Kelet-Magyarország, 1971. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-15 / 12. szám

y*n tenni*- ti I 4M /­Kívülről nézni? ÚJÉVRE KÜLÖNBÖZŐ FOGLALKOZÁSÚ és korú dolgozóktól érdeklődtünk: mit vár a jövő — most már idei — évtől? Az írás meg­jelent, de sok minden kima­radt belőle. Egy építőipari munkással beszélgettem. Éppen a bolt­ból jött és felháborodva me­sélte, milyen udvariatlan "olt hozzá az eladó. Igaz. az előző vásárló sokat válogatott, de ez még nem ok arra. hogy a következő vevőhöz légyen go­romba. Aztán dolgavégezetle- nül távozott. „A jövő évtől? Ne legye­znek ilyen eladók! Csak bos­szantják az embert!” Kerestem az eladót. Lejárt a munkaideje és elnézést / kért: nem ér rá velem be­szélgetni Siet haza. mert megígérte a feleségének, hogy még újév előtt beállítja a la­kódban a konyhaajtótokot, mert olyan ferdén áll, hogy az ajtót nem lehet becsukni. Ekkor már meg sem lepett, hogy az építők munkájának megjavítását várja a követ­kező évtőL Szinte hajszálra ez ismét­lődött meg még aznap este az egyik vállalat telepe előtt. A gödrös járda tele volt meg­olvadt latyakkal. A cipőmet csapkodtam, ami kétszer is megmerült és meglátta a vál­lalat főmérnöke, aki a bejá­ratnál állt. Mérgesen és őszinte együttérzéssel szidta a »árosgazdálkodási vállalatot. Igaza volt, csak az már nem jutott eszébe, hogy a vállalat előtti járda tisztítá­sáról nekik kell gondoskodni. Épp úgy. mint a többi helyen • városgazdálkodásnak és •zen a szakaszon épp úgy szidják őket, mint száz mé­terrel arrébb ő — másokat ÉS ÍGY van a vendég­lőben, ahol a pincér a ven­déget a vendég a pincért a buszon, ahol a kalauz az utast, az utas a kalauzt, vagy a vezetőt hibáztatja, ha vala­mi nincs egészen rendben. És így lehetne tovább foly­tatni a sort arról, hogy mit várunk másoktóL De vajon mit teszünk érte mi? Mindenki a saját mun­kahelyén, hogy jobb legyen másoknak is? Vajon kihasz­náljuk-e a munkaidőt úgy, ahogy kellene, vagy az órát figyeljük bosszankodva, hogy mikor lehet már hazamenni? Kétségtelen, hogy jól élünk, nagyon szépei? az elért ered­ményeink. Életszínvonalunk növekedett és a lakosság egy főre jutó összes reáljövedel­me a harmadik ötéves terv során 31—32 százalékkal emelkedett. De mennyivel emelkedhetett volna, ha min­denki csak egy kicsivel job­ban, többet dolgozott volna? Mart képesek vagyunk erre is. Elég ha csak a múlt évi árvízre gondolunk. Arra, mennyi oluszt adott minden ember a gátakon, a helyreál­lításban. Vagy miként je­lentkeztek egymás után a vállalatok, hogy csatlakoznak a kormány felhívásához és a legtöbben nem csak egy szá­zalékot vállaltak a nemzeti jövedelem pótlásából. Hozzá vehetjük a megye újító KISZ-fiataljainak meg­takarításból és. társadalmi munkából összespórolt húsz­millióiát, a felszabadulási, majd a kongresszusi munka­verseny eredményeit. Mind, mind azt bizonyítják: van bennünk energia, ha kell, tu­dunk többet produkálni. A CSEPELI PARTÉRTE­KEZLETEN az egyik felszó­laló — ezt a kongresszuson Kádár elvtárs is elmondta vitazáró beszédében a mun­kaerkölcsről: „Kényszer volt egykor a munka, vagyis a kapitalista rendszerben, majd dicsőség, most meg egyesek számára szívesség.” Nos. ez nem általános je­lenség. De van ilyen, tudunk róla és beszélni is kell róla. Hogy egyre kevesebb legyen, hogy egyáltalán ne fordul­hasson elő. Mert mindenki elvárja, hogy boltban, étte­remben. vagy éppen hivatal­ban tisztességesen bánjanak véle, hogy a meglévő szol­gáltatások a többi dolgozó pihenését, kényelmét szolgál­ják. És hogy ennek így kell lenni, így lenne természetes, arról nemegyszer a pult, vagy az íróasztal belső olda­lán ülők feledkeznek meg. Még akkor sem jut eszükbe, amikor más helyen ők kerül­nek a külső oldalra te a jo­gaikért több energiát latba vetnek, mint a kötelesség teljesítéséért. SOK PROBLÉMA VAN ÉVEK ÓTA a hivatalok hangnemével Sok helyről tá­voznak elkeseredetten az ál­lampolgárok. De társadalmi munkájukban mégsem ez érvényesül. Abban, hogy a múlt évi egy főre jutó társa­dalmi munka értéke duplája az 1969-esnek az is kifeje­zésre jut, hogy nem azono­sítják a társadalmat a go­romba hivatalnokokkal, hogy a pillanatnyi elkeseredésen felülkerekedik a közösségért végzett munka öröme. Arcképcsarnokba kíván­kozna például az idős nyv.g- díjasnak a portréja, aki évek óta dolgozik a Ságvári-te- lepen de az egész városban. Nem kényszerből, nem is szívességből, hanem a társa­dalom iránt érzett felelősség­ből. Sajnos ma még megszám­lálható az ilyen lelkes társa­dalmi munkások száma. So­kan vannak viszont azok. akik másodállásban kívánjál? a szocializmust felépíteni, munkahelyükön pedig csak lézengenek és kibújnak a fe­lelősség alóL Ennek meggá­tolása, megszüntetése admi­nisztratív úton is elképzel­hető. De nem ez a cél Le­gyen társadalmi önkontroll, legyen a kollektívának ereje megszüntetni ezeket Ismert tény, hogy minden becsületesen dolgozó állam­polgárnak joga van beleszól­ni a szocialista életformát, sorsunkat érintő kérdések megvitatásába, eldöntésébe. Hiszen a beleszóló — mint a kollektív munka alkotó része­se — belülről látja a fejlő­dés'problémáit. Mérlegelései­ben harmonikus az egyéni, a közösségi és a társadalmi ér­dek és nem a közösség, vagy a társadalom rovására kíván­ja elérni személyes céljait. Tudja mire képes a társa­dalom, de azt is tudja, mire képes ő maga. Ezért a célo­kat összeveti a lehetőségek­kel. Ennek eléréséért viszont kész a becsületes munkára, de még az erőfeszítésekre is. A KÖZÖSSÉG, a társada­lom feladata, hogy azokat is megnyerje, akik ma még kí­vülről nézik a Játszmát” Amit óhajtanak, elvárnak, azt csak másoktól várják eL És, hogy ne csak akkor legyenek aktívák, ha saját érdekükről van szó! Balogh József Kitüntetett nagymama Nem érdekes? Még senki tK: capott kitüntetést azért, mt kiváló szülő, nagyszülő, fér feleség, hűséges gyer­mek... Hyen érdemrendek r. ncsenek. Mégis, amikor egy-egy kitüntetésről olva­sunk, hallunk, a teljes embert képzeljük magunk elé, a sok arcú embert Hivatás? Családi élet? Egyéni életsors? összefonódó, egymást átszövő kötelékek. Ezekre gondolt a látogató, amikor a legnyírségibb ta­nyák egyikén találkozott Kiss Györgynével, a Cserhágó-ta­nyai tanítónővel. Harmincegy éve j ár-kel a padok között, ebből huszonöt esztendő a Nvírlugos melletti tanyához köti, mint fát a hajszálgyöke­rek. A gyökerek élő emberek, akiket negyedszázaddal ez­előtt tanított, most pedig azok gyerekei ülnek a tanyai iskolában. Akad olyan „régi d ák” is. aki akkor — húsz­huszonöt évvel ezelőtt — ki­rn rtadt és idősebb korban is­mét Kiss Györgyné tanítvá­nya. Hogy egy negyedszázad mit Je1 ont egy ember életében, ártól nehéz tőmondatokban fe’ • ’ ü. Amit a most ötvenki­lenc éves tanítónő mégis fel Idéz egy-egy mozaik abból, amit a fiatalabb pedagógu­soknak is elmondogatott már. Nem azért, hogy csodálják, vagy hasonló pályakezdést, tanítósaraot kívánna a fiata­labb nemzedéknek. Nem is csupán az önkéntelenül is felparázsló emlékeknek en­gedve, hanem a tanító, az útra való adás szándékával. Nézem az idős, de frissen mozgó tanítónőt. Közben megpróbálom elsimítani a ráncokat, átszínezni a haját. Elképzelni a kecskeméti „ta­nítólányt”. aki friss diplomá­jával a zsebében szaporán hordja a gyümölcsös, zöldsé­ges ládákat. Mint annyi fia­tal tanító ő sem kapott ka­tedrát. Még egy parányi ta­nyai iskolát sem — a harmin­cas évek magyar világában, imikor s kormánypárti új­ságok tele voltak a „magyar­ság kultúrfölényének” töm­jénfüstjével. A szorgalmas, jól számoló tanítólány kénytelen volt egy időre félretenni álmát, a taní­tást. Kellett a kenyér a csa­ládnak. Később csoportveze­tővé léptették elő a konzerv- jyárban Viszonylag jó fize­tést kapott. Maradhatott vol­na. De amikor a háború alatt az erdélyi megyék egy részé­nek visszacsatolása után ta­nítók, magyar tanítók kellet­tek, jelentkezett. Kévés pén­zért, nehéz útra... — Egy román faluban kap­tam helyet. Szótárral a ke­zemben tanítottam betűve­tésre, írásra, olvasásra a gye­rekeket. A tűzkeresztség két évig tartott. Aztán a háború ki­telepítette iskola, Kiss György­né, ekkor már így hívták, anyósához jött haza a nyírsé­gi faluba. Három gyerekkel. A férje a fronton, majd a fogságban. Negyvenöt óta sza­bolcsi, a Cserhágó és a kör­nyékbeli kisebb tanyáik „taní­tó nénije”. A világon semmi emberfelettit nem csinált, csak tanított — erősítgeti. összevontan elsősöket, má­sodikosokat, harmadikosokat, negyedikeseket. Délután nap­közit a rászorulóknak, akik­nek otthon nincs segítség a tanulásban. Nem hivatalos — pénzes — napközi ez, csupán a tanítónő saját szorgalomból táplálkozó napközije. Húsz évig petróleumlámpa mellett tanított, s néha örül­ni kellett, ha kaptak petró­leumot Az ő keze varázsolt színházat az egyetlen tante­rembe. Ö rajzolta, festette a szemléltetőeszközöket, hogy a cserhágói gyerekek mindent Felmérni jöttünk... Házról házra az inoatlankezelő munkatársaira! — Vélemények, remények az igazságosabb, jobb lakáshelyzetről A lakbér 31 forint. Milyen lehet akkor a lakás? Elsősorban kicsi. Összes helyiségeinek száma 2. Egy szoba és egy konyha. Semmi­féle komfort, a lakás mo­dem tartozékait csak a cse­répkályha és a villany je­lentik. A lakás fekvése rossz, északra és az udvarra néz az ablak. A falak vizesek. A ház is öreg, valamikor a múlt század végén építet­ték. A lakók, özvegy' T. Andrásné és lánya szívesen fogadnak. — Az ingatlankezelőtől jöttünk, a lakást felmérni — mutatkozik be röviden Ta­kács Józseféé házkezelő. Férjével ketten járják a több száz lakást kitevő kör­zetet, hogy minden lakás belső méreteit feljegyezzék. A feleség a collstokkal a ke­zében megméri a szoba szé­lességét, hosszát, magasságát, a férj — aki csak segítségkép­pen, amolyan „társadalmi munkás” megbízatásban dol­gozik — írja az adatokat. Emelik a lakbért ? — Hogy lesz a lakbérünk júliustól — kérdi mindjárt P. János. A válasz bizonytalan. Bár a felmerést éppen az új lakbérremdszer bevezetésé­re készítik — de részletes tájékoztatást még nem tud­nak adni, hiszen, a végre­hajtási utasítás a közeljövő­ben intézkedik a részletek­ről. Egy-egy lakás besorolá­sánál több szempontot fi­gyelembe kell venni. Csak a keretiek ismertek, a lakás fekvésének, komfortjának megfelelően négyzetméteren- _ ként egy alapdíjat állapíts- I nafe meg, s azt szorozzák " még az alapterülettel. — Szívesebben maradnék itt — folytatja P. János, a várható lebontásira célozva —, ismerem az Északiban lévő lakásokat, nekem ez jobban tetszik. Nyíregyháza központjá­ban. a Felszabadulás útja 8. szám alatt, a múzeum mel­letti házban járunk. Ahány lakás, annyiféle — Nálunk nem hiszem, hogy nagyon emelnék a lakbért — mondja egy fiatalasszony, T. „ Lászlón é — A szobának tudjanak, amit kell, ne szé­gyenkezzenek az ötödikben... Az alapokat mindenkivel meg akarja tanítani. Milyen egyszerű ezt halla­ni, feljegyezni, s milyen, ideg­feszítő lehet a valóságban. Hány és hány gyerek akkor fog először cenizát, amikor iskolába küldik. Van aki ki­lométereket gyalogol a Sis- kás és más homokdombok közt megbúvó tanyákról. De jönnek szorgalmasan. Télen szánkóval. Szeretnek ide jár­ni. Olyan gyerekek is, akik­nek közelebb lenne a községi iskola, de a testvérük, a szü­leik ide jártak és ők is ra­gaszkodnak a cserhágói taní­tó nénihez... Kiss Györgyné arcképváz- latához hozzáfűzhetjük: há­rom ■ gyermeket nevelt fel — köztük egy pedagógus. Értel­mes, küzdő, munkálkodó utánpótlást. És már van két unokája is. Erre a szülőd, nagyszülői helytállásra is gondoltunk, amikor a két hónappal ezelőtt a Parla­mentben kapott Munkaér­demrendről hallottunk. Kiss Györgyné — a Cserhágó-ta­nya lakói szerint is — meg­érdemelte a magas •. kitünte­tést, mint pedagógus,’ szülő, nagyszülő. EMBER. Páll Géza még ablaka sincs, nem is tudom, hogyan lehet ilyen lakást csinálni El szeret­nénk cserélni, mert most különösen rossz, hogy várjuk a kisbabát. De eddig aki ide bejött, mind megijedt a cse­rétől, még tárgyalni sem akart. Nem marad ki senki A legtöbb lakásban -is­merősként üdvözlik Takács Józsefnét A lakással kapcso­latos ügyes-bajos dolgokkal is őt keresik fel az ingat­lankezelőnél. — Erzsiként, olyan baj­ban vagyok. Kijár a cserép­kályha ajtaja — panaszko­dik egy idős néni, - Szalai Anna. Öt Takács József is isme­ri, mert munkahelyén, a vá­rosi tanács szociálpolitikai csoportján is találkoztak, a néni rendszeres szociális se­gélyt kap. „Anna néni” is tud a lakbérrendezésről. — Az enyémet is emelik, a 40 forintot? — kérdezi. — Ha fogják is — kapja a választ —, az Anna nénit nem érinti, mert a különbö­zeiét, amivel emelik, az ál­lam adja a nyugdíjasoknak. — Jól van, drága angya­lom — nyugszik meg a néni. — Akkor csak mérjék fel rendesen a lakást Az udvar hat lakásából csak egyben nem jártunk. N. József nincs odahaza — mint a szomszédok mondják, este 10 után szokott hazajárni a munkából —, ezért ott nem sikerült felírni az adatok? í. Pedig ő is megkapta az ér­tesítést hogy ezen a napon délután iönnek az ingatlan- kezelőtől. — Reggel, munka előli be kell nézni — egyezik meg a Takács házaspár. Mikor bontanak? Az utca másik oldalán, a Felszabadulás útja 13. szám alatt lévő bárom lakásnál nem a lakbér, hanem a bon­tás érdekli a lakókat. Alkal­mazottak, ’ az emelés úgysem érinti őket. a fizetésüket annyival fogják kiegészíteni, amennyi az új és a régi lak­bér közötti különbözet. — Mikor kerülünk lebon­tásra — kérdi K. Istvánná. — Egy központi fűtéses lakás olyan jó volna. — A magasabb lakbér etó lenére? — Azt is kifizetnénk. Pedig ez a ház sokkál jobb állapotban van. mint az előbbi. A víz is benn van a lakásban, fürdőszoba is van Mégis, a fiatalok mo­dernebb lakásra vágynak. Közben az a dosszié, amelyben az adatlapok van­nak. újabb aláírásokkal, ada­tokkal telt meg. Az ingatlan- kezelő vállalal felmérői Nyíregyháza 4100 állami la­kásából már a lakások kö­zel kétharmadában jártak. Ellenőrzik a leltárt is, az adatlapokat aláírják a lakók, aldknek a szeme előtt folyik a felmérés — hogy azután néhány hónap múlva meg­kapják az értesítést a meg­változott lakbérről. lányi Botorul KOMMEN TÁR Miből tovább ? Rendkívül jó eredményt ért él tavaly a Baktalóránt- házi Gépjavító Állomás. Hat szocialista brigádjának jó munkájával, a mun&averse- nyekkei csaknem négymillió­val -— összesen 27,3 millióra — növelték éves árbevételü­ket, a nyereségük pedig elő­reláthatólag másfélszerese lesz az 1969-esnek. Ezt lé­nyegében azonos létszámmal, s három beállt kooperáció­ban sikerült elérniük — te­hát nem az árak növelésével, hanem jobb munkával. Ez a három — beálltnak minősített — kooperáció na­gyon sokat jelent. Főként a gyakorlottságban, hiszem az emberek hozzászoktak eh­hez a munkához, s lassan­ként megszerzik a szükséges rutint is. Csak egyetlen pél­da : van olyan munkadarab, amelynek hegesztésére 1969- ben 16—18 munkaórát fordí­tottak. most pedig mindössze nyolcat. A partnerek elfogadható nagyságú sorozatmunkákat rendelnek Baktalóránthá- zán. 4 Hajdúsági Iparmű­veknek például az Idén 26 ezer 120 literes boylert kell elkészíteni, az Autóalkatrész Gyárnak 6 ezer lemezbakot az autóbuszokhoz, s a Vörös Csillag Traktorgyárnak is 6—800 darabot a 17 fajta termékből. Megvan tehát mindaz, ami előnyös lehet a sorozat gyár ásban. csak ki kell ezeket az előnyöket használni. S épp ez okozza a gondo­kat A tavalyi jó munka külö­nösen a baktai gépjavító to­vábbi fejlődésére irányítja a figyelmet, Az 1970-es ered­mények i! gvan is azt bizo­nyítják, hogy ez a másfél százas gárda tud jól dolgoz­ni és érdemes a támogatás­ra. S éppen ezt igényein#?. Íriszen rájuk is vonatkozik a töbH gépjavítóra érvénye« megállapítás: műszaki' fel­készültségük gyenge. gép­parkjuk elavult. Több be­ruházásra volna szükségük, hiszen tavalv — az év utol­só hónapjaiban! — mindösz- sze három hegesztődinamót kaptak a vállalattól, 1069 - ben pedig egy használt esz­tergapadot. Ami gépet be tudtak álK- tamd, azt a partnerek adták — igen súlyos bérleti díj ellenében. De hát ez kevés. Most a gépjavító vezetői­nek az a legnagyobb gondja, hogy miből tovább? Hiszen a további fejlődéshez csakis a fizikai munkát tudnák in­tenzívebbé tenni — de ezt nem lehet a végtelenségig folvtaáni. És ráadásul -íz átlagbérszint — amit a vál­lalat megadott — nem !s engedi. Se beruházás se ará_ nvos' bérszintnövékedé« —■, akkor valóban nebéz a kér­dés: miből tovább” A baktoiak nm1-1 v--*­gül is az egész MEZŐGÉP gondia. hiszen na gvon nehéz ott a meglévő eszközök el­osztása. ahol csaknem min- deevik állomáson hasonló nehézségeikkel küszködnek. Tehát mindenütt indokolt lenne a nagyobb arányú be­ruházás, s mindenütt szorít az alacsony bérszint is — termelni pedig többet kelle­ne. hiszen a nagyobb nyere­séget vópül is ebből várható jak. De —- tekintve á jő vállalati véleményekre —í 1971-ben a korábbinál vár­hatóan több lehetőséget ta­lálnak majd a MEZÖC ÍP- néi is az ilyen irányú fej­lesztésekre. ( S. Ü

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom