Kelet-Magyarország, 1970. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-26 / 226. szám

1979. sgep*»mSer St. iret,T!T-WAGTA¥tÖR«W*S !?. dtáa! Legfontosabb cél: (ÍZ EGÉSZSÉGVEDELEM 4 szakszervezeti sportmozgalom jövő évi terveiről A SZOT elnöksége 1970. április 13-án tárgyalta a szer­vezett dolgozók tömegtestne- veLéssel és tömegsporttal kapcsolatos feladatait Hatá­rozatokat hozott ennek kiszé­lesítésére — figyelembe véve az MTS Országos Tanácsának feladattervét is. A szakszer­vezetek — a határozat alap­ján — sajátos módon együt­tesen és önálló tevékenység­gel segítik a sportmozgalom előrehaladását. A szakszerve­zetek elsődleges célkitűzése, hogy a bérből és fizetésből élő dolgozók kedvük szerint Űzhessenek egészségmegóvó sportágakat, s hasznosan tölt­hessék el heti pihenőnapju­kat. Fentiek figyelembevételé­vel a Szakszervezetek Megyei Tanácsának sportmunkabi- aottsága a közelmúltban ha­tározta meg az 1971. évi sportfeladatokat, s készítette el vázlatos eseménynaptárát Ez elsőként a különböző tö- megversanyek szervezését ír­ja elő, továbbá a nem ver­senyszerű testnevelési for­mák alkalmazását. Ugyanak­kor gondot fordít a sajátos szakszervezeti sportrendezvé­nyek szervezésére, s a külön­féle események, versenyek féltételeinek biztosítására is. A tömegsportversenyek kö­zül elsősorban az SZMT által kiírt kupabajnokságokat kell említeni, melyeket sakk, asz­talitenisz és kispályás labda­rúgó sportágban rendeznek meg. Újszerűnek hat s elté­rés a korábbi gyakorlattól, hogy a megyei döntőn — e sportágakban — a szakmák bajnokai vesznek majd részt, így lehetőséget kívánnak te­remteni a folyamatos sporto­lásra a különféle munkahe­lyeken dolgozók számára. A kezdeményezés sikerét nyil­ván segíti majd, hogy a me­gyei döntő előtt a helyi, üze­mi és szakmai bajnokságok is sörna kerülnék. Ezen túl a már évek óta nagy sikernek örvendő kispályás labdarúgó­kupa nyíregyházi küzdelmei­ről sem feledkeztek meg az SZMT sportmunkabizottságá- nél: a jövő évben is lebo­nyolítják ezt a népszerű ver­senyformát, mintegy 30—35 csapattal. A munkahelyi spartaüdád jegyében 1971-ben hét sport­ágban — atlétika, asztalite­nisz, kézilabda, kispályás lab­darúgás, nagypályás labdarú­gás, röplabda, sakk és teke — kerül' sor szakszervezeti versenyekre. A nem versenyszerű testne­velési formák közül elsősorban a munkahelyi testnevelésre fordítanak komoly gondot a szervezők. A dolgozók egész­ségvédelme. de a munkavé­delmi előírások is fontossá teszik ezeket a rendezvénye­ket. A végrehajtás sikere ér­dekében — hogy a lehető legtöbb helyen meginduljon a munkahelyi testnevelés — az SZMT-nél különbizottság foglalkozik a sikeres rajttal. A jövő év során, az eddigi jelék szerint e téren jelentős előrehaladás várható me­gyénkben. A sajátos szakszervezeti sportrendezvények közül kü­lön ki kell emelni a szakmai sportnapokat. Ezek testneve­lési és sportértékeiken túl, a kollektív szellem kialakításá­hoz is jelentős segítséget nyújthatnak. Azzal, hogy je­lentősen megjavítják a dol­gozók egymáshoz, a munká­hoz való viszonyát. A jövő év egyik jelentős, s egyben újszerű sportrendez­vénye augusztus 20-án zajlik majd le, amikor első ízben kerül sorra a nyírségi üze­mek, munkahelyék falusi dol­gozóinak túrája, s találkozó­ja. Ez eseményre az előzetes tervek szerint Baktalóránthá- zán kerül sor. Remélhető, hogy a túra és a találkozó je­lentősen fokozza majd me­gyénkben a természetbarát- mozgalom továbbfejlődését is. Hogy a különféle verse­nyek, sportesemények zökke­nőmentese^ kerüljenek sor­ra, a szakszervezeti választá­sok után a sportfelelősök ré­szére 1—2 napos tanfolyamot rendeznek Nyíregyházán. Ezen útbaigazítást kapnak majd munkájukhoz, nagy vo­nalakban megismerkednek a szervezés és lebonyolítás leg­fontosabb tennivalóival. Mindez különösen fontos lesz az újonnan megválasztott sportfelelősök számára. Vázlatosan a fenti elkép­zelések rendezvények szere­pelnek a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsa sportmunkabi'- zottságának 1971. évi tervei­ben. E versenynaptár viszont e pillanatban még csak elő­zetes jellegű. Érthetően, hi­szen még nem tartalmazhatja a szervezett dolgozók vala­mennyi helyi versenyét. To­vábbá még bővülhet, módo­sulhat az elkövetkező hetek­ben. Annyi azonban máris el­mondható, hogy gazdag prog­ramot ígér a szervezett dolgo­zók számára. A legkülönfé­lébb — de általában a köz­kedvelt, s nem költségigé­nyes — sportágakban kínál ió szórakozást, hasznos elfoglalt­ságot. Nagy előnye, hogy el­sősorban azokra gondol, akik nem sportolnak versenysze­rűen valamelyik társadalmi sportegyesületben. S ebben rejtik legnagyobb értéke is a szakszervezeti sportmozga­lomnak: az, hogy elsősorban a dolgozók egészségét kívánja megóvni! Sajtóértekezlet Moszkvában „ColumfeusSscsn megsértették ca szabályokat" Moszkvában sajtóértekezle­ten számoltak be a columbusi súlyemelő-világbajnokság fur­csaságairól. — Az egész úgynevezett doppinghistória, valamint az a határozat, hogy Taltsot megfosztották 1989-ben el­nyert világbajnoki címétől, csúnya kísérlet volt arra, hogy csökkentsék a Szovjet­unió ás a többi szocialista or­szág súlyemelőinek eredmé­nyét — mondotta Arkagyij Lene, a szovjet sportküldött­ség vezetője. A szovjet vezetők és ver­senyzők elmondották, hogy / . baj volt a versenyzők szál­láshelyével, étkezésével is. Csodálkozást váltott ki, hogy a rendezőség magasabb ösz- szeget követelt az étkezésért, mint amiben korábban meg­állapodtak. Az ólomsúlyú világrekorder Vaszilij Alekszejevet kényte­lenek voltaik egy másik szál­lodába vinni, de ott sem volt nyugta. A versenye előtti éj­szakán huligánok zajongása miatt nem tudott aludni. — A világbajnokságon 625 —630 kilós eredményt szeret­tem volna elérni, de a kedve­zőtlen körülmények miatt nz új világcsúcsok nem sikerül­hettek — mondotta Aleksze- jev. — A belga Redinget és az amerikai Dubét erősebb ellenfélnek gondoltam. Aleks2ej Medvegyev, a Nemzetközi Súlyemelő Szö­vetség alelnöke elmondotta, hogy Columbusban sorra megs élhették a szabályokat. A doppingellenőrzés nevetséges volt. Johnson elnök és State főtitkár súlyos vétségeket kö­vetett el. A sajtóértekezlet részvevői külön kiemelték: a világ- bajnokságon az amerikai Szurkolók barátságosak és tárgyilagosak voltak. SPORTHÍREK Két arany, két ezüst, egy bronz az ankarai VB mérlege Az ankarai vívó VB-n részt vett magyar szakvezetők egybehangzó véleménye sze­rint nagyon régen láttak olyan izgalmas, fordulatokban gazdag világbajnoki csapat­döntőt, mint a csütörtök es­ti magyar—lengyei párbaj­tőrmérkőzés volt. Nem kétséges, hogy « párbajtőrmezőnynek a ma­gyar csapat volt a legki­egyensúlyozottabb együttese Kétszer győzte le azt a len­gyel válogatottat, amely a sokszoros szovjet világbaj­nokcsapat felett diadalmas­kodott. Amikor felhangzott másod­szor a magyar Himnusz, ma­gasra kúszott a nemzetiszínű lobogó, a lelátó második so­rában egy napbamfto+: -wfl, bajuszos, ősz hajú ember szeméből patakzott a könny: Vasa Imre, a párbajtőrözők — mondhatjuk nyugodtan — aranykovácsa üdvözölte köny- nyezve fiait. Vass Imre Irányításával 1955 óta két világbajnoki aranyérmet, három világbaj­noki ezüstérmet, három vi­lágbajnoki bronzérmet, két olimpiai bajnokságot és egy olimpiai második helyezést értek el a párbajtőrözők. Rit­ka teljesítmény! Az éremtáblásat végered­ménye (miután a svájciak harmadik helyet szereztek a párbajtőrcsapatban): A. E. B. 1. Szovjetunió 5 4 1 2. Magyarország 2 2 1 3. NSZK 1 — — 4—5. Lengyelország — 12 Románia — 1 2 6—7. Franciaország------- 1 Svájc 1 A nemzetek hivatalos pont*-- versenyében a Szovjetunió lett a győztes ,103. .pontjai, Magyarország második 55 ponttal, maid Lengyelország következik 28 ponttal. A magyar vez-senyzők pén­teken reggel hagyták el An­karát. a déli órákban érkez­tek meg Isztambult«. A rajt hazafelé vasárnap hajnalban lesz. Eg”órás bu- k<*re-‘* r-y-.’útáa után a gép delelő . negyed 11 táj­ban land'; a Ferihegyen. VARESE: A kosárlabda Világ Kupa második fordulójának ered­ményei: Ignis Varese (olasz) —Real Madrid (spanyol) 81:60 (39:29), Corinthians (brazil)—Slávia Prága (cseh­szlovák) 82:74. MALMÖ: A nemzetközi atlétikai ver­senyen a svéd Ricky Bruch 66,14 méteres kitűnő ered­ménnyel győzött diszkoszve­tésben. BRÜSSZEL: A gyeplabda Európa Kupá­ban az NSZK. Franciaország, Hollandia és Spanyolország került a legjobb négy közé. WUPPERTAL: A nemzetközi atlétikai ver­senyen női diszkoszvetésben a nyugatnémet Berendonk meglepetésre 54,82 méteres dobással legyőzte honfitársát, Westermannt. BARCELONA: A belga Eddy Merckx 36 kilométeres hegyi kerékpá­ros versenyen állt rajthoz és Állami vállalatok! Mezőgazdasági üzemek és magánosok figyelmébe ajánljuk, hogy telepünkön NYÍREGYHÁZA, KALLÓI U. 2. SZ. ALATT AZ ALÄBBI baszonvasak kaphatók: U acél 50-es, 65-ös, 120-as. SZÖGACÉL 20-as, 25—40—60-as. FINOMLEMEZ 0,5, 0,75-ös, 1—2 és 3 milliméteres. DURVALEMEZ 5-ös, 6-os, 8-as, 12-es, 20-as és 30 mm-es, ZÁRT PROFIL 60X60-as és 50X70-es. Továbbá különböző méretű IDOMACÉLOK ÉS VASCSÖVEK ÉRTESÍTJÜK KEDVES VEVŐINKET, HOGY ÉV VÉGI VAGYONMEGÁLLAPÍTÖ — EL­SZÁMOLTATÓ LELTÁROZÁSI MUNKÁLATOK MIATT A VEGYES OSZTÁLYNÁL A LEN — KEN­DER — RUHÁZAT — HENGERELT ÉS HÜZOTT ARUK, VALAMINT FEDŐ AN Y AGOKBÖL 1970. OKTÓBER 1-7-IG AZ ÁRI KISZOLGÁLÁS SZÜNETEL Ezen időpontban az árukiszolgálást a Debreceni AG- ROKER VÁLLALAT biztosítja. AGROKER Vállalat 16 másodperccel előzte meg a második helyen végzett spanyol Ocanat. Merckx ide­je 57:11 perc. BÁBOLNA Avery Brundage, a Nemzet­közi olimpiai Bizottság elnö­ke pénteken délután vendég­látóinak meghívására a Bá­bolnai Állami Gazdaságba lá­togatott. Nyíregyháza (215002) A sakkolimpiáról jelent lük Harmadik helyen a magyar csapat Siegenben, a 19. sakkolim­pia utolsó előtti fordulójá­ban függőben maradt játsz­mákat pénteken befejezték. 2,5:1,5 arányú magyar győ­zelemmel ért véget a Ma­gyarország—Egyesült Álla­mok találkozó, miután' "Bilek éllen Evans feladta a játsz­mát A verseny élmezőnyének állása: Szovjetunió 25,5 pont, Jugoszlávia 23,5, pont, Ma­gyarország 23,5 pont Egye­sült Államok 22 pont 30 óra a víz alatt Magyarországon példa nél­kül álló kísérletre készül ezekben a napokban három könnyűbúvár. Október 3-án, szombaton 10 órakor merül­nek le a Szőnyi úti Sport­uszoda műugrómedencéjének öt méter mély vízébe és megszakítás nélkül 30 órát töltenek el a víz alatt Az NSM II. (nonstop merülés) elnevezésű kísérlet tehát * tervek szerint október 4-én, vasárnap 16 órakor ér véget. A kísérletet az FTSK delfin könnyűbúvár-szakosztály rendezi. Maróthy László programve­zető nyilatkozata szerint • 30 óra alatt, valamint az azt követő megfigyelési időben a hosszú időtartamú merülések élettani, lélektani és búvár­technikai kérdéseire keres­nek választ. A kísérlet sike­réhez, a merülök biztonságá­hoz és technikai ellátásához 46 ember — köztük két or­vos és két pszichológus — összehangolt műnké je szük­séges. A búvárok víz alatti „támaszpontjukon" cserélik kiürült légzőkészülékeiket, táplálkoznak, pszichológiai teszteket is végeznek. Hét végi sportműsor SZOMBAT Kosárlabda: Felsőfokú Mező­gazdasági Technikum—Tanár­képző Főiskola, NB Ill-as férfi bajnoki mérkőzés délután 16 órakor. Röplabda: Nyíregyházi Sparta­cus—Szegedi Spartacus, ZiB 1-es női bajnoki mérkőzés délután 15 órakor a stadionban. VASÁRNAP Atlétika: A Nyíregyházi VSC versenyzői Budapesten, az orszá­gos, serdülő váltóbajnokságon szerepelnek. Kézilabda: Nyíregyházi Kinizsi —Nyíregyházi Tanárképző Főis­kola, NB II-es női bajnoki mér­kőzés délelőtt 9 óra 30 perckor a stadionban. Nyíregyházi Kini­zsi-Nyírbátori Vasas, NB Il-es férfi bajnoki mérkőzés délelőtt 10 óra 30 perckor a nyíregyházi stadionban Debreceni VSC—Má­tészalkai MEDOSZ, NB Il-es női bajnoki mérkőzés Debrecenben. Megyei bajnoki mérkőzések: Ujfehértó—Tiszavasvári Lombik, délelőtt 10 órakor. Asztalos SE— Tanárképző Főiskola, délelőtt 10 órakor, Záhonyi VSC—Kisvárdal Vasas, délelőtt 10 órakor (férfi­találkozók) Tanárképző Főiskola II—Tiszavasvári Lombik, stadion­ban reggel 8 órakor. Nyírbogdá- nyi Lombik—Tiszavasvári Lom­bik, délelőtt 10 órakor., Tuzsóri MEDÖSZ—Kisvárdai Bessenyei, délelőtt 10 órakor (női találko­zók). Labdarúgás, NB II: Nyíregy­házi Spartacus—Salgótarjáni Ko­hász SE. stadion, 13 óra 30 perc­kor, vezeti: Orosz (Miksztai, dr. Demeter). Előtte ll óra 30 perc­től Nyíregyházi Spartacus—Nagy- halászi Textiles, ifjúsági bajno­ki mérkőzés, vezeti: Balkányi (Maróthy). NB III. Nagykállói Virágzó Föld Tsz—Mátészalkai MEDOSZ Nagykállóban, délelőtt 10 órakor, vezeti: borsodi jv. (Németh, Ki­rály). Tuzséri MEDOSZ—Debre­ceni TIT ASZ, Tuzséron, délután 15 órakor, vezeti: Szántó (Lip- pai, Sánta) Záhonyi VSC—Szol­noki Vegyiművek, Záhonyban, délután 15 óra 30 perckor, ve­zeti: borsodi jv. (Ajler, Dévényi II). Püspökladányi MÁV—Raka- mazi Sparacus, 15 óra 30 perc­kor, vezet*: Pálinkás (L, «•lányi# Sándor I). Hajdúböszörményi Bocskai—Nyírbátori Dózsa, dél­előtt 10 órakor, vezeti: Horváth (Kopjári, Orosházi). Megyei I. osztály: Nyíregyházi Dózsa—Tyukodi Tsz, Dózsa-pá- lya, délelőtt 11 óra 30 perckor, vezeti: F *rkas (Kulimár, SZop- kó). Dimitrov SE—Nagyhalászi Textiles. Bocskai úti pálya, 15 óra 30 perckor, vezeti: Dalanics (Mikula I, Király). Fehérgyar­mati MEDOSZ—Nyíregyházi Ki­nizsi, 13 órakor, vezeti: Tölgyesi (Kovács B. Ilcsik). Baktalóránt- házi MEDOSZ—Balkányi ME­DOSZ, 13 órakor, vezeti: Szarvas (Fehér, Gáli). Nagyecsedi Tsz— Kisvárdai Vasas, 13 óra 30 perc­kor, vezeti : Kozsla (Mikula n, Tamási). Vencsellői Tsz—Nyír­egyházi VSC, 14 órakor, vezeti: Kertész (Egeressy, Czomba). Nyírbátori MEDOSZ—Nyírma- dai MEDOSZ, 15 óra 30 perckor, vezeti: Kruj (Bónás, Páll Gy.). Tiszalöki HSC—Tiszavasvári Lombok, 15 óra 30 perckor, ve­zeti: Jakó (Alföldi, Salamon). Megyei IT. osztály: Vásárosna- mény—Nábrád, délelőtt 11 óra 15 perckot, vezeti: Ajler (Dévé­nyi II). Nyírbogát—Dombrád, 13 órakor, vezeti: Jármi (Halász). Dem ecser—Nyíregyházi Építők, 15 óra 30 perckor, vezeti: Amb­rus (Vári I, Kozma). Móndok— Nyíregyházi MEDOSZ, 15 óra 30 perckor, vezeti: Szajcz (Kund- rák). Ujfehértó—Tunyogmatolcs, 15 óra 3G perckor, vezeti: Vigh (Tamás). Kótaj—Nyírbogdány, 15 óra 30 perckor, vezeti: Drajp- sza (Várt TI). Ibrány—Nyírteleki Tsz, 15 óra 30 perckor, vezeti: Kun (Berő). Öpályi—Csenger, 15 óra 30 perckor, vezeti: Kovács L. (Orosz). Röplabd*: Nyíregyházi Sparta­cus— DEA', NB I-es férfi baj­noki mérkőzés délelőtt 10 óra­kor a nyíregyházi stadionban. Nyíregyházi VSC—Kisterenyei Bányász, NB Il-es női bajnoki mérkőzés délelőtt 10 órakor az NY VSC sporttelepén. A Nyíregy­házi Építők NB Il-es férficsa­pata Miskolcra utazik, ahol az MVSC ellen játszik bajnoki mér­kőzést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom