Kelet-Magyarország, 1970. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-24 / 172. szám
lflW. JÖÜus 24. KELET-MAGYARORSZÁG Jön a sárgadinnye Mától olcsóbb a paradicsom, uborka Hazánk és a nagyvilág Előkelő hely a termelésben, egészségügyben, togyasztásban A zöldség- és gyümölcsárakkal kapcsolatosan kértünk tájékoztatást a MÉK Illetékeseitől: miért magas július végén a paradicsom és a zöldpaprika ára, miért kevés a felhozatal kelkáposztából. karfiolból ? A tájékoztatóból kitűnt, hogy a zöldpaprika, kelkáposzta és karfiol országosan hiánycikk. Ennek oka a szeszélyes időjárás, amely késleltette a zöldségfélék érését és befolyásolta a felhozatalt. Ez az oka annak is, hogy a zöldpaprika július hó végén még mindig 22 forintos kilogrammonkénti áron kerül forgalomba. Hogy ezekből a cikkekből lesz-e a közeli napokban nagyobb felhozatal és olcsóbb ár, erre vonatkozóan a MÉK nem tudott pontos választ adni. Véleményük szerint minden az időjárástól függ. örvendetes viszont, hogy a paradicsom ára mától kezdve ismét csökken. A múlt hét elején még 22 forint volt egy kiló paradicsom, a hét végén már 14 és péntektől már 5 forint. Olcsóbb lett az uborka is, 7 forintról 3 forintra mérsékelték az árát. Gyümölcsfélékből bőven van felhozatal Az őszibaSzerelmi vallomás — a parki padra Szabálysértőket bírságoltak Nyíregyházán Szeptembertől május végéig az iskolai mulasztók miatt érkezik a legtöbb szabálysértési feljelentés a Nyíregyházi Városi Tanács VB szabálysértési csoportjához. A közbeeső három hónapban? Vannak kimondottan nyári szabálytalanságok. HAL — HÁROMSZÁZÉRT Tiltott helyen és engedély nélkül horgásztak június 21-én Sóstógyógyfürdőn B. A. és B. O. nyíregyházi lakosok. Egyiküknek sem jutott csízébe, hogy a horgászáshoz engedély is szükséges. A rendőrség feljelentése alapján mindhárman háromszáz forint szabálysértési bírságot fizetnek és felszereléseiket — bűnjelként — elkobozták. Nyíregyházán, a Benczúr téri park egyik padján ült szerelmesen és bicskával a zsebében P. Cs. nyíregyházi fiatalember. Anon gondolkozott, mit hitetne tenni, hogy méltóképpen megörökítse elválaszthatatlan kapcsolatukat azon a szép májusi estén. Biztosan nem volt jobb ötlete, hát elővette a bicskáját és belevéste a padba: „ILDI —CSABA”. Hogy még szebb legyen a dolog, egy szívet is odavésett. Százhúsz forint bírságot fizet. Szebb ajándékot is vehetett volna érte! DUHAJ KEDVŰ LEGÉNYEK A rozsrét-szőlői iskolából mentek hazafelé egy filmvetítésről B. J., F. P., Sz. A. és Sz. S. fiatalemberek. Ut közben, a Dózsa Tsz bekötő útjánál duhajkodásból 15 szélességjelző oszlopot kihúz- gáltak és az út menti árokba hajigálták. Csaknem ötszáE forint értékű kárt okoztak, mert az oszlopok közül hat összetört. Az oszlopokat a rendőrség visz- szahelyeztette a duhajkodó fiatalemberekkel, a kár megtérült. Emlékeztetőül c»:on- ban B. J. büntetett előéletű fiatalember 300, F. P. és Sz. A. 200 forint bírságot fizet. A fiatalkorú Sz. S.-t mint iskolai tanulót az intézet fegyelmi úton vonja felelősségre. „MASZEK” ELÉGTÉTEL Ittasan kerékpározott a 4-es főútvonalon, kivilágítat- lan kerékpárral M. M. Az igazoltató önkéntes rendőrök feljelentése alapján 200 forintra bírságolták. Néhány nappal később az egyik segédrendőr a császárszállási vegyesboltban találkozott a vele együtt élő O. M.-mel, aki a korábbi bírság miatt támadt a segédrendőrnek. A szabálysértési csoport hivatalos személy megsértéséért 300 forintra bírságolta a magáról megfeledkezett nőt. (bj.) Egy tia!al — Jénából Nemsokára két éve lesz, hogy külföldön él egy nyíregyházi fiatalember. Egy bizonyos: egészen más az a fiú, aki most hazaérkezett, mint aki elment. Kovács Ferenc azzal az elhatározással ment el érettségi után az NDK-ba, hogy nyelvet tanul és szakmai képzettséget szerez. Mindkettő sikerült. Jénában volt sok társával az egykori Vasvári ginmázis- ta. Schiller városában. A Scott és Társa Üveggyár érdekes volt számukra, hiszen mindegyikük ismerte a jénai üveget, de nem tudták, hogy Schotték találták fel 1889-ben és azóta is ők gyártják a leg jobban. Ebben részt venni sokáig újdonságnak számított és mindvégig nem veszített varázsából. A fiúk az automata gépek mellett, vagy at üvegcsőhúzásnál dolgoznak, a lányok többnyire az osztályozóban és a csomagodban. Jól keresnek, nem is egy magyar fiatal keresete meghaladja sok német ifjú szakmunkásét. Igaz, meg is kell érte dolgozni. Szórakozásban sem volt hiány. Volt saját zenekaruk, a csendet kedvelők a szak- szervezettől kapott könyvtárnyi olvasnivalóba merülhettek és gyakran tettek kirándulást. És a sport! Tavaly év végén a magyar fiatalok töltötték meg a stadion jó részét az Űjpesti Dózsa—FC Carl Zeiss Jena híres mérkőzésén, de az egész országból összegyűltek a fiatalok. Májusban, öt ország nemzetközi atlétikai viadalán, ahol Major magasugrásban felállította az új országos csúcsot, a fél stadiont megtöltő magyar fiatalok buzdítása is segített. Az NDK-ban dolgozó több tízezer magyar fiatal idén márciusban már másodszor szervezett országos kulturális seregszemlét. A jénai csoport örült, hogy iájuk bizták a rendezést. A seregszemle jelmondata örökre a fülében cseng: „Weil sind noch jung" ( mert még fiatalok vagyunk.) (gnz) rack kilogrammja 4—11 forint között változik. Zöldségféleségekből nagy a felhozatal és az árak is olcsók, örvendetes még az is, hogy a MÉK baromfiárusító helyein az élő csirke ára olcsóbb lett. A fehér élő csirke kilója 30-ról 28 forintra esett. A színes tollú csirke kilója 35 forint helyett 30 forint. Napokon belül megérkezik a piacra a sárgadinnye. A MÉK zöldségboltjaiban és piaci árusítóhelyein a sárgadinnye kilója 7—9 forint között váltakozik. F. P. Nedves a búza Csak napi száz vagont tudnak megszárítani Alig indult meg az aratás, máris panaszkodott sok termelőszövetkezet, hogy sorba kell állni gépkocsijaikkal a gabonafelvásárló vállalat telepei előtt. Erről kérdeztük meg Marosi Károlyt, a gabonafelvásárló és feldolgozó vállalat megyei igazgatóját : — Ha nedves gabonát hoznak — mondja — abból tíz telepünk csak napi száz vagont tud átvenni, mert eny- nyi a szárítókapacitás. A nedves búza és rozs 24—48 óra alatt megpenészedik. Tehát azonnal szárítani kell. Sajnos, az esős időjárás miatt nagyon sok nedves gabonát hoznak. Szárítótelepeink Zaj- tától Tiszavasváriig azzal voltak elfoglalva, hogy ezt feldolgozzák. Még szerencse, hogy jó néhány közös gazdaságnak van saját szárítóberendezése is. Száraz gabonát korlátlan mennyiségben át tudunk venni. A betakarítás üteméről érdeklődve, azt a választ kaptuk az igazgatótól, hogy az idei aratásból nyolcezer va- gonnyi kenyérnek való szemes árut várnak, erre készültek fel. Hogy mennyire csak az elején tartunk még az aratásnak, arra jellemző szám: eddig összesen egy-kit- száz vagonnyi kenyérnekva- lót vásároltak fel. Vásáros- naményban és Kisvárdán még semmi dolga nem volt a felvásárlási apparátusnak. Nyíregyházán, Tiszavasvá- riban és Mátészalkán hozták eddig be a legtöbb kenyér- nekvalót. A több mint húsz telep írásos megállapodást kötött a közös gazdaságok- gal: mindenütt tudják, mikor és hová kell szállíta- niok. A lakarmánygabona és árpa behozatala megindult, de ez is vontatott ütemű. A betakarítás munkájának java része még ezután következik. A közeli napokban megjelenik az 1970-es nemzetközi statisztikai évkönyv, amelyben a KSH közreadja a vi világ jelentősebb országainak összehasonlító adatait Megtudjuk, hogy hazánkban 10 000 lakosra több mint 20 orvos jut, az 1960 évi 15,3-al I szemben; ezzel az aránnyal megelőztük a többi között az Egyesült Államokat, Dániái Belgiumot, Ausztriát, s egész sor más fejlett országot. A munkaalkalmakról szóló statisztikák is a legrangosabb helyeken említik Magyarországot Hazánkban a felmérés idején a lakosság 47.6 százalékának volt kereső foglalkozása (azóta a keresők aránya tovább nőtt). A munkaalkalom a Szovjetunióban a legtöbb: itt a lakosság A művelődésügyi miniszter módosította az általános iskolák és a gimnáziumok közös rendtartásának az iskolai életet szabályozó egyes tételeit. A tankötelezettségre vonatkozóan szeptember elsejei hatállyal a következő intézkedés lép életbe: minden tanköteles korba lépő gyereket a szülő. vagy a gyermek neveléséért felelős más személy (gondviselő) köteles március 1. és 15. között a lakása szerint körzetileg illetékes általános iskolába bejelenteni és egyidejűleg beíratni. A család és az iskola kapcsolatának elmélyítése érdekében a helyi igények és az eddig bevált gyakorlat szerint — de legalább havonta egyszer — az osztálytanító, illetve osztályfőnök fogadóórát tart az iskolában, továbbá az ellenőrző könyv útján — szükség szerint, de félévenként legalább egyszer — tájékoztatja a szülőket a tanulók fejlődéséről, szorgalmáról. tanulmányi előmeneteléről, közölve az elismerést, s az esetleges elmarasztalást. Az iskola nevelőd rész' vesznek a szülői értekezleteken és legalább havonta egyszer — fogadóórát tartanak. Uj vonása lesz a rendtartásnak az iskolai diákfórumokra vonatkozó fejezet. Ez kimondja: az iskolai diákfórumokon (diákparlamenteken) az ifjúság által — a reális lehetőségek figyelembevételével — jogosan felvetett, az iskolai oktató-nevelőmunka megjavításával, valamint az ifjúság érdekvédelmével kapcsolatos problémák megoldását az igazga52,2 százalékának van kereső foglalkozása. Magyarország a nemzeti jövedelem növelésében a nemzetközi átlagot meghaladó eredményeket ért el Hazánkban 1951 és 1968 közök évi átlagban 5,7 százalékká5 nőtt a nemzeti jövedelem. Ausztriában 4,9, Dániában 3,7, Angliában 2,8, az Egyesült Államokban 3.9 százalékos volt a növekedés. A nem szocialista országok közül csak Japán. az NSZK és Mexikó ért el hazánkénál iobb fejlődési ütemet. A világ ipari termelése 1950 óta 3,38-szorosára. ezenbelül a szocialista országoké 6,28- szorosára nőtt. A világ ipari termelésének jelenleg 39 százalékát adják a szocialista országok, szemben az tó köteles elősegíteni. Az iskola igazgatójának feladatává teszi a miniszteri utasítás, hogy hívja meg az iskolai KISZ-bizottság (KISÉ- szervezet) titkárát minden olyan nevelőtestületi értekezletre és iskolatanácsi ülésre, ahol az ifjúság megítélését, vagy a tanulók érdekeit lényegesen érintő kérdéseket tűznek napirendre. A tanulmányi kirándulással, intézmények látogatásával kapcsolatos paragrafus hangsúlyozza: az osztályszülői munkaközösséggel együttesen kialakított és elIgaz, most szokatlan nyár van, s a Meteorológiai Intézet is ritkán jósol szép időt. mégis a pihenni, szórakozni vágyó emberek, a vakációi töltő diákok keresik a pihenést, szórakozást, a fáradtságot űző lehetőségek kihasználását. Időnként van erre lehetőség, örömet, szórakozást nyújthat a nyár, de sajnos évről évre egyre többen akadnak olyanok, akik figyelmetlenségből, könnye) - műségből, vagy virtusból a szórakozási szabályok megsértése miatt a következő nyár örömeit már nem élvezhetik. Azokra gondolunk itt elsősorban. akik tiltott helyen fürödtek, s a víz hatalma életüket követelte. A statisztikai adatok szerint a vásá- rosnaményi járásban 1967. 1950 évi 20 százalékkal. A statisztikák ismertetik, hogy a különböző országok a fontosabb cikkekből mennyit termelnek. Hazánk továbbra is a bauxittermelő országok élvonalába tartozik. évi 2 nillió tonnás termelésünkkel a ranglista 7. helyét foglaltuk el. megelőzve a bauxit- oan ugyancsak gazdag Görögországot, az USA-t. Guineát és Dominikát. Az élelmiszer-fogyasztásban továbbra is az elsők között vagyunk. Az ország egy-egy lakosa naponta átlag 3141 kalóriát fogyaszt, s ilyen szempontból csupán Uj-Zéland, az Egyesült Államok, Svájc. Anglia, Dánia és Kanada szárnyal túl bennünket. fogadott 2—3 napos kirándulások tervét úgy kell ösz- szeállítani, hogy a tanulók iskolai tanulmányaik alatt megismerjék az iskola székhelyét, közelebbi és távolabbi környékét, lehetőleg az ország fővárosát, fontosabb helyeit, üzemeit, intézményeit. A tanulmányi kirándulások költségeit az osztályszülői munkaközösséggel közösen úgy kell megállapítani, hogy azok a szülőket csak a legszükségesebb mértékben terheljék. A pedagógusok költségeit a tanulókra nem szabad áthárítani. évben kilencen, 1968 évben ketten, 1969. évben négyen fulladtak vízbe, átlagos életkoruk 20 év körül van. A legtöbben a Tiszában vesztették életüket, de igen sok áldozatot követelt a Szamos és a Tisza torkolata is. de nem veszélytelen a csendesen folydogáló Kraszna sem. A napokban a járási ügyészséghez ismételten egy újabb tragédiáról érkezett jelentés A tivadari KISZ önkéntes építőtáborból bejelentették. hogy Szaíka György 17 éves tanuló 1970. év július hó 13-án 15 óra körüli időben 4 társával tiltott. helyen fürdőit a Tiszában és eltűnt. Ez újabb intő példa a könnyelmű emberek számára. Dr. Koplányi Mihály járási vezető ügyész Család—iskola, diákfórum, kirándulás Miniszteri rendelkezés az iskolai rendtartás módosításáról és kiegészítéséről A tilos áldozatai Halálos végű fürdőzés megyénk folyótban Szabó László—Sólyom józsef: Ciceró jelentkezik 5. Másnap délben az ankarai német nagykövetség távirásr- szobájában már fejtették a Berlinből érkezett választ, amelyben utasították Moj- zischt, hogy vegye át az anyagot, s kezdje meg a konkrét tárgyalásokat a továbbiakról... Késő este volt, amikor a mecset fala mellől elvált egy sötét alak. Mojzisch gépkocsija lefékezett. A náci ügynök felismerte Cicerót, aki gyorsan körülnézett, s amikor tapasztalta, hogy csendes a környék, nirtelen mozdulat . átnyújtotta Mojzischnak két film : . .eset. majd kinyújtotta a másik kezét. Mojzisch ott szorongatta a nagy köteg ötfontost, s Ciceró kezébe nyomta. A náci ügynök visszaugrott kocsijába, aztán hacarobo- gott. A két filmtekercs rövidesen ott feküdt előtte, előhí- vottan s megállapíthatta, hogy az egyik sifrírozott, a másik pedig nyílt szövege* tartalmaz. De már ez a nyíi szövegű anyag is elegend volt annak eldöntésére, hog' a húszezer fontot bőségesen megérte. A szöveg az angol külügyminisztérium és az an karai angol nagykövetség kö Eött folytatott, szigorúan titkos levelezést tartalmazta. A/ egyik a nagykövet kézírásává irt feljegyzés volt Anglia és Törökország, valamint Angii es a Szovjetunió közötti politikai fejleményekről, a másik egy lista azokról az anyagokról, amelyeket a kölcsönbérleti szerződés alapján az USA sEállított a Szovjetuniónak az 1942—1943-as években; a harmadik egy jelentésvázlat, amelyet az angoi külügyminisztérium készített nagykövetei számára az 1943 októberében, Moszkvában megtartott külügyminiszteri k mferenciáról. Ezek az anyagok még egy laikus számára is döntő jelentőségűeknek tűnhettek, hát még egy olyan ravasz kémnek, mint Moj- eisch. A futárrepülőgép, amely már napok óta az ankarai repülőtéren várakozott, másnap reggel útban volt Eer- lin felé. a fotómásolatokkal együtt. Amikor Schellenberg kézhez kapta, nyomban összehivatta legszűkebb vezérkarát, s nekik is átadta a fotókópiákat tanulmányozásra. Ez a szűkkörű tanácskozás fontosnak ítélte az anyagot, így Schellenberg elhatározta: az okmányokat azonnal és személyesen Himmlemek, sőt a führernek is bemutatja. Hogy milyen hátsó gondolatai lehettek ezzel, azt nem tudni, mindenesetre most már Ribbentropot ki is kapcsolták az ügyből. Azt viszont Schellenberg sem tudhatta, hogy a futárrepülőgép pilótája von Papentől kapott egy Ribbentropnak szóló levelet, amely összefoglalta a Mojzisch által szerzett nyílt szövegű okmányok tartalmát. Mojzisch ugyanis megmutatta Papen- nek a zsákmányt. Schellenberg a tanácskozás után magához rendelte Thiele tábornokot, a rádióbiztonsági és desifrírozó osztály főnökét, hogy a rejtjeles szövegű fotókópiákat fejtsék meg az angol diplomáciai sifre segítségével. (Folytatjuk) s. ts&m