Kelet-Magyarország, 1971. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-16 / 114. szám

1971. május 18. ÍTWT.ET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 9. oldal Május 29-től június 4-ig: ÜNNEPI KÖNYVHÉT „Munkahelyem az egész falu..." Mi van a kiváló cím mögött? Minden tavasz országosan kiemelkedő kulturális esemé­nye az ünnepi könyvhét. Az idén erre május 29. és június 4. között kerül sor. Az idei ünnepi könyvhétnek is az a célja, hogy újabb és újabb olvasók megnyerésével bővítse a könyvet kedvelők táborát, hogy minél eredmé­nyesebben fejlődjék a könyv­tári munka is. Minden évben cél, hogy ez alkalommal első­sorban a kortársirodalom új és kiemelkedő művei jussa­nak el milliókhoz, és hogy mi­nél több fiatal ez alkalommal kerüljön élő-eleven kapcso­latba az irodalommal. Ezek a meggondolások vezették me­gyénkben is a program össze­Névtelen, háttérben maradó munkásai a műveltség ter­jesztésének a könyvbizomá­nyosok. Többségük nem a néhány forintos jutalék miatt keresi fel a munkahe­lyén dolgozó embereket, ha­nem a könyvek iránti szere- tetből. Nagy öröm, újabb és újabb híveket szerezni az olvasásnak. Kinek hoz hasznot? Sokszor olyanok kezébe tudunk könyvet adni, akik addig nem olvastak. Vagy legfeljebb néhanapján egy- egy újságcikkre futotta az ér­deklődésükből”. — Kovács Endre nyírbátori könyvbizo­mányos mondja ezeket, aki nyolc éve az ÁFÉSZ köny­vesbolt legújabb könyveit teszi a munkatársak, isme­rősök asztalára. Évenként 30 ezer forint értékű könyvet ad el, vásárlói az intézeti orvos, a segédmunkás, mosó­nő, a tsz-tagok, diákok. „Azt tapasztalom, ahol a vezetők érdeklődnek a köny­vek, az olvasás iránt, ott a dolgozók is előbb-utóbb kö­zelebb kerülnek a különféle művekhez. Sajnos az évek során egyesek azt hitték, a könyvek eladása nekem hoz hasznot...” Kovács Endre 1964 óta 240 ezer forint értékű könyvet adott el, s akik nem csak megvásárolták, hanem meg is kedvelték a műveket, — válaszolhatnak rá: kinek hoz hasznot a könyv. Nyilván an­nak, akinek új ismereteket, élményeket, hasznos kikap­csolódást jelent, vagyis: az olvasó, művelődő embernek. De a könyvbizományosnak edzettnek kell lenni a meg nem értéssel, a közönnyel állítóit, akik sok érdekes és emlékezetes eseményt készí­tettek elő. Május végén és június ele­jén Szabolcs-Szatmárban kö­szönthetjük Bessenyei Györ­gyöt, az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem docensét, az is­mert magyar kritikust, Fábi­án Zoltán József Attila-díjas költőt, Várkonyi Anikót, az ismert költőnőt, megyénk szü­löttét. Rajtuk kívül Ratkó Jó­zsef József Attila-díjas és Bory Zsolt költők is részt vesznek az eseményeken. Az idei ünnepi könyvhéten az utcákon felállítják a ha­gyományos sátrakat, ahol a könyvekhez esetenként aján­déksorsjegyet is mellékelnek. szemben is. Ha abbahagyta volna a könyvek ajánlását, aligha ért volna el olyan eredményt, amelyet több íz­ben külön is jutalmaztak a felettes szervek. Nemcsak ajánlja A könyvbizományos a tá­volságot rövidíti le, ami a családi otthonoktól yagy a munkahelyektől a könyves­boltokig, vagy a könyvtá­rakig vezet. S amit nem min­denki tesz meg magától, já­ratlanság, időhiány vagy más okokból. De a bizomá­nyos, ha nem tessék-lássék- ból végzi a jobbára társadal­mi munkát, eléje mehet az olvasóknak. Nyírbátorban az évi más­fél millió forintos könyvfor- galomból félmilliót a bizo­mányosok 'hozták. De a vér­beli könyvterjesztő nem csak ajánlja, árusítja a könyve­ket, hanem kutatja az olva­sók érdeklődését, a kért, hiányzó művek listáját is. így kapnak visszajelzést a könyvkiadók, miből kellene több kötet, mit várnak az általános és szakműveltségü­ket gyarapítani akaró olva­sók, s maga a könyvbizomá­nyos, aki az olvasás első vo­nalában van, állandóan gya­rapítja otthoni könyveinek birodalmát... „Háromezer kötetes könyv­táram nem csak értékes könyvek százait tartalmazza. Őrzök jó néhány könyvérde­kességet, dedikációt is. — újságolta Kovács Endre. Az egyik legbecsesebb könyve Gyóni Géza kötete, melyet egyik írótársának küldött a körülzárt Premslyből. Ha­A könyvesboltokban az írók és költők műveiket dedikál­ják, és ezt az alkalmat is felhasználják arra, hogy az alkotók és olvasók között bensőségesebb kapcsolat ala­kuljon ki. Az író-költő vendé­gek Nyíregyházán kívül Má­tészalkán, Panyolán, Nagy- kállóban, Borbányán és más helységekben külön találkozó­kon számolnak be ars poéti­kájukról. Sorra érkeznek a meghívások ifjúsági klubok­tól, termelőszövetkezetektől, üzemektől, ahol szintén ven­dégül kívánják látni az írókat. Az író-olvasó találkozókat a városi és községi irodalmi színpadok teszik színessé mű­soraikkal. sonlóan kedvenc könyve Be­nedek Marcel nagy Révai- lexikon sorozata a neves esztéta saját kezű dediká- ciójával. Veres Péter, Váci Mihály, Győri Dezső, Hege­dűs Géza, Várnai Zseni, Nagy László, Baranyi Ferenc, Sipkay Barna és más — élő és már elhunyt költő, író sorait is őrzik a lapok. Orvosi könyv 1790-bol A régebbi korokból is van­nak ritkaságok: egy 1790-es orvosi könyv, a jénai egye­tem tankönyve dr. Kováts József orvos fordításában. A címe „Az élet meghosszabbí­tásának mestersége”. A ma­gyar irodalom ritka emléke a Wahott Imre által szer­kesztett, 1851-ben kiadott „Losonczi Phönix” című an­tológia, melyet a labancok által felperzselt Losonc vá­rosának talpraállítási költsé­geinek támogatására adtak ki. A gyűjteményben van az 1800-as években Kassán megjelent Levelezők című könyv, a Debreceni Lunáti- kusok latin és magyar nyel­vű kiadásai, százévesnél öregebb szótárok, s még jó néhány kevés példányban fennmaradt könyv. Mi is hát a könyvbizomá­nyos? Egy kicsit könyvtáros, aki ajánl, tájékoztat, felhívja a figyelmet a jelentősebb mű­vekre. Könyvgyűjtő is, aki szenvedélyesen keresi az ér­tékes és ritka alkotásokat. S természetesen, egyfajta könyvárusító is, akinek sok­szor a leghűségesebb vásár­lója saját maga. Családi ki­adásainak első helyén a könyvvásárlás áll. P. G. Kiváló művelődési otthon címet kapott az ötezer lakosú községek kategóriájában a művelődési intézmények or­szágos pályázatán a vajai művelődési otthon. Az or­szág több száz községe közül 28-an nyerték el a magas minősítést, köztük Szabolcs- Szatmár megyéből a vajai művelődési otthon. Mi van a pályázat mögött? Röviden azt mondhatnánk: két év — sőt sok év — kitar­tó és szenvedélyes, folyton újat kereső munkája. Ha pe­dig Molnár Mátyás kiváló népművelő szavait említe­nénk, ő a fáradhatatlan sza­bolcsi néprajzos, Túri Sán­dor mondatával felelne: „Munkahelyem az egész fa­lu...” Vonzó környezet, program S ez „az egész falu” Vaja 3720 lakost számlál. Gazdasá­gi életének alapja természe­tesen a mezőgazdaság, ipari létesítménye nincs, sokan eljárnak ipari üzemekbe dol­gozni. A község központja, — ahol az emeletes iskola, a reneszánsz várkastély és az emeletes művelődési otthon áll, — városias. A kereső la­kosság zöme — összesen 895-en — a tsz-ben dolgozik. Az ingázók nyíregyházi vál­lalatoknál dolgoznak. Sokan járnak távolabbi helyekre, Kazincbarcikára, Ózdra, Miskolcra, Budapestre is. Az értelmiségiek és az alkalma­zottak száma százra tehető, s él a községben mintegy öt­ven önálló kisiparos. A művelődési otthon kö- zönség-törzsgárdája a tsz-ből tevődik össze. Kulturált kör­nyezet várja a falusiakat a művelődési házban. Kényel­mes, modern bútorok, a mú­zeumtól kölcsönzött festmé­nyek, szobrok, a társadalmi vezetőség nőtagjai által ké­szített kézimunkák harmoni­kusan egészítik ki az esztéti­kus szobákat, termeket. Egy keskeny—hangos filmvetítő gép kivételével minden alap­vető, modern technikai esz­köz rendelkezésre áll: tévé, rádió, lemezjátszó, magnó, epidiaszkóp, diavetítő. Abban, hogy a vajai műve­lődési otthon kiváló tudott lenni, nem kis szerepe van az épületnek — amely a szobák, termek elhelyezkedésében nem hibátlan — mégis ala­pot adott a sokoldalú prog­ramoknak. Adva volt a köz­ség anyagi áldozatából az utóbbi hónapokig hivatásos­ként alkalmazott népművelő is Molnár Mátyás személyé­ben. Hivatásszeretete sze­rencsésen párosul a jó szer­vezőképességgel ; tudja moz­gatni, sarkallni a helyi pat­Á műveltség névtelen terjesztője az olvasókról denről beszélgettünk. Elme­sélte, hogy tizennyolc éves korában férjhez ment, de két év múlva faképnél hagy­ta a férje egy szajha miatt. Esküdözö/t, sohasem bocsát­ja meg. Elmondta, hogy az­óta egyedül él özvegy édes­anyjával, s hogy nappal dol­gozik, este pedig gimnázium­ba jár. Miután befejezte, én kö­vetkeztem. Tíz óra volt, amikor el­hagytuk a presszót. Még sé­táltunk egyet a körúton, majd — a mielőbbi viszont­látás reményében — elbú­csúztunk egymástól. Attól kezdve rendszeresen találkoztunk. Egy vasárnap aztán meg­hívott a lakására és bemu­tatott az édesanyjának. Rög­tön ráismertem, — ő várta ott a színház előtt. Nagyon kedvesen fogadott, és állító­lag hamar a szívébe zárt. A bemutatkozó látogatás után már egyre gyakrabban mentem fel, és egyre később jártam haza. Ilyenkor apám alaposan leszidott, majd /fag­gatni kezdett. De hát én nem mondhattam, és nem is mondtam el semmit, mert jól ismertem apámat. Tud­tam, hogy ő mindjárt beijed­ne, azt hinné, hogy nősülni akarok. Pedig eszemben sem volt házasságra gondolni. Annál is inkább, mert még csak a hu­szadik évemet tapostam. Meg aztán ném voltam egészen tisztában az érzelmeimmel sem. Kétségek gyötörtek: va­jon szeretem-e őt, vagy csak jólesik, hogy kényeztet és ki­szolgál? Mindezek mellett ál­landóan fülemben csengtek apám szavai, melyekkel foly­ton, arra oktatott, ha már há­zasságra adom a fejem, leg­alább komoly partit szerez­zek. Egy orvosnőt, vagy va­lami hasonlót. Úgy szokta mondani: „aki hoz valamit a házhoz. A többi csak marad­jon viszony”. Érvei alátá­masztásául sokszor hivatko­zott kedvenc jelmondatára: ;,ha van pénz, van szerelem — ha nincs pénz, nincs szere­lem”. Évek során ezt a felfogást annyira belém nevelte, hogy szinte már meggyőztem ma­gam az érdekházasság helyes­ségéről. így aztán, minden „mércén aluli” nőben — mint legújabb ismerősöm esetében is — csak a nőt lát­tam. ★ Már tizenhat hónapja is­mertük egymást, amikor egy­re gyakrabban kezdtem érez­ni, hogy gyötrőek és elvisel­hetetlenek a vasárnapi ebé­dek. Napról napra nyugtala­nabb lettem, s egy furcsa, megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. Folyton kérdezgettem magamtól: va­jon mire megy ez a játék, és mi lehet ennek a túlzott vendégszeretetnek a háttere? S bár nemegyszer meggyő­ződtem arról, hogy ő min­den mellékgondolat nélkül, önzetlenül szeret, mégis kép­telen voltam megszabadulni a rémképektől. Rossz előér- zeteim voltak. Az egyik vasárnapi ebéd után hirtelen felém fordult az anyja, és megkérdezte: „Mi a szándékod a lányom­mal?” Megrémültem. Végre nagy nehezen ki­nyögtem egy-két sebtében összetákolt mondatot. Olyas­mit, hogy szeretem a lányát, de még túl fiatal vagyok a házassághoz, s hogy még nincs megfelelő anyagi alap És azt, hogy nekem most sürgősen haza kell mennem. Szóval megfutamodtam. Miközben V'zafelé bandu­koltam, folyton a fülemben csengtek apám szavai: „Vi­gyázz, nehogy házasságba rántsanak!” Kezdtem belátni, hogy igaza volt, s már ma­gam is hittem, hogy nincs önzetlen szerelem. Még hónapokig jöttek a le­velek, melyekben bocsánatot kért anyja tapintatlansága miatt. Garantálta, hogy so­hasem voltak férjfogási gon­dolatai, bizonygatta őszinte szerelmét, s kérte, hogy men­jek vissza hozzá. De én nem válaszoltam. Egyetlen levelére sem vála­szoltam. Egyszerűen nem hittem, mert nem akartam hinni. Pedig tudtam volna... ★ Négy év múlva találkoz­tunk. Épp feketéztem a nyitott teraszon, amikor váratlanul megjelent. A férjével volt és a kislányával. Azonnal meg­ismert. Leült a szemközti asztalhoz, majd lassan, óva­tosan rám emelte tekintetét. riótákat, a művelődési ott­hon társadalmi vezetőségét. A művelődés demokratiz­musa valósul meg Vaján „miniben”. A társadalmi ve­zetőség közösen készíti el az éves művelődési programot, felméréseket a közönség­igényről, az érdeklődésről, a szabad idős szokásokról, s az egyes rendezvényekre nem röstelli toborozni a falut. Köztük a tsz-brigádvezetők is ott vannak. Fénykép után terveztek Elsőként — tavalyi felmé­rések alapján — a szabad idő megoszlását vették figye­lembe, hogy ezekhez igazítsák a művelődési programokat. A szabad idő „fénykép” meg­mutatta. hogy a leggyako­ribb időtöltés — a sportren­dezvények, a zene vagy klub­estek látogatása, a barkácso­lás, a kézimunkázás, horgá­szás, kártyázás, stb mellett — a rádióhallgatás, a tévéné­zés és az olvasás. Megtudták azt is, melyek a legolvasot­tabb napi- és hetilapok, fo­lyóiratok, a legkedveltebb té­vé-, rádióműsorok, milyen programokat várnának a fa­lubeliek a művelődési ház­tól. Még a hét egyes napjai, a legalkalmasabb időpontok is érdekelték a művelődési ház vezetőit. így készült el a művelődési munkaterv, melyben a legfontosabb mű­velődéspolitikai irányelve­ket sikerült egyeztetni a he­lyi adottságokkal, igényekkel, az ismeretterjesztés, a művé­szeti munka, a klubtevékeny­ség és a szórakoztató progra­mok kialakítását. Mióta televíziót is vásárol­tak a hét egyetlen napján sem tartanak zárva. A zene­oktatásra a hét két napján reggel 8-tól délután 4-ig ad­nak helyiséget, a nyelvokta­tás három délután zajlott, a gyermekklubot hetenként egy délután tartották. A felnőtt énekkar, a fotószakkör és utóbb a nők klubja hétfőn este, a sportszakkör kedden este, az irodalmi színpad szerdán este tartotta foglal­kozásait. A péntek este az if­júsági klubé, az ismeretter­jesztő előadásokat a közönség kívánsága szerint általában hétfőre, péntekre és szom­batra osztották be. A nők klubjának foglalkozásait a könyvtár egyik helyiségében tartották, hogy az énekkari próbát ne zavarják. Nincs olyan este amikor ne volná­nak világosak a művelődési ház ablakai. 1969-ben 20 ezer, 1970-ben csaknem 29 ezer látogatója volt a művelődési háznak. S ez nem fedi el a lényeget, ugyanis 1969-ben 35,1 százalékkal, 1970-ben ■1H Valami határtalan nagy, emlékekkel átitatott szomo­rúság sugárzott szemeiből. Megborzadtam. Agyamban lázas indulatok kergetőztek. Megpróbáltam egyre beljebb s mélyebbre hatolni gondolataiban. Éreztem, ő ugyanezt akarja. Sokáig nézett, mozdulatla­nul. Aztán úgy, hogy én is meglássam, lopva a férjére siklatta tekintetét, és kény­szeredetten elmosolyodott. Különös, meghatározha­tatlan mosoly volt ez. Tele bánattal, váddal, szemrehá­nyással. Mintha csak azt mondaná: „Látod, bolond, ha nem hallgatsz apádra, most az ő helyében te lehetnél.” Furcsa, kivédhetetlen fáj­dalom mart belém. Abban a pillanatban jöt­tem rá, hogy tulajdonképpen szerettem őt. Az ebédjeivel, a kedveskedéseivel együtt. És rádöbbentem, hogy még mindig nagyon szeretem. De már késő volt. Vissza­vonhatatlanul késő. Még néztem, ahogy im­bolygó alakja - eltűnik a be­járat valószínűtlen homályá­ban... 59.5 százalékkal volt maga­sabb az oktató-nevelő célza­tú programok látogatóinak száma, mint a szórakoztató programoké. Közkinccsé tenni Valóban kiterjesztette ha­tárát a művelődési ház az egész falura: az óvodás korú gyermekektől a legidősebbe­kig mindenki talál érdekes, hasznos programokat. De az otthoni szabad idő eltöltésé­hez is tanácsokkal, ötletek­kel szolgálnak. Szinte tanul­mány nagyságú az értékelés, a kiváló művelődési otthon kétéves munkájáról. A prob­lémák sem maradtak ki belő­le, kezd szűkké válni az épü­let, nem megoldott a fűtés, kevés pénz jut a folyóiratok­ra és így tovább. Egészen addig, hogy a művelődési ott­hon mellett — a kultúrpark- nak szánt területre — tej bol­tot és tejbegyűjtőt akarnak építeni, ami elvenné a park­szerű környezetet, s elesne Vaja a Képzőművészeti Lek­torátus 300 ezer forint értékű nagyméretű, témájában a község történetéhez kapcso­lódó kuructalpasokat ábrázo­ló szobortól is, melyet nagy térre, parkosított környezet­re terveztek. A vajai művelődési otthon — a gondok ellenére — ki­váló intézmény, s nem azért sikerült elérni a szép ered­ményeket, hogy ezután ne tudnának segíteni a bajokon. S még valamit sugall a kivá­ló cím: jó lenne széles kör­ben közkinccsé tenni a ta­pasztalatokat a megye min­den művelődési otthonában. Megismertetni a szabolcsi népművelőkkel, mitől lett kiváló a vajai művelődési ház. (Hall) Könyv­matuzsálemek Nyírbélteken Régi korokról mesélnek a nyírbélteki parókián őrzött ősnyomtatványok, matuzsá­lemkönyvek. Szendrei Zoltán római katolikus plébános könyvgyűjteményének ritka példányai négy-öt, sőt hat­száz évvel ezelőtt íródtak. Különböző parókiákon vette gondozásba — az egyházi le­véltár jegyzett — értékes ős­könyveket. A latinul és magyarul írt egyházi beszédeket, rendtar­tásokat tartalmazó ősnyom­tatványok közül nem egynek a fedőlapján a kódexek la­tin betűs szövegei még kive­hetően olvashatók. Megvan a könyvgyűjteményben néhány kézzel írott szertartási szö­veg, melyek eredete az 1300— 1400-as évekre tehető. Ver- bőczy híres hármaskönyvének egyik, Bártfán kiadott példá­nyát is megőrizték, magyar és latin szöveggel. A nagy hitviták idejéből is marad­tak egyházi dokumentumok, melyek az egységes magyar írásbeliség kialakulásának ér­tékes, ritka darabjaihoz tar­toznak. A nyírbélteki plébános ős- nyomtatványai, könyvritka­ságai mellett festmények, fá­ból faragott barokk óra, fa- faragású szobor és más egy­házi és népművészeti régiség is található. A plébános tör­téneti, képzőművészeti érdek­lődésére jellemző, hogy ő akadt rá a helyi római kato­likus templom falán a vako­lat alatt rejtőző értékes, Zsigmond korabeli freskóra, m'elyet a műemléki felügyelő­ség gondos munkával hely­reállított és azóta a megye képzőművészeti kincseit, ide­genforgalmi nevezetességeit gazdagítja.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom