Kelet-Magyarország, 1970. augusztus (30. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-28 / 201. szám
1970 augusztus ?S. KELET-MAG'V ARORSE Ä « 7. ©Ida! KUPAKRÓNIKA iKét Éj rekord Az Újpesti Dózsa értékes győzelme Barcelonában Szerdán este Barcelonában, az új stadionban hatalmas érdeklődés mellett játszották le a Juan Gamper Kupáért kiirt labdarúgókupa döntőjét. Az Újpesti Dózsa együttese igen értékes győzelmet aratott. Újpesti Dózsa—Moszkvai Dinamo 3:1 (2:1). Barcelona, 75 000 néző, vezette: Pintado (spanyol). Az újpesti csapat nagy lendülettel kezdett és a 18. percben már kétgólos vezetésre tett szert. A 11. parc- pen Dunai II., majd 7 perccel később Bene volt eredményes, 2:0. A 27. percben a moszkvai csapat balszélsője lőtt gólt, 2:1. A második félidőben kiegyensúlyozott játék után a 77. percben Fazekas talált a hálóba, s ezzel biztossá vált a magyar csapat győzelme. A hírügynökségi jelentés azt is megemlíti, hogy a lila-fehérek által nyert nagy arany kupa értéke 2857 dollár. A torna harmadik helyéért vívott mérkőzésen a Barcelona együttese 1:0 (0:0) arányban győzött a Schalke 04 (NSZK) csapata ellen. Döntetlenül végződött a Világ Kupa-döntő első találkozója Szerdán este Buenos Airesben játszották le az Amerikai Labdarúgó Kupa-győztes argentin Estudiantes és a BEK-győztes holland Feije- noord között a nem hivatalos Világ Kupa-döntő első mérkőzését. A találkozó döntetlen eredménnyel végződött. Estudiantes—Feijenoord 2:2 (2:1). Az argentin együttes a 11. percben 2:0-ra vezetett. A 8. percben Echecopar, a 11. percben pedig Verőn volt eredményes. 2:0. Tíz perccel később a hollandok közép- csatára. Kindvall lőtt gólt, 2:1. Szünet után a 66. percben Van Hanegen egyenlített, 2:2. A 60 000 néző előtt lejátszott találkozót a világbajnoki döntő bírája, Glöckner (NDK) vezette. A visszavágóra szeptember 9-én kerül sor Rotterdamban. Az Estudiantes—Feijenoord Világ Kupa-döntő első mérkőzése a legteljesebb rendben bonyolódott le. A mérkőzés színvonala ugyan nem volt kielégítő és ennek fő oka az volt, hogy a 2:0-ás vezetés után az argentinok arra törekedtek, hogy megvédjék az eredményt, túlságosan védekeztek.. . Holland körökben úgy vélik, hogy a Buenos Ai- res-i döntetlennel félig már kezükben érezhetik a Világ Kupát. 11-esek döntöttek a Ferencváros javára A Ferencváros spanyolországi vendégszereplésre utazott labdarúgócsapata magyar idő szerint szerdán, a késő éjszakai órákban lejátszotta mérkőzését La Corunában. Ellenfele az argentin San Lorenzo együttese volt. A stadionban, ahol 40 ezer néző volt kíváncsi a két csapat találkozójára, a budapesti zöld-fehérek és a tengerentúliak óriási küzdelmet vívtak és mivel sem 90, sem pedig 120 perc nem volt elegendő arra, hogy döntés szülessen, a 0:0-ra végződött mérkőzés után 11- 'eseket rúgtak a játékosok, s ebből 4:2 arányban a Ferencváros került ki győztesen. A Ferencváros közönségsikert aratott és a Vasas, valamint az U. Dózsa után harmadik magyar csapatként méltán nyerte el a közel 3000 dollár értékű — Trofeo Tereza Her- rara serleget. DUBLIN: A Kupagyőztesek Európa Kupájának selejtező fordulójában a csehszlovák Gott- waldov együttese értékes győzelmet aratott az ír Bohemians ellen 2:1 (0:1) arányban. Dufc!<<-fc ••••,. KOBE: A Japánban vt. ...agszerep- lő Benfica portugál labdarúgó-együttes a bemutatkozó mérkőzésen 3:0 arányban legyőzte Japán válogatottját. A portugál csapat legközelebb augusztus 29-én, majd szeptember 1-én lép pályára Tokióban. HELSINKI: Barátságos labdarúgó-mérkőzésen Svédország csapata — 17 000 néző előtt — 2:1 (0:0) arányban győzött Finnország válogatottja ellen. PRÄG A: Antonih Rygr csehszlovák szövetségi kapitány kijelölte keretét a szeptember 5-én Nizzában sorra kerülő Franciaország elleni mérkőzésre. A 16 játékos: Viktor, Vencel, Dobias, Migas, Hrivnak, Hagara, Pivarnik, Novak, Hrdlicka, Geleta, Kuna, Jur- kanin, F. Vesely, Petras, Stratil és Albrecht. Magyar öregfiúk válogatott— Nagykálló 2:1 (0:1) Nagykálló, 2500 néző, vezette: Dévényi I. Magyar öregfiúk válogatott: Grosics — Buzánszky, Mátrai, Várhidi, Sipos, Be- rendi, Budai II. (Raduly), Hidegkúti (Pál), Szojka (Szimcsák), Vasas, Fenyvesi dr. (Tóth M.). Nagykálló: Tisza — Majoros, Dorcsák, Krizsai, Antal, Terjéki, Zelenák, Tóth, Pécsén, Balogh, Mező. Csere: Gemzsi, K. Nagy, Sőrés, Torma- • -* V A nagykállói közönség nagy szeretettel fogadta az egykori nagy magyar válogatott játékosait. A találkozón a nagykállói NB III-as csapat mindvégig egyenrangú ellenfél volt. Gólszerző: Vasas 2, illetve: Balogh. ★ Nyíregyházi Spartacus— Nyíregyházi MEDOSZ 4:2 (1:1). A nyíregyházi stadionban játszották hét közben a két csapat edzőmérkőzését. Gólszerzők: Sorbán, Kegye, Kállai, Kasik, illetve: Szekré-. nyes 2. ^ Nincs átigazolás a csehszlovák labdarúgásban A Csehszlovák Testnevelési és Sportszövetség elnöksége Prágában rendkívüli ülésen foglalkozott a csehszlovák labdarúgósport jelenlegi helyzetével, a válogatott csapat mexikói kudarcának elemzésével. Megállapították, túlságosan a „kereskedelmi” érdekek kerültek előtérbe, elsősorban az anyagiakkal akartak mindent megoldani, ahelyett, hogy figyelembe vették volna az edző, az orvosi és az egyéb bizottságok jó szándékú intelmeit, észrevételeit. A visszásságok megszüntetésére több határozatot hoztak, amelyek első pontja, hogy 1970. augusztus 25-től megtiltják a játékosok átigazolását egyik klubból a másikba. Rendszerezik a nemzetközi kapcsolatokat, előtérbe kerül a szocialista országokkal való barátság elmélyítése. Megállapították a nemzetközi mérkőzések fontossági sorrendjét. Első helyen szerepelnek a csehszlovák válogatott országok közötti hivatalos mérkőzései, edzőmérkőzésed, azok a kupa- és egyéb nemzetközi találkozók, amelyeket a FIFA és az UEFA rendez. Minden más irányú nemzetközi mérkőzés létrejöttéről esetenként dönt a Csehszlovák Testnevelési es Sportszövetség nemzetközi ügyekkel foglalkozó direktívája. Végi*is kapható! AZ ÜJ TELEK- RENDELETEKRÖL a tanácsok könyvtara JOGPROPAGANDA FÜZETE. 10 RENDELETRŐL, 85 KÉRDÉSRE, 85 VÁLASZ, 96 OLDALON A TELEK-, CSALÁDIHAZ-, ÜDÜLŐ-, SZÖVETKEZETI LAKÁS TULAJDONOSOKNAK, AZ INGATLANT '•/ASARLÓKNAK, AZ ÉPÍTTETNI SZÁNDÉKOZÓKNAK. Ara: 5,— Ft. Kapható a Szabolcs megyei Iparcikk Kisker V. boltjaiban Mátészalkán, Nyíregyházán, Kisvárdán és Záhonyban- (726) és eg*v cssBcsiteáliátás Női atlétáink tavaszi ranglistája Megyénk atlétasportja évről évre több. jó eredménnyel hívja fel a figyelmet, hogy Szabolcs-Szatmárban jól halad az egyik legalapvetőbb sportág, az atlétika. Jelenleg is több ifjúsági és utánpótlás-válogatott versenyzője van megyénknek, s egyre újabb fiatal tehetségek tűnnek fel. A fejlődés elismerését jelenti, hogy Nyíregyháza rendezheti meg a jövő évben az országos, vidéki atlétikai bajnokságot. A megyei szövetség elkészítette megyénk női atlétáinak, első félévi ranglistáját. Atlétanőink számára nem sikerült túlságosan jól az első fél év. Ejst tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hiszen az eredmények általában nem érik el a múlt évi legjobbakat. Elsősorban azért, mert versenyzőink meglehetősen sok — és egyébként jó — versenyzési lehetőséget hagytak ki a tavaszi idény folyamán. Olykor még a Nyíregyházán megrendezett területi színtű bajnokságokon sem indultak megfelelő létszámmal. Közülük többen a stadion lelátóm nézték a versenyeket. A tavaszi női eredmények közül változatlanul erős számaink közé sorolhatjuk a 100 m-es, 200 méteres és 400 méteres futószámokat, valamint a diszkoszvetést. Súlylökésben és gerelyhajításban közepesen jók voltak a szabolcsi atlétanők eredményei. Viszont nem sikerült előbbre lépni a középtávú futó-, valamint az ugrószámokban. Bár összességében csak közepesre sikerült a tavaszi versenyévad. női atlétáink mégis két új megyei csúcsot s egy csúcsbeállítást értek el. Távolugiásban az NYVSC fiatal versenyzője, Szabó Ildikó 569 cm-re javította meg saját, az elmúlt évben elért 559 cm-es megyei rekordját. Továbbá új megyei csúcs- eredményt futott a Kiss Mária, Jánvári Klára, Szabó Ildikó, Pógyor Katalin ösz- szetételű 4x100-as női váltónk 49,3 mp-cel. A korábbi megyei csúcs 50,1 mp volt. A csúcsbeállítás Kiss Mária, a Tanárképző Főiskola atlétanőjének nevéhez fűződik, aki a 200 m-es síkfutásban 25,8 mp-cel beállította saját maga által 1969-ben elért megyei csúcsát. Az őszi versenyévad általában jobb eredményeket szokott hozni, s számítani lehet arra, hogy megyénk női atlétái is jelentősen megjavítják az év hátralévő versenyein eddigi eredményeiket. Ugyanis jó néhány színvonalas versenyen vesznek majd részt, melyeken várható, hogy legjobb eredményeikkel rukkolnak ki. Bár sajnálatos veszteség is éri megyénk női atlétasportját. Ugyanis Pógyor Klára, az NYVSC kiváló diszkoszvetője felvételt nyert a Testnevelési Főiskolára, s így ősszel már a TFSE színeiben fog versenyezni. A következőkben közöljük megyénk női atlétáinak ez évi, tavaszi rangsorát. A rangsorokat a megyei Atlétikai Szövetséghez beküldött versenyjegyzőkönyvek alapján közöljük: 100 m: 1. Kiss Mária (Tanárképző) 12,1, 2. Szabó Ildikó (NYVSC) 12,5. 3. Kun Adél (Tanárképző) 12,9, 4. Jánvári Klára (Tanárképző) , 13,0, 5. Pógyor Katalin" 13,2. 6. Kovács Ágnes 13,4 mp (mindkettő Tanárképző). 200 m: 1. Kiss Mária (Tanárképző) 25,8, 2. Fábián Katalin (NYVSC) 27,3, 3. Pógyor Katalin 27,6, 4. Jánvári Klára 27,7 (mindkettő Tanárképző), 5. Miskolczi Zsuzsa (NYVSC) 27,8 mp. 400 m: 1. Miskolczi Zsuzsa (NYVSC) 61,6, 2. Pógyor Katalin 61,6, 3. Kun Adél 62,8, 4. Szatke Mariann 63,2 mp. (mindhárom Tanárképző). 800 m: 1. Szatke Mariann (Tanárképző) 2:27,1, 2. Szu- nyugh Ildikó (NYVSC) 3:33,4, 3. Simkó Zsuzsa (107-es ITSK) 3:44,8 p. Távolugrás: 1. Szabó Ildikó (NYVSC) 569, 2. Csuha Klára 498, 3. Kardos Katalin 484 cm (mindkettő Tanárképző). Magasugrás: 1. Szabó Ildikó (NYVSC) 153, 2. Papik Éva (Kisvárda) 147, 3. Szalai Ibolya (Tanárképző) 145 cm. Súlylökés: 1. Csőke Gizella (Tanárképző) 12,02, 2. Pógyor Klára (NYVSC) 11,63,3. Novák Klára (Tanárképző) 10,60, 4. Lippa Ilona (NYVSC) 10,28 m. Diszkoszvetés: 1. Pógyor Klára 46,68, 2. Lippa Ilona 40,16 (mindkettő NYVSC), 3. Kardos Katalin (Tanárképző) 31,68, 4. Orosz Olga (NYVSC) 31,62, 5. Kurecskó Mária (Sportiskola) 30,78 m. Gerelyhajítás: 1. Lengyel Éva (Tanárképző) 41,28, 2. Butenkov Mária (Pénzügyi Technikum) 39,18, 3, Beren- tés Éva (NYVSC) 35,82, 4. Soltész Ilona (Kölcsey Gimnázium) 30,78 m. Bézi László . I Labdarúgó-bajnokságok Fehérgyarmati járás: Tisztaberek—1Túrricse 1:1, Szatmárcseke Palád SE 2:2, Penyige—Panyola 2:1, Gyügye—Nagyszekeres 1:2, Tiszabecs—Vámosoroszi 1:2, Kishódos— Cégénydányád 3:1. 1. Nagyszekeres 2 2 — — 3:1 4 2. Vámosoroszi 2 2 — — 8:4 4 3. Kishódos 2 1 1 — 3:3 3 4. Palád SE 2 1 1 — 4:3 3 5— 8. Panyola 2 t — 1 3:3 2 5— 8. Tiszabecs 9 1 — 1 3:3 2 5— 8. Tisztaberek 2 — 2 — 3:3 9 5— 8. Penyige 2 1 — 1 2:2 2 9. Sz.-cseke 2 — 1 1 3:4 1 10. Túrricse 2 — 1 1 2:3 1 11. Gyügye 2 — — 2 4:8 — 12. C.-dányád 2 — — 2 2:5 — Dékány István Fehérgyarmat összevont járási bajnokság, mátészalkai csoport: A bajnokságban az őszi idény első fordulójában az alábbi eredmények születtek: Csegöld—Jánkmajtis 6:0, Szamossályl—Hodász 3:3, Komlód- tótfalu—Porcsalma 1:0, Nyírbél- tek—Gépjavító MVSE 3:0, ököri- tófülpös—Mátészalkai Vörös Meteor 2:0. Nyirgelse—Kölese 3:0, Tiborszáiiás—Kocsord 0:2. Tölgyesi Zoltán Mátészalka Kispályás labdarúgás, Nyíregyháza. Az SZMT jubileumi kupája keretében a Dimitrov-pályán szereplő csoport eredményei: Élelmiszer Kisker—Vendéglátóipari Vállalat 7:1, Háziipari Szövetkezet- Faipari Vállalat 4:3, Királyéri Vízg.—Pedagógus 1:0, Közútépitők —Nyomda 3:3. A Földmérők—GaV1BORG: A nemzetközi atlétikai versenyen az amerikai Sylvester a diszkoszvetésben 64.38 méteres eredményével visszavágott a svéd Bruch- nak a legutóbbi vereségért. A ,svéd diszkoszvető ezen a viadalon 64.12 méterrel második helyezett lett. bonafelvásárló mérkőzés elmaradt, később kerül sorra. A csoport állása a következő: 1. Éleim. Kisker 2 2-----11: 1 4 2. Nyomda 2 11—6:33 3. Földmérők 1 1-----4:0 2 4. Gabonafelv. I 1-----1:0 2 5. Vendéglátó 2 1 — 1 7:8 2 6. Királyér 2 1 — l 2: 4 2 7. Háziipari 2 1 — 1 4: 7 2 8. Közútépitők 2 — 1 1 3:4 1 9. Pedagógus 2------2 1:6 — 10. Faipari 2------2 4:10 — i Néma Miklós Megyei II. osztályú ifjúsági bajnokság: Nyíregyházi MEDOSZ—Nyíregyházi Építők 4:5 (!), Nyírbogdány— Nyírtelek 4:1, Dombrád—Csenger 6:3, Tunyogmatolcs—Opályi 2:1, Nábrád—Ibrány 2:1, Mándok—De- mecser 0:1, Vásárosnamény—Kó- taj 5:2, Ujfehértó—Nyírbogát 3:0. A BAJNOKSÁG ALLASA: 1. Ujfehértó 2 2 — — 5:1 4 2. Nyh. Építők 2 2 —-T 12:9 4 3. V.namény 2 1 1 — 6:3 3 4— 5. Demecser 2 1 1 — 2:l 3 4— 5. Nábrád 9 1 1 — 2:1 3 6—7. Ibrány 2 1 — 1 7:3 2 6— 7. Csenger 2 1 — 1 11:7 2 8. Nyh. M. 2 1 — 1 8:5 2 9. Nyírtelek 2 1 — 1 6:4 2 10. Nyírbogdány 2 1 — 1 9:8 2 11. Dombrád 2 1 — 1 6:8 2 12. T.-matolcs 2 1 — 1 3:9 2 13. Opályi 2 — 1 1 l:2 1 14. Kótaj 2 — —2 3:7 — 15. Mándok 2 — — 2 l :7 — 16. Nyírbogát 2 — 2 0:7 — Tóth József MOSZKVA: Moszkvában megtörtént a barcelonai Európa-bajnokság- ra a szovjet úszó-, műugró-, és vízilabda-válogatott kijelölése. A kontinens legjobbjainak találkozóján 36 úszó, 9 műugró és 11 vízilabdázó vesz részt, s a küldöttség augusztus 31-én repül a spanyol városba. Eltemették Szucsányi Andrást Szomorú eseményre gyűllek össze csütörtökön délután a rákoskeresztúri új köztemetőben a magyar labdarúgás hívei. Sok-sok ezer ember kísérte utolsó útjára a tragikus körülmények között elhunyt Szucsányi Andrást, az MTK játékosát. A ravatal körül ott volt valamennyi NB I-es csap~ küldöttsége, sok szurkoló, közöttük 70—80 éves MTK- drukkerek is. Először dr. Bencsik János, az MTK elnökhelyettese beszélt, ismertette Szucsányi pályafutását, majd Barcs Sándor, az MLSZ elnöksége nevében mondott búcsúszavakat: — Nemcsak a szövetség elnöksége, hanem sok ezer játékos és szurkoló nevében is búcsúzom tőled. Csak a görög mitológiában és a régi magyar népmesékben találkozhatunk olyan tragikus halállal, mint a tied volt, de azokban földön túli erő mindig visszasegítette az élők sorába az eltávozottat. Sajnos mi nem rendelkezünk ilyen földön túli hatalommal, búcsúznunk kell tőled, ■ te most egy más szövetségbe v igazoltál át, más pályára lépsz, oda, ahol már várnak rád ölelő karokkal — többek között Schaffer „Spéci”, Braun „Csibi”, minden idők legnagyobb labdarúgója, Orth Gyuri és az a Cseh Matyi, akinek stílusához és bohém- ségéhez is annyira hasonlítottál. Emlékedet megőrizzük. A klubtársak nevében Cse- iényi Csaba remegő hangon, könnyes szemmel vétt búcsút volt játékostársától. A frissen hantolt sírra, amelyet elborítottak a koszorúk, felkerült a fejfa: itt nyugszik Szucsányi András, élt 29 évet. Sporfhírek