Kelet-Magyarország, 1970. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-19 / 297. szám
i flüOaS RPLFT-MAGYARORS7Ä(5 ieeember » Szülők fóruma: A gyermek túlterheléséről A gyerekek túlterhelése sajnos annyira általánossá vált, oly sokat beszélünk róla mostanában, hogy tartalmát már nem is kell részletesen elmagyarázni. Egy mondatba is összesűríthető a lényege: a gyerek életkorát, képességeit, szellemi és fizikai teherbírását meghaladó terhelésről van szó. Hogy ez rossz dolog, azt tudja minden pedagógus, s legalábbis sejti minden szülő. Ám arról mégis érdemes bővebben beszélni, hogy mi az oka. megjelenési formája és következménye a túlterhelésnek. Kezdjük azzal, hogy létezik iskolai és otthoni, azaz szülői túlterhelés. Ami az iskolait illeti: ennek elsősorban az az oka, hogy miközben a tudományos fejlődés következtében gyorsan gyarapodnak az új ismeretek, viszonylag kevés lehetőség van a régebbiek szelektálására, hiszen azok alapvető fontosságúak. Közérthetőbben: arról van szó, hogy az űj és fontos ismeretanyagok soha sem szoríthatják ki az iskolai oktatásból például az egyszeregyet, vagy a matematika eddig is tanított magasabb elemeit, valamint a nyelvtant, a történelmet, avagy a klasszikus fizikát. A tananyag mennyiségének bizonyos mértékű növekedésére tehát mindig számítani kell, s ezt a növekedést ésszerűbb adagolással, a felesleges ismétlések elkerülésével, jobb tanári módszerekkel, a modem szemléltetőeszközök alkalmazásával, a kisebb létszámú tanulócsoportok kialakításával lehet némiképpen ellensúlyozni. Lényegesen csökkenteni azonban ezekkel sem tudja az iskola a tanulók növekvő terhelését, legfeljebb józan határok között tarthatja azt. Ügy tűnik, hogy végérvényesen a múlté az olyan oktatás, amely nem készteti nagy erőfeszítésekre a növendékeket Arra pedig, hogy ez a terhelés mégse legyen elviselhetetlenül nagy, két megoldás kínálkozik. Az egyik a. tanulmányi idő növelése. Az utóbbi évtizedekben élt is ezzel a lehetőséggel a világ, mindenütt meghosszabbodott egy-két évvel a kötelező oktatás ideje, s nálunk is a felszabadulás után let általánosan elterjedt a nyolc- osztályos alapiskola. A túlterhelés csökkentésének másik lehetőségét pedig az iskola és a szülőd ház jobb együttműködése jelentheti azzal, hogy jobban figyelemmel vannak egymásra, s a szülők ismerik és méltányolják gyerekük igénybevételekor az iskola növekvő követelményeit. Szülőkhöz szólva, most elsősorban az utóbbiról kell beszélni. Az otthoni túlterhelésnek három tényezője, forrása van; a gyerek képességeit meghaladó tanulás erőltetése, a házi és a ház körüli munkák túlzásba vitele, s a kialakulatlan életrend. Manapság nem ritka, különösen városokban, az olyan gyerek, akinek egész napja tanulással telik ei. A szülői becsvágy néha nem ismer határokat. Az iskolai helytálláson kívül, különböző különórákra járatják a gyereket — gyakran nem is egyre, amit még nem lehet kifogásolni, hanem kettőre, háromra is — hogy egészen kicsi korától kezdve készüljön a szülők megálmodta életpályára. Közben a gyerek sokszor egészen mást szeretne csinálni, mint amire a szülők kényszerítik, hiszen idővel megváltozhat az érdeklődése, de az esetek többségében mégis a megkezdett úton kell haladnia. A tanulás így lassan unottá válik, a diák állandó idegfeszültségben él, s még nagyobb károsodások is érhetik, mint amilyenre az időbeli elfoglaltságából következtetni lehetne. Eltorzulhat például jellemében is. Mert vagy túlbecsüli képességeit, önhitt lesz a minden extra órát igénybe vevő diák, vagy pedig fásulttá, öm- állótlanná, parancsra cselekvő szolgalelkűvé. És nem jobb a helyzet akkor sem, ha nem járatják különórákra, de túlzottan befogják otthoni munkákra. S ez a veszély különösen faluhelyen kísért. Az itteni pedagógusok állandó panasza, hogy az állatok ellátása, a ház körüli temérdek munka túlságosan sok gyereket von el a tanulástól, tesz tűlterheltté. S ez a fajta szülői magatartás azért is veszélyes, mert általában a gyereknek is tetszik, ha napközben felállítják a tankönyv mellől, hiszen az apróbb feladatok végrehajtásával sokkal könnyebben juthat sikerélményhez, mint a szívós kitartást igénylő tanulással. Csakhogy hiába hagyta abba a tanulást szülői engedéllyel, másnap mégis szorong az iskolában, ha nem tudja a leckét. A feszültségtől tehát így sem mentesül, fáradt, kapkod, idegeskedik, s közben tehetsége ki bontatlan marad. Azután itt vannak azok a családok, amelyekben * gyerekeknek nincs megfelelő életrendjük, ahol az iskolás korúak akkor is korlátlanul televíziózhatnák, ha nincs kész a leckéink, vagy ha másnap álmosan, fáradtan mennek iskolába. Ezek a gyerekek délutános tanítás esetén akkor kelhetnek, amikor akarnak, eljátszhat- ják idejüket, s anélkül, hogy komoly teljesítményt tudnának felmutatni, fáradtak lesznek és idegesek, miközben, szüleik az iskolát szidják, s a túlterhelésre hivatkoznak. Az okos szülő úgy küzd a túlterhelés ellem, hogy szabadjára engedi gyerekét, ő inkább segít beosztani idejét, megszervezni munkáját. Gondol a játékra, a szórakozásra is, józanul ítéli meg a gyerek képességeit, nem kíván tőle többet, mint amennyit károsodás nélkül elbír. De amit meg lehet követelni a gyerektől, azt következetesen követeli is tőle. Mert ez az érem másik oldala: bizonyos, egészséges megterhelést feltételez a helyes nevelés. Csak közben annak is tudatában kell lenni, hogy nem mindig bírja ugyanazt a terhet a gyerek. Kora ősszel, közvetlenül a tanévkezdés után valamivel többet rakhatunk a vállára, de egy-egy iskolai periódus végén már kevesebbet. Mast éppen a leghosz- szabb, a szeptembertől karácsonyig tartó, csaknem 4 hónapos szakasz végéhez közeledünk. Ilyenkor — s majd a tanév végén a nagy hajrában — jót tesz, ha otthon kevesebbet követelünk tőle. hogy több energiája mai-adion az iskolai feladatokra. Ha most nem törődünk ezzel, kevesebb jogunk lesz szemrehányással illetni a '■ vereket a félévi értesítő idején. Tóth László GYEREKEKNEK TÖRD A FEJED! VÍZSZINTES : 1. Megfejtendő. 6 AlISvíz <—. 7. Lótakarmány. 8. Igenötői 9. Pusztít. IX. Lak betűi keverve. 12. Határátkelőhely. 14. Megfejtendő. 16. öltözet. 18. Ajándékoz. 20. Hüvelyes. 21. Népszerű ifjúsági folyóirat. 22. Templomféle- ség. 24. Tejipari melléktermék <—’). 25. Az „idő orvosa”. 27. Vadászeb. 28. Dohány (nem irodalmi kifejezéssel). 29. KASÖ. FÜGGŐLEGES : 1. Deformált, í. Kétjegyű mássalhangzó. 3. Lárma. 4. A német abc első két betűje. 5. Női név. 6. Megfejtendő. 10. Lakoma. 11. Felkavart zaj! is. ,..-os kemence. 14. Egymást követő betűk a magyar abe-ben. 15. Megfejtendő. 17. Szappanból lesz. 19. Ritka női név. 23. MAG. 24. Járom, 26. Ételízesítő. 27. Tivadarral szemközt kis és nagy van belőle. Megfejtendő i Megyénkben községnevek (vízszintes l, 14, függ. &. 15). Mült Sieti megfejtés t — KUTYA — LÖ — HAZINYÜL — MACSKA — EB — Könyvjutalom: Sivák Hona Nyírbátor, Adámkó András Papos és Bogár Agnes Nyíregyháza. CSOKONAI. Petőfi Sándor: Csókánál című verséből kaptok idézetet, ha az itt felsorolt betűket az ábra üresen hagyott négyzeteibe, a megfelelő helyre írjátok be. A, A, A, A, A, A, G, H, H. I, X, J, U b, L, M. M, N. N, O, O, O. H. S. V. „jomjjjgA eapoorezs joq Ssut pearv •íwip Pfeui b-ij oft“ :*?jf ajkam Számoljunk Versenyfutás 100-ig Az alábbi érdekes matematikai alapon nyugvó, társasjátéknak is beillő feladatot szovjet matematikai feladata yűj töményből választottuk. Á játékhoz két résztvevő szükséges. Az első mond egy tíznél nem nagyobb egész számot: 10-et, vagy annál kisebbet. A második ennél a számnál legfeljebb tízzel nagyobb számot mond. Az első ismét e számnál mond tízzel nagyobbat, s így folytatják egészen addig, míg a végösszeg el nem éri a százat. A játszmát az nyeri meg, aki először éri él a százat. Hogyan játsszunk, hogy biztosan győzzünk? (Megjegyzés: ha megállapítottuk, mi a győzelem titka, az összeadandó felső határául a 10 helyett válasszunk valamilyen más számot. Változtassuk meg a végösszeg felső határát is. s ezen új feltételek mellett is állapítsuk meg a biztos nyerés szabályát.) A módszer: ahhoz, hogy mi érjük el hamarabb a százat, az szükséges, hogy előtte 89-et mondjunk. Ekkor ugyanis 11 hiányzik a százból, s bármilyen számot is mond partnerünk, mindig tudunk olyan számot találni, amely az összeget százra egészíti ki. Ahhoz viszont, hogy 89-et mondhassunk, előtte 78-at kell mondanunk, a már részletezett meggondolások miatt Az okoskodást folytatva megállapíthatjuk a számok azon sorát, amelyeket összegként bemondva biztosan győzünk Ezek: 1. 12, 23. 34, 45, 56. 67, 78, 89. Világos ugyanis, ha l-gyel kezdünk, partnerünk nem tud olyan számat mondani, amelyet mi ne tudnánk a játék szabálya szerint 12-re. 23-ra és így tovább, kiegészíteni. E kulcsszámokat ráadásul könnvű megjegyezni is. M. S. 25 éves az úttörőmozgalom A jubileumra készülnek a szabolcsi úttörők 25 éves a magyar úttörő- mozgalom. A jubileum évében — amelynek eseményei mar a tanév kezdete óta tartanak — sok rendezvényen idézik fel a negyedszázados mozgalom nagy dátumait. A 25 évre emlékezve a Kelet- Magyarország gyermekrovatában is több alkalommal foglalkozunk az úttörők életével. Ennek egyik részeként a megyei úttörőelnökséggel közösen állítottuk össze a lapban megjelenő gyermékrejt- vényt. 12 részből álló sorozatunkban az elmúlt 25 év legnagyobb gyerm ek eseményei - vei, az úttörőélet nagyobb állomásaival foglalkozunk. A 12 részes gyenmokrejtvóny-ao- rozat első részét január 9-i, az utolsót március 27-ii lapszámunkban közöljük. A helyes megfejtéseket — ugyanúgy mint eddig — a szerkesztőikig címére kell beküldeni. Minden fordulóban — tehát hetenkent — hat pajtás nyerhet értékes könyvjutalmat. Az utolsó rejtvény megfejtése, illetve sorsolása után azok a pajtásak, akik a legtöbb jó megfejtést küldték be a 12 hét alatt, részt vesznek a nagy jubileumi sorsoláson. Ezt a tavaszi szünetben a megyei úttörőparlament idején nyilvánosan rendezi meg a megyei úttörőelnökség. Két fődíjat sorsolnak ki: a nyertesek 2 hetes táborozájson vesznek részt a nyáron. Hét további nyertes értékes tárgyjutalomban részesül. Érdemes tehát részt venni a pályázaton! A megyei úttörőelnökség vezetésével feldolgozzák a megye ú t törörnozgalmái xak 2S éves történetét. Ehhez is segítséget kémeik a volt úttörőktől, úttörővezetőktő! é* a mostani. úttörőktől is. Nyíregyházán, a Szamuely Tibor Ütilörőházban ezért megszervezték az „úttörőposta” szolgálatot. Ide várják azoknak a fiataloknak, de idősebb embereknek leveleit is, akik szívesen hozzájárulnának a megyei úttörőtörtén éthez, a birtokukban lévő tárgyi emlékekkel, esetleg visz- szaecnlékezéseikkel. Egy ilyen nagyszabású munkában, minden adat értékes lehet. Várják a régi és mostani úttö- ró vezetők, úttörők találkoEói- ról készített beszámolóikat, értékes volna a volt nyíregyházi úttörő vasutasok visszaemlékezése, esetleg fényképes* dokumentumai, minél több csapat megalakulásának, névadásának történetét szeretnék megismerni. Az is értékes lenne, ha közölnék, hol tartanak az egyes úttörőcsapatok a dokumentumok gyűj lésében, iriilyen tettekkel köszöntik ars őrsök a jubileumi évfordulót. A kutató őrsök, pajtások gondjaira is kíváncsiak, ezek megoldásához segétséget i* kérhetnek az „úttörőpostátöT. Mindezek csak egy résziét képezik a jubileumi készülődésnek. A csapatok a leglöt* helyen sajátos programot áUi- tottaik össze. A fő cél azonban mindenütt az, hogy méltóan ünnepeljék meg az úttörők a morálom negyedszázados jubileumát. Az itt ismerteteti rendezvényekkel, tapasztalatcserével ez még eredirtjénjTs*- fcebbé tehető. Béka-egér háború Hogy történt, hogy sem, én azt bizony megmondani nem tudom nektek, de történt, hogy az egerek és a békák szörnyű hagy háborúba keveredtek egymással. Sajtlyukasztó, az egerek királya goromba hadüzenetet küldött Quak-quak-nak, a békák királyának a következő szöveggel: — Figyeljetek hadüzenetünkre, mocsárlakók. Ha nem jöttök hozzánk azonnal a legmélyebb megbánással és bocsánatkéréssel azért, mert a tóparthoz vezető úton megrohantatok és megöltetek egv békés egérpolgárt, akkor az egérkatonák megtámadják búvóhelyeiteket és örökre elűzünk benneteket erről a vidékről. A békák azzal feleltek a hadüzenetre, hogy két újabb egeret támadtak meg és pusztítottak eL Szemet szemért — eincog - ta az egerek királya és ösz- szegyűjtötte birodalma legvitézebb harcosait és megrohanták a tóparton a hatalmas lapulevelek alatt vígan szundikáló lomha, kövér, álmos békákat. A békák pillanatok alatt a vízbe ugrottak és eltűntek az egerek szeme elől, csak királyuk Quak-quak úszkált vígan ide-oda az egértábor előtt egy hatalmas tavirózsalevélen. — Quak-quak és ha, ha, ha — kuruttyolta a békakirály, ide gyertek utánunk, ha van merszetek és ha mindenáron harcolni akartok Sajtlyukasztót bosszantotta a beképzelt békakirály kuruttyolása, de úgy tett, mintha nem is hallaná mivel bosszantia a dölyfös. elbizakodott béka, hanem maga köré szólította harcosait és visszavonult velük tanácskozásra egy hatalmas, öreg szomorú fűzfa gyökerei közé. A tanácskozáson pedig Sajtlyukasztó megparancsolta harcosainak. hogy rágcsálják el néhány szép, hosszú szálú, egészséges nád gyökerét, húzzák azokat a vízből a partra és készítsenek tutajokat belőlük Az egerek gyorsan teljesítették a parancsot, a kis nádtutajokat a vízre bocsátották és farkincájükkaá kormányozva megindultak * hullámok hátán a békakirály palotája felé. Az vol* ugyanis a szándékuk, hogy« tóba mélyen benyúló kis szigeteli megtámadják Quak- quak király palotáját, elfogják a békakirály családjai és így kényszerítik a békekötésre. Igen ám, de ugyanez « szándék vezette a békakirályt is. aki száz harcosával elindult az egérlyuk felét hogy ők meg Sajtlyukas:..lé családját ejtsék fogságba. Másnap reggel azután, mikor a két csapat a tó partján összetalálkozott Quak-quak király a szokott gőgösségével kiáltott Sajtlyukasztó felé: — Add meg magad. Sajt- lyukasztó összes harcosaiddaE együtt, mert palotádat elfoglaltam, feleségedet, fiaidat é* egész udvari népedet fogságomba ejtettem. Sajtlyukasztót pár pillanatra elhagyta az egérvirtus ém egész testében reszketni kezdett, de azután mégiscsak összeszedte magát és oda- kiáltott Quak-quaknak: — Te mered azt mondám, hogy elfogtad az én családomat, amikor a te családod és a t* udvarod emberei vannak a* én fogságomban ? Most Quak-quák-otn volt • megdöbbenés sora: — Hogyan, hát egy ilyen inci-find kis egérke merészeli ugyanazt gondolni, amit én, a békakirály? És nem csak gondolni merészeli ugyanazt, d« meg is cselekszi ? És most hiába van az ő családja as én fogságomban, ha közbe» azon törhetem a fejemet, hogyan szabadítsam ki az és családomat? — Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a békakirály fejében é» rájött, hogy az egérkirály nem is olyan lenézni és megvetni való ellenfél. Mit tehettek egyebet, gyorsan békejobbot nyújtottak egymásnak és kölcsönösen megígérték, hogy ezentúl nem támadják meg és nem bősz- szántják egymást és más ellenségen töltik ki harci kedvüket. Pfeifer Vera feldolgozás»