Kelet-Magyarország, 1970. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-30 / 151. szám

if. otdal 'SYARORSZAä 1970. jiínfus 59, A NAP H I »JE I A KOSSUTH KÖNYVKI­ADÓ gondozásában megjelent Nyers Rezsőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárá­nak, az MSZMP Központi Bi­zottsága Politikai Akadémiá­ján elhangzott beszéde „A jö­vedelmezőség és a jövedelem- elosztás problémái hazánk­ban” címmel. HOLNAPTÓL NAGY­KÖZSÉGEK. Július 1-én ad­ják át a megyei tanács vég­rehajtó bizottságának tagjai az oklevelet a nyíregyházi járás két új nagyközségé- nak, Nagyhalásznak és Tisza- dobnak. A két nagyközség­ben ezen a napon alakul meg a nagyközségi tanács végre­hajtó bizottsága és választ­ják meg ennek tagjait. AZ ÖREGEK BIZTON­SÁGBAN. A felső-tiszai ár­víz 460 idős családot, ezen- belül 705 idős egyedülállót sújtott. A károsult családok közül 421-nek volt saját la­kása, de érvényes biztosítása azonban csak 63-nak. Eddig számos intézkedés született az idős emberek megsegíté­sére, ezek közül a legfonto­sabb: 161 árvízkárosult ma­gános, állandó gondozásra szoruló idős emberről intéz­ményesen gondoskodnak, őket szociális otthonokban helyezik el. A SZABOLCSI BRIGÁD ÖTÖDIK. Szombaton feje­ződtek be a szocialista bri­gádok országos döntőjének versenyei. A vetélkedésben a Nyíregyházi Konzervgyár Fejlődő Szatmár nevű szo­cialista brigádja az ötödik helyen végzett. HÁROMBÓL EGYET. Jú­lius 2-től tíz községet von­nak össze a nyíregyházi já­rásban. így egy közös tanács alá tartozik majd Levelek, Besenyőd, Magy — Apagy, Nyírtét — Tiszabercel, Paszab, — valamint Vasmegyer, Besz- terec és Tiszarád. NÉVADÓK ÉS KISZ-ES- KÜVÖK. A Családi és Tár­sadalmi Eseményeket Ren­dező Iroda szervezésében szotnbaton KISZ-esküvőt tar­tottak Nyíregyházán, ahol a tanárképző főiskola négy hallgatója kötött házasságot. Július 12-én pedig a megyei építőipari vállalatnál tarta­nak tizenkettes névadó ün­nepséget. LOTTÖNYEREMÉNYEK. Jelentkezett a 24. játékhét egyik nyertese, Cservenyák Gábor nyírcsaholyi lakos sze­mélyében, aki 60 ezer forintot, — a 25. heti nyertesek: Tóth József jékei és Gebri Pál ófehértói lakosok, akik 42— 42 ezer forintot nyertek. Is­meretlen még a 26. hét 108 ezer 370 forintos nyeremény tulajdonosa, akinek a 8 748 677 sz. lottószelvény van birtoká­ban. IBRÄNY KÖZSÉG KÜLTE­RÜLETÉN Budaházi Balázs 23 éves motorszerelő motor­kerékpárjával az árokba bo­rult, a szerencsétlenül járt ittasan vezető motoros a kórházban meghalt. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 8. Telefon: 16-70, 16-71, 30-0S. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 07 344. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hőnapra: 20 forint Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél Indexszám. 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. NYÍRSÉGI nyomda Dózsa György út 5. Felelős vezető: Holéczl István Az utasellátó a nyíregyházi állomás melletti téren szépen berendezett éttermet nyitott. Az új étterem ideiglenes jelleggel működik majd az új, korszerű utasellátó rekonstruciójának elkészültéig. Hammel József felv. TÁJÉKOZTATÓ A NEMZETI BANKBAN fitt az 500 forintos Jövőre megjelenik a nikkel tízes Hétfőn délelőtt Pulai Mik­lós, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettese bejelen­tette: július 1-én forgalomba kerül az új formájú és alap­anyagú kétforintos. Augusztus 21-én megjelenik a legnagyobb címletű ma­gyar bankjegy, az 500 forin­tos. A kétforintos sárgarézből készül, súlya 4,44 gramm, átmérője 22,4 milliméter, az érme széle sima. Június 30. után a törvényes fizetési eszköz a sárgaréz kétforintos, de a Magyar Nemzeti Bank a még forgalomban lévő, je­lenleg használt kétforintoso­kat névértékben ezután is átcseróli. Az 500 forintost fehér pa­pirosra nyomják, hossza 174, szélessége 80 milliméter Összhatásában szürkéslila színű. Az egyik oldalán Ady Endre portréja, a másikon budapesti panoráma látható, előtérben az Erzsébet-híddal. Az új pénzek forgalomba hozatalára azért van szükség, mert a jelenlegi kétforintos könnyen összetéveszthető a meglévő ötforintossal. Az ötszázast azért tervezték, hogy megkönnyítsék a kész­pénzforgalmat. Jövőre megjelenik a nik­kel alapanyagú 5 és 10 forin­tos érme is. A tervek sze­rint a fém és a papír 10 fo­rintos egy időben, egyszerre forgalomban marad. A könyvhéten ajándékozott sorsjegyek húzásának főbb nyereményei A főnyeremény Moszkvics személygépkocsi: nyerte 8. osztály, 3900 szám. 10 000 fo­rintos utazási utalványt, 4. osztály, 10 562-es szám, 8000 forintos utazási utalványt nyert 5. osztály, 395. sz., 1. osztály, 6212 szám, 5000 fo­rintos utazási utalványt nyert 2. osztály, 14 210 sz., 15. osztály, 16 116 szám, 6. osztály, 6552 szám, 3000 fo­rintos utazási utalványt nyert 2. osztály, 16 550 sz., 11. osztály, 3708 sz. Ezenkí­vül nagyobb könyvnyeremé­nyek voltak kihúzva, a tel­jes nyereménylisták a hét közepétől bármelyik köny­vesboltban megtekinthetők. CSAK ÖTEN NEM tanul­nak tovább a nyíregyházi tanyai kollégiumban az idén végzett nyolcadikosok közül. Az iskola jó munkáját dicsé­ri, hogy 43 végzős tanuló kö­zül 9-et gimnáziumba, ötöt szakközépiskolába, 22-őt szakmunkásképző intézetbe, míg két tanulót gyors- és gépíróiskolába vettek fel. NYÜLLELTÁR. A számos­közi vadásztársaságokat az árvíz miatt közel 15 millió forintos kár érte. A nyulak törzsállományából — a nem­régen befejezett felmérések szerint — közel 10 ezer da­rab pusztult el, ezenkívül a víz áldozata lett körülbelül 180 őz is. A JÚNIUSI TARTÓS FOR­RÓSÁG „megzavarta” a ter­mészet rendjét: a Mecsek al­ján második tavaszukat élik egyes fák és cserjék. Pécsett, a vasutasok parkjában, ismét virágokat bontottak a tuli­pánfák, amelyeknek április­ban egyszer már dús virágzá­suk volt. A délszaki, meleg- kedvelő cserjék a hosszan tar­tó kánikula hatására megint felöltik tavaszi ruházatukat. A városhoz tartozó donátusi szőlőhegyen az egyik termés­től roskadozó almafa hozott másodvirágokat. A meleg ég­hajlatú Mecsekalján nem ritkaság a másodvirágzás, az idén azonban — a megfigye­lések szerint — különösen gazdagnak ígérkezik a „máso­dik tavasz”. VASÁRNAPTÓL AZ ŰJ ÜTŐN. Bár július 3-án, pén­teken délelőtt 9-kor műsza­kilag átadják az építők az új Sóstói utat, a gépjármű- forgalom csak 5-én, vasár­naptól kezdődhet meg. A vá­rosi tanács és az AKÖV meg­egyezése értelmében vasár­naptól a 8-as számú autó- buszjárat a Tanácsköztársa­ság tértől a meleg strandig, míg a 7-es számú járat a Tanácsköztársaság tértől a sóstóhegyi vasútállomásig fog közlekedni. A FÖLDMÜVESSZÖ VET­KEZETI (ÁFÉSZ) TÁNC­EGYÜTTESEK augusztus 1-én Balatonlellén, augusztus 2-án pedig Siófokon tartják orszá­gos találkozójukat. Ünnepé­lyes megnyitó, menettáncver- seny, és gálaestek adják a két­napos találkozó programját, amelyen az ország minden megyéjét egy-egy együttes képviseli. A IX. nemzetiségi táncfesztivált az idén augusz­tus 19—20-án tartják Keszt­helyen. A 19-i műsort követő­en augusztus 20-á-n a szereplő- gárda a környék magyar és nemzetiségi falvaiban ad ün­nepi műsort. Ezzel egyidőben rendezik meg a II. debreceni néptáncfesztivált. Itt, táncos felvonulás és a nagyerdei szabadtéri színpadon lebonyo-. lított verseny egészíti majd ki a virágkarnevál látványos­ságait. 600 NAP TÁRSADALMI MUNKA. A jövő hét elején küldik el azt a 10 ezer pár cipőt, amit svéd megrende­lésre készített a Nyíregyházi Cipész Ktsz, s ezzel teljesítet­ték első féléves tervüket. Ezután két hétre leáll az üzem, belső tatarozást, gép­karbantartást végeznek. A nagyjavítás ideje alatt a ktsz dolgozói összesen 600 munka­napot dolgoznak az árvíz súj­totta terület újjáépítésén, tár­sadalmi munkában. PROGRAM 1970. június 30, kedd PÁL NAPJA A Nap kél: 3 óra 49 perckor, nyugszik: 19 óra 46 perckor. A Hold kél: 0 óra 46 perckor, nyugszik: 17 óra 23 perckor. ötven évvel ezelőtt, 1920. június 30-án jelent meg Bécsben a Pro­letár, a Kommunisták Magyaror­szági Pártjának hetilapja. A folyóiratot, amely 1922. janu­árjáig rendszeresen megjelenik, illegálisan Magyarországon is ter­jesztik. Szerkesztői Rudas László, Lukács György és Pogány Jó­zsef. Az emigrációba kényszerült magyar kommunisták — Kun Béla, Landler Jenő, Fogarasi Bé­la, Varga Jenő, Illés Béla és má­sok — e lapban kezdik meg az eszmei küzdelmet az ellenforrada­lom ellen. A lap sok érdekes, magas szín­vonalú cikket közöl a magyar vi­szonyokról, a munkásmozgalom, a pártépítés elvi és gyakorlati kérdéseiről, s így komoly segítsé­get nyújt az itthon dolgozó kom­munistáknak is. Szintén sikere­ket ér el abban a másik célki­tűzésében, hogy a Közép-Európá- ban (Romániában, Jugoszláviában, Ausztriában, Szlovákiában) szét­szórt magyar kommunista emig­rációt összefogja; ezért sokat fog­lalkozik a hazánkkal szomszédos országok problémáival is. A jobboldali lapok természetesen ál­landóan támadják a Proletárt, amelynek tekintélyét jól bizonyít­ja, hogy cikkeit, megállapításait gyakran idézi a világsajtó is. Zápor, zivatar Várható időjárás ma estig: erő­sen felhős ég, sok helyen eső, zi­vatar, élénk, helyenként erős, át­menetileg viharos északi, észak- nyugati szél. A hőmérséklet dé­len és keleten is csökken. Vár­ható legmagasabb nappali hőmér­séklet 18—24 fok között. Kossuth rádió 8,20: Barokk versenyművek. — 9,00: Harsan a kürtszó! — 9,35: A Belügyminisztérium „Duna” művészegyüttesének népi zeneka­ra játszik. — 10,05: Szerelem. Mai költők versei. — 10,15: Rossini operáiból. — 11,03: Dokumentum- műsor Radnóti Miklósról. V. rész (ism.) — 12,30: Melódiakoktél. — 13,45: Uj Georgikon. — 14,00: We­ber: A bűvös vadász — nyitány. — 14,12: Egyszer már tetszett! — 15.10: Dalok Vietnamról. — 15,17: Népdalgyűjtőúton Kodály Zoltán nyomában. — 15,37: Két ország- gyűlés között. — 16,05: Kórodi András vezényel. — 17,05: A rö­vidlátó főnixmadár. — 17,20: Könnyűzenei híradó. — 17,50: Mozart-dalok. — 18,00: Interjú Pullai Árpáddal, az M.SZMP KB titkárával a nők helyzetéről. — 18,30: Mirella Freni énekel. — 19,30: A Szabó család. — 20,00: Kedves lemezeim. Mátrai Betegh Béla a mikrofon előtt. — 21,03: Esti beszélgetés. — 21,33: Színes népi muzsika. — 22,20: Három a kislány. Operettrészletek. — 22,40: A jövőkutatás hazai laborató­riumában. — 23,00: A Weiner vonósnégyes felvételeiből. — 0,10: Tánczene. Petőfi rádió 8,05: Fúvóspolkák. — 8,20: Nép­dalok, csárdások. — 8,45: Kül­politikai figyelő (ism.) — 9,00^ Kedvelt táncdalok, népszerű elő-’ adók. 9,35: Rimszkij-Korszakov- és Muszorgszkij-dalok. — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. -- 12,00: Zenekari muzsika. — 13,03: Tör­vénykönyv. — 13,20: Háry János. Részletek Kodály Zoltán daljáté­kából. — 14,00: Kettőtől hatig... — 18,10: A halál és a némaság földje ez. — 18,30: Kóczé Gyula népi zenekara játszik. — 18,52: Olaszországi útijegyzetek I. — i.9,12: Hangverseny a stúdióban. — 20,25: Uj könyvek (ism.) — 20,23: Negyedszázad emlékezetes regényei. — 21,05: Hangverseny a IV. nemzetközi Bartók Béla kórusverseny alkalmából. — Közben: Kb. 22,15: Versek (ism.) — Kb. 22,35: A kórushangverseny folytatása. — Kb. 23,35: Nóták. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: A nap krónikája. — Gyermekkórusok. — Szatmári építkezéseken. — Könnyűzene. Televízió 17,58: Hírek. — 18,05: Csere­bere nagyban. — 18,40: Sanzon­ról sanzonra... — 19,10: Esti me­se. — 19,20: Interjú Pullai Árpád elvlárssal, az MSZMP KB titká­rával a nők helyzetéről. — 20,00: Tv-níradó. — 20,20: Szép Ernő: Vőlegény. Komédia három fel­vonásban. A Színház- és Film- művészeti Főiskola Stúdiószínhá­záruk előadása, felvételről. — 22,2d: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratisiavai tv 17.55: Hírek. — 18.00: Ifjúsági adás. — 19,00: Tv-híradó. — 19.35: Elő krónika. 6. rész. — 20,05: Da­lok. — 20,15: Elsőbbségadás köte­lező. 4. Motorosok vidám vetél­kedője. — 21,05: Krasznojarszk táncol és énekel. — 22,05: Tv-hír- adó. Román tv 17,05: Riportműsor. — 17,45: Beethoven-műsor. — 18,20: Ezer- egy este. — 19,15: Sadoveneu drá­mája. — 21,15: Musicorama. Ze­nés tv-műsor. — 21,45: Irodalmi krónika. A nyíregyházi mozik műsora KRÜDY MOZI ÖTEN AZ ÉGBŐL Szovjet film Előadások kezdete: 4, ne­gyed 7 és fél 9 órakor. Telefon: 12—61. KERTMOZI: HOROSZKÓP Jugoszláv film. Előadás kezdete este fél 9 órakor. Pénztárnyitás este fél 7 órakor. BEKE MOZIS DÁKOK Román, francia film. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: SIKERÜL-E HŐSEINKNEK MEGTALÁLNIUK AFRIKÁ­BAN TITOKZATOSAN EL­TŰNT BARÁTJUKAT Színes, olasz film vígjáték. Előadások kezdete: 4. 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ MOZIJA: AZ APACA Francia film. Előadások kezdete: fél I, és fél 8 órakor. MEGYEI SIKER A TELE­VÍZIÓBAN. A most folyó If­júság 1970! ifjúsági vetélke­dősorozaton a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola kórusa megszerezte az első helyet. ÚJRA TERMEL AZ ERŐ­MŰ. Ismét lezárták a zsili­peket a tiszalöki erőműnél és több mint ötvennapi kényszerszünet után meg­kezdték a folyó duzzasztá­sát. A turbinák ismét áramot termelnek. GYORSLISTA a június 29-én megtartott lottó jutalomsorsolásról, amelyen a 26. játékhét szelvényei vettek részt. Szám: Nyeremény: Szám: Nyeremény: Szám: Nyeremény: 1 866 073 camping félsz. 1 871 853 ruházati cikk 1 883 161 háztart. gép 2 079 579 háztart. gép 2 097 611 lemezjátszó 7 879 942 hűtőgép 7 881 486 méteráru 7 888 934 OFOTÉRT-ut. 8 087 884 éléskamra ut. 8 091 469 utaiv. 8 093 702 méteráru 8 108 553 ki mit vál. 8 111 218 éléskamra ut. 8 113 183 hűtőgép 8 116 85? háztart. gép 8 601 243 háztart gép 8 603 215 OFOTÉRT-ut. 8 609 486 Ki mit vál. 8 630 054 utalvány 8 639 698 mosógép 8 641 545 fényképezőgép 8 642 382 rádió 8 657 400 utalvány 8 690 465 méteráru 8 691 622 rádió 8 699 669 háztart. gép 8 701 956 utalvány 8 712 706 rádió 8 732 522 éléskamra ot 8 755 912 mosógép 8 762 742 lemezjátszó 8 766 235 ruházati cikk 8 784 683 bútor 8 797 084 televízió 8 799 023 éléskamra ut. 8 826 866 hűtőgép 8 836 645 éléskamra ut. 8 837 765 lak-tex 8 846 488 ki mit vál. 8 853 021 utalvány 8 863 665 ki mit vál. 8 875 756 BÁV-ut. 8 894 311 éléskamra ut. 8 910 168 camping félsz. 8 910 259 éléskamra ut. 8 920 091 camping félsz. 8 925 112 ruházati cikk 8 933 216 OFOTÉRT-ut. 8 933 642 camping félsz. 8 947 289 utalvány 8 952 334 éléskamra ut. 8 955 137 fényképezőgép 8 965 841 éléskamra ut. 8 968 041 éléskamra ut. 8 978 062 utalvány 8 985 982 lak-tex 8 993 381 utalvány 9 009 264 ki mit váL 9 015 869 televízió 9 018 810 háztart. gép 9 037 926 hűtőgép 9 068 329 éléskamra ut. 9 071 300 éléskamra ut. 9 078 830 televízió 9 079 071 mosógép 9 084 442 rádió 9 085 738 televízió 9 100 434 ruházati cikk 9 110 885 éléskamra ut. 9 139 321 bútor A nyertes szelvényeket 1970. július 20-ig kell eljuttatni a Sportfogadási és Lottó Igazgató­sághoz (Bp. V., Münnich Ferenc u. 15.) A gyorslista közvetlenül a sor­solás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem válla­lunk. (MTI) Rajzik a pajzstetG A kaliforniai pajzstettilárva ra>í zása az egész megye területén megkezdődött. A változékony időjárás azonban vontatottá teszi a rajzás lefolyását. Mivel a kártevő nagyarányú elszaporodása esetén súlyos ká­rokat okozhat, és kártétele ex­portgátló tényező is, feltétlenül indokolt az ellene való védekezés végrehajtása. Permetezésre az alábbi növényi védőszerek használhatók: Házikertben: Ditrifon 5« WP; FJibol E 0,3—0,5 %; Lebaycid 0,1 %; Metation 0,2 %; Foszfotion 0,15—0,3 %; Safidon 0,25 %; stp. Nagyüzemben: Dimecron 50 0,05—0,1 %; Metilparathion WP 0,5—0,6 %; Wofatox Sp. 30 0,5— 0,6 %; Ultracid 40 WP 0,1—0,13 %; Gusathion 0,15—0,2 %; stb. A rajzás elhúzódására való te­kintettel a permetezést 8—10 nap múlva célszerű megismételni. Az óvó rendszabályok betartá­sára külön felhívjuk a figyelmet. Növényvédő Állomás Kállósemjén PÓTOLJÁK A VADKART. A MAVOSZ és a MA VAD nagyszabású fácán- és fo­goly tenyésztési akcióba kez­dett az árvízkárt szenvedett vadásztársaságok területein. Csaknem négymillió forintos kedvezményes hitellel pótol­ják az elhullott vadakat SIÖFOK ÉS BALATON­SZABADI KÖZÖTT a Buda­pest felé közlekedő gyorsvo­nat halálra gázolta Révhegyi János 69 éves nyugdíjast, ta­mási lakost, aki a sínen kalapálta kaszáját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom