Kelet-Magyarország, 1970. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-27 / 227. szám
Modern grün dók Amikor úttesten focizó gyerekeket látok, amikor a srácok az autók között rohangálva eregetik a sárkányt, mindig kiráz a hideg. Nem vigasztaló az a látvány sem, amikor a kicsik, de mellettük a tizenévesek is betonjárdán élik délutáni életüket. De hát mit is tennének mást? A város, Nyíregyháza nem sok lehetőséget kínál nekik arra, hogy azt a kevés szabad időt, amivel rendelkeznek másutt és más körülmények között töltsék el. Tudom, máris jöhet a visszavágás: ennyi és ennyi játszótér van, ott homokozó és libikóka. Sőt, van ahol hinta is található. Igaz, ezzel sem polemizálok. Úgy érzem azonban, ez a kérdés vulgarizálása. Nem a néhány játszótér adja a megoldást, nem itt kell nekünk most kereskedni. A lényeg körülbelül a következő: Korszerűsödik a város, új negyedek épülnek sorra. Ezekben az új városnegyedekben sok fiatal, sok gyerek, és majdan sok kamasz él. Ezek joggal igénylik közvetlen lakóterületük közelében a szórakozás és kikapcsolódás sokféle formáját. Mindazt, amit egyelőre a lakótelepek tervezésénél nem vesznek figyelembe. Mert a mikro sportpálya, a gyepes játszóterület, a kis focipálya, teljesen ismeretlen a mi alközpontjainkban — holott hely ezekre lenne. De van olyan időszak is — nem is rövid —, amikor az idő rossz. Ilyenkor kellenének a kis ifjúsági klubok, a kis csapatok búvóhelyei, összejövetelre alkalmas területei. Ilyenek sincsenek. Nyíregyházai, amikor legutóbb a fiatalok szabadidő-felhasználását tárgyalta a KISZ, mindezek a kérdések élesen kerültek felszínre. A fiatalok képviselői csakúgy, mint az éltesebb generáció tagjai joggal tették fel a kérdést: vajon a százmilliós várostervezésekbe miért nem fér bele egy-egy klub, kis sportpálya megtervezése is. Ez is az úgynevezett infrastrukturális beruházások közé tartozna. A válasz akkor is elmaradt, azóta sem hangzott el. Tízezres nagyságrendben élnek köztünk a fiatalok. Kisvárdán ezt számításba vette a város vezetése, és milliókat fordít kulturált szórakoztatásuk, játékuk biztosítására. Nyíregyházán ugyanakkor a város vissza kell, hogy utasítsa például egy lakótelep társadalmi munka és pénzajánlatát, ami egy korszerű játszó terület megalkotását szolgálná, mondván: nincs betervezve. A Déli Alközpontban a szülők ádáz harcot vívnak néhány kutyatulajdonossal, mert azok összetévesztik a homokozót más rendeltetésű heLlyel. Zord közegek néha bezárnak egy bérházi pinceklubot, mert mint mondják, a pince rendeltetése más, ott ne zajongjanak az élni vágyó tizenévesek. De miért ne zajongjanak. A mi gyermekeink ők, mi tettük olyanná az életüket, hogy van kedvük rohanni, játszani, kiabálni, zenélni, mókázni, vitatkozni. Ha ez így van — márpedig ez tény —, ne legyünk szűkmarkúak akkor, amikor szabad idejükre kell feltételeket biztosítani. Ez nem csak KISZ-feladat. Ez nem csak úttörőmunka. Nem lehet csak társadalmi munka kérdése. Ez várostervezési, rendezési, ha úgy tetszik szociális, politikai kérdés, elsősorban állami feladat. Sokszor olyan komolyak és zordak vagyunk, amikor srácok kis bandákban lődörögnek nyári, őszi és tavaszi napokon utcáról utcára, hangosan és energiától telítve. De mát ajánlunk ehelyett? Hová küldjük őket? Hol vannak a modem grundok, a bokros bozótos búvóhelyek. A pánkokban a fűre lépni tilos. Egy számítás szerint az ezredfordulóra az emberiség fele városokban fog élni. Ez az urbanizációs folyamat nálunk is élénk, gyors. De ezzel egy időben tudomásul kell venni, ez nem csak házat, közművet, utat, üzletet, szociális és egészségügyi ellátást jelent, hanem mást is. Életteret a fiataloknak, egy kis mozgásteret, ahol a város által limitált energiát levezethetik, ahol a banda közösséggé formálódik, ahol a közös játék, öröm és élmény, a lakóhely környezete alakítja a kollektívát. És itt a probléma már nevelésügyi, sőt, politikai. Egy ma és holnap felnövő nemzedékéről van szó, amely játék közben készül a komoly munkára, amely a kis sportpályákon készül az élethez szükséges álló- képességre, becsületessegre, aki homokvárakon, kísérletezik az első alkotással, aki sárkányon kezdi, hogy űrhajón végezze. Az urbanizáció megállíthatatlan folyamat. Jó, hiszen olyan életkörülményeket ígér, amely maximális igényeknek felel meg. De a magasan látható házak között, a sugár- és körutak mentén, a jól rendezett települések között nem szabad elfeledni a kicsiket és a tizenéveseket» a nekik szánt létesítményeket sem. Az elvi meggondolások mellett végtére is saját gyerekeinkről van szó. Bürget Lajos Naponta adják át a szép lakásokat a csengeri új negyedben. Ma a honvédség építői által készített 33 lakásba költözhetnek be tulajdonosaik. Hammel József felvétel« A kép megmaradt bennem. A nyugatnémet Krupp-gyárban Herr Falk, az egyes gyáregység igazgatója stopperral a kezében vizs- gálgatta az egyik magyar numerikus vezérlésű szerszámgépet. Éberen leste a másodperceket. „A gépeket azért vesszük — mondta —, hogy sokat dolgozzanak. Jóval többet, mint az ember. Sőt, mindig azt a gépet keressük, amelyik az előzőnél is többet dolgozik. .. Éppen ezért bennünket a berendezés áránál is jobban érdekel, hogy mit tud...” Mindennek már három éve, mostanában mégis gyakran eszembe jut. Eszembe, mert mi is felfedezzük — a zsebünkön át az agyunkat is jobb belátásra ösztönző reform késztet erre —, hogy a munkaidő, a gépek kihasználása nem kapitalista kategória, hanem annak közgazda- sági tartalma van. Amennyiben tehát a gép nem produkálja azt, amit szállítói ígértek — egyszerűen nem szabad átvenni. NemStopperral a kézben csak Münchenben, Manchesterben, hanem Budapesten sem! „Mi az az egy-két másodperc...” — hallottam ily esetben a méltatlankodást. A lakonikus válasz után fölöslegessé vált az újabb kérdés: „Egyetlen darabnál valóban semmi, de mi ezzel a géppel naponta több ezer alkatrészt akarunk készíteni...” A rövid párbeszéd szinte szó szerint megismétlődött. Ezúttal azonban magyar vevő állt stopperral a kezében a nyugati gép mögött. . . — és határozott udvariassággal azt kérte, hogy olyan gépet adjanak át, amilyen szállítást vállaltak. Nem titok: a szárazelemgyártó angol automata gépsorról van szó. Ugyanez történt az egyik NDK-présgéppel és egy olasz műanyaggyártó géppel is. Korunkban a gyártás tekintélyes része már nem csupán hazai, hanem országhatárokon túli vállalatok együttműködésére alapozódik. A bizalom alapja csakis a mindig megbízhatóan dolgozó gép és a megbízható minőségű termék lehet. A fejlett technikánál nem az a cél, hogy egyetlen egyszer egyetlen vevőnek eladni — és utána úgyis elkerüljük majd egymást a világpiac nyüzsgésében, — hanem megtartani a jó vevőt, illetve a jó eladót. Ennek egyedüli alapja: a vásárolt termék alapján kialakult bizalom. A minőség — az előállított gépek és termékek megígért minősége — az üzleten túl becsületbeli ügy is. Minél fejlettebb a technika, annál inkább láncreakciót vált ' ki a rosszul végzett munka, a műszaki ígéret be nem tartása. Gyárak, vállalatok tucatjait érinti határon innen és túl. Tehát pénznél többről van szó. A hitelről. Az adott szó hiteléről... Ahogy velünk szemben igényes a vevő, a pénzünkért mi is azok lehetünk, hiszen a modern gépek még valamit rejtegetnek. A munkafegyelem szilárdításának kiváló eszközei. A gép diktálta munkatempó, a modern berendezés kezelésének munkafegyelme a termelékenység növelésének nem is akármilyen tartalékát jelenti. Nem lehetünk tehát elnézőek, mint, ahogy azt nem várhatjuk, hogy velünk szemben elnézőek legyenek külföldi vásárlóink. Ipari „nagyköveteink” — legyen az gyapjúszövet, divatos cipő, téliszalámi, vagy automata szerszámgép — a termékek gazdag sora a világ minden táján naponta minősít bennünket. Mint, ahogy — teljes joggal, egyenlő félként — a pénzünkért mi is minősítünk. Stopperral a kézben ugyanis mindenütt érdemes mérni a másodperceket... Bán János Vasárnapi melléklet
