Kelet-Magyarország, 1971. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-21 / 44. szám
Vasárnapi melléklet A folyékony hatalom Attól kezdve, hogy — a bibliai hagyomány szerint — Noé „nem ismervén a bor erejét”, tapasztalásból bizonyosodott meg annak káros hatásáról, nagyon sokféleképpen vélekedtek már a szeszes italról. Ősi babonák, balhiedelmek hirdették például az alkohol gyógyító, erősítő, betegségeket megelőző, férfiasító hatását E hiedelmek szerint- az érett ember, a férfias jellem mindig kész az ivásra, szeme a legerősebb pálinkától sem lábad könnybe, s a legkülönb az, aki mindenki mást az asztal alá iszik. Ezzel szemben gyönge, anyámasszony katonája, aki nem iszik; ráadásul száraz, unalmas ember. Az alkohol mai népszerűségét megdöbbentő adatok bizonyítják. Vannak országok, ahol a lakosság 3—4 százaléka alkoholbeteg. Az Észak-amerikai Egyesült Államokban ötmillió, Angliában csaknem félmillió ember, Kanadában a lakosság 1,8 százaléka vergődik a szeszes ital, a folyékony hatalom rabságában. A modern kor jellegzetes népbetegsége lett az alkoholizmus; a vérkeringési zavarok és a rák után a legtöbben a mértéktelen alkoholfogyasztás következményeként halnak meg. Mi, magyarok, már az Árpád-korban híres bortermelő nemzet voltunk. ízes, zamatos, édes és tüzes boraink; a villányi, a szekszárdi, a balatonmelléki, no és mindenekelőtt a „királyok itala”, a tokaji — már akkor Európa-szerte ismertek. Jellemző, hogy a különböző borkészítő szerszámoknak, pinceedényeknek, vödröknek, préseknek, kármentőknek, fickóknak, saj tolóknak, csupa régi magyar nevük van. Nagy költőink: Zrínyi, Balassi, Csokonai, Petőfi bordalait, az egészséges iszo- gatást dicsérő énekeit, jól ismerjük. Valaha azonban tudtunk mértéket tartani: népünk megvetette, pipogya, dib-dáb embernek tartotta az iszákosokat, a nők és a fiatalkorúak szeszesital-fogyasztását pedig egyáltalán nem tűrte. Ez utóbbiaknál legfeljebb kivételes alkalmakkor engedélyezett az illem egy-egy pohár könnyű, édes vagy száraz borocskát. Napjainkban azonban mintha kezdenénk feladni a mértékletességet. Száz-százhúsz ezer alkoholistánkkal, az 1 százalékot meghaladó aránnyal, ma már az európai középmezőnyben foglalunk helyet. Évente 7 milliárd forintot költünk szeszes italra, többet, mint húsra, tejre, tejtermékre, tojásra, burgonyára együttvéve! De ki nevezhető alkoholistának? Sokféle válasz van erre. Dr. Strecker, az alkoholizmus világhírű kutatója így válaszolt: „Olyan egyén, aki alkohol nélkül nem tud szembenézni a való élettel, képtelen alkalmazkodni hozzá, mindaddig, amíg nem iszik.” A modem lélektan leggyakrabban az alábbi jelzőket, mondatokat használja az alkoholbetegek portréjának megrajzolásához: indulatvezérlésű, könnyen elsodorható, a kudarcokat rosszul viselő, infatilis, irracionális egyén, aki rendszerint vagy túlbecsüli, vagy aláértékeli önmagát. Az orvostudomány és a pszichológia a fiatalkorúnknak a leghatározottabban tiltja az alkoholfogyasztást, de érett, felnőtt férfiakra sincs semmilyen kedvező hatással a szeszes ital. Az alkohol legfeljebb átmenetileg vált ki „erőérzetet”, de a valóságban már akkor is inkább csökken a szeszes italt fogyasztók fizikái és szellemi teljesítőképessége. Az alkoholizmus gyakori kísérője az impotencia. Az öngyilkosságok, balesetek, a bűncselekmények, a válások szaporisága, a prostit ció, mind, mind összefüggésbe hozható az alkohollal. Simon Istvánné, az Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság osztályvezetője mondotta el számunkra, hogy az összbűncselekmények 30—32 százalékát követik el az alkohol hatása alatt Ezenbelül a garázdaság 75—78 százalékát, a hivatalos személy elleni erőszak 65 százalékát, az ifjúság elleni bűntett 58 százalékát az emberölés 54 százalékát, az erőszakos nemi közösülés 45 százalékát. Az öngyilkosságok 25—30 százalékánál, a válások 35—40 százalékánál ugyancsak közrejátszik az alkohol. Elgondolni is nyomasztó: hány ember, hány család tragédiáját jelenti itt már egy ezred százai ék is! Vidéken főként az illegális pálinkafőzések okoznak mérhetetlen károkat Az egyik falusi altalános iskola felső tagozatában végzett szondázás kimutatta, hogy a gyerekek 15 százaléka fogyasztott szeszes italt a tanítás előtt Vidéki gimnazisták kirándultak, közben berúgtak, hazafelé jövet pedig összeverekedtek az autóbuszon. Egyikük holtan „érkezett” meg a szüleihez. Az alkoholizmus ellen küzdeni nagyon nehéz, hiszen az iszákosság terjedése összefügg a kor sajátos problémáival; a városiasodással, a felgyorsult életritmussal, az emberre nehezedő pszichikai megterhelésekkel, a családok megváltozott szerepével, olykor széthullásával. Mégsem szabad tétlenül szemlélnünk gyilkos térhódítását Tűrhetetlen például, hogy hovatovább a társas együttlét és az ivás egy és ugyanaz , hogy sokan nem a saját képességeikben, adottságaikban bízva, hanem az ivócimborák segítségével igyekeznek jobb beosztást, előléptetést szerezni maguknak, hogy a férfias hódítás helyébe a lerészegítés divatja lép, hogy közösségek, fiatalok kiközösítik maguk közül azt aki nem iszik, hogy a galerikben, a házibulikon valósággal beleöntik az italt a szesztől idegenkedő, vagy mértéket tartó társaikba. Nem kell aszkétizmust hi-d tnünk. Egy-egy ünnepé alkalommal, vasárnapi ebédnél, névnapon, koccintsunk egymás egészségére, de arra és ne többre. S közben jó, ha tudjuk: valamikor a ma már gyógyíthatatlan elmebetegekké lett alkoho isták is ártatlan iszogatok voltak. Földes! József Várakozás. (Hammel József felvétele) A buszmegálló előtti korlátnál négyen állnak. Egy 18 év körüli bájos szőke kislány és három fiú. A fiuk diáksapkában és táskákkal, a kislány orkándzsekijének hajtókáján világoskék szalaggal. Ót perce várom a buszt, e azóta csivitelnek. Pontosabban csivitel. A lány. Természetesért, elbűvölően, s nem zavarja, hogy ráülök a közeli korlátra és hallgatom. — Aranyos a Miklós bácsi. Tegnap is az osztályfő- nökin arról kérdezett minket, szerintünk mi a szerelem. Az egyik fiú azt veti közbe, hogy ez egy marhaság, úgysem mondja meg őszintén erről senki, hogy magában mit gondol. — Nehogv azt hidd — szól rá a lány. — Ismersz, én azonnal csak nevetek, ha valami ilyen kerül szóba. De tegnap elfelejtettem még mosolyogni is. Miklós bácsi azt mondta, álljon fel. aki már csókolózott — Hűha ! — mondják a fiúk. — És maradt valaki is ülve? Vasárnapi elbeszélés y Kopka János: Tizenévesek — igen — feleli a lány. — Izgi a dolog, hogy az ember mit is válasszon. Álljon fel ilyenkor, s vállalja a rizikót Miklós bácsi előtt, vagy maradjon ülve és akkor rajta röhög majd az egész suli... Mégis felálltak tizenheten. s ülve maradt tíz. —■ És nem röhögtek? — , Egy kukkot nem szólt senki Valahogy olyan komolynak tűnt az egész. Még mondták is, mi van veled Klári, hoev nem kuncogtál. Hát nem™ — Nálatok így beszélnek az ilyenekről? — kérdi a vékony, hosszúkabátos srác. — így. És milyen nagyon élvezzük. Egy hete meg azt kérdezte Miklós bácsi az osztályfőnökül. hogy Jd ateista, ki közömbös és ki istenhívő™ — ...és? — Egy srác állt fel. hogy ő idealista. — Meg merte mondani, így a tanár előtt? — Meg — mondja Klári, — de persze ó, a srác is ateista. Csak húzta az időt, meg tudni szerette volna, hogy győzi meg a Miklós bácsi. Hallottátok volna azt a szpicset A végén persze a srác is megmondta az igazat. Mire lett nagy nevetés. Még Miklós bácsi is élvezte a dolgot A fiúk hallgatnak. gondolkodnak, de Klári csak beszél. Beáll as tesrik bus, & nyolcas, s nem szállnak tel majd jön a másik, a nyolca* á, si maradnak. Klári mondja az iskolai élményeket. amelyekben a szókincse kimeríthetetlen. A fiúk közbe-közbe szólnak, vitáznak, évödnek. csipkelődnék. mint a tizenévesek érettségi előtt De Klári legyőzhetetlen, mindenre van érve, ellenérve. Felnőtt ee okos. A fiúk közül & legidősebb beveti végül a „nagyágyút” 3 — És te felálltál. amikor azt kérdezte a Miklós bácsi? — Mit? — kérdi Klári, de látszik, hogy tudja azonnal. miről kérdezik. — Hát... hogy csókoló!* tál-e? — Igen. Miért te nem álltái volna fel? A fiú elpirul és plUanaüS szüoftet tartanak. — ...de...de„ hogyne. Hát persze, hogy felálltam volna. S már kiegyenesedik már úgy érzi. ő a teremtés koronája. Klári pedig nevet, gondolom ígv szokott az iskolában, amikor elfeledkezik magáréi.
