Kelet-Magyarország, 1970. augusztus (30. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-29 / 202. szám
Í9T8. auguszíus 2S. RELET-MAGYARORSZAö 9 ólé»'. Gazdasági jegyzetek: „Harag44 után „Kibékült” a Szatmárvidé- ki Faipari Vállalat és a BÚTORÉRT. Nem volt hosszú a harag, alig egyéves. Akkor a kereskedelem felmondta a mátészalkaiak összes szerződését — hasonlóan még néhány bútorgyárhoz —, amivel hirtelenjében értékesítési gondokat okoztak. A mátészalkaiak rugalmasan, gyorsan átálltak egy korszerűbb termék gyártására és közvetlenül a kiskereskedelemnek adták át az azóta igen keresett áruvá vált Szatmár lakószobákat. Tulajdonképpen így sikerült át. vészelni egy igen kritikus időszakot. Közben két körülmény ismét összehozta a gyárat a nagykereskedelemmel. Az egyikre a kereskedők figyeltek fel: a tervek szerint itt épül majd fel — ha mindenütt jóváhagyják — az ország legnagyobb bútorgyára. Nagy forgalomtól eshetnek el néhány év múlva, ha ezt a tényt most figyelmen kívül hagyják. A gyárban pedig végrehajtották a mind ez ideig legkorszerűbbnek látszó szabolcsi beruházást: tudományos alapokra helyezték az üzemszervezést és egyik napról a másikra 30—40 százalékkal nőtt a bútorgyártás. Olyannyira nőtt, hogy a gyár már nem bírta forgóalappal. Hitelt nem kaphat- naítúj, most épülő üzemük miatt. A fejlesztési alapjuk a végletekig leterhelt. A termelés azonban nem szenvedheti kárát a forgóalap hiányának. A „kibékülésnek” az lett az ára, hogy a BÚTORÉRT 2 millió fejlesztési alapot ad a mátészalkaiaknak. (Az egyik milliót már meg is kapták.) Cserébe 5 évre leköti a gyár teljes kapacitását. Ezzel a „kibéküléssel” a két vállalat igazolta azt a — sokaknak nem — kézenfekvő tételt, hogy együttműködni csak úgy flehet, ha mind a két fél ad is, nemcsak kapni akar. A BÚTORÉRT példát adott arra, hogy a kereskedelemnek érdemes hozzájárulnia egyes üzemekben a termelés fejlesztéséhez. (Ha nem lenne érdemes, nem adták volna a bútorkereskedők a 2 milliót — köszönömért.) Jó lenne, ha ez a gesztus más szabolcsi üzemekben és kereskedelmi szerveknél is követőkre találna. Nem azért, mert igazságtalan dolognak számíthatjuk, ha a termelés növelésének terheit és nehézségeit csakis a gyár viseli, a forgalom növekedéséből származó hasznot és javakat pedig a kereskedelem élvezi. Tényként kell venni, hogy a termelés bővítésére az ipari üzemek önerejükből nem képeseik a végletekig, s jó hatással van, ha a bővítésben kereskedelmi partnereik is segítik őket. (kun) Csak a kereskcdefem ? Nemrég értesültünk róla, hogy vendéglőt, presszót, s hozzá egy kisebbfajta szállo- óét „rendezett be a volt kastélyépületben a nyírturai tsz. Máriapócsról érkezett a hír, hogy a termelőszövetkezetbeliek — kereskedelmi mellék- tevékenységként — TÜZÉP- telepet kívánnak létesíteni a környékbeli falvak jobb ellátására. A zsurkiak a záhonyiakkal közösen szeretné, nek a majd megépülő új négyes főútvonal mentén egy autócsárdát létesíteni — addig is az előbbiek standot létesítenek a záhonyi piacon, ahol zöldfélét és baromfit árusítanak. Úgy tűnik, megélénkült a termelőszövetkezetek érdeklődése — szőkébb hazájuk, pátriájuk iránt. Bármennyire is furcsának tűnik, de igaz. hogy eddig a saját lakosságuk ellátására fordították a legkevesebb gondot. Közben sorra létesültek az elárusítóhelyek a távoli nagyvárosokban, költségesen Pestre. Miskolcra szállították — és küldik még ma is —, az árut míg a helyben lakók a szomszédfaluba, vagy a városba utaznak zöldségért, gyümölcsért. Ha lassan is, de kezdenek rádöbbenni a tsz-ék vezetői, hogy a helyi lakosság ellátása nemcsak elemi kötelesség, hanem jó üzlet is, hiszen a falubeliek is mindinlcább igénylik ma már a friss árut, egyre változatosabban érkeznek, ami biztosíték a kellő forgalomra. Nem gondolhatnak még mindenütt reprezentatív létesítményekre, s kevés helyen van mód például vendéglátókombinát berendezésére. Nem is ez a végső célja a kiegészítő tevékenységnek. hanem a napi szükségletek kielégítése a terme- melőszövetkezetek által megtermelt árukból. A ritka kivételek viszont arra világítanak rá: amíg sok helyütt húzódoznak a kis pavilonok felállításától — mert félnek, hogy nem lesz forgalom, hogy ráfizetnek az „üzletre” —, addig másutt bátran kezdeményeznek, ha kell. kockáztatnak — és nyernek. Változatlanul a mezőgazdasági termelés marad a termelőszövetkezetek elsődleges feladata. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az ellátást hagyják teljes egészében a kereskedelemre, sokkal inkább feltételezi; termelvénye. ikből a lehetőségeken belül juttassanak saját tagságuknak, falujuk lakosságának is. (angyal) A minősítés: KIVÁLÓ Táborzárás — kilenc hét után Amikor június 28-án dr. Horváth István, a KISZ Központi Bizottságának első titkára Kishódoson megnyitotta az építőtábort, azt mondta: „A magyar ifjúsági építőtáborozás történetében még nem volt példa arra, hogy ennyi munkás-, paraszt-, értelmiségi, diák, egyetemista fiatal vállalkozzék rendkívüli helytállásra.” Akkor, 2 hónappal ezelőtt még csak vállalásról lehetett beszélni. Azóta letelt a tervezett négyszer 2 hét és még mindig állnak a táborok, még mindig dolgoznak a fiatalok. Méhteleken — az első turnus kivételével — rekordot értek el. Az előző csoportból 241 fiatal maradt ott, egy héttel meghosszabbítva idejét. Elihez aztán jöttek még sokan, de átirányították őket Tivadarba és Jánkmajtisra. Jelenleg így is 371-en vannak. Járkálunk az építkezéseknél, ahol naponta változik a helyzet, naponta újra kell kezdeni a felépült házak számolását. — Nem én vagyok az illetékes, hogy megdicsérjem a fiúk munkáját, mert esetleg dicsekvésnek tűnne —mondja Betöri József táborparancsnok. — Azt viszont elmondhatom, amit az építés- vezetők és a művezetők írnak a naplóba. „Jó”-nál rosz- szabb minősítés nincs. Annál több a kiváló bejegyzés és a dicséret. Megérdemlik, mert nagyon szorgalmasak. Tízen, akik már ledolgozták a délelőtti műszakot, készülődnek. A vezetőjük, Pé- terváry László magasságával kiemelkedik a többiek közül. — Gyarmatra megyünk 2 napra — mondja, . mert az ottani szakmunkásképző intézetet kell kifesteni. Itt a tanítás kezdete, nem lehet sokáig dolgozni rajta. Tízen két nap alatt megcsináljuk. A tíz festőtanuló Pétervá- ry László, Okler László, Berki Árpád. Petró György, Balsa István, Rácz József, Magyar Jenő, Kiss György, Orbán István és Tóth József már a harmadik hetet dolgozza Méhteleken. Két hétig betont kevertek a Fejér megyei vállalatnál, és most boldogok, mert saját szakmájukat gyakorolhatják. Az orvosi sátor előtt dr. Jegesi Andrea, a Pécsi Orvos- tudományi Egyetem igazságügyi szakértő csoportjának tagja kötözi egy fiatalember kezét. Nem komoly sérülés, de alaposan bepólyálja, mert különben elfertőzhet munka közben. Kint az építkezésen új munkások is dolgoznak. Heten jöttek el Székesfehérvárról 1 hónap szabadságra. — Úgy történt. — mondja Szertel Sándor, a vállalat munkásellátási vezetője, — hogy itt voltam megnézni az embereket. Láttam, hogy milyen nagy szükség van minden munkáskézre és heten eljöttünk. Volt akinek már nem maradt ennyi szabadsága, az a jövő év terhére dolgozik itt. Szertel Sándor egyébként szabolcsi ember. ötvenben került el innen, de az édesanyja ma is itt él Nyíregyházán, a húga Nyírteleken községi párttitkár. Azt mondja, szerette volna meglátogatni őket, de eddig nem volt rá ideje. A saját munkaerejükön kívül egy vakológépet is hoztak, hogy meggyorsítsák a munkát. Amikor ott voltunk egy délelőtt, két lakást vakoltak be vele , belülről. Jánkmajtison összesen 28 gyerek van a táborban, a többiek felnőtt dolgozók. A nyíregyházi járás termelőszövetkezeteiből szervezte a szakmunkásokat a megyei tanács munkaügyi osztálya, hogy a kiesett építőtábori létszámot pótolja. Tivadarban lányuralom lett az utolsó turnusban. Az 1300- as létszámból 700 lány a megye szinte valamennyi középiskolájából. — Mi már „ócskák” vagyunk — mondja Ősz Ágnes a kis- várdai Bessenyei Gimnázium tanulója. — Heten vagyunk egy brigádban Hozdik Judit, Révész Erzsébet, Losonczi Valéria, Kovács Éva, Orosz Ágnes és én. Mi voltunk itt az első turnusban, amikor már lányok is jöhettek . dolgozni, aztán hazamentünk. Most, hogy újra lehetett jönni, visszajöttünk. A mai nappal vége a nyári ifjúsági építőtáborozásnak, összesen 9 hétig volt hangos a vidék az ifjúság vidám hangulatától. Az elvégzett munka értékét pedig forintokban nem lehet kifejezni. Szertel Sándor 1 hónap szabadságát dolgozza le a mél»* teleki építkezéseken. A nyíregyházi 110-es Iparitanuló-intézet diákjai a kéményépítkezésnél segédkeznek a Fejér megyei vállalatnak. A délelőtti munka után kimenőre indulnak a lányok a tivadari táborból. A külföldi turista, ha végigsétál a városon egyszer hosszában, s egyszer széliében, minden esetben megállapítja, hogy a pesti nők felettébb csinosak. Ha külföldi turista esetleg oly nevezetes személy, hogy valamelyik újság interjút is közöl vele, akkor a pesti nők dicsérete nyomtatásban is megjelenik. „Közhely!” — legyint ilyenkor a magyar újságolvasó, elfelejtkezvén arról, hogy a legtöbb közhely egy-egy kitaposott igazság. Lányaink és asszonyaink szépségét így aztán a külföldiek tulajdonképpen el dicsérik előlünk, s bár ha közömbösek mi magunk sem vagyunk ez irányban, hölgyeink szépségét inkább csak szubjektív alapom, önös érdekből érzékeljük, elvi esztétikai alapon, vagy pláne hazafias büszkeséggel szinte soha. Én azonban valamelyik nap éppen ilyen szempontból gyöTabi László: nyörködtem három magyar nő vonzó szépségében. Tőlem egy méternyire beszélgettek, fesztelenül és vidáman. Mintha csak valaki agyafúrt módon összeválogatta volna őket, a három közül az egyik szőke, a másik vörös, a harmadik fekete volt. A szőke valódi szőkének látszott, a vörös valódi vörösnek, s a fekete valódi feketének. Teltkarcsú vált az egyik, molett a másik, vékony a harmadik. És fiatalok valamennyien, ez sem közömbös kérdés. Mogyorós drazsét majszoltak, szikrázóan fehér foguk szorgosan működött, bele-belemé- lgedvén a csemege sötétbarna gömbjeibe. Egy filmről beszélgettek, hogy melyikről, nem tudom, mert a beszélgetés elején még nem voltam jelen S a film, amiről szó volt, nem is érdekelt túlságosan; a három szép arcot néztem, a csillogó tekinteteket. A vörös hajúnak különösen kicsi füle volt, pici rózsaszín kagyló, percekig néztem elragadtatva. Néztem a három szép magyar nőt, és arra gondoltam: összeverődik-e véletlenül három ilyen szép nő Londonban, Rómában, vagy Stockholmban. A szőke aztán rám nézett, mosolygott, szép nagy sötétkék szeme volt, formás, szép írS ajka. De nem várta meg, amíg megszólalok, amíg a kábulatból, a szépség okozta narkózisból magamhoz té'.ek; elment. A vörös csatlakozott horzá, még hallottam a kacagásukat, rossz érzés fogott el, mintha rajtam nevettek volna. A fekete ottmaradt. Talán a legszebb volt mindhárom között. Szelíd mosollyal nézett a barátnői után, szelíd, komoly és megértő mosollyal. 0 látszott a legidősebbnek, érett mosolya mintha azt mondta volna; „Istenkém... fiatalok, szépek, odakint táncol a júniusi napfény, miért ne legyenek vidámak?” És akkor felém fordult végre, rám függesztette tekintetét, és biztatás sugárzott abból a tengerzöld szempárból. Most már megszólaltam, és elmondhattam, amire vagy 10 perce készülődtem izgatottan: — Tessék mondani, negyvennégyes szandált gumisarokkal kaphatok? Dr. Jegesi Andrea tábori orvos kötözi a megsérült fiatalember kezét. (balogh—hamme| Szépség