Kelet-Magyarország, 1970. április (30. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-22 / 93. szám

9. dfdal

«ET.FT-MAOVARORS^AÖ

fK-s-or-pr met ,T,wr w

1970 április a.

„Nemlezárni

ébreszteni akar...“

6« /, Lezgacsov Jelízarov;

Első találkozás *

Kötetlen beszélgetés ko&a Ferenc filmrendezővel

Húszéves volt, amikor elindult Nyíregyházáról a Filmművészeti Főiskolára, s most mindössze harminchárom. Egyéni mérlege ehhez képest is remek: 3 kisfilm, maid a Tízezer nap, -amelyért a rendezés díját kapta a rangos fesztiválvárosban, Cannes-ban, s most az új film, az Italéit.

— Hogyan sikerült?

— Rengeteg munkával. Nekem nem sok idő jutott magánéletre, társaságra, szórakozásra. Talán ezért. Ezenkívül persze nagyon akartam dolgozni, nagyon akartam azt, amihez hozzákezd- tem. amit csináltam. S még valami: a Tízezer nap esetében. s most is olyan társaim voltak, mint Csoóri Sándor író, Sára Sándor operatőr.

— Hadd tolmácsoljam az ismerősök, barátok, a nyíregyháziak köszönetét azért, hogy mindkét filmjének itt volt az ősbemutatója, S hogy mindkétszer a rendező is itt volt,

— De hiszen ezt én köszönöm nekik, hogy ott voltak, s hogy szeretettel fogadtak. Számomra a legkülönösebb érzés az. ha itt, Nyíregyházán vendégként üdvözölnek Ez az én szülőföldem. Nekem ez több, mint egy város a sok közül, amit szeretettel és hűséggel mindig magában őriz az ember.

— És most az ítélet születéséről szeretnénk hallani

— öt éve dolgozom a

filmen. Már a Tízezer nap közben is azon gondolkoztam, s többek között éppen nyíregyházi inspirációra

hogy meg kellene csinálni Mert Dózsa történelmünk kimagasló alakja volt. Nagy forradalmár. S milyen keveset tudunk erről a parasztvezérről!

— Az Ítélet tehát elkészült. Két év töprengés, három év konkrét munka van benne. A fogadtatás nem volt egyértelmű. A filmnovella. s a film olvasása,

• látása után sem.

— Nem is várhatom. s nem kérem, hogy mindenkinek csak jó véleménye legyen a filmről. De azt állítom. hogy Dózsa alakja közelebb kerül a nézőhöz — ezáltal is. S hogy alkalmas arra: gondolkozzunk ezen a drámán, ezen a helytálláson. Az ősbemutatón is mondtam, hogy ne várjon e filmtől senki felhőtlen ragyogást. Dózsa és népének forradalma nagyon kemény dolog volt és 1514 évszázadokig meghatározta a magyar történelmet.

— Azt is mondta, hogy a film nem akar lezárni. Inkább ébreszteni.

— Szeretnénk, ha az ítélet nemcsak másfél óráig, vagy napokig élne. hanem tovább is, s ha hozzájárulhatna nemzeti önismeretünkhöz.

— Akik ismerik a Tízezer napot, s látták az Ítéletet, azt tartják, sok benne a rokonvonás.

— Ugyanaz az író. opera tőr, rendező készítette mind a kettőt. Ugyanazzal az elképzeléssel. S persze, a Tízezer nap is egy forradalmi Időszakot mutat be. Még az is rokon vonás. hogy mindkettőnek vannak nyírségi kapcsolatai. A Tízezer nap alanyai közül sokan itt élnek Tarpán, Magosligeten. Roho- don, Nagycserkeszen. Dózsa

seregében is ott harcoltak e táj emberei.

—- Vannak, akik az ítélettől monstre, kronológiai, esetleg színes filmet vártak, s most csalódtak.

— ,Ne akartunk ilyen filmeket. Itt is — mint korábban — az embert akartuk megmutatni elsősorban. Fel akartuk idézni Dózsa személyes drámáját. Ez az ember analfabéta volt, esendő, mint bármelyikünk. De a parasztságért és személyes emberségéért, a szabadságért mindent vállalt A legszörnyűbb kínokat is. Ezt akartuk megrajzolni, ennek akartunk emléket állítani. Nem állítom persze, hogy minden kocka esetében kitűnően sikerült. Ezt döntse el a néző.

— Tapasztalatunk, hogy Kása Ferenc alkotócsoportja nem fél a vitától. Amire persze bőven volt és van alkalma. Szinte keresi a vitát, az ellenvéleményt. Nem vesz ez el sok energiát magától a konkrét alkotástól?

— Nem. Igen fontos, hasznos. Az ember csak így győződhet meg igazáról.

— 17-én volt Pesten

• a díszbemutató. Ezután

kerül sor a nyíregyházi műsorra tűzésre. Akkor láthatja a filmet a nagyközönség. S reméli, hogy még találkozhat a rendezővel. Mikor?

— A közeli napokban. Megígértük, hogy ott leszünk a tanárképzőben rendezett ankíton. A rendező, író, operatőr, s Bessenyei Ferenc is nagyon szeretne eljönni. Dózsa kitűnő megszemélyesítője most is nagyon sajnálta, hoey nem vehetett részt az ősbemutatón. S el szeretnénk menni vitázni a filmről másfelé is. Minél több helyre, minél több nézővel. Hiszen filmünk a forradalomról, a történelemről gondolkodik. Vajon így tanultuk-e. s vajon jól tanultuk.

— Lemezteleníteni az igazságot: deheroizálás?

— Bár es most divatos,

semmiképpen. Dózsa most tett igazán hős. Gyengéivel js nagy ember.

— Visszatérve: a Tízezer nap is. az Ítélet is nehéz fűm. S nyomukban kialakult a nézőben, hogy ez az alkotók ars poéticája?

— Ezt én így nem mondanám. De igaz. hogy keressük az úgynevezett nehéz témákat, s a kifejezés saiátos útjait. Progresszív filmeket akarunk készíteni. Az emberségről, az emberi hivatásról, a haladás küzdelmes útjairól. Olyanokat, ami megragadja a nézőt. Még akikor is. ha más a véleménye dolgokról. eseményekről, emberekről. mint a mienk.

— Mint művész, rendező, milyen irányzathoz tartozik?

— Elkötelezett vagyok. Ez minden. Nem szegyellem kimondani, bármennyire is elkoptak e szavak.

—■ A filmhez irt előszóban találtuk ezt a mondatot: „...Őrizd az embert. Magadban, hogy jogod legyen a szóhoz, hogy súlya lehessen szavaidnak, hogy méltó marad) a munkádhoz; a mű mindig kifejez téged.” Ez hitvallás?

— rgen

— Mit tart a ma ma gyár filmművészetéről?

— Úgy érzem, válságban van.

— Mire alapozza?

— Mert több alkotásával letér

arról az útról, amely mindig ezt követeli tőle: emberség, hűség, szabadság, felelősség, munka. Ami reményt ébreszt: a jövő semmiképpen

sem ezé az úté.

— Mit tervez most Kósa Ferenc? Mi lesz a harmadik?

— Folytatni szeretnénk a sort Az ítélet már jelképezi a szomszéd népek történelmi és mai egymásra utaltságát. Ady Endre, József Attila és Bartók Béla szelleme irányította a munkánkat. A bét nagy költőt már ismerik Magyarországon és a világban is. Bartóknak inkább csak a zenéjét Róla szeretnénk filmet csinálni. Emberségéről, nagy küldetéséről, amit a népdalgyűjtései jelentettek itthon, Szlovákiában, Romániában. A zene közös nyelvén beszélt e népeikről, hozta közel őket

— Ugyanez a csoport készül a feladatra?

— Több. A hármas stúdióból meghívunk öt-hat rendezőt köztük Jancsó Miklóst Minden rendező végigjárná stábjával Bartók gyűjtőútjait, s úgy mutatná be a négy művészt. az embert, ahogy ezek alapján elképzeli. Én erdélyi gyűjtőútján szeretnék végigmenni.

— Sok sikert az új fUm- íuss,

S.e«sfeí János

A

znap késő este nevelőanyám és Marija Ilji- nyicsna, Mark Tyiroo- fejevics kíséretében, elindultak a Finland-pályaudvarra, hozzátartozóik elé. Bármen; nyíre is szerettem volna velük menni, hogy szemtanúja lehessek Lenin ünnepélyes fogadtatásának, kérlelhetetlenül otthon hagytak.

— Értsd meg Goruska — vigasztalt Anna Iljinyicsna —, a fogadásra hatalmas néptömeg seregük össze, s ráadásul Vologya és Nágya éj szaka érkezik. Mindez nagyon kimerítene téged! Es ami a fő, Vologya nem szökik el tőlünk, itt fog lakni. Holnap reggel a legelső le szel, aki meglátja!

Kénytelen-kelletlen elfogadtam a felnőttek megcáfolhatatlan érveit, s bánatos sóhajjal lefeküdtem aludni.

Április 4-én kora reggel a- ra ébredtem, hogy a foly.l . ról hangokat hallok. Közülük kivált egy teljesen ismeret len, raccsoló, vidám férfihang Minden arra vallott, hogy már az egész ház talpon van. Gyorsan kiugrottam hát az ágyból, keskeny rést nyitottam az ajtón, és kipillantottam a folyosóra.

Pontosan a szobámmal szemben egy zömök, alacsony termetű, széles vállú férfi állt, félig-meddig katonai jellegű, zöld posztóruhában, zubbony- szerű kiskabátban, amelynek bőrgombjai futball-labdára hasonlítottak. Lábán közönséges vastag talpú bakancsot viselt

Kitaláltam, hogy 6 az — Vlagyimir Iljics. Nemrég végzett a mosakodással, ott állt a nyitott ajtajú fürdőszobába, arcát törölgette, s közben mulatságosan fújtatott. Nagyon ismerős volt a Svájcból küldött utolsó fényképekről... Ugyanaz a rövidre nyirt, vőrhenyes bajusz, kis szakáll; ugyanazok a ravaszkásan mosolygó, összehunyorított szemek, a homloktól hátranyúló tar fejtető. Anna Iljinyicsna szokta mondogatni, hogy a magas homlok az értelem jele. És amikor Vlagyimir Iljicsre először ránéztem, önkéntelenül ezt gondoltam. „Ha valakinek, neki aztán valóban okosnak kell lennie!”

A család többi tagja is ott állt a folyosón. A szemben levő hálószobából egy ismeretlen nő lépett ki. Egyszerű arcvonásain szelíd báj ömlött eL „Bizonyára ő Nagyezsda Konsz- tantyinovna" — gondoltam.

— Ááá! Lám csak, Gora is előkerült! — szólalt meg az „r”-t kissé ropogtatva Vlagyimir Iljics, amikor engem, az alvástól még borzasán,

meglátott. — No szervusz,

szervusz, hát akkor ismerkedjünk meg közelebbről- Anyuta már beszélt rólad — és barátságos mozdulattal nyújtotta felém hűs, a mosdás

után kissé még nedves kezét, magához vont, s tréfás kedvességgel megcihálta a hajamat

Némiképp zavartan viszonoztam üdvözlését Oly megnyerő egyszerűséggel beszélt hozzám, hogy az első pillanatban nem is tudtam, mit feleljek.

Még nem fért a fejembe, hogy Lenin és „Vologya”, akiről Anna Iljinyicsna meg hitt családi beszélgetéseinkben oiy sok mindent elmondott, egy és ugyanaz a személy

„Ilyen hát Lenin! — gondoltam magamban, alaposan szemügyre véve a vendéget — ö az, akiről mindenütt annyit beszélnek, oly sokat írnak áz újságok, nevét a leg különbözőbb jelzőkkel körítve, ő az, akit ma éjjel tízez* Részlet a szerző Feledhetetlen évek című könyvéből.

rek vezérükként, a legnagyobb ünnepélyességgel fogadtak! És most itt áll élőt tem. Egyszerű, mindennapi, nincs rajta semmi feltűnő Vidám közvetlenséggel üdvözöl és oly kedvesen tréfalko zik r

Kezdet) zavarodnak nyoma sem maradt: szinte egy csapásra meieg, gyermeki bizalomtól áthatott rokonszenv töltött el a vidám Vlagyimir Iljics iránt.

N agyezsda Konsztanty i

novnával való megismerkede- sem nem kevésbé kedvező benyomást tett rám. Ugyan olyan jólelkű, kedves, meg nyerő egyéniség és kiváló jellem volt, mint Lenin.

~r Vologya, Nágya, Mark, Anya! Gyertek reggelizni! — hallatszott be az ebédlőből az edényekkel csörömpölő Marija Iljinyicsna hangja. Gyorsan berontottam a fürdőszobába megmosakodni, hogy en is ott lehessek a többiekkel az asztalnál.

Rég nem volt ily hangos vidámság asztalunknál! Vlagyimir Iljics egy szuszra elbeszélte utazását; közbe-köz be nagyokat nevetett, neki dőlve a szék támlájának, s ettől a többieknek is nevetniük kellett

B

ementem vendégeink szobájába, hogy segítsek Nagyezsda Konsz- tántyinovnának holmijuk ki csomagolásában és elrendezésében, s rakosgatás közben válaszolgattam rám vonatkozó kérdéseire. Amikor megtudta, hogy néhány napja, március 3Ö-án töltöttem be, 11. évemet, rögtön keresgélni kezdett, hogy ez alkalomból megajándékozzon.

— De igazán, Nagyezsda, mire való ez, már kapott ajándékot tőlünk — próbálta lebeszélni Anna Iljinyicsna.

Nagyezsda Konsztantyinov- na azonban nem hallgatott rá, ó is adni kívánt valamit emlékbe. Bőröndjében kutatva egy Genfben vásárolt művészi faragású fa tintatartó akadt a kezébe; medvét ábrázolt, amint, mancsait a tartó alapzatára támasztja.

— Ezt Vologyától kapod! — nyújtotta át.

Ujjongtam örömömben és szívből megköszönve az ajándékot, elárasztottam csókjaimmal. De ő ezzel még nem érte be. — Valamit tőlem is kell kapnod — mondotta. Elővett két albumot és így szólt:

— Ezt meg én adom, ha

tetszik neked! Valamikor szívesen rajzolgattam!

Kiderült, hogy az albumok Nagyezsda Konsztantyinovna ceruzarajzait tartalmazzák. Ifjú éveibert tehetségesen rajzolt Még egy régi, rajzokkal telt iskolai füzetet is mellékelt az albumokhoz. Mindez értékes ajándék volt számomra, s örülök, hogy hosszú évekig meg tudtam őrizni.

Megszerettem Vlagyimir Iljicset és ragaszkodtam hozzá egyszerű, közvetlen modoráért, Belőle hiányzott az a sajátos vonás, amely oly gyakran elhatárolja a magasabb pozícióban levőket az alacsonyabb beosztásúaktól, a felnőtteket a kicsinyektől stb Úgy ismertem, mint aki soha életében nem zárkózott el környezetétől, mindig közvet len és egyszerű volt.

Azokban a távoli 1917-es időkben viszonylag keveset tartózkodott otthon. Korán kelt, s reggelenként néha magával vitt „kocsikázni" tudta, mennyire élvezem az autózást...

P

ihenésre szánt szabad idejének egy részét szívesen szentelte nekem, hancúrozott és zajos játékokat rendezett velem, ami eilen Anna Eljinyicsnánák

nem volt kifogasa, csak arra ügyelt, hpgy ne törjünk ösz- sze semmit. A lágy szívű Nagyezsda Konsztantyinovnét, kétségbeej tették játékaink, mert szerinte férje ;,inkvizi- tori módszereket” alkalmazott, velem szemben. Marija Ilji- nyicsnának viszont a könnye is kicsordult a kacagástól, amikor nézte, mit művel velem a bátyja. Bizony meg kell vallani, hogy a háziasz- szony, Anna Iljinyicsna helyzete nem volt irigylésre méltó: amikor hancuroztunk, a lakasban csak úgy repültek a székek a földre, s még az asztalok is felborultak!

Mindig semmiséggel kezdődött. Például Vlagyimir Iljics ártatlan arccal nyújtotta felém a kezét és invitált: — Gyere Gora. add a kezed! Szervusz •

Mit sem sejtve nyújtottam a. kezem. Sokáig rázta s düny- nyögte: — Szervusz, szervusz! — aztan erősebben megszorítva magához húzott és váratlanul csiklandozni kezdett. A csiklandozástól szörnyen féltem, s ezt Vlagyimir Tljie* jól tudta. Kacagva buktam a földre, akár egy zsák, kiszabadítottam magam és elfutottam. ö utánam, s a lakát csak úgy zengett a hegymászó bakancs dobogásától ét visító zásomtól. A hajsza

ilyenkor a folyosón és a szobákon keresztül folytatódott, aszerint, hogy üldözőm elől merre menekültem.

E

gy alkalommal berohantunk g „háromszögletű” ebédlőbe, • a kihúzható ebédlőasztal körül kergetőztünk. Az asztal rozoga volt, ha óvatlanul ránehezedtek kiálló részére, as egész tető letöréssel, összeomlással fenyegetett Az as»- tal ellenkező oldalánál támadni készülő Vlagyimir Iljica túl akart járni az eszemen. S mert nem ismerte a veszélyt, hirtelen ráhasalt az asztalra, hogy elkapja a kabátom ujját. Ebben a pillanatban as asztaltető felmondta a szolgálatot és darabokra hullott szét. Az asztal fölagaskodott, nekem még az utolsó pillanatban sikerült alá búj nőm, Vlagyimir Iljics pedig a viaszos vásznon »égigcsúszv», fejjel lefelé a földre huppanj oldalára döntve az asztalt,

Lezuttyant a földre a vizeskancsó, a virágváza, szétszóródtak az újságok.

A nagy zajra, csörömpölésre berohanó Anna Ilji* nyicsna szótlanul csapta ös»> sze kezét az okozott pusztítás láttán, s a nyomában odasiető Nagyezsda Konsztantyína szolid, fátyolozott hangján igyekezett bennünket jobb belátásra bírni:

— Vologya, latod, mit csináltál: összetörted az asztalt? No hiszen, engedj csak be ilyen vendégeket a házba, mindent a feje tetejére állítanak. Hagyd azt a gyereket békében, agyongyötörted már, nézd, alig lélegzik!

A balesetnek nem lett komolyabb következménye; kacagva emeltük föl és illesztettük helyére a széthullott asztaltetőt, helyeztük vissza a csodával határos módón épségben maradt vizeskancsót es virágvázát, szedtük össze a szerteszóródott újságokat..

V

lagyimir Iljics munkabírása rendkívüli volt. Az egész napot munkában, mozgásban töltötte. Miután többször is beszédet mondott a nap folyamán, este hazatért, megvacsorázott, egy kicsit pihent, eljátszado- zott velem és szobájában s*-. snét munkához látott