Kelet-Magyarország, 1970. május (30. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-06 / 104. szám

Wíi. mfft» R KfiLrr-MACTAftÓASZAfe S eléta! Ax áiiattenyóaxtést program nyomában A megemelt dotáció hatása Aií állattenyésztés erőtel­jesebb fejlesztésére vonat­kozó (1041 1969 — XII. 7. — számú) kormányhatározat ál­lattenyésztési program névén Vélt ismeretessé. Az eltelt idő lehetőségei ad: hogyan történik megyénkben az inj tézkedcs . gyakorlati végre­hajtása. S ez annál is in­kább fontos, mert az elmúlt években sertésből és szarvas- marhából — országos jelen­séghez hasonlóan — jelen­tős csökkenés állt bé. Csak két évet tekintve is. 19U9 ben. 1968-hoz képest 42 ezer darabbal csökkent a megyé­ben a sertésállomány és 8 ezer darabbal a szarvasmar­halétszám, kellő utánpótlás hőikül. A kormányszintű intézke­dés tehát nagyon is indokolt. Szellemének megfelelően leg­fontosabb feladat: az állat- állomány gyors növelése, szem előtt tartva a kellő mi­nőségi követelményt. Ebből adódik a megyei Állati orgal- mi és Húsipari Vállalat egyik legfontosabb feladata. Idén, az első negyedévben — a program keretében 1215 vemhes üsző továbbtenyészté- si kihelyezése történt mega megyében, a Vállalat közre­működésével. S figyelemre méltó, hogy a kihelyezések 80 százalékban háztáji gazda­ságok részére történt. Ked­vező szerepe van a meg­emelt állami d óláéi ónak, ami jószágonként a korábbi 5 ezer forinttal szemben 8 ezer forint. Az előző év el­ső negyedében csupán 274 vemhes üsző kihelyezése volt. Az akció során 2365 kihe­lyezésre való. koeasüldóböl. kéthónapos vemhes segge! 2100 darab kihelyezése ■történt meg eddig, tízeket a kihelyezéseket is túlnyomó többségben háztáji gázdasá gok kapták. S a már eddig kihelyezések is azt jelentik hogy a kocaállomány 210( darabbal növekedett a me­gyében, aminek szaporulatá­val — szerény számítás sze­rint. is — mintegy 1Ö5Ö0 da­rabbá! gyarapodhat a sertés állomány. A programban számba jö­hető igényeket, az eddigi eredmények ellenére sem képes kielégíteni a vállalat. Legalábbis nem rövid időn belül. A nehézségekhez tar­tozik az is, hogy ez idő sze­rint a vállalat hizlaldáiban is sok az üres férőhely, amit nagyon sürgősen be kellene népesíteni. Nehezíti a helyzetet, hogy mind tenyésztésre aikamias kocákat, mind üszőket más megyékből nem áll módjá­ban a vállalatnak behozni. Ez évben még mindössze 4 ezer süldőre, malacra kötött szerződést a megyében a vállalat. Ez az „eredmény’' — a korábbi evekhez ké­pest. ugyancsak rendkívül kedvezőtlen. Az állam a vemhesüsző- kihelyezóeekkel kapcsolatban, az év első négy hónapjában közel tizenötmillió forintot adott dotálásra a megyeben. Mindez egymagában azon­ban nem oldja meg a kér­dést. Nagy lehetőség van abban, hogy mind a tsz-ek- ben, mind a háztáji gazda­ságokban a továbblenyész- tésre alkalmas koca- és üsző­szaporulatot tartsák meg, il­letve vegyék tenyésztésbe. S ebbén elengedhetetlen a vállalat körültekintőbb szer­vezésé fökőzóUább résztvé- tele. A. 6. Víkendház az OTP segítségével hedvézö változások az áruvásárlási kölcsönnél Huszonnégyezer óm bér, mintegy 127 millió forint ér­tékű áruvásárlási hitelt ka­pott a múlt évben az ÖTP- tói Szabolcs-Szatmár megye­ben. Idén, az első negyedév­ben több, mint 5400-an kér­ték és kaptak összésen 31 millió forintot áruvásárlásra. A legtöbben bútort, motor­kerékpárt. televíziót, kerék­párt és hűtőszekrényt vásá­roltak a takarékpénztár ál­tal folyósított hitelekből. Május elsejétől a pénzügy- miniszter és a belkereskedel­mi miniszter módosította az áruvásárlási kölcsönről szoló korábbi rendeletét és újabb árucikkeket vont be a hitel­re vásárolható áruféleségei; közé. Míg korábban a keze­lési költség maximálisan 8 százalék, a legmagasabb tör­lesztési idő 18 hónap volt. addig az új feltételek sze­rint egyes cikkeket — pél­dául hétvégi házat — 27—36 havi részletre is árusítanak és ennek megfelelően változ­nak a kezelési költségek. A módosított rendelet sze­rint május elsejétől 20—30 ezer forintos hétvégi ház ára 30 százalékos előlegfi­zetéssel 21—24 hónap alatt törleszthétó. A 30 ezer fo­rintnál drágább víkendháza - kéri 40 százalék előleg fize­tem.! ö készpénzben, a törlesz­tési Idő Viszont 27. 30, 33 vagy 36 hónap is lehet. A kölcsön összege a szerelési költséggel együtt legfeljebb 60 ezer forint lehet. A hét­végi házakért háromévi gá ranciát kell vállalni. A Belkereskedelmi Minisz­térium külön szabályozta, hogy csak olyan hétvégi ház értékesíthető kedvezményes kölcsönfeltétélékkel. melyet a KERMl minősített és megfelelő garanciával es ke­zelési utasítással látott él. A víkendház megvásárlásá­ra és a szerelési költség ösz- szegére külön-külön is igé­nyelhető kölcsön, illetve két hitellevél is kiadható, pél­dául ha a szerelést olyan vállalat végzi, mely az érté­kesítő vállalattal ném áll szerződéses viskönyban. A minisztérium — egyetér­tésben az OTP-vel — kiadta az áruvásárlási kölcsönak- cióban május elsejétől áru­sítható cikkek jegyzékét. A cikklistába ismét bekerüli az olajtüzelésű kályha. Kedvez­ményes, tízszázalékos elő­leggel csak az optika-, fotó- és mozicikkek kaphatók. A városi embernek lévél- res van az ajtaján, alig ta­lálkozik a postással. Külö­nösen nem, amióta az OTP ..feltalálta” az átutalási szám­lát. Az egykor mindenkit is­merő, mindenkiről tudó pos­tástól egyre inkább eltávo­lít bennünket a modern élet. Nem így a tanyai lakosságól. ók most kerülnek csak iga­zán kapcsolatba a kékruhás, biciklis emberekkel. Hogyan is sűrűsödik ez a kapcsolat? Válaszoljon erre olyan illetékes, mint Túr­osán József nyíregyházi ta­nyai postás, akinek munka- területe a Tiszavasvári út két oldalán, bét teljes és jó néhány megfelezett, „csonka" tanyabokorban van. Húszkilós táska — Tizenöt éve vagyok a posta szolgálatában — kezdi kissé hivatalosan az emléke­zéseit Túrosán József. Ami­kor kezdtem. 2-—3 napilap járt a tanítóknak, egy-két telepes rádió és néhány Sza­bad Föld előfizetőm volt. Most. hogy a Nádas-, a Sú­lyán-, a Benkő-, de nem is sorolom tovább, mert mim den bokorban villanyt kap­tak — egyedül a Szeles­bokorban nincs még — majd csak annyi újságot járatnák, akár a városiak. Háromszáz család van a körzetemben és naponta 95—100 napila­pot, egy csomó képeslapot, Rádió Újságot, levelet, értesí­tést viszek. Szóval, reggelen­ként olyan 15—20 kilósra mindig megdagad a táskám. A rádiók száma 135, a tele­vízió-előfizetőké 80, Három ci­gánycsaládnak is van már televíziója. — Ezek _ szerint mar nem sok lehet az analfabéta a tanyákon sem? — Egyre ritkábban talál­kozóm olyan emberrel, aki azt mondaná: olvassam már el, mit írt a fia, vagy lánya. Csak a nagyon öregék kö­zött van egy-két írástudatlan és néhány cigánycsaládban akad még analfabéta. Amióta villany van. sok cigánycsa­ládban a gyerekekkel égyütt a felnőttek is megtanultak — a gyerekek tanítják őket — olvasni. Senki nem csapott be — Nagy a távolság, sokan a mezőn dolgoznak, hogyan boldogul az üres portákon a portás ? — Vágj' 15 helyen már szereltek fel postaládát a ka­pura. Ha nincs aláírásos kéz­besítés, akkor az újságot és levelet bedobom. Aztán úay segít magán az ember, hogy jól megismeri a körzetét. Tudjuk, ki melyik szomszéd­dal van jobb viszonyban, ki milyen megbízható. Arra az ügj'réndünk is módot ad, hogy kétezer -forintig még pénzt is átadhatunk. Én ed­dig még az emberismeretem­ben nem tévedtem, a körze­temben semmi nem veszett el, amit a szomszédoknak, ro­konoknak adtam át. Az em­berek nagy többsége becsü­letes. Tizenöt év alatt már olyan bizalmas kapcsola' alakult ki közöttünk, am: nélkül nem is tudnék dol­gozni. — Ilyen bizalmas viszony­ban sok mindennek tudója lehet egy postás? — Neveket- nem mondha­tok, de én tudom, ki bánj szelvénnyel lottózik. kinek volt mar négyese, kik nj'er- tek autót (három nyeremény - autó van a körzetemben). Sok lány van, aki megbízott, hogy a levelei t csak neki ad- jam, a mama ne is tudjon ró­la. Kérem ezek olyan ma­gánügyek, amihez egy 13— 20 éves lánynak már joga van. A felnőtteknél a levél­titok még a családon belül is meglehet. Nekem még nem jutott... — És haza mit visz á pos­tás? — Nem akarok panaszkod­ni, de mindennap fáradtan érkezem haza. A legtávolibb tanyabokrom 11 kilométerre van. Én levelet másnapra soha nem hagyok. Mint a vonatnak, szinte olyan me­netrendem van, napi 35 ki­lométer az utam. A legtöbb tanj'ában én vagyok az idő­jelző. Igj- szokták mondani: „Megjött a postás, 11 óra van”, vagy „Ott megy a pos­tás, hagyjuk abba a munkát, menjünk ebédelni.” Amikór sár, vagy hó van, sokszor én vagyok az úttörő, aki muta­tom a gyalogutak Fáradsá­got viszek haza mindennap és fizetéskor olyan 1600— 1700 forint körül. Tudom, dyeq .nju^kávd sok helyen többe! keresnek, de *é» úgj’ megszerettem az embereket, a munkámat, a pontosságot, hogy máshol már el sem tudom képzelni a kenyérke­resetet. Négy lányom közül kettő férjnél van. A két kisebb is dolgozik mar — egyik a nyír­egyházi postán belső kézbe­sítő. Nehezíti helyzetéinél, hogy a feleségem sokat be­tegeskedik. Nyolcvan televí­zió-előfizetést hordok ki. de magamnak eddig ebből még rtem jutott, Rádiózgatok égy kicsit esténként, aztán el­nyom a 35—40 kilométeres biciklizés. Egy kis számadás: Turcsán József körülbelül 300 napot dolgozik évente. Beszorozva a 35 kilométerrel több, mint 10 000 kilométert tesz meg. tizenöt éven át 150 000 kilo' métert. Ezt lábbal és szív­vel. csak azok bírják, ákik szeretik az embereket és a inunkat, a hivatásuknak él­nek. Cs, B, Primőr a megyéből Nehezen tavaszociik. A rossz időjárás hátraitatja a mező- gazdaság. a zqldségkertészetek munkáját. A melegágyi pri­mőrök lassan érnek, s nagyon távolinak tűnik az idő, ami­kor már szabadföldi primőrök kerülhetnek az üzletekbe, i 'Ivetődik a kérdés, elegen dö lesz-e az újig a szövetke­zeti kereskedelem, a MEK raktáraiban tárolt zöldség és gyümölcs, nem emelkcdnck-e az árak „csillagászati” ma­gasságokba? Ha ezekben a hetekben vá­sárolunk a zöldségboltokban — és van alkalmunk figyelni más megyék, városok hason­ló boltjainak árait, vagy em­lékszünk a tavalyi árakra — nem panaszkodhatunk. Elfo­gadhatóan mérsékelt árakkal dolgozik a MÉK. Egyes ük- ’kekrtél jelentős —",2—3 forin tos —. számunkra kedvező el­térés tapasztalható. Törekvé­sük, hogy tartsák az olcsóbb árakat, sikeresnek bizonyult Ez azt is jelenti, hogy meg­felelő készleteket tárolnak a raktárakban. így a későbbiek­ben sem kell számolnunk meg­lepetésekkel. Csak példának említjük, hogy az olyan alap­vető élelmiszerek, mint a bur­gonya. ára 2.60—3 forint ki­lónként. a vöröshagymát 3— 4.50-ért adják. Ez utóbbit ér­dekes módon a hosszú téli tá­rolás után olcsóbban, mint ősszel. A mostanában kelen­dő dughagyma kilója 4 fo­rint, féle annyi, mint egy évé Hasonló a helyzet a zöldség féléknél is. Csupán a fejes káposzta ara magas. A kész­letek kifogjTak. Budapestről kell hozni utánpótlást. Élő csirkét Nyíregyházán tizenkét helyen árusítanak rendszere­sen, kilónként 30—32 forin­tért. Kedvezően alakulnak a pri­mőr árak is. Szintén olcsób­bak. mint például a jobban ellátott fővárosban. Ebbén közrejátszik az. hogy a szük­ségleteket salátából, retekből, zöldhagymából nagyobb rész­ben már megyénk termelőitől szerzik be. így a salátát 1,30— 2,20-ért, a tizes csomózású retket 2 forintért, a zöldhagy­mát 1,20-érl tudják adni Szerződés a város környéki istiekkel Paradicsom 10, retek 2 forintért ■— Közös ÁFÉSZ-—tsz—MÉK boltok Szentesről. Kecskemétről hoz­zák a sóskát és a parajt, ezekben a napokban tó, illet­ve 8 forint az ára, de rövide­sen csökkenés várható. Az egyetlen meglepetést a para­dicsom okozta: 70 forintért kínálják Változatlanul im­portból szerzik be, mert a ha­zai melegházakban még min­dig nem érik. de ha lenne, akkor sem adhatnák olcsób­ban. A primőr arakban várható drágulás, ha a melegháziak ideje lejár. Számíthatunk rá, hogy akkor égy ideig nem lesz az üzletekben új zöldség­féle, a lassú tavaszódás miatt. Ha megjelenik a már szabad földön termelt áru, valamivel drágább lesz — ha nem is tartósan — mint most. Ter­mészetesen a MÉK már meg­kötötte a szerződést megyénk gazdaságaival az utánpótlás­ra. Az a tapasztalat, hogy az idén nagyobb a kedv a sza­badföldi primőrök — egyál­talán a konyhakerti zöldfé­lék — termesztésére, mint korábban. így például Máté­szalka, Kisvárda körzetében lévő közös gazdaságok, a ven- csellői tsz, a nyíregyházi Sár­vári és Dózsa Termelőszövet­kezetek segítik Nyíregyháza ellátását, illetve mindazon községekét, ahol a MÉK-nek boltjai vannak. Nyíregyházán, Záhonyban, a járási székhé- lj’eken és a nagyobb közsé­gekben már 55 boltot üzemel­tetnek. Amikor számba vették a ter­meltetési szerződésekkel biz­tosított szükséges árumennyi­séget, már az új boltokra is gondoltak, melyeket az idén szándékoznák nyitni a megye különböző heljségeiben. Ííj utakat is keresnék a boltok szániának növeléséhez, Aján­lást küldtek a 'MÉSZÖV-nék és a termelőszövetkezetek te­rületi szövetségeinek közös -- ÁFÉSZ—tsz—MÉK —üzeméi- tetésü boltok . megnyitásároL A szövetkezetek nagy érdek­lődést tanúsítanak az együtt­működésre Remélhető tehát, hogy az idén tovább javul me­gyénk lakóinak zöldség-gyü- inölcsellátása. <k e.) A Vegeta levésízesítőt úgyszólván minden háziasz- szony ismeri, kedveli. Azt is tudják, hogj' nem magyar gyártmány, és ha elfogy a kereskedelemben egyik hét­ről a másikra esetleg nem tudjak pololni, ezt is megér­tik. De az már .érthetetlen, hogy Nyíregyházáról hóna­pokra eltűnik a Vegeta, ugyanakkor Budapestén és más vidéki varosokban kap­ható. Talán a mi kereske­delmünk illetékesei nem tar­tanak igényt az országunk­ba behozott Végétéből és azért nem lehet kapni Nyír­egyházán is? — kérdezi Ko­vács Béláné nyíregyházi ol­vasónk. Növényvédelmi repülőgépek — bérben A mezőgazdasági légi flot­ta egységei idén új tarifa szerint dolgoznak: az elmúlt évi kedvező tapasztalatok alapján a mezőgazdasági nagy üzemek bérbe vették u növényvédelmi szolgálat .41 repülőgépét. Az üzemeknek most már saját érdekük, hő^y minél lobban kihasználják a légi járműveket. A gazdaságo) ugyanis egész szezonra kibe rélték a gépeket: a kis gő pék 140 ugynévézett légióra teljesítőnek, Óránként. 2700 fórifi tért Jóval drágábbak a nagyobb AN—2-esek, ezekét 380 légiórára szerződtettek, óránként 4600 forintért. Ilyen körülmények között a gazdaságok még rakodóbe­rendezéseket is vásároltak, csakhogy minél gyorsabban feltölthessék a növény védő­szer-adagokért leszálló gé­pek tartályait. Tavaly még 5—6 percig tartott a „tan­kolás”, idén alig 2 perc alatt .■égernek veié. Kiszámították ízt is, hogy a jól szervezett mimka lényegesen kifizető­dőbbé teszi a repülőgépes növényvédelmet, egy év alatt 30—35 százalékkal lett ter­melékenyebb a munka. A rendészn ő A kívülállónak valahogy szokatlan, nogy a Tiszavasvá­ri Alkaloida bejárati kapu­jánál fehér köpenyes ri-n- dészjelvényes nővel találko­zik. Gazdag Lajosnet min­denki ismeri a gyárban. Nyolc éven keresztül a gyár analitikai laboratóriu­mában dolgozott. Amikor az orvos eltiltotta a labormun­kától — nem tudta, mitévő legyen. Elmenni semmikép­pen sem akart, s kérte fe­letteseit, engedjék, hogy a rendészetnél dolgozzon. Be­leegyeztek és bemutatták új munkatársait. A portáso­kat. f. beírókat, a felvezető­ket, a kapusokat, stb. Kezdetben akadtak, akn-. megjegyzéseket tettek, mond­ván ..Sóhivatal ez az egész". Aztán csodálkoztak, amikor fülön csípett néhány üzemi szarkát. Sok nádrágs zárból ..varázsolt elő' alkoholos pa­lackot. s volt eset. amikor egy aktatáskából e&y víz­órát terem téit elő. A kétkedők akkor kezdtek csak visszahőkölni igazán, amikor Gazdagné reggelente alkoholszondával várta a gyét kapujában az .^arra ér­demeseket”. Jó néhányat rö­vid úton haza is küldött kö­zülük. A rendésznő hétköznapjai ugyanolyanok, mint 450 gyár­beli nőtársáé: nappal munka a gyárban, este az otthoni teendők és a tanulás. Igaz, otthon mostanában már ke­vesebb a tennivaló, mióta az egyetlen liú elkerült a ' ház­tól. Ö most. a néphadsereg főhadnagya, kiváló katona és „jó gyerek” — ahogj'an az édesanyja mondja. Gazdagné férjé személyze­tis a gyárban. Barátai úgy emlegetik: „régi bútorda­rab”. Valóban régen, már idestova 35 esztendeje dol­gozik az. üzemben, még 16 éves sem vólt, amikor segéd­munkásként kezdett. A házaspár esténként együtt hajol a könyvek fölé, mindketten igyekeznek to­vábbképezni magukat, A férj közgazdasági szakköny­veket olvas, a feleség pedig a rendészetet mélyebb mű­helytitkaival ismerkedik. Gazdagné nemcsak ön­magával is szigorú rendész, feleség, háziasszony is, ha­nem a gyár lányainak, asz- szonyainak érdekképviselője is egyben. Ö az üzemi nóbi- zottság elnöke, s szakszerve­zeti funkciója mellett aktív pártmunkás. Huszonegyedik éj e párttag, 20 éve tanácstag, s most van 15 éve annak, hogy népi ülnökként először ment bírósági tárgyalásra. Őszinte örömmel és elis­meréssel nyugtázták munka­társai a hírt: Gazdagnét a Népköztársaság Elnöki Taná­csa Munka érdemrenddel tűntette ki, Munkatársnői, barátai közül sókan kísérték ‘ ki a pesti vonathoz, aráikor elment, hogy á Parlamentben Losonczi Pál kezéből átvegye a magas kitüntetést és a ju­bileumi emlékérmei. Egri Gábor KERÉKPÁRON, GYALOG ISO000 kilométer földúton Foglalkozása: postás Hobbyja: a pontosság Másutt kanhaló?

Next

/
Oldalképek
Tartalom