Kelet-Magyarország, 1970. augusztus (30. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-20 / 195. szám
ffW FT-MAGYAROR«? *fS WW auguszfus M. t flWWl' Műszaki hónap, 1970 Megnyitó: szeptember elsején Harmincnyolc tudományos rendezvény Mátészalkai körkép Az egyéves város jelene9 jövője Az idén szeptember 1—30. között rendezi meg a MTESZ megyei szervezete és tagegyesületei Szabolcs-Szatmár- ban az immár hagyományossá váló műszaki napokat. A részleteiben is kidolgozott programkalauz elkészült, s közli az előadások témáját, helyét, időpontját, az előadók neveit. A műszaki hónap keretében összésen 38 tudományos szintű előadás hangzik majd el. Ezek közül négy Mátészalkán, kettő Nyírbátorban, egy-egy Vásárosnamény- ban. illetve Tuzséron, az érdeklődési köröknek megfelelő témákban. A tudományos rendezvény- sorozat ünnepi megnyitója szeptember elsején lesz Nyíregyházán, délelőtt 11 órakor a Móricz Zsigmond Színházban. A megnyitón dr. Nemé- nyi István, a Magyar Beruházási Bank vezérigazgatója, a közgazdasági tudományok doktora „Termelékenység, gazdaságosság a IV. ötéves terv beruházási politikájában” címmel mond beszédet. A megnyitót követő előadáKi gondolná, hogy a Nyíregyházi Kossuth Lajos Szak- középiskola diákjai — a Nyíregyházi Hajtómű és Felvonógyár megbízásából — világszínvonalú elektromos festő- berendezések áramszedőit „gyártják” angliai exportra. Mióta a tanulók gyakorlati órái, és nyári üzemi gyakorlatai ilyen termékeket is eredményeznek, izgalmasabbak, érdekesebbek az iskolai napok. Korábban a gépjavító állomások megrendelésére alkatrészeket készítettek a Kossuth Szakközépiskolában. Az ELEKTERFÉM Ktsz-nek az elektromos kapcsolószekrényekhez készítettek alkatrészeket. Elvállalnak kevésbé látványos munkát is, a vas- nagykemek apró háztartási cikkeket — piszkavasat, lábtörlőt, stb. — s a hiánycikkek a megye boltjaiba kerülnek. Szó sincs arról, hogy az iskola profilját összetévesztik a termelőüzemekével, de hasznosan összekapcsolják a szakiskolai képzést a gyakorlati munkával, a fejlett technikai eljárások megismertetésével. Igen népszerű a gépjárműtechnikai tagozat is, Arattunk azon a nyáron. Tarisznya nélkül mentünk ki harmatos hajnalon hatan- Apám, négy lánytestvérem, meg én. Kaszáltunk apámmal mindketten. Róza, Emi — a két idősebb lány — szedte a markot. Mariska, Juliska kötelet csináltak, hogy amikor letettük a kaszát, egyből kötni állhassunk apámmal. A szembe folyó sós izzadság csípte a szemet, a felszálló lápi por marta a bőrtS nem volt egyéb, csak a csecses cserépkorsó vize. Tíz órakor a legkisebb lányt, Juliskát már elszalasztottuk az itató, betongyűrűs ásott kúthoz. De hát milyen vizet adott alig másfél méterről a láp?! Aztán az erős munkában a mindjobban sanyargató éhség. Az erős nádtövek nagyon meghúzták a kart, a vállat. Tán járomban szekeret húzni sem lett volna nehezebb... De arattunk, a mienket, a sajátunkat- A mind gyorsabb munkára önmagunkat korbácsoltuk. sok fő célja ezúttal is elsősorban a megye jellegének megfelelő témák megismertetése, a további fejlődést elősegítő lehetőségek feltárása. Előadás hangzik el például a Szabolcs-Szatmár megyei tejporgyártás jelentőségéről, a faipar negyedszázados fejlődéséről, a megye útkorszerűsítési problémáiról, a növekvő húsfogyasztás kielégítését elősegítő takarmányozás-korszerűsítési lehetőségekről, a korszerű anyagmozgatásról, és így tovább. A sorozatban feltétlenül figyelmet érdemelnek azok az előadások, amelyek a tudományos elméletek gyakorlatban való alkalmazásainak lehetőségeivel foglalkoznak. Mint például a számítógépek alkalmazása a nagyüzemek tervezésében, szervezés és vezetés, mint tudomány alkalmazása a mezőgazdasági nagyüzemekben, vagy a korszerű vállalatvezetés és szervezés problémáival foglalkozó elméleti és gyakorlati tapasztalatok ismertetése. Néhány, a nagyközönség számára is , érdekes előadás az új tanévre a 72 első osztályos helyre 260-an jelentkeztek. Az iskolának hét tanműhelye van, s ezek berendezéseinek egy részét a diákok tanóráinak jövedelméből vásárolják. Egy éve egyetemes marógépet állítottak munkába 340 ezer forintos költséggel. A nyári négyhetes üzemi gyakorlaton hatszáz Kossuth- diák vesz részt. Közülük többen az Északi Alközpont lakóházaiban szerelik a villanyt Tízéves múltja van az épületvillamossági képzésnek. A következő években továbbfejlesztik a szakközépiskola tanműhelyhálózatát: a tervek szerint mintegy 5 milliós költséggel a 5-ös AKÖV telephelyén gépjárműtechnikai műhelyt építenek a KPM támogatásával. Az új tanév elsőseinek kétharmada munkás- és parasztszülők gyermeke, ök már az új szakközépiskolai oktatásban vesznek részt, egy bizonyos szakmacsoportban szereznek jártasságot. Nem kapnak szakmunkás-bizonyítványt az érettségi mellé, haDél felé pedig valósággal szédelegtünk. Szinte már fájt az önösztönzés. Valami belső bizakodással sajnáltuk egymást. Majd csak jön anyánk- Hozza az ebédet. Jóllakunk és minden másképpen, köny- nyebben lesz. Sóhajos vágyakozással néztük a dűlőút kacskaringós irányát. Ahol az van, ott egy anya ballag kasornyába kötött szilkével, karján vesszőkosárral- És az a nagyon jó, ami azokban van. Megjött anyánk. Szép volt a nyári forróságban tett hosszú gyaloglás után. Meg a legtöbbet érő mindenkinél az egész világon — mert ennivalót hozott utánunk. Kirakott mindent szépen- A tarlóra egyengette a kosár- ruhát, arrb tette a nagy cse- répszilkét Habart paszuly feltétlenül érdeklődésre tarthat számot. Közvetlenül a lakosságot érintő téma; épület- gépészet a lakosság szolgálatában, megyénk ipari fejlődésének irányvonalai, a szarvasmarha-tenyésztés időszerű kérdései, a kenyérgabona minőségének alakulása, a jövőbeni fejlesztési igények, a sütőipar fejlesztésének feladatai. Az előadások általában perspektivikusan is foglalkoznak Szabolcs-Szatmár megye szükségszerű fejlesztésének lehetőségeivel. Ilyenek; a megye alap- és középfeszültségű távlati hálózatfejlesztése, vagy a közúti építő vállalat fejlesztésének közgazda- sági tényezőkön alapuló kapacitásnövelése a IV. ötéves terv során. Az előadók mindannyian a témákat jól ismerő, vezető beosztású emberek, neves közgazdászok, néhányan a Szabolcs-Szatmár megye fejlesztésében jelentős részt vállaló üzemek, intézmények, hatóságok vezetői, képviselői. (tóth) nem alapos termelési előképzést, hogy a választandó ipari szakmákban rövidített tanulmányi idő alatt szerezhessenek képesítést. Az iskola vezetőinek az új tanév előkészítése során is gondjai vannak: ebben az évben utoljára indul 36 tanulóval erősáramú ipari képzés, melynek közös gazdája a Kohó- és Gépipari és a Nehézipari Minisztérium. A két minisztérium keretszámai szerint történik a tagozat szervezése; az eddigiek szerint a jövőben nincs igény ilyen képzésre. Az iskola az épületvillamosságra rendezkedett be, érettségizett szakmunkásjelölteket bocsáthatnak ki a megyénkben munkaerőhiánnyal küzdő villanyszerelő szakmákban. Azért is érthetetlen a tízéves múltra visszatekintő képzési forma megszüntetése, mert Szabolcs-Szatmárban a fejlődés ellenére is nagy a hiány villanyszerelőkben. Még legalább 8—10 évig a megyében szükség volna érettségizett' fiatalok képzésére, akik a villanyszerelési munkákban a szakmunkásokat megközelítő ismereteket szereznek. volt benne. Reggel csupán fél péki kenyérre való pénzünk volt otthon, s hogy honnan és miképpen vette a tejet, a pa- szulyt, nem kérdeztük. Két zománctányért hozott, meg két kanalat. Úgy ettünk egymás uán- Apám elsőségével és idősségünk sorrendjében. Anyám porciózta a levest is, a kenyeret is. Külön anyai érzéke van annak, hogy megcsalva ne érezze magát senki a családban... A kenyér. Mai mértékkel mondva, bizony pocsék volt. Ragadós, barna sár a belseje- Nem győztem lesúrolgatni nyelvemmel a fogamról, Ínyemről. Olyat sütött, adott a népnek akkor a pékség. Nem reklamált senki, jónak tartották, hogy egyáltalán van. (Csak inkább a rávaló fillérek hiányoztak gyakran;) Levágtuk a héját Apám úgy Egy éve nyilvánították várossá Mátészalkát. Esztétikai szempontból még nem mutat városképet. De az iparosítása és a nagyarányú építkezései miatt feltétlenül méltán viseli a város címet — ahogy egyesek mondják — előlegezett bizalomként. Freskó Gacsaj Pestáról A várossá nyilvánítás után a következő létesítményeket kapták a mátészalkaiak: augusztus 20-ára a Kraszna Áruházat, amely az or?,'g legmodernebb áruházai közé tartozik. Az elmúlt nyáron avatták a népszerű birkacsárdát. A zöldség-gyümölcs- ellátás javításának érdekében 3 zöldségesbódét állítottak fel a város különböző pontjain. A filmszínházat átalakították olyanná, hogy fővárosi filmszínháznak is beillene. (A mozi előterében freskót is láthatunk: Gacsaj Pesta motívumait ábrázolja.) A helyi Üj Élet Tsz egymilliós beruházással üzletsort nyitott a város központjában. A járási tanács és a járási földhivatal új, emeletes irodaházat kapott ugyancsak a város központjában. Az Ecsedi-láp Vízgazdálkodási Társulat szintén emeletes székházat kapott. De emeletes lakóházak is épültek a TITÁSZ és a MOM leendő dolgozóinak közel tízmillió forintos beruházással. Megkezdték a város vízművesíté- sét. Nemrégiben átadták a 140 millió forintos nagyberuházással épült 1400 vago- nos almatárolót, ahol több száz szálkái és környékbeli lakos kapott biztos megélhetést. Megtörtént az emeletes bankszékház műszaki átadása. Augusztus 19-én, a Kraszna Áruház avatásának évfordulóján ÁBC-áruházat kap a város lakossága. A központban épül egy többemeletes lakónegyed, amelynek földszintjén üzletsor lesz. Ez az épület és a többi új épület már kezdi kialakítani a városképet. .. Szálló, múzeum A tavasz folyamán a város kertészei parkot létesítettek a Petőfi téren. A vásártéren pedig most van folyamatban a parkosítás. A helyi ÁFÉSZ a jobb ellátás érdekében az idén a kocsordi Űj Élet Tsz-tői 10 vagon zöldséget, a Békéscsabai MÉK-től primőr árukat vásárolt. Javult a ruházati és vegyesiparcikk-ellátás, mondta: kell az ég madarainak. Félredobtuk. Most majd lesz nekünk otthoni kenyér. Házi- Süt anyánk a kemencében abból, a gabonából, amit meghagy a szoros adósság. Megőröljük a malomban. Lesz dercéje, korpája. A tekenő kaparásából sül a vakaró- Az lesz a jó. öreg délután eszembe jutott az eldobált kfcnyérhéj. Az égi madaraknak szánt ele- ség. Hogy a többiek ne lássák, visszasompolyogtam az ebédelés helyére. Ám nem találtam ott egy szemernyi kenyérhéjat sem. Akkor eszméltem rá, miért baktatott vissza előttem nem sok idővel legkisebb húgom, Juliska- Hogy ő szedje össze előbb az égett kenyérhéjat. Kegyetlen bosszúvágy lobbant át rajtam. Abban a csalódott pillanatban tán meg is tudtam volna ölni a saját testvéremet. De röviddel utána meg, majdnem hogy elkezdtem a sírást Asztalos Bálint mert az ÁFÉSZ 15 gyárral, illetve vállalattal kötött vásárlási szerződést. A szövetkezeti tagok erre az évre 500 sertéshizlalási szerződést írtak alá. A 13 millió forintos szállodát a városalapítás első évfordulóján csak azért nem tudták átadni rendeltetésének, mert közbejött az árvíz. A kulturális rendezvények száma is növekedett az elmúlt évben. A tél folyamán látott napvilágot a járási könyvtár kiadványa „Mátészalka a sajtó tükrében” címmel. A város vezetői megtették az első lépéseket a szatmári tájmúzeum megalapításához. A múzeum szeptember elején fog megnyílni. A városi tanács ezen a nyáron vásárolt egy házat, amelyet öregek otthonává alakítottak át. Az otthon berendezéseit a helyi vállalatok és társadalmi szervek ajándékozták az öregeknek. A szeptember elején megnyíló otthon élére szakképzett gondozónőt állítanak. Az egészségügyi ellátás is Mire a mai fiatalok nagyapák lesznek, még mindig mesélni fognak azokról a napokról, a nagy árvíz eseményeiről. Persze az évtizedek kiszinesítik • majd a históriákat, lehet, hogy el sem hiszi majd az unoka azt a sok érdekeset, ami pedig csakugyan megtörtént. Hadd álljon hát itt két fehérgyarmati történet, Fazekas Antalnénak, a községi tanács anyakönyvvezetőjének hiteles tanúságával. Majd ha ez az újságlap elsárgul, akkor is legyen nyoma, milyenek voltak az árvíz után az árvizes járás romba dőlt székhelyén az első házasságkötések. ★ A szép házasságkötő termet, a drapériákkal, a beépített zeneszolgáltató berendezésekkel nem lehetett igénybe venni. Ott telepedett le ugyanis a Városépítési Tudományos Intézet, a VÄTI önkéntes mérnökökből álló falurendezési csoportja és mivel napi tizenhét-tizennyolc órát dolgoztak az ösz- szeomlott falvak új tervein, nemigen volt idő és alkalom, hogy házasságkötésekkel zavarják őket. Különben is, az első hónapban mindössze nyolc házasságot kötöttek. Fazekas Antalné persze feltalálta magát: átvitte a magnetofont az elnöki fogadószobába és itt kötötték a házasságokat, aránylag díszes külsőségek között. ★ Milyen volt az első házasságkötés az árvíz után? Hát az bizony nem volt mindennapi. Laci bácsi, a község köztiszteletben élő nyugdíjas ácsmestere lépett házasságra egy fiatal asz- szonnyal Az emberöltőny) korkülönbség ellenére senki — aki a hetvenhárom éves vőlegényt és körülményeit ismerte — nem mosolygott. Piroska, a menyasszony és barátnői sem láttak semmi különöset abban, hogy ezt a régen alakuló emberi kapcsolatot „hitelesítették” most, amikor egyikük háza összeomlott. Valahogy, nagyon szerényen és finoman úgy fejezték ki magukat, amikor érdeklődtek az ok iránt: — Ügy gondoltuk, hogy amit segélyként és más módon kapunk, legyen minjavult. Az elmúlt év végétől egy városi gyermekgyógyász ápolónő vigyáz a gyermekek egészségére. A városi tanács nemrégiben egy szociális ápolónői állást is engedélyezett. A következő ot ev Mátészalka vezetői 1969- ben 40 millió forintból gazdálkodtak. Ebben az évben már 48 milliót költenek a város fejlesztésére. A város lakóinak száma a várossá nyilvánítás előtt 12 ezer 800 volt. Jelenleg kb. 13 ezer egyszázán laknak Mátészalkán. De az ipartelepítésekkel párhuzamosan a lakosság létszáma is növekedni fog. 1975-ig 6600 új munkásra és alkalmazottra lesz szükség a mátészalkai rnun- kahelyeken. Az új munkások és alkalmazottak közül sokan le fognak telepedni a városban, ezért 1975-ig újabb 470 család részére fognak szolgálati lakást építeni. Az első év eredményes volt. Mátészalka rangjához méltóan fejlődött. A városnak csak egyéves múltja van, de nagy-nagy jövő áll előtte. denben és teljesen közös. Hogy egyikünknek se kelljen ajándékot elfogadni a másiktól. Már eleve úgy kapjuk, hogy közösen. Józsi bácsi, aki Fehér- gyarmat belső társadalmi I ügyeiben mindig szívesen se- j gít a krónikásnak, így össze- ! gézi az első árvíz utáni es-; küvőt: j — Nagyon jó házassá® i lesz. ★ És milyen volt az utolsót — már aminek a körülményei után alkalmunk volt tudakozódni. Ez sem mindennapi eset. Fiatal villanyszerelő a vőlegény. Afféle ezermester, barkácsoló, mindenhez értő ügyes legény. A menyasz- szonynak már régen udvarolt. Úgy körülbelül egy év múlva tervezték a házasság- kötést, vagy legkorábban ősszel. A közbeeső időre szüksége volt a vőlegénynek a fészekrakáshoz, a menyasszonynak a kelengye ösz- szegyűjtéséhez. Már ahogyan ez falun, a nagyon tiszta életű családoknál lenni szokott. Igen ám, de közbejött az árvíz, méghozzá nagyon belegázolva mindkét család életébe. Ugyanis a vőlegények háza összedőlt. A menyasszonyéké épen maradt. Amikor visszatelepült a község, jöttek az adminisztrátorok és sorba kérdezték, melyik árvízkárosult családot fogadná be szívesen valaki. A menyasszonyék családja természetesen oda nyilatkozott, hogy a vőlegényék családját szívesen befogadja. Más ügyintézők az árvíz- károsultak között tudakozódtak, kihez mennének szívesen, van-e aki befogadja őket. Természetesen vőlegény uraimék azonnal kijelentették, hogy a menyasszonyék- hoz. Örült is a két fiatal! Közbejött azonban a két mama. Szinte egyszerre tették csípőre a kezüket: — Egy fedél alatt? Jegyeseknek? Szatmárban? Házasság nélkül? Soha! Bizony, még az árvíz sera adott felmentést az azonnali „anyakönyvvezető” alól. Érdekes: a fiatalok ennek is örültek. Fülig ért a szája mindkettőnek, amikor kiszámították: mennyit megtakarítanak a szokásos nagy lagzin. (g) j Diákok készítik Angliának sa3 Népszerű gépjárműtechnikai tagozat F-: Villamossági kérdőjelek Ea Tanév eleji gondok P. G. Kenyérhéj N. U * Árvizes lagzik