Kelet-Magyarország, 1970. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-10 / 58. szám

tKXVII. eVPOT YAM 58. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1970., MÁRCIUS 10, KEDD LAPUNK TARTALMASOK* Gyorslista az 1. Békekölcsön sorsolásáról (6. oldal) Pártpolitika — kormánypolitika Péter János Varsóiban Képünkön a magyar külügyminiszter (jobboldalt) elutazása előtt a Ferihegyi re­pülőtéren. (Kelet-Magyarország teleíotó) Péter János, a Magyar Népköztársaság külügymi­nisztere Stefan JcdrychoWs- kinak, k Lengyel Népköz- társaság külügyminiszterének meghívására hétfőn, hivatalos látogatásra Varsóba utazott. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Púja Frigyes, . a külügyminiszter első helyettese és G yenes András külügyminiszter-he­lyettes. Jelen volt. a búcsúz­tatásnál Bogumil Dabrowski, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. A magyar külügyminiázter és kísérete a délutáni órák­ban megérkezett Varsóba. A magyar vendégeiket Var­só nemzetközi . repülőterén Stefan Jedrychowski külügy­miniszter, Zygfryd Wolniak külügyminiszter-helyettes, Némethy Béla magyar nagy­követ és más hivatalos sze­mélyiségek fogadták. A megérkezés után Peter János a lengyel újságírók kérésére rövid sajtónyilatko­zatot tett. „Mindenekelőtt szeretném megköszönni, hogy Stefan Jedrychowski meghí­vott ©.hivatalos, baráti lá­togatásra — mondotta. — Örülök, hogy eleget tehettem meghívásának és éppen olyan időpontban érkezhettem Len­gyelországba, amikor kedve­zően alakul a nemzetközi! helyzet és eredményesen fej­lődnek országaink kapcsola­tai. így tárgyalásaink egészen bizonyosan jó eredmények­kel zárulnak.” A repülőtérről Péter János és kísérete varsói szálláshe­lyére. a Myslew'icki palotába hajtatott. Röviddel megérkezése után a magyar külügyminiszter látogatást tett Stefan Jed- rychowskinál. A találkozón jelen volt Némethy Béla varsói magyar nagykövet és Tadeusz Hanuszek, Lengyel- ország budapesti nagykövete. A késő délutáni órákban a lengyel külügyminisztérium Foksal utcai palotájában (nem azonos a külügyminisz­tériummal — a szerk. meg­jegyzi megkezdődtek Péter János és Stefan Jedrychows­ki hivatalos tárgyalásai. A megbeszéléseken magyar részről Némethy Béla nagy­követ. Bartha János, Perczel László és Randé Jenő kül- ügymlniszlériumi főosztály- vezetők, Fóti István főosz­tály vezető-helyettes és Fiúsai Mihály főelőadó vesz részt. A lengyel fél képviseleté­ben jelen vannak a tárgyalá­sokon Zygfryd Wolniak kül­ügyminiszter-helyettes. Tade­usz Hanuszek budapesti nagykövet, Wladyslam Napic- kaj, Komueltd Póleszczuk és Stanislaw Staniszewski főosz­tályvezetők. Jan Bisztyga fő­osztályvezető-helyettes és Jerzy Zielinski magyar refe­rens. A magyar és a lengyel 'kül­ügyminiszter a nemzetközi politikai helyzetről, elsősor­ban az európai biztonság és az összeurópai értekezlet kér­déseiről tanácskozott. Este Stefan Jedrychowski vacsorát adott Péter János és kísérete tiszteletére. A vacsorán mindkét külügymi­niszter pohárköszöntőt mon­dott. Szabolcsban nincs belvízveszély *■ Árvízvédelmi készültség a Krasznán A kormány beszámolója, a legfőbb ügyésznek és a Leg­felsőbb Bíróság elnökének tájékoztatója, interpellációk — ha a „napirendet” nézzük, ez szerepelt az országgyűlés programján. Óriási témakör. Áttekintését már a képviselők számára jelentősen megköny- nyítette, hogy a miniszter- elnök néhány különösen fon­tos. átfogó kérdésre összpon­tosította beszámolóját: az idén befejeződő ötéves terv már körvonalazható eredmé­nyei. terveink, elgondolása­ink a következő öt esztendő­re, végül társadalmi rendsze­rünk általános fejlődése, kü­lönös tekintettel a demokra­tizmus erősödésére, az ifjúság kérdésére és a nők helyzeté­re. Ezt a képeit egészítette ki «a külügyminiszter nemzetkö­zi politikánk felvázolásával, Apró Antal miniszterelnók- helyettes a szocialista orszá­gok gazdasági együttműkö­désének taglalásával, vala­mint Ilku Pál művelődésügyi miniszter az iskolai nevelés­ről alkotott kormányzati vé­leménnyel. Még közelebb kerülünk az országgyűlésen elhangzottak­hoz, ha — nem éppen talá­lomra— kiragadunk néhány gondolatot a tanácskozás alaphangját nagymértékben meghatározó kormánybeszá­molóból. Fock Jenő ismertet­te, miként növekedtek-növe- kednelc az ez évvel záruló tervidőszakban az ország jö­vedelmei, az ipari és a mező- gazdasági termelés, a lakosság bevételei és mindezekkel ösz- szefüggésban hogyan alakul a kereskedelmi forgalom. Szolt a reform e téren is tapasztalt kedvező hatásáról, de az áruellátásnak azoktól a hibáiról és hiányairól is, amelyek objektív okokkal nem magyarázhatók. Ezért határozott úgy a kormány, hogy idén különös figyelmet kell fordítani az alacsony keresetűek vásárlási igényei­re, az olcsó árucikkek kíná­latára, amelyről úgy vélte: már valamelyes javulást mu­tat. A kormányelnök óvatos véleményformálása e kér­désben azonban világosan je­lezte, a téma napirenden marad, nem tévesztik szem elől! Más jellegű közvetett fi­gyelmeztetések is elhangzot­tak. A gazdaságvezetés to­vábbra is fenntartja a kívá­natos állami támogatást a népgazdaság egészséges ará­nyú fejlődése érdekében, de határozottan csökkenteni fogja a gazdaságtalan mun­kával kapcsolatos veszteség- térítéseket. A gépipar vi­szonylatában például 5 év alatt 1300 millióról 400 mil­lióra. Akiket illet, bizonyá­ra ^elkészülnek erre és akkor már valami jó dolog történt. Rendkívüli horderejű kér­Sztovák vízügyi szakembe­rek érkeztek Nyíregyházára, kétnapos látogatásra március 9-én. Viliam Gállá, a Kassai Vízügyi Igazgatóság igazga­tója. Jan Kupéé, igazgatóhe­lyettes és Karel Lipovy gaz­dasági igazgatóhelyettes a Felső-Tisza vidéki Vízügyi ígaángptdKág vezetőivel foly­dés a szakmunkások képzé­se. Az országgyűlés nemrég törvényt is hozott e tárgy­ban. A kormány azonban úgy látja, az állatni és társadal­mi szervek általában nem úgy foglalkoznak az ipari tanulókkal, ahogy szükséges volna. Tehát a kérdés vizs­gálata nem zárult le! Ami pedig a nőket illeti, az el­hangzottak summázata: sok minden történt az érdekük­ben. mégis kevés! Semmi kétség: a kormány megvizs­gálja, vajon miként érvénye-, sül a gyakorlatban például az egyenlő munkáért egyen­lő bér elve. A vitában felmerült szá­mos fontos kérdésre, érdekes gondolatra e helyen még utalni sem tudunk. Feltűnő volt. milyen hangsúlyt kap­tak — a felszólaló képvise­lők hatásos érvelésének kö- szönhetőleg is — bizonyos vidéki ügyek. Többek között a budapesti vállalatok vidéki gyáregységeinek, telepeinek sok esetben elgondolkoztató helyzete, példának okáért He­vesben. Azután a vidéki is­kolaügy, a tanulók hátrá­nyos helyzete a továbbtanu­lásban — egyebek között Báes megyében. És szóba ke­rültek természeti kincseink, köztük a békési földgáz. De mikor, hogyan jut majd hoz­zá a lakosság? És a szolgál­tatások, hogy valóban élvez­hessék a családok a sok ér­tékes holmi hasznát, amihez hozzájutottak. A külpolitikai beszámoló és hozzászólások elsősorban az európai béke és az ezt szolgáló, tervezett értekezlet érdekében végzett nemzetikö­zi tevékenységünket taglal­ták, nemzetköri gazdasági kapcsolatainkról pedig ez­úttal főleg a szocialista or­szágok bontakozó gazdasági integrációja vonatkozásában esett szó. mely utóbbi szint­úgy a szélesebb körű, igazi nemzetközi együttműködés eszköze, mint maga a követ­kezetes szocialista békepoli­tika. Az országgyűlés e vo­natkozásokban is helyeselte a kormány kezdeményezeseit. Végül — jogéletünk vezető személyiségeinek előadása alapján — helyeslőleg tekin­tette át az országgyűlés a szocialista törvényesség to­vábbi megerősödéséről tanús­kodó közállapotainkat. Helyénvaló kérdés az ily tágas és változatos ügyeket méregető háromnapos ülés­szak után: vajon mi terelte egységes mederbe a sokrétű tanácskozást? Ha a felme­rült kérdések némelyikére nem is, erre viszonylag egy­szerű a válasz: pártunknak az a mind sokoldalúbb, kö­rültekintő politikája. ame­lyet a kormányzat ültet el a mindennapi gyakorlatban. Egyszóval: kormánypoliti­kánk. tattak irgyalásokat az idő­szerű v ügyi kérdésekről és megbes. lték az 1970. évi gazda ;át , műszaki együtt- műköi tervét. As ák vendégek rnegte- kintet a belvízvédelmi műnk „ is a tiszatelek— halás: yad szivattyú telep­nél. A Felső-Tiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság központi ügyeleténél Mudri Sándor, az igazgatóság vízrendezési osz­tályának vezetője adott tá­jékoztatót: — Ami az árvízveszélyt il­leti. elrendeltük a Krasznán a harmadfokú készültséget, mert a szomszédos or­szágokból annyi víz ömlött ebbe a csatorna-folyóba, hogy ez szükségesnek mutat­kozott. A Vízügyi Tudomá­nyos Kutató Intézet három­napos előrejelzése már elő­zetesen közölte, hogy Romá­niában van a jelenlegi leg­melegebb időjárás Közép-Eu- rópában. emiatt elolvadt az elég jelentős mennyiségű hó. De a Kraszma ezúttal nem okoz bajt, mivel például a «agyecaecú aaávarátyútelep még kapacitása egyharma- dával is győzi kiemelni a fe­lesleges vizet. A Szamos ma­gas vízállása sem veszélyes, mert a környező hegyekben elolvadt a hó és ami még fontosabb, pár nap alatt 1 métert csökkent a talajvíz­szint a határ túlsó oldalán. — Ami a belvízvédelmet illeti, 1967-ben az országban egyedül nálunk volt olyan sok belvíz, ami 50 évenként egy­szer fordul elő. Az ország többi területe akikor nem szenvedett a belvizektől. Most fordított a helyzet: szin­te az egész országban növe­kednek a belvizek, kivéve Szabolcsot. A belvizes esz­tendő előre megállapítható, mert a kialakulását megha­tározó öt tényező közül négy már decemberben ismeretes. Ahogyan a mzügyi szakem­berek az 1967-es, kivételesen sok belvizet előre tudták je­lezni, most is megállapítható, hogy idén nekünk ettől a bajtól nem kell tartanunk. Ősszel kevés eső esett. így a talaj nem volt átitatva. A tél folyamán 100 milliméterrel kevesebb volt a csapadék megyénkben, mint a sokéves átlag. A talajvízszint éppen ezért állandóan süllyedőben van még most is. Nincs sok hó. melynek olvadása várat­lan helyzetet teremthetne. Hogy most mégis bel- és ár- vízvédelmi készültséget tar­tanak fenn, annak oka, hogy a Kárpátokban a gyors ol­vadás mégis okozhat problé­mákat, melyeknek gyors megoldására ez a szervezeti forma a legalkamasabb. te- mí Az MTI jelenti Lenin-ünnepség Nápolyban Nápoly egyik színházában vasárnap ünnepi nagygyű­lést rendeztek Lenin szü'e- tésének 100. évfordulója al­kalmából. Az ünnepség szó­noka Giancarlo Pajetta, az Olasz Kommunista Párt ve­zetőségi tagja volt. Az ün­nepség hangversennyel zá­rult, amelyben moszkvai és tbiliszi művészek léptek fel, Gromiko Csehszlovákiába látogat Moszkvában hétfőn beje­lentették, hogy Gromiko szovjet külügyminiszter a csehszlovák kormány meghí­vására márciusban hivatalos látogatást tesz Csehszlová­kiában. Magyar pártmunkás- küldöttség utazott Lengyelország ba A Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására hétfőn párt- munkásküldöttség utazott Varsóba Jakab Sándornak, a Központi Bizottság tagjának, az agitációs és propaganda osztály vezetőjének vezetésé­vel. A küldöttséget a Feri­hegyi repülőtéren Garai Ró­bert. az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezető­je búcsúztatta. Jelen volt Bagumil Dabrowski, a Len­gyel Népköztársaság buda­pesti nagykövetségének ideig­lenes ügyvivője. Vályi Péter Jugoszláviában A hivatalos látogatáson vasárnap óta Jugoszláviában tartózkodó Vályi Péter pénz­ügyminiszter — aki egybea a magyar—jugoszláv gazda­sági együttműködési bizott­ság magyar tagozatának el­nöke — hétfőn Belgrádban megkezdte megbeszéléseit Jankó Szmole jugoszláv pénz­ügyminiszterrel. Az eszme­csere napirendjén a Magyar- ország és Jugoszlávia közötti kétoldalú, gazdasági és pénz­ügyi kapcsolatok időszerű kérdései szerepelnek. Podgornij távirata Makarioszhoz Nyikolaj Podgornij. a Szovjetunió Legfelső Taná­csa elnökségének elnöke táviratot intézett Makariosa érsekhez, a Ciprusi Köztár­saság elnökéhez. A távirat hangsúlyozza: „Mélyen fel­háborít bennünket az ön el­len elkövetett gálád me­rénylet. A szovjet nép hatá­rozottan elítéli ezt a bűnös cselekedetet, amelyet a reak­ció erői követtek el a füg­getlen ciprusi állam ellen.” NATO-konferencia Brüsszelben Brüsszelben hétfőn NATO- konferencia kezdődött, ame­lyen a nyugati katonai szö­vetség országainak politikai szakértői a NATO-központ képviselőivel megvizsgálják a Szovjetunió és Kína „vi­szonya jövőbeni alakulásának kihatásait a nyugati szövet­ségi eendszets®»" Szlovák vízügyi szakemberek megyénkbe t 'W./ffí PAOLtíTÁRJAt, EGYESÜLJ&T&KI ■ i '

Next

/
Oldalképek
Tartalom