Kelet-Magyarország, 1970. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-04 / 207. szám

szeptember * «sblet-wagyabotiszä« f »r«a? Rajt eiőtt Barcelonában A Bernardo Picornell uszo­da íriss vizében minden Eu- rópa-bajnoki részvevő az utolsó pillanatig kihasználta az edzéslehetőséget. Ami a magyarok bizakodását, szor­galmát illeti, arra sem lehet panasz. Hargitay András pél­dául edzőjével már azt is ki­járta, hogy rendkívüli alkal­mat biztosítottak a magyar csapat benjaminjának, hogy az ottani megfelelő edzéseken vegyen részt. A külföldi szakemberek, újságírók első­sorban az iránt érdeklődnek, milyen formában van Gyar­mati Andrea. A vízilabdázóknak a pénte­ki mérkőzés nem jelenthet nagy akadályt. Rajki Béla már kihirdette az osztrákok ellen kezdő csapatot, érde­kessége az összeállításnak, hogy Cservenyák Tibor, az egyik kapus a mezőnyben mutatkozik be első Európa- bajnokságán. Cservenyák egy percen be­lül ússza a 100 métert ; nagy­szerűen lő kapura, ezért nem árt, ha mindjárt játéklehető­séget is kap — indokolta be­állítását Rajki Béla. Mindenesetre a szolnoki fiú ilyen premierje ritkaság a vízilabda Európa-bajnokság történetében. Tehát az osztrákok ellen így kezd a magyar válogatott pénteken: Steinmetz — Cservenyák, Gyerő II, — Gör- gényi — Sárosi, Faragó, Kon- rád III. Csere: Kásás, Bod­nár dr., Wiesner és Szívós. Az Universiadéról jelentjük Új világcsúcs ni! távoSagrásban Sporthírek Szeptember 6-a és 10-e kö­zött a franciaországi Fonta i- nebleu-ban sorra kerülő junior öttusa-világbajnokságon a következő négy versenyző képviseli a magyar színeket: Borlay György, Villányi Zsig- mond, Szigeti István, Plank .Gábor csütörtökön utaztak el Ferihegyről. ' . ? V *!. .*'• * * A jövő hét végén Miskol­con kerül megrendezésre a Varsó, Pozsony, Prága, Mis­kolc városok úttörő labdarú­gócsapatainak tornája. Az 1—2. hely sorsát eldöntő mérkőzést a diósgyőri stadi­onban a Diósgyőr—Bp. Hon­véd NB I-es mérkőzés előtt bonyolítják le. A 3—4. helyért Kazincbarcikán a helyi Ve­gyész NB Il-es csapatának mérkőzése előtt küzdenek a résztvevők. A Népstadionban vasárnap 10 órakor kezdődik a rendkí­vüli SZER. Csakúgy mint a május 31-i színész—újságíró találkozóra, erre az esemény - . re is gyorsan gazdára talál­tak a belépők, ismét 80 000 néző előtt rendezik meg a látványos műsort és a rang­adót. Az árvízkárosultak megsegítésére sorra kerülő SZUR-on külön szektorban kapnak helyet a meghívott árvízvédelmi hősök és az ár­víz sújtotta területek lakos­ságának képviselői. Pénteken Győrött, vasárnap Tatabányán kétszer is össze­méri erejét a magyar és az NDK férfi kézilabda-váloga­tott. Az NDK legjobb csapa­tával szerepel a két találko­zón. A kitűnő NDK-beli ké­zilabdázók legutóbb, 1969. december 4-én Schwerinben 23:13 arányban győztek a magyar válogatott ellen. Al­brecht Miklós edző 16 tagú keretet jelölt a két talál­kozóra. Kapusok: Bartalos, Szabó L.. Horváth. Mezőny- játékosok: Ágoston, Harka, Hunyadkürti, Káló, Marosi, Mászáros, Sirnó, Stiller. Ta­kács. Tobak,' Vass S., Varga és Zalai. A2 Európa—Amerika föld­részek közötti fedettpályás atlétikai viadal visszavágóját 1971. március 19-én rendezik meg a New York-i Madison Square Gardenban. 1972-ben ismét a bécsi Stadthalle-ban tesz a viadal színhelye. Torinóban lassan a hajrá­hoz érkezik az Universiade. A legújabb eredmények: TENISZ: Férfi egyes döntő: Proisy (francia)—Lejusz (szovjet) 6:1, 6:2, 6:0. VÍVÁS: A kardcsapat elődöntő küz­delmei során Magyarország 9:4 arányban legyőzte Fran­ciaországot, a Szovjetunió pedig 9:5-re verte Olaszor­szágot. A kardesapatvérsenyen Olaszország 9:5-re verte Fran­ciaországot és ezzel az azzur- rik szerezték meg a bronzér­met. Ezután került sor a dön­tőre, amely — sajnos — nem magyar, hanem szovjet sikert hozott: Szovjetunió—Magyar- ország 9:4. A magyar kard­csapat tehát ezüstérmes lett Befejeződött a párbajtőr- verseny. A-/, elsőséget a szov­jet Paramonov szerezte meg. A magyar vívók ebben a számban jól szerepeltek és O&ztrics révén bronzérmet szereztek. ATLÉTIKA: Súlylökés: 1. Briesenick (NDK) 19,07 m, ...5. Nagy György (magyar) 18,46 m. öt­próba: 1. Kondrasova (szov­jet). 100 m gát: 1. Suknie- wicz (lengyel) 13 mp. Távol női: 1. Rosendahl (nyugatné­met) 684 cm, új világcsúcs! 1500 m: 1. Arese (olasz) 3:52,6. A 400 m-es férfi síkfutás középdöntőjébe bekerült a két magyar. Fügedi és Bátori is. A 10 000 m-es síkfutást a szovjet Sarafetyinov nyerte. A női 400 m-es síkfutás má­sodik előfutamából a magyar Pusztai nem tudott lovább- kerülni. A női ötpróbában az első nap után a bolgár An­gelova vezet, 2. Szkolobanova (szovjet). KOSÁRLABDA A női kosárlabda-bajnoksá­got a Szovjetunió együttese nyerte. Mögötte a sorrend: 2. Csehszlovákia. 3. Kuba. A szovjet együttes az utolsó mérkőzésen 71:42 (40:21) arányban győzött Csehszlo­vákia ellen. TORNA Befejeződött a tornásznők versenye. A magyar csapat javított helyezésén, s igy bronzérmet szerzett. Egyéni­ben Bánfai Ágnes szerepelt a legjobban: 7. lett. s csak szovjet és japán tornásznék előzték meg. Egyéniben: 1. Petrik (srovjet), 2. Csegoliko- va (szovjet). 3. Goleneva (szovjet). Csapatban: 1. Szovjetunió, 2. Japán, 3. Ma­gyarország. Ismét nyíregyházi együttesé a Gépjavító Kupa Nyíregyházi MEDOSZ— Baktalórántházi MEDOSZ 3:1 (1.0) Csütörtökön délután ren­dezték meg a nyíregyházi stadionban a megyei gépja­vító vállalatok labdarúgó- kukájának döntőjét. A ku­pát első ízben az elmúlt év­ben rendezték meg tíz csa­pat részvételével, s akkor is a Nyíregyházi MEDOSZ sze­rezte meg az elsőséget. Idén a Fehérgyarmati ME­DOSZ, a Nyíregyházi ME­DOSZ a Baktalórántházi ME­DOSZ, a Nagykállój ME­DOSZ, s a Mátészalkai MEDOSZ vettek részt a küz­delmekben. A csoportmér­Clay ismét a r ingbe lép Cassius Clay nehézsúlyú ökölvívó exvilágbojnok (a vi­lágbajnoki címet ugyan küzdelemben senki nem vette el tőle, csak adminisztratív úton fosztották meg tőle) a flori­dai Miamiban edz. Szeptember 2-án — három évvel ezelőtti visszavonulása óta először — ismét a ringbe lép. Atlantában vív bemutató mérkőzést. Sportlevelezőnk írja: Nyírbátorban is lehetne Többen emlékezhetnek még arra, hogy -Nyírbátorban a hatvanas évek elejéig megyei viszonylatban jó képességű ökölvívógárda működött. A közel félszáz sportolót fog­lalkoztató sportág annak ide­jén rendelkezett minden szükséges felszereléssel. S mégis megszűnt a rendszeres ökölvívóélet a járás székhe­lyén, mert nem akadt olyan sportegyesület, amelyik be­fogadta volna az ökölvívó­szakosztályt. Ma is jócskán akadnak Nyírbátorban, akik gyakran felvetik; miért nem hódol­hatnak kedvenc sportáguk­nak? Szinte egyik napról a másikra mintegy harminc olyan fiatalt lehetne találni Nyírbátorban, akik szívesen járnának ökölvívóedzésre, s tervszerű felkészülés után, hamarosan figyelemre méltó eredményeket tudnának elér­ni. Az egykori szakvezetők is bizonyára szívesen kezde­nék el újra a munkát. Mondhatni, hogy minden lehetőség adva van, hiszen a felszerelések is megmarad­tak, csupán az kellene, hogy valamelyik jelenlegi nyírbá­tori sportegyesület fogadja be a sportágat, s alakítson szakosztályt. Kovács Endre Nyírbátor kőzések után a döntőbe a baktalórántházi és a nyíregy­házi együttes jutott. Á dön­tőn a két csapat az alábbi összeállításban szerepelt. Nyíregyházi MEDOSZ: Bel- lus — Juhász, Varga, Cs. Nagy, Németh, Polacsek I., Polacsek II., Biró, Szekré­nyes, Fábián, Roskó. Csere: Dajka, Pólik, Szalai. Baktalórántházi MEDOSZ: Szegedi I. — Kovács. Magos, Balogh, Rajnai, Súgta, Kiss, Virányi, Urbán II., Szegedi II., Kupái. Csere: Batári. Pacza, Tóth III. A találkozón mindvégig jó iramú küzdelmet vívott a két csapat. A nyíregyházi együttes megérdemelten nyert, mért a kapu előtt lé­nyegesen hajárojottgbb volt. Biró’ E győzelemmel a nyíregy­házi csapat másodszor is el­nyerte^ s egy évig őrzi a labdarúgó Gépjavító Kupát. Kijelölték az NSZK elleni keretet Csütörtökön délelőtt Hoffer József szövetségi kapitány ki­jelölte a szeptember 9-i NSZK elleni mérkőzésre a magyar válogatott keretet. Az utazó küldöttségben 15 játékos kapott helyet, a ta­vasszal már kialakult csapat­ban alig van változás. Ui kerettag: Bicskei és Megy esi. a többiek már az év első fe­lében szerepeltek a váloga­tottban, a keretben, Mészöly és Kozma pedig forma javulás. illetve felgyógyulás után ju­tott vissza a legjobbak közé, A 15-ös keret: Rothermel (Tatabánya), Bicskei (Bp. Honvéd), Noskó (U. Dózsa), Páncsics (Ferencváros), Mé­szöly (Vasas), Konrád (Pécs), Megyesi (Ferencváros), Hal­mos: (Szombathely), Karsai (Videoton), Dunai TII, Faze­kas (U. Dózsa), Kocsis (Bp. Honvéd), Bene (U. Dózsa), Kozma (Bp. Honvéd), Dunai II. (U. Dózsa). sAlemzeikozI labdarúgó­híradó Valenciában a nemzetközi tornán az. argentin Indepen- diente 3:2-re győzött a Bel­grádi Partizán ellén. A Bajnokcsapatok Európa Kupájáért: Austria—Levszki Szófia 3:0 (2:0). Becs. A szó­fiai mérkőzésen a bolgár bajnokcsapat 3:1-re győzött, így 4:3-as összesítéssel az Austria került a BEK 32-es mezőnyébe. Az Austria a 16- ba jutásért az Atletico Mad­riddal találkozik. Az EVK-ért játszották: Anderlecht—Zseleznyicsar 4:3 (1:1). Szarajevó. Hamburger SV—Gantoise 1:0 (1:0). Gent. Alfredo Schneebeli, svájci menedzser egy francia és egy nyugatnémet klub megbízá­sából Brazíliába érkezett, hogy Jairzinho szerződtetésé­ről tárgyaljon. A menedzser közölte: megbízói felhatal­mazták, hogy rekordösszeget kínáljon fel a híres ■ szélső­nek és klubjának, a Botafo- gónak, de a brazilok vélemé­nye szerint halvány reménye sem lehet a vendégeknek, hogy „üzletteF’ térjen haza. Az Estudiantes pénteken utazik Hollandiába, a Feije- noord elleni, szeptember 9-én sorra kerülő Interkontinentá­lis Kupa visszavágóra. Az ar­gentin együttes vezetői biza­kodással tekintenek a mér­kőzés elé, győzelmet várnak, mert — mint hangoztatják — a Buenos Airesben született döntetlen csak véletlen kisik­lás volt. Csatárból lett kapus A Nyíregyházi Kinizsi— Balkanyi MEDOSZ megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó- mérkőzésen új kapus védte a balkányi csapat hálóját. Az eddig balösszekötőt játszó Ju­hász. Érdeklődésünkre a bal- kányiak elmondták, hogy kapusuk, Viski az NYVSC elleni, korábbi bajnoki mér­kőzésen labtörést szenvedett, s tartalékkapus nem lévén, a volt csatárnak kellett a ka­puba állni. Juhász a mérkőzések során több, biztos gólnak látszó lö­vést hárított biztos kézzel. Egyszerű, sallangmentes vé­déseivel csapata legjobb já­tékosának bizonyult a Kini­zsi ellen. Nem rajta múlott, hogy végül a balkányiak 2:1 arányú vereséget szenvedtek. (b. d.) Labdarúgó-bajnokságok összevont járási bajnokság, kisvárdai csoport: Nyírtass— Gyüre 2:1, , Nyírjákó—Eper- jeske 0:1, Tomyospálca—Gé- gény 0:2, Petneháza—Ajak 1:5, Tuzsár II—Pátroha, óvás alatt, a végeredményt a táb­lázaton nem vettük figye­lembe, Nyíribrony—Barabás 1:7, Pusztadobos—Vaja 0:3, 1. Oégén.v 4 4 — — 12- 1 s 2. Eperjeske 4 3 1 — 12- 5 7 3. Vaja 4 3 — 1 19- 7 6 4. Pátroha 3 3--------10-2 6 3. Ajak 4 3 — 1 12- 7 6 6. Nyírtass 4 3 — 1 11- 7 6 7. Nyírjákó 4 112 5-03 8. Barabás 2 1—19-42 9. Gyüre ‘41—3 10-12 2 LO. Petncháza 4 1—3 5-19 2 11. Tornyosp. 3—123-71 L2. Tuzsér II. 3—12 3-10 1 13. Nyíribrcny 4--------4 5-17 — Pusztadobos 3 — — 3 1-13 — Kisvárdai járási I. osztályú bajnokság: Komoró—Tisza­bezdéd 3:2, Záhony II—Új­kenéz 3:0, Mezőladány— Zsurk 6:2, Jéke—Dögé 14:1 (!), Kisvárdai SZSE—Nyírlö­vő 5:0, Laskod—Tiszakanyár 1:2, Rétközberencs—Sza- bolcsbáka 4:6, Gyulaháza— Pap 3:3, Nyírkárász—Kékese 1:1. ÉSZAKI CSOPORT 1. Záhony II. 3 3-------13- 2 6 2. Fényeslitke 3 3-------8-2 6 3. Mezőladány 3 2 1 — 11-5 5 4. Jéke 3 2 — 1 20- 5 4 5. T.-mogyorós 3 1113-73 6. Komoró 3 1-24-52 7. Tiszabezdéd 4 1—36-82 8. Zsurk 3 1—2 3-10 2 P. Újkenéz 3--------3 1- 6 — LO. Dögé 2--------2 1-20 — DÉLI CSOPORT 1. Tiszakanyár 4 3 1-12-8 7 2. KSZSE 3 3-------14-3 6 3. Nyírlövő 4 3 — 1 13- 6 6 4. Pap 4 2 1 1 18- 6 5 5. Kékese 3 1 2-10-4 4 6. Sz.-báka 3 111 10-10 3 7. Nyírkárász 4 112 7-12 3 8. Gyulaháza 4 112 4-10 3 9. Anarcs 3 1 — 2 7-72 10. R.-berencs 4—13 8-21 1 11. Laskod 4--------4 3-19 — Erdélyi József Kisvárda Összevont járási bajnok­ság, mátészalkai csoport: Ko­csord—Nyírgelse 2:0, Máté­szalkai Vörös Meteor—Nyír- béltek 6:3, Porcsalma—Sza- mossályi 2:2, Jánkmajtis— Tiborszállás 0:2, Kölese— Ököritófülpös 3:1, Gépjavító MVSE—Komlódtótfalu 1:1, Hodász—Csegöld 8:2. 1. Kocsord 2 2-------4-0 4 2. Hodás/ 2 1 1-11-5 3 3. K.-tótfa*u 2 11-2-13 4. M.-szálkái VM 2 1-16-52 Nyírgelse 2 1-13-22 6. Csegöld 2 1 — l 8-8 2 Szamossályi 2 — 2 — 5-5 2 Gépj. MVSE 2 — 2 — 4-4 2 ököritófülpös 2 1-13-32 Tiborszállás 2 1-12-22 11. Kölese 2 1—13-42 12. Porcsal na 2 — 1 í 2-3 1 13. Nyfrbélíek 2-116-91 14. Jánkmajtis 2-------2 0- 8 — Tölgyesi Zoltán Mátészalka Fehérgyarmati járási I. osztály • Cégénydányád— Tisztaberek 5:0, Vámosoroszi —Kishódos 7:1, Nagyszeke­res—Tiszabecs 5:0, Panyola— Gyügye 4:0, Palád SÉ—Pe- nyige 0:3, Turricse—Szat- márcseke 4:5. 1. Vámosoroszi 3 3 — — 15- 5 6 2. Nagyszekeres 3 3 8-1 6 3. Panyola 3 2—17-34 4. Penyige 3 2-15-24 5. Szatmárcseke 3 11 l 8-8 3 6. Palád SE 3 1114-63 7. Kishódos 3 111 6-10 3 8. Cégényd. 3 1-27-52 9. Tisztaberek 3—213-82 Tiszabecs 3 1-23-82 11. Turricse 3-126-81 12. Gyügye 3--------3 4-12 — Járási II, osztály: Milota— Szamosújlak 1:8, Turistváryái —Sonkád 1:3, Fülesd—Kisar 2:0, Kömörő— Tiszakóród 6:0. 1. Szamosújlak 9 2 - — 12- 1 4 2. Sonkád 2 2 6-2 4 3. Fülesd 1 1 2-0 2 Kömörő 2 1-16-42 5. Turlstvándi 2 1—15-52 6. Kisar 2 — — 2 2- 6 — 7. Tlszakőrod 1 — — 1 0- 6 — 8. Milota 2--------2 2-11 — Dékány István Fehérgyarmat Megyei I. osztályú ifjúsá­gi bajnokság: Nyíregyházi Spartacus—Nyíregyházi VSC 1:2 (!), Nyírbátori MEDOSZ —Nyíregyházi Dózsa 7:1 (!), Tiszalöki HSC—Vencsellői Tsz 1:1, Baktalórántháza— Tyúkod 4:1, Fehérgyarmat— Nagyhalász 0:0, a két pontot Nagyhalász kapta. Nagyecsed —Nyírmada 6:0, Kisvárdai Vasas—Tiszavasvári Lombik 1:1, Nyíregyházi Kinizsi— Balkányi MEDOSZ 1:1. 1. NYVSC 3 3-------10- 2 « 2. Tiszavasvári 3 2 1-11-3 5 3. Kisvárda 3 2 1-12-5 5 Nagyecsed 3 2 1 — 10- 3 5 5. Tiszátok 3 2 1-6-35 6. Fehérgyarmat 3 2 — 1 12- 7 4 7. Vencsellö 3 111 5-10 3 8. Nyh. Kinizsi 3 1-29-52 9. Nyírbátor 3 1—29-82 Nyh. Spart. 3 1—28-72 11. B.-lórántháza 3 1-27-72 12. Tyúkod 3 1—2 9-11 2 13. Nyh. Dózsa 3 1—2 4-10 2 14. Balkány 3 1—2 3-15 2 15. Nagyhalász 3-124-61 16. Nyírmada 3-------3 2-19 — Megyei II. osztályú ifjúsá­gi bajnokság: Kótaj—Mándok 8:0, Demecser—Nábrád 8:0, Csenger—Nyírbogdány 8:0, Nyírbogát—Vásárosnamény 1:0, Üjfehértó—Nyíregyházi MEDOSZ 1:1, Nyírteleki Tsz —Nyíregyházi Építők 2:2, Ib- rány—Tunyogmatolcs 1:0, az Ópályi—Dombrád mérkőzés elmaradt, mert a vendég dombrádiak nem jelentek meg a mérkőzés színhelyén. A bajnoki találkozó két pontját 0:0 gólaránnyal az Ópályi MEDOSZ javára írta a szövetség. 1. Demecser 3 2 1 — 10-1 S 2. Üjfehértó 3 2 1-6-25 3. Nyh Építők 3 2 1 — 14-11 5 4. Csenger 3 2 — 1 19- 7 4 5. Ibrány 3 2-18-34 6. Nyh MEDOSZ 3 11 1 9-6 3 7. Nyírtelek 3 1118-63 V.-namány 3 1116-43 9. Ópályi 3 1111-23 10. Nábrád 3 1 1 1 2- 9 3 11. Kótaj 3 1 — 2 11- 7 2 12. Dombrád 3 1—26-82 13. Nyírbogát 3 1—21-72 14. Nyírbogdány 3 1—2 9-16 2 Tunyogm. 3 1—2 3-10 2 16. Mándok 3--------3 1-15 — Tóth Józsrt

Next

/
Oldalképek
Tartalom