogy a mi külön bejáratú mohánk főnyeremény lesz Lujza néninek. Nálatok vagy neki kellene átjárni a ti szobátokon, vagy nektek az övén. Nem vitás tehát, hogy hozzánk jön lakni. Bezzeg, amikor a Zsiga bácsi kiment Lujza nénivel Amerikába, a te anyád kí- gyót-békát kiáltott rájuk. — No nézd csak! Még te beszélsz? A te apád évekig nem válaszolt a leveleire. Csak akkor kezdett írni, amikor megtudta, hogy meggazdagodtak. De édesem, ne veszekedjünk. Nektek is hozott. nekö e is hoz. Bözsike jött oda hozzájuk: — Mama, a Pisti azt mondja, hogy nem csókolja meg Lujza nénit, ha olyan bajusza van. mint a Piroska néninek. Akkor én se csókolom meg. — Nem bajuszos és tanuld tovább a verset! A vámolás még mindig nem ért véget. Pistike papája Bözsike apjával tárgyait: — Nekem mindegy lenne, hogy Lujza néni kinél lakik, de 6 járna jóL ha befektetné pénzét az én újfajta akkumulátorom kivitelezésébe. — Mi viszont bevennénk a műanyagrészlegbe. Óriási perspektívát jelentene, ha az ő pénzével dolgozhatnánk. — Látom, a cél érdekében Pistikét is mozgósítottátok. — Ti meg Bözsikét. Nyűt az ajtó és Lujza néni megjelent az előcsarnokban. Nem volt bajusza, de se a versikékre, sem pedig a csókokra nem került sor, mert a dollármama virágcsokrokkal felszerelt családtagok felé fordult és kedvesen így szólt: — Ti vagytok a testvéreim gyerekei és unokái? Nagyon örülök, hogy megismerhettelek benneteket. Most két hónapra a Balaton mellé utazom, azután veszek egy öröklakást. Mihelyt ott berendezkedtem, szívesen látlak benneteket egy .jó kis uzsonnára. Na, szerv us*toJs...