Kelet-Magyarország, 1970. október (30. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-11 / 239. szám
Vasárnapi melléklet A holnap faluja Valaki; aki nemrég járt- a Német Demokratikus Köztársaságban, azt mondta, hogy legalább száz évvel járnak az ottani települések a szabolcsiak előtt az urbanizációban. S bár tudja hogy nagy a különbség a terület múltja, sajátos ha^jyomainyai és lehetőségei között, s azt is látja, hogy már a "mi megyénk is erőteljesen fejlődik, mégis elkeseredetten mondta: soha nem fogják falvaink utolérni a német kisvárosokat. Igaz ez? Ami a dolog első részét illeti, azt hiszem igen. Valóban nagy az elmaradás, sok az adósság, amit máról holnapra, de akár tíz. vagy húsz év alatt sem lehet be- hozni. Mind kevesebb ugyan a szalmatető, a nádfedél, de még van. És vannak falu végi roggyant házikók is. A most épülőkben is többnyire kamra céljait szolgálja csupán a fürdőszoba, mert nincs közmű, vízvezeték. Lesznek-e tehát valamikor is városiasak Szabolcsba tmár falvai? Mikor lesz tömör egység egy-egy mai nagyközség, hogy a kicsikről ne is beszéljünk? Mikor lesznek akár csak a központjukban is városiasak? Emeletes lakóházakkal. minden igényt kielégítő iskolákkal, bölcsődékkel, óvodákkal, színházzal, hangversenyteremmel, poliklinikával, üzletházzal, szolgáltató épületekkel. Vajon mikor érik el csupán az országos átlagot vízvezetékkel, korszerű úttal, csatornahálózattal, központi fűtéssel? S mikor lesz kényelmes közlekedés? Erre a kérdéscsoportra ma még nincs pontos válasz. Ez a falu ma még csak terv az építészek rajzasztalain. 5 Aki járt Pesten, a nemrég zárult országos mező- gazdasági kiállításon, már találkozhatott ezzel a faluképpel, a jövő falujával, amely feltétlenül ilyen lesz. De mikor? Mikor lesz ilyen? — kérdezheti a kiállítás látogatója, a falusi ember, s különösen a falun élő fiatal, aki válaszút előtt áll: falu, vagy város? A városiasodás 'világjelenség. Itthon, Magyarországon is ez a helyzet. Egészségtelenül felduzzad Budapest. Az utóbbi években — és ez már egészséges tendencia — nő a vidéki városok lélekszáma is. Nyíregyháza lélekszáma január elsején már elérte a hetvenegyezret, annak ellenére, hogy a felszabadulást követő években, nem hozzá, hanem tőle csatoltak el területeket. Jönnek az emberek, a város új lakosai á tanya- világból, a szabolcsi, a tisza- és szamosháti falvaikból, mert vonzza őket a városi élet, a városias környezet, a vízvezeték, a fürdőszoba, a központi fűtés. Tulajdonképpen nem más, mint a természetes vágy: könnyebben élni De hát — és ezt méltán kérdezhetjük — mikor találhatja meg ezeket a vidéken élő a faluban, vagy éppen a nagyközségben? Teljességgel lehetetlen, hogy a falvainkban élők viszonyai belátható időn belül jelentősen megváltozzanak? Van erre mód, s ezt immár nálunk is sok példa támasztja alá. Városiasodnak a körzeti központok. Kisvárda, Mátészalkai, Nyírbátor és még jó néhány nagyközség, örül a szem, há látja Tiszavasvári lendületes építkezéseit, a főutca emeletes otthonait. Jó tudni, hogy Fehérgyarmaton, ahol tavasszal még víz állt, ma már háromemeletes házak emelkednek. Biztató a holnapra nézve, hogy az ár levonulásával számos szatmári falu külseje változik. E községek jó részében már ott a kulturáltabb élet alapja, a vízmű, a csillogó hidroglóbusz, s nemcsak disz lesz a korszerű házakban a fürdőszoba. De tennivalónk akad még bőven. Akad Nyíregyházán a legdinamikusabban fejlődő magyar városok egyikében is, hát még másutt. Kisvárda képviselője mondta el a Parlamentben a minap, hogy Szabolcs-Szatmár a lakosság életkörülményeit jellemző ellátottsági mutatók tekintetében még mindig az utolsó helyen áll. Erre hqpta fel az igen negatív példát: a lakásoknak csak négy százalékában van vízvezeték — az országos harminchét százalékkal szemben. Biztosak lehetünk abban, hogy a következő ötéves tervben ez a helyzet is megváltozik, hiszen segít az állam. De csupán erre nem várhatunk. Az a fontos, hogy az emberek akarjanak jobban okosabban élni. Szakítsanak a maradisággal. a műit kegyetlen hagyományaival, amikor a falun élő ember mindent fontosabbnak tartott, mint változtatni saját körülményedn. Most már lassan nálunk is van miből, de még nincs mindenre igény. A minap mondta egy nyíregyházi pedagógus, hogy meglátogatta egyik tanítványa falun élő szüleit. Nádas, vályog falú házban laknak, nagyapáikéban. Pedig háromszázezer forintjuk van a takarékban. Mire gyűjtik? — kérdezte a tanár. A válasz az volt. hogy semmire, csak hogy legyen pénz, ha bármi adódik. A ma fiatalsága — és ezen nem lehet csodálkozni — már nem akar így élni, elvágyik az ilyen környezetből. A fejlődés útja oda vezet, hogy az új igények is teljesülnek. Hogy a centrum a faluban is méltó hajlékot adjon a kultúrának, oktatásnak, egészségügynek. Lehetőség nyíljon a szórakozásra, a szépre, az emberi élet kiteljesülésére. De ezt nem elég mondani, s nem elég csupán elkezdeni, mint egy-egy régi és rossz emlékű kampány idején. Készülnek a községi távlati fejlesztési tervek, s határoznak arról, milyen lesz a jövő faluképe. Az anyagi lehetőségek a változáshoz egyre nagyobbak. Államunk minden területen segíti az elmaradottság felszámolását: az iparosítással, a mezőgazdaság korszerűsítésével párhuzamosan nagy összegeket áldoz az urbanizáció feltételeire. A falusi élet már ma is ösz- szehasanlíthatatlanul masabb, mint akárcsak egy évtizeddel ezelőtt volt. De ne felejtsük: a városiasodáshoz nemcsak anyagiak, hanem megalapozott.i a távlatokat is számításba vevő igények is kellenek. Egy város, egy nagy-, vagy kisközség arculata, a benne rejlő lehetőségek meghatározzák nemzedékek jövőjét. Miért ne legyen ez a iövő nálunk is olyajm mint amilyent ma még csak a kiállításon láthattunk. Kopka János Soká jön még a pesti gyors,.. Módy Elek felvétele Az egyik budapesti nagyüzemben dolgozik a 8 fős „Tizedes”-brigá'd. Nevezetes, sége: mind a nyolcán együtt voltak katonák és mindany- nyian vidékiek. Brigádve- zétöjük a volt rajparancsnok, aki tizedesként szerelt le. Kérdéseimre ő válaszolt. — Miért maradtak Pesten? összehaverkodtunk a katonaságnál, ezért vagyunk együtt. És elszakadni otthonról csak Pest miatt érdemes. — Otthon nem keresnének ennyit? — Talán még többet is. De a mi korunkban nemcsak a pénz, meg a kényelem számít, itt sokkal több a szórakozási lehetőség. — Albérletben, vagy munkásszálláson laknak? — Fele itt, fele ott. Az albérletesek többét fizetnek, de a munkásszállóra nem lehet nőt felvinni. — A fóbérlök megengedik1 — Nem. de a háziak lefekszenek, a szállón meg portás van. — Pesten akarnak maradni végleg? — Egyelőre csak egyikünk. Megismerkedett egy lánnyal. — A többiek? Udva-olgat mindegyik... — Volf valamilyen hátrányuk abból, mert vidékiek? — A munkahelyen nem, ott a munka számit, de a társaságban néha előfordult. Persze csak kisebb sértések. De ez régebben volt, ma már mi is pestiek vagyunk. Igen, ma már ők is pestiek. De teljesen csak a szó formai értelmében. Belülről, ha egyre csökkenő erővel is, vissza vágynak a faluba, vagy a kisvárosba, ahonnan elszármaztak. És túlnyomó többségük vissza Is tér. Oka — a lelkiek előtt — elsősorban az, hogy nem tudnak anyagilag gyökeret ereszteni. És emiatt általában akkor költözködnek vissza, amikor érzelmileg már-már magukénak tudják a fővárost. Erről olyan emberekkel beszélgettem, akik több éven keresztül Pesten dolgoztak és most minden hónapban felutaznak, hogy találkozzanak egymással, de nagyobb-) részt, hogy „körülszagoljanak- egy kicsit a nagyfaluban”. Idézem a beszélgetés jellemző mondatait. —’Az az igazság, hogy végleg nem jönnék vissza. Otthon háromezret keresek, de úgy élek belőle. mint Pesten ötből. — Én visszajönnék, de soha nem lenne pénzem lakásra. Pedig asszonnyal, gyerekkel albérletben... — Nehéz volna újra megszokni otthon. Hamar kikezdték a pletykázó öregasszonyok. pedig mindössze az történt, hogy a gyárból rendszeresen hazahoztam egy kolléganőt a motoromon. — Én visszajövök. Össze- rúgtam a főnökömmel, mert ki akart szúrni velem a teljesítmén y-elszámolásnál. Ha nem adnak igazat, otthagyom az egészet — Én minden héten kitöltőm a magam háronr lottószelvényét. Egyszer csak beüt! És akkor irány: bs Pest nem is. de legalább — Miskolc. M. üt CSAK PEST? 9
