Kelet-Magyarország, 1971. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-10 / 8. szám
Vasárnapi melléklet V ' l________________________i------------------------------------------------------Az állam és polgára Szabolcs megyei vezetők hívtak meg a minap Nyíregyházán dolgozó hírlapírókat, rádiósokat úgymond kötetlen, baráti beszélgetésre. Volt téma bőven, s csak a rohanó idő vetett véget az eszmecserének, de a résztvevők ki is fejezték: sokat kell még találkozniuk, mert rengeteg a közös érdeklődésre számot tartó mondanivaló. Elhangzott ott egy mondat a megyei tanács vb-el- nöke szájából, amire különösen oda kellett figyelni. A kongresszusról, elvi megállapításairól, határozatairól szólva említette meg, hogy a gyakorlatban kell végrehajtani azokat. Komolyan kell vennünk az igényt, amely szerint korszerűsíteni kell a tanácsi munkát. Vagyis, gyors, kulturált, bürokráciamentes ügyintézésre van szükség. És itt újból a súlyának megfelelő rangot, értelmet kapott az a fogalom: tájékoztatás. Hogy az állampolgár Nyíregyházán is, Tiszabecsen is, Vaján is, s másutt is mindig és pontosan tudja, milyenek a kötelességei, s hogy milyenek a jogai. Ott, a beszélgetésen konkrétan arról volt szó, hogy ha az embert, az ügyfelet, a néphatalom részesét szívesen fogadj k. leültetik, nem váratják állva félóráig, s nem nézik na a hivatalok — ha tájékoztatják, hogy kérése teljesíthető, vagy ha nem, miért, — már sokat tettünk. Ha a büntetést, az elutasítást, a nemet is jó szándékkal, türelemmel magyarázzák az ügyintézők, ha azt is megértetik, már megnyertek egy embert. Felvetődhet a kérdés, most, a tanácsok működésének huszonegyedik évében is itt tartunk, kell erről beszélnünk’ A vatasz: igen. Jó erre figyelmeztetni. Még akkor is, ha abban a pillanatban úgy tűnik, hogy felesleges. Mert a bürokrácia olyan, mint a mesebeli sárkány, amelynek levágott fejei helyett lépten-nyomon újak nőnek. S nem is mindig a durva, a kultúrálatlan hang az, ami ellen fel kell lépnünk Hanem például az aktatologatás, a közöny, a félreértés. A lényeg nem értése. Hogy néhány alkalmazott félreérti a helyzetét, amikor azt hiszi, hogy ö a hatalom, az úr, s hogy az egyszerű ember ügyes-bajos dolgával őérte van, s nem fordítva. Tipikus-e vajon az az eset, amit nemrég panaszolt el a városi tanács, folyosóján egy idős ember, egy rendünkért valamikor sokat szenvedett kommunista? „Három hete járok ide, ülök a folyosón türelmesen, hogy lakhatási engedélyt kapjak egy kis házra, amit a nyáron húztam fel szinte egyedül, hogy ne kelljen égy tanácsi lakást kérni...” Három hete. Nem mondta, de a hangjában benne volt, hogy egyetlen perc, egyetlen hivatali pecsét már rég elfeledtette Volna vele, is, a hivatallal is ezt äz ügyet. Vagy emlékszem, idős embereket küldözgettek Nyíregyházára megyei, járási szervekhez olyan ügyek elintézésére, amelyeket ott, helyben kellett volna gyorsan megoldani. S ha netán tévedésből történt, még nem lett volna olyan súlyos. De utóbb kitűnt, hogy nem tartották ezt jelentős hibának azok a szakalkalmazottak, akik elkövették. Itt már a szemlélettel van baj. Cseppet sem általános, de van ilyen az ügyintézés levegőjében, hogy akinek az isten hivatalt adott... packázási lehetőséget is adott hozzá... Beszélnünk kell ezekről, minél többet. Nyíltan az állampolgár elé tárni, hogyan intézik a dolgait. Hogy például az új lakbérrendelet végrehajtása során miért fizet majd annyit és annyit. Hogy az új lakáskiutalási rendszerben mikor, hol, s milyen lakáshoz juthat, stb. Semmi sincs talán fontosabb, mint az államnak és az állampolgárnak szót érteni egymással. Az államnak, amelyet az képvisel, aki ott, abban a pillanatban a lakosság iratait tartja a kezében, vagy a fiókjában. De az az ember nem maga az állam, hanem a megbízottja, a szolgája — ha úgy tetszik. Az ő munkája, előzékenysége, vagy durvasága, ridegsége vagy melegsége kihat sok mindenre. Az emberért, az állampolgárért mostanában sok minden születik. Fogadóirodát, tájékoztató szolgálatot szerveznek. Az egyes tanácsi hivatalok a munkaidőhöz, a szabad szombatokhoz igazítják fogadóóráikat. Ez már szép indulásnak, de még mindig igen kevés. Szabad szombatokon sem öröm hosszú sorban várnia az ügyfélnek a tanács folyosóján. Vissza kell térni oda, ahonnan indultunk. Korszerűsíteni a tanácsi munkát — ez sok mindent magában foglalhat. A hang, a bánásmód, a határidő mellett azt is, hogy ne takarítson meg tanácsi hivatal bért az ügyek terhére, ne vegyen egy kalap alá olyan szakosztályt, ahol alig van kapcsolat az állampolgárokkal, s olyant, ahol naponta százak fordulnak meg — sem bérben, sem létszámban, sem jutalomban. És volt még azon a minapi beszélgetésen egy nagy értékű javaslat: ebben az évben először a megyei, később a helyi tanácsoknál tartanak úgynevezett nyílt napokat. Túl a fogadóórákon, s más alkalmakon itt: az állampolgár bemehet és kérdez, a megyei tanács vezetői válaszolnak. Közügyben, magánügyben. Nem mindennapi lenne ennek a megvalósulása. Ezek a nyílt napok hasonlítanának azokhoz a csütörtökökhöz, amelyeket 1945-ben szervezett először Nyíregyházán a kommunista párt népparlament néven. Azok, akik ott lehettek, még ma is felcsillanó szemmel, nosztalgiával emlékeznek ezeknek a csütörtök délutánoknak a hangulatára, hasznára. Pedig akkor még alig volt lehetőség a bajokon segíteni. Szegények voltunk, kellett volna egyszerre minden, de semmi sem volt Csak akarat, lelkesedés, a cselekvés vagya. Most és akkor — felmérhetetlen a különbség. De azért az ilyen »nyílt napok” ma is igen igen kellenéKopka János A baktalórántházi fiafalok is a legújabb divatnak megfelelően vásárolják, varratják ruháikat. Itt Is egyaránt hódít a mini és a maxi. Felvételünk a helyi ktsz női szabó részlegében, ahol Rácz Sándorné varró' nő által készített estélyi ruhát próbálja Takács Erzsé bet. (Elek Emil felvétele.) Törődés a „senkitlenekkel“ Keresse fel azokat a közvetlen segítségre szorulókat, akik nem vállalják az állami gondozást. így hangzott első mondata annak a megbízatásnak, amit Rimili Lász- lóné nagyecsedi lakos kapott 1970. szeptember elsejét megelőző napon, a községi tanács házában. Aztán rendszeresen eljár hozzájuk, s a kedves baráti beszélgetéstől kezdve minden érdemleges kívánság, szükségmegoldás intézésében részt vesz — hangzott a feladat bővebb ismertetése. A hír gyors szárnyon jár és fontos beszédtéma. Mert ilyen nem volt még soha a falu életében. És egyszerűen nem keresték-kutatták az intézkedés alapját, az előíró törvény számát vagy a felsőbb hatóságot A tény, * végrehajtás, az pedig »folyamatba tétetett” Rimili Lászlóné egyébként mint bölcsődei dolgozó, majd kultúrházi gondnok ott volt eddig, ahol az emberi élet szépsége, értelme honos. Most hát olyan vonalra állt ahol segítő kézre van szükség. Tíz családtalan vagy rokonoktól elhagyott embert talált. Az eléggé népes faluban nem nagy szám, de vannak. Mikor megmondta, ml a feladata, a dolgok általános rendje szerint nem mindenütt egyforma bizalommal fogadták. Akadt egy-két hely, ahol a következő látogatáskor be is zárták előtte az ajtót Egyes túl okosok, meg irigy szomszédok olyasmit pusmogtak, hogy a gyámolításra szorulók házába, vagyonkájába kerül ez a segítség. De mert gyorsan beigazolódott ennek az ellenkezője, már várják, mikor érkezik Rimiliné, a szociális gondozó. (Aki egyébként a tanácsi dolgozók hatályos státuszába került és érdem szerinti havi fizetést kap.) Gondozottjai közt van tsz- nyugdíjas, járadékos, volt vasutas özvegye, sőt elaggott pedagógusnő. Elvégzi bevásárlásaikat, szükség esetén gondja van a gyógykezelésre, megújíttatja és kiváltja a recepteket, patikából elviszi az orvosságot. Észrevételeiről értesíti a községi orvost. Jó ivóvizet visz, ha kell kisepri a szobát, tűzet rak, segít a tisztálkodásban, az ételek, főzések előkészítésénél. Káé helyre rendszeresen meleg ebédet visz az öregek otthonából (mert ilyen is van már). Jólesik a vigasztalás a magára maradt, beteges vasutas" nénak, aki sokat emlegeti, siratja háborúban eltűnt egyetlen fiát Az elaggott pedagógusnő pedig arra kerte Rimili Lászlónét karácsony előtt, szerezne neki egy kis fenyőfácskát. Persze, hogy a kérés teljesült. Még dísz is került rája. A gondozottak részére hi^ vatalos ügyet intéz el. A köt* csönös bizalom száműz min-* den titoktartást Abban pedig valamennyi gondozott egyetértő véleményen van, amit az öreg vas- utasné mond: „Végtelenül jé érzés tudni, hogy velünk senkitlenekkel is törődnek. Az ilyen rendszer, az ilyen ország sokra képes jutni” *
