Kelet-Magyarország, 1970. november (30. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-15 / 268. szám
november IS. KFT FT MAftYAROBS?Ar — VASÁRNAPI MET T.EKLET «. «Mal A szellemiek összefogása is elsőrendű Jegyzetek a raoykállói közművelődési lajkoníerenc’a vitáéról ELŐSZÖR MAGUNK iS túlzónak találtuk, amit leírtunk: „országos népművelési tapasztalatcsere Nagy kallóban". Valóban országos vagy csak mi szabolcsiak tartjuk, vagy szeretnénk annak tartani, azért is. mert megyénkben elég kevés az országos esemény. S amint a kétnapos közművelődési tájkonferencián elhangzott sokszínű. de sok tekintetben mégis azonos tőről fakadó felszólalások, vitázó vélemények. összegezések „tetőztek’’ — elégedetten summázhattuk: nem mondvacsinált népművelési tanácskozás volt a nagy káliói. nem túlzó a jel- aő. De miről is szólt a tájkonferencia? Milyen napi mondanivalója lehet a hétköznapok sodrában dolgozó népművelőnek, vagy mindazoknak. akiknek nem hivatása ez. de nem is közömbös számukra a művelődés. Nagykál- ló nem dicsekedni akart, amikor meghívta otthonába a művelődés megyei és megyén kívüli munkásait. s mintegy „döntőbírónak” a Népművelési Intézet vezetőit. Egyszerűen a jót továbbadni akaró, nyugtalan szándék sarkallta őket, hogy közelebbről bemutassák a maga formájában egyedülálló kulturális társulást, egyben — udvariaskódó. bókoló megjegyzések helyett — véleményt kérjenek a meghívottaktól Valójában a kezdeti „minimális program ’-ból több lett, s ez így van jól. A résztvevők nemcsak arról szereztek benyomásokat, hogy Nagy- kállóban megkísérelték — szervezetileg is — fixálni a helyi anyagi és szellemi erőket, létrehoztak egv kulturális társulást. Alkalmi és esetleges pénzügyi támogatás helyett évenként befizetik a társult szervek a bizonyos összegeket, s a társulás alapszabályainak megfelelően gondoskodnak a legcélszerűbb felhasználásról. Egy új úton próbáltak elindulni. aminek még nincsenek kitaposott nyomai. Ezért is ütköznek minduntalan az írott szabályok korlátaiba, ezért nem tudták még jogilag elismertetni a társulást. egyszámlát kapni és így tovább. De nem csak erről van szó: vállalták az új bevezetését kisérő meg nem értés, félreértés, más értelmezés veszélyeit is. Ezekről is jócskán szó esett a felszólalásokban. A TÁRSULÁS ÉLETRE HÍVÓI nem győzték hangsúlyozni: a társulás — jó lehet az anyagiak összeadásával kezdte meg életét — nem csupán azért létesült. Nem tekintik ..pénzes nagybácsinak” a társuló tsz-eket. ktsz-eket. ÁFÉSZ-t. Nem akarják levenni a gondot és a felelősséget — amely csak közös lehet — a gazdasági szervek válláról: azzal, hogy azok a társulásnak befizetik a meghatározott összegeket. Nem akar a kulturális társulás a járási művelődési központ helyébe lépni, sem elvenni a „kenyerét”, vagy egy formátlan kettősséget kialakítani Nagykálló művelődési életében. A társulás partnere akar lenni a művelődési központnak, átvállalja egyes szakkörök, együttesek fenntartását, anyagi és tartalmi gondozását. Hogy mégis az anyagi alap összeadásával. a közös .tőkével” vetették meg a társulás létét, érthető, indokolt — vallják. Eddig gazdagok voltak ötletekben. reális tervekben, de nem Volt pénzük. Most komolyan megvetették az anyagi alapokat, hogy azután bátrabban nyúlhassanak a sokáig melengetett elképzelések megvalósításához. A konferencia végül is azért lett több a tapasztalatokat ismertető értekezletnél, mert elemzően. szinte valamennyi pozitív és negatív szemléletet, jó és kevésbé hasznos útkeresést, megalapozott optimizmust és fásult beletörődést felszínre hozott. A közművelődés sok gondját, baját, amikkel naponta szembetalálja magát a népművelő, Rácz János faddi tsz-párttitkár mondta: „Bár távol vagyunk Nagy-kallótól. hasonló gondjaink nincsenek távol.” Azok is s valóság ismeretéről adtak számot, akik kiemelték: nincsenek adott és „kötelező” formák, mindenütt a helyi adottságok szabják meg, hogyan lehet megteremteni az anyagi és szellemi összefogás legeredményesebb formáit, módszereit. Hamvas László, á társulás elnöke. Szűcs Imre. a járási tanács vb-elnökhelyet- tese. Orosz Gázáné művelődésügyi osztályvezető. Menyhárt Valéria, a megyei művelődési ház munkatársa — és még többen — léoésröl lépésre felhívták a figyelmet; nem kívánják egyedül követendő példaként elfoer.d'atni a nagykállói kísérletet, A tartalom dönti maid el. a tényleges hasznát a nat>i munka során mérhetik le. hogyan tovább. A TÁJKONFERENCIA EREDMÉNYES MUNKÁJÁT, a helyes következtetések levonását megkönnyítette, hogy részt vett a vitában a Népművelési Intézet vezető munkatársa is. Ács Miklósné. az intézet igazga- j tója elismeréssel szólt a! nagykállói kísérletről. Úgy í értékelte, mint egyik meg- j nyilvánulását az országos népművelési konferencia óta tapasztalható pezsgésnek. Elmondta, hogy az országos népművelési konferencia tudatosa bbá tette: szükség van egy korszerűbb művelődési szemlélet kialakítására. Segített eloszlatni olyan téves illúziót, amely egy-egy szerényen felszerelt művelődési intézménytől várt mindent, az egy szál tiszteletdíjas népművelőt téve felelőssé a tudatformálásért, a népművelés egészéért. Ma már kezdenek körvonalazódni az egyes intézmények reális követelményei, helyileg is kezdik kialakítani az adottságokra épülő koncepciót. S a művelődési feladatok komoly hangsúlyt kaptak a pártértekezleten, taggyűléseken is Elmondta againak, serkentenek minden ói lépest, ami az összefogást sávúi, legyen az társulás, vagy más életképes forma. Nem az a lényeges, kinek a kezelésében Van a művelődési intézmény. hanem a tartalmi munka. Az anyagiak koordinálása meljett a szellemi kapacitás összefogása. hogy színvonalasabb legyen a köz- művelődés. Kifejezte reményét. hogy a nagykállói lépés eredményes és követendő lesz. ahol hasonlóak ä feltételek. ... ... Aj.,'i ' ,7; SOK HASZNOS TAPASZTALATTAL gazdagította a resztvevőket a nagykállói közművelődési tájkonferencia. Elismerés illeti a kezdeményezőket. akiknek volt bátorságuk egv szélesebb fórum elé Vinni közös gondjukat. bőgj- megerősítést, biztatást — esetleg helyesbítést — kérjenek mindazoktól, akik hasonló ‘úton járnak. vagy akarnak járói. De nemcsak kaptak, adtak is a nagykálló iák. Az országban egvedül- álló kulturális társulás néhány hónapos tapasztalatait, hogy rövidebb és simább legyen az út másoknak. Páll Géza CSERHÁT JÖZSEF A CSELÉDEK KÖLTŐJE Elengedsz.,, Elengedsz most, akár a nagybetegség A szenvedőt, de arra gondolok: Tudod te jól, hogy holdvilágos estéti Bennem maradt, mint halban a horog. S viszem, viszem a végzetes zsineggel, Amelyet úgy húzok magam mögött, Mint fénysugárt a nyári nap, ha reggel Kibuggyan és elönti a rögöt. Fogyó kalászod itt virít kezemben, Csuklómon ül az őszi reszketés. Nyugodt vagyok: egy szempillám se rebb Nem rémiszt már se járomszeg. se kés; Remegjen az, kj hintóról leszállván, Szőnyegre lép, és bortól fátylasult Szájjal nevet, vagy gúny lebeg szakálla- Ha sártenger a bodzabokrös út. Minek tagadjam: könnyed sós ízével Nem teltem el, sírok keservesen, Kezem a rozsdás vaskeresztig ível, Izzaszt a hűség, s túl a fenyvesen Tekintetem leszáll a gyűrt rögök közt, Hol népem várja a világ szavát; S a domb mögül szekér zörög fel, ökrös Nézem a bérest. Szeme visszavág. Elenged ő is, hát a hullt cseréppel Mondom ki most, hogy földreesni jó. Vizen megyek, de vár a part a réttel, Mert végül parthoz ér minden hajó... — Elengedsz, Balsa, vén falum, elengedsz. Mint lőtt madárt az omló boltú ég, De visszatérek majd, ha síri csend lesz, S hajnal felé a lámpabél kiég. A balsa-pusztal Dessewffy- uradalom — hol a költő született, s ahol szülei, sőt nagyszülei szolgáltak cselédsorban — elmerült a történelem süllyesztőjében. Az uradalmi cselédek életét, évszázados fájdalmát, élményvilágát hordozta és éreztette meg szenvedélyes állásfoglalással Cserhát József, amíg élt... A múlt év nyarán hunyt el szívinfarktus következtében, 54 éves korában. Mint a veszprémi Napló munkatársa, jutalom jellegű tanulmányúton járt Bulgáriában, s útban hazafelé Románia területén, vonaton érte a tragikus vég váratlan hirtelenséggel, 1969. augusztus 6-án. Nemrég avatták fel síremlékét a veszprémi új köztemetőben. Ifjúsági irodalmi klub alakult emlékére, s készül posztumusz verskötete is, mely egybefogja az antológiákban. folyóiratokban és napi topokban- szétszórva megjelent verseit. Vajon ismerik-e nevét, tudnak-e róla szülőföldjén? Ezekkel a gondolatokkal szálltam fel Nyíregyházán a baisai Tisza-part felé tartó kisvasúira. A költő 1915. március 20-án született, családi neve Cserpák voit. Nem találjuk Bal- Sán a tanulók régi anyakönyvében, mert a család 192U- ban — mivel az apa egv üzemi baleset miatt rokkant lett — a tanyáról nem Báládra, hanem a szomszédos Vencsellőre költözött be. így a gyermekük itt járt elemi iskolába. Azután megkezdte a polgári iskolai tanulmányait is Nyíregyházán, mint bejáró diák. Nyírségi talajból sarjadt a Cserhát-életmű, s a költő mindig visszahallott ide.! de más égtájak alá — a fővárosba, majd Dunántúlra vetette mostoha sorsa. Meg gyermek volt, amikor szülei Budapestre költöztek. S a cselédsors után az eszmélésre serkentő pesti évek: a proletársors következett, s 24 év^s volt már, amikor gimnáziumi érettségit tehetett. A felszabadulás előtt saját költségén két kis verskötete jelént meg. 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba. Az 1948 ban kiadott tizenkét énekes, életrajzi adalékokkal megtűzdelt elbeszélő költeménye Í..A baisai föld") sem tette országosan ismertté nevét, bár pályadíjat nyert. A következő két évtizedben — a kiadók sürgetése ellenere — sem jelentkezett új kötettel, öngyötrésig fokozódó műgondja (saját szavával: ,,mí- vessége"). túlzott szerénysége, szinte gátlása az egyéni érdek és az alkotói kiteljesedés rovására is ment. A költő reprezentatív kötete nem jelenthetett meg életében. Pedig erőteljes, színpompás és szocialista esz(1944) meisegu liraja, véleményünk szerint, a jelentősebb költőink sorába emelte volna: irodalmi körökben így is tartották számon. Verseit a leghaladóbb folyóiratok: a Magyar Csillag, Erdélyi Helikon, Kelét Népe, Sorsunk — a fel- szabadulás után a Kortárs, Élet és Irodalom, Jelenkor és Életünk közölték. Cserhát József mindig elkötelezett költőnek érezte magát, s hitt az irodalom tudatformáló erejében. Zsenge gyermekkorának — a baisai tájba ágyazott — emlékképeit, a nyírségi cselédélet anyagi és erkölcsi elnyomott- ságát iciézik meg lázadó alaphangú versei. Kemény társadalomra j2, számvetés és ítélet fonódik egybe. Az „Ablakok éneke” c. versciklusában így írja le „szülőfaluját": „ . .Vadrepce voltál, dudva, rozsdagomba, acat-világ, pipacs, meg szarkaláb: urak szemében vadregényesen szép szik tudni? — hencegtem, és ettem az 6 cseresznyéjükből. Laci. a fiuk már harmadik gimnazista, rám szólt. — Marha, ez nem Illik. Laci kapott az édesanyjától egy nagy pofont, próbáltam vigasztalni, nem sikerült. Kimentünk az udvarra, és Laci visszaadta a pofom nekem. Az udvar sötétjében megegyeztünk, másnap délben nem jövünk haza, megnézzük a Csató-kertben az új cirkuszt. Azt mondják, aki vizet hord az elefántoknak, ingj-en nézheti az esti előadást. Istenem, de szép len ■ ne. ★ Amikor én elvesztem, augusztus volt, már érett a szólő, és illata volt a levegőnek. Russzék gazdag bor- kereskedők voltak, palotával, szakácsnővel, cselédlánnyal é nprsszel. A nörsz minden délután az Orczy kastély hatal más kertjében sétáltatta a gyermekeket és a kutyákat. Én mindert délután ebben _ c kertben kerestem az élet értelmét Munka után ünnep lobén sétáltam az orgonabokor illatos árnyékában. Hittem. hogy nem vagyok én az a földhözragadt senki, az életet szépnek, a Levente cigarettát egyiptominak képzeltem 18 éves voltam. Itt ismerkedtem meg Elizzel, a nővel. Bizonytalan, piruló fiúcska Voltam, ő biztatóit, neki elmondtam álmaimat, terveimet.’ Azt mondta, szép létek vagyok. Akkoriban már betegesen sokat olvastam, nem is sejtettem, melyik az én gondolatom és melyik az íróé. Vele. Elizzel kapcsolatban nem is voltak gondolataim. ö. Eliz. számomra nap- fént* volt Egv hízelgő, éltető, mindenl felnagyító tükör, akt. amely nélkül nem tudtam volna élni. Sohasem beszéltük meg a randevút, ahogy a nap sem jelenti be. hogy másnap ismét föl kel, és melegít. Eliz minden délután öt órakor felkelt, és melegített engem az Orczy kastélyban. Meséltem terveimről. csodálatos képekben fes- 1 ettem álmaimat. Ö finoman rtvítoít sohasem kuncogott -ajtam Pedig öt évvel volt lősebb nálam, és három 'vélvén beszélt, anyanyelve ••ancta volt. ősszel elvitték Russz urat. esőbb behívták a rendőrségre a feleségét Is. Megkérdezek: hogyan mehetett egy őskeresztény leányzó egy ős- tsidóhoz feleségül? Ezt Eliz sírva mondta el nekem, és megkérdezte, mit szólok én mindehhez, és közben figyelte aZ arcomat. a szememet, vajon míf is szóitok. Mit szólhattam volna? Elíz2el elástuk az éltszereket, Russz úrék ékszereit. Akkor azt mondta, aludjak nála, mert fél egyedül. Az istennek sem akartam érteni, amit mond. Azért felmentem hozzá. Leültem a fotelba, mellém guggolt, kigombolta az ingemet, és a cipőmet is lehúzta. Azt mondta, most megismerhetem lelkének másik felét is. De ne ítéljem el. Talán ezt nem is mondta. Inkább suttogta... Nem tudom, mennyi idő telt el, elfáradtam, feltápás/- kodt.am. felgyújtottam a villanyt Felhúztam a nadrágomat. az ingemet, közben Eliz égő szemmel figyelt. Amikor a cipőzsinóromat is megkötöttem. megkérdezte: — Hová mégy? — Haza. Nem szóltam semmit otthon az édesanyámnak. — Eliz váratlanul ugrott ki a paplan alól. Két nagy pofont kaptam. Felnéztem. Nagyon szép volt. Megcsókoltam a barna, izmos hasát. Felálltam, és azt mondtam: — Tulajdonképpen magadat ütötted pofon, remélem, ezt te is tudod... Sííva fakadt... Lementem a lépcsőn Ö követett, kinyitotta az ajtót előttem. Megálltam a kapuban. inkább éreztem. mint hallottam, hogy hátam mögött csikorog a kulcs a zárban. Egy percig állhattam, és méláztam a történteken. Közben feltámadt a szél, mocskot. piszkot kavart, port, papírtengert hajtott maga előtt. Bokrok, fiatal fák, - mind megannyi gyenge szűz. ellenállás nélkül hajlították a derekukat. A levegő tele volt feszültséggel. Álltam a kapu alatt, kapkodtam a fejemet, a villámok az o£foin előtt hasították ketté a világot, háromig sem tudtam számolni, csattant, az ég. Félelmessé vált a világ, a vihar, de fenséges nagysága lenyűgözött. Közben megeredt, zuhogott, az az eső. A villámok keresztbe is csapkodtak, minden csat- tanásra távoli hosszú morajlás volt a válasz. Bőrig áztam. A kapu alja már semmitől sem védett, egy kocsi derékig túrt a vízben. Ismét csikorgóit a zár. Eliz hálóinge fölött pongyola, azt mondja: — Gyere be, édes... Ledobok magamról mindent. ami csurom víz Eliz nagy poharakba gyanúsan sötétzöld folyadékot önt, és közben énekel. Valószínű, amíg én áztam, amíg tombolt az orkán, Eliz ivott valamit. „Csiribiriül" — énekli. Milyen szép szám. milyen szépen énekli. Azután „J’attand- rai, tu jour”,. — dúdolja franciául, úgy, ahogyan kell, és ahogyan ő, Eliz, anyanyelvén tudja mondani, énekelni. Felöltözöm, elmegyek. Otthon, reggel öt órakor lenyomom a kilincset, az ajtó nyitva. Lehúzom a cipőmet, ne kopogjon A folyosó, az udvari folyosó pontosan harminc méter. Mi hátul, az utolsó lakásban lakunk. A konyhánkhoz érek. halkan lenyomom a konyha kilincsét. Az ajtó magától nyílik. Anyám velem szemben. Köszönök. Fogadja. Arca kedves, szórakozott. Nem akarja észrevenni kezemben a cipőmet. Pedig okos szeme mindent ért. — Édes fiam. a kávéd a sparhelton van. A kalácsból hagyjál nekik is... — mondja anyám, és kosárral a karján elmegy Megnézem magamat a tükörben Hajam csapzott. zilált, arcom citromszínű. A kávém felét visszaöntöm a fazékba. ★ Pista közben előkerült. Citromszínű arcával vidáman közölte: házibulin volt. Ha haeviák nt békében. Pista közben előkerült. Citromszínű arcával vidáman közölte: házibulin volt. Ha lehet, hagyják őt békében. temetkező- meg búcsúhely... Csupa ponyván kitálalt ínség és betegseg: a sárviskók és kunyhók csarnoka.” Küzdelmes gyermek, és ifjúkora után Cserhát költői világa kitágult, s tematikáját alapvető gondolati elemek formálják: az emberiség sorskérdései, a felszabadulás hozta eredményeink, béketörek- véseink. Az egész életművének részletesebb méltatása és elemzése azonban jóval meghaladja egy újságcikk kereteit. Befejezésül idézzük Illyés Gyula levelét, amelyet vigasztalásul a költő Budapesten lakó édesanyjának, özv. Cserpák Józsefnénak írt: „Ismertem, nagyrabecsül- tem kedves fiát. Elvesztése, mint annyiunknak, nekem is mély fájdalmat okozott. Méltányosnak tartom, hogy emlékét megőrizzük, érdemeit tudatosítsuk.” Marton László