Kelet-Magyarország, 1971. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-26 / 21. szám
* ' Kvrrr YHUYAnnnszAG »71. Jwralr 9. a nap hírei PROGRAM GARAI GÁBOR DEDIKÁL. Ma — kedden — délután nyű-egyházi középiskolás olvasóival találkozik a megyei művelődési központ klubtermében Garai Gábor Kossuth- díjas költő, s ez alkalommal dedikálja műveit az ifjú versbarátoknak. Módosították a védő- oltás-szabalyzatot Az egészségügyi miniszter módosította a védőoltási szabályzatot. A rendelkezés szerint/ a diftéria, szamárköhögés és tetanusz elleni úgynevezett Di-per-te oltás második részletét betöltött 36 hónapos korban kell adni. Kimondja az intézkedés. a továbbiakban, ho~y kolera ellen azokat kell beoltani, akik részére ezt az egészségügyi miniszter elrendeli. (Ilyen rendelkezésre kerülhet sor például a betegség behurco- lasának megelőzése céljából.) Oltani kell azokat is, akik olyan területre utaznak, amelyre vonatkozóan az Egészségügyi Minisztérium esetenként, vagy állandó jelleggel oltási kötelezettséget es nemzetközi érvényű oltási bizonyítvány megszerzését írja élő. Ebből a szempontból állandóan fertőzött területnek kell tekinteni a Pakisztántól keletre Vietnamig terjedő területet. Oltási kötelezettség áll fenn olyan országba utazás esetén is, amely a beutazást ilyen bizonyítványhoz köti. IGAZGATÁSI NAPOK. 125 község tartozik már megyénkben a közös tanácsokhoz. Beváltak az elképzelések, javult az ügyintézés. A társközségek lakóinak ügyeit a helyszínen intézik úgynevezett igazgatási napokon, s csak minimális már az olyan ügyek száma, amelyek intézésére a székhelyközségbe kell menni. TSZ-KULTÜROSOK TANFOLYAMA. Január 27-től •háromnapos tanfolyamot rendeznek Mátészalkán megyénk termelőszövetkezeti kultúr- felelőseinek a legeredményesebb népművelési formákról és eszközökről. MI VÁRHATÓ? Ezt fürkészik nap mint nap a Balká- nyi Állami Gazdaság üvegházaiban a kertészek, akik hatalmas almáskertből származó gallyakat mesterséges körülmények között késztetik rügyezni. A termőrügyek állandó ellenőrzése már sei- tetni engedi a terméskilátásokat, és elősegíti az előre- tervezést a gazdaságban. VÁRFAL — MŰANYAGBÓL. A Triál Játéknagykereskedelmi Vállalat egyre- másra rendel árut a Nyíregyházi L’art Fotó és Műanyag Ktsz-től. Jelenleg á legkeresettebb a műanyagból készült várfal, ami jól ösz- szeszerelhető. Uj konstrukciót is gyártanak most, egy KRESZ-játékot. amely segíti a kicsik közlekedési 5--kereteinek bővítését. A hasznos játék tetszetős kivitelben kerül a boltokba. A Magyai -«.ucialista Mun&aspárt Bzabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3. Telelőn: 16-73. 16-71, 36-03 Telexszám: megyében 344 megyén Kívül 07 344 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00 Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti s Magyar Posta. Előfl- rethető bármely postahivatalnál a kézbesítőknél a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KH1 Budapest V kerület. József Nádor tér 1 sz.i közvetlenül, vagy postautalványon valamint átutalással a KH1 213—46162 pénzforgalmi lel- sőszámára Előfizetési dil egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. NYtRSEGI NYOMDA Dózsa György a. 3. Felelős vezető: Holéczl István Korszerű zöldség-gyümölcs boltot kapott Nyíregyházán az Északi Alközpont új lakónegyede. Hammel József felvétele ÉPÜLŐ SERTÉSTELEPEK. Tizenegy szakosított sertéshizlaló telep épül jelenleg megyénkben, s jövőre már hetvenkétezer hízott sertést adnak át fogyasztásra. FEJLESZTÉSI TERV. A telefon iránti igény indokolttá teszi, hogy a posta Nyíregyházán több állomás bekapcsolását tegye lehetővé. Ennek érdekében olyan előzetes döntés született, hogy még ebben az évben új alközpontot alakítanak ki a déli lakóterületen, az Arany János utcán. Ez lehetővé teszi e modem területen új állomások létesítését. Árvízvédelmi készültség a Bodrogon Az észak-magyarországi patakok az olvadás hatására bőséges vízpótlási szállítanak a folyóknak. A hétfő hajnali fagy átmenetileg csökkentette ugyan az olvadást, de a Borsod megyei Taktát továbbra is másodfokú, a Heves megyei Tárnát pedig első fokú árvízvédelmi készültség őrzi. Árhullám indult el a Bodrogon is, s ennek megfelelően elrendelték a folyó teljes hosszában az első fokú árvízvédelmi készültséget. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság intézkedésére a tiszalöki duzzasztómű zsilipéit 50 centiméterrel lejjebb süllyesztették, s így meggyorsult a megáradt Tisza menti folyók vizének levonulása. Az áradások feltörték a jeget és megindították a zajlást a mellékfolyókon. Elsősorban a Taktán jelentett gondot a jég. Ezért a tokaji kőbányászok brigádjai több mint 20 helyen, zömében Tarnaőrs környékén felrobbantották a folyókanyarokban, hidak környékén megakadt, összetorlódott jeget. Hétfőre már elvonult a jég a Tárnáról. Az első fokú árvízvédelmi készültséggel őrzött Berettyó alsó szakaszán két kis jégtörő hajót állított munkába a Debreceni Vízügyi Igazgatóság. Egyperces interjú Mikor lesz művelődési kombinátunk ? Legalább egy évtizedes téma: mikor lesz Nyíregyházán egy mai igényeknek megfelelő művelődési kombinát ? Legutóbb az is felvetődött, hogy együtt kellene megépíteni az új ifjúsági házzal. Petraskó Zoltántól, a megyei művelődési központ igazgatójától kérdeztük: — Úgy tudjuk, már tervezik az új kombinátot? — Igen, e pillanatban három tervezőintézet készíti a kombinát programtervét. A NYIRTERV, a KÖZTI és a. Általános Épülettervező március végére hozza a terveket, s megyei bíráló bizottság dönt, melyiket kéri "el a kivitelezési terv elkészítésére. — Ismertetné az épület leglényegesebb adatait? — A művelődési kombinátot megyei, városi, járási és szakszervezeti művelődési célokra építtetjük, s helyet kap benne a városi ifjúsági ház is. A négyszárnyas épületben színházterem, kamaraterem, báli rendezvényekre is megfelelő hatalmas előtér, film-, kotta-, hanglemeztár és könyvtár, klubtermek, tv, iá- tékterem, társalgók, olvasószobák, szakköri helyiségek lesznek. Négy-, illetve három- szintes szárnyai szökőkutas, sziklakertes belső parkot zárnak. — Mennyibe kerül a létesítmény és mikor kezdik építeni? — 45 millióba kerül, a Selyem utca—Véső utca—Lenin tér találkozásánál épül és az ünnepélyes alapkőletételt ez év november 7-én szeretnénk megtartani. (kopka) A HÁZTÁJIÉRT. 25 vagon műtrágyával segítette tagjai háztáji területének jobb hozamát a Kisvárdai ÁFÉSZ. FÜZET AZ ÁRVÍZRŐL. „Az 197.0. évi tiszavölgyi árvíz” címmel most jelent meg a Vízügyi Dokumentációs és Tájékoztató Iroda kiadványa, amely elsősorban a szakembereknek mutatja be képben és szövegben a tavalyi árvíz- védekezést BEATTÁNCOK. A modem és a beattáncokat már Nyíregyházán is oktatják. Az. első foglalkozásra február 4-én kerül sor a művelődési központ épületében. KÉSIK A KAMA. A nagy érdeklődéssel várt, az ősszel beharangozott gyógyüdítő, a káliumot és magnéziumot tartalmazó KAMA még mindig nem jelent meg az üzletekben. A NYIRKÉMIA tájékoztatása szerint a minőséggel kapcsolatos laboratóriumi vizsgálatok késleltetik megjelenését. A vizsgálat eredményének ismerete után _ a vállalat azonnal rááll a szénsavas ital gyártására. , ÉTELMÉRGEZÉS. Januar 24-én, vasárnap egy munkatársa felkereste Kiss Irén 17 éves pásztói lakost, a Budapesti Kézműipari Vállalat pásztói telepének dolgozóját, hogy megtudakolja, miért nem jelent meg szombaton a munkahelyén. A , kopogásra, majd dörömbölésre sápadtan, támolyogva Kiss Irén nyitott ajtót. A kihívott mentők a lakásban holtan találták a lány anyját és bátyját, — Kiss Istvánná 47 éves takarítónőt, és Kiss László 21 éves gépkocsivezetőt. Kiss Irént először a pásztói, majd a budapesti Korányi Sándor Kórházba szállították. Az első orvosi vizsgálatok szerint valószínűleg ételmérgezés történt. Az ügyben megindították a vizsgálatot. Un. január SS, kedd VANDA NAPJA A Nap kél: 7 óra 19 perckor, íyugszik: 16 óra 35 perckor. A Hold kél: 7 óra 13 perckor, nyugszik: 15 óra 53 perckor. 158 évvel ezelőtt, 1821. január 26-án született a 71 éves korában elhunyt Teleki Sándor szabadságharcos honvéd ezredes, a neves emlékíró. Erdélyi grófi családból származott, iskoláit is Erdélyben végezte. 1835-ben Táncsics Mihály volt a nevelője. Már fiatalon beutazta fél Európát; hasszabb ta- nulmányutakat tett Németországban, Spanyolországban, Itáliában. Az irodalomtörténet Petőfi barát- faként is számon tartja nevét, mint ismeretes, a költő Teleki Sándor koltói kastélyában töltötte mézesheteit Szendrey Júliával. !K48-ban honvéd volt a délvidéki harcokban; később Kossuth Erdélybe küldte, s Bem mellett, mint őrnagy, majd ezredes, több csatában vett részt. A szabadságharc bukása után külföldre menekült. Párizsba került, ahonnan köztársasági érzelmei miatt Hl. Napóleon Guernsey szigetére száműzte; itt Victor Hugo társaságában élt. Szolgált Garibaldi seregében is. A kiegyezés után hazatért és visszavonultan élt birtokán. Teleki Sándor Emlékezései címmel l95«-ban jelent meg rendkívül érdekes önéletírása. Nyíregyházi rádió 1«, 00^-19 ,oo: Észak-Tiszántúl eseményei. — Verbunkosok. — Gazdasági jegyzet. — Hogyan élnek a lehetőséggel — Straussmelódiák. Ködös idő Várható időjárás ma estig: nyugat felől megnövekvő felhőzet, szórványosan előforduló esővel. Mérsékelt, helyenként megélénkülő délkeleti, déli, a Dunántúlon majd délnyugatira forduló szél. Az északi, északkeleti megyékben ködös idő. Várható legmagasabb nappaii hőmérséklet: 5—10 fok között. Kossuth rádió 8,30: Zenekari muzsika. — 9,00: Harsan a kürtszó! (lsm.) — 9,35: Izsmán Nelly és Payer András énekel, Sonny Bono együttese játszik. — 10,04: Donizetti: Don Pasquale. Háromfelvonásos vig- opera. — 12,30: Melódiáitoktól. — 13,49: Uj Georgikon. — 14,04: Pol-beat Vámos Tibor dalaiból. — 14,16: A királykisasszony cicája. Kare! Capek és Josef Henke mesejátéka (lsm.) — IS,10: Bádlólskola (lsm.) — 16,OS: Uj felvételeinkből. — 16,15: A kalkuláció és gyermekruhák. — 16,35: Aureliano Pertile énekel. — 17,06: Beszélgetés a nemzetközi monopóliumok kialakulásáról. — 17,20: Népdalokkal egész éven át. — 17,35: Mérlegen — a vállalati gazdálkodás. — 10,00: Könnyűzenei híradó. — 18,30: A Szabó család. — 19,25: Bartók: A fából faragott királyfi — táncjáték. —20,05: Tánczenei hangverseny a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Házból (ism.) — 21,03: Kilátó. A rádió kulturális világhíradója. — 22,20: Tengeri zenék. — 23,20: Nótacsokor. — 0,10: A Svájci Olasz Rádió énekkara Monteverdi-madri- gálokat énekel. Petőfi rádió 3,06: Színes népi muzsika. — 8,45: Külpolitikai figyelő (lsm.) — 9,30-: Kodály műveiből. —11,45: Indiai versek. — 12,00: Zenekari muzsika. — 13,03: Törvénykönyv. A rádió jogi műsora. — 13,20: Orosz tenoráriák. — 14,00: Kettőtől hatig... — 18,10: A történelem hajnalán Hl. — 18,35: Hangverseny a stúdióban. — 19,25: Népdalok, néptáncok. — 20,25: Uj könyvek (ism.) — 30,23: Kemény László emlekezete. — 21,23: Két résziét Offenbach: Az eiizondói lány című operettjéből. — 21,53: Magyarországon először. Naszid- ze: n. szimfónia. — 22,20: Időszerű riport. — 22,36: Gergely Anna és Solti Károly nótákat énekel. — 23,15: Romantikus zene. Televízió 8,06: Iskola-tv. Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.) — 9,00: Környezetismeret (ált. isk. 1. oszt.) — 9,25: Nemzeti érdek — szocialista integráció. (Változó világ, sorozat III.) A tv politikai tanfolyamának adása a honvédség részére. — 9,55: Fizika (ált. isk. 6. oszt.) 11.05: Kémia (ált. isk. 7. oszt.) — 11,55: Osztályfőnöki óra (ólt. isk. 5. oszt.) — 13,10: Orosz nyelv (ism.) — 14,00: Környezetismeret (ism.) — 14,55: Fizika (ism.) — 15,50: Kémia (ism.) — 16,40: Osztályfőnöki óra (ism.) — 17.28: Hírek. — 17,35: Hókusz-pókusz. Vidám esztrádműsor gyerekeknek. — 18,05: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási tanácsadó. — 18,35: Arhangelszk — szovjet kis- film. — 18,45: A. szerződés. Lengyel-magyar lsz-ek együttműködése. — 19,10: Esti mese. — 19.3.: Tv-hírado. — 20,00: Jowita. Lengyel film (16 éven felülteknek!) 21.30: Téli rizi-bizl. — 31,50: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislava! tv 1«,*: Francia nyelvtanfolyam. — 17,25: Arany kamera. — 18,40: Esti mese. — 19.0J: Tv-híradó. — 19,30: Az aktivitás eszközei. Beszélgetés pártmunkásokkaL — 20,00: Szerencsés hetes. Második vetélkedőest. — 20,40: Dalok az NDK-ból. — 21,15: A tett színhelyen.„ — 21,46: Tv-híradó. Román tv W,00: Régi és új aa-elöóBák. — 17,30: Pionirmúsor. — 18,23: a legkisebbeknek. — 13,0«: Közvetítés Bístrica Naszód megyéből. — 19,40: Román humorista író Basarabescu) emlékműsora. — 20,30: Nemzetközi siugróverseny. 21,30: Dokumentumaim Indiáról. Moziműsor KRÚDY MOZIS INKÁK KINCS* Bolgár tllm Előadások kezdete: <M t, háromnegyed f és 8 órakor. Telefon: IS—M. BBKB MOZIS SZERELMI ALMOK I—R. (Liszt) Magyar—szovjet SSm (Dupla helyárral) Előadások kezdete: :*S: t éti órakor. GORKIJ MOZIS A SZULTÁN FOGSÁGÁBAN Szovjet kalandfllsa Előadások kezdete: 4 t dk I órakor. MÓRICZ ZSIGMOND «OmS- DJíSJ RÁZ MOZIJA: KLEOPATRA I—H, Amerikai tm* Kgy előadás. Fél 6-t* (Dupla hely árral) KISVARDAI MOZI MŰSORA« EGY AZ EZERHEZ MÁTÉSZALKAI MOZI MŰSORA: ELVIRA MADIGAN A TÉVÉBEN LÁTTUK Lámj a címlapon Centrum-akció Nyertes a vásárló Tegnap volt a premiere a Centrum Áruházaknál bevezetett újfajta kedvezményes árusításnak. Ettől a naptól kezdve minden hétfőn — csak egy napig — mindig más árucikket, vagy árucsoportot lehet kedvezményes áron, húszszázalékos árengedménnyel vásárolni. Az első nap az összes raktáron lévő női szövetkabátféléket — prémes, prém nélküli belel* és átmeneti kabátokat — árusították kedvezményes áron. A húsz százalékkal olcsóbban forgalomba hozott áruféleséget szombaton délután öt órától lehet megnézni az áruház kirakatában. Előnye a kedvezményes vásárnak, hogy az értékesítésre kerülő árufélék nem értékcsökkentek, nem divatjamúltak és mindig a szezonnak megfelelő árukból állítják össze. Az első napon — még pontos adatok nincsenek — a szokásosnál lényegesen több vásárló kereste fel a nyíregyházi áruházat és vásárolt a kedvezményes áron forgalomba hozott áruból. Az egész évre várható kedvezmény amit a nyíregyházi áruház a vásárlóknak biztosít: megközelíti az egymillió forintot. Végül az akcióhoz egy megjegyzés: a kereskedelmi egységek versenyében nyertes: a vásárló. A vasárnap esti krimi megtekintése után kissé tanácstalanul álltak fel a nézők. Mert sok mindenről volt ugyan szó, de ugyanakkor legalább annyi dolog maradt homályban. Pedig félté'élezhető, hogy a regény szerzője, Payne, művében nem hagyott annyi nyitott kérdést, mint a könyvet adaptálok. Ebben a krimiben volt minden: prostituáltakat megszégyenítően buja áldozat, heroin és , marihuna, gyilkosság késsel és revolverrel, csempészés, gyorshajtás, homoszexuális klub, zsarolás és rendőrleütés, hazárdjáték és egyszerű lopás, temetői lövöldözés. Mindez hamisítatlan londoni környezetben Sejtelmes kikötő és elegáns klub, esti köd — minden együtt volt. Csak egy dolog hiányzott: az a vaslogika, ami egy krimi elengedhetetlen része. Birkett főfelügyelő, az egyébként rendkívül kulturáltan viselkedő londoni rendőr maga is bajban volt. A sok kusza szál között bolyongott, miközben nem egyszer a puszta véletlen és a szerencse segítette át a kritikus pontokon. Társa, Saunders őrmester kíséretében valóban sallagmentesen, nem látványos trükkökkel igyekezett helyes nyomra jutni, de valamilyen dramaturgiai hiba folytán a végén ő sem tudta, hogy ki után nyomoz. A néző, aki hozzászokott a jó krimikhez, kissé csalódott. A már-már tökéletes McGuill, a kellemes Maigret- sorozat után ez a krimi hiányérzetet hagyott bennünk. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a sokféleség miatt elveszett a vezérgondolat, a bűn igazi oka. Mert valahol érthető volt, hogy az anya, akinek vőlegényeit a lánya sorban elszereti, ingerült, sőt ölni is képes. De az a motívum nem kapott kellő hangsúlyt, sok mellékcselékmény vitte félre a hangot. Aztán elgondolkoztató volt az is, hogy mi lett a sokat emlegetett magnószalaggal? Vagy miért kellett ilyen bonyolult körítést összehordani ahhoz, hogy egy tulajdonképpeni családi drámát bemutassanak? A jó krimik védelme érdekében kellett ilyen sokat beszélni erről a filmről. Mert ha van egy kétségtelen igény a bűnügyi filmek iránt, akkor azzal is számolni kell, hogy a néző mind igényesebbé válik. Nem mondanám, hogy a Lány a címlapon a műfaj rossz darabja lenne, de kétségtelenül nem tartozik a legjobbak közé. A kellemes Birkett főfelügyelőt bájos családjával és hűséges őrmesterével szívesen látnánk többször is, egy kicsit egyszerűbb, nyomozói képességeit és erényeit jobban csillogtató filmben. Bürget Lajos