Kelet-Magyarország, 1970. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-20 / 298. szám
Í970. december 20. JOEt-fT MA«5YAftÖRSMB S <Ma! Higgadtan, megfontoltan Megyénk termelőszövetkezeti közgyűlései elé MIT, HOVÁ, MIÉRT? Beszélgetés megyénk egészségügyi helyzetéről, jovojerol rendkívül nehéz esztendőt ZÁRNAK termelő- szövetkezeteink. A mérleg megvonásához most különösen szükség lesz a higgadt fejre, a meleg szívre, az eredmények, de főleg a gondok alapos elemzésére. Úgy kerüljön minden terítékre a közgyűlések elé. hogy senki ne mondja majd: ezt rosszul tettük, nem vizsgáltunk meg igazságosan minden tényezőt, s úgy döntöttünk az elnök leváltásában. Mondjuk csak ki: ezekben a napokban sok tsz-elnök fejében felmerül a gondolat: lemondok, mert nem sikerült az esztendő, riem tudjuk azt acini a tagságnak, amit terveztünk. De hasonlók foglal- ku/.iatnak tsz-tagokat is. „Hossz volt az év, ezért az einök a hibás, váltsuk le.” Nagy szüség van most a mértéktartásra. S ezért nem véletlen. ha Újra és újra felidézzük, s emlékezetünkbe véssük Kádár elvtárs szavait, amelyet a párt X. kongresszusán elhangzott záróbeszédében így fogalmazott meg: „...Hibát követnének el azok a termelőszövetkezeti tagok, akik most az átmeneti nehézségek miatti kesergésükben vezető- ségcserével próbálnák megoldani a kérdést. Ha vezetőik rendesen, becsületesen dolgoznak, tartsák is meg őket, dolgozzanak velük tovább." A GONDOK. A PROBLÉMÁK LEKÜZDÉSÉRŐL így beszélt: „Ami pedig a nehézségeket illeti: először is a mi, szocialista alapokra helyezett mezőgazdaságunk életerős, nehézségeket is elviselni képes népgazdasági ágazattá változott. Már nem egy szárazságnál, árvíznél megállapítottuk, hogy hanem lenne a mezőgazdaságban kollektív erő. és- hBi*áteszem, a munkásállam' «í-’ejé," akkor mindezeknek szörnyű következményei lettek volna, így pedig átvészeljük e közbejött nehézségeket.” Ezek a szavak — s mögöttük a meglévő anyagi-szellemi erő — biztatást, erőt és reményt adnak. Szükséges ezt most hangsúlyozni? Nagyon is, mert Szabolcs-Szatmár közös gazdaságainak egy részét az emlékezetes árvíz- katasztrófa súlyosan érintette, s csak a szövetkezeti mozgalom összefogásának eredményeként lábalnak ki a balokból. Emellett megyénkben 119 a kedvezőtlen adottságú közös gazdaság, amelyeket állami támogatással segít a — Vigyázz, Csaba! •— csak ennyit tudott kimondani a személygépkocsi mellett álló igazoltató társának Vékei Árpád határőr. Papp Csabának annyi ideje maradt, hogy egyet hátra lépjen és abban a pillanatban belerohant a személykocsi ba. egy ZIL tehergépkocsi. A hatalmas ütéstől a benzintartály becsű szott az utastérbe és längt“ lobbant az egész autó. A két fiatalember — határőrök mind a ketten — még most, hónapokkal az eset után is hátborzongatóan mesélik el a történetekét. Szinte mondatonként váltanak, ki melyik pillanatban volt közelebb — a szó szoros értelmében — a tűzhöz. — Okmányellenőrző járőr- szolgálatban voltunk Árpáddal — kezdi mondani, ki tudja hányadszor a történetet Papp Csaba. — Már sok kocsit igazoltattunk a márok- papi elágazásnál, mikor egy ZIL tehergépkocsi jött Vásá- rosnamény felől. Jeleztük hogy álljon meg, de csak plhúzott mellettünk. — Közben egy Moszkvics jött — folytatja Vékei Árpád. — Hárman ültek benne. A férfi, aki vezette, mellette a felesége és ölében egy hat év körüli kislány. Szovjet állampolgárok, a rokonokat jöttek meglátogatni. Kedves, barátkormányzat. Csak ezekben a tsz-ekben 37 ezer tsz-tag és 2700 alkalmazott él és dolgozik, s bizony az idei esztendőben tornyosultak felettük a gondok, s mi tagadás, számítani kell, hogy a mérleghiányos gazdaságok száma megnövekszik, s ezen is csak az állam támogatásával, a helyi erők ésszerű összefogásáváI lehetünk úrrá, KÉSZÜLNEK A ZÁRSZÁMADÁSRA a megye tsz- ei. Hegyen ez higgadt, megfontolt, s meggondolt minden tekintetben. S ha valóban úgy érzik, nem a vezetés hibájából eredtek a bajok, akkor szavazzanak újra bizalmat. Az elmúlt esztendők során sokszor bebizonyította már ez a vezetés, hogy érdemes rá, a tagság, a szövetkezet érdekeit képviseli. Nem recept ez minden tsz-nek. Ott, ahol a mérlegelés során úgy látják, a Hibák zöméért egyik, vagy másik vezető a felelős, változtassanak. Csak legyen ez megalapozott és előre vigye a szövetkezet erősödésének ügyét. Ne kapkodják el a döntést. Emberekről, kipróbált vezetőkről van szó, akik egy, másfél évtizede vagy már több éve állnak e nehéz és fáradtságos posztokon. Kádár elvtárs említette: „A mező- gazdaság a jó terv, a gondos emberi munka, a szükséges anyagi eszközök biztosításán túl jelenleg, és azt hiszem még igen sokáig, jelentős mértékben függ a természeti viszonyoktól, többek között — az időjárástól... Ki gondolt volna arra az idén nyolc hónapon keresztül, hogy a tizedik hónapban azért kell sírni, hogy miért nem esik már az eső.” GONDOLJANAK ERRE TERMELŐSZÖVETKEZETEINK tagjai. Különösen' ott. ahol most több a gond. a baj. a probléma, mint a korábbi esztendőkben. így mérlegeljék a vezetőket, munkájukat. S a kudarcok ellenére — ha azokról nem ők tehetnek — szavazzanak bizalmat nekik. Ezt summázta Kádár elvtárs is, amikor ezt mondta: „Ami pedig az idei év nehézségeit illeti: a munkásosztály sohasem hagyta még cserben a parasztságot. Mellette áll most is állatna, pártja, kormánya." És ez a legfontosabb, a legbiztosabb fedezet. Erre bizton számíthat a termelőszövetkezeti parasztság. Farkas Kálmán ságos emberek voltak. Még Csaba beszélgetett velük, de én már kiálltam egy újabb kocsinak jelezni. Akkor még nem tudtam, hogy az előbb megszökött ZIL jön visszafelé. Este tíz óra volt, csak a fényt láttam. És ekkor hangzott el a kiáltás. A teherautó lassítás nélkül rohant bele a Moszkvicsba. Körülbelül húsz métert tolta maga előtt az égő Moszkvicsot, míg az bele nem borujt az árokba. Aztán újra indította a lefulladt motort, kikapcsolta a világítást és elmenekült a helyszínről. — Árpád a teherautó után lőtt. A kerekét akarta kilőni, hogy ne tudjom tovább menni. Én meg az oldalára borult Moszkvicsból akartam kiszabadítani a három embert — mondja tovább a történetet Papp Csaba. — Az egyetlen lehetőség a mentésre a kocsi eleje volt. Betörtem a szélvédőt. Először a kislányt akartam kivenni, de úgy a szélvédőnek volt nyomva, hogy kiesett és elkezdett futni. Ái-pád szaladt utána, A lángok egyre jobban tér jedtek A betört szélvédőn bejutó levegő még jobban élesztette a tüzet. A két határőr már látta, hogy az utasok elvesztették eszméletüket. Kihúzták mindkettőjüket, aztán mentőért telefoA negyedik ötéves terv időszakában Szabolcs-Szatmár egészségügyi fejlesztésére 300 millió forintot fordítanak. Rögvest ide kívánkozik egy másik gondolat is: ez az összeg megalapozza a következő öt esztendő tervezését is. aminek eredményeképpen megyénk 1980-ra az egészség- ügyi szolgáltatás szintjén is eléri az országos átlagszínvonalat. Vajon milyen úton-módon dől el a megye egészség- ügyi szervezése, fejlesztése? A kérdésre a legütefcékesebb, a megye egészségügyének egyik szervezője, Márton Mihály dr. adja meg a válaszokat. Szervező, termő orvosok — Több mint ötven évre kell vissz...nemiünk, hogy a kép világossá váljék. Ekkor néhány szovjet orvos, így Szemesko és Muszikov lefektette a szocialista egészségügy öt pontból álló alapelvét. Ezek leszögezték, hogy szocialista körülmények között az egészségügy csak állami szolgáltatás lehet, amely épp oly céltudatos tervezést és szervezést kíván, mint a gazdasági élet. Ezt a törekvést és célt mi is a magunkévá tettük. Az egészségügyi szervezőket ma már az ország négy egyetemén külön tanszékeken képezik ki. De nem elég, ha a szervező csak orvos, mert a szervezés összetett munka. Kutatja az egészségügy és gyógyítás- történet múltját; '-jétenéte És[ előre képzeli el a jövőt. De vegyünk ehhez egy gyakorlati példát. A közelmúltban készült a megye ötéves terve, ezenbelül az egészségügyé is. Előtte megvizsgáltuk: mely települések válnak központtá? Hol épülnek új városok, alközpontok? Milyen ezeken a helyeken a lakosság összetétele? és még egy sereg más tényező. A szervező a tervkészítésnél a lehető legjobb helyzetet akarja kialakítani az egészségügyi ellátás terén, ami talán a legfontosabb szolgáltatás. De ilyenkor jön a lényeg: mit enged meg a népgazdaság teherbírása? Milyen lesz a gazdasági fejlődés a megyében? náltak és kórházba vitették a szerencsétlenül járt embereket. Ahogy beszélnek a fiúk, egyre több apró momentum jut eszükbe. Akkor nem volt idő töprengeni, másodperceken múlt a három ember élete. Pillanatok alatt kellett eldönteni, hogy üldözzék-e a gátlástalan ámokfutót, vagy mentsék az embert. Most már könnyű helyesnek ítélni cselekedetüket Néhány hónap telt el a közúti krimi óta. A két határőr addig is együtt barátkozott, hiszen — bár Papp Csaba komorói, Vékei Árpád ózdi — a vasas szakmájuk és érdeklődésük közel hOTta egymáshoz őket. Azóta a barátság megerősödött. Papp Csaba azt mondja: az ő életét is barátja mentette meg. Ha nem figyelmezteti, esetleg őf is elütheti a teherautó. A két barát együtt vette át a forradalmi munkás-paraszt kormány által adományozott Életmentő emlékérmet. A lopott gépkocsit részegen veze tő Antal János négy év bőn tönbüntetést kapott. A környék lakói, akik azo az estén a lövöldözést hal lották. nyugodtak lehetne' mert a határőrök nemcsak r határsériőket fog'ák el, hr nem embertársaik életére r vigyáznak. Balogh ,IÓ7,se — Én egymilliárdban álmodtam meg az öt év optimális viszonyait. De a szervező nem élhet álomvilágban. A 'gazdasági fejlődés üteme behatárolta ezl az összeget 300 millióban. És mosi jou a neheze: mit építsünk és hová ? Csak a reális élet talaján állva születhettek meg azok a döntések, amelyek már most az ötödik ötéves tervet alapozzák meg és hoznak mérhető változásokat az egész megyében. Új fajta gyógyintézetek Számolni kell azzal, hogy újfajta kórházakra lesz. szükség. Ha nem ismerjük előre a lakosság várható összetételéi, nem tudunk dönteni például bölcsődék, óvodák ügyében sem. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy az. élettempó gyorsul, hogy az emberek milliói a tévé előtt töltik estéiket. Uj iparágak lépnek be, újfajta foglalkozási megbetegedések jelentkezhetnek. — Vagy vegyünk egy másik területet. Itt van az orvostudomány fejlődése. Most tervezik a kisvárba: és a megyei kórházat. Vajon a szervezőnek néni kötelessége-e előre felhívni a figyelmet arra, hogy milyen várható irányok vannak? Ma már számolni kell például a szervátültetések mind általáAligha kell bemutatni az olvasónak Tóth Kálmán!., Szabolcs-Szatmár megye „ár- vízvédelmi miniszteri biztosát.” A Szabolcs-Szatmár megyei Építőipari Vállalat főmérnöke idén május 14-én éjjel vette hírét a nábrádi gát- áttörésnek. Azonnal felöltözött, összetoborozta a gépkezelőket és reggel már ott volt, ahol segíteni keltett. Május huszonötödikén az építési és városfejlesztési miniszter Itt járva megbízta a helyreállítási munkák irányításával. Október 1-én pedig megkapta a kinevezését mint a január 1-től működni kezdő új szabolcsi építőiipari vállalat, a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítőipari Vállalat igazgatója. Hogyan is alakul egy most születő vállalat élete? Erről beszélgettünk a start előtt két héttaL Három tehetséges megyebeli Októberben a vállalat mén a három kinevezett vezetőből állt. A gazdasági igazgató dr. Borbás Endre, a műszaki igazgató Csépke Csaba, aki építette a budapesti földalatti vasutat, aztán Egyiptom ban az Eluáni hidat, tanulmányozta az NDK világ'hímevű földgépgyártását, majd idehaza volt a földgépgyártás szakértője. Három tehetséges megyebeli. Sőt, — ne tegyen sértő a szabolcsiakra —, három szatmári. Az új vállalat megkapta az ■lőkészítő munkák elvégzéséin az MHSZ Szabadság tér 9 íz. helyiségeit Nyíregyházán, tzorgos építők csinálják je- 'enleg az előcsarnokban a xjrtásfülkét, a létszám de- •ember 1-én már 70 fő volt. 'miből 40 fizikai munkás. Az íj felvételekkel az évet 95 ő létszámmal zárják majd. \z új esztendő első munkanapján a most születő vállalat átveszi a Szabolcs-Szatmár nosabbá válásával. Ehhez korszerű műtő kell. speciálisan képzett embei’ek sokasága, modern kártermék, ipari lévé, higiénikus körülményeket biztosító kórház A mi. a füst. a korom elíró — Azt hiszem, az egészség ügyi szervező munkája mind nagyobb hangsúly! kap és mind több megbecsülésben részesül. Ma inár nem terveznek soha úgy egy városi, városnegyedet anélkül, hogv azt az elképzelések első stádiumában ne látnánk. Megyénk egész ötéves terve velünk együtt készült és döntő súllyal esett latba a szervezők matematikai-statisztika1 elemzésem alapuló. ezen szempont szántéziséből kialakult véleménye. Sok mai döntésük épben a perspektíva ismeretében lehetséges csak. Sokan kérdezték, minek Nyíregyházára audioi égi a. Aki elképzeli, hogy majdnem 80 ezres Városunkban mekkora tesz a zaj, az érti. Aki sejti, hogy mind több zajos üzemünk lesz. az sem vitázik a döntéssel. De létrehozzuk f levegőszennyezödést vizsgáló szolgálatot is, hiszen látjuk előre ipartelepítésünk ütemét és jellegét, a növekvő gépkocsiforgalmat. B. L. megyei Építőipari Vállalat 5. sz. építésvezetőségétől azokat a dolgozókat és eszközöket, amelyek a profiljába vágnak. (Az építésvezetőség létszámának és eszközeinek kb. 60 százalékát). így a januári létszám 220 főre ugrik Folytatják a megkezdett muri Icákat Nyíregyházán, Záhonyban, Tisza vasváriban. Korszerű gép, korszerű ember De, hogy ez a 220 ember januárban dolgozni tudjon, munkaruhát kapjon, elszámolják a bérét, legyen hol leülnie ahhoz nagyon kemény munkával kell előkészülni az év végéig. És még további nagyon fontos munka vár elvégzésre ahhoz, hogy 1974-ben 500, 1980-ban pedig már 780 millió forint értékű munkát el tudjanak végezni, a hozzávaló gépeket tudják kijavítani, a a szakmunkásgárdát kiképezzék. És mindez összhangban legyen azzal amit elvállalnak. — Olyan ez. — mondja az új vállalat igazgatója — mint egy négyismeretlemes egyenlet. Képzeljük csak el, a nálunk most ismert kotrógépek negyedmillióba kerülnek és két-három műveletet tudnak elvégezni. Az új vállalat tervezett munkagépei tízszer annyiba kerülnek és tízszer annyit is tudnak. Még a mellettük dolgozó segédmunkást is ki kell képezni arra, hogyan dolgozzon ezek mellett a korszerű, nagy teljesítményű berendezések mellett. A Bethlen Gábor és a Vasgyár utca sarkán épülő új székház csal: másodsorban lesz a vezérkar főhadiszállása. Építése első sorban azért szükséges gyorsan, hogy legyen egy kiképzőhely, egy valóságos kis építőipari iskola, ahol a magas fokú — egy főre jutó évi 350 ezer forintos — termelési értéket jelentő munkára "Sí 4617 otthonba költöztek be a károsultak Befejeződött a szamosközi uijaepiles második üteme A Szabolcs-Szatmár megyei árvízi újjáépítés során — mint ismeretes — november 10-ig az ígéri né] több. 4171 családi házba költözhettek be a károsul ak. A he'y- reállítás következő határidőié december 20. amikorra újabb 450 otthont kell átadni. Az építők erőfeszítéseinek eredményeként 4 nappal a határidő előtt készül ék el a házak, s eddig összesen 4617 család kapóét ú.i otthont. A károsultak között hajiét 'an már nincsen, a helyreállítás azonban még nem fejeződött be. Egyrészt folytatják a meglévő épületek belső komplettírozását. külső és belső csinosítását, másrészt készülnek az újabb lakóházak, amelyek építése elsősorban a vi/.veszély miatt áttelepítésre kijelölt községek lakóinak várakozása, bizonytalankodása miatt húzódott sokáig. Várható, hogy tavaszig a tervezett 5175 ne- lyett 5220 családi házat építenek meg a Szamosközben. lehet képezni a vállalat embereit. A népgazdaság mint minden új vállalatnak, ennek is ad az induláshoz „stafirun- got”. „ Száznyolcvanegy-miü- liót. Jellemző, hogy ennek az összegnek túlnyomóan nagy- részét, — százüzennyolc- . ml lliót — gépekre költik. Mérnökök, technikusok, földgépkezelők, kerestetnek az új vállalatnál, de — és itt van egy érdekesség a beszélgetésben — nem hirdetnek. Kapun sem lesz cédula. Az első szűk gárdán kívül — amelyet kénytelenek a jelenlegi nagyvállalattól áthozni — nem akarnak „átcsábítani” senkit. „Öröklött“ törzs járdatagság De mint az igazgató mondja, a legfőbb gond már most is az, hogy itt mindenki jól érezze magát, a most születő vállalat leendő kétezer dolgozója büszke legyen a'vállalatára és olyan közérzetet alakítsanak ki, amiben ez megvalósítható. Könnyen megkülönböztethető egyenruhát adnak mindenkinek, amiről rögtön tehet majd látni, hová tartozik az illető és mivel ennek mindig tisztának kell lennie, mindjárt, kettőt. Most fogalmazzák rendhagyó kollektív szerződésüket, amely kimondja, hogy aki ide jön, „örökli” az előző munkahelyen kivívott törzsgárda évei t Hiába veszik 100 millióért a gépeket, a munkát em bereknek kell elvégezniük ök a legfontosabbak. Rájuk épül az új vállalat sorsa. fíesztelyi Nagy Zoli»« Életmentő határőrök Start előtt két héttel lUttJÄ- t«'| la«Í9KHI*m * A rendhagyó „kollektív” Kétezer ember — hirdetés, csábítás nélkül