Kelet-Magyarország, 1971. április (31. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-25 / 97. szám

Közös érték— a tehetség! A származás szerinti kategorizálás eltörlése óta; 1962-től kisebb-nagyobb intenzitással zajlik a vita a tehetséges munkás- és parasztfiatalok továbbtanulási lehetőségeiről. Pártunk Központi Bizottságának az if­júság helyzetéről hozott határozatát követően pedig mind formájában, mind tartalmában még sokoldalúbbá, még gazdagabbá vált ez az eszmecsere. Felbukkannak ugyan olykor végletes megállapítások: „A munkásfiata­lok nem tudnak megfelelni az egyetemi követelmények­nek”; „Csak az adminisztratív eszközök visszaállításá­val érhetjük el a kívánt eredményt” — de e túlzásoktól eltekintve, a többség álláspontja ma már minden szem­pontból elfogadható. Vagyis: nem az adminisztratív módszerek visszaállítására, nem származás szerinti meg­különböztetésre van szükség, hanem arra, hogy a fizikai lolgozók tehetséges gyermekei az eddigieknél nagyobb ársadalmi-erkölcsi, anyagi és pedagógiai segítséget kapjanak a családi és egyéb körülményeikből adódó hát- ányok leküzdéséhez Kétségtelen tehát, hogy a nézetek tisztázottabbak lettek. A munkás-paraszt fiatalok továbbtanulásának ügye azonban ennek ellenére sem mozdult előre. Csak egy számadatot bizonyságképpen: 19G2-től több, mint 10 százalékkal csökkent a felsőfokú tanintézetekben ta­nuló munkásfiatalok aránya, amely jelenleg alig több !0 %-nál. Az úgynevezett „elit” egyetemeken pedig még rosszabbak az arányok. Mit kellene tenni? A válasz korántsem egyszerű. Elsősorban az ideo­lógiai értékítélet tekintetében kell most már lezárni a vitát, és pártunk ifjúságpolitikai határozatának szelle­mében biztosítani a társadalmi igazságot. A kapitalizmus, az úri világ nagyon sok tehetséget kényszerített az embertelenséget, vért izzadó robotba, a társadalmilag legjobban kiszolgáltatott munkás-pa­raszt, vagy agrárproletár sorsba; gúzsba kötve, „lenyes­ve” azokat az adottságokat, amelyek más körülmények között nemcsak a maguk hasznára, de egész népünk, országunk javára is kibontakozhattak volna. Az sem vitatható, hogy 1945 után a munkásság, majd a vele szövetséges parasztság volt az, amely első­ként állt csatasorba az új államrend mellett, s hozta ké­sőbb is a legtöbb áldozatot a munkáshatalomért. S eb­ben a hősi küzdelemben — elsősorban az öntudatos ma­gyar munkás — nem egyszer a gyermekeit is maga mellé „parancsolta”. Nincs ebben semmi rendkívüli. A társadalmi szük­ségszerűség volt az, amely olykor ilyen feladatokat és áldozatokat is követelt a munkások és parasztok száz­ezreitől. Miért említem ezeket? Nem azért, mert a tör­ténelmi érdemeire való hivatkozással valami külön előnyt szorgalmazok a munkások és parasztok gyerme­keinek az egyetemi felvételeknél. Csupán azt akarom hangsúlyozni: amikor a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeinek továbbtanulásáért anyagi áldozatot is vállalunk — ez minden szempontból méltányos és igaz­ságos. Tehát szó sem lehet arról, hogy például más tár­sad I ni rétegek hoznak valamiféle méltánytalan, igaz­ságtalan terhet a „fizikaiakért”. Ugyancsak ide kívánkozó gondolat, hogy a jelenlegi­nél nagyobb gondot kellene fordítani a munkásfiatalok egyetemi beilleszkedésére. Az első év a legnehezebb számukra. Nem egy helyen Ridegenként” járnak-kelnek az egyetem falai között. Kevés helyen bátorítják őket úgy, olyan szavakkal, mint azt az esti tagozaton végző hallgatót, aki így idézte fel az egyik emlékét: „Gyengébben ment a vizsgám. Nem buktam meg, de valamiféle bizonytalanság vett rajtam erőt, s meg­vártam a professzort, hogy szót válthassak vele. — Professzor úr kérem, nem tudom, hogy képes leszek-e én egyáltalán elvégezni az egyetemet... mond­tam, amikor találkoztunk. Amit ezután hallottam, — a professzor bátorító szavait soha nem felejtem eL — Aki „a kapitulárékat” meg tudja jegyezni, annak meg­van a feje az egyetemhez — fejezte be a beszélgetést a professzor, biztatóan, bátorítóan mosolyogva rám”. Ez apróságnak tűnhet, de van, amikor óriási energiát, tett­erőt kölcsönöznek az ilyen szavak. Ha ez a magatartás általánossá válna, sokkal keve­sebb lenne az első év után lemorzsolódó münkás- és pa­rasztfiatal az egyetemeken. De légióként a fiatalok, az egyetemista kollektívák segíthetik a legjobban a mun­kás- és parasztszülők gyermekeinek feloldódását, kötő­dését az egyetemekhez — egymás képességeinek kölcsö­nös ápolásával, valahogy úgy, ahogy azt egykor a mél­tán híres Eötvös kollégisták tették. Csak a legnagyobb elismerés hangján lehet szólni arról az örvendetes jelenségről, hogy mind több nagy­üzem, termelőszövetkezet segíti anyagi eszközökkel is a tehetséges munkásfiatalok továbbtanulását. Sőt arra is van példa, hogy a szövetkezetek, vállalatok, intézmé­nyek a törzsgárdatagok tehetséges gyermekeinek bizto­sítanak ösztöndíjat a továbbtanuláshoz. Tenni és még többet tenni a jó képességű munkás- és parasztfiatalok továbbtanulásáért. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezen a területen is megvalósítjuk pártunk X. kongresszusának célkitűzéseit. Társadalmunk, népünk nagy nemzeti feladata a szocializmus építésének magasabb szinten való folyta­tása. Ehhez elengedhetetlenül szükség van tehetséges vezetőkre; munkásokra, parasztokra, értelmiségiekre egyaránt Társadalmi összefogással kell elérnünk, hogy egyet­len igazi tehetség se „kallódhassék” el, függetlenül at­tól, hogy melyik dolgozó kategóriába tartozik az illető. A tehetség nemzeti érték, legyen sző akár munkás, pa­raszt, értelmiségi vagy más társadalmi réteg tagjáról, »vermek érőL <T.) Kicsi cs kocsi. (MTI — fotó, Fehérváry Ferenc felvétele) Szatmári fiatatok Először az urnánál Fecske Mihály úgy hall­gatja nagyapjáról a régi his­tóriát, mint gyerek a mesét Mosolyog, mert ő ilyet még soha nem hallott Pedig megtörtént Választásra ke­rült a sor Tyúkodon. De az öreg Fecske nagyapa költöz- ködési jogát megvonták. És ez abban az időben azzal járt hogy elesett a választó­jogtól is. Kanász volt az öreg Fecske Jékey László földbirtokosnál. Az volt a rend akkor, ha az uradalmi kondából elhullott egy sertés, a kanásznak le kellett vágnia az orr-részét és elszámolni vele. így tett az öreg Fecske is Vitte a le­vágott orrt a méltóságosnak. 0 megnézte, vizsgálta és ki­mondta a végszót: az nem az ő falikújából való. becsapták, az öreg Fecske biztosan el­adta a sertést így aztán nem is költözhet­tek, nem is szavazhatott Unokáia most szavaz elő­ször. 1953. március 5-én szü­letett. A tyukodi Kossuth Tsz tagja. — Most vettek fel tagnak március elsején a tsz-bé. Itt dolgozok az építőbrigádban. Alig múltam 18 éves. Szénen keresek, a havi átlag 2500 körül van. Két szakmunkás-bizonyít­ványa is van. Traktoros és kőműves. Tavaly iúniusban szabadult Pesten a 43-asok- nál. Ott volt tanuló is. Nem is akármilyen, mert a kő­művesdiplomát négyesre védte meg — A tanulóbrigádból ket­tőnket — a jó munkánkért ta­nulmányútra küldtek Bulgá­riába. Láttam a Fekete-ten­gert, jártam Várnában. — Most tudja, kire sza­vaz? '— Ki vannak téve az or­szággyűlési képviselőjelöltek fényképei. Tudom, hogy a miénk Danes József. Szemé­lyesen nem ismerem, igaz. de az újságból olvastam róla, hogy kubikos volt, most meg a járási pártbizottság első tit­— Mit vár a képviselőtől? _ Én is dolgozni akarok, hosrv még iobb legyen ná­lunk, hogy a falunkban épül­jön egv cukrászda-presszó, vízvezeték. Ennyi a kívánsá­gom, I 2­„Három a kislány” Porcs- almán: Császár Magda. Kál­lai Irén és Turbucz Teréz. Mindhárom érettségizett. Té­riké Kecskeméten, a másik kettő Debrecenben. E»vütt dolgoznak az fmsz-nél. Mag­di. Irén könwelő. Tériké pénztáros. Felelősségteljes munkát látnak eL Mindhárman először sza­vaznak. Csinosak, divatos a frizurá­juk. Kérdem, hogy érte-e már őket az életben meglepetés? Magdi: „Engem a debrece­ni iskolában ért, amikor má­sodéves koromban elvittek Bulgáriába.” Irénke: „Nekem most kel­lemes meglepetés, hogv nem­csak első szavazó vagyok, de ilyen fiatalon beválasztottak a szavazatszedő bizottságba is.” Tériké: „Az, hogy most először választhatok. Én va­gyok a legfiatalabb hármunk között.” Egymás szavába vágva új­ságolják. hogv náluk ennyi fiatal és lány 0) még nem került be tanácstagnak. ■— És első választók is vannak köztük — mondja Magdi. — Itt van a Tarczali Erzsiké, Végh Marika. Mics- kei Erzsiké és a többiek Védi Marika a tsz-ben dol­gozik. a másik kettő a kon­zervüzemben. — Kikre szavaznak? — Órájuk. De ez annyi, mintha masunkra szavaznánk — mondták mindhárman. — S rcmpHük. képviselik maid a f'p+cdcik érdekeit. Kívánságuk? Magdi: „Porcsalmán négy vállalat működik. Fogjanak össze és közös anyagi alap­pal segítsék elő a fiatalok kulturálódási lehetőségét. Szükség lenne egy klubházra, ígérték. Most reméljük, tel­jesítik is.” Irénke: „Legalább negyed­évenként egy színházi elő­adás.” Tériké: „Több támogatást a KISZ-szervezetnek.” Teljesíthető. I 3. Szabó Károlyné Kiss Ka­talinnak nem volt könnyű a helyzete, amikor tanácstag­nak jelölték. Kismama. Február 23-án született meg Marika. Most őt gondozza. Ököritófülpös KISZ-titkára. első választó és egyben tanácstagjelölt is. — Itt a 23-as kerületben jelöltek. És előttem édesapám volt itt a tanácstag, örült is, meg fájlalta is, mint látom. De nem mutatja. Az ő ideje alatt épült ezeknek az utcáknak a lakói részére kút jó járda. De van itt sok gond is. Ezt a bekötő utat feltétlenül ja­vítani kell. mert esőben jár­hatatlan. Baj van néha a villany világi lássál is. _ Kellene klubhelyiség, korszerűsíteni a könyvtárat szükség lenne bölcsődére. Én is en­nek hiánya miatt vagyok itthon! És még hány kis­mama! Nagyon jó lenne, ha mindez sikerülne. Farkas Kálmán 1 f-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom