Kelet-Magyarország, 1970. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-26 / 121. szám
mXc nourXnjAt, esmOLjtriKi AZ MSZMP SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA SCXYTI. ÉVFOLYAM, 121. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1970. MÄJUS 26, KEDD Foclc Jenő, Biszku Béla és kísérete Komlódtótfaluban. lelő mennyiségben áll majd rendel kezesre. Az óvoda előtt — amelyet ideiglen'es szállásnak rendeztek be — Csorvási Gedeon- nétól érdeklődik a miniszterelnök. Az asszony elmondja, nem akarta hinni, hogy ilyen pusztítást képes véghezvinni az ár. Közölte: gyermekei a nyírségi községekben vannak. tanulnak. Elmondta. hogy megkezdik majd az építkezést, de már csak kőből és téglából akarnak házat csinálni. Munkácsi András bácsi — aki maga is tevékeny részt vállalt az ár elleni küzdelemben — ment oda Fock Jenőhöz és Biszku Bélához, s ismertette, hogyan történt a védekezés, a mentés. — Hálásan köszönjük a párt és a kormány vezetőinek — mondta —. hogy ilyen nagy részvéttel vannak irántunk. Azt várjuk, hogy ez a segítség a későbbiekben is megmaradjon. Fock elvtárs megnyugtatta az idős embert, hogy az ország figyelme nem lankad, s közös erőfeszítés alapján szebbek lehetnek majd az utcák, mint eddig voltak. A helyi pártszervezet titkára a hősies mentésről, a tanács vb-elnöke arról számolt be a miniszterelnöknek, hogy a lakosság jó része már otthon van, dolgozik. Fock elvtárs azzal köszön el itőlük: örül, hogy ilyen kemény emberekkel találkozott. Asszonyok veszik körül ezután a Minisztertanács elnökét. A romok előtt is első szavuk a köszönet a szovjet és magyar katonáknak, akik kimentették a vízzel körülzárt falut. Ezután a segélyezés, a biztosítási pénz, a ruhák elosztása iránt érdeklődnek. Fock Jenő válasza az volt. hogy megkapják a segélyeket a biztosítótól és a Vöröskereszttől is. Máshonnan is össze fog jpnni még pénz. A miniszterelnök a következő szavakkal búcsúzott: — Sok mindenről hallunk, tudunk. Azért jöttünk el magukhoz, hogy továbbra is segítsünk. Az élet megmentése volt a legelső és legfontosabb, azután a víz levezetője. Most a romok eltakarítása, s az, hogy a kárt. szenvedettek újra bizakodjanak. Ezt követi az újjáépítés. Ahogy az eddig is történt, ezután sem hagyjuk ebben magukra az embereket. Segít a társadalom, de .igénybe kell venni a helyi erőket, a katonákat, s minden lehetőséget. hogy az élet visszatérjen a rendes kerékvágásba. A vendégeket szállító helikopter a kora délutáni órákban indult el a szem leüt következő állomáshelyére, Vásárosnaményba. A kormány elnökét és kíséretét itt Hegedűs Sándor, a vásárosnaményi járási pártbizottság első titkára. Gulúcsi Sándor, a fehérgyar. mati járási pártbizottság első titkára. Spisák András, a Vásárosnaményi Járási Tanács VB elnöke és Széles Lajos, a Fehérgyarmati Járási Tanács VB elnöke fogadták. Fock Jenő, a kormány elnöke és Biszku Béla, a KB titkára a két járás vezetőivel az árvízvédelemmel kapcsolatos további gondokról és a helyreállításról folytatott eszmecserét. Hegedűs Sándor tájékoztatást adott arról, hogy a válságos helyzetben a két^járás pártós állami vezetői összefogtak. s közösen tevékenykedtek annak érdekében, hogy rend és nyugalom legyen. A naményi járás 10 ezer menekültet fogadott be. akiket 17 községben helyeztek el. A járás községeinek lakói nagy szeretette] és gondossággal fogadták az árvíz sújtotta fehérgyarmati járás lakóit, s már megkezdték azokba a falvakba a visszatelepítést, ahol ennek a feltételeit biztosították. Elmondta. hogy a vásárosnaményi járásban 10 ezer hold az a terület, amelyet az árvíz érintett. A válságos időkben a termelőszövetkezetek tagjai és vezetői sokszor életük kockáztatásával mentették a jószágállományt a fehérgyarmati járás tsz-eiből, így sikerült jelentős számú szarvasmarhát, sertést és ju. hot megmenteni. Ezután Gulácsi Sándor számolt be arról, hogy a fehérgyarmati járásban 20 községet teljesen, tizenegyet pedig részlegesen tetei pítettek ki, összesen 28 ez?* embert kellett biztonságba helyezni. Az életek mentési volt a legfontosabb. Ezzel együtt egyszerre 31 községben kellett védekezni. Lassan az ár levonul,; * most a károk felmerés rt végzik. Szólt arról, hogy ■ a tragédiához viszonyítva az állatállományban esett kárt jelentősen csökkentette, hogy az emberek életük kockáztatása árán is a közös és a háztáji állatokat mentettek. Az áttelepített lakosság mielőbb vissza akar menni falujába. De csak oda engedélyezik a visszaköltözé't, ahol annak egészségügyi, stb. feltételeit már megteremtették, s ha fedél alá tudjak helyezni az embereket. Gulácsi elvtárs beszámolt arról is, hogy a megmentett jószágállomány takarmányellátásában a járás árvizet nem szenvedett tsz-ei segítenek, de nagy erőfeszítéseik ellenére sem képesek azt megoldani. Ezért a megye és az ország segítségét várják a területen is. Ezt követően Fock Jenő. a kormány elnöke szólt a látottakról, tapasztalatairól. Elmondta, jólesett hallani az összefogás sok szép példáját. A helyi lakosságnak, a néphadsereg alakulatainak, a Karhatalomnak, a munkásőrségnek, a polgári védelemnek, a belügyi szerveknek, a községek és a megye vezetőinek rendkívül jelentős szerepük van abban, hogy ma már újjáépítésről beszélhetünk ezen a vidéken. Nekem azonban az első gondolatom mégis az volt. amikor elindultam, hogy vajon azok, akiket közvetlenül ért a csapás, hogyan viselik. Ez a mai látogatás arról győzött meg bennünket, hogy ebben az egész katasztrófában a leghősiesebb helytállást maga az árvíz sújtotta lakosság tanúsítja — ezért őket illeti a legnagyobb elismerési Fegyelmezetten és derekasan viselték el a veszély nehéz óráit és most is úrrá lesznek a nehézségek felett A falvak népe tud és akar újrakezdeni. mert például ahol 10—20 ember összegyűlt, és ha csak egyetlen (Folytatás a 3. oldalon) Pontosan vasárnap délben szállt le Nyíregyházán az a helikopter, amelynek fedélzetén érkeztek a szatmári árvízi helyzet megtekintésére Fock Jenő miniszterelnök, Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai és Dégen Imre államtitkár, az árvízvédelem kormánybiztosa. A szemleútra érkező magas rangú vezetőket a repülőtéren Orosz Ferenc, az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottságának első titkára, dr. Feleszi István, a megyei tanács vb-elnöke fogadták, majd Sajnovics János vezérőrnagy. a polgári védelem országos törzsparancsnoka és Lakatos Béla vezérőrnagy, a megyénkben tartózkodó ár- vízvédelmi erők parancsnoka adtak jelentést a védelem munkálatairól és a jelenlegi helyzetről. Fock Jenő, Biszku Béla és Dégen Imre ezután a megyei vezetők és a katonai parancsnokok társaságában újra helikopterre szállt, s a magasból tekintette meg a Szamos, Túr és a Kraszna térségét. Fél kettőkor ért a gép a Csengersima. Nagygéc és Komlódtótfalu között elterülő ideiglenes helikopter- állomásra. Itt a járás dolgozói nevében Kovács Sándor, a mátészalkai járási pártbizottság első titkára és Szabó József, a járási tanács elnöke, valamint a községek lakossága képviseletében Szegedi Antal MSZMP-titkár köszöntötte a vendégeket. Kovács Sándor néhány szóban vázolta: a nagy pusztításokat megért járás lakossága szeretettel köszönti Fock Jenő és Biszku Béla elvtársakat és biztosan tudja. hogy a segítség, amelyet az országtól eddig is kaptak, a jövőben sem marad el. A párt és a kormány vezetői ezután a legtöbbet szenvedett szatmári községek egyikébe. Komlód tótfalura látogattak. Innen már elvonult a víz, de az utca két oldalán szomorú látvány fogad: mintegy két kilométeres hosszúságban alig van egykét épen maradt ház. a többi romokban hever. Vasárnap kora délután volh de a szemleútra érkezőket munkában fogadta a község népe. A lakosság és a segítségükre érkezett katonák megkezdték a romok eltáka- ritását, a még épen maradt építőanyagok megmentését. Komlódtótfaluban a tragédiát követő IC nap múltán megindult az élet. Ezt tapasztalta Fock Jenő, Biszku Béla és kísérete az emberek, kel való beszélgetések során is A miniszterelnök először egy idős, 68 éves parasztember Gyarmati András portája előtt állt meg. Gyarmati bácsinak is, fiának is elvitte a házát az áradat. Az idős ember elmondta, hogy hozzákezdett a bontáshoz, 4e az építéshez már nem lesz ereje. A kormány elnöke megjegyezte, hogy ennek is neki kell fogni minél hamarabb, mert az élet nem állhat meg. Az építésben pedig segít a kormány, a nép. — Az egész ország magukkal érez — mondta Fock Jenő. A komlódtótfalui utcán találkoztak a vendégek Rá- polti lgnáccal, a szomszédos Szamosbecs tsz-elnökével. Itt érdeklődött a miniszterelnök, milyen a helyzet a szövetkezetben? Rápolti Ignác arról számolt be, hogy a község és közös gazdasága is nagy károkat szenvedett. A gyümölcstermés tönkrement, a fák is nagyon megsínylették az árvizet, a földekre még sokáig nem tudnak rámenni, s az állatállomány számára nincs takarmány. — Vetőmag van-e? — kérdezte Fock Jenő. — Mit dolgoznak most az emberek! Hol van most az állatállomány? A válasz az volt, hogy az emberek a saját házaik romjainak eltakarításához kezdenek először. Sokat segített a szövetkezeten a Nyír- tassi Állami Gazdaság és a csengerújfalui tsz, amely befogadta a szamosbecsi állat- állományt. elvállalta a gondozását. Örömmel hallották a vendégek azt is, hogy vasárnap reggeltől három szivattyúval megindult a földekről a víz levezetése. Fock elvtárs megjegyezte, hogy a kormány ülésén megtárgyalták a termelőszövetkezetek megsegítésének módját is. Úgy véli, hogy a leghatásosabb segítség, ha a területi tsz-szövetségek — az egész országból — patronálnak egy-egy bajba jutott szatmári szövetkezetét. — A legjobban takarmánynyal, állattal, vetőmaggal és gépi erővei lehet itt segíteni — közölte a miniszterelnök. Darvai Lajosnét Orosz Ferenc megyei első titkárunk mutatta be a kormány elnökének. Az idős asszony azt kérte, hogy mivel férje, beteg, maga nem bír a munkával, engedjék haza hosz- szabb szabadságra katonai szolgálatot teljesítő fiát. A miniszterelnök Lakatos vezérőrnagyhoz fordult, hogy teljesítse a kérést. A katonai parancsnak jelentette: intézkedtek már. hogy minden árvíz sújtotta területről bevonult katonát hosszabb újjáépítési szabadságra küldjenek. A járási első titkár sátrakat kért. Elmondta, hogy az országos megmozdulás igen jelentős, de most a legfontosabb, hogy a visszatelepültek ideiglenesen tudjanak hol lakni. Ezenkívül sürgetően szükséges az építőanyag is, hogy minél hamarabb felépülhessenek a házak. Fock elvtárs azt válaszolta. hogy a kormány is ezeket sürgeti elsősorban. A sátrak hamarosan megérkeznek, s építőanyag is megfeKomlódtótfalul asszonyok előtt. Házuk romokban. ideiglenes szálláshely FOCKJENŐ ÉS BISZKU BÉLA AZ ÁRVIZSIÍJTOTTA SZATMÁRBAN P LAPUNK TARTALMASOK» Uj menetrend a távolsági járatokon (5. oldali A BNV-rőI jelentjak (fi. oldal) Mexikói mozaik (fi. oldal) Üttorő-olimpia Nyíregyházán (7. oldal) • ' *