Kelet-Magyarország, 1970. április (30. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-26 / 97. szám
t. eMsi KFT FT MA'ßYAKOnSZÄG VASÁRNAPI MELLÉKLÉS 1970 áprttís 18 Emlékezés a 100 éves Lehárra gató annyira nem bízott a darabban, bogy egyetlen új díszletet sem engedélyezett, sőt az én premierem napjan már megkezdték a következő darab próbáit... Nos. ennea a bemutatója két teljes évet késeit, mert A víg özvegy két évig egyfolytában műsoron volt. Azóta is üt világrészben játsszák. Lehár játékos mosollyal fordult felém: — Volt tehát alkalma megunni mindenkinek a Vilja-dalt. Mindjárt bebizonyítom magának. A zongorához ült, magához füttyentette a kutyáját és egy ujjal játszani kezdte a. Vilja- dalt... A kiskutya hegyezte a fülét, aztán megrázkódott es ásítva kitátotta á száját. Lehár hangosan felnevetett. Amikor ezt a látogatást tettem, a Luxemburg grófja, a Cigányszerelem, az Éva. a Facsirta, A kék mazur. A három grácia, a Paganini és más darabok világraszóló sikere után Lehár pályáját — egy-két balsiker. sőt bukás nyomán — általában hányát lónak tartották. Az első világháborút követő új operettkorszakban fiatal, sikeres komponisták kerültek előtérbe. És ezzel érkeztem el egy sokkal kényesebb, második Lehár-problémához. Vannak-e új tervei és el tudja-e képzelni annak az operettstílus- nak a megújítását, amellyel egyszer már meghódította a világot? A mindig mosolygó Lehái- are elkomorodolt: — Nézze, tudomásul kell ' vennem, hogy nemsokára 60 éves leszek. Mégis vannak terveim. Persze nem tudhatom. meg tudom-e ezeket valósítani... A beszélgetésnél minJve- gig jelen volt Lehár librettists ja: Beda is. Az addig hull gató, ismert színházi ember kicsit izgatottan 'szót kért: „Máris megvalósítottad. Az a darab, amelyen éppen most dolgozunk, a legnagyobb eddigi Lehár-alkotás! Szeretném, ‘ha játszanál belőle ’... És Lehár a zongorához ült. Amikor játszani kezdeti, Beda dúdolta a szöveget: „Dein ist mein ganzes Herz” (Vágyom egy nö után!). Az új operett: „A mosoly országa” nem csak világsikert aratott, hanem születése pillanatában olyan klasszikus operett lett, amelyet Bécsben is, Budapesten is az Operaház illesztett a műsorába. Sándor Dezső Fodor József: Májusi dal Virágzó május enyhe zöldjei. Most kezd a szép hérics tündöklőnk Szép hérics int. meghal a hóvirág, Szép ünnepükre fénylenek a Laki S fátylakkal, pírral hab-pihés begyen. Asszonyok húznak völgyön és hegyen, Szellő hordja száz édes énekét, - Mézzel vegyítve május kék legét. Oh, víg zsongás, hang, merre indulok, S már telt szivem zajlasain fulok; Oh, dal. fogj, hogy lágy hőmben nem hűlök, S emlékezés, min forrok s enyhülök. Oh, ömlő lét, és rám áradt világ, Serkenjetek csak, bokrok, büszke fák, Szellő, dal. lomb. mely andalít, susog. És májusok, ti, régi májusok! Fény, ifjúság, s múlt, messze rettenet, Poklok, bajok, s hős, szüntelen menet. Bilincscsörgés, átok s víg harsonák: S győz május, mert nem áll meg a világ Az élet, a szép, a nagy. szertelen. Oh, májusom, tűz, dal, harc, szerelem. Rendedben izzón, míg bírja, e láb — S ki majd utánam jön: tovább, további Margit lay .Tenő grafikus nagyméretű sgraffitója a Nyíregyházi 12. sz. Általános Iskola előcsarnokát díszíti. Elek Emil ielvétel* Az Európa négy újdonsága Tuti lóxsef: Két asszony egy Amikor 40 esztendővel ezelőtt először jartam lseidben Lehár Ferencnél, különösen két kérdésre kerestem választ a nagy zeneszerzővel kapcsolatban. Először: igaz-e, hogy a „bécsi operett” nagymestere — elnéinetesedett? Gyorsan meggyőződtem róla, hogy Lehár nem szakított a múltjával. Már a villa halijának falain magyar, történelmi múltat idéző festmények fogadtak. A barátságosan elém siető mesterhez fordulva csöndesen jegyeztem meg: „Otthon érzem magam ezek között a képek között, a Traun-parton is...” Lehár: „Én is így érzem otthon magam. ” Amikor gyermekkorára emlékszik, szavaiban szinte megelevenedik a számomra is ismerős kisalföldi táj: — Komáromi gyerek vagyok. Sokat játszogattam a Duna partján és a történelmi várfalak alatt. Apám katonakarmesterként került oda. azt hiszem 1866-ban. Ott ismerkedett meg az édesanyámmal és négy heti udvarlás után meg is kérte a kezét. 1870. április 30-án már világra jött az ifj. Lehár Ferenc. Ez én vagyok, kérem szépen... Apám vérbeli muzsikus volt, sokat komponált is, jó dolgokat is, — de rosszmájú kollégái azzal tréfálkoztak vele, hogy „a fia volt a legsikerültebb műve...” A szülői házban kizárólag magyarul beszéltünk, sőt édesanyám csak törve beszélte a németet. Engem is — miután addig csak magyarul tudtam.- — tízéves koromban küldtek el Sternbergbe, német szóra. — Kezdetben bizony nagyon sokat vesződtem. Prágádén hegedűsnek képeztek ki, de — jóllehet már akkor is voltak kisebb kompozícióim és nem kisebb muzsikusok, mint Dvorák, sőt Brahms is bátorítottak, — a körülmények kényszere folytán, átmenetileg én is katonakarmester lettem. Méghozzá Budapesten! Volt ott egy felejthetetlen, kínos esetem. Első és egyetlen operámat „Tatjána” címen Pesten is bemutatlak. Mérsékelt sikere volt de a premier utáni bankett hajnalig elhúzódott. Másnap későn ébredtem. Képzelje el, akkor aludtam el, amikor a zenekaromnak az éppen Pesten szemlét tartó 1. Ferenc József katonai parádéján kellett volna részt vennie... A királynak nem lehetett rossz memóriája, mert évekkel ké-' sőob, amikor A víg özvegy sikerével kapcsolatban a nevemet hallotta, megkérdezte: „Ez az a Lehár, aki Budapesten elfelejtett kirukkolni ? — „A víg özvegy” volt az első világsiker? — De mennyi Izgalom előzte meg ezt a sikert! Az igazBobe háttal ul az oszlopnak, ahonnan rálátni a bejárati ajtóra; fiatal és szép, mágnesként vonzza a férfitekinteteket, melyek szinte rátapadnak; úgy tesz, mintha nem venne róla tudomást, de minden mozdulatával elárulja: tudja, hogy a figyelem középpontjába került, s ehhez való pózt vesz föl, meg- közelíthetetlennek látszik; nagyon szeretné, ha az a másik asszony, akit legyőzött, s akit most ide vár, mindezt látná és belátná: fölösleges bármilyen kísérlet, Jánost ó már nem veheti vissza, nincsen hozzá hatalma; biztos a dolgában, nagyon biztos: az ő vonzása legalább olyan nagy mint annak a másik asszonynak a taszítása. Irén kérte, hogy találkozzanak, ő nem akarta, de íren nem hagyott nekj békét, töltetlen találkozniok kell: néhány apróságot el kell mondania Jánossal kapcsolatban, természetesen az ö érdekében, s ne féljen, nem visszakövetelni akarja Jánost, szó sincs erről, egyébként is, aki egyezer megindult, hagyni keli, hadd menjen; János már harmadik napja nem jött haza. Megkérdezte Jánostól, mit tegyen, János azt mondta; — Menj el, szivem, és próbáld őt megérteni. Munka után hazaszaladt és átöltözött. Csinos volt, olyannyira, hogy amikor hét perc- késéssel Irén is megérkezett, olyan volt mellette, viruló szépségében, mint egy frissen kötőit virágcsokor egy több napja hervadó másik virágcsokor mellett. Szánandó-egyszerűen volt öltözve, ahogyan egy három- gyerekes családanya manapság megengedheti magának, de egyszerűségében is volt valami hivalkodóan nemes, szappanszagú tisztaság. Egyenesen az iskolából jött, siethetett. mert a köpenyét sem ért rá levetni, föléje vette átmeneti kabátját. Odakünn hűvös böjti széi fújt. — Ne haragudj, kedves — mondta s leült, anélkül, hogy a kabátját levetette volna, és többször is beleszagolt a levegőbe. — Nem haragszom <— mondta Böbe, s tekintetét körbehordozta az őt figyelő férfivendégeken. „Akár az anyám is lehetne”, mondták a szemei. Böbe előtt konyak volt, Irén egy szimpla kávét kért; aztán csak ültek és hallgattak, mintha nem lett volna mit mondjanak egymásnak. — Ugye, nem haragszol? — kérdezte Böbe sokára. — Ugyan, csacsi, dehogy haragszom! — Ez van... — így alakult — mondta Irén, miközben a feketéjét ka- vargatta. — Divat ez mostanában, vagy talán járvány, a csuda tudja. Te szép vagy, fiatal, csinos, én meg már őszülök, ráncok vannak a szemem alatt, bizony rajta hagyja az emberen a nyomot a múló idő. Szebbre vágyott* A világirodalom hazai gondozója, az Európa Könyvkiadó újdonságai közül négyet emeltünk ki könyvszemlénk témájaként. A négy mű egymástól élesen elkülönülő négy világ, s mégis, valamennyiben azonos az alkotói kiindulópont. Egyén és társadalom, gondolat és cselekvés összekötő kapcsait kutatják a szerzők. A Zsebkönyvek új kötete Tanúvallomások egy perhez címmel nyolc remek elbeszélést fog össze. Az alcím — Elbeszélések a II. világháborúról — bizalmatlanná teheti az olvasót. Megint bombák, ágyúdörej, pusztulás? A legkevésbé az. A szerzők — akik között Kazakevics, Vercors, Mailer, Fühmann nevét találjuk — nem a háborút: az embert vizsgálják. Az embert, abban a befejezhetetlen perben, melyet humánum és barbarizmus, szépség és ocsmányság, építés és rombolás vív egymással. A nyolc szerző hat nép fia, s mégis rokonná teszi őket hitük az emberi értelemben, a háború pestisének legyőzésében. A nyolc írás közül Kazakevicsé emberi melegségével, Maileré sajátos hangvételével, Fühman- né pedig finom léleklátásával külön is lebilincseli az olvasót. Az elkésett igen A gondolkozásra késztető irodalom kedvelőinek igazi csemege a kiadó másik újdonsága, Max Frisch: Stiller című regénye. A darabíróként hazánkban is közismert szermegakadt rajtad a szeme, én se lennék más az ő helyeben, az öregedő férfiak jobban kedvelik a fiatal nőket. Ez ellen, sajnos, nem lehet tenni. — Nagyon szeretjük egymást Jánossal — mondta Bö- oe, de nyomban meg is Dánia. s megalázónak érezte a másik asszony szája szögletében megbújó kis mosolyt ideges lett tőle. Pedig elhatározta, hogy' nem lesz ideges, ellenkezőleg, nagyon nyugodt lesz, de valahogy ez most nem sikerült. — Arra majd nagyon ügyelj, hogy testszagód soha ne legyen, mosakodni kell csak és naponta váltani a fehérneműt — mondta Irén és aprókat szippantott a levegőből. — Kicsit több gonddal jár, dehát, ha egyszer valakit szeretünk, ez non olyan nagy ző prózája: remekles A nagy nemzetközi sikert aratott — s hozzánk sajnos, csak most eljutott — mű hőse. Stiller, a sikert nélkülöző szobrász egyik napról a má sikra eltűnik, hogy évek múltán, vélt és valódi kalandok után, álnéven bukkanjon fel. Frisch az önmaga elől menekülő embert mutatja be — s mily remek alkotói eszközökkel, módszerekkel! —minden oldalról, s azt, hogy ez a menekvés csak vereséggel végződhet. Mert: vállalni kell önmagunkat, tegnapunkat és jelenünket, tetteinket és gondolatainkat. Stiller végül ts igent mond mindenre, de már megkésett. A szerkesztésmódjában, nézőpontjában egyaránt modern regényt Szabó Ede fordította, s a tömör utószót is ő írta. Sorrentói karácsony A Lenin-eentenáríum tiszteletére jelentette meg a kiadó Marietta Saginyan dokumentációs pontosságot és lírai közvetlenséget egyaránt fölvonultató művét, a Sorrentói karácsonyt A szerző jó ismerőse volt az Uljanov családnak, s segítségükkel követi nyomon a nagy forradalmár emigrációban töltött éveinek eseményeit. Leninről rengeteget írtak; lehet-e újat mondani? A könyv azt igazolja, hogy lehet! Sőt, amellett is bizonyít hogy Lenin életének ezernyi eseménye vár még földolgozásra, elemzésre. Sa ginyan kutatómunkája elsősorban arra irányult hogy a hétköznapi élet és a nagy forférfi dolog, őt tiszteljük meg vele Asszony! sors. János ugyanis allergiás a szagokra. Egyszer átjött a szomszédasszony telefonálni, erős izzadságszaga volt, János attól kezdve örökké szaglászott, mint a kutya nem tudott szabadulni tőle. benne maradt az orrában — Ezért jöttél drágáin? — kérdezte Böbe, s a hangja reszketett. — Mondtad is, Jánostól is ludom, hogy szereted, csak néhány tanácsot akartam adni, nehogy elveszítsd. Nagyon rossz lenne neki. ha ez a házassága se sikerülne. Meg hát neked se lenne mindegy, ha egy értékes embert elveszítenél. — Ezt talán bízd ram, drágám... Irén lassan kortyolgatta a kávéját. radalmár tette közötti szőre s szálakat fölfedezze. így bukkan rá apró esetekre, melyek később nagy elméleti tanulmányok, fontos cikkek kiindulópontjává lettek. így tár föl olyan eseményeket, melyek feledésbe merültek, de amelyek egy-egy újabb támpontot adnak Lenin jobb megértéséhez. A vallomás forróságát. s a történész pontosságát sikeresen ötvöző művet Szebó Mária fordította. A kaméleon viszontagságai Mai témák szatirikus feldolgozásával nem kényeztetik el túlságosan az olvasót az írók. Ezért is öröm Vladimír Neff: Humbl úr viszontagságai című könyve, s azért is, mert remekbe sikerült ez a szatíra. A Rubin Péter fordította regény első személyben elmondott vallomás; Humbl úr semmit nem takaró, önigazoló vallomása az életéről. A kaméleon oly tipikus pályája volt ez. A mindig es mindenben való igazodás ahhoz, amit rendszernek nevezünk, függetlenül attól, hogy milyen ez a rendszer. Humbl úr megmagyarázza az életét, igazolja tetteit, s ezzel leplezi le, semmisíti meg önmagát. Neff bravúros alkotói módszerrel fordítja visz- szájára a hős monológját: ítélkezés helyett óni téletet rögzítenek a mű lapjai. Az élvezetes, gondolatilag mély könyv megérdemelt sikerét a magyar olvasóközönség is minden bizonnyal igazolja majd M. O, — És arra is nagyon vigyázz, ha majd eljön a napod, János ne vegyen észre semmit, kicsit prűd és rettenetesen ideges, ha valami jelét látja. Csak fanácsként mondom. Böbe cigarettára gyújtott, remegett a keze, mélyre szívta a füstöt, igen nagy nikotinéh- séggel. — A rendet nagyon szereti, meg a tiszta lakást. A papucsa legyen mindig az előszobában. mert a lakásba nem szeret bemenni cipőben. A cipő, hogy el ne feledjem! Ahogy már a teremtés koronájához illik, bizony elvárja, hogy megpűcold a cipőjét. Nem olyan nagy dolog, nem esik le az ujjadról a karikagyűrű. Sajnos, nem tudtam megnevelni. Friss zoknit adjál neki minden reggel', ne nylont, mert izzad benne a lába. Hin- tőporoztasd be vele, anélkül ne engedd el munkába, meifc egész nap ideges és nem tudja, mi a baja. A zsebkendőt is kiteszi minden este a zsebéből, de ne adj Isten, hogy reggel egyszer is eszébe jutná újat venni magához. Erre
