Kelet-Magyarország, 1971. június (31. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-20 / 144. szám
1971. június 20. KITT FT MAGYAR0RS7ÄG I. oldal Az új Jakbér Csak százan reklamáltak Komfort, összkomfort, félkomfort? — Minden centit lemérlek Jó lehetett a közvélemény tájékoztatása az új lakbérekkel kapcsolatban. Nyíregyházán 4120 lakás tartozik az ingatlankezelő és szolgáltató vállalathoz. Nyolcszáz az Északi Alközponbtan, ugyanennyi a déliben, négyszáz a város központjában és a többi szétszórtan a megyeszékhely állami tulajdonába került épületeiben. Az elsőnek említett három nagy szám (körülbelül kétezer lakás) komforttal is rendelkezik, tehát módosul a lakbére. Valamennyien megkapták erről az értesítést. Június közepéig csak 101 reklamáció érkezett. Közülük hatvannégyen a komfortfokozat megállapításának módosítását kérik. Tizenhármán a terület felmérésén kívánnak módosítani. (Pedig aláírták annak idején a számokat tartalmazó jegyzőkönyvet, de most, hogy már , forintról van szó, újra mértek és minden centiméter eltérést korrigálni akarnak.) Tizenöten a lakbér-hozzájárulás összegének módosítását reklamálják. (Ezek között is van olyan, akiknél a családi körülményekben időközben. változás állt be az ott lakók, vagy a keresők számában.) Kilencen lakbérmérséklést kér-: nek. Beszámítják, lelakják ? Köztudomású, hogy július 1-től az új rendszer szerint fizeti lakbérét valamennyi lakó. Közülük többet fog fizetni ez a körülbelül kétezer. De csak papíron, mert a kü- lönbözetet zömmel megkapják a fizetésborítékban. (Azt is tudni kell, hogy a lakbér-hozzájárulás összege keresetük növekedése arányában a következő években módosul.) A lakbérváltozások első fordulója tehát nyugodt körülmények között zajlott le a megyeszékhelyen. Több vita várható az úgynevezett bérbeszámítási vita körül, amelynek végleges lezárására csak a következő hetekben kerül sor. Ilyen probléma elé néz nagyon sok olyan lakó, aki a saját költségén alakította át lakását, vagy bővítette, esetleg a saját költségén fürdőszobát épített a lakásba és most ennek a költségeit, vagy egy részét joga van „lelakni”. Az ingatlankezelő és szolgáltató vállalat szakembereiből úgynevezett becsülő bizottságot alakított. Ennric a bizottságnak szeptemberig kell sorba látogatni az Ilyen lakásokat és helyszíni szemle alapján. jóváhagyni az átalakításra fordított költségek jogosságát. Jó, ha a lakók előkeresik és kikészítik az ide vonatkozó nyugtákat, mert ha ezek megvannak, esetleg elejét vehetik hosszadalmas vitáknak. Ugyancsak szeptemberig kívánják befejezni a nem lakás céljára használt helyiségek összes ügyéit is, beleértve a bérösszeg kérdését is és a használat jogosságát. Rés a jogszabályon A legsúlyosabb annak a néhány nyíregyházi lakosnak az ügye, akik emeletráépítés során OTP-kölcsönt vettek fel lakásépítésre. A jogszabályokban sajnálatos rés maradt az ő rovásukra. Lakbérüket nekik is fel kell emelni, de a lelakható összeg ugyanakkor nem emelkedett. Az ingatlan- kezelő felsőbb szerveknek küldte meg kérésüket, amely jogosnak látszik. De hivatalos állásfoglalás nélkül az ügyben nem lehet dönteni. Szerencsére nagyon kevés ilyen van Nyíregyházán. örvendetes dolog, hogy a Nyíregyházi Ingatlankezelő és Szolgáltató Vállalat 30 milliós költségvetéséből a jövő hónaptól kezdve nem évi 7 millió forint folyik be lakbérben, hanem húsz. Vagyis a deficit 23 millió forintról lore csökkent. Ezt a tizet is szeretnék megkeresni a következő években saját lakóiknak nyújtott olcsó szolgáltatásokkal, javító munkákkal. A helyes arányok helyreállása azért is fontos, mert a következő négy és fél évben megyénk székhelyén közel ötezer lakás épül és ebből csaknem kétezer tanácsi lakás lesz. Vagyis: ennyivel nő az ingatlankezelő és szolgáltató vállalat gondjaira bízott otthonok száma. Méghozzá kulturált, összkomfortos lakásoké, amelyekkel több a gond, mint a régi földszintes épületekkel. (gesztelyi) Vállalati támogatással épült lakásokat adtak át Nyíregyházán Szombaton átadták Nyíregyházén azt a 45 lakásos társasházat, amelyet a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozóinak építettek vállalati támogatással. Az építési költség 60 százalékát a vállalat kölcsönözte dolgozóinak kamatmentesen, 30 évi törlesztésre. Az OTP által nyújtott kölcsön után járó kezelési költséget is a vállalat fizeti. Egyidejűleg megkezdték egy újabb 16 lakásos ház építését. A vállalat azzal is segíti dolgozói lakás- problémájának megoldását, hogy 24, volt szolgálati lakást rendkívül kedvező áron a becsült érték 30 százalékáért adja el. Ennek az ösz- szegnek is csak a tíz százalékát kell befizetni, a többit folyamatosan törleszthetik. Különvonat a Balatonra Már hagyományossá válik, hogy nyaranta a Szabolcs megyei Idegenforgalmi Hivatal különvonatokat szervez az ország különböző tájaira, mégpedig gazdag programot biztosítva. Az idei első út a Balatonhoz vezetett. A hatszáz CSÉB-tagot szállító különvonat pénteken indult útnak, hogy kellemes hétvégét biztosítson nyíregyházi, kisvár- dai, nyírbátori utasainak. A háromnapos úton résztvevők Siófokon és Balatonföldváron víkendeznek. A jó idő esetén biztos fürdőzésen kívül az ottani idegenforgalmi hivatal munkatársai városnézést, balatoni tájismerkedést is biztosítanak a szabolcsi csoportnak. Milyen lesz a nyíregyházi nagyáruház ? Költöznek az üzletek — Bemutatóterem, divattanáesadás Mint közöltük, a városi tanács tervpályázatát az iparcikk kiskereskedelmi vállalat nyerte el az új nyíregyházi áruház építésére. A városi bevásárló központ kialakításának részeként jelölték ki az áruház helyét a Zrínyi Hona utcára a Kossuth téri saroképület és a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat központja közötti épületek helyére. Hosszadalmas tárgyalások után tisztázódott a lebontandó területen lévő boltok elhelyezése, a lakók kiköltöztetése és az itt működő textilruházati vállalat elhelyezése. A kereskedelem már előre a vásárlók türelmét kéri, mivel a jövő hónap közepén több üzletet áthelyeznek. A Szabolcs Cipőgyár javítórészlegének felvevőhelye a volt Kossuth téri férfikonfekció bolt helyére kerül, míg a javítórészleg a gyár telepére költözik. A Zrínyi utcai kávétea bolt megszűnik. A városnak egy nagy játékboltja lesz a Luther ház B épületében lévő volt nagykereskedelmi raktár helyén, ahová a Zrínyi utcai és a Dózsa György úti játékbolt is költözik. A vadászok a lőszert és más felszereléseket a bútorbolt egyik, elválasztott részében vásárolhatják meg ezután. Ugyancsak ennek az üzleti körforgásnak a része a gyermekáruház kialakítása. Ezzel megszűnik a Zrínyi utcai gyermekkonfekció, a Dózsa György úti anyák boltja és a Tanácsköztársaság téri gyermekcipőbolt. A lebontandó területen kilenc lakás is volt, ezeket már szanálták, a lakók új lakásokba költözhettek. Szeptember közepén költözik el a A TÁRGYALÓTEREMBŐL Bizpnyít a labor A BM bűnügyi technikai osztályára Szabolcsból érkezett az anyag. Ez két mintacsomagból állott. Az egyikben az YC 05—61-es tehergépkocsi jobb oldali hátsó feléfői vett íestékrészek, a másikban egy barna orkán darabjai voltak. A kért vizsgálat célja.: döntse el a labor, vajon került-e dinamikus érintkezésbe egymással az autó és az orkán, illetve az azt viselő személy. A vizsgálatnak döntő és bizonyító szerepe volt. A kemény, hófehér kartonra írt eredményt a fizikus így summázta. A két mintával optikai és spektrálanalitikai vizsgálatokat végeztek. Ebből kétséget kizáróan kiderült, hogy az orkánon talált festék morfológiai rétegszáma és rétegsorrendje megegyezik az YC 05—61-es kocsi festékével. A helyszíni nyomok és a bűnügyi technikai laboratórium egybevágó analízisei eldöntötték tehát, hogy Ajak és Kisvárda között, a 320-as ki- lóméterkőnél a Jasku István által vezetett teherautó gázolta el Potyók Lászlót. Hogyan is történt mindez? A 32 éves sofőr, aki most harmadszor állt közlekedési baleset miatt a bíróság előtt, éjfél után elindult egy homokszállítmánnyal. Eleve az út bal odalán hajtott, ezenkívül a sebességet is rosszul választotta meg. A látási és az útviszonyok egyaránt kedvezőtlenek voltak. Közben el is bóbiskolt, így aztán alig pár méter választotta el a szabályosan közlekedő Potyóktól, amikor észrevette. Csinált is egy kanyart, de már ez sem mentette meg a gyalogost. A kocsi hátsó felével elütötte. Jasku, mintha mi sem történt volna, továbbhajtott. Befutott a telephelyre, kiürítette kocsiját, majd visz- szafelé indult az úton. Elképesztő cinizmussal megállt ott, ahol a balesetet elkövette. és érdeklődni kezdett: mi is történt. A jelenlévők azonban gyanakodtak, hogy csak Jasku lehetett a tettes, mert se előtte, se utána más kocsi ezen az útszakaszon nem haladt, és a homoknyomok egyértelműen azt mutatták, csak ő lehetett a tettes. A gépkocsivezető először tagadott. Magyarázta, hogy nem vette észre a történteket. A helyszínelő rendőrök azonban gyanúsnak találták mondóká- ját és hogy teljes bizonyosságot kapjanak, fizikai vizsgálatot kértek a technikai laboratóriumtól. Közben Potyókot nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyes sérüléssel szállították kórházba. A nyíregyházi járásbíróság az összes bizonyítékok birtokában hozott ítéletet: foglalkozás körében elkövetett, súlyos testi sértést okozó veszélyeztetés, valamint a veszély- helyzetet előidéző által a segítségnyújtás elmulasztásában találták bűnösnek. Egyévi szabadságvesztés a büntetése, valamint mellékbüntetésként a gépjárművezetői foglalkozástól két évre eltiltották. Az ügyész az ítéletet enyhének találta és súlyosbításért fellebbezett. Szándékosan gázolt Berki Sándor elhatározása nem mindennapi volt. A ti- szalök-szorgalmatosi kocsmában bevedelt sör és pálinka hatására úgy döntött, hogy felpattan a pótkocsis vontatóra, amely a tiszavasvári Zöld Mező tulajdona volt, és az első vele szembe jövő járműbe belehajt. Az ok? Nos, a töménytelen tömény ital, a rossz családi körülmények, amelyeket így akart rendezni. Berki persze maga volt az oka mindennek. Az alkohol már úgy tönkretette, hogy kényszerelvonó kúrára sem lehetett küldeni, és életében már több ízben került a bírók elé különböző ügyek miatt. Berki tehát március 23-án úgy vélte, hogy égy jól sikerült karambollal mindent megold. Meghal ő is, a másik is, és ezzel rendben is lesznek a dolgok. Este nyolcra járt az idő, amikor járművével elindult. Tiszavasvári és- Tiszalök között szabályosan tolta az út mentén a kerékpárt Kiss János. Mögötte kissé lemaradva Pálóczi Imre baktatott. A két embert hirtelen elvakította Berki vontatójának éles reflektorfényé. Pálóczi az árokba ugrott, de Kiss nem tudta elkerülni a nekirohanó járművet. Berki átrobogott a biciklin, ráhajtott Kiesre, aki nyolc napon túl gyógyuló agyzúzó- dásos sérülést szenvedett. Berki azután nőismerőséhez ment, akinek elmondta az ügyet, majd mintha mi sem történt volna, tovább vedelte a pálinkát egy viharos éjszaka keretében. Reggel aztán bement a tsz járműtelepére, és Váraljai Ferencnek, a csoport- vezetőnek elmondta: ne keressék azt, aki gázolt, mert ő volt az, és tettét szándékosan követte el. Ezt vallotta az őt kihallgató rendőrnek is. így aztán a tárgyaláson már hiába akarta letagadni a történteket, a tanúk sorra bizonyították: Berki foglalkozás körében elkövetett súlyos testi sértést okozó szándékos veszélyeztetésben bűnös. A nyíregyházi járásbíróság dr. Demeter tanácsa ezért 3 év és hat hónap szabadságvesztésre ítélte, a közügyek gyakorlásától 3 évre, a gépjárművezetői foglalkozástól ugyancsak 3 évre eltiltotta. (bl) Zrínyi utcáról a textilruházati vállalat, s ezzel végleg felszabadul az építési terület. A megállapodás szerint a textilruházati vállalat szolgáltatórészlegei és a modell- ház a Dózsa György úti játékbolt és anyák boltja helyébe költöznek, valamint a Tanácsköztársaság téri gyermekcipőbolt helyén alakítanak ki szolgáltatórészleget. Az építők az előzetes tervek szerint idén megkezdik az áruház építésének földmunkáit. A tervek impozáns méretekről árulkodnak. A Zrínyi utcán 27 méteres fő fronttal, míg a nyitandó új utcán — amely a Felszabadulás útra vezet ki — 47 méteres fronttal néz a kétemeletes és alagsorral épített áruház. A beépített eladó- és raktárterület csaknem 5800 négyzetméter lesz. Az emeletekre való feljutáshoz mozgólépcső is fog szolgálni, de a széles belső lépcsők szintén a zavartalan közlekedést biztosítják. Míg az áruház földszintjén végig kirakatok lesznek, addig az emeleti részek burkolása eloxált alumínium lesz, amely csillogó fehér színt ad. Az építésre alig két év van, 1973 végén már szeretnék átadni a forgalomnak. Ehhez összesen 52 millió forintos építési és belső berendezési munkát kell elvégezni. Az áruház árukészlete eléri a 35—40 milliót, öt év átlagában évi 300 millió forintos forgalomra számítanak, tehát a mai nyíregyházi iparcikk kiskereskedelmi forgalom közel felére, önkiválasztó, önkiszolgáló rendszerben lehet vásárolni. Az áruházban a ruházati szakma minden ága, a férfi, női és gyermek- konfekció, fehérnemű és cipő, a lakástextiliák helyet kapnak, míg a vegyes iparcikk részen az öszes háztartási gép, tartós fogyasztási cikk, de még illatszerek, ajándékok is kaphatók lesznek. A berendezési tervekben különleges szolgáltatásokra is helyet adnak. így lesz gyermekmegőrző, presz- szó. élővirág-árusítás, bemutatóterem, ahol lakberendg- zési és divattanácsadást tartanak, de még barkácsrészle- get is kialakítanak, ahol bérleti díj fejében igénybe lehet venni a kis barkácsgépe- ket, felszereléseket. Külön vevőszolgálat. é$ információs hálózat áll majd a vásárlók rendelkezésére. Valamennyi cikk házhoz szállítását megoldják. Minderről az áruház 180 dolgozója fog gondoskodni, akiknek a képzését már most megkezdték. (lányi) Elkészült az úttörőház nyári programja Gazdag programot ígér a jubileum évében a nyíregyházi Szamuely Tibor úttörőház a kisdobosoknak és az úttörőknek. A vakáció a pihenés, szórakozás ideje. A nyári program összeállításánál elsősorban azt vették figyelembe, hogy a gyerekek minél többet legyenek a levegőn, a szabadban. erőt gyűjtsenek a következő tanévhez. Június 21-től egy hónapon át minden hétfőn, szerdán és csütörtökön birtokukba vehetik a városi sportstadiont, játékos, sportos foglalkozásokra. Felszerelésekről és játékvezetőről az úttörőház gondoskodik. A bátrabbak a sóstói strandon úszóleckét vehetnek — minden gyerek alkatának és erejének megfelelően állítják össze az úszótanfolyam napi adagját. Szakképzett úszómester vigyáz a kezdők első karcsapásaira. Természetesen az úttörőház sem marad üresen, egész nyáron folytatódik a tanévi zsibongás. A kisdobosok me- sedélelőttökön, filmvetítéseken találkoznak, augusztusban pedig népdaléneklésből versenyeznek. A nagyobbaknak már megengedett egy- egy zenés klubdélután. Az élővilág és földrajz témájú barkochbajátékot szintén a felsősök számára rendezik. Lesz olyan gyerek, aki a nyári élményeket a fényképezőgép szemével lesi el, szeptember elsejéig küldhetik be ugyanis az ötödik-nyolcadik osztályosok a nyári fotó- pályázat képeit. A témát a kirándulás, táborozás, sport, játék, tehát a nyári úttörőélet területéről választhatják. Sok gyerek készül szüleivel üdülésre, vagy táborba. A nyár jelentős részében azonban — mivel a szülők általában mindketten dolgoznak — nehéz megoldani, hogy a gyerek ne maradjon felügyelet nélkül. Az úttörőház nyári programjának egyik célja, hogy tippet ad szülőknek, gyerekeknek a hasznos vakációhoz. (be) Jó közepes szőlőtermés várható Szakemberek megítélése szerint, a szőlő szem- és fürtképződési állapota jó közepesnek mondható a megyé* ben. Az utóbbi időszakban gyakori esőzéseket aránylag hűvös idő váltotta fel, s ez a körülmény gátlóan hatott a káros fertőzések terjedésére. A zivatarok és helyenkénti jégesők sem tettek súlyosabb kárt a szőlőkben. A még kicsi, fejlődésben lévő szemeket és fürtöket megvédte a sűrű lombkörnyezet. Azok a gazdaságok, melyek szőlő utáni bevételt terveztek, általában már háromszor permeteztek. Az elmúlt esztendőben 70 ezer liter mustot és 4500 mázsa borszőlőt vásárolt fel az állami pincegazdaság nyíregyházi kirendeltsége. Idén eredményesebb felvásárlásra számítanak. Az értékesítési szerződéskötések a szőlőtermelő- gazdaságikkal - rövidé^ sen beindul.