Kelet-Magyarország, 1970. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-09 / 288. szám
WW. SeeetnSer 1. KELET-MAGYARORSZÄC T. «IM Láttuk — hallottuk Elutasították a fellebbezést Meglehetősen érdekes labdarúgó-mérkőzés ügye zárult le a közelmúlt napokban. Az Asztalos SE—Sényő, összevont járási bajnoki labdarúgó-mérkőzést az Asztalos SE nyerte meg 1:0 arányban. Viszont az izgalmas küzdelem hevében az Asztalos SE vezetői a mérkőzés során három játékost cseréltek, a szabályok által előírt kettő helyett. A sényői csapat megóvta a mérkőzést, s a fegyelmi bizottság a két pontot javukra is ítélte, 0:0-ás gólaránnyal. Az Asztalos SE megfellebbezte a fegyelmi bizottság döntését. Elismerte ugyan a három játékos cserélését, de arra hivatkozott, hogy ez nem szándékosan, csupán a küzdelmes és érdekes találkozó hevében tévedésből történt. Az illetékes sportszervek a fellebbezést elutasították, hiszen bárhogyan is esett a hármas csere, az szabálytalan volt, hiszen bajnoki mérkőzéseken három csere- játékost kell ugyan feltüntetni a jegyzőkönyvben, de ezek közül csak kettő játszhat. Ezek után a két pontot végérvényesen Sényő kapta meg. Évadzárás Tisza vasvári ban A Tiszavasvári Lombik SE vezetősége az Alkaloida Vegyészeti Gyár éttermében baráti összejövetelre hívta meg december 5-én, szombaton este a sportegyesület megyei bajnokságot nyert férfi és női kézilabdacsapatának, valamint a megyei I. osztályban első helyen álló labdarúgócsapatának játékosait. Az eseményen adták át a labdarúgócsapat tagjainak a tavaszi egyidényes bajnokság megnyeréséért járó serleget, s a plaketteket. Ezután a gyár szakszervezeti bizottsága által hirdetett közvéleménykutatás alapján ha: labdarúgójátékost. két női kézilabdázót és négy férfi kézilabdázót jutalmaztak meg egész évi kimagasló sportteljesít ■ «lényükért. Balszerencsés vereség Talán az év legizgalmasabb női röplabda-mérkőzésére került sor az elmúlt vasárnap Nyíregyházán. A Nyíregyházi Spartacus—Miskolci VSC NB I-es női mérkőzésre gondolunk, melyen a kiesés ellen küzdő miskolci lányok ugyancsak feladták a leckét a nyíregyházi csapatnak. Végeredményben a Spartacus győzött 3:2-re, de a sportszerűség azt diktálja, hogy ismerjük el: rendkívül balszerencsések voltak a miskolciak. Hiszen háromszor is megnyerhették volna a találkozót. Először is 2:l-re vezettek, amikor a negyedik játszmában 16:14-re veszítettek. így 3:l-es győzelmük helyett a hazai csapat egyenlített 2:2-rfe. A döntő ötödik játszmában 14:10-nél volt először mérkőzéslabdája a vendég- csapatnak, majd másodszor 14:13-nál, de végül a nyíregyháziak győztek 16:14-re. A mérkőzés után a miskolci lányok érthetően el voltak keseredve. Hiszen ez a vereség számukra talán az NB I-től való búcsút jelenti. Most már csak az segítene rajtuk, ha a Spartacus vasárnap a Díjbeszedők ellen is győzne, s ők, mint mondották, le tudnák győzni a Szegedi Spartacus! Megpróbálták — nem sikerült! A nyíregyházT járási labdarúgó-bajnokságban az őszi Totótanácsadó SO. játékhét OLASZ A-OSZTALY t. Varese (11)—Juventus fi). A Juventusnak a Pécsi Dózsa elleni kupamérkőzésére is gondolnia kell, s lehet, hogy ez befolyásolja a találkozó végeredményét. Tipp": 1, x. t, Torino (»)—Napoli (1). A Torino budapesti' bemutatkozása után minden elképzelhető a mérkőzésen. Annak ellenerő is, hogy a Napoli lényegesen jobb csapat. Tipp: 1, x, 2. S. Sampdoria (19) — Fiorentina (14—15). A nagy múlttal rendelkező Fiorentinára nehéz kilencven perc vóc a Sampdoria elleni találkozón. Tipp: 1. 4. Roma (6)—Cagliari (3—4). Érdekes, hogy eddigi római találkozóik közül kettőt a Roma, kettői a Cagliari nyert meg, kettő pedig döntetlen lett. Tipp: x, 1. 5. l.anerossl (IS)—Intemazionale (»). Az idei bajnokságban három döntetlen és egy vereség a Lane- rossi hazai mérlege. Lehet, hogy most győzelem következik? Tipp: 1. x. 6. Foggia (ä)—Lazio (14—15). A vendégek alighanem előre kiegyeznének a döntetlennel is. Ez viszont aligha fog bekövetkezni a mérkőzésen. Tipp: 1. OLASZ B-OSZTALY 7. Casertana (15)—Brescia (3). Eddig még nem vívtak egymással bamoki mérkőzést. Rutinosabb és jobb a vendégcsapat, s a papírforma mellettük szól. Tipp: 2, x. 8. Catanzaro (5)—Modena (13). E mérkőzésen a hazai csapat látszik nagy esélyesnek, még a döntetlen is meglepetés lenne. Tipp: 1. J. Como (8)—Palermo (14). Papírforma szerint e találkozón is hatalmas meglepetésnek számítana már az is, ha a vendégek az egyik pontot meg tudnák szerezni : Tipp: 1. to. Livorno (8)—Mantova (2). Nagy küzdelmet ígér a mérkőzés, melyen a hazai pálya nyújtotta előny is sokat jelenthet. Tipp: x, ! 11. Masses» (2*)—Monza (12). A Massese még nem nyert hazai pályán bajnoki mérkőzést az idén. De még egymás ellen sem Játszott bajnoki mérkőzést a két csapat. Tipp: x, 2. 12. Taranto (1«>—Perugia (S). A lényegesen jobban álló Paru- giának ebben a bajnokságban meglehetősen gyengéit megy a játék idegenben. Tipp: x, 1. 13. Ternana (1)—Bari (1). Teljesen kiegyenlítettnek túhnek az esélyek, mindhárom eredményt számításba kell venni. Tipp: x, 1, 2. POTDÍÉBKÖZÉSES: 14. Atalanta (4)—Pisa (11). A meglehetősen közepes teljesítményt nyújtó Pisa' aligha számíthat sikeres szereplésre az Atalanta pályáján. Tipp: 1. 15. Bologna (8—4)—Catania (13). Aligha lehet kétséges a találkozó végeredménye, hiszen a Bologna lényegesen jobb formában van. mint a vendégek. Tipp: 1. 1«. Milan (2)—Verona (12). Hatalmas meglepetés lenne az esetleges döntetlen is, melyre vajmi kevés esélye van a vendégcsapatnak. Tipp: Csepeli győzelem 38 perc alatt Kedden este ß csepeli sportcsarnokban a magyar bajnok Csepel férfi röplabda- csapata BEK visszavágó mérkőzést játszott a torna első fordulójában a spanyol Atle- tico Madrid ellen. Mivel a piros-kékek idegenben 3:1 arányú győzelmet arattak, a hazai pályán már szinte biztos továbbjutóként indultak, így is történt: a gyári csapat el38 perc alatt „intézte el” lenfelét. Csepel—Atletieo Madrid 3:0 (2, 11, 1) A Csepel Madridban és otthonában elért győzelmeivel, 6:l-es játszmaaránnyal bejutott a BEK második fordulójába, ahol a CSZKÁ Szófia (a BEK 1968. évi győztese) lesz az ellenfele. idényben megtörtént, hogy egyes csapatok hamis igazolással próbáltak jogosulatlanul szerepeltetni labdarúgókat. Ez történt a Tiszabercel— Kisfástanya mérkőzésen is, melyet a tiszaberceli csapat nyert meg 4:0-ra, de csapatában egy játékos jogosulatlanul szerepelt. A Magy—Ti- szarád találkozón a magyiak nyertek 5:l-re, de csapatukban két játékos is szerepelt „fals” igazolással. Mindkét esetben kiderült a turpisság, s a fegyelmi bizottság megsemmisítette a két mérkőzés eredményét, s a két-két pontot 0:0 gólaránnyal Kisfástanya, illetve Tiszarád javára írta, s a jogosulatlanul szerepelt labdarúgók ellen is eljárást indított. Játékvezetők crtekeselele A nyíregyházi járás labdarúgó-játékvezetői december 12-én, szombaton délután 5 órától tartják meg szokásos évadzáró játékvezetői érte- kezletüket. Összejövetelükön értékelik az őszi labdarúgóidény tapasztalatait és megbeszélik a további feladatokat. Réz! László Nemzetközt labdarúgó- mérkőzések Kedden délután 52 ezer néző előtt került sor az Olaszország—Írország Európa- bajnoki válogatott labdarúgómérkőzésre, amelyet a VI. csoport küzdelmei során bonyolítottak le: A mérkőzésen biztos hazai győzelem született. Olaszország—Írország 3:0 (2:0) Góllövők: De Sisti, Bonin- segna és Prati. A hatodik csoportban Olaszország vezet 4 ponttal a 3 pontos Svédország, az egypontos Írország és a pont nélküli Ausztria előtt. Érdekes nemzetközi labdarúgó-mérkőzésre került sor kedden Lisszabonban. 55 ezer néző előtt a portugál Benfica, volt csapatkapitányának, Mario Colunának a jutalomjátéka keretében az Európo-válogatottat. fogadta. A találkozón a hazaiak győztek. Benfica—Európa-váloga- tott 3:2 (2:0) A gólokat Eusebio, Simoes es Jorge, illetve Seeler és Garaté lőtte, az Európa-váloga- tott ebben az összeállításban szerepelt: Iribar (Bento) — Suarez, Gailego, Gemmel, Pirri (Hunt) — Moore, Crujff (Henferson), Seeler — Hurst (Garaté), Osgood, Dzsajics (Rodilla). A világ sporija A nemzetközi sportsajtó „1970 legjobb spartolói”-nak Pelét, a brazil labdarúgás „fekete gyöngyszemét” és a tajvani atlétanőt, Csi-Csenget választotta. Harmincegy országból adtak le szavazatokat sport- szerkesztőségek és meglepetésre ezúttal először labdani- gó nyerte el a kitüntető címet. A stuttgarti nemzetközi sporthírügynötaség bonyolította le a választást, amelyben Pelé 6 ponttal előzte meg 1969 legjobb sportolóját, a belga Eddy Merckx-et. Csd- Cseng is élvezte a szavazók bizalmát, biztosan került az első helyre. A szavazások szerint 1970. LEGJOBB FÉRFISPORTOLÓJA: Pelé (brazil) labdarúgó, 79 pont, 2. Eddy Merckx (belga) kerékpáros, 73 pont, 3. Christos Papanicolaou (görög) atléta, 41 pont, 4. Ni-Csi-Csin (kínai) atléta, 37 pont, 5. Gunnar Larsson (svéd) úszó, 35 pont, 6. Jochen Rindt (osztrák) autóversenyző 31 pont, 7 Vasx.il ij Alexe.iev (szovjet) súlyemelő. 29 pont, 8. Roland Matthes (NDK) úszó, 20 pont, 9. Cassius Clay (amerikai) ökölvívó, 15 pont, 10. John Kinsella (amerikai) úszó, 13 pont Újabb fegyelmi döntések a labdarúgó ]NB Ill-ban A Nyírbátori Dózsa negyedik lett A Hajdú Vasas NB III-as labdarúgócsapata aligha búcsúzik kellemes .emlékekkel az idei labdamgóebajnokság 1970-es őszi idényétől. Az utolsó bajnoki forduló után őszi elsőként a táblázat élén végzett ugyan a téglási együttes, de nem sokáig örülhetett első helyénekMint ismeretes, a Hajdú Vasas csapatában Lukács II. Éllek jogosulatlanul szerepeit több bajnoki mérkőzésen is. A sportegyesület szabályos körülmények között igazolta ugyan a fenti játékost, de az a Magyar Labdarúgó Szövetség szabályai szerint csak a tártál ék csapatban szerepelhetett volna. A játékost a téglásnak a Damjanich SE-bőI igazolták át. de mivel a labdarúgó nem az anyaegyesületéhez tért vissza leszerelése után, az egész 1970—71-es idényben nem szerepelhet az NB III-as bajnokságban. A Debreceni TI TASZ és a Hajdúszoboszlói Bocskai csapata a fentiekre hivatkozva megóvta a Hajdú Vasas ellen elveszített bajnoki mérkőzését A fegyelmi bizottság — amint ezt is közöltük olvasóinkkal megállapította az óvások jogosságát, s ezután az óvott mérkőzések eredményeit megsemmisítette, s a 2—2 pontot 0:0 gölaránnval a Debreceni TTTÁSZ és a Hajdúszoboszlói Bocskai javára írta. - E döntés után a Hajdú Vasas az első helyről a hatodikra esett vissza Érdekes módon a fegyelmi határozat kedvezően érintette megyénk élvonalbeli csapatai közül a Záhonyi VSC-t, mely a második, s a Rakamazi Spartacus! mely a harmadik helyre került fel. A Hajdú Vasas ellen azonban újabb két csapat jelentett be óvást Lukács II. Elek jogtalan szerepeltetése miatt. A Nyírbátori Dózsa együttese óvta. meg az l:0-ás Hajdú Vasas-győzelemmel (végződött, bajnoki mérkőzésé! A fegyelmi bizottság a Nyírbátori Dózsa óvásának is helyt adott, s megállapította a kérdéses játékos jogosulatlan játékát így a mérkőzés eredményét megsemmisítette. s a találkozó 2 bajnoki pontját 0:0 gólarány- nyaj a nyírbátori csapat javára igazolta. Ez újabb döntés ismét jelentős változásokat hozott az NB III Északkeleti csoportjának bajnoki táblázatán. A Nyírbátori Dózsa a hetedik helyről 19 ponttal a negyedik helyre került fel, s így a Záhonyi VSC és a Rakamazi Spartacus csupán gólaránynyal előzi meg a nyírbátoriakat. A Hajdú Vasas viszont a legutóbbi hatódjii beVvről a nyolcadikra, esett viasza, hi- szent porit jáínák száma' T(T- ra csökken! s az ugyancsak 16 pontos Szolnoki Vegyiművek is megelőzi jobb gólkülönbsége révén. Érdekes hírként közöljük. hogy a Nyírbátori Dózsa mellett a Hajdúböszörményi Bocskai együttese is megóvta a Hajdú Vasas ellen elveszített bajnoki mérkőzésé! Ezt azonban elutasította a fegyelmi bizottság, mert a hajdúböszörményiek az óvási határidő után, tehát későn nyújtották be óvásukat. így az NB III-as labdarúgó-bajnokság Északkelé» csoportjában az őszi idény után a végleges bajnoki táblázat a következő: 1. Hajdúszob. 15 16 3 Ä 22-15 23 2. Záhony 13 9 1 3 35-24 19 %. Rakamaz 15 8 3 4 25-16 19 4. Nyírbátor 15 9 t 5 22-13 19 5. Hajdúbösz. 15 6 6 3 24-16 18 6. D. TIT AS Z If 8 2 5 22-15 18 7. Szóin. V. 13 1 2 « 26-20 16 8, Hajdú Vasas 15 7 2 5 18-13 16 9. P.-ladány 15 7 2 6 20-22 16 10. Szabó SE 15 5 4 6 19-19 14 11. Tuzsér 15 5 3 7 16-23 13 12. N'agykálló IS 3 6 8 13-16 12 13. Tisza Cipő 15 5 2 8 15-24 12 14. Szóin. O. n 3 3 9 14-24 9 15. Kilián SE 15 2 4 9 8-19 8 16. Mátészalka IN 4 11 18-40 8 Fülep Koméi Egy sportág. amelyben minden negyedik játékos válogatott... Elírás? Félreértés? Vicc? Szó sincs róla! A cím, illetve annak tartalma az igazságot fedi, A magyar jégkorongsportról van szó. amely szinte feltartóztathatatlanul halad a lejtőn — lefelé. Mert az egykor szebb napokat megért magyar jégkorongo- zás — mai népszerű nevén a „téli futball” — messze elmaradva a külföldtől, már csak egy kis szűk kört foglal magába. A legújabb kimutatások szerint a magyar bajnokságban részt vevő hat (!) csapat alig tud felvonultatni száz felnőtt játékost, s közöttük akadnak olyanok is, akik inkább „imitálják”, mint játsz- szák a jégkorongot. Rövidesen válogatott mérkőzések sorozatán vesz részt Magyar- ország együttese, s tekintve, hogy egy-egy alkalommal húsz fő jut szóhoz: minden negyedik iégkorongozó válogatott lehet! — Sajnos, ez az igazság, s ahhoz a régi mondáshoz keli alkalmazkodnunk hogy „szegény ember vízzel főz..— nyilatkozta Jakabházi László. a válogatott edzője. —- Évek óta pályagondokkal küzdünk Budapesten is kevés van. vidéken pedig egyáltalán nem alakult ki jégkorongsport A fiatalok érdeklődést másfelé fordult, a szakosztályokban mind kevesebben jelentkeznek felvételre. Ráadásul a bajnoki találkozókon rohamosan csökkent a nézők száma, amiben persze a gyenge színvonalú mérkőzések is közrejátszottak. Nehéz helyzetbe, szinte a csőd szélére jutottunk, s irigykedve gondolunk a szomszédos Csehszlovákiára, ahol már a pöttömnyi gyerekek álma, hogy korcsolyát és hokiütőt kapjanak... De valószínű, hogy nemcsak a fiatalokon múlik az érdeklődés teljes visszaesése, amely magával hozta a jégkorongsport pangását. Sportvezetők klubok és edzők kezdeményezése kellene, mert különben igazi jégkorongot változatlanul csak a külföldi televíziós mérkőzések közvetítésekor Láthatunk. sorokban 1970. LEGJOBB KOI SPORTOLÓJA: Csi-Cseng (tajvani) atléta, 51 pon! X Margaret Court-Smith (ausztrál) teniszező. 36 pont, 3. Heide Rosendahl (nyugatnémet) atléta 23 pont, 4. Marilyn Neufville (jamaikai) atléta, 11 pont, 5.~DljudmiUa Turiscseva (szovjet) művészi tornász, 9 pont, 6—7. Karen Moras (ausztrál) és Gabriella Wetzko (NDK) úszók, 8—8 pont, 8. Burglinde Poliak (NDK) atléta 7 pont. 9. Michele Jacot (francia) síelő. 5 pont, 10. Debbie Meyer (amerikai) úszó 4 pont. A Palma de Maliorca-i zónaközi sakkdöntön kedden a 21. fordulóra került sor. A magyar Portisch Lajos «fúttái ismét sötéttel játszott, és a svéd Larsepnel függőben maradt a játszma. Cassius day, (Muhammad Ali) európai idő szerint keddre virradóra a New York -j Madison Square Gardenben 19 417 néző előtt újabb mérkőzést vívott. A nehézsúlyú világbajnoki cím visszaszerzéséért küzdő Clay az argentin Oscar Bonavena ellen állt ki 15 menetes küzdelemre. Az összecsapás előtt nagy nyilvános szópárbajt vívtak, day a 9. menetre ígérte Bonavena kiütését, az argentin, viszont azt hirdette: legkésőbb a 11. menetben végez ellenfelével. Clay győzött — a 15. menetben kiütéssel Az utolsó menetben Clay egymás utón háromszor küldte padlóra az argentint és 57 ntósodperccel a 15. menet vége előtt befejezte a küzdelmet. Moszkvában az Izvesztyija Kupáért folyó nemzetközi jégkorongtornán óriási meglepetés született: Lengydo-.— szár 4rt (l:i, Itt. 2:1) arányban legyőzte a világbajnoki második helyezett Svédországot. A lengyelek már 4:2- re vezettek. A svédek óriási hajrába kezdtek, de Tkscz a lengyelek kapusa a bravúrok sawxvzatát mutatta be. Rajkó Miücs. a jugoszláv labdarúgo-válogatott szövetségi kapitánya 1971. január végén visszavonul tisztségéből. Bejelentette, hogy nem tesz eleget annak a javaslatnak,.amely szerint még a jövő év tavaszán készítse fel a jugoszláv labdarúgás legjobbjait a soron következő nehéz mérkőzésekre. Mario Jorge Eagalio. a világbajnokságot nyert brazil tóbdarúgó-válogatott szakvezetője levelet kapott klubjától, a Botafogótól. „Véleményük szerint azt a pontot sértettem meg, amely a fegyelmi előírásokat tartalmazza. Hogy konkrétan milyen fegyelmi vétséget írnak a számlámra, nem közöltöt velem. Furcsa . ” — közölte a levél tartalmáról Zagalio. ★ Kampala: Az Afrikában túrázó OSZSZSZK ökölvívó- válogatottja első mérkőzésén 12:8 arányú győzelmet aratott Uganda együttese ellen. Moszkva: Uj, 555 méter hosszúságú szánkópáiyát avattak a szovjet fővárosban- A nehéz kanyarokkal telitűzdelt terepet a bobversenyzők is használhatják. Rusze: Kitűnően szerepeitek a magyar ifjúság) tor- naszlányok a nemzetközi versenyen. Az összetett versenyben Kárpáti Kati végzett az első helyen Császár előtt, Tas- si negyedik lett. A szerenként! versenyben a magyar lányok, három első helyezést nyertek, két-két másodikat és harmadikat.