Kelet-Magyarország, 1970. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-18 / 167. szám

1970. július IS. KÍLET-MAGYARORSZAO 3. am Kommentár Hányán a kétmillióból? Faluépítők félezer kilométerről Veszprém megyeiek Kérsemjénben Milyen nemű legyen a ve­zető? Furcsa kérdés? „ Vagy inkább az a furcsa, hogy kér­dés egyáltalán?! Mert sajnos, •z. Adott esetben, s társadal­mi méretekben egyaránt. Két­millió nő dolgozik hazánkban. Arányuk az aktív keresők között 1950-ben 30,5 százalék volt. 1960-ban már 35,5, s 1969-ben 40,8 százalék. Hó­dítanak. Nemcsak kedvessé­gükkel, szépségükkel, hanem munkaerőként is. A kereske­delem 340 ezer foglalkozta­tottja közül 210 ezer: nő. Többségben vannak ma már a pedagógusok között. Gyor­san növekszik számuk az or­vostársadalomban, az ügyvi­telben, az államigazgatási munkában. Félmillió nő szor­goskodik a mezőgazdaságban... csak egy valahol mozdul ne­hezen előre sorsuk szekere. A vezetékben. S ezért a furcsa kérdés' — jogos kérdés! A párt Központi Bizottsága nők helyzetéről szóló határo­zata nyilvánosságra kerülését követően az egyik vállalatnál jártam. A „vezérkar’,’ osz­tályvezetői értekezletet tar­tott éppen, ahol témaként — dicséretes a gyorsaság! — a párthatározat, s a belőle kö­vetkező helyi teendők szere­peltek. Legalábbis e teendők körvonalazása. A vezetői tes­tület komolysággal, megfon­toltsággal vitatta, mit kellene, s mit lehet tenni. Csak egy baj volt. Az, hogy e tisztes testületben egyetlen nő sem akadt! Olyan vállalatnál, ahol a dolgozók hetven százaléka szoknyát hord! Már-már a humor területére tartozó il­lusztráció? Az. Ám sajnos, ezt az illusztrációt a napi gyakorlat nagy példányszám­ban sokszorosítja! Természetesnek tűnik, mert oly sűrű, hogy húsz pedagó­gusnőt egy szem férfi irányít; az iskolaigazgató. A nagy for­galmú ABC-áruházban har­minchét alkalmazottból három a férfi: két raktári segédmun­kás, s „természetesen” az áruházvezető. A gyári labo­ratóriumban seregnyi asz- szonyt, lányt dirigál a labor­vezető, aki „persze” férfi... De miért persze, miért természe­tesen? A szembeszökő pél­dák garmadája miért nem szúr szemet? Miként egyeztet­hetők a jót akaró szép szavak, s a gyakorlatban tapasztalha­tó esetek? Hogyan fér össze a gondosan kimunkált elvek­kel az, hogy amikor dönteni kell férfi és nő között, akkor az hangzik el: inkább a férfi... Leegyszerűsítés lenne azt állítani: csupán előítéletekkel van dolgunk. Kusza szálaltból kell kiválasztani azokat, me­lyek valóban lényegesek. Kezdjük az első szállal. Ta­lán azért kevés a női vezető, mert a nők képzetlenebbek? Magyarországon a tanult nők száma gyorsabban emelkedett az elmúlt két évtizedben, mint a férfiaké. A gimnazis­ták több, mint a fele lány. Az 1938-as egyetemi évben mindössze 1706 női hallgató volt a különböző karokon. 1968-ban számuk 23 077-re rúgott... Van persze ennek fonákja is. Az például, hogy a már dolgozó nők nehezeb­ben vállalják a továbbkép­zéssel járó terheket, számuk­ra már-már erejüket megha­ladó feladat a „lépéstartás” a szakma új ismereteivel, ön­bizalmuk kevesebb, ráter­mettségük kisebb? Akad ilyen is, de elsősorban arról van szó, hogy nekik nincs kire áthárítani a terheket odaha­za. A háztartás, a gyermekek, a napi tennivalók serege, s máris az elveszett álmok bi­rodalmába süllyed a tovább­képzés, a tanulás, az új isme­retek elsajátítása, a vezetés­sel járó más követelmények­kel együtt. Húzzunk ki egy újabb szá­lat a kusza szövevényből. Va­jon azon múlik csupán, hogy „inkább a férfi” mellett szól a döntés, mert férfiak dönte­nek? Része van benne ennek is, ám annak is, hogy a nők — bár nem ők tehetnek róla! — kevésbé ~,befoghatok”. A vezetőnek nincs pontosan be­tartható munkaideje, sok a külön elfoglaltsága, sűrűn akad váratlan, halasztást nem tűrő munkája, s így tovább. A férfi hazatelefonál, üzen ilyen esetben, a nőt várja a bölcsődében, az óvodában a gyerek, a bevásárlás, a főzés, a beáztatott ruha... Tehát ak­kor mégis „inkább a férfi?” Igaz, jogos döntés lenne? Nem az! Az adott lehetősé­gekhez mérten Is jóval keve­sebb a női vezető, nemcsak a kívánatosnál. A Központi Bi­zottság határozata, valamint az erre támaszkodó megtett, s megteendő kormányintézke­dések éppen arra utalnak, hogy a nők helyzetét, mun­kahelyi körülményeit csak összetett módon, sok oldalról segítve, tökéletesítve lehet ja­vítani. Az ésszerű szakkép­zéstől a foglalkoztatás-politi­ka finomításán át egészen az otthoni teendők sokat emle­getett, de kevésbé megvaló­sított megkönnyítéséig. A Központi Bizottság határozata a tényleges és lényeges kér­déseket elemzi, letisztítva azokról melléfogások és fél­reértelmezések sok-sok réte­gét. Helyben is ennek, a tényleges kérdések megfogal­mazásának jött el az ideje. S természetesen a válaszadás­nak is, mégpedig tettekkel. S hogy mi se maradjunk adósak a feltett kérdésre adan­dó válasszal: nem az a lényeges, hogy milyen nemű a vezető, hanem az, hogy ne­müktől függetlenül melyikük az emberileg, szakmailag, po­litikailag rátermettebb, ki az alkalmasabb! M. O. Ősei ponyvás asekéren jár­ták a nagyvilágot, ő saját személygépkocsin viszi piac­ra kezemunkáját a fűzfa só­zó- és mosóteknőt. Apró ház­ban lakik Varga Bertalan fiaiv.al, unokáival Vásárosna- ményban. A tetőn tévéanten­na, az udvaron halom fatör­melék, s egy Warszawa. Egyik fia, Ernő éppen a stopplámpán igazít valamit. — Még jó hogy értek hoz­zá — mondja büszkén. — Hivatásos gépkocsivezető va­gyok én, ék fmsz-nél dolgoz­tam. Aztán önállósítottam magam. Hordom a teknőt. Még Fejér megyébe is... Apja hatvannégy éves; a 70—30 centiméter átmérőjű fűzfatörzsekből ő csinál for­más teknőt, amivel a fémtek- nők sem igen tudnak verse­nyezni. Különösen a sózótek- nők kelendők, a hús, a sza­lonna ezekben érik finommá. Olykor 7—800 forintot is megadnak érte a falusiak. Az elsodort falu, Kérsem- jén lélegzik. Ismét megta­nulnak mosolyogni az embe­rek. ötszáz kilométerről, Veszprém megyéből érkeztek az újjáépítők, június 29-én. Elsőként mozdult meg ez a távoli, mégis milyen közeli megye, hogy részt kérjenek a katasztrófa nyomainak el­tüntetéséből. Két község fel­építését vállalták:' Panyolát a Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalat, Kérsem- jént az ugyancsak Veszprém megyei — sümegi — II. sz. tanácsi építőipari vállalat kapta meg. * • Oncllátóan kezdték a munkát Kérsemjén volt csütörtök délutáni látogatásunk szín­helye, ahová dr. Fekszi Ist­ván, a megyei tanács vb-el- nöke kísérte el a Veszprém megyéből érkezett tanácsi és építőipari vezetőket, élükön dr. BoF.ogán Jánossal, a Veszprém Megyei Tanács VB elnökével. Két hét alatt 32 házat húztak fel a süme­gi építők, már a tetőt is rá­juk lehet tenni. Hetven há­zat építenek fel ‘Kérsemjén­ben, s a kormány által meg­jelölt határidő előtt át akar­ják adni a családi otthono­kat. Ezért jöttek el szemé­lyesen a veszprémi vezetők, hogy a helyszínen lássák, mi­ben kell segíteni, milyen akadályokat szükséges elhá­rítani közös erővel. — Mi annak örültünk a legjobban, hogy a Veszprém megyei elvtársak teljesen ön- ellátóan láttak munkához. Mikor június első napjaiban a vállalat vezetői itt jártak, tapasztalták a szomorú helyzetet, már tudták, min­denről nekik kell gondbs- kodni. Kevés helyi vagy já­rási segítségre számíthatnak. Ötszáz kilométeres távolság­ról vonultak fel, s azóta úgy dolgoznak, hogy a lakossága legnagyobb szeretettel, tiszte­lettel beszél róluk. Dr. Fekszi István szavait egyetértőén hallgatják a he­lyi emberek. Ök tudják a legjobban, mit jelentett a romokon az első kapavágás. Az élet újrakezdését, re­ményt. .. A 695 holdas 150 tagú termelőszövetkezetben száz forinton felül volt egy tag napi keresete. A dolgos kezek munkája nyomán 37 500 forint tiszta vagyon jutott egy-egy tsz-tagra. Min­denüket elvitte a víz. Elölről kell kezdeni mindent, mint a falu újjáépítését. Otthoni koszton Gumicsizmában járjuk a lerombolt utcákat. De ez a Bajcsy-Zsilinszky utcára már múltidőben érvényes: állnak Két napig váj egy nagy tek­nőt. — Már nincs lábam — mondja Varga Bertalan, aki­nek még az ükapja is teknő­vájó volt. — Merthogy ezt csak állva lehet csinálni... Tenyerét mutatja, amit vastaggá edzett a balta és a kapocska nevű vájószerscám. Ae ősi mesterség szinte sem­mit nem változott az évtize­dek során. Éppolyan nehéz munka, éppúgy kiveszi az izom erejét, mint rég. A tek­nővájó mégis szereti, mert ügyes csapásai nyomán a fa­törzsből hófehér teknő lesz, amiben kenyeret dagaszta­nak, sertések nyugosznak tél- től-télig, asszonyker-ek mos­sák tisztára a szennyes fe­hérneműt. Még szükség van rá, még szívesen szóbaállnak a teknőárussaL az egészséges, szép új há­zak. Még esőben is dolgoz­nak az építők, alapoznak, hordják a téglát. A lakato­sok és más szakmunkások sem féltik a tenyerüket, ha rakodni kell. Halász László, a vállalat igazgatója az első nap izgimait eleveníti fel: a szerszámokkal, lakókocsik­kal, takarókkal megrakott va­gonok valami okból elakad­tak á Debrecen melletti Apa­fa állomáson, egy mellékvá­gányon. De az első nyolcta­gú építőbrigád már megérke­zett Kérsemjénbe. Telefonok, „forró” drótok és valóságos „nyomozás” derítette ki, hol vesztegelnek a vagonok, s már indultak is a tehergép­kocsik, hogy gyors kereke­ken órák alatt a helyszínen legyenek a legszükségesebb dolgok. Dr. Bodogán János elége­detten nézi Huszti Gyula, Túrái Zoltán új házát. Be­szélget a kérsemjéni embe­rekkel, a sümegi építőkkel, megnézi a nagy ebédlősátor­ban „székelő” Bakony-vidéki Üzemélelmezési Vállalat által kínált napi menüt is. Otthoni koszton vannak ugyanis a veszprémiek, az önellátást még az étkezésben is komolyan vették. Eddig háromszori étkezést kaptak a dolgozók, július 15-től uzson­nát is osztanak. Jó szervezéssel, határidő előtt Katonaruhás fiatalok, a ti- vadari KISZ-tábor lakói dol­goznak a segédmunkáknál, a salgótarjáni technikum diák­jai. Elégedettek a munkájuk­kal, de a vállalat vezetői már azon töprengenek, hogyan lesz megoldva a segédmunka, ha bezárnak a táborok augusztus 23 után. Ötszáz ki­lométerről hozni saját embe­reket körülményes. A több mint kétszáz szakembert on­nan hozták, kéthetes váltás­sal érkeznek az autóbuszon az új munkások. Remélik a 35—40 helyi, kérsemjéni tsz- taghoz újabbak is jönnek és segítenek, hogy előbb fel­épüljenek a családi otthonok. Csak ne essen az eső A veszprémiek nemcsak a falu házait építik fel, ráadá­sul határidő előtt — és nem csupán a legseükségesebb egy = i i i i i 1 i1 — Én vájom, a fiam meg eladja — magyarázza az idő­sebb Varga. — Kiszedjük a hátsó ülést és befér három­négy teknő is... Panaszkodik, hogy nehéz manapság fűzfáhcE jutni. A gazdák ezer-ezerkétszáz fo­rintot is elkérnek köbméter­jéért. A vízügyi igazgatóság­tól olcsóbban hozzájutnak, de ez elég bizonytalan. Mikor aztán megvan, a többi a vontató dolga, vastag láncot kötnek a fatörEsre, úgy hú- zatják el a teknővájó háza elé... — Mi sohasem fázunk té­len. Alig győzzük eltüzelni az apró forgácsot. Életében sok ezer teknőt — valóságos fűzfaerdőt — kopácsolt a falusi családok­nak az ősrégi népi mesterség lakószoba és konyha reníb* tevésével. Minden házban valamennyi szobát, helyiséget belül teljesen úgy adnak át, hogy azzal semmi gondja nem lesz a gazdájának. Csak egy aggasztja az építőket; ne essen az eső, amíg minden falat felhúznak. Utána már a benti munkákat esőben is csinálják. — Van egy nagy kérésünk — kezdte a köszönő snavak után a tsz elnöke, Tóth Béla. — Nincs a községünknek buszváróterme, szélben, hi­degben az utcán várakoznak a kis gyerekek is... Ha tud­nának segíteni az elvtársak... Halász László igazgató a vállalat KÍSZ-fiataljai nevé­ben megígérte, hogy otthon elkészítik a busnvárót és ez is le megy a község válláról. De olyan munkát is vállaltak, amiről álmodni sem mertek itt — a romok után az em­berek. Vízmüvet, egészséges vezetékes vizet építenek Kér- semjénnek és még két szom­szédos községnek közösen a Veszprém megyeiek. Bár gyorsabban dőlne el, hol ve­zethető sr. új rendezési ter­vek szerint a vízvezeték nyomvonala, lenne kész a terv, s már megkezdődhetne a munka, amíg itt vannak az árokásó és más gépek. Éjjel sem pihennek Mintha saját községüket építenék, közösek a gondok, az örömök. Most legjobban akkor örül mindenki, ha süt a nap és lehet dolgozni. Még éjjel sem pihennek, oltják a meszet, hogy egy perc kiesés se legyen. Óraműpontosság­gal szerverük a munkát, irá­nyítják az anyagbeszerzést, a szállítást, de nem feledkez­nek a dolgozó emberekről sem, akik a családtól távol dolgoznak, 8—10 órát utaz­nak a veszprémi buszon, amíg megérkeznek Szatmár- ba. Ilyen búmon érkeztek meg estére a semjéni gyere­kek a balatonalmádi üdülő­ből, ahol egy hónapig nyaral­tak. Maradhattak volna to­vább is, de néhány szülő ag­godalma haza „rendelte” őket. Sok közös terv került még szóba. Bár a munka neheze még hátra van, jó szervezés­sel, a vendégek és a helyiek közös munkájával határidő előtt felépülhet Kérsemjén. Újra íródik krónikája, mely­ben egy fejezet bizonyára jut majd az ötszáz kilométerről érkeeett építőknek is. P. G. folytatója, Varga Bertalan. Tisztességesen meg is él belő­le a népes család, de nincs kinek továbbadni a kapocs­kát és a vájókést, a szerszá­mokat. NehéEgépkezelő, ra­kodómunkás, gépkocsivezető már van a családban. Teknő­vájó, az öregen kívül, egy sem. Az unokákat inkább a motor, az autó érdekli. Meg a tévé, a rádió... — Megvagyunk itt mi, ké­rem — mondja Vax-ga bácsi. — Csak egyszer lebontják a kis házat, és mehetünk az emeletes házba. Az épül itt... Friss fűzfatörzset készít baltája alá, a szerszámok után nyúl, melyek nemsokára múzeumi tárgyak lesznek. Öt ez nem zavarja, talán keve­set gondol a holnapra. Annál inkább a járás amatörfilme- sei, akik filmszalagon akar­ják megörökíteni az utókor­nak a kihalófélben lévő népi mesterséget, és dolgos mun-» kását. Jóban-rosszban együtt... A szatmári folyók, elsősorban a Szamos mentén éppen hogy elvirágzottak az almások, a jószágok még csak néhány napja ízlelték az idei friss füvet, a gépek az utolsó holdakon forgolódtak, hogy elvessék a kukoricát, amikor mintegy 100 000 holdra rátört az áradat. A fékevesztett szürkéssárga hullámok kimosták a szárba szökkenő kalászosokat, lehenge­relték, megfojtották a már rendreérett kaszálókat és leszüre­telték a még borsónyi almákat, úgy, hogy sok helyen a ter­méssel együtt pusztult a gyümölcsfa is. Mire az emberek újra visszaköltöztek a falvakba, a virágos zöld május ezen a vi­déken poshadó pocsolyákba, mindent elnyelő iszapba fulladt. A lakások, az ingóságok mellett tönkrementek a mun­kát, kenyeret adó vetések és majorok is. Az első napokban minden okuk megvolt az itt élő embereknek, hogy kilátásta­lannak, bizonytalannak ítéljék meg jövőjüket. Az ország, az egész társadalom összefogása rövid időn belül lassan, de egyre erősödő reményt táplált a kegyetlen természeti csapás által sújtott emberekben. Az életmentő élelmiszerek, a legszüksége­sebb ruha és egyéb eszközök megérkezése után az első per­metezésre induló traktorok hangja, a takarmányt szállító von­tatók, az élelemhez jutó állatok megelevenedése adták azt a biztató tudatot: lesz még itt élet, érdemes újra kezdeni. A parasztemberek tépelődése idején több mezőgazdasá­gi szakember fejében megfordult a gondolat: van-e itt szük­ség a munkájára. Az ország más részein dús vetések, egész­séges gyümölcsösök, sértetlen majorok, esetleg lakás is várja őket. Szerencsére a szakemberek többsége már az első perctől — a mentések idején — munkájával bizonyította, hogy most itt van rá szükség, és nagyobb szükség, mint ezelőtt bármi­kor. Legtöbbjük nemcsak irányítója volt a nehéz időben a vé­dekezésnek,- mentésnek, hanem példájukkal, kétkezi munká­jukkal is ott álltak a tagság soraiban. Panyolán például Var­ga József főagronómus együtt emelgette az állatokat a tagok­kal a szállító járművekre. Böröcz József csengeri főagronómus szakadó esőben, derékig érő vízben terelte a jószágokat a nagygéci és komlódtótfalui üzemegységekben. Fehérgyarmaton a Győzhetetlen Brigád Tsz főagronómusa, Kovács István első­ként várta a Békés megyéből érkező takarmányt és osztotta az éhező állatoknak, majd állandóan a határt járta, hogy hol tudnak csak néhány holdat is művelni. A példákat hosszan lehetne sorolni. Az igazi szakem­berek tudják, az elromlott talajt, a legyengült fákat rendbe hozni nem könnyű feladat. Tudásra, szívósságra a termőföld és a rajta élő, sokat szenvedett emberek szeretetére van szük­ség, hogy megbirkózzanak feladatukkal. Nehéz tél elé nézünk. Kevesebb lesz a takarmány, nem lesz mindenütt új istálló, az állatok egy részét esetleg szükséghelyeken teleltetik majd. Áldozatos munkájukban azonban nem maradnak egyedül. A kormány külön gondoskodik a szakemberekről. Lakásuk újjá­építéséhez az eddigi ötvenszázalékos dotáció helyett hetven százalékot kapnak. Amíg a termelőszövetkezetek talpra nem állnak, támogatásban részesülnek, hogy a szakembereket fi­zetni tudják. Mindemellett is nehéz munkájuk lesz. A legkö­zelebbi zárszámadások még nem lesznek az utóbbi évek meg­szokott ünnepnapjai, de megélhetése lesz minden szövetke­zeti tagnak és velük együtt az itt dolgozó szakembereknek is. Reményeink alátámasztására minden személyi és anyagi feltételünk megvan és meglesz ahhoz, hogy a Szamos mentén néhány éven belül újra virágzó gazdaságok legyenek. Akik ebben a nehéz helyzetben segítenek a termelőszövetkezetek helyreállításában, irányítják a munkát, azok elismerést érdemelnek. Az agronómusok többsége máris úgy döntött: az elmúlt jó évek után, most a rosszban is a tagsággal marad, hogy minél előbb újra jó évek következhessenek. A teknővájó... pán Gém

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom