Kelet-Magyarország, 1971. június (31. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-13 / 138. szám

MTI. június 13. KELET-MAGYARORSZÄG VASÁRNAPI MELLÉKLET 0 «Mal Jevgenyij Jevtusenko Perui lány Éjfél után, mikor az újság Már csak papír, s a szemétbe kerül, Mikor kóbor eb lelt csontot rág Morogva, szeme léptemen feszül. * Ejfél után, mikor ébredez Az ösztön, mely sunyin szunnyad nappal, Mikor — „Hé gringó” — taxis így kérdez: — Akarsz perui nőt? Szűzt, mint angyal? Éjfél után, mikor örömlányok És múzsák kifestik arcukat, Mikor holnapi hazugságok Ellepni készülnek kolumnákat. Mikor látható — éjfél után — A minden és a semmi, kószálok Lima főutcáján, tudván Uj dolgok temetőjén járok. Szeméttől, köpettől, narancshéjtól Bűzlik az utca, mint klozett Nézelődöl: Hírek homályából Előtűnik az ember-környezet. Ez a látszatüresség, vad közöny Érte senki nem felel ma sem. Tegnapról maradt szennyözön Pancsó’ lepelbe öltözötten. Jól csomagolt botrányok, intrikák No meg futballreklám — dögivei, Manekennők orrod előtt ropják Mezítláb, nem tűsarkú cipővel. Rakéták, tengeralattjárók, Autócsodák az aszfalt betonján, Lóverseny, jachtok, sztriptíz, bankettok, — Nyugszanak dolgos parasztok vállán. Verítékük árán szürosöli a Coctailt Hant, Rokefeller, Onassis; Munkától fáradt testük felett a Mao Nixonnal játszik pinpongot is. A kirakatban fehér láma, Pofáján üveg alatt bánat; Bordái közt Vietnam véred árja Folyik a fotón; ez meleget áraszt. Világpiac, tőzsde, öldöklő harc, Melyek rugóit azonnal meg sem érted; Sajnál űzött lámát szerzetes arc — Emberiség, anyád nem tiszteled. Pedig megleckéztette őt a kor, Kitágította horizontjait, És mint élő emlékmű úgy trónol — Büszkén ülve hazugság halmait. Oh, te kirakati fehér láma, Hogy meglapulsz föld beesett mellén, Hulljon le rólad a világ lim-loma, — Élj a Sierra Blanka tetején. Nagyhatalom képviselője Hallgatagon hajtsál ma térdet itt; A szent arcnak legyél tisztelője — Mely bronzba őrzi ősidők ráncait. A vadság gyűrűjében szorongva, Letépett rongyokba burkolódzva, Földkerekség hatalmas hatalma — Ember — lelked gazdagsága. „Gringó, perui nő?!” Lopva szólnak Utánam, de én hallgatagon várok, Nem magyarázom taxisoknak, Hogy már perui nő pártján állok. Fordította: Sigér Imre Parasztsors kőben, vásznon * Pál Gyula festőművész és Nagy Sándor szobrászművész tárlata Nyíregyházán NAGY SÁNDOR SZOBRAI. Két rangos képzőművésze­ti tárlattal kezdődött meg júniusban a megyeszékhelyen a nyíregyházi nyár kulturá­lis, idegenforgalmi esemény- sorozata. A Krúdy mozi elő­csarnokában Pál Gyula nyír­egyházi festőművész képeit láthatják az érdeklődők, a sokszínű virágokkal pompázó Benczúr téri szabadtéri szín­pad kertjében pedig egy Szabolcsból elszármazott szobrászművész, Nagy Sán­dor szoborkiállítása kelti fel az érdeklődést. Aki figyelmesen megnézi a kép- és szobortárlatot, feltű­nő hasonlóságot találhat. Ahogyan a két művész kör­nyezetét, a nyírségi embert, a paraszti élet sokszínű vi­lágát megformálja, — abban sok a rokon vonás. Mindket­ten falun éltek, a felszabadu­lás után Nyíregyházán a Bessenyei György szabadis­kolában ismerkedtek meg a képzőművészettel. Pál Gyula kerékgyártó, Nagy Sándor kő­műveslegény volt. Élményeik, művészi munkásságuk forrá­sai a falusi élethez kötőd­nek. Pál Gyula Szabolcsban maradt, Nagy Sándor útja a fővárosba vezetett. Mégis, amikor — így együtt látjuk munkájuk javát — azt is hi­hetnénk, ugyanaz a kéz alkot­ta őket. Pál Gyula kiállításán nagy­részt a különböző megyei és országos tárlatokon, pályáza­tokon, művésztelepeken sze­repelt képeit láthatjuk vi­szont. Szögletes, csúcsos, egyenes vonalú parasztalakjaiban a munka, a paraszti élet sors­szerűsége feszül, az a gazdag élményanyag, amelyet a művész a falusi évek. során összegyűjtött. A Műcsarnok­ban is kiállított Botpaládi utca és más alkotások épp­úgy helyet kaptak a tárlaton, mint a legfrissebb foganta- tású árvízi kompozíciók. Az „Áradás” félelmetes, vibráló feszültsége és a magasban feltűnő helikopter a kompozí­ció érettségét jelzi. A Mene­külők, az „Elhagyott ház” drámaiságát oldja az árvízi sorozat negyedik darabja, az Ünnep reggelén. A fehér falú új házak optimista színei, az Elhagyott ház kontrasztját ad­ják. A ismert festményeken kí­vül Pál Gyula alkotóműhe­lyének legújabb példányai is a nyilvánosság elé kerültek. Egyéni stílustól megformált képeivel hű maradt önmagá­hoz a nem paraszti témájú festményeket illetően is. Először adott helyet sza­badtéri tárlatnak az ország egyik legszebb csillagos egű kulturális létesítménye. a Móricz Zsigmond szabadtéri színpad. Nagy Sándor ezzel a szobortárlattal jött „haza”, ad számot szülőföldje és a megyeszékhely közönségének, hogyan valósította meg a jó húsz-huszonöt éve maga elé tűzött művészi hivatását. Szobrai arról tanúskodnak, hogy nemcsak régi nyírségi élményei, vázlatai érettek or­szágosan fémjelzett művek­ké, szabolcsi indíttatása élet­re szóló útravalóval látta el művészi pályáján. Paraszt­portréi fejezik ki talán leg­markánsabban azokat a ke- rakterisztikus vonásokat, me­lyeket a nyírségi emberek között fedezett fel, s formált meg a témához illő egyszerű anyagból, terméskőből, ba­zaltból, mészkőből. Nagy- nagy művészi alkotóvágy és tehetség kell ahhoz, hogy a rideg, súlyos, nehezen meg­munkálható kőre a művész rá tudja erőszakolni kifeje­zendő gondolatait, érzéseit. Ä formátlan kő az emberi arc kifejező erejének ezerszínű; ségét, az érzelmek gazdag skáláját őrzi a művész véső­je nyomán. Érdekes, hogy főként férfi parasztalakjai, portréi ha­sonlítanak Pál Gyula pa­rasztasszonyainak csúcsos, szögletes vonásaihoz. Nagy Sándor nőalakjai, portréi erőtől duzzadóak. Női portré­inak egyik jellegzetessége a mongolos arc. Kisplasztikái — több, mint harmincat lát­hat a nyíregyházi közönség — nemcsak formában, de színeiben is harmonikusan illeszkednek a kifejezendő tartalomhoz. Talán nem lett volna rossz együtt kiállítani a rokon in­dítású műveket — Pál Gyula képeit és Nagy Sándor szob­rait. De így sem rontja az élményt a zárt és a szabad­téri elhelyezés. Sokkal in­kább az, hogy meglehetősen az ismeretlenségbe burkolóz­va létezik a két tárlat. A Krúdy moziban akkor lát­hatja az érdeklődő a képe­ket, ha moziba is akar men­ni, úgyszintén így a szabad­térin is. A nap jó részében csukott ajtók fogadják a lá­togatót. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy csak a moziba ' járók lennének kiváncsiak a tárlatokra. P. G. Első szerelem Az egész életemre kiható első szerelmet az határozta meg, hogy akkoriban anyám takarítani járt. Úri házakhoz, többek között Trommelék- hoz is. A legőszintébben szólva, sohasem dicsekedtem volna anyám foglalkozásával. Nem olyan időket élünk. Meg aztán úgy érzem magam, mint egy valódi gróf a szár­mazásukkal kérkedő újgaz­dagok között. Csak azért árulom el az igazat, mert enélkül nem tudnám elmon­dani ezt a történetet. Tehát, anyám takarítani Járt. Trommelék velünk szemben laktak. És mind­annyian Zuglóban laktunk. Hat-hét éves lehettem eb­ben az időben. Az biztos, hogy már iskolába jártam. Átmentem anyám után Trommelékhoz. Akadálytala­nul bejutottam a lakásba. Végig minden ajtó nyitva volt. Anyám a belső szobá­ban dolgozott. Egyik talpa alatt padlókefével ide-oda csúszkált. Olyan nevetséges volt, hogy vigyorogva meg­álltam és néztem, mert azt hittem játszik, ö is vidáman intett felém, de a csúszkálást nem hagyta abba. Aztán bejött egy velem egykorú kislány, Trommel Babyka. öt már láttam az utcán, és onnan is tudtam a létezéséről, hogy mióta meg­tanultam olvasni, átküldte anyámmal a mesekönyveit. Olyan szép kislányt azóta sem láttam. Finom bőrű volt és földöntúlian tiszta, és ked­ves, és mosolygó, és rögtön megmutatta az egész házat, és szökdécselve mutatta meg. A kertet is. A WC-t is, ahol csodálatos minőségi fehér pa­pírok voltak egy dobozban. — Vegyél ki egy papírt — mondtam. Trommel Babyka kivett egyet. Szaladtunk ceruzáért és rajzoltam neki, mert el akartam kápráztatni. Hálá­ból és azért, mert beleszeret­tem. Aznap elhasználtuk a WC- papirok felét. Mindre bohó­cot rajzoltam, piros és kék színessel. Az utókor, mint „bohóckorszak”-ról fog majd megemlékezni művészi pá­lyámnak erről a szakaszáról. Minden kezemügyembe ke­rülő papírdarabra bohócot rajzoltam akkoriban. Más nem érdekelt. A házakat, au­tókat, repülőket . meghagy­tam a többieknek. Engem az ember érdekelt. Mint bohóc. Trommel Babyka úgy les­te minden művem születését, mint "soha nem látott kinyi­latkoztatást Akárcsak én. ö sem volt képes megunni a bohócokat. És természetesen ő is be- lémszeretett. Egymásra talált az alkotó férfi és a gondoskodó nő. Ezután minden takarítás alkalmával átmentem. Ezt Trommel Babyka mamája sem ellenezte, csupán arra figyelmeztetett hogy módjá­val használjam az egészség- ügyi papírt. És adott egy al­mát. Bár szerelmünket semmi sem zavarta, egyre jobban vágytam arra, hogy kitörjünk a Trommelék háza által nyújtott szűk világból, és mint királynőt vezessem Ba- bykát a magam határtalan birodalmába. Ez a birodalom ott terült el az udvarunkon és környé­kén. A királynő hasonlatnál maradva: be akartam vezetni Trommel Babykát az udvar­ba. A ház, amelyben laktunk, földszintes volt, és legalább ötven méter hosszú. Mellet­tünk foghíjas kerítés válasz­tott el egy lóistállót és ko­csiszínt. Ide csak esténként jöttek a fuvarosok. Napköz­ben egy Rumos becenevű öregember őrködött, vagyis denaturált szeszt ivott, és egy harisnyaszárból — amit időnként elloptunk tőle — bagót tömött a szájába. Fe­lőle nyugodtan csúszkálhat­tunk a szalmakazlakról, mászkálhattunk a padláson, vagy a kocsik alatt. De ez még nem minden! Ott volt az udvar végében a szemétdomb. Valóságos aranybánya, ezernyi fel­használható tárggyal. A vil­lanykörtét falhoz lehet vág­ni és akkor durran, a bicikli­belsőt meg lehet nyújtani, a karikák, drótok és főleg a zseblámpaelemek mind jók valamire. Ha másra nem, ar­ra, hogy szétszedjük. De még ez sem minden! Mert a szemétdombon is túl volt egy alacsony kerítés, amögött pedig, kicsit mé­lyebben, lakott a bolond Ró zsi, akinek, ha lekiáltottunk, kijött a háza elé és az öklét rázva ordítozott, miközben a fekete kutyája hörögve rán­gatta a láncát. Hát ezt akartam megmu­tatni Trommel Babykának. Ide akartam őt vinni magam­mal. Az én világomba, ami­ről már annyit meséltem ne­ki. Szíve leghőbb vágya volt velem jönni/ de a mamája még a széltől is féltette. Végre, egy gyönyörű tavaszi napon elengedte, telkemre kötve, hogy nagyon vigyázzak rá és ne legyünk sokáig. Ag­gódott, de már nem tudott ellenállni Babyka könyörgé­sének. Rögtön a szemétdomb felé vezettem. Kézenfogva men­tünk. ö fehér harisnyában és fekete lakkcipőben, én pedig mezítláb. Túlságosan is siettem, úgy, hogy el kel­lett engednem a kezét, mert félve lépegetett a magasra nőtt gazban. — Ezt nézd meg — mond­tam, amikor odaértünk. — Szemét — mondta. — Ide nézz! — kiáltottam vidáman és felkaptam egy piros lábast és egy darab vassal ütni kezdtem, mint a dobot. Szemem-szám tele lett a lepattogó zománccal, de azért csak ütöttem. — Haggyad! Menjünk in­nen — mondta Babyka. Ledobtam a lábast és be­láttam, hogy nem itt kellett volna kezdeni. Ismét kézen- fogtam. — Gyere, most olyat muta­tok, amilyet még nem láttál! Indultunk az udvar vége felé. Erre még magasabb volt a gaz. Csak attól féltem, hogy a bolond Rózsi nem lesz otthon. Trommel Babyka megállt. — No gyere! — mondtam. — Nem akarok — mondta Babyka. — Meglátod, milyen érde­kes lesz. — Nem érdekel. Elengedtem a kezét és cso­dálkozva néztem rá. — Már fáradt vagyok, és itt minden olyan piszkos — mondta Babyka. — Gyere csak, később mái egészen jó út lesz — mond­tam, és előre léptem néhá­nyat. — Nem megyek — mondta Babyka és visszafordult. Amíg a házukig értünk^ hallgattunk. Nem haragud­tam rá, csak nagyon szomorú lettem, és nem volt mit mondanom. Többé nem mentem át hoz­zájuk. Magamban szenved­tem a boldogtalan szerelem­től és azon tépelődtem, hogy talán a kocsiszínt kellett volna megmutatnom, vagy be kellett volna csöngetnünk az utca végén lévő villába és elszaladni. Dehát azt csak este lehet, amikor nem lát­ják, hogy ki volt az. i ősszel, mikor jött a hideg idő, Trommelék nekem adták Babyka . használt kabátját Szürke Bocslcai-kabát volt az akkori divat szerint. Ha az- arcomhoz ért, megéreztem rajta Babykáék lakásának szagát és Babyka arcának il­latát. Ahogy most erősen vissza*' ^ gondolok, úgy emlékszem, naftalinszaga volt. Ennyi maradt az egész éle­temre kiható első szerelem­ből. Császár István

Next

/
Oldalképek
Tartalom