Kelet-Magyarország, 1971. március (31. évfolyam, 51-74. szám)

1971-03-03 / 52. szám

*. A**! RRLFT-MACYARORSrAa JWl. m4Mu• I. Szerkesztői üzenetek MEGY A „SOKOL” VÄNDORUTRA? MEGVÁRTA A kismamát Sokat foglalkozik az újság, — s mi utasok is — a közle­kedés dolgozóinak munkájá­val. Érthető, hiszen nap mint nap találkozunk velük. Ez­úttal egy autóbusz jegykeze­lőjének pozitív magatartásá­ról szeretnék említést tenni. Február 15-én, reggel a 6 óra 55 perckor a MÁVallo­másról induló autóbusszal utaztam. Az indító jelzés már elhangzott, amikor a kalauz észrevette, hogy az autóbuszhoz egy fiatalasz- szony rohan — pici gyer­mekkel a karján. A jegyke­zelő jelzésére az autóbusz megállt, a kalauz elvette a gyereket az asszonytól, meg­várta, míg a mama leül, s ismét kezébe adta a gyere­ket. Majd elindult az autó­busz, s mi, utasok egyöntetű véleménnyel hallgattunk, és ezúttal a hallgatás a kalauz iránt érzett elismerést és di­cséretet jelentette, aki a GA 12—64-es autóbusz kalauza volt — közölte levelében Gú­ny ecz Jánosné nyíregyházi olvasónk. PALACKCSERE Mátészalkán Nyírparasznyán lakom, s innen járok Mátészalkára 22 jtg-os gázpalackot cseréim, ha megürül. Az utóbbi idő­ben négyszer tettem meg ezt az utat, de hiába, mert egy alkalommal sem tudták a pa­lackot kicserélni. A 12 km-es távolságot hol motorral, hol vontatóval tettem meg, amely télen nem a legkellemesebb. A telepen mindig azzal „vi­gasztalnak” hogy kevés a pa­lackjuk. s azt hamar elkap­kodják. De mi legyen hát ak­kor egy vidékivel, ne tartson igényt a palackcserére? Hi­szen a telepen még azt sem vállalták, hogy az üres pa­lackot otthagyjam, hogy a legközelebbi szállítás alkal­mával az én palackomat is kicserélhessék. Igaza volt an- jiak a rakodómunkásnak, aki ezt mondta: „egy 22-es pa­lack — ez most kincs”. Va­lóban, ha hozzájutnék szá­momra is az lenne — pa­naszolja levelében Orosz Ár­pád Nyírparasznya, Rákóczi út 69. szám alatti lakos. Dt. Bíró József nvírbátori olvasónk kedves Köszönő so­rait megkaDtuk. Örülünk, hogy segíthettünk. Szegedi Antal csengeri. ifj. Deák András vásárosnaményi. Sár­közi Zoltán mátészalkai Bo­tos Károly garbóid Baitha Imre tiszavidi, ifj Gyarmati Györgyné kislétai Korma Mi- hályné nyírteleki. Kelemen Béla kishodosi, Filep András lónyai, ifj. Szkiba János má- riapócsi. Lendvai Mihály kál- lósemjéni olvasóink ügyében az illetékesek segítségét kér­tük. Ifj. D. Takács Károlyné szabolcsbákai. Dudás Béla tiszadadai. Ombodi József botpaládi olvasóinknak levél­jarhatatlan 1971. február 3-án a Ke- let-Magyarország Fórum ro­vatában „Járhatatlan utca” címmel cikk jelent meg, melyre a kővetkezőket vála­szoljuk: A Kert utcai lakosok problémája osztályunk előtt is ismert, a végleges megol­dás érdekében megbíztuk a NYIRTERV-et, hogy a Kert utca és a Kert köz útépítési és csapadékvíz-elvezetési ter­vét készítse el. A tervek elő­reláthatólag még ez évben el­készülnek. Tekintettel arra, hogy költségvetésünk igen korlátozott, a tervek megva­lósítására csak 1972-ben ke­rülhet sor. Addig is, amíg a szilárd burkolatú út elké­szül, kisebb javításokkal — a földes út elegyengetésével — a problémát enyhíteni igyek­szünk. TÄBLA Ugyancsak a Fórum rovat­ban tette szóvá a Kelet-Ma- gyarország egyik olvasója, hogy a Vasgyár utcai bérhá- zakon házszámtábla nincs. 1971. február 22-én az Ingat­lankezelő és Szolgáltató Vál­lalatnál megrendeltünk 4 da­rab házszámtábla elkészítését és kihelyezését, melyeken az ben válaszoltunk. Balog Pé­ter demecseri és ifj. Szilágyi Sándor csengersimai olvasó­inknak az illetékesek levél­ben válaszoltak. Sípos And­rás balkányi lakos panaszát az illetékesek csak később tudják orvosolni. Sipos Sán­dor rohodi lakos kilépéséhez a közgyűlés hozzájárult Vin­céé József jánkmajtisi árvíz- károsult .akásába február 22-én a villanyt bekötötték. Tóth Mihály virányosi lakos észrevételével kapcsolatosan a miskolci MÁV-igazgatóság a szükséges intézkedést meg­tette. Szabó Ferencné nyír­turai lakos szerződését meg­hosszabbították. alábbi feliratok szerepelnek: „Vasgyár utca 1, 1/a, fe, 3/a szám.” Nyíregyházi Város! Tanács VB építési és közlekedési osztálya JOGOS 1971. február 17-én a Ke­let-Magyarország Fórum ro­vatában ..Húsvágó deszka” címmel cikk jelent meg, majd az újság későbbi számában pedig az egyik levélíró a gyúródeszka hiányát tette szóvá. Mind a két levél író­jának észrevételét jogosnak tartjuk, hiszen mindkét áru­cikkből igen minimális meny- nyiséget tuejnk csak besze­rezni. amelv korántsem fede­zi a szükséglétét.-^ Vállalatunk a hiány meg­szüntetésére tett lépéseket, néldául k*sz-szel gyártatott húsvágó deszkát, viszont azok nem feleltek meg a minőségi követ el mén ■'’elmek, így nem vettük át. Sajnos, egyetlen ktsz sem vállalja sem a gvú- rőtábla, sem pedig a húsvágó deszka m-a-'isSt, anyaghiány­ra való hivatkozással, vala­mint a különleges gyártási eljárás miatt. Az említett okok miat* sam.os e két cikk­ből az ellátás javulására egyelőre nem lehet számítani. Iparcikk Kiskereskedelmi \T,,'alat. Nyíregyháza 1970 júliusában vásároltam egy Sokol rádiót, amely két hónap után meghibásodott. A jótállási jeggyel elvittem megjavíttatná a Nagykállói Vas- és Fémipari Ktsz javító­részlegébe. Egy hónapig volt ott, majd a javítás elkészül­tével hazavittem, de egy hét után ismét elromlott 1970. november 23-án ismét elvit­tem megjavíttatai, sa rádióm azóta is ott van. Vagy ki tud­ja hol van? Ugyanis többszöri érdeklődésemre közölték, hogy elvitték a Nyíregyházi GELKA-ba, jnajd Budapestre küldték fel, mert nincs hozzá alkatrészük. Nem lett volna célszerűbb, ha az alkatrészt hozatják Budapestről, aggó­dom, hogy e nagy út alatt e kis rádió még elvész —pa­naszolja Lendvai Mihály, Kállósemjén, Ujszőlőskert 13. szám alatti lakos. LÁMPA NÉLKÜL KÖZLEKEDNEK »Sok a súlyos közlekedési baleset” — olvastam a Kelet- Magyarország február 25-i számában, melyben többek között szó esett arról is, hogy különösen sok a baleset a kerékpárosok között. Szemé­lyes tapasztalatom szerint a kerékpárosoknak a 70—80 %-a nem tartja be a köz­lekedési szabályokat, talán nem is ismerik, vagy ném Vesznék tudomást róla. Súlyos balesetveszélyt rejt magában, hogy este lámpa nélkül köz­lekednek. Ezekkel a hiányos­ságokkal elsősorban saját életüket veszélyeztetik, de veszélyeztetik a gyalogosokét is, és nem utolsósorban más járművel közlekedőkét. Ja­vasolom: fokozottabban ellen­őrizzék — a szabályok betar­tását, végrehajtását a kerék­párosok körében, s mulasztás esetén bírságot szabjanak ki az illetékesek — javasolja dr. Sz. L. Nyíregyháza, Család utca 20. szám alatti lakos. A lap megírta — az illetékes válaszol HÁZAI KILÁTÓ „Minöséqlánc“ „Minőséglánc” együttmű­ködési szerződést kötött az Üvegipari Művek pásztói szerszám- és készülékgyárá­nak KISZ-szervezete a To- kodi Üveggyár KlSZ-fiatal- iaival. A két egymással kap­csolatban lévő gyár fiataljai a szerződésben garantálták, hogy kifogástalan minőségű terméket szállítanak. A KISZ Nőgrád megyei Bizottságának tájékoztatása szerint egyre több gyárban ismerik fel a nógrádi építőipari munkás- fiatalok által két esztendeje kezdeményezett mozgalom hasznát Nógrád Dió és gesztenye A negyedik ötéves terv időszakában Veszprém, Zala, Fejér. Komárom és Győr megyékben a gvümölcstelepi- tések „főszereplője” a dió és a gesztenye lesz. Ez a két gyümölcsfajta évről évre a hiánycikkek listáján szere­pel Elszaporításukra az Ui- tetvénytervező Vállalat észak- dunántúli központjának szakemberei a Dunántúl leg­alkalmasabb vidékeit jelöl­ték ki. Talajvizsgálatok, helyszíni szemlék alapján a diótelepítésre 1600 holdat, a gesztenyetelepítésre pedig 6000 holdat irányoznak elő. Fejér megyei Hírlap Képes levelezőlapok a iáncversenyröl Rövidesen újszerű képes levelezőlapok kerülnek for­galomba, elsősorban Nagyka­nizsán. A tavaly Nagykanl­gfe ™í’^níiewtt: zi társ^fápcyersepy egves jelen étét elevenítik rrtég azok a képes levelezőlapok, aime- 'vek a Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalat illetve a tár­sa stánc verseny rendező bi­zottságának megrendelése alapián készültek él, s a PIÉRT útján kerülnek forga­lomba. Zalai Hírlap V iráepompában a narancsfa Tavaszi virágpompába öl­tözött a narancsfa a Szege­di József Attila Tudomány­egyetem botanikus kertjének üvegházában. Még le sem szedték az utolsó két a 25 éves fáról és ágai máris tele vannak illatos vi­rágokkal. A kellemes, hódító illat betölti az üveghá~at, amelynek már a tetejéig ér a délszaki növény. Dél-Magyarország 8000 vendég a Palotában Miskolc egyik messze föl­dön híres nevezetessége, a líJafüredi Palota szálló, % elmúlt évben több mint 8 ezer beutalt, SZOT-üdülö- vendéget fogadott Az ország minden tájáról érkező üdü­lők az év minden szakában megtalálják itt a pihenésen kívül a szórakozást is. S ez utóbbit nemcsak a természet­járás kínálta lehetőségek­ben. Az üdülő vezetősége nap mint nap, változatosnál változatosabb programmal kedveskedik a beutaltaknak. Észak-Magyarország Millenniumi „főpróba“ A 999 éves Székesfehérvár nyolcadszor rendezi meg idén Alba Regia ünnepségeit Mi­vel az 1971-es eseménysoro­zat — egy évvel a város 1000 éves jubileuma előtt — -amo­lyan millenniumi „főpróbá­nak” ígérkezik, máris meg­kezdődték a közelgő Álba Hegia napok előkészületed megyeszékhe lyünkön. Fejér megyei HirUp Ifjúsági érdekvédelmi tanács A KISZ szarvasi váróéi bi­zottsága mellett megalakult a városi ifjúsági érdekvédel­mi tanács. Az érdekvédelmi tanács feladata a fiatalok tör­vényekben lefektetett jogai­nak érvényre juttatása. Fi­gyelemmel kíséri az ifjúság­politikái határé--'-’-at, vala­mint az abból adódó felada­tok végrehajtását A tanács első ülésén a város if lóságá­nak szórakozás lehetőségei­ről tárgyaltak. Békés megyei Népújság Kérdések lakásügyben Mikor összkomfortos a lakás? Olvasóink kérdéseire az ille­tékesektől az alábbi válaszo­kat kaptuk: Hogyan döntenek vég­legesen a kiutalásokról? — A lakáskiutalása név­jegyzék tervezetét az első fokú lakásügyi hatóságnál (igazga­tási osztály) — a lakosság szamára hozzáférhető helyen, legalább 30 napig — közszem­lére kell tenni és biztosítani kell azt, hogy arra a lakos­ság meghatározott időn belül észrevétel t tehessen. (Ter­mészetesen nem arra gon­dolnak, hogy azt kérdezik, miért Kis István kap lakást és miért nem Nagy János, ha­nem arra, hogy az illető név­sorban szereplők közül vala­kinek a jogosultságához két­ség férhet, mert már van má­sik lakása, vagy egyéb más kizáró óit forog fenn.) A ki­fli ’gesztes határidejének el­telte után az Igazgatási osz­tály a benyújtott észrevétele­ket — ugyancsak a társadal­ma bizottság közreműködésé­vel — megvizsgálja, majd megállapításaitól függően esetleg módosított tervezetet jóváhagyás végett a városi tanács végrehajtó bizottsága elé terjeszti. • Hogyan szavatolják a fiatal házasok lakás­problémáinak megoldá­sát? — A városi tanács végre­hajtó bizottságának a lakás­elosztási tervet tárgyaló ülé­sére tanácskozási joggal meg kell hívni a szakszervezetek és a KISZ illetékes területi szervének képviselőiét. Ter­mészetesen a társadalmi bi­zottságban is eleve részt vesz az ifjúsági szövetség képviselője. A lakásk?u<alási név­jegyzékbe való felvétel tehát már egy éven be­lüli biztos lakást jelent ' — Ha időközben nem tör­ténik változás csaknem 100 százalékosnak lehet tekinte­ni, hogy az illető igénvjogo­sult még a tárgvévben beköl­tözhet A tanács végrehajtó bizottsága által tóváhagvott lakásk'vitaiási néviegvzéket az íga-'za*á<rí osztálynál a lakossáe számára hozzáférhe­tő helyen állandó jelleggel — ki ke!' fű?oosTteni. A név­jegyzéken a megtörtént ki- italásoka» folyamatosan fel teli tüntetni. A lakásügyi va tősáp rendelkezésére bo­csátott lakáskeretet — rend­kívül esetek (pl. elemi csa­pás, életveszélyes lakásból történő kiköltöztetés) kivéte­lével — csak a lakáskiutalási névjegyzékbe felvett igénylők lakásigényének kielégítésére szabad felhasználni. Az új lakbér-megálla­pítás szempontjából mely lakások tartoznak Nyíregyházán az össz­komfortos lakások köré­be? — összkomfortosnak te­kinthető az a lakás, amely legalább tizenkét négyzetmé­ter alapterületet meghaladt lakószobával, főzőhelyiséggel, fürdőhelyiséggel és WC-vel (a fürdő- vagy külön helyiség­ben), közművesítéssel (vil­lany- és vízellátás sai szennyvízelvezetéssel), meleg- vízellátással (táv-, tömb­egyedi központi, etage meleg- vízellátással vilianyboyler- rél, gáz vízmelegítővel, vagy fürdőkályhával) és közpon­tos fűtési móddal (táv-, tömb. egyedi központi, vagy etage- fűtéssel) rendelkezik A havi lakbér mértéke: négyzetmé­teremként 6 forint. Nyíregyházán sok la­kásba kötötték be az utóbbi években a gázt. Ezek a lakások tehát nem összkomfortosak? — Nem, mert a rendelet pontosan kimondja: komfor­tos az a lakás, amely leg­alább tizenkét négyzetmétert meghaladó lakószobával, íó- zőhelyissggel, fürdőhelyiség­gel és WC-vel, Kozmuvesi- tettséggel, melegvízellátással és egyedi fűtési móddal (gáz­fűtéssel, szilám, vagy olaj- tüzelésű kályhafűtéssel) ren­delkezik. Ennek négyzetmé­terenkénti alapbére 5,40 fo­rint. A házgyári elemekből épített nyíregyházi sáv­házak legtöbbjében fél szoba, negyedében ét­kezőjüké is van. Ho­gyan ítélik meg eyeket a helyiségeket az úi la­kásügyi rendelkezések­ben? — Fél szoba az olyan lakó­szoba. amelynek alanterü’cte a tizenkét négyzetmétert nem haladja meg. Ha az étkező (de ezenkívül más esetekben a hálófü'ke. hall, lakjéelgtér) a hat négyzetmétert megha­ladja és a lakószoba követel­ményeinek megfelel, lakószo­bánál-: kell tekinteni. A lakbér kiszámításá­nál a felni »rés «tán csak mechanikus szorzásról van szó. vagy vannak kikötések is?-- Meghatározták a számí­tásba vehető lakó sál apterület felső határát. Ez egyszobás lakásnál 50. ké<szobásnál 80. három szettnél 100, négy­szobásnál 120 négvzetmé^err. A négynél több szobás la­kások esetében a lakásalapte­rülét felső határa Lakószo­bánként '20 négyzetméterrel növelhető. Ha a lakásban fél szoba is van, az előbb emlí­tett alapterület felső határo­kat félszobánként a felső ha­tárok közötti különbözet .felé­vel kell növelni. Az így maximált, illetve a ténylege­sen mért alapterületet kell beszorozni a havi lakbér egy négyzetméterre jutó összegé­vel, amely összkomfortos la­kás esetében 6, komfortos la- .kás esetében 5.40, félkomfor­tos lakás esetében 3,60. A komfort nélküli lakások bére változatlan marad. Hogyan alakul Nyír­egyházán a lakás hasz­nálatbavételi díj mérté­ke? — Az összkomfortos laká­soknak egyszobás 15, kétszo­bás 24, három-szobás 33 ezer forint. Komfortos lakásoknál sorrendben: 1'3, 21, 29 ezer forint. Félkomfortos lakások­nál: 9, 17, 25 ezer forint. Komfort nélküli lakásoknál: 6, 11. !6 ezer forint. Ezek alapösszegek, belőlük megfe­lelő szociális kedvezmények adhatók. A fél szobával bő­vített lakás esetében a meg­határozott összegeket a kü­lönbözet felével kell növelni A lakás-liasznőlatba- vételi díj a 2 5971. (II 8.) ÉVM—PM számú rendelet szerint 10 szá Zalákkal növelhető, il­letve csöltken ’hető . Nyír­egyházán hogyan jelent­kezik ez? — Ha lakbérövezeteket ál* lítanak fel, egyes lakbéröve­zetekben valóban növelhető a díj 10 százalékkal a lakás fekvésétől függőéin. Hivatalos álláspont még nincs, ugyanis ezt a városi tanács végrehaj­tó bizottsága dönti el, s még nem tárgyaltak róla. Lehet­séges azonban, hogy Nyír­egyháza egész területe azonos lakbérövezetbe tartozik majd, inkább egyes peremkerüle­tekben csökkentéseket hajta­nak végre (például a Gu- szevben). Konkrét döin és azonban csak később várha­tó, erről később tájékoztat­juk olvasóinkat. A mérs" egyes eseteiről azonban már a rendelet intézkedik: esze­rint az alagsori lakások, vagy a felvonó nélküli lakóépü­letek (ilyen sok van Nyír­egyházán az új lakónegye­dekben is) IV., vagy ennél magasabb emeletén lévő la­kásoknál és egyéb sajá'os esetekben a díj csökkenthe­tő. Adható.e a lakáshasz­nálati díj fizetése ese­tén kedvezmény példán! fiatal há-’asn,rmk, ha nem áll rendelkezésre az összeg? — összkomfortos és kom­fortos lakás esetében a lakás­használatbavételi díj megfi­zetésére a lakásügyi hatóság legfeljebb ötévi időtartamra részletfizetést engedélyezhet. A lakás-használatbavétel- Ifj 20 százalékát azonban egy összegben kedd megfizetni

Next

/
Oldalképek
Tartalom