Kelet-Magyarország, 1970. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-23 / 145. szám
fCWLET-W AiSTA ftOttSZ A® ÜW®’. fdnftie H. Sok gól, nagy hőség a hét végi labdarúgó-mérkőzéseken A hét végén a labdarúgó NB I B-ben a helyosztó, visszavágó mérkőzéseket játszották le a csapatok. Általában a várt eredmények születtek. 1—2. helyért: Pécsi Bányász—FÖSPED Szállítók 2:2, 3—4. helyért: Bp. Spartacus— Egyetértés 3:1, 5—6. helyért: Kecskeméti Dózsa—OroszláMisko’ci VSC—Nyh. Miskolc, 800 néző, vezette: Vadas J. Spartacus: Pilcsuk — Varga, Zsíros, Gajdos, Bohus, Szekrényes, Kemecsei, Kegye, Balogh, Eszenyi, Mitró. Edző: Somlai Rezső. Változatos játékkal kezdődött a mérkőzés, egyik kapu előtt sem adódott komoly gólhelyzet. Mégis, a 14. percben a miskolci együttes ért el gólt. A nyíregyházi csapat támadott, Eszenyi visszagurított a félpályán álló Gajdoshoz. A hátvéd nem adta tovább, cselezgetett, forgott a labdával amíg a hazaiak közül Kiss megtámadta és szerelte. Majd a megszerzett labdával a félpályáról „besétált” a nyíregyházi kapuba a labdával, 1:0. Szünet után a nyíregyházi csapat vette át a játék irányítását, s jelentős mezőnyfölénybe került, majd öt perc alatt lőtt két góljával megfordította a mérkőzés állását. A 60. percben Baloghhoz került a labda, aki szép egyéni játék után lőtt a miskolci kapuba, 1:1. A 63. percben Kegye hozta fel a labdát, jól továbbított Mitróhoz, aki két védőt kicselezett, majd kapura lőtt. Labdája a kapus kezéből pattant a hálóba, 1:2. A. miskolci együttes a 80. percben egyenlített, amikor a jobb oldali szögletzászló mellől partdobáshoz jutott. A labdát egészen a kapu elé dobták be magas ívben. A nyíregyházi kapus és a védők egymásra várakoztak, s Kunfalvi akadálytalanul fejelt közelről a hálóba, 2:2. A miskolci, népkerti salakos pályán lejátszott találkozón meglehetősen alacsony színvonalú volt a küzdelem. De mindkét csapat mentségére szól, hogy szinte elviselhetetlen volt a hőség a játéktéren. A Nyíregyházi Spartacus az egyik pontra feltétlenül rászolgált. Az együttesből Kemecsei, Balogh és Szekrényes nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Az NB II. Északi csoportjának további eredményei: Ikarus Vasas—Leninváros 3:0, Sátoraljaújhely—Vasas Izzó 1:1, Volán SC—Salgótarjáni KSE 3:1, Kazincbarcika— Kossuth KFSE 1:0, BEAC— Nagybátony 1:2, Kisterenye— KELTEX 1:1, Borsodi Bányász—Esztergom 3:1. nyi Bányász 4:0, 7—8. helyért: Békéscsabai Előre— MÁV DAC 2:2, 9—10. helyért: Zalaegerszegi TE—Egri Dózsa 2:1, 11—12. helyért: Ganz- MÁVAG—Szolnoki MTE 1:1, 13—14 helyért: Ózd—BKV Előre 1:1, 15—16. helyért: Székesfehérvári MÁV—DVSC 2:0, 17—18. helyért: BVSC— Várpalotai Bányász 4:1. Spartacus 2:2 (1:0) Nyugati csoport: Pécsi Ércbányász—Bauxitbányász 2:0, Pécsi BTC—Pápa 1:3, Dorog—Ajka 3:2, Kaposvári NB III: Martfű a bajnok — Az NB III. Északkeleti csoportjában vasárnap játszották le az egyidényes, tét nélküli tavaszi bajnokság utolsó fordulóját. Az idényzáró fordulóban együtteseink közül a Ra- kamazi Spartacus, a Nyírbátori Dózsa és a Záhonyi VSC győzött, Tuzsér döntetlent játszott, s a Nagykállói ME- DOSZ, valamint a Mátészalkai MEDOSZ vereséget szenvedett. Nyírbátori Dózsa—Szolnoki Vegyiművek 2:0 (2:0) Nyírbátor, 500 néző, vezette: Nagy J. Nyírbátor: Pere — Komáromi II, Májer, Fogarassi, Komáromi I, Freudenfeld, Révész (Lengyel), Erzse (Bodnár), Gulyás, Mózsa, Mártha. A bátori együttes végig irányította a játékot, s a 25. percben Mózsa, majd a 37. percben Mártha góljával megérdemelten nyerte meg a mérkőzést Záhonyi VSC—Hajdúböszörmény 2:1 (2:0) Záhony, 400 néző, vezette: Horváth. Záhonyi VSC: Prámer (Kovács) — Csépke I, Jászfai, Kecskés, Lengyel, Csépke II, Halász, Erdei III (Fábián), Ráti, Erdei II, Csordás (Tóth), Jól kezdődött a találkozó a nagy lendülettel kezdő záhonyi csapat szempontjából, hiszen a 3. percben a bal oldalon elfutó Csordás szép gólt lőtt, 1:0. A 14. percben Ráti hatalmas lövése a felső lécről pattant a hálóba, de az onnan kivágódó labda megzavarhatta a játékvezetőt, mert nem adta meg a szabályos gólt. A 25. percben az egyik böszörményi védő kézzel húzott le Rákóczi—Almásfüzitő 1:1, Táncsics SE—Győri Dózsa 1:1, Máza-Szászvár—Szekszárdi Dózsa 1:0, Bakony Vegyész— Savaria 2:0, Fűzfő—Zalaegerszegi Dózsa 3:2. 1. Pécsi ércb. 15 11 3 1 44: 8 25 2. Szekszárd 15 10 2 3 23: 9 22 3. Bakony V. 15 9 2 4 18: 8 20 4. Győr 15 6 5 4 16:12 17 5. Táncsics 15 7 2 6 30:^3 16 6. K. Rákóczi 15 5 5 5 21:20 15 7. Máza-Sz. 15 5 5 5 17:18 15 8. Dorog 15 4 6 5 17:18 14 9. Pápa 15 5 4 6 19:22 14 10. Fűzfő 15 5 4 6 14:17 14 11. Bauxitb. 15 5 4 6 20:27 14 12. Almásfüz. 15 5 4 6 17:23 14 13. Z. Dózsa 15 4 4 7 14:24 12 14. Ajka 15 3 5 7 15:33 11 15. Savaria 15 3 4 8 16:24 10 16. Pécsi BTC 15 2 3 10 11:26 7 Tuzsér negyedik lett a 16-oson belül egy labdát. A játékvezető 11-es helyett a 16-oson kívülről adott szabadrúgást. A 35. percben Lengyel beadását Erdei III. fejelte a hálóba, 2:0. A vendégek a 90. percben lőtték szépítő góljukat. A záhonyi együttes megérdemelten nyert. Martfű—Mátészalkai MEDOSZ 3:5 (1:1) Mátészalka, 400 néző, vezette: Dull. Mátészalka: Erdei (Szilágyi dr.) — Fodor, Búr, Deák, Menyhárt, Juhász, Kosa (Gál), Vicsotka, Litva, Balogh, Uzo- nyi. Az 5. percben kapu előtti kavarodásból Kométi lőtt a szálkái hálóba, 1:0. A 35. percben Vicsotka egyenlített, 1:1. A 68. percben és a 76. percben Botka és Szűcs góljával 3:l-re húzott el a bajnokcsapat. A szalkaiak a 76. percben Balogh révén csak szépíteni tudtak, 3:2. A kapu előtti helyzeteket jobban kihasználó együttes nyerte meg a mérkőzést. További eredmények: Nagykállói MEDOSZ—Rakamazi Spartacus 1:2, Szolnoki Olajbányász—Tuzséri MEDOSZ 1:1, Hajdúszoboszlói Bocskai —Püspökladány 2:0, Kilián SE—Hajdú Vasas 1:2, Debrefoni TTTÁS7 __Srahó SF 9.-0 1. Volán 15 14 1 — 42: 8 29 2. Kazincb. 15 10 1 4 34:13 21 3. SKSE 15 9 3 3 25:19 21 4. LMTK 15 9 — 6 29:23 18 5. S.-újhely 15 6 5 4 20:14 17 6. Miskolc 15 7 2 6 26:18 16 7. X.-terenye 15 5 6 4 17:20 16 8. Izzó 15 4 7 4 19:23 15 9. Ikarus 15 5 1 6 19:23 14 10. Nyíregyháza 15 3 8 4 16:21 14 11. Nagybát. 15 5 3 7 20:25 13 12. KKFSE 15 4 4 7 18:22 12 13. E. Vasas 15 5 2 8 20:26 12 14. Borsod 15 2 5 8 11:22 9 15. BEAC 15 2 3 10 10:35 7 16. KELTEX 15 2 2 11 13:27 6 Keleti csoport: DEAC—Budafok 4:2, Szarvas—MGM Debrecen 1:1, Vecsés—Kiskunfélegyháza 4:0, Középítők—Szolnoki MÁV 1:3, Pénzügyőr—Szegedi VSE 4:1, Szegedi Dózsa—KISTEXT 4:0, Gyula—Bocskai SE 0:3, Lehel SC—Cegléd 2:1. 1. Martfű 15 11 2 2 26:11 24 2. H.-szob. 15 10 2 3 30:17 2.t 3. D. TITASZ 15 8 4 3 34:18 2C 4. Tuzsér 15 8 4 3 18:12 20 5. H.-böszörm. 15 9 1 5 26:15 19 S. Rakamaz IS 9 1 5 28:21 IS 7. Hajdú Vasas IS 8 3 4 20:15 19 8. Nyírbátor 15 7 2 6 21:19 16 9. Szóin. V. 15 6 3 6 11:15 15 19. Záhony 15 5 4 6 27:22 14 11. Kilián SE 15 5 1 9 19:20 11 12. Szabó SE 15 4 3 8 18:23 11 13. P.-ladány 14 3 4 7 17:24 10 14. Mátészalka 14 3 2 9 22:32 8 15. Szóin. Olajb. 15 1 4 9 6:21 G 16. Nagykálló 15 — 4 11 6:41 4 MEGYEI /. OSZTÁLY: Az A-csoport bajnoka a Tiszavasvári Lombik A megyei I. osztályú bajnokságban vasárnap csak hat mérkőzést játszottak az együttesek, s komoly meglepetés, hogy Fehérgyarmat, Nyírma- da és Tyúkod egyaránt idegenben gyceni tudott. Balkány—V encsellő 2:1 (0:1) Balkány, 300 néző, vezette: Dévényi I. Balkány: Sitku — Pásztor, Széplaki, Adorján, Ulrik, Békési, Laczkó, Takács, Száraz, Tóth, Juhász, Horváth, Koritár. Vencsellő: Hensperger — Labbancz, Pásztor III, Kaczur, Fedor II, Bajzáth, Vojtó, Tóth II, Dudás, Fedor I, Pásztor IV. Közepes iramú volt a mérkőzés, melyen a vencsellőiek döntetlent érdemeltek volna. Gólszerző: Adorján, Juhász, illetve: Fedor I. Tyukodi Tsz—Baktaló- rántháza 3:1 (2:1) Baktalórántháza, 200 néző, vezette: Pétervári. Tyúkod: Begyes — Bíró, Szigeti, Kiss I, Molnár, Be- reczki, Németh, Sper, Kiss IL Varga (Farkas), Tordai. A baktai együttes összeállítását nem kaptuk meg. Végig közepes iramú küzdelmet vívott egymással a két csapat, s a helyzeteit jobban kihasználó vendégcsapat megérdemelten nyert. Gólszerző: Kiss II. 2, Varga, illetve: Virányi. További eredmények: Tiszavasvári Lombik—Kisvár- dai Vasas 3:0, Tiszalöki HSC —Nagyhalászi Textiles 1:0, Nyírbátori MEDOSZ—Fehér- gyarmati MEDOSZ 0:2, Nagy- ecsedi Tsz—Nyírmadai MEDOSZ 0:2. A-CSOPORT: Földi Imre világcsúccsal Európa-bajnok I Pehelysúlyban Benedek János bronzérmes A sikerek Európa-bajnok- ságának ígérkezik számunkra a szombathelyi kontinensvetélkedő. Holczreiter után a légsúlyú Földi Imre is tudása legjavát adva szerepelt, és mámorító eredményekkel vívta lei újra és újra a művelődési és sportházban megjelent közönség vastapsát. Légsúlyú nyomásban Euró- pa-bajnok: Földi Imre (Magyarország) 127,5 kg, 2. Belenkov (Szovjetunió) 112,5 kg, 3. Kirov (Bulgária) 112,5 kg, (testsúlykülönbség döntött), Nagy Róbert ekkor a 6. helyen állt 107,5 kg-mal. A szakítás Európa-bajnoka: Nowak (Lengyelország) 110 kg, 2. Szoltysek (Lengyel- ország) 107,5 kg, 3. Prohl (Csehszlovákia) 107,5 kg, 4. Nagy Róbert (Magyarország) 107,5 kg. 20 dekás testsúlykülönbség döntött a csehszlovák versenyző javára. összetettben ekkor a sorrend: Földi (232,5), Nowak (220), Szoltysek (217,5) és Kirov (215) volt. Lökésben Európa-bajnok: Nowak (Lengyelország) 142,5 kg, 2. Földi (Magyarország) 140 kg, 3. Szoltysek (Lengyel- ország) 135 kg. összetettben a légsúly Európa-bajnoka: Földi Imre (Magyarország) 372,5 kg (új világcsúcs), 127,5. 105, 140 kg (új magyar csúcs), 2. M. Nowak (Lengyelország) 362,5 kg (110, 110, 142,5), 3. Szoltysek (Lengyelország) 352,5 kg (110, 107,5, 135), 4. Belenkov (Szovjetunió) 347,5 kg, 5. Kirov (Bulgária) 347,5 kg (testsúlykülönbséggel), 6. Prohl (Csehszlovákia) 337,5 kg. Hétfőn a pehelysúlyúak versenyével folytatódott Szombathelyen a 29. súlyemelő Európa-bajnokság, 11 ország sportolói indultak ebben a kategóriában, összesen 12-en. Pehelysúlyú nyomásban Európa-bajnok: Mladen Ku- csev (Bulgária) 132,5 kg, 2. Benedek János (Magyarország) 120 kg, 3. Hans Becker (NDK) 120 kg. Benedek a magyar csapat reménysége nyomásban csak egy sikeres gyakorlatot mutatott be, 120 kg-on. Pehelysúlyú szakításban Európa-bajnok: Jan Wojnowski (Lengyelország) 120 kg, új Európa csúcs, régi 117.5 kg, Szandize (szovjet), 2. Benedek János (Magyarország) 115 kg, 3. Mladen Ku- csev (Bulgária) 107,5 kg. Pehelysúlyú lökésben Európa-bajnok: Henrik Trebicki (Lengyelország) 145 kg, 2. Pepino Tanti (Olaszország) 142.5 kg, 3. Mladen Kucsev (Bulgária) 142,5 kg, 4. Jan Wojnowski (Lengyelország) 142.5 kg, 5. Benedek János (Magyarország) 140 kg, 6. Hans Becker (NDK) 140 kg. Pehelysúlyban Európa-bajnok: Mladen Kucsev (Bulgária) 382,5 kg (132,5, 107,5, 142,5), 2. Jan Wojnowski (Lengyelország) 377,5 kg (115, 115, 142,5), 3. Benedek János (Magyarország) 375 kg (120, 115, 140), 4. Henrik Trebicki (Lengyelország) 370 kg (117,5, 107,5, 145). Az országok közötti pontverseny állása a három súlycsoport után: Lengyelország 20 pont, Magyarország 16 pont, Szovjetunió 14 pont, Bulgária 10 pont, NDK és Románia 2—2 pont, Csehszlovákia és Olaszország 1—1 pont Brazília nyerte a labdarúgó-világbajnokságot Brazília—Olaszország 4:1 (1:1) ban, de végül is kicsúszott a kapufa mellett. Az 58. percben Rivelino zúgó kapufát lőtt szabadrúgásból. Mazzola fejesét Felix kiöklözte. A 64. percben Jairzinho a bal oldalon csatázott Facc- hettival, az olasz hátvéd szerelt ugyan, de a labda Gerson elé pattant, aki a bal oldali partvonal felé szöktetett egyet, majd szinte félfordulattal, 18 méterről, óriási fél- magas bombát küldött a bal sarokba, 2:1 Brazília javára. Fergetegesen támadtak a brazilok. A 71. percben egy közvetett szabadrúgásból Everal- do Gerson elé tolta a labdát, ő a kapu elé ívelt. Pelé a balösszekötő helyén berohanó Jairzinho elé fejelte a labdát, s ő 5 méterről valósággal beszaladt a labdával a jobb sarokba, 3:1. Mexikóváros, Azték-stadion, 112 527 néző. Vezette: Glöckner (NDK). Pj.: Scheuer (Svájc), Coerezza (Argentína). Brazília: Felix — Carlos- Alberto, Brito, Piazza, Eve- raldo — Clodoaldo, Gerson, Rivelino — Jairzinho, Pelé, Tastao. Olaszország: Albertosi — Burgnich, Cera, Rosato, Facchetti — De Sisti, Mazzola, Bertini — Domenghini, Bo- ninsegna, Riva. Az első nagy lövést Riva küldte kapura. Ez a léc alá tartott, Felix azonban szögletre ütötte. A brazilok többet támadtak. Igaz, az olaszok hagyták, hogy megközelítsék a kapujukat, mert csak a 16-os közelében fogtak szorosan embert. A 12. percben ismét Riva lövése foglalkoztatta Felixet. A brazil támadások kezdeményezője sokszor Carlos-Alberto volt, középen pedig Clodoaldo. A 19. percben Tostao partot dobott, Rivelinóhoz küldte a' labdát, ő középre emelt és Felé magasan felugorva, 7 méterről remek fejessel a bal sarokba helyezte a labdát, 1:0 Brazília javára. Egy olasz támadást Felix úgy állított meg, hogy mesz- szire kifutva mentett Riva elől. A brazilok a labda elvesztése után valamennyien hátrafutottak. A 27. percben Burgnich kapott figyelmeztetést, mert felvágta Pelét. Nagy taktikai harc folyt, a kapuk ritkán kerültek veszélybe. A 38. percben Brito és Bo- ninsegna összeütközött, az olasz csatár feltalálta magát, rácsapott a labdára, Felix kifutott, s noha Riva akadályozta helyezkedésével Bo- ninsegnát, a középcsatár mégis megoldotta a helyzetet, és 17 méterről az üres kapuba helyezte a labdát, 1:1. Kemény volt a küzdelem, Rivelino kapott figyelmeztetést, mert megrúgta Bertinit. A II. félidőben fokozódott az iram. Carlos-Alberto remek beadása elsuhant a kapu torkában, a másik oldalon pedig Domenghini lövése után majdnem megakadt a labda a bal sarokA támadójáték győzelme! így kommentálják a világ szakemberei a Mexikóban vasárnap befejeződött 9. labdarúgó-világbajnokságot. Valóban így van, mert Brazília támadó játékával vívta ki a világbajnoki címet, nyerte el véglegesen a Rimet Kupát. A brazilok dicséretétől hangos a sportvilág, valóban a dél- amerikaiak ismét régi erényeiket csillogtatták, időnként elkápráztatták a nézőket, s az egész mezőnyben egyedül nyerték meg mind a hat mérkőzésüket. A kommentárok — a világsajtóban — elismerőleg állapították meg, hogy Mexikóban zajlott le az eddigi legsportszerűbb világbajnokság, egyetlen kiállítás sem történt, s mindössze a figyelmeztetés fegyverét kellett használniok a játékvezetőknek. Ez azt is bizonyítja, hogyha néhány válogatott a labdarúgás védekező stílusát alkalmazza ugyan, akkor is lehet azt sportszerűen, a szabályok megengedte határokon belül. Hosszú ideig tartott, amíg a döntő után helyreállt a rend az Azték-stadion küzdő terén, s megtörténhetett a záróünnepély. Zászlóvivők jöttek be a pályára, tengerész-kadetok a résztvevő országok nevével ellátott táblákkal vonultak fel, s a nézők szűnni nem akaró tapsa közepette Gustavo Diaz Ordaz, Mexikó köztársasági elnöke adta át a Jules Rimet Kupát, Carlos-Albertónak a brazil csapat kapitányának. A játékos, megcsókolta az értékes trófeát, magasba emelte, Pe- léék még egyszer köszöntötték a nézőket, majd lezárult a Mundial. Mario Zagalo, a brazilok edzője, aki egykor maga is tagja volt világbajnokságot nyert csapatnak, mintegy hadvezér, olyan ünneplésben részesült: — Úgy érzem, ezt a világbajnokságot biztosan és megérdemelten nyertük. A brazil labdarúgás ismét a régi fényében csillog. Együttesemből mindenki ragyogóan játszott, de azt hiszem Gerson volt a legjobb. Feruccio Valcareggi az olaszok edzője, a mérkőzés után nem kifogásként, de azt mondta, hogy játékosai fizikailag nem tudták kipihenni a nyugatnémetek elleni elődöntő fáradalmait. Elismerőleg beszélt a brazilokról: — Valódi világbajnokok — mondta. Aztán még hozzátette, hogy tapasztalatai szerint Olaszországban nagyobb gondot kell fordítani a támadó- futbalira. 1. Szolnok 15 10 4 1 27: 9 24 2. Pénzügyőr 15 8 4 3 26:11 20 3. Sz. Dózsa 15 7 3 5 16:10 17 4. Középítők 15 7 3 5 25:20 17 5. SZVSE 15 7 3 5 18:18 17 6. Szarvas 14 6 4 4 18:15 16 7. Cegléd 14 6 3 5 22:16 15 8. KISTEXT 15 6 3 6 30:25 15 9. Budafok 15 4 6 5 16:17 14 10. Lehel SC 15 6 2 7 18:21 14 11. K. Vasas 15 4 5 6 14:26 13 12. DEAC 14 3 6 5 18:22 12 13. Bocskai 15 5 2 8 19:24 12 14. Vecsés 15 4 3 8 17:27 11 15. MGM D 15 2 7 6 15:27 11 tt. Gyula U 3 2 9 11:22 8 í. Tiszavasvári 13 10 1 2 29: 9 21 2. Tiszalök 13 6 3 4 20:15 15 3. Balkány 13 7 — 6 22:17 14 4. Kisvárda 13 5 3 5 17:16 13 5. Nagyhalász 13 5 3 5 19:19 13 6. Vencsellő 13 5 2 6 15:19 12 7. NYVSC 13 4 2 7 13:25 10 8. Nyh. Kinizsi 13 1 4 8 11:26 6 B-CSOPORT: 1. Dimitrov SE 12 6 4 2 22:15 16 2. Nagyecsed 12 7 1 4 21:15 15 3. F.-gyarmat 12 6 2 4 21:17 14 4. Nyírmada 13 6 2 5 18:23 14 5. Tyúkod 12 5 3 4 30:27 13 6. Nyírbátor 12 4 4 4 14:14 12 7. Nyh. Dózsa 13 3 3 7 18:24 9 8. B.-lóránth. 12 2 1 9 1009 5 V, (Az olaszok reklamáltak, mert szerintük Pelé lesen kapta a labdát. A játékvezető azonban hajthatatlan maradt). Rivelino hagyott ki egy nagy helyzetet és a 86. percben jött az újabb gól: Jairzinho ezúttal a bal oldalon vitte fel a labdát, ügyesen középre adott, Pelé egyből jobbra tolta, s a befutó Carlos-Alberto futtából, 14 méterről laposan a jobb sarokba lőtt, 4:1. Brazíliáé lett tehát a Rimet Kupa. Teljesen megérdemelten, mert a brazil válogatott kiemelkedett a VB 16-os mezőnyéből. Valamennyi mérkőzésüket megnyerték, technikailag kiválóak, sokat fejlődtek csapatjátékban, védekezésben is, támadójátékuk pedig rendkívül ötletes, gólerős. Lanvéieménvek a világbajnokságról