Kelet-Magyarország, 1970. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-28 / 150. szám

*. cflésA

KET.ET.MAG'V'ARO'RSZA« — VA« ArNAPT MELLÉKLÉT

Í97Ö, Június 2»

Galambos Lajos:

Sör és lepke

Milyen volt

Móricz Zsigmond bölcsője

Emlékszobák megyénkben - Múzeum a Krúdy-, a Benczúra Szamuelya Táci és a Sipkay-emlékeknek

Hét éve talán, hogy ők ketten egyszer piszkosul ősz- szeverekedtek. Közeli rokonságban lévén, a pesti Szila- siék, mint rendszerint, ekkor is lent töltötték szabadságukat Gáboréknál. Vasárnap a szülők arra riadtak, hogy a tömzsi Gábor, meg a nyúlánk Imre ordítozva tépi egymást. Mindkettejük fejéből patakzott a vér, mire szétválasztották őket,

— Mért verekedtek, átkozottak?

De a két lurkóból nem lehetett kihúzni egy szót se...

— Legalább az mondjátok meg, kj kezdte?

Az egyik így szólt:

— Imre.

A másik:

— Gábor.

Valahogyan ezen a nyáron, miattuk-e, vagy más okok játszottak közre, elhidegültek egymástól a szülők is. Két teljes esztendeig nem látogattak a vidékiek Pestre, a pestiek pedig vidékre. De aztán megint összemelegedtek,

ahogy testvérekhez illik, s a két kamasz között sem volt azon túl semmi baj. Imre Pesten tanult a gyárban, az apja mellett, Gábort pedig beszervezték a gépállomásra.

Tulajdonképpen Gábor most kapott először igazi szabadságot. A megyénél úgy számították ki. hogy aratás idején ő takarította be a legtöbb terményt. Fizetésén felül még valami jutalom is ütötte a markát s el akarták küldeni üdülésre a Balaton mellé. De ő azt mondta: minek nekem a Balaton, megyek inkább Pestre, víz ott is van, s legalább szállásra meg kosztra nem kell költenem.

Édesanyja persze feltarisz- nyázta, nehogy valamiben is hiba legyen, s Gábor egy péntek reggel sötétbarnán beállított a nagybátyjáékhoz. Imre újjongva fogadta:

— Remekül nézel ki! Én biztos nem leszek ilyen barna soha.

— Gyere a kombájnra, majd ott leégsz.

Ebéd után Gábor elkísérte unokabátyját a délutáni műszakra, Imre csak hétfőtől szándékozott szabadságra menni.

Mielőtt indultak volna, Gábor ugyanazt az inget vette fel, amelyikben jött.

— Várj csak — mondta Imre —, ehhez a sötét bőrhöz mutatok én neked egy másikat.

S odaadta Gábornak a hófehér nyloningét. De hát más alkatúak voltak, akármennyire is illet Gábornak ez a pa- tyolatfehér, a hátán megfeszült, szétrepedni készült, le kellett vennie.

Másnap bejárták a várost, hogy szerezzenek egy ilyen inget, ugyanilyen mandzsettagombbal, ugyanilyen kemény nyakkal, amit soha nem kell vasalni.

— Este sörözünk rá egyet — mondta Imre, a sikeres vásárlás után.

— Az jó lesz.

Este tizenegy tájban tértek be a közeli kerthelyiségbe. S mindjárt, ahogy beléptek, észrevették a társaságot. A fekete hajú nő három, nagyon is suhanc külsejű fiatalemberrel ült egy asztalnál. Közülük az egyik apró, vörös bajuszkát viselt. A nő őt csókolgatta. A látványt mindketten megfigyelték, Gábor hunyorítva kérdezte:

— Milyen hely ez?

— Itt mindig jó söröket mérnek.

Kerestek egy asztalt, rendeltek, s valami csend ült közéjük. A sör jólesett. Újabb pohárral rendeltek, s Gábor a kerthelyiség világító berendezéseit nézegette. A fényben remekül festettek a hófehér, mandzsettás ingben, tisztán és frissen borotválkozva. A második pohárba éppen csak belekóstoltak. Tekintetük átsuhant egymáson úgy tűnt, a szavakból végképp kifogytak, hiába áll előttük a sör. Végre Imre felsóhajtott:

— Kérdezhetek valamit?

— Kérdezz.

—■ Neked is ismerősnek tűnik az a nő?

— Ismerősnek.

Aztán ismét csendben maradtak,

Imre erőlködve kutatott valami beszédtéma után, amiben megkapaszkodhatnának:

— Gyűrhetted az ipart, ha jutalmat is kaptál.

— Nem gondoltam jutalomra.

— Nálatok tán megszabott műszak sincs?

■— Van.

— Nem tartják be. ahogy hallottam

— Hát — mondta Gábor —. ha peregni kezd a szem, kimegy az ember éjszaka is. Nem nagy dolog.

— Udvarolsz valakinek? — kérdezte Imre,

— Nézelődik az ember

Ittak és rendeltek megint.

— Hát te? — kérdezte Gábor.

— Én is forgolódott.

— Forgolódni jó.

Akkor odaért hozzájuk a fekete hajú nő és kettejük között megállt az asztal mellett.

— Hosszú — mondta Imrének.

Gábornak nem mondott semmit, csak a nedves tekintetét emelte rá.

— Emlékeztek rám?

— Nem tudom — mondta Gábor.

Imre azt mondta:

— Miért ne emlékeznénk?

— Hát persze —• csicseregte a nő —, miért ne emlékeznétek? Hét éve. Vagy annyi se? Én még akkor ősszel megszöktem otthonról. De hisz te azt biztosan tudod, tömzsi. Megszöktem én, minek legyek otthon? Hallgatni az anyámat, hogy ilyen jól kell férjhez mennem, meg olyan jól? Kaptam miattatok akkor nyáron éppen eleget. Koszos suhan- cokkal kell neked fogózni ? Megszöktem. Azóta még csak otthon sem voltam. Az én pofámat nem látták azóta, az biztos.

Mintha nem lett volna egészen józan.

A két férfi nem nézett egymásra, ujjaikkal a söröspoharat tologatták.

— Ülök a krapekokkal — mondta a nő —, egyszer csak idenézek, mondom magamban, ezek a Hosszúék. Leülhetek ?

— Amazok mit fognak szólni? — szólt Gábor.

— Ugyan, azokkal most jöttem össze. Délután vénebb pancserokkal ültem, nagy flfikás vagyok én.

— Mindegy, kivel ülsz le? — kérdezte Imre.

— És ha mindegy?

— Szép dolog.

— Tán rendőrök vagytok, vagy mi? Na, hát nekem jöhet a rendőr, nem estem a fejemre, dolgozó nő vagyok én.

Anélkül, hogy valamelyikük is mondta volna neki, helyet foglalt kettejük között. Aztán megfogta Imre poharát s beleivott.

— Rendeltek nekem valamit? — kérdezte.

Gábor megemelkedett, hogy a pincér után nézzen, de Imre azt mondta:

— Odaát nem rendeltek?

— Egy korsót. Van azoknak pénzük, azt gondoljátok?

— Pedig mi ketten akarunk maradni.

— Ugyan már, ketten — mondta a nö. — Akkor te ketten voltatok.

— Nem akarunk rajtad összeveszni.

A nő nevetett:

— össze tudnátok veszni rajtam?

Kuncogott, ingatta a fejét:

— összedobhatnátok ketten egy vacsorára valót.

Gábor riadtan nézett Imrére. Mintha most fogta volna fel, kivel van dolguk De mégis, talán az emlékek miatt, már nyúlt a keze, hogy intsen a pincérnek.

■— A táskád sincs itt — mondta Imre. — Meg a pulóvered. Ott van náluk. Néznek bennünket, várnak téged.

— Persze, a táskám — mondta a nő — Na, majd lelépek én tőlük szép csendesenElment. Kissé bizonytalan volt a járása,

— Szegény — mondta Gábor,

Imre elhúzta a száját.

— Biztosan éhgyomorra ivott.

— Meg akarod vendégelni?

— Meg — mondta Gábor és szembenézett az unokabátyjával.

— Jo — mondta Imre,

— Nem tetszik, hogy meg akarom vendégelni ?

— Nem.

— Akkor menj haza

— Nem megyek.

— Verekedni akarsz?

— Teveled?

— Azért, hogy kisebb vagyok. nem vagyok gyengébb legény

— En veled nem verekszem.

— Rendelek neki — mondta Gábor.

— Rendben van, Rendelsz neki egy zónát és egy pohár sört. Az egy tizes. Nem érdemli meg, de hát csak rendelj.

A nő visszatért. Hozta a táskát, meg a piros pulóvert.

— Tudjátok, mit mondtam a krapekoknak?

— Mit?

— Hogy a bátyáim vagytok.

— Bevették? — kérdezte Imre.

— Na és, ha nem vették be, tehetnek egy szívességet.

Imre ivott, Gábor odatolta a maga poharát a nő elé.

— Legalább egy hetest dobjatok össze egy zónára — mondta a nő. — Itt éjfélkor is lehet zónát kapni.

— Honnan tudod?

— Én ne tudnám?

— Jó — mondta Imre. — Az unokatestvérem jóvoltából kapsz egy zónát, meg egy pohár sört és eltűnsz innen.

Gábor megemelkedett.

— Hogy beszélsz vele?

A nő nevetett:

— Jól beszél és eltűnök, ne féljetek. Fáradt vagyok, ez az igazság, meg éhes. Sok dolgot lebonyolítottam én már ma, de egy vén kujon becsapott. Most itt állok megfürödve.

Míg a megrendelt ételre- italra vártak, a nő tovább fecsegett:

— Nem szoktam így le- robbani, ne gondoljátok. Megnézhetnétek hétfőn, milyen lesz a hajam. Gyönyörű. És milyen napszemüvegem lesz, csodálatos! Lepkeszárnyú. Ezt én kigondoltam és meg is lesz.

— Miből? — kérdezte Gábor.

— Hát a mai napból már nem — nevetett a nő. — Csakis a vasárnapból.

Imre az unokatestvérét nézte. Szerette volna beléje önteni az akaratát. De Gábor a három suhancot figyelte. A nő fecsegett akkor is, miközben evett. Már nagyon látszott rajta az ital. A pörkölt leve a blúzára csurgott, elkente, s nevetett azon is.

Mikor végzett, Gábor megkérdezte tőle:

— Kész vagy?

— Csak még a sör.

—■ Idd meg. Gyorsan.

A nő. mintha parancsot teljesítene, úgy ivott S akkor Gábor megfogta a karját, s visszavezette őt a su- hancokhoz.

— Vihetik — mondta.

Aztán fizettek és kimentek az utcára. Sokáig bandukoltak szótlanul.

— Rossz kedved van? — kérdezte Imre.

— Ugyan. Csak gondolkozom, hogy hét évvel ezelőtt képesek lettünk volna szétverni egymás fejét.

— Hülyék voltunk,

— Én még majdnem most

te.

— Nem baj — mondta Imre. — Igyunk még meg valahol egy pohár sört. Kettesben.

— Erre gondoltam én is.

Fehér ingük még sokáig

világított a hosszú utcán.

Híres embert sokat adott

az országnak a szabolcsi és a szatmári vidék Közülük több író, festő, vagy a legendás hírű Lukács tábornok — Zalka Máté neve a világhírig is eljutott. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum tudományos kutatói öt évvel ezelőtt arra vállalkoztak, hogy emlékszobákat. falusi „múzeumokat” rendeznek be a megmaradt emlékekből, hogy ne váljanak az évszázadok martalékává ezek a kincsek.

Évszázadokat említettünk, hiszen Tiszabercel szülötte

Bessenyei György, vagy a szatmárcsekei Kölcsey időben bizony távol esik a ma emberétől. Ahogy azonban dr. Erdész Sándor tudományos főmunkatárs elmondta, a hagyományokat nagy tisztelettel ápolják ezekben a falvakban. Nem lehet véletlen,

hogy sehol nem tudnak ariy- nyi Kölcsey-verset az iskolások, mint Szatmárcsekén.

Öt év alatt hét emlékszobát vagy házat rendeztek be. A már említett Kölcsey-em- lékszobát Szatmárcsekén, valamint Tiszabercelen a Bes- senyei-szobát.

Milyen borotvát használt

Kölcsey? — Éppen olyat, mint a mai férfiak, nyeles borotvát, hiszen akkor még nem volt egy csavarással nyitható zsiletpengés készülék, Mivel foglalkoztak Bessenyei György korában a berceli emberek? Halásztak. Korabeli horgász-halász felszerelések kerültek az emlékszoba egyik sarkába.

Tiszacsécsén a Móricz-em- lékházban — egy korabeli parasztház— az író munkásságának bemutatásán kívül valamit Móriczról az emberről is megtudhatunk. Azt, hogy milyen bölcsőben feküdt, vagy azt, hogy falujáró útjain mindig egy zöld kalapot viselt. Tunyogmatol- cson Illés Géza bácsi vette meg azt a házat, amelyben volt osztálytársa, Frank Béla lakott. Ez az utóbbi név nem mond sokat az utókornak. Ám ha azt is elmondjuk, hogy Zalka Máténak, a spanyol földön harcoló katonának ez volt az igazi neve, már sóikkal ismerősebb. A napokban az árvíz levonulása után bizony szorongva-félve utazott a múzeológus Ma- tolcsra; megmaradt-e a ház? Megmaradt. Az ár csak a küszöböket nyaldosta, magasan épült a régi hídfőnél. Tarpán Bajcsy-Zsilinszky Endrének

Hajdú szokása szerint részegen ment haza. A felesége, amikor meghallotta az előszobában a zajt, felkelt és kiment. Nézte ahogy a férje leveszi a kabátját és felakasztja a fogasra. Hajdú egy pillanatra megbillent, belekapaszkodott a kabátba és leszakította a fogast. Az asszony nem szólt egy szót sem. Hajdú tehetetlenül maga elé tartotta a kabátot, aztán szeretettel magához szorította.

— Hazajöttem — mondta az asszonynak.

—1 Vacsoráztál már? — kérdezte az asszony.

— Nem.

Bementek a konyhába, az asszony feltett a gázra egy lábos rakott krumplit. Hajdú lezökkent az asztal melletti székre, a kabátot az ölében tartotta.

— Add már ide. te szerencsétlen — mondta az asszony és edvette a kabátot.

Mire visszajött az előszobából, Hajdú már maga elé tette a rakott krumplit és kanállal ette a lábosból

állítottak emléket, Aporlige- ten pedig Fedics Mihálynak, az írástudatlan parasztembernek, aki meséivel (Ortu- tay Gyula gyűjtésében) azóta európai hírig vitte a szabolcsi parasztmesélőket. A megyeszékhelyen a városi tanács a Benczúr Gyuláról maradt emlékekből rendezett állandó kiállítást a színházban

Tartozás azonban még mindig van. A tarpai emlékszobából múzeum lesz. Esze Tamás és Bajcsy-Zsilinszky — az időben távoleső két tarpai — jól megfér majd egymás mellett. Krúdy Gyula emlékeinek Nyíregyházán a Színházban a Benczúr-anyag mellett lesz a helye. Ezt a kiállítást a Krúdy Gimnázium névadójára szeretnék megnyitni.

Tervként szerepel egy nyíregyházi emlékmúzeum, ahová a színházból átkerülnek a Krúdy- és a Benczúr- anyagok. Szamuely Tibor, Váci Mihály és Sipkay Barna életének és munkásságának is ott állítanak emléket.

Baraksó Erzsébet

Az ünnepi könyvhéten és a nemrég zárult jubileumi olvasómozgalom során a köz- érdeklődés középpontjába került a klasszikus és a mai szovjet irodalom. Zsukov marsai! emlékiratai jelentették a könyvhét egyik nagy sikerét — 30 ezer példányban fogyott eL A Holdtölte című szovjet kisregény-antológiát több mint 12 ezren vásárolták meg.

A közelmúltban lezárul! jubileumi olvasómozgalom eredményei is országos érdeklődésről vallanak. Az elmúlt év áprilisától idei fel- szabadulási jubileumi ünnepségekig kibontakozott mozgalom során 132 ezer szovjet kötet forgott közkézen, s a művekről 22 ezer pályázó fejtette ki véleményét.

A második félév hét kiadónk tervében 46 új szovjet mű megjelenését ígéri — együttvéve több mint 200 000 példányszámban. Az újdonEgészen a lábos fölé hajolt és úgy tömte magába.

— Még meg se melegedett... — mondta az asszony.

Hajdú abbahagyta az evést és felnézett.

— Mit bámulsz? — kérdezte az asszony. — Úgy eszel, akár egy disznó.

— Mert te moslékot főzöl — mondta Hajdú meglepő logikával.

— Moslékot főzöl. Ez az igazság. Az anyád se tud főzni, te se tudsz. Lelketlenek vagytok. Az egész család. Mindent csak azért csináltok, mert meg kell csinálni. De nem ez az élet értelme.

Belekotort az ételbe és a szájába dugta a tele kanalat. Az asszony otthagyta és lefeküdt.

*

Három éve házasodtak. A férfi a bádogosrészleget vezette a Lakásjavító Szövetkezetnél. Gyakran kijárt el. lenőrizni a munkásokat. A bádogosok többnyire dörzsölt fiúk voltak, láttak már HajGyurkovics TiborVasárnapom

A levegő oly tiszta, mint

a pont,

hűvös, egyszerű, végtelen, a lebegő vasárnapot arcommal megérinthetem.

Fekete villanyoszlopok állnak a sínek ujja közt, s bár nem világít semmi se, mégis úgy érzem, hogy te jössz,

a domb mögül, a fák közűi valahonnan előteremsz, s a madaraknak prédikálsz, ahogy Assisi szent Ferenc,

Erre már senki sem lakik, pörgedezik a vakolat, s az összedűlt kapuk alól elköltöztek a madarak.

Darázs Endre:

Vizes nyár

Nyáját tereli a juhász A mából a tegnap felé,

Hol bőven zöldül még a fű És nem csapdos fel szürke lé.

Véle szemben meg döcögő, Áldottan ringó asszonyok. Szívük alatt forrás buzog És abban jövőnk ring, mozog.

ságok közül kiemelkedik a mai litván elbeszélők antológiája, amely első alkalommal ad válogatást az élő szovjet- litván prózairodalom legjaváról.

Gazdagodik a Helikon életmű-sorozat is: megkezdik Dosztojevszkij műveinek

nyolc kötetre tervezett kiadását. Szerepel még többek között Ilf és Petrov nagy sikerű Aranyborjújának újabb kiadása, valamint Szimonov, So- lohov, Pausztovszkij, Paszternák egy-egy művének megjelentetése is.

A Magvető egyik szovjet újdonsága lesz az ukrán lírai antológia, s nyolc szovjet ifjúsági mű lát napvilágot a Móra Ferenc Kiadónál.

Gromiko szovjet külügyminisztert ezúttal mint szerzőt ismerheti meg a magyar olvasóközönség a Gondolat Kiadó jóvoltából: Kennedy

elnök 1036 napja címmel írt műve a második félév egyik könyvérdekességének ígérkezik.

dú előtt jó néhány részleg- vezetőt, előbb-utóbb mindet megtanulták kezelni, akár a szerszámokat. Főnöknek szólították Hajdút és túlzott tisztelettel hallgatták az utasításait. Megvárták, amíg mindent végignéz, aztán lekísérték a sarokig, ahol be- ráncigáíták egy pofa sörre. Hajdú erősködött, hogy ő fizeti a magáét, de mire a pénztárhoz ment volna, már hozta az inas a deci cseresznyét és a korsó sört. I-Iajdú megtehette volna, hogy nem fogadja el. de maga is érezte, hogy mennyivel fiatalabb és tapasztalatlanabb ezeknél a régi szakmunkásoknál, akiknek parancsolgat, és mivel apja, anyja munkásember volt, magában szégyenkezett,

hogy csak járkál, vagy éppen íróasztalnál ül egészséges, erős férfi létére. Visz- szautasítani a meghívást annyit jelentett volna, hogy ő is afféle sápatag szemüveges. akinek egy pohár italtól kiüt a hideg veríték a homlokán. vagy éppen azt is hihették volna a bádogosok, hogy lenézi őket. Megitta hát ezt a butító cseresznye-sör keveréket, és ha nem menekült idejében, belédiktál- ták a következőt is.

Tellett a bádogosoknak, mert lopták az anyagot és maszekoltak munkaidő alatt, de ez így volt mindegyik

Növekvő érdeklődés a szovjet irodalom iránt

Császár István:

Elszakad a film