Kelet-Magyarország, 1970. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-18 / 141. szám

JCiifos Í8.

RELET-MAGYARORSZAO

t m*i

A

ELSŐ SZOCIALISTA ALKOTMÁNYUNK csaknem 20 évvel ezelőtt hivatalosan is deklarálta a férfiak és a nők egyenjogúságát a munkában, a magán- és a közéletben. Ma, 1970-ben sem beszélhetünk azonban teljes egyenlőségről. Vizsgáljuk meg közelebbről a nők helyzetét, szerepét a legfőbb társadalmi tevékenységben, a munkában.

Rendkívül gyorsan növekedett a dolgozó nők aránnyá. Jelenleg körülbelül kétmillió asszony és lány dolgozik hazánkban, kétszerany- nyi, mint 1949-ben. A nők nagyarányú foglalkoztatása a társadalmi átalakulás és fel- emelkedés egyik legfontosabb eredménye és feltétele. A szocialista iparosítás, a munkahelyek számának gyors növekedése lehetővé és szükségessé tette a nők fokozott munkavállalását, új szakmák elsajátítását, új munkakörök betöltését. Ezzel gazdaságilag biztonságosabbá vált a nők helyzete, lényegesen növekedett a családok életszínvonala. Igen sok dolgozó nő ma már el sem tudja képzelni életét munka nélkül.

A nők gazdasági aktivitásának rendkívül gyors növekedését érthető módon bizonyos ellentmondások kísérték. A háztartásbeliek többsége vállalatokhoz kerülve általában csak7 szakmai képzettséget nem igénylő fizikai munkát vállalhatott. Az ipar igénye és a munkavállalók lehetősége egyaránt ezen az alacsony szinten találkozott. Ám később is többnyire hiába bátorították a nőket továbbtanulásra, a háztartási munka, az anyai hivatás nem tette lehetővé az előbbre jutást. így jelenleg is a betanított munkások 56 százaléka, a segédmunkások 41,4 százaléka nő, a szakmunkások között pedig mindössze 17 százalékos a nők aránya. (A nők aránya egyébként az iparban dolgozók 41,4, az építőiparban 13,7, a mezőA két fuvaros az utcánkban lakott, szemben egymással. Egyforma házuk volt, kerítésük, még a lovuk is hasonlított egymásra, legalábbis ami a színűket illeti. Mert az igazság az, hogy a Sitkué súlyra igencsak kettőt lenyomott volna olyat, mint a Csicskáé. Bár az utóbbi, az istennek sem ismerte volna el, hogy az ő lova rossz bőrben volna.

— Neon sovány az, kérem,

— védte, ha valaki mégis célzást tett rá. — Csak olyan sovány fajta. Szeretném én azt a lovat látni, amelyik többet bírna, mint az enyém.

— Ezt a célzást egyébként a Sitku lovára értette, amely tényleg beillett volna söröslónak is.

Apámnak bezzeg nem ez volt a véleménye, és a környék lakóinak sem. Ugyanis az egész utca tudta, hogy Csicska gyakran ellátogat az utca végén lévő italboltba. Az öregem persze nem is állta meg szó nélkül, ha meglátta, hogy a kocsma felé igyekszik.

— Megyen má, a fene a hegyibe! — mondta ilyenkor.

— Megint megissza az abrakot attól a szegény párától. Hajtani bezzeg, azt tudja!

Azon a szombati napon, amikor a fogadás történt, anyago* szállítottak az iskolához amit éppen tataroztak. Elől ment Sitku, könnyű ttráí kocsi ja jól megrakva (cawiccsal. És alig pár lépésnői munka

gazdaságban dolgozók 38,8 százaléka.)

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy jelenleg is a nők végzik a legnehezebb munkák tömegét az iparban, a kereskedelemben, a mezőgazdaságban, az egészségügyi ellátásban. (Bár mostanában már nem várjuk el tőlük, hogy bányászok, kohászok, kőművesek, traktorosok legyenek.) Meglepő módon viszont 1949- hez képest 3 százalékkal csökkent a nők aránya az adminisztrátori, alkalmazotti, igazgatási munkakörökben, holott ezek sokkal inkább megfelelnek a nők fizikai adottságainak. Holott az iménti alkalmazotti munkakörök közé sorolják az utóbbi időben „elnőiesedett” betegápolói, pedagógusi állásokat is.

A NŐI MUNKAERŐ ARANYA általában azokban a munkakörökben magas, amelyekben alacsony színvonalú a társadalmi és az anyagi megbecsülés. Levonhatunk-e ebből olyan következtetést, hogy a női munka kevesebbet ér, mint a férfi? Aligha. Sokkal indokoltabb következtetés: a női emancipáció társadalmi és gazdasági feltételei még nem teljesek. Az anya minden családban jelenleg még lényegesen többet vállal magára a gyermek- nevelés, a házi munka terheiből, mint az apa. A nők társadalmi felemelkedésének fontos feltétele a gyermekintézmények, a szolgáltatások, a háztartási munka gépesítésének fejlesztése. Társadalmunk sokat tett már ezért. Elég, ha a világszerte egyedülálló gyermekgondozási segély bevezetésére utalunk.

De a nők társadalmi fel- emelkedése csupán részben gazdasági fejlődésünk függvénye, részben szemléletbeli változást is igényel a „teremtés koronáitól”. Több segítséget otthon a családban és nagyobb megértést, jóindulatot a munkahelyen.

Sok vállalatnál, intézmény nél a nők ugyanazért a munkáért kevesebb bért kapnak, mint a férfiak. Visszaélnek például azzal, hogy a nők kevésbé követelőzőek és nehezebben cserélnek munka helyet. Főként a nők által végzett betanított gépmunkáknál feledkeznek el a bér- fejlesztésről. Az alkalmazotti munkát végző nők bérezésénél, előléptetésénél, az elT bíráláskor gyakori az a megalapozottnak látszó, de valójában hamis érv, hogy nem ők a családfenntartók. S ha az egyenlőtlen bérért nyújtott teljesítmények is eltérőek, mindjárt van rá kész ideológia: lám, ennyit ér a női munka.

GYAKRAN ELHANGZIK,

hogy a nők alkotó energiáinak nagy részét leköti a magánélet, felemészti a gyereknevelés, a házi munka. Sok igazság van ebben, s tegyük hozzá, nem is lenne jó, ha ar anyák családdal szembeni felelősségérzetét is a férfiak nagyvonalúsága jellemezné. Mégis fontos feladat a nők munkahelyi gátlásának, az ambíciók esetleges hiányának felszámolása. Az anyagi gyarapodás öröme, s a házi munka gondja sem feledtetheti a kultúráltabb, az emberibb, a teljesebb élet iránti vágyat.

Hogy valójában mennyit ér a női munka? — erről csak az előítéletektől mentes, felvilágosult vezetők győződhetnek meg. Kellő bizalom esetén soksEor bebizonyosodott már, hogy a nők a vezetésben, a kutató-fejlesztő munkában, a termelésben, a közfa. életi tevékenységben egyaránt a férfiak azonos értékű partnerei. A nők közismerten

lelkiismeretesek, megbízhatóak, hűségesek a munkában, a béremelésre, az előléptetésre, a bizalomra utólag is méltónak bizonyulnak. Érdemes erről előítéletek nélkül széles körben meggyőződni.

Kovács József

Nagy munka hárul ezekben a napokban a Nyíregyházi Közegészségügyi és Járványügyi Állomás dolgozóira. Az árvíz sújtotta községek kútjainak vízvizsgálatát végzik. Az eddigi adatok szerint mintegy 600 fertőtlenített közkút vizének vizsgálatát végezték el, de a közeljövőben több, mint 5 ezer magánkút vízvizsgálatát is elvégzik. Képünk: Kiss Edit és dr. Bálint Istvánná bakteriológiai vizsgálatokat végeznek. Elek Emil felvétele

Nagyhalász elhagyja önmagát

Két hét múlva nagyközség

Közigazgatásunk most folyó reformjának nemcsak az a célja, hogy a „kiörege, dett” járási tanácsokat valami mással váltsa fel, ami egyszerűbb, átgondoltabb, jobban igazodik a mai valósághoz. Sokkal nyomosabb érv erre: közel kell vinni az emberekhez ügyeik, életük, gondjaik irányítását.

Körzetesítés, a különböző jogkörök leadása nélkül ez elképzelhetetlen. És ezenfelül, ha egy község nagyközségi címet kap, bizonyos értelemben előrelépést, rangot 1 is féient. **■ * S-T <

Nagyhalászban az új tábla július 1-én kerül először a tanácsháza homlokzatára. Addig azonban sok mindent kell még a nagyhalásziaknak tenni.

Intézkedés helyben

Azt. hogy mióta készül erre a falu, nehéz meghatározni. Hiszen minden, amit 5, 10, vagy 15 éve tettek ezt a célt szolgálta. De az elhatározásnak mégis van pontos dátuma: 1970. március

20. Ezen a napon a tanácsülés úgy döntött, hogy kérik a járási tanácsot, Nagyhalászt emeljék nagyközségi rangra.

Tudták mit vállalnak. Tudta a tanácselnök, a titkár, tudta az ÁFÉSZ-dolgozó, tudta a tsz-nyugdíjas. Az új, a nagyobb lehetőséget választották. Hogy ott. helyben kaphassák meg az építési engedélyt, hogy könnyebb legyen a közművesítés. És mindent összevetve: ésszerűbb, nagyobb hatáskörrel a helyszínen intézi a falu dolgait, mint kérő levelet küldeni 30 kilométerre. És várni míg ellenőrzik, döntenek és tesznek, vagy nem tesznek valamit.

A megnagyobbodott feladatok nagyobb tudású szakembereket kívánnak. Ez az a bizonyos személyi feltétel. A tervek szerint a községi tanács végrehajtó bizottságának két szakigazgatási csoportja lesz. Egy igazgatási és szervezési csoport. Ennek leendő vezetője már most jelentkezett az állam és jog- tudományi egyetemre. Szüksége lesz rá. A másik, a terv

A FOGADÁS

sei utána jött Csicska, aki szintén kavicsot fuvarozott.

Mint ilyen helyen, mindig akad egy-két ráérő ember, na meg a mesterek is ott voltak. Ezek közül valaki azt találta mondani, hogy a Csicska stráfján kevesebb sóder van, mint a Sitkuén. Ez persze nem lett volna baj, ha Csicska meg nem hallja. De meghallotta, és azon nyomban megállította a lovat.

— Ki mondta azt, hogy az én fuvarom kevesebb? — lépett oda fenyegetőzve az álldogálókhoz. Aztán amikor látta, hogy senki nem szól, még dühösebben folytatta.

— Vagy azt állítjátok, hogy én csalok, becsapom a társamat?

Egy fiatalember, aki éppen szemben állt vele, próbálta békíteni.

— Hát azt éppen nem mondta senki, hogy csalsz, de úgy gondolom, hogy nem is igen bírná el a lovad azt a terhet, amit a Sitkué.

Ez volt aztán a teteje mindennek. Csicska nagy hangon kijelentette, hogy bárkivel hajlandó fogadni, tíz liter borban, hogy van olyan erős a lova, mint a Sitkué. Aztán csendben, nagy lapát tenyerét szinte ünnepélyesen odakínálta mindenkinek.

— Na! — mondta, amikor látta, hogy senki nem jelentkezik. Csapjon bele, aki mert! Ne sajnálja azt a tíz litert.

Már-már úgy látszott, hogv a fogadás elmarad, amikor egy csendes hang hallatszott az iskolaudvarról.

— Bár a bort nem szeretem, de állom a fogadást! — Sitku nem szeretett virtus- kodni, de ha már így jött, meg kellett védeni a lova becsületét. így hát belecsapott a Csicska tenyerébe. Ezután már minden ment, mint a karikacsapás. Amíg a kocsit rakták, a két fogadó megállapodott a feltételekben. Sitku azt mondta, mindenki úgy segít a lovának, ahogyan tud, de, és ezt kihangsúlyozta, ütni nem szabad.

Az iskolához kellett felhúzni a lovaknak a terhet. A talaj nem volt ugyan homokos, de a kerék eléggé belevágott a földbe. Sitku nyugodt volt. Odament a lovához, megigazította a hámot, meghúzta a haslót és csendesen szólt neki. A ló elindult. Ment vagy tíz lépést, aztán megállt. Az embere nagyot néztek.

— Lehet, hogy nem bírja fel? — találgatták egyesek.

de Sitku csak mosolygott. Megveregette a lovát, a szekér farához ment és nagyot

kiáltott.

— Naa! Bandi nee! — Ennyi volt az egész. Es a ló a kocsival együtt a helyszínen volt.

Azután a lovat kifogták, a stráfot visszatolták az utcára és következett Csicska. Ö rajta bezzeg látszott, hogy ideges. Elkezdte rángatni a ló lábát, amikor az véletlenül kilépett az istrángból a befogásnál.

— Nem jó jel — jegyezte meg egy öreg, bácsi a nézők közül, akiknek a száma igen megnőtt időközben.

Végre aztán Csicska is elkészült. Ö is mint Sitku, előbb csak a feljáróig huzattá a kocsit, aztán megállította. Még egyszer átvizsgált mindent, a kocsi farához állt, hogy tudjon segíteni ha kell és ezután indított. A ló ügyesen fogott. Ügy iramodott neki a teherrel, hogy mindenki azt hitte, ez is egyből felviszi, mint a Sitkué.

— Gyerünk, gyerünk! — kiáltották többen — csak a gerincig bírja, onnan már könnyen behúzza. Érdekes módon most már mindenki a Csicska lovának szurkolt, talán még Sitku is. Ám a ló

megállt, egy méterre a kritikus gerinctől.

— Hajaj, — mondta ismét az öreg.

— Á legrosszabb helyen állt meg. Ezzel aztán nem fogja bevinni. — A többiek is egyetértettek, csak természetesen Csicska nem. Ö várt egy kicsit,^ aztán újra és újra szólította a lovat. Erőlködött is az a szegény pára. szinte letérdelt, úgy húzott, de a kocsi meg se mozdult.

Csicska pedig egyre dühösebb lett, látva, hogy a fogadást elvesztette.

— Nem bírod, az anyád...! — kiáltotta és felkapta az ostort, ami az ő szekerére vált téve.

— Majd én megmutatom, hogy felhúzod — és ütésre lendítette a karját. Ekkor lépett hozzá Sitku és erősen markolta meg a karját.

— Kikötöttük — mondta csendesen — ütni nem szabad.

Erre aztán Csicska még dühösebb lett.

— Eressz! — ordította. — Az én lovam, azt csinálok vele, amit akarok, ha agyonütöm, hát agyonütöm! — és kirántotta magát Sitku kezéből. Most már nem állt elébe senki, csak feszülten vártak, mi fog történni.

Valami mégis megállította a kezét és benne az ostort. A csend? Az emberek megvető tekintete? Ki tudja?

A felemelt ostort lassan leengedte.

Falcsik Ferenc

és pénzügyi csoport vezetője a számviteli főiskola hallgatója. És a nagyközségi tanács szakembernévsorának ezzel még nincs vége.

Gond a közművesítés

A nagyközségi tanácsnak joga lesz az építési cs bontási engedélyek kiadására. Ök végzik majd a telekmegosztást és intézik a házhelyügyeket. Erre a feladatiba a nagyhalásziaknak már van egy szakemberük. Lány. Építésztechnikus. Szanyi

Katalin, most végzett Debrecenben.

Július 1. után nemcsak a lehetőségek lesznek meg Nagyhalászban. Ettől még nem változna semmi. Élni is kell tudni a lehetőségekkel. Vagy ahogyan a vb-titkár mondta: „A cégtáblaváltozás még nem jelent sokat.”

Közművesíteni kell a községet, ami nem is olyan egyszerű. Már csak azért sem, mert a falu a környék egyik leghosszabb települése. Közel 4 kilométer hosszú. S ha nem tömörítik kellően minél rövidebb idő alatt. 20 kilométer hosszú vízvezetékrendszert kell kiépíteni. A nyíregyházi járás leendő nagyközsége mindenesetre reménykedik. Lesz víz Nagy. halászban. 4—5 éven belül.

Ritmus már van

Azért végső soron szerencséje is van a községnek. A környéken itt tudják felmutatni a legtöbb „üzemet”. Még akkor is. ha egyik-másik már bővítésre, modernizálásra szorul. A kendergyárban 500-an, az építőipari és vasipari ktsz-ben 142-en, a herbáriánál 80-an dolgoznak. És már emlegetik a nagy lehetőséget, az új zsákkészítő üzemet. Ahová a környék lakosainak százait várják.

S lehet, hogy a nagyobb gondosság a munkában, az előrelátás hamarabb megérkezett Nagyhalászba, mint a nagyközségi kinevezés. Mert már arra is gondoltak, hogy a leendő új üzem más faluból érkező dolgozói esetleg itt telepednek le. Azoknak pedig házhely, telek kell. És megrendelték a Debreceni Tervező Vállalattól a 80 telekre szóló rendezési tervet.

A ritmus, a tempó, amire még inkább szüksége lesz á falunak július 1. után, már megvan. Már csak az új cím hiányzik. És egy hír az újságokból: a 6 és fél ezer la. kosú Nagyhalász nagyközség lett.

Még két h»tük van rá.

Horváth & Jmmm