Kelet-Magyarország, 1970. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-11 / 161. szám

WO. jatfus TT: KELÉT-MAGYARGRSEX® S. oHal Biszku elvtárssal az építőtáborokban Nagyari árvízkárosult asszonyok köszönték meg meleg szavakkal a párt és a kor­mány messzemenő gondoskodását. A KB titkára a tábor egyik önkéntes építőjével, Tarcsa Zoltán ácstanulőval beszélget. Elégedetten szemléli a Móricz Zsigmond utcában az alapozáshoz előkészített tet­szetős ácsmunkát. lesz holnap? A Központi Bi­zottság intenciójára a kor­mány meghozta a helyreállí­tásra vonatkozó döntéseit, hogy meginduljon a normális élet. E munkának még az elején tartunk, de úgy látom, hogy a megyei szervek és a helyi elvtársak is megfelelő­en hajtják végre az intézke­déseket, mihamar a rendes kerékvágásba kerülünk. Öröm az is, hogy a helyi ve­zetők munkáját dicsérik az emberek, így igyekszünk mi is dolgozni, hogy kiérdemel­jük népünk elismerését. A KISZ-építőtábor munká­járól is csak a legjobbakat tudom mondani. Mindennél többet jelent azonban, hogy munkájuk leghivatottabb kri­tikusai, maguk a kárt szen­vedett emberek is dicsérettel szólnak róluk. — Gyorsan kellett megszervezni a tábort, megteremtették. Most gyor­sabban kell hozni ide az anyagot — ez is meglesz. Azt amit itt lát és hall az ember, az mindenképpen bizakodásra ad okot. A fiatalok munkájá­hoz ez úton is szívből gratu­lálok. Kopka János Hammel József tovább maradna, de mennie kell, várja a tanulmányút. A vendégek következő ál­lomása Nagyar, ahol az ön­kéntes ifjúsági tábor egyik munkahelye van. Az úton, a Móricz Zsigmond utcán ép­pen váltás készül, fűrésszel, gyalukkal felszerelve, katona­ruhában jönnek a fiúk. Ács­tanulók, a pesti negyvenhár- mas építő vállalat dolgozói. Izmos, szőke fiút szólít meg Biszku elvtárs, a fűrészen a felirat kabala? „Nem — vá­laszolja Tarcsa Zoli — egy katonával cseréltük el a fű­részt, ő írta bele a nevét. A fiúk fáradtak, izzadtak, po­rosak. „Elpillesztett bennete­ket a nap” — jegyzi meg a KB titkára. „Igen, megizzad­tunk, harminchárom fokos a hőség” — válaszolják a fiúk. A következő kérdésre, hogy egyformán húz-e mindenki, egyhangú az igen. A har­madévet most kezdik. — Jövő ijenkorra már se­géd úrnak szólítanak benne­teket — mondja Biszku elv­társ. Megjegyzi, hogy nagyon kell az építő, mert sokat épít az ország, s nem bírjuk a tempót. Egy néni, I. Nagy Józsefné szólítja meg a KB titkárát, s hozzáteszi a beszélgetéshez, hogy ezek a fiúk igen jó munkások, sajnálja őket, hogy itt szenvednek a tűző napon a nagyáriákért. Biszku elvtárs megjegyzi: „Összefog magukért az egész ország. Ezek a fiúk is szívesen jönnek segíteni.” Egy fiatal- asszony is a fiúkat, meg a kecskeméti vállalatot dicséri, így fejezi ki magát: — Köszönet nekik, meg a kormánynak, hálistennek na­gyon sokat segítenek nekünk. A válasz, hogy ezután is mindent megtesz a párt és a kormány a Szamosközért, amit csak tud. Hogy minél előbb felépüljenek a falvak. Ahogy a védelemért, most is úgy kell az újjáépítésért ösz- szefogni. Azután nézik az épülő há­zakat, az új téglafalakat, a kétszobás, modern lakásokat. A főépítésvezető, Törteli Fe­renc azt mondja, hogy u régi anyagokat nem építik be, ezek a házak ne legyenek többé a víz martalékai. Bisz­ku elvtárs azt kéri, hogy teljesítsék ígéretüket, legyen őszre beköltözhető egy szoba. Törteli Ferenc megtoldja: egy konyhát is lakhatóan akar átadni a Bács megyei vállalat. Egy másik építkezésnél hu­szonegy fiú rakja az alapot. Az alap kiásása mindössze három-négy óra, tőlük szép teljesítmény. — Jól csinálják meg, mély­re és erősre — kéri őket a Központi Bizottság titkára Gera Ferenc szegedi techni­kumi tanár fehér vászonsap­kában, egy kempingnadrág­ban dolgozik a fiúkkal. Bisz­ku elvtárs megjegyzi, hogy most kellemes a strandidény. A tanár megerősíti, bizony, a Balatonnál jobb lenne. Sze­geden voltam egy hónapig a védelemnél, most itt újra egy hónap. De mit csináljunk? Szeretnénk harminc-harminc- négy házat megcsinálni négy hét alatt. Az utcán jön a munkából az újabb csoport. Móczó Ist­ván és Putyora Dénes érté­kes darabokat találtak az alapozásnál: cserépedényeket, s egy kis régi rokkát. Meg­kapták a gazdától, viszik ha­za emlékbe. Asszonyok állnak gyerekekkel, s várnak a biz­tató szóra, hogy lesz itt újra szép ház mind a százhar­mincnégy helyén. Egy néni mezei virágokat szed gyorsan, s átadja a csokrot Biszku elvtársnak: „Azért, hogy más körülmények között találkoz­hassunk, s hogy nagyon so­kat tesznek értünk...” A látogatás után kértük meg a Központi Bizottság titkárát, foglalja össze itteni tapasztalatait. — Május végén jártunk e tájon Fock elvtárssal. Azok­ban a napokban az volt a feladat, hogy megmentsük a számunkra legfontosabbat, az embert és értékeit. Ez sike­rült. Az emberek akkor na­gyon kétségbe voltak esve, mi r Igazi tábori hangulat fogad­ta Tivadaron Biszku elvtársat. Katonásan állnak a sátrak, a barakkok, sok kondérban fő az ebéd, az udvaron heves asztalitenisz- és asztalifoci- csaták dúlnak. A tábornak saját rádió-adóvevője, saját víztornya is van — s mindez (a polgári védelem katonái­nak dicséretére legyen mond­va), egy hét alatt létesült. Még Vass János táborparancsnok tájékoztatója is — mint Bisz­ku elvtárs is megjegyezte — katonásan rövid és velős volt. Eszerint: a tábor négy önálló tábort, s kétezer fia­talt foglal magában. Túlnyo­mórészt középiskolás diákok dolgoznak itt önkéntesen, az ország minden részéből. Sze­gedről, Debrecenből, Miskolc­ról, Pécsről és Győrből. A fiúk a két hét alatt az állami építőipari vállalatoknál, s a ktsz-eknél egymillió forint munkabért kerestek. Ezenkí­vül szabad idejükben — mert anyaghiány miatt állniuk is kellett — elvállaltak idős em­berek házainál is alapozást, a fizetség csak a jó szó. Két váltásban dolgoznak, az egyik csoport reggel hattól egyig, a másik egytől este nyolcig. Kellemesen csalódtak a fiata­lokban a tábor vezetői, az építővállalatok, s a falusi emberek is, mind a hét köz­ségben, ahová elviszi őket dolgozni a busz: Fehérgyar­maton, Panyolán, Kisarban, Nagyarban, Penyigén, Kér- semj énben és Zsarolyánban. Az ellátással elégedettek. Járt már itt Pestről a Fiatal Mű­vészek Klubja, voltak film­vetítések, s minden tábornak saját kulturális és sportprog­ramja van, s felszerelése is. — Mi lesz a ma esti prog­ram? — kérdezte Biszku elv­társ. A válasz, hogy jön a szálkái tánczenekar. — De hogy táncolnak lá­nyok nélkül? A fiúk kivágják magukat, azt mondják, hogy ez csak amolyan koncert lesz, ahhoz nem kellenek lányok. — Hogy szokták meg a tá­bori életet? — ez a következő kérdés. Vass János példákkal válaszol: egyszer kellett csak bemondani a hangosba, hogy el kellene egyengetni a tere­pet, eltüntetni a járhatatlan sarat, s százával jelentkeztek a fiúk munka után. A másik: a kétezer fiatal közül csak négyen szegték meg a tábori fegyelmet, elmentek fürödni a veszélyes Tiszába, ezért hazaküldték őket elrettentő példaként. — Mit tudnak a középisko­lások? Tudják őket nehéz munkára alkalmazni? — Igen — hangzott a ka­tonás válasz. — A techniku­misták szakmunkát végez­nek, falaznak, betonoznak, de nagyon kell a segédmunka is, különösen az alapásásnál, s majd a falazásnál. — Anyag van elég? — Azzal már nem dicse­kedhetünk egyértelműen Bisz­ku elvtársnak. Sokszor hi­ányzott a sóder, a homok. Most már rendesebben jön. Biszku elvtárs még azt is megkérdezte, hogy sok-e a szúnyog a táborban, a Tisza partján. A válasz, hogy itt diófák vannak, ezt a szúnyog nem szereti, s fertőtlenítenek is rendszeresen. — Volt megbetegedés? — Egy agyrázkódás, négy lázasodás, bevittük azonnal őket a kórházba. Egyébként minden tábornak saját orvosa van. — S hogy ízlik a korai fel­kelés? — Négykor van ébresztő, hatra már munkában kell len­ni a községekben. Biszku elvtárs javasolja, nézzenek meg néhány sátrat. Az első meglátogatott sátor­ban szinte kibírhatatlan a hő­ség, a fiúk a lenti ágyakon pihennek „bevetés” előtt. Má­tészalkáról jöttek, az Esze Tamás Gimnáziumból. Kis­arban dolgoztak eddig, most Fehérgyarmaton. — Még egy nap és vége — nyugtatja meg a felhólyagoso- dott tenyerű fiúkat a Köz­ponti Bizottság titkára. Da­rabánt Gusztáv sajnálkozva mondja, hogy kár, mert jó volt itt, megszerették a tá­bort, a munkát. Egy apró ter­metű fiúcska, Veres Károly a következő beszélgetőpartner. — Ti mit tudtok itt csinál­ni? — Azt, amit a nagyobbak — hangzik a határozott fele­let. — Meszet oltunk, követ hordunk. Ki lehet bírni. Biszku elvtárs gratulál és kezet fognak, a fiúkkal üd­vözli a mátészalkai ismerő­söket. Azt mondják: köszön­jük, átadjuk! Az udvaron sokféle játék, sporteszköz, kitűnő hangulat. Biszku Béla megjegyzi, hogy ime a példa, jó szóval, nemes ügy szolgálatára nagyon is meg lehet nyerni a fiatalo­kat. A következő sátor alatt gő­zölögnek az ételek. „Ez a tábor lelke” — mondja mo­solyogva a vendég, s elkéri az étlapot. Elégedett a heti étrenddel, a koszt változatos. „De vajon ízletes-e?” — kér­di, s indul az ebédlőnek ki­nevezett hatalmas szabadtéri sátor alá, a fiúk közé. — Jó, de meleg, s nekünk nincs időnk fújni, mert kez­dődik a munkaidő — közli egy szakállas fiatalember, Csendes Béla. Ceglédi, Sze­geden tanul az építőipari technikumban. — Megérte, hogy eljöttetek ilyen messzire? — hangzik az újabb kérdés. A válasz, hogy igen, csak lenne folya­matosan anyag. Az ebédosztás önkiszolgáló rendszerű, a sorok gyorsan fogynak. Biszku elvtársnak bemutatnak egy lányt, aki Pesten, az ELTE orosz szakán tanul, s eljött a táborba min­denesnek, mosni, súrolni, ta­karítani. A konyhavezető szeretné, ha az „önkéntes” [ Néhány perc az asztalifocizők között

Next

/
Oldalképek
Tartalom