Kelet-Magyarország, 1971. június (31. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-13 / 138. szám

SS Vili, ÉVFOLYAM, 13«. SZÁM ÄRA í FORINT 1ÄTL JtNIUS 13, VASÁRNAP LAPUNK TAIIALMABŐL. A protekció (7, oldal) Napirenden; az „Északi” (3 oldal) öt nap boldogság (5, oldal) A labdarúgás jövője (11 oldal) Ma választanak a Szovjetunió népei Felavatták a vásárosnaményi tájmúzeum új otthonát Az ünnepségen részt vett Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára A VENDÉGEK AZ AVATÁSON. BALRÓL JOBBRA: BISZKU BÉLA, OROSZ FE­RENC, TÓTH MÁTYÁS, DR. CSER VEN YÁK LÁSZLÓ ÉS CSISZÁR ÁRPÁD. f ersenycéljaink , Mostanában, hogy a IV. ötéves terv végrehajtása so­rán viszonylag belátható kö­zelségbe került a gazdasági­lag fejlett országok úgyneve­zett küszöbszin tjének eléré­se, napirendre került az a kérdés, hogy kiket is aka­runk tulajdonképpen utolér­ni. Mindjárt elöljáróban ki­jelenthetjük: nem az ameri­kaiakat, nem is a nyugatné­meteket. A verseny nálunk sajátos hazai adottságaink optimális kihasználásával a IV. ötéves terv célkitűzéseinek teljesí­téséért és túlteljesítéséért fo­lyik. Ha gazdasági fejlődé­sünk eddigi ütemét tartani, a nemzeti jövedelmet évente legalább 5,5—6 százalékkal növelni kívánjuk, akkor nél­külözhetetlen erőforrásaink jó kihasználása, a dolgozó­létszám hatékonyabb foglal­koztatása. Ha ugyanis a ke­reső népesség arányát ha­zánk munkaképes korú la­kosságához viszonyítjuk, mondhatjuk, elértük a világ- színvonalat. Egyre kevesebb új dolgozó vonható be a termelésbe, azt is figyelembe véve, hogy a munkába lépő fiatalok, a felszabaduló' me­zőgazdasági dolgozók, a ma még a háztartásban és gye­rekneveléssel foglalkozó asszo­nyok főként csak a nyugdíj­ba vonulókat pótolják, illet­ve a gyorsan fejlődő szolgál­tató és szociális szektorok nyomasztó létszámhiányát enyhítik. Ezért a termelés intenzív fejlesztése kikerül­hetetlen feladat. 1 Minden üzemben a meg­lévő vagy csökkenő létszám­mal kell több, értékesebb, korszerűbb terméket előállí­tani. Ennek egyik fő útja a vezetés, a munkaszervezés javítása, a technológia fej­lesztése, a munkafegyelem megszilárdítása és általában a belső tartalékok mozgósí­tása. 1 Lehet, hogy egyesek túl altalánosnak és formálisnak találják ezt a megfogalma­zást. Valójában azonban konkrétak és mérhetőek a versenyfeladatok. A verseny tehát nyílt, konkrét és mérhető a kül­földi és a hazai termékek között. Sokkal inkább általá­nos lenne, ha jelszószerűen leegyszerűsítenénk egyik vagy másik ország utolérésére, túl­szárnyalására. Minden üzem­nek megvan a maga sajátos feladata abban, akár hazai, akár külföldi rendelésre dol­gozik. Nem széles fronton, de egy-egy termékfélénél hosszabb távon vállalni le­het és vállalni kell a konkur­enciát a legfejlettebb or­szágokkal is. Olyan áruk gyártására és fejlesztésére szükséges a szellemi és anya­gi erőket össapontosítani, amelyek képesek bizonyítani a magyar munkások, mű­szakiak, közgazdászok életre­valóságát, alkotóképességé­nek gyümölcsöző kibontakoz­tatását^ A hatékonyság, a verseny- képesség fő mércéje a válla­latoknál, a szövetkezeteknél a megérdemelt munkával el­ért nyereség. A vállalati rész- eredmények összegezése ered­ményezi gazdaságunk gyor­sabb fejlődését és azt. hogy mielőbb utolérjük ma még előttünk járó országokat az egy főre jutó nemzeti jöve­delemben. a szolgáltatások színvonalában, az anyagi ja­vak korszerűségében, bőségé­ben. választékában, olcsósá- , gában. (k. j.) A szovjet főváros valósá­gos május elsejei díszben és hangulatban készül a ma tartandó választásokra. Az utcákon és a hidakon vörös zászlókat, valamint a szövet­ségi köztársaságok lobogóit lengeti a szél. A jelszavak a párt és a nép megbonthatat­lan egységét, a kilencedik 5 éves terv célkitűzéseit hir­detik. Vasárnap az urnákhoz já­rulók ’ milliói mind a 15 szö­vetségi köztársaságban és az összes autonom köztársasá­gokban megválasztják a leg­felső tanácsok és a helyi ta­nácsok küldötteit. Az or­szág területén több mint 2 millió választókörzet ala­kult. A küldöttek száma 93 eperrel több, mint a legutób­bi választásokon. A több mint 1 hónapos vá­lasztási kampány során va­lamennyi jelölt találkozott a választópolgárokkal. Külön­leges érdeklődés fogadta Le- onyid Brezsnyevnek, Nyi- kolaj Podgornijnak és Alek­Dél-Vietnamből pénteken szárazföldi hadműveletekről nem érkezett részletes jelen­tés. A Reuter saigoni tudó­sítója úgy értesült, hogy a Mekong deltájában dél-viet­nami kormánycsapatoknak kisebb összecsapása volt a partizánokkal. Dél-Vietnam északi részében dél-koreai csapatok és partizánok között volt több kisebb összecsapás. Míg Dél-Vietnamban vi­szonylagos csend uralkodik, Kambodzsában változatlanul heves harcok folynak. Az AFP Phnom Penh-i tudósí­tója .szerint a fővárostól ke­letre és délre a népi erők nagy erejű támadásokat indí­tottak, a kormánycsapatok helyzete erősen rosszabbo­dott, s két megerősített, stra­Mint a TASZSZ tudósítója a szovjet távirányítási központ­ból jelentette, a Szaljut em­ber lakta orbitális tudomá­nyos állomás szombaton, moszkvai idő szerint éjfél után 40 perccel újra bejutott a Szovjetunió rádióészlelési Dr. Ajtai Miklós, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se, az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság elnöke és dr. Jan Kaczmarek pro­fesszor, a Lengyel Népköz- társaság tudományos és mű­szaki bizottságának elnöke szombaton a Parlament épületében befejezte tárgya­lásait __ szej Kosziginmek, az Orosz- országi Föderáció parlament­je jelöltjeinek választási be­szédét. Országszerte minden elő­készület megtörtént a sza­vazás zökkenőmentes lebo­nyolítására. Pályaudvaro­kon, repülőtereken, hajókon külön, szavazóhelyiségeket ál­lítottak fel azok részére, akik a választás napján úton van­nak. Repülőgépek, helikopte­rek juttatják el a szavazó­urnákat a hegyi pásztorokhoz, a tundrák rénszarvas-te­nyésztőihez. A tajgában ku­tatómunkát végző geológus expedíciókhoz.! Megszervez­ték az Északi és a Déli-sark szovjet tudományos állomá­sai munkatársainak válasz­tókörzeteit is. A párttag és pártonkívüli jelöltek egy blokkba tömö­rülve indulnak a választáso­kon. A képviselőjelöltek programjuknak vallják az SZKP XXIV. kongresszusá­nak a kommunista építő­munka kibontaktoztatására vonatkozó irányelveit. tégiai fontosságú, állást kel­lett feladniuk. A tudósító sze­rint Phnom Penhben komo­lyan foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy újabb ka­tonai segélyt kémek a saigo­ni kormányzattól. A Phnom Penh-i parancs­nokság katonai szóvivője pén­teken azt közölte, hogy a kambodzsai harcok egy év­vel ezelőtti megindulása óta a partizánok most lőttek le először egy kambodzsai heli­koptert. Egy másik helikop­tert is eltaláltak, de annak sikerült visszatérnie támasz­pontjára. A gép lelövése azért különösen kellemetlen a kambodzsai hadvezetésnek, mivel hivatalos adatok sze­rint mindössze hat helikop­tere van. övezetébe. Az irányító köz­pont szilárd rádiókapcsolatot tart fenn az állomással. A három űrhajós jól érzi magát. A tudományos állomás berendezései és tudományos készülékei rendeltetésüknek megfelelően működnek. A négynapos eszmecserén megvizsgálták a két ország közötti tudományos-műszaki együttműködés bővítésének lehetőségeit. Elhatározták, hogy még jobb feltételeket teremtenek a kapcsolatok el­mélyítéséhez. Az együttmű­ködés új formáit is alkal­mazzák, különösen a kutató- és fejlesztőintézetek köz­vetlen együttműködését bch Szombaton délelőtt ünnepé­lyes keretek között avatták fel a vásárosnaményi tájmú­zeum új otthonát, s nyitották meg benne az állandó és idő­szaki kiállításokat. A Bereg történelmi emlékeit, ereklyéit őrző múzeum ünnepi esemé­nyére megyénkbe érkezett Biszku Béla, a párt Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára. Nyír­egyházán Szaboles-Szatmár párt- és állami vezetői fo­gadták a Központi Bizottság titkárát, aki ezt követően Tóth Mátyásnak, a megyei pártbizottság első titkárának, Orosz Ferencnek, a megyei tanács elnökének, dr. Cser- venyák Lászlónak, a megyei pártbizottság osztályvezetőjé­nek és Gyurkó Imrének, a megyei tanács elnökhelyette­sének kíséretében Vásárosna- ményba utazott. Bereg központjában, a já­rási pártbizottságon Spisák András, a vásárosnaményi já­rási hivatal elnöke és Tárt Gyula, a járási pártbizottság titkára köszöntötte a vendé­geket., s tájékoztatta a terület aktuális kérdéseiről. 10 óra­kor kezdődött az ünnepség a vásárosnaményi tájmúzeum­ban. Itt dr. Csallány Dezső kandidátus, a megyei múzeu­mok igazgatója üdvözölte a vendégeket, majd Spisák András mondott megnyitó be­szédet. Szólt a beregi táj gaz­dag történelmi múltjáról, vítik tovább. A tárgyaláso­kon kicserélték véleményü­ket, tapasztalataikat a két bizottság feladatairól és munkamódszereiről is. Dr. Ajtai Miklós elfogadta a meghívást, hogy Lengyel- országban tanulmányozza a műszaki-tudományos mun­kát és ott további tárgyalá­sokat folytasson az együtt­működés kiszélesítéséről» szépségéről, majd arról be­szélt, hogy az itt élő emberek féltő gonddal ápolják, fej­lesztik népünk haladó hagyo­mányait. Kifejezően mutatja ezt az új otthonba költözött vásárosnaményi tájmúzeum is, amely egyúttal szép példá­ja a társadalmi összefogásnak. Méltatta azoknak az erőfeszí­téseit, akik az egykori gim­náziumi szakkörből rövid idő alatt országosan is figyelemre­méltó tájmúzeumot varázsol­ták. Köszönetét fejezte ki az állami, társadalmi szervek­nek, a lelkes gyűjtőknek és az áldozatkész múzeulógusok- nak, akik ellenszolgáltatás nélkül dolgoztak az emlékek feltárásán, az anyag rendezé­sén. Ezt követően dr. Korek Jó­zsef, az Országos Múzeumi Tanács elnöke, a Magyar Nemzeti Múzeum helyettes főigazgatója méltatta a bere­gi múzeum jelentőségét, ki­állításainak gazdagságát. Meg­állapította: Szaboles-Szatmár országosan is az elsők között — már a múlt században — alapított múzeumot, s azóta is jelentőségének megfelelő módon gondozzák ezen a vidé­ken a történelmi emlékeket. A vásárosnaményi tájmúze­um régészeti és kézimunka- gyűjteményének jelentősége messze túlnő a megye kerete­in, nemzetközi érdeklődésre is számot tarthat. Elmondta: a múlt szerves része a jelen­nek, s ezért is fontos esemény a beregi ereklyék felkutatása, megőrzése, de sokat kell még dolgozni azon, hogy miként a többi, úgy a naményi múze­um is jobban a mában élő le­gyen. A beszédeket követően Bisz­ku Béla vágta el a megnyitást jelképező szalagot, majd a véndégek megtekintették a változatos kiállítási anyagot. A régészeti és a népművésze­ti részen Csiszár Árpád, á tájmúzeum vezetője; a sástói művósztelepen az elmúlt év­ben készült festmények kiál­lításán pedig dr. Muraközt Ágota, a nyíregyházi Jósa András Múzeum tudományos munkatársa tartott tárlatveze­tést. A kiállítások megtekin­tése után Biszku Béla és me­gyénk vezetői beírták nevüket a tájmúzeum vendégkönyvébe s ezt követően beszélgetést folytattak a megye múzeumai­nak vezetőivel, munkatársai-, val. Heve§ harcok Kainbodx^áhaii Zavartalanul folytatja útját az orbitális állomás Bővülnek a magyar—lengyel tudományos kapcsolatok Befejeződött a KGST atomenergia állandó bizottságának XX. ülése Keszthelyen szombaton be­fejeződött a KGST atom­energia békés célú felhaszná­lásával foglalkozó állandó bizottságának XX. ülése. Az ötnapos ülés munkájának eredményéről a tagországok delegációinak vezetői jegy­zőkönyvet írtak alá. Az ülésről az állandó bi­zottság közleményt adott ki: A bizottság ülésén részt vettek az európai tagorszá­gok küldöttségei. Ülése során a bizottság ta­nácskozott a KGST végrehaj­tó bizottságának döntéseiről, az atomreaktorok és az atomenergiaipar legfontosabb tudományos és műszaki prob­lémáival foglalkozó tudomá­nyos-műszaki koordináló ta­nácsok létrehozásáról, ideig­lenes kutatókollektíva lét­rehozásáról, amely a Ma­gyar Népköztársaságban lé­tesítendő kísérleti egységen végez majd magfizikai kuta­tásokat, valamint a tudomá­nyos-műszaki együttműkö­dés, a nukleáris műszergyár­tás, izotópok és jelzett ve- gyületek, továbbá sugárzásos eljárások és berendezések szakosításáról és szabványo­sításáról. Minden kérdésben a hely­zetnek megfelelő ajánlásokat és határozatokat fogadtak eL VILÁG PROLETÁRJAI,EGYELOUETBí!

Next

/
Oldalképek
Tartalom