Kelet-Magyarország, 1970. május (30. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-31 / 126. szám

m. rm# — Nagyon szeretlek, ígérem, hogy csak tízszer fogok megnősülni. Kettős boldogság A címben nincs tévedés, a szóban forgó ügyben a szük­ség a törvényt már megbon­totta. A borravaló olyan té­nyező, amely az ország pénzügyi vérkeringését és az életszínvonalat egyaránt érinti és hogy erre nézve hivatalos adatok nem isme­retesek, azt a Központi Sta­tisztikai Hivatal hiányos ka­pacitásának tulajdonítom. Természetesen jómagam sem a borravaló ellen prüszkölök (az emberi élet túlságosan rövid ahhoz, hogy feleslegesen vesztegessük el az időnket). Nem is az a rossz, hogy borravalót kell adni. Borravalót kapni pláne jó, ezt állíthatom, noha csak egyszer kaptam életemben, amikor egy riport kedvéért beöltöztem taxisofőrnek egy farsangi éjszakára; a kapott borravaló jelentékenyen túlszárnyalta újságírói fize­tésem aznapra jutó hánya­dát. Csupán az nincs rend­jén, hogy a társadalom anyagi tevékenységének eb­ben a jelentős szektorában merő spontaneitás uralkodik. Ha a borravaló egyfelől jog, másfelől Kötelesség, vélemé­nyem szerint okvetlenül szük­ség van a törvényszabályo­zásra. Jogászkodásról lévén szó civil -vagyok a pályán mégis felvázolnám itt egy laikus elképzeléseit. Mindenekelőtt arra hivat­kozom, hogy jogi szabályo­zás híján a borravaló át- nyújtását és elfogadását egy igen kellemetlen álszemérem érzete lengi körül. A borra­valót rendszerint dugva, le­sütött szemmel, zavartan ma­kogva és nyögdécselve kell átadni, viszont fölényes, ha­nyag eleganciával, számolat- lanul kell zsebre vágni. Va­lamikor a leánykéréshez kel­lett annyi lelkierő, mint most a borravaló-forgalom lebonyolításához. Mire jó ez? Engem mindig megviselnek ezek a kínos jelenetek. Van úgy, hogy napokig készülök a ceremóniára. Legutóbb páldául így szóltam a pedi­kűrösömhöz, a borravaló vá­rományosához: „Aranyos Lujzika, mindazért, amit ér­tem tett, hálából egy pasa­réti villát szántam maga-' nak, mivel azonban az ne­kem nincs, kérem, fogadja el ezt a húszast.” Feltalálva a legalkalmasabb lélektani pillanatot, amikor éppen sen­ki sem néz oda, végre át­csempésztem a borravalót az illetékes kézbe, de ezzel még távolról sem estem túl a belső gyötrődésen: vajon elégedett-e, ide merhetem-e tolni a képemet a jövőben is, nem jártam volna-e job­ban, ha előre átadom a bor­ravalót és így tovább. Tes­sék elhinni, már csak a kí­noktól való szabadulás mi­att is. jogszabályokba kellene foglalni a borravaló-forgal­mat, eltörölve a kötelező ta­pintatot és szemérmeskedést. Azt is meg kellene hatá­rozni: ki kinek tartozik bor­ravalót adni. Szerintem mindenki mindenkinek, aki foglalkozásánál fogva maga is kap borravalót. Ez volna egy egészséges, igazságos körforgás: arQj borravalót kapok, azt továbbadom. Akik pedig foglalkozásuk jellegé­nél fogva soha, semmiképp sem kaphatnak borravalót, igazolják ezt hitelt érdem­lően egy, borravalóra jogo­sultakból álló bizottság előtt (hogy aztán semmiféle libe­ralizmus meg körmönfont- ság gyanúja se essen rájuk), kapjanak erről egy pecsétes igazolást, amit borravaló he­lyett mutassanak fel a kel­lő pillanatban. (Ha aztán valahol, ennek ellenére előnyben részesítenék a bor­ravaló- adására kötelezette­ket, némi borravalóval ezt is át lehetne hidalni). A jogászoknak kellene válaszolniuk arra a kérdés­re, hoey szocialista bérezési kategória-e a borravaló? Ha ugyanis az. akkor a borra­való nagyságát a nekem tett szolgálatok színvonala, a részemre elvégzett munka minősége szerint kellene megszabnom. Ha például tö­kéletesen elégedetlen len­nék, törvényesen megtagad­hatnám a borravalót, amit ma dehogy is merészelnék. Persze a jogszabályalkotók gondoljanak arra is, hogy a borravalóra jogosultak közül egyeseknek még hiányos a szocialista öntudata, ezért nem tudnának azonosulni a premizálási elvvel. Ezeket ugyancsak pecsétes írással kellene ellátni, amellyel vi­szonylagos elmaradottságukat hitelt érdemlően igazolnák, s ha ezt felmutatnák, minden körülmények között igényt tarthatnának a borravalóra. Kétségtelen, hogy a bor­ravaló-forgalomban a jogi szabályosás hiánya egy nem­telen versenyt is eredménye­zett. Ezért rögzíteni kellene a borravaló-tarifákat a kü­lönböző szakmai ágazatok­ban. Manapság megesik, hogy az ember egy szép borrava­lót ad az arra jogosult sze­mélynek, abban a hitben ringatja magát, hogy ezek u- tán rendesen szolgálják ki, csakhogy jön egy licitátó hi­éna, abnormálisán nagy bor­ravalót dug oda a szolgálta­tónak, mire csakis ő lesz körülugrálva. Arra is megol­dást kellene találni, amire az élet, a gyakorlat már régóta figyelmeztet: a bor­ravalóra jogosultak sokasága csak bezsebeli a borravalót, de ugyanolyan pocsék mun­kát végez, mintha mentessé­gi igazolást mutattak volna fel neki. Végül feltétlenül be kelle­ne vezetni a borravaló köny­velését és bizonylatozását, íme, mi történt egy ismerő­sömmel. Befeküdt a kórház­ba, vakbélműtétre. Hogy a műtét rendesen sikerüljön, előtte egy borítékban ötezer forintot csúsztatott a sebész fehér köpenyének zsebébe. Amikor a műtét után ma­gára eszmélt, elborzadva vette észre, hogy egy száz­negyven centiméteres vágás, illetve varrat van a testén. Először azt hitte, hogy túl­fizette a sebészt és ő —meg akarván szolgálni azt a szép summát —, sem a kést, sem a cérnát nem sajnálta tőle. Később kiderült, hogy a se­bész nem tudta, miként ke­rült a zsebébe az ötezer fo­rint, bizonylatozás híján azt hitte, hogy smucig volt az ismerősöm, ezért lett akkora a seb. Horváth József Nerh tudom a KRESZ-t. Higgyék el nekem, ülök a volánnál, vezetem a kocsit, megyek, száguldók, előzök, előnyt adok, sávot váltok, mindezt csinálom, éppúgy, mint más, de nem tudom a KRESZ-t. Ezt már vala­mennyi ismerősöm tudja, aki csak egyszer is beült mellém a kocsiba. S ahogy az idő halad ve­lem előre, azt a keveset is elfelejtem a KRESZ-ből, ami­re pillanatnyilag még emlék­szem. Az igazság az, akkor se tudtam, mikor vizsgáztam. A vizsgán ugyanis szerencsém volt, amit kérdeztek, azt ép­pen tudtam. Nem én vagyok az egyetlen, aki a tárgyhoz nem sokat ért, de vizsgázni tud. Ennek ellenére soha nem karamboloztam. Ez az­tán megerősítette bennem a hitet, hogy jól tettem, ami­kor lemondtam arról, hogy mélyrehatóan ismerjem a KRESZ-t. Barátaim közül, akik kitűnően ismerik, azóta már sokan karamboloztak és jó néhányszor megkérdezték már tőlem: hogyan lehetsé­ges, hogy én nem karambolo­zok. Mindig csak azt tudom válaszolni: ennek valószínű oka, hogy nem tudom a KRESZ-t. Pedig nehogy azt higgyék, hogy óvatos vagyok. Néha még száguldók is. Száguldás közben fülyörészek, dúdolok, átleselkedem a mellettem surranó kocsikba, néha ol­dalt pislogok, nézem a nőket. Ilyenkor szólal meg olda­lamon ülő feleségem, hogy a vezetésnél azért előre is te­kinthetnék. A feleségem nél­kül ugyanis soha nem ülök kocsiba. Ahogy beszáll mel­lém, elkezdi a szöveget: ké­zifék ki, gyújtás, gáz, kup­lung, egyes sebesség — most indulhatsz. Gyerünk a külső sávra... Ettől a pillanattól ugyanis élettársam teljes fi­gyelemmel tekinti át a for­galmat, minden mozdulatra figyelmeztet, valóságos help* színi közvetítést ad, szerin­tem akár úgy is vezethetnék, hogy behunyom a szemem. Persze nem hunyom be, mert még azt hinné, hogy őrá se figyelek. Ez mindenesetre sú­lyosabb következményekkel járna, mint az, hogy nem tu­dom a KRESZ-t. O ugyanis tudja. Őszintén szólva, ő az, aki tudja, méghozzá olyan fokon, amely bármely gépjár­mű-szakoktatónak becsüle­tére válna. Mondanom sem kell, hogy ő megbukott a vizsgán, nem a KRESZ-ből, hanem a vezetésből. Feleségem bukását nagy örömmel fogadtam. Abban a pillanatban felvillant ben­nem az ötlet, hogy még ma­gánszorgalomból sincs szük­ségem arra. hogy megtanul­jam a KRESZ-t. Úgy isme­ri a kisíveket, a nagyíveket, a jobbkézszabályt, a komp­likált keresztezéseket, a jelzőtáblákat, a KRESZ min­den bonyolult rejtelmét, hogy szerintem erre születni kell. Egy tehetség, és higy- gyék el, hogy ezt minden fér ji elfogultság nélkül állítom. Persze néha előfordul, mi­vel én csak vezetni tudok, de nem tudom a KRESZ-t, hogy néha valami vad sza­bálytalanságot csinálok. Ilyenkor elszabadul a pokol, megkapom a magamét, olyan stílusban, mintha házasság­törést követtem volna el. Fe­nyeget, hogy ott azonnal hely­ben hozzá kell kezdenem a KRESZ tanulmányozásához. 'Még szerencse, hogy ezt S se veszi komolyan. Hiszen, ha megtanulnám a KRESZ-t, semmi szükségem nem volna rá a vezetésnél. Száguldoz­nék nélküle, vagy rriit tudom én... Néha ott ülhetne mel­lettem, szomorúan hallgat­va, én pedig KRESZ-ismere- teim gőgjében holtbiztosán — karamboloznék. Kerekes Imr« KERESZTREJTVÉNY 1594. május 31-én halt meg Tintoretto — eredeti nevén Jaco- pó Robusti — velencei barokk­festő. Beküldendő: vízsz. 1., 41. és függ. 1. VÍZSZINTES: 1. Hat képét őrzi hazánk egyik intézménye. Melyik az? 14. Szo- ryeget takarítunk. 15. Takarító- eszköz. 16. Nyugat-európai nép 17. Beszélj. 19. Orosz fizikus (1859—1995). 20. Férfinév. 22. Ezeregyszáz, római számmal. 23. A juh hímje. 25. A magot ülteté. 26. írásmű tárgya (—). 28. Illa­tát. 31. Sürgető szócska. 32. Ban­dita. 33. Antal franciául. 35. Hangtalanul” néz. 36. Kevert túró! 38. Szomorú színpadi mű­vek. 40. Hatvanegy, római szám­mal. 41. Tintoretto mestere. 43. E. C. T. 45. Verdi-művek. 47. írónk (Ferenc). 48. Helyhatározó rag. 50. Várakozás névelővel. 52. Megingathatatlan bizalmam. 53. Dekadens része! 60. K-val az ele­jén és végén: makacs. 61. Ruté- nium vegyjele. 63. Treníroz. 64. „A” török fiú. 66. Learatott ga­bona kévéiből rakott kereszt. 68. Vissza: tojás németül. 69. Nem­zetközi Lenin-békedíjas chilei költő. 71. A Szahara déli részé­ben fekvő kereskedelmi köz­pont Maliban. 72. Egyik minisz­tériumunk nevének kezdőbetűi. FÜGGŐLEGES: 1. Hazánkban őrzött képeiből a leghíresebb. 2. Város Franciaor­szágban. 3. Parancsoló. 4. Szé­kesegyház. 5. Állati fekhely. 6. Teából sok rummal és cukorral készült, melegítő ital. 7. Vége németül. 8. Saját kezűleg. 9. Sza­márhang 10. S. S. P. 11. ZEOV. 12. Alig. 13. Az atommag egyik alkotóeleme. 18. Hobbyja. 21. Magzat. 23. Titokban leskelődő. 24. ördögi. 27. Női énekhang. 29. A Dél-afrikai Köztársaság gépko­csijainak nemzetközi betűjelzé­se. 30. Fotómontázsban vaui 3á. 1 2 3 h 5 k> 7 9 9 1o 11 12 13 Vt 15 ' u. <1 • IS <9 lo 2t 22. 23 Zk 25 l(p 24 29 3o 31 32, 33 Sk 35 36 5? 38 39 Uo kt Ul 63 W** 65 UI US kq Sq y 52 ■ ­53 5k SS 56 51 58 59 60 6( 62 63 ik 65 GG <>7 68 69 7® V m " Éneklő szócska. 37. Kritizáló. 39. Ház körüli gyümölcsöse. 41. A si­vatag hajója. 42. Heves megyei község (+’). 44. Kondítá. 46. Protaktinium vegyjele. 47. ÖIA. 49. ,,A” testrészed. 51. Sál végek! 54. Szőlőgyám, névelővel. 56. Mé­ter betűi keverve. 59. Maró fo­lyadék névelővel. 62. Utolsó pos­ta; Budapest. 65. E helyre. 66. Alanyi kérdőszó többes'ben. 67. EUE. 70. Azonos magánhangzók. 71. Idejétmúlt levélcímzés rövi- . dítve. A megfejtéseket június 8-ig kell beküldeni. Csak levelezőlapon beküldött megfejtéseket fogadunk el! Május 17—i rejtvény pályázatunk megfejtése: Kossuth megbízá­sából a nagyváradi puskapor­gyár és ágyúöntés vezetője volt. Nyertesek: Lengyel Ár­pádné, Lengyel Istvánná, dr. Nádassy Andrásné, Sebők Vilmos és Szakady Márta nyír­egyházi, Kovács Gyuláné komo­rói, Lévy Katalin nagykállói, Pethe Istvánná napkori, Danes Judit tiszaberceli és Vájná Gyu­la új fehértói kedves rejtvény- fejtőink. A nyerteseknek 30 forint érté­kű könyvsorsjegyet postán el- k üld tünk. KELET-MA€YAROftSZAe — VASÁRNAPI MELLEKLCT Szükség törvényt kíván T97D. Sí.-1

Next

/
Oldalképek
Tartalom