Kelet-Magyarország, 1970. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-23 / 300. szám
KEMPT WAGTAHÖRSSÄ® tflTfl. üeeemSer SS. If 1.4M A NAP HÍREI TANÁCSAINK ÉLETÉBŐL. A jelölőgyűléseken tett közérdekű bejelentések intézéséről, a jövő év első negyedévének munkatervéről, az aranyosapáti Uj Élet és a bete-fejércsei Szikra Tsz-ben működő építőbrigád működésének engedélyezéséről, valamint a január havi tanácsülés előkészítéséről tanácskozik csütörtöki ülésén a Vá- sátosnaményi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága. MEGJELENT A DECEMBERI TSZ-UJSÁG. A növénytermelés, az állattenyésztés, a kertészet, a gépműhely, a melléküzemág híreivel, sporttal és egyéb közérdekű bejelentésekkel megjelent a nyírbogát! Rákóczi Termelő- szövetkezet Rákóczi Híradójának decemberi száma. NYOLCEZREN A MEZŐGAZDASÁGRÓL. Csaknem nyolcezer résztvevője volt az év első felében megtartott mezőgazdasági témájú T1T- előadásoknak Nyíregyházán. Ezután a pedagógiai tárgyú előadásokon vettek részt legtöbben: 69 előadáson 6744 hallgató jelent meg. RENDEZTÉK A ZÁRT- KERTEKET. • Jól ' halad a zártkertek rendezése a nyírbátori járásban. A járási földhivatal december hónapban Aporligeten, Teremen," Nyírcsászáriban, Nyírder- zsen, Nyírbogáton és Kislé- tán fejezte be a zártkertek rendezését. térítésmentes véradás. Nyírbéltek községben tartott térítésmentes véradást a múlt hét végén a megyei véradóállomás. A község dolgozói közül mintegy hatva- nan jelentkeztek véradásra és összesen 14 liter vért adtak. VACSORA AZ ÖREGEKNEK. A jövő évtől kezdve vacsorát is adnak az öregek napközi otthonában Kisvárdán. Az idős emberek ellátását megyei támogatásból oldják meg. Táiékoztató a bélyegek behozataláról, ■ kiviteléről Karácsonykor különösen sokakat, érdekel, milyen lehetőségek vannak a bélyegek külföldi ajándékozására, behozatalára. illetve kivitelére. A Magyar Filatelia Vállalat a bélyeggvűjtők tájékoztatásé-/ ra közölte, hogy Magyaror-/ szagról bélyeget kivinni jy vagv küldeni, illetve behozni, vagv beküldeni a Magyar Nemzeti Bank engedélyénél-' kül tilos, a vámáru-nyilatkozatban feltüntetett, s ezer forintot meg nem haladó tétel külön engedély nélkül is behozható. Külföldi fiiatelistá- val minrkm magyar állampolgár folytathat cserét, ha a Magyar Bélyeggyűjtő Szövetségnek. legalább eg‘y éve tagja. Az engedélyezett kereten belül azonban kizárólag a MABEOSZ-on keresztül bonyolítható le a csere, amely csak a saiát gvűitemény fejlesztését szolgálhatja. ITT A TÉL. A vakációzó gyerekek- téli öröme, a hóesés, hógolyózás, szánkózás. De a felnőnek is őszintén bevallhatják, várták már az első igazi hóesést. Kedden a nyíregyházi Kossuth téren fotóriporterünk ezt meg is örökítette Elek Emi’ íelv. FENYŐD NNÉPÉLY A KRÜDY MOZIBAN. Fenyőfa- ünnepélyt rendeztek kedden délután a nyíregyházi Krúdy moziban. Az ünnepélyen a váMalatvezetőség és a szak- szervezet ajándékait adták át a vállalati dolgozók gyéreikéinek. HARMINC BELVIZES LAKÁS. Háromaiázkilencven- négy építési engedélyt kértek ebben az évben a kisvárdai járás lakói. Ebből 33 belvizes lakás -volt. Három kivételével — az anyagbeszerzési nehézségek ellenére — befejeződtek a lakásépítések. * TELEFON A TANYÁNAK. Csaknem kéjtmijlió forint I értékben végeztek" telefonbe- ! vezetéseket a káliói járás ta- i nvavüágában. Ebben az évben kapott telefont a Bal- kányhoz tartozó Csifi-Bay- Finánctag, a biri Petőfi- és Táncsics-telep, a bökönyi Er- dődi-tanya, a kállósemjéni Ujszőlőskert, .a geszterédi Nyíri és az érpataki Zsinde- lyes-tanya. TSZ-UT VENCSELLÖN.' j Kéíezer-hatszáz méter utat épített a közelmúltban a /véncsellői Szabadság Terme- (lűszövetkezet. A háromrftilliő értékű út építését a napokban fejezték be. A FERTŐ TÓ ELÖREGEDÉSE. iszapolódása már-már katasztrofális méreteket ölt. Számítások szerint a tó hazánkhoz tartozó területének csupán 17 százaléka víztükör, a többit belepte a nád. Az aggasztó jelenség okainak feltárásával a Keszthelyi Agrár- tudományi Egyetem növény tan tansrzékémek munkatársait bízta meg a Győri Vízügyi Igazgatósig. A kutatóik eddigi kísérleteiket összegezve megállapították, hogy a fei- tőltődésben óriási szerepe van az elburjánzott. h inára Uománynak, amelyből köbméterenként 10—16 kilogrammnyj mennyiséget találtak. Megállapították továbbá, hogy a magas nád valósággal „szökJARDA — TÁRSADALMI MUNKÁVAL. Háromezer méter hosszú járdát építettek az elmúlt III. ötéves terv időszakában társadalmi munkával Nyh'bogdányban a község lakói. A IV. ötéves terv időszakában újabb 3 kilométert készítenek. így a község valamennyi utcáján betonjárda lesz. HAZÁNK* LEGNAGYOBB VÍZÜGYI BERUHÁZÁSÁNAK, a kiskörei Tisza II. vízlépcsőnek építői télen is folytatják a munkát. Az erőműtelepen temperáló fűtés védelme mellett mélyépítési munkákat végeznek. Az óránkénti' 30 kSbmétéf teljesítményű félautomata betongyárat téliesítettók. A melegbetont hőszigetelt szállítókocsikban továbbítják a helyszínre. A tervek szerint 1971. március 31-ig folyamatosan mintegy 12 000 köbméter betont építenek be. VÁLASZTÉKBŐVÍTÉSSEL KÉSZÜL az új esztendőre a termékeiről nemzetközileg ismert Békéscsabai Kötöttáru- gyár. Rendkívül praktikusnak ígérkezik — megkönnyíti a kismamák helyzetét — a bábi- és gyermefelíolriúikori az úgynevezett öntapadó oippzár. Svájcból végszámra vásárolják a yelcró néven ismert „műbogámcs” szalagot amelyet tetszés szerinti hosszúságban varrnak a kötött holmikra. Az öntapadó cippzár mosható. KÖNYVUJ DON SÁGOK. Afrikai vadászemlékek. Válogatás Kittenberger Kálmán és dr. Mészáros Kálmán írásaiból (Gondolat) — Budapest enciklopédia (Corvina) — Heltai Jenő; Kiskirályok (Szépirodalmi) — Lahbla L.: Végtelen ismeretség (Európa) — A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 11. kötet (Akadémiai) — A Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa (Kossuth) — Sculptura Hungarica (Európa). A HÖNAP ELEJÉN ORSZÁGSZERTE MEGKEZDŐDTEK, s 1971. március Síig befejeződnek a kisipari szövetkezetek vezetőségválaszitó közgyűlései. Eddig kilenc megyei és hat fővárosi szövetség több, mint száz szövetkezetében tartottak tisztújító közgyűléseket. Az ipari szövetkezeteik vezető szerveinek újjáválaszjtása az ér* dekkápviseled, érdekvédelmi szervek — KISZÖV-ök — vezetőségválasztó küldöttgyűléseivel folytatódik, s ezt követően jövő ősszel kerül sor az ipari szövetkezetek VI. KomgreswiMának összehívására. ' ■ Etetik az erdei vadakat Az utóbbi éveikben rendkívüli mértékben megnőtt a vadsűrűség a rezervátumokban és az erdőgazdaságok területein. A gyarapodó őz- és szarvasállományt a tapasztalatok szerint már nem tudja ellátni az erdő elegendő mennyiségű táplálékkal, ezért mindinkább rászorulnak az emberi gondoskodásra. A takarmánypótlást szolgálják az erdőgazdaságokhoz tartozó szántóföldefk. Ezeken azonban nem a célnak megfelelően gazdálkodnak. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem kutatói ezért több éves kísérletek alapján • kidolgozzák az optimális vetésforgót, amely- hozamában és összetételében leginkább megfelel a követelményeknek. Silóreceö- tet is készítenek őz- és sza**vasízlés szerint. A kutatók? ík isen nehéz dolguk van. mert a kifinomult szag- ló- és ízlelőszervekkel rendelkező vadak jobban válogatnak, mint a háziállatok, ezért több gondot kell fordítani az ízesítésre. A korszerű vadgazdálkodáshoz etetőás tárolóberendezéseket is szerkesztenek. Az újdonságokat bemutatják az 1971-ben rendezendő budapesti vadászati világkiállításon. PROGRAM 1979. december 23, szerda VIKTÓRIA NAPJA A Nap kél: 7 óra 30 perckor, nyugszik: 15 óra 56 perckor. A Hold kél: 2 óra 06 perckor, nyugszik: 12 óra 12 perckor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1890. december 23-án halt meg — 46 éves korában — Ihrlinger Antal nyomdász, a magyar munkásmozgalom egyik első szervezője, az Általános Munkásegylet egyik alapítója, majd vezetője. Sopronban született 1842-ben, s már fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Előbb a pesti nyomdászegyletben tevékenykedett, majd az Általános Munkásegylet megalakítása után a szervezet vezetője lett. 1873-ban farkf ■' *.<áro>.'**• k kás Heti Krónikát; részt vett a Nem választók Pártja majd a Magyarországi Általános Munkáspárt szervezésében. Széles körű agitácios és szervező tevékenységet fejtett ki, de lássál’eá- nus nézetei a. reformizmus irányába befolyásolták. A n. Int %?nacionáIé alakuló kongresszusán küldötti beszámolójában a valóságot erősen szépítő helyzetjelentést adott a magyarországi mur I mozgalomról. Küldött-társa leleplezte, mire — a kongress:/.is javaslatára — 1889 szeptemberében az osztrák és a magyar szociáldemokrata vezetők közös értekezletén leváltották a mozgalom éléről. Felhős idő Várható időjárás ma estig: felhős idő, sokfelé havazással. A helyenként erős északi szél átmenetileg mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérsék- let: o fok körül lesz. Kossuth rádió mán Rádió énekkara énekel. — 13.20: Szeretett húgom, Fanny. Felix Mendelssohn leveleik^ — 14,00: Kettőtől hatig... — “lO: Kis magyar néprajz. — 18,15: Brahms műveiből. — 18,18: Akis- királyok. Jókai Mór regényének rádióválto-ata. II. rész. (Ism.) — 20.25: (jj könyvek (Ism.) — 20,28: Színes népi muzsika. — 31,03: Beszélgetés dr. Sík Endrével. — 21.20: Nani Bregvadze és Muszlint Magomajev énekel. — 21,40: A Bécsi Filharmonikusok hangversenye a luzerni fesztiválon. — 23.15: Esztrádparádé. Nyíregyházi rádió 18.00—19,00: Hajdú és Szabolcs életéből. — Csengő-bongó. — Kulturális híradó. — Szép esti muzsika. Televízió 9.00: Szünidei matiné. — 10,30: Klasszikusok tévéíilmen: Stuart Mária. (Ism., — 17.28: Hírek. — 17,35- Kéorejtvény. — 18,00: Kmetty utea 17. . Rlportfllm. Demokratizmus a hétköznapokon — sorozat. — 18,55: Esti mese. — 19.03: Parabola. — 19.20: Tv-hír- ádó. — 20 00: Viola. NSZK film. — 21,05: Egy este Havas Ferenc táncművésszel. — 21,50: Tv-hír- adó -- 2, kiadás. — 22,00: Engels Frigyes a filozófus II. Bratislava! tv 17,00: Hírek — 17,05: Francia nyelvtanfolyam. — 17,35: Tánc a rézhegyen. Mesejáték. — 18.10: Több mint kötelesség. Publicisztikai film. — 18.40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Ma döntünk a holnapról. Publicisztikai műsor. — 19,55: Vidám zenés műsor. — 29,35: Jan Solovic: Rekkomando. Tv-játék. — 21,25: Tv-híradó. — 21,45: Dzsesszpódium. Román tv 8.20: Julius Caesar. Részletek Händel operájából. — 9,00: Vadon nőtt gyöngyvirág. Tamási Gáspár önéletrajzi Írása. II. rész. — 9.20: Kedvelt régi melódiák. — 10,05: Ürkori történet. IV. rész. — 10,40:' Vokális zene. — 11,30: A Szabó csalód. (Ism.) — 12,20: Ki nyer ma? — 12,30: Tánczenei koktél. — 13.15: Ifj. Magyart Imre népi zenekara játszik, a Gu- tenberg-kórus énekel. — 13,45: Válaszolunk hallgatóinknak! — 14.00: Schubert: G-dúr vonósnégyes. — 14,40: Gésák. Részletek Jones-Monkton operettjéből. — 15,11: Decsényi János dalaiból. — 15,20: Iskolarádió. A vígopera születése. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16,05: Népdalok és nóták. — 16,28: Thyll Uienspie- gel. Rádiójáték I. kaland. — 17,20: Robert Casadesus zongorázik. — 18,14: Karácsonyfa-díszítők. RipQrt. — 1872C: Az év legjobb tánczenei felvételeiből. — VI. rész. — 19.25: Sikerszemle. A rádió zenei főosztályán. — 20.10: Kritikusok fóruma. — 20,17: Miért szeretem Bartókot? — 21.20: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. — 22.20: Délei Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 22,50: A tömegkultúráról és a kulturális tervezésről. — 23,10: Rimszkij-Korszakov operáiból. — 0,10: Toronyzene. Petőfi rádió 8,05: Operettmuzsika. — 8,45: Tallózás a világsajtóban. (Ism.) — 9,00: Zenekari muzsika. — 9,30: Ml van a varázsdobozban? A Gyermekrádió műsora. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 11,55: Néhány perc tudomány. — 12,00: Gyurkovics Mária és Palló Imre énekel — 12,40: Házunk tája. A Falurádió műsora. — 13.03: A Ro17,00: Gyermek enciklopédia. — 17,30: Gazdasági stúdió. — 18,20: A legkisebbeknek. — 19,00: „A világ tetején”. Filmarchivum. -- 21,10: Nemzetközi szemle. A nyírejSfyházi mozik műsora KRÜDY MOZI: ABWEHR ÜGYNÖKE Szovjet film. Előadások kezdete: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. Telefon: 12—61. BEKE MOZI: A BOSSZÜAIXOK ÜJABB KALANDJAI Szovjet film Előadások kezdete, fél «. fél 1 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: BYE, BYE BARBARA Francia film Előadások kezdete : 8 4b I orakor. MÓRICZ ZSIGMÖND MÜVBLO- DESJ HÁZ MOZIJA: SZÉP MAGYAR KOMÉDIA Magyar film Előadások kezdete: fél « és Fél R úrnlrür Gyerekek tűzhalála Vámosmikola községben Kardos Tibor 28 éves segédmunkás felügyelet nélkül a bezárt lakásban hagyta három gyermekét, a 4 éves Lajost, a 3 éves Andreát és a másfél éves Zoltánt. A gyerekek játszani kezdtek a kályhában égő tűzzel, az ágynemű a parázstól izzani kezdett és mindhárom kisgyermek füstmérgezés következtében a helyszínen meghalt. A rendőrség Kardos Tibort őrizetbe vette, s a tragikus szerencsétlenség ügyében vizsgálatot indított. Az 1971. ÉVI BUDAPESTI VADÁSZATI VILÁGKIÁLLÍTÁSON, szeptember 16— 20-a között megrendezik az első fogat Európa-bajnokságot, ami nemcsak a szakemberek, hanem a kiállítás vendéged számára is igen változatos programot ígér. A fo- gaitversenyen kívül egyhetes nemzetközi ugratóversenyre is sor kerül. Szomorú statisztika az alkoholfogyasztásról Az országos helyzethez hasonlóan Budapesten is számottevően nőtt az alkoholítélet a kőbányai vasúti baleset ügyében A Magyar Szocialista Munkáspárt Stabolcs-Sratmár megyei Bizottsága és a meglel tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor 6zerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70. 16-71, 30-03 Telexszám: megyében 344 megyén kívül 07 344 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi nona u 3 TeL: 30-00 Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszt! a Magyar Posta Előfizetési díj egy hőnapra 20 forint Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél Indexszám: 25 050 Kéziratokat nem őrzőnk mes és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György u. S. felelős vezető: Hoiéczl István teti” a Fertő tó víaét. A vizsgálatok meghökkentő adatokat tártak a kutatók elé. Azokon a területeken, ahol nád tenyészik, két-háromszoros a párolgás mértéke a sima víztükörhöz képest. Halálos szurkálás A • tiszadorogmai italbolt előtt Horváth Géza 35 éves sertésgondozó részegen szóváltásba keveredett Baráti Gyula 42 éves gépkocsivezetővel, s a vita hevében nyakon szúrta a szerencsétlen embert. Baráti Gyula olyan súlyosan megsérült.,* hogy a helyszínen meghalt. A rendőrség Horváth Gézát előzetes letartóztatásba helyezte, s ügyében vizsgálatot indított. A fővárosi bíróság ítéletet hirdetett abban a különös vasúti baleseti ügyben, amely 1967. február 21-én, illetve 23-án szinte teljesen azonos körülmények között történt Kőbánya felső pályaudvaron A Vychodosiovenske Zelezi- arne kassai cég vasúti kocsi ban nehéz lemeztekercseke' adott fel jugoszláviai rendeltetési állomásra. A lemezte keresőket a rakodási szabályzat előírásával ellentétben rakiták be, s az előírt méretűnél lényegesen vékonyabb rögzítő gerendákat alkalma/, tak. Kőbánya felső pályaudvaron egy kanyarban a pályáit' belső oldalán a lemeztekercsek mindkét alkalommal átbillentek az alacsony rögzítőgerendákon, kiütötték a vasúti kocsi falát, a szomszédos vágányok közé zuhantak, s az ott szembe közlekedő tehervonat mozdonyában, illet ve kocsijaiban kárt okoztak A február 21-i balesetnél 34 vasúti kocsi sérült meg úgy, hogy egy kisiklott kocsi 242 méter .vonszőlási hossz után állt meg. E sérülések azonban nem voltak súlyosak: a kár 16 000 forintot tett ki. Annál súlyosabb kár keletkezett a február 23-i balesetnél: megsérült a szembe jövő vonat mozdonya, s egy, a Jugoszláv Államvasutak tulajdonában álló teherkocsi teljesen tönkrement. A MÁV a Jugoszláv Államvasutaknak az összetört kocsiért több, mint 25 000 aranyfrank kártérítést vol' kénytelen fizetni, a saját szerelvényében keletkezett káré pedig 140 000 forint volt. A MÁV a feladót a fővá rosi bíróság előtt beperelte f károk megtérítése végett. A’ alperes a kereset elutasítása kérte, tagadta, hogy a ká beraikási hibából következet be. A fővárosi bíróság megá’ lapította, hogy a kár valóba a féladó hibájából keletkezet s ellnek alap ián elmarasztal ta az alperest, s kötelezte a szakértői és illetékköltséget is magában foglaló 32 000 forint perköltség megfizetésére. fogyasztás. Jelenleg 1910 vendéglátóipart egységben szolgálnak fel szeszes italt. Ugyanakkor ma már a zöld- ségüzle lekben, trafikokban, sőt a tej boltok ban is kapható szeszes ital. A Vöröskereszt fel méréséből egyébként kitűnik, hogy a fővárosi közúti balesetek majdnem 10 százalékának okozói ittas gyalogosok. A munkahelyeken a »lesetek 40 százalékának, a halálos szerencsétlenségek 30 zázalékának a káros szenve- léiy az oka. A fővárosi bí- •óság kimutatása szerint a lázassági bontó perek 40 zúzalékénál fő ok a házastárs — többnyire a féri túlzott alkoholfogyasztása; az állami gondozásba vett gyermekek 50 százaléka szintén a szülő vagy a szülők alkoholizmusa miatt kerül intézetbe.