Kelet-Magyarország, 1970. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-21 / 144. szám

tm tfatw » KELET-MAGYARORSZAG - VASÁRNAPI MELLÉKLET I. 6tdat Konferencia után, új feladatok előtt írta: Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes Változó tanyavilág — maradandó adósságok? WEMRÉG FEJEZŐDÖTT BE AZ ORSZÁGOS NÉPMŰVE­LÉSI KONFERENCIA. Hosz- £zu ideig készítették elő a szakemberek, s nagyon nagy volt a várakozás. Jogos a kér­dés: érdemes volt-e, elérte-e célját? Érdemes volt és ha akikre tartozik — a közműve­lődés különböző területeinek munkásai, főként pedig a po­litikai vezetők — levonják a következtetéseket a konfe­rencia tanulságaiból, akkor mondhatjuk igazán, hogy hasznos volt. Mik voltak a konferencia legfőbb eredményei? A konferencia határozottan elvetette a közművelődés „válságáról” szóló elméleteket, és éppen ellenkezőleg, azt az álláspontot fogadta el, hogy a közművelődés új, bonyolult, fejlettebb szakasz elé érkezett. Ennek a szakasznak a felté­telei részben megértek, rész­ben pedig meg kell őket te­remteni. Ezt hangsúlyozta hozzászólásában Aczél György elvtárs, a Központi Bizottság titkára. Mennyiben értek meg ennek az új szakasznak a feltételei és mennyiben kell még megteremteni őket? Számottevő eredmény —- és ez az új szakasz kiindulópont­ja —, hogy a konferencia magáévá tette az előkészítés során kidolgozott korszerű közművelődési felfogást. Ez a felfogás — a konferencia tézisei ezt részletesen elemzik — a közművelődést a maga széles terjedelmében, hagyo­mányos és a korszerű közmű­velődési eszközök egységében fogja fel és nagyon hangsú­lyozza a közművelődés mű­velődési funkcióinak politikai és gazdasági jelentőségét is. Ebből következik a másik lé­nyeges tétel, hogy ha a köz- művelődés ilyen szerepet ját­szik a szocializmus építésé­ben, akkor mint össztársadal­mi problémát jelentőségének megfelelően kell kezelni. Ez nemcsak a közművelődés munkásaira — talán nem is elsősorban rájuk —, hanem a párt-, állami és tanácsi veze­tés egészére vonatkozik. Har­madszor: a fentiekből követ­kezően is a konferencia elfo­gadta azt a tételt, hogy a közművelődés-politikának, mint egyenrangú résznek, biz­tosítani kell a megfelelő he­lyet a művelődéspolitika egé­szében. A Központi Bizottság titkára hozzászólásában azt mondotta, hogy a szocialista kulturális forradalom egyik legfontosabb fejezete napja­inkban éppen a közművelődés. Nyilvánvaló, hogy ez a felis­merés a kiindulópontja an­nak, hogy az oktatás-, a tu­domány- és a művészetpoliti­ka mellett a párt- és a kör­teimére mérte, és fogadta a köszönését. — Jó napot Gyurka, seer- busz. Hazajöttél? — Hazahoztam a fathert... szóval az öregeket. — Ülj le. Mit kérhetek? Sört? — Viszkit szoktam, de ta­lán... — Brandy jó lesz? Mert éh a sörnél maradok. Ittak és nézegették egymást, keresvén a mostaniban a ré­git, a cimborát, és udvarias kérdésekkel várták, hátha elővillan a esztendők mögül. — Remélem milliomos let­tél? — kérdezte a sofőr. — Mert én csak motorkocsis... — Milliomos? Egy frászt! Agent vagyok a National Companynál... — Az mi? — ügynök... — hirtelen ki­javította —, képviselő... — éshogy ne kérdezhessen a a másik, úgy folytatta, mint valami leckét... — Kasszagé­pekben utazom, bejártam már a fél világot... New Yorkban házam van, felesé­gem... olasz, Lucynak hívják, két fiam, Jim and Joe, egy­szóval oké az egész... És te? — Nekem is van egy há­zam a tietek helyén, két fiam, Gyuri, meg Jancsi, feleségem Csősz Lakatos Margó, azt már mondtam, hogy sofőr va­gyok, — s huncut mosollyal —, egyszóval nekem is oké az egész. mány közművelödés-politiká- ját is ki kell alakítani és fej­leszteni kell. Végül, a konfe­rencia egyetértett azzal is, hogy ha a közművelődés ilyen szerepet tölt be a társadalom életében, fokozatosan ennek megfelelően kell biztosítani anyagi eszközeit is. EZEK AZ ALAPVETŐ MEGÁLLAPÍTÁSOK, amelye­ket a tézisek, — a konferen­cia után már mint a további munka irányelvei — tartal­maztak. Ezek egyetértésre ta­láltak nemcsak a közműve­lődés munkásai, a párt- és az állami vezetés képviselői kö­zött, hanem — és ez rendkí­vül lényeges — az üzemi, vál­lalati és termelőszövetkezeti vezetők között is. Ezt fejezték ki hozzászólásaik. Mindezek az elvi jelentőségű eredmé­nyek a további fejlődés ki­indulópontjai, s ennyiben a közművelődés további fej­lesztésének elvi feltételei megvannak. Ezek azonban a gyakorlati életben csak to­vábbi következetes munkál­kodás, következetes harc út­ján érvényesíthetők. Nem lehet itt felsorolni a most következő összes teendőt. Ezeknek fő irányát a tézisek tartalmazták, s a konferencia azokat kiegészítésekkel, sür­gető jellegű megjegyzésekkel jóváhagyta. Arra van szük­ség, hogy elsősorban az újjá­alakítandó Országos Közmű­velődési Tanács konkrét mun­kaprogramot dolgozzon ki az irányelvekben vázolt felada­tok végrehajtására. Nagyon veszélyes dolog lenne azon­ban, ha akár a közművelődés munkásai, akár a párt-, álla­mi és társadalmi szervek mindent e munkaprogram kidolgozásától várnának, s addig nem tennék,' amit már most tenni lehet. Az ilyen felfogás ellentmondása a konferencia szellemének. MINDENEKELŐTT ARRA Y AN SZÜKSÉG, hogy az irányelvekben megfogalmazott és megerősített elveket te­gyük általánosan elismertté. Ez azt követeli, hogy tovább terjesszük és erősítsük a köz- művelődés korszerű felfogásá­nak eszméit minden érdekelt szervezet és intézmény között. Azt jelenti, hogy teljes joggal és nem kevésbé következetes meggyőző munkával mint az előkészítés során történt, a gyakorlati életben kérjük szá­mon a közművelődés valósá­gos társadalmi megbecsülését. Ez azt is követeli, hogy min­den irányító szervben olyan hozzáértéssel foglalkozzanak ezzel a területtel, olyan szak­szerű politikai döntéseket hoz­zanak, mint ahogyan azt te­Az amerikás harangozott a poharával: — Hát akkor oké, szervusz! — Szerbusz! Igyunk még egyet? — Azt majd én... Kérte, itták, a sofőrhöz töb­ben odaköszöntek, elment mellettük a körzeti rendőr is, és az ujjával tréfásan megfe­nyegette a sörért, de az a régi cimboraság sehogyan sem jött vissza, csak integetett a múltból, mint egy távoli fej­fa, amire ez van írva: Miért? Pedig, ha bármelyiküket kér­dik szavával hiteli, hogy ren­des ember a másik. — Először nem mondom nehéz volt — öklözött a fa­gyos csendbe George, — osztrák láger, kikötőmunka Hamburgban. Sokszor a zsá­kokon aludtam. De azutan ki­kerültem, és all right lett, hát most oké! Itthon tudod mi volt? Az öreg börtönben, én a bányában... Én nem voltam te, én kulák voltam... Mit mondjak neki? — talál­gatta Béres Szabó. — Azt nem mondom, mert nem is érzem, hogy amikor te gimnáziumba jártál, én meg a trágyát ta­postam, én sem voltam te... — Eljössz hozzánk? — kér­dezte, csak azért, hogy szól­jon. — Apámék ott vannak... Hangolt a cigány, lassan esteledett, és az éttermet, mint valami leeresztett füg­göny, úgy fátyolozta a füst szik a társadalom számos más területén: politikában, gazdaságban, közigazgatásban, stb. A konferencia nagy súllyal követelte a közművelődés kü­lönböző területeinek, intéz­ményhálózatainak, a közmű­velődésben szerepet játszó szervezeteknek az egységes tevékenységét. Ennek további erősítéséhez sem kell várni későbbi szabályokra. A tar­talmi, elvi, szervezeti és anya­gi egység megteremtésére már ma is számos feltétel adott, s ha ebben a tekintet­ben következetes és bátrabb harcot folytatunk, már pél­dákkal igazolt eredményekben lehetünk gazdagabbak. Ugyan­csak központi döntések nélkül minden területi szervezet, pártbizottságok, tanácsok so­kat tehetnek a közművelődés munkásainak nagyobb társa­dalmi, politikai, erkölcsi és részben anyagi megbecsülése érdekében is. MIUTÁN BIZONYOS SZERVEZETI VÁLTOZÁSOK VÁRHATOK a megyei taná­csok művelődést irányító te­vékenységében, a koordináció hatékonyságának fokozásá­ban, itt az a veszély, hogy so­kan erre várva, a koordináció jelenlegi szintjét nem kíván­ják az adott lehetőségek kö­zött továbbfejleszteni. Alig lehetne károsabb dolog, mint ha a megyei népművelési ta­nács erre várva, tevékenysé­gét csökkentené. Ellenkezőleg, a példák is bizonyították, hogy ahol megfelelő pártirá­nyítással, rendszeresen tevé­kenykednek, ott ezek a taná­csok nagyon nagy eredmé­nyeket érhetnek el. Sok te­kintetben rajtuk múlik, hogy a konferencia gazdag eredmé­nyeit folyamatosan meg tudjuk valósítani. Külön szeretnék megemlé­kezni a megyei sajtó szerepé­ről és nagy felelősségérőL A megyei sajtó általában eddig is többet foglalkozott a köz­művelődés aktuális problé­máival, mint a központi. Még mindig nem tett azonban ele­get. A közművelődés problé­mái megkövetelik a velük va­ló rendszeres és hozzáértő foglalkozást. Ha a sajtó mun­kásai megértik, mit jelente­nek a konferencia által elfo­gadott elvek, — hogy a köz- művelődés össztársadalmi ügy és a művelődéspolitika szer­ves része. — gondolom, na­gyon sokat tehetnek, sokat segíthetnek az új fejlődési szakasz reális megvalósításá­ban. A terület minden fi­gyelmet megérdemel és a sajtó kiemelkedő szerepet játszhat az elvek gyakorlati megvalósításában. — Te Gyurka — kérdezte George jó idő múlva —, volt a fatheréknál a padláson né­hány birkakolomp, meg te­héncsengő, nem találtátok meg? — Dehogy nem... — Nekem adnád? — Szívesen. De minek? Nyujorkban nincsen csorda­járás! — A gyerekeknek... hazul­ról. Sokszor eszembe jut. Olyan szépen szólt, amikor legeltettünk a tarlón. — Elviheted az egészet. — Thank you... majd kül­dök érte valamit. — Szóra sem érdemes — mondta Sofőr Szabó, és elfe­ledte. hogy a fia állandóan Lee farmernadrágért nyúzza. Felálltak és fizettek. — Hazaviszlek — mondta George a hamburgi Ford mel­lett, de Gyurka nevetve a Trabantjára mutatott. A kora estben úgy fénylet­tek a lámpák, mint a búcsú­járó szentjánosbogarak. Ma­gasan az oszlopokon sok-sok, lenn a földön kétszer kettő egymás után. Az első kettő mögött Szabó Gyurka mosoly­gott: Megint murizik majd az asszony, s a másik kettő mö­gött Mr. George Sabo éppen cigarettára gyújtott. Tulajdon­képpen oké az egész — gon­dolta, csak azt nem tudta mi az a parányi, motoszkáló fáj­dalom a szíve alatt­Megvertek egy öreg em­bert, mert azt hitték róla: boszorkány. Az egyik nyír­ségi tanyában történt az eset, amin kedve lenne mo­solyogni az embernek, ha nem keserdne meg a száj­íze, hogy 1970-ben ilyen is előfordul még. De nem ezek a jellemzők, hanem kevés­bé látványos régi és újke­letű babonák. Mert nem haltak ki az emberi tudat­lanságból, maradiságból, megkövesedett szokásokból táplálkozó tévhitek. Különö­sen makacsul őrzik rejtett zugaikat az emberi fejek­ben az elzárt kis települése­ken, tanyákon. Babona és kultúra Babona és kultúra — egy­mással ellentétes — mégis együtt élő jelenségek nap­jainkban. Olykor nemcsak a „tanulatlan” embereknél, hanem a műveltebbeknél is „békésen” megférnek egymással. Néhány éve egy tanyai művelődési terem fia­tal vezetőjével beszélget­tünk. Az érettségizett fia­tal lány mosolyogva mesél­te, hogy a mamája ólom­ból kiöntötte, hozzá men­jen-e a mostani udvarlójá­hoz. És az ólom azt mutat­ta, menjen hozzá. „Ne higy- gyék, hogy hiszek az ilyes­miben, de néha lehet, hogy van benne valami” — így fogalmazta felemás, bizony­talan véleményét. Mint aki félig még a régi világ sze­rint él, cselekszik, de abban már nem hisz, az újban, a tudományos világnézetben még nem teljesen szilárd... Tanyákat járva elgondol­koztató, — ha már, helye­sen tudomásul vettük a va­lóságos helyzetet, még hosz- szú ideig van jövőjük, lé­tezni fognak, — vajon az utak, kutak, boltok, s egyéb „adományok” mellett milye­nek az adósságaink a ta­nyavilág kulturális gondo­zásában. Nem elsősorban a tanyai iskolákra, kollégiu­mokra gondolunk. Bár még itt is vannak tennivalók, sőt hosszú ideig ez jővő idő­ben is érvényes. Milyen kulturális gondozásban tud­ják részesíteni a tanyavilág kilencvenezres táborát a sze­rény lehetőségek között dol­gozó művelődési termek, klubok? Lényeges tényezővé tudnak-e válni a művelődé­si autók, ezek a mozgó mű­velődési házak? Hogyan tá­mogatják a községek a ki­sebb „családtagot”, amikor a kulturális pénzek elosztásá­ról döntenek? Művelődési lehetőség nélkül? Egy kicsit a válasz is benne van a kérdésekben, bár nem egyformák az adottságok. Vannak olyan tanyai művelődési intézmé­nyek, mint a nyíregyházi felsősimái — klubbal, tar­talmas programmal. Már foglalkoztunk a nagykállói szövetkezeti kulturális társu­lással, amely a nagytanyás járás szétszórt települései­nek igyekszik „házhoz” vin­ni a kultúrát De még jóval több az elmaradott, ese­ménytelen, semmilyen mű­velődési lehetőséggel nem rendelkező apró tanya. Ezek hétköznapjaiba legfeljebb az évenként egy-két alkalom­mal megrendezendő tanya­napok hoznak egy kis pezs­gést, színt. De mi történik a két „ünnep” között? Még a tanyák zömében nincs villany, hiányzik a rádió, a televízió. Ahol van, ott sincs minden gond elűz­ve, de a távolság lényege­sen rövidülhet az eldugott tanya és a nagyvilág között. De ne higgyük, hogv a ta­nyai ember első dolga a villany bekapcsolása után. hogy siet a boltba tévét, rá­diót venni. Nemcsak az idegenkedés tartja távol tő­le, hanem olyan meggon­dolás is, mint a nem éppen filléres vásárlás, s a havi öt­venforintos használati díj. Egy kicsit szemléletformá­lás kérdése is, hisz a tíz-ti- zenkét éves kislánynak meg­vásárolt nem éppen filléres bútor helyett, egy része fe­jében hasznosabb lenne a televízió, a rádió a család­nak. De van-e mindig „kéz­nél” egy pedagógus, klub­vezető, vagy valaki más, aki tud hatni a fejekre, elhatá­rozásokra ?! Lehet, hogy egyenlőtlensé­get szülne, de tálán nem ár­tana az országos szervek il­letékeseinek gondolkodni, hogyan lehetne a mostani­nál előnyösebben, kedve­zőbb feltételekkel, tévét, rá­diót küldeni a tanyavilág la­kóinak. Már az is árcsök­kentő lenne, ha mozgóáru­szállító kocsikban helybe vinnék az ilyen árucikket, utazgatást, költséget takarí­tanának meg. Lenne más for­ma is; —ha kiterjesztenék a tévékölcsönzést a tanyavi­lágban, az emberek megked­velnék az újszerű szolgálta­tást, családok ezreihez jut­na el az irodalom, a Képző­művészet, a zene, az ország és a világ dolgai. Ám a villanyvezeték — az igen költséges építési munka — véges. Maradnak a villany nélküliek, ahol egyetlen kulturális szolgál­tatás az időközönként meg­jelenő művelődési autó. Saj­nos az útviszonyok, s egyéb akadályok miatt a megye 6—8 könyvtári és művelődé­si központokhoz tartozó autó a több száz tanyának csak egy kisebb részét érinti, azokat sem a kívánt sűrű­ségben. Érdemes lenne meg­vizsgálni a művelődési autók hatókörét, mennyiben töltik be hivatásukat, milyen más „profilt” kaptak egyes szer­veknél, amitől nem jut idő és kilométer a tanyavilág kulturális gondozására. Árvíz után Az árvíz utáni nehéz helyzetben, amikor a legfon­tosabb, hogy az emberek fe­je fölött tető legyen, nem lehetünk álmodozók vagy követelőzők. Mégis a tanyák eredményesebb kulturális ellátása szükségessé teszi, hogy belátható időn belül Haydn, Mozart, Schubert, Strauss és a zene más nagy­jainak neve elválaszthatatla­nul összeforrott BéccseL Ne­kik köszönheti Bécs, hogy a világ zenei fővárosának te­kintik. S' ami mindennél többet jelent: itt élt és al­kotott 35 éven át, itt alussza örök álmát a legnagyobbak legnagyobbja, Ludwig von Beethoven, akinék ebben az évben ünnepli az egész világ születése 200. évforduló­ját. Természetes tehát, hogy Bécs az idén Beethoven je­gyében ünnepel. Franz Jonas köztársasági elnök mondotta: „Beethoven Bonnban született ugyan, de életműve elsősorban Bécsé. Itt vált érett művésszé. itt születtek halhatatlan alkotá­sai és hamvai is itt nyugsza­nak”. A bécsi ünnepi hetek idei megnyitóján Beethoven egyik ritkán játszott balettmuzsiká­ját mutatták be. A tudományos akadémia Beethoven-emlék- estjén Paul Hoffman, a a Burgtheater igazgatója ze­nei illusztrációkkal doku­mentumokat, leveleket is­mertet „Beethoven bécsi út­ja” címmel. Egy jelentős nemzetközi rendezvény: 18 ország 300 tudósa vett részt júniús 2—5 között azon a szimpozionon. amely Beet­hoven életművével foglalko­zott. Kissé ünneprontónak hat­nak az ünnepi megemléke­zések egyes mellékhajtásai. így például a Beethoven Ünnepi Hetek programját is- merető brosúra egyszerűen „az év sztárjának” aposztro­fálja Beethovent és leírja a többi között, hogy Beetho­elkezdjék a megye kulturá­lis sze.tei egy tanyajáró kultúr-autóbuszpark alap­jainak lerakását is. Megyei erővel ez sem oldható meg, mint annyi más szabolcsi feladat. De ha alkalmas idő­pontban életre kelne egy mozgalom, azzal a céllal, hogy adjon, aki tud használt autóbuszokat a tanya­világnak, ez sem volna lehe­tetlen. csakúgy, mint „a te­levíziót minden iskolának...” Végül a községbeli, járás­beli beruházási keretek, kul­turális költségvetés igazsá­gosabb elosztásával is javí­tani lehetne a helyzeten. Is­merünk olyan tanyás köz­séget, ahol városi színvona­lú művelődési házat építet­tek. Szükség volt rá De ben­ne van az épületben a több száz tanyai család község­fejlesztési hozzájárulása is. Bejöhetnének persze ők is a 10—15 kilométerről, egy mo­ziba, egy-egy rendezvényre. De ők helyben, a tanyaköz­pontban szívesebben össze­jönnének egy tévé, rádió mellé, de nincs rá lehetősé­gük. Másutt az elromlott té­vé javítási díja okoz bajt, a tsz megunja javíttatni, —- elég ha kifizeti a havi 50 forintos díjat, a művelődé­si teremnek pedig nincs rá pénze. Bizony apró, de a tanyai embereknek mégsem kicsi gondok ezek. Lassan széled... Hogy ma még inkább bosszankodnak amiatt, hogy nem, vagy alig kapnák sort a tanyai boltban, igaz. Ke­vesebben mérgesek a rossz, vagy a nem létező tévé miatt. De — ha nem te­szünk érte — még sokáig a sörhiány lesz a tanyai em­ber bosszúságának témája. S még hallhatunk boszor­kánynak hitt öregről, babo­náról. Még ha „túlteljesít­jük” is a tanyavilág kultu­rális gondozásának tervéi akkor sem örülhetünk túl­ságosan. Váci Mihály emlé­kezetes költeményére gon­dolva még hosszú küzdelem áll a művelődés munkásai és minden tenniakaró előtti „Lassan széled a vert törté­nelem. . F. G. ven: „bár nőtlen volt, zseni­jével nagy sikereket ért el az asszonyoknál”. Megírják azt is. hogy a reggeli kávé­jához pontosan 60 kávésze­met használt fel és hogy „kenyérleves tojással” volt a kedvenc étele. A vásári jelleget egy bécsi cukorgyá­ros úgy igyekezett kihasz­nálni, hogy Beethoven bon­bonéi reket hozott forga­lomba. Természetesen nem hiányoznak az ilyenkor szo­kásos emlékérmék sem. Beethovent úgy is emlege­tik, mint „Bécs vándorát". Nem kevesebb, mint 69 em­léktábla jelzi azokat a he­lyeket. ahol Beethoven hosszabb-rövidebb ideig tartózkodott Az idegenfor­galmi szervek „Beethoven« buszjáratot” szerveztek, amely, a prospektus szerint mintegy három és fél órás úton a 17 legfontosabb em­lékhelyet keresi fel. Zenei vállalkozók és tudó­sok, hanglemez- és filmgyár, tők, rádiószerzők és tévéren­dezők, szobrászok és hang­jegymetszők. kiadók és tár­caírók gondoskodnak arról, hogy a Beethovenre való emlékezés betöltse a nagy zeneszerző születése 200. év­fordulójának esztendejét A híres heiligenstadtí végrendelet utolsó szavai így hangzottak: „Éljetek -bol­dogul és halálom után ne feledkezzetek meg teljesen rólam!” Ha Beethoven ak­kor a jövőbe lát e szavak sohasem hangzottak volna el. Bécsben és az egész vi­lágon Beethoven ma élőbix mint valaha. Gáti István Becs és a Beethoven»)ubileum

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom